1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.02.07. 06:34 HaFr

Befejeztem

Búcsút mondok a nyilvánosságnak, ideértve a blogolást és a PKP vezetését. Az utóbbi bő három évben sok időt és minden mást áldoztam a polgári, liberális konzervatív gondolat, kultúra, és politika erősítésének, a megelőző húsz évvel együtt ennyire telt, elértem a korlátaimhoz. A pártnak a saját elképzeléseim alapján már nem tudok nagyobb szolgálatot tenni, másra és másokra van szükség ahhoz, hogy az ország számára oly fontos nyugatias konzervativizmust tovább vigyék, és valódi politikai alternatívát faragjanak belőle. Hazánk nehéz évek elé néz. Történelme során nem először a polgári modernizációt hátráltató terméketlen nacionalizmus és egy hallatlanul cinikus politikai osztály markában vergődik, és hogy ismét ide jutottunk, az mindenki, azon belül pedig különösen az értelmiség soha le nem mosható felelőssége. A mélypont még messze, a kilábalás tartós lehetősége még messzebb. Magyarország olyan pályán mozog egyre gyorsabban, egyre kedvezőtlenebb nemzetközi környezetben, amelynek a veszélyei beláthatatlanok. És éppen, mivel így látom, az eddigi módon már nem is tehetek többet hozzá a nemzet reménybeli felemelkedéséhez, noha másnak sem szólt több gondolatom az utóbbi bő három évben, mint ennek. Nagyon nehéz döntést kellett hoznom, de új erőkre, az enyémnél hathatósabb elképzelésekre és hatékonyabb politizálásra van szükség a trend megfordításához. Köszönöm olvasóim, támogatóim, és a párt hősies csapatának bizalmát, és kérem a megértésüket. Biztos vagyok benne, hogy többre jutnak immár nélkülem, mint velem jutnának. 

205 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr818366820

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Béndek Péter: Befejeztem 2016.02.07. 10:39:02

Búcsút mondok a nyilvánosságnak, ideértve a blogolást és a PKP vezetését.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lexa56 2016.02.07. 06:44:07

Sajnálom, de tökéletesen megértem. És köszönöm. Az elmúlt jó néhány év egyetlen (számomra) elfogadható kezdeményezése volt. Az ország elég menthetetlennek tűnik, meg kell próbálni őrizni, ami még (talán) megőrizhető - családokat, barátságokat, kultúrát - a mindent újra elöntő barbárságtól. Ha nem is jó mulatság, de férfimunka volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.02.07. 07:01:08

Köszönöm a blog által nyújtott lehetőségeket.

“One need not be a prophet to be aware of impending dangers. An accidental combination of experience and interest will often reveal events to one man under aspects which few yet see.”

― Friedrich Hayek, The Road to Serfdom

pucros 2016.02.07. 07:51:53

Valahova csak fogod írni ezután is, ami eszedbe jut.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.07. 07:57:56

Pedig kár, mert szívesen olvastalak.

Jó képviselője voltál annak az embercsoportnak, mely irtózik a ballibaságtól ösztönösen, de mégsem képes teljesen elszakadni a ballib tabuelvektől.

Magyaur 2016.02.07. 08:14:34

Fontosak a világítótornyok és persze az is, hogy megtanítsuk az embereknek a iránytű használatát. Hiányozni fogsz!

M illumino d immenso 2016.02.07. 08:27:40

Kedves Hafr!
Kár érted, egy alapjaiban jóindulatú, de az irracionális tudományos-fantasztikus konzervativizmusodban mindez kódolva volt, ahogy bircánk is mondá.
Széllel szemben nem megy, és az a szembeszél nem onnan fúj ahonnét Te véled.
Aki a kicsit nem becsüli ...
barátsággal: leponexék

KisEmberke 2016.02.07. 08:35:10

Azt hiszem, valamennyi posztodat elolvastam, sokat okultam belőle. Én magam nem értem igazán, hogy a valóban szűk, de létező polgári réteg miért nem keresi a politikai képviseletét. Vagy ha keresi, miért találja meg akár részlegesen is a parlamenti pártokban. Úgy látszik, hogy Orbán,Vona,Gyurcsány jobban ismer minket, mint mi magunkat. Úgy látszik, hogy nem értettük meg a valóságos helyzetünket, vagy nem hiszünk benne, hogy szövetkezni kell és érdemes a közös sorsunk irányítása érdekében. Máris fizetjük ennek az árát, és még csak az elején vagyunk.
A személyes ügyeddel kapcsolatban, kívülállóként, ismeretlenül úgy látom, hogy az elmúlt években fantasztikusat teljesítettél, megvan egy új párt magja, az írásaid százaiból sokan megtanulhattuk a polgári konzervatívizmus lényegét. Nem tudom, mi történt Veled, vagy a közösségeddel, hogy egy ilyen elhatározásra jutottál, de tisztelem, és köszönöm, amit eddig tettél. Éppen konzervatív megközelítésből azt javasolom, hogy keressél egy új egyensúlyt, olyat, ami megfelel az élethelyzetednek és hosszabb ideig fenntarthatónak látszik; de a lehető legtöbbet megőriz az eredményekből, és szervesen továbbépíti azt.

2016.02.07. 08:48:47

@KisEmberke: az utolsó mondat zseniális, elnökségi tagként én köszönöm, hogy leírtad. Van az úgy, hogy elfáradunk, és nem látjuk az út végét, magam 1 éve dolgozom a pártban aktívan és bennem is vannak kétségek. De a végcél, ennek a nyugatos gondolatnak a képviselete nyilvánvalóan jóval nagyobb piacot találhat, mint amekkora most a PKP-nak van; talán idővel eljutunk oda, hogy lesz rá igény, addig érdemes (lenne) tovább szervezni magunkat és mindenkinek úgy és annyit tenni bele, amennyit tud. Nem sokára eldől.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.02.07. 09:02:20

Az mindig világos volt számomra, hogy ez a pártosdi nem fekszik Neked, de akkor sem értem a döntésed. A felénél abbahagyni a melót......ez nem vall rád. Na mindegy....további sok sikert kívánok. :)

savanyujóska 2016.02.07. 09:14:42

Aki valóban törzsvendég itt, az tudhatja, hogy Béndek nem először jelenti be lemondását és visszavonulását, és remélem, nem is utoljára. Ha mégis komolyan veszi, úgy ez egyben a PKP végét is jelenti.
Egyébként meg úgy vélem, eleve hiba volt pártpolitikai keretek között próbálkozni, a csoportnak meg kellett volna maradnia szellemi műhelynek, fórumnak. Az elején tudomásul kellett volna venni, hogy erre a szellemiségre nincs olyan tömegigény, amire pártot lehetne alapítani, ebben az országban (is) csak egy nagyon szűk kört lehet ilyesmivel megszólítani.

storker (törölt) 2016.02.07. 09:35:40

Kedves Péter!

Szurkoltam nektek kívülről. Azt viszont - bármennyi áldozatot is hoztál, nyilván sokat - nagyon nehéz megérteni, hogy ugyan mi a jó fenéért hagyod ezt abba, amikor láthatóan senki más nincs a placcon, aki ilyen pártot csinálhatna és ilyen esélyekkel rendelkezne, mint a tiétek. Kevesebb, mint 1 éve, 2014 április 23.-án történt, hogy ezt leírtad:

"És én még nem találkoztam magamnál szívósabb emberrel, ebbe a versenybe bárkivel szívesen beszállok. A párt a semmiből az 1% köré vergődik ezekben a hetekben. "

hafr.blog.hu/2015/04/23/hallatlanul_szivos_vagyok

Őszintén remélem, hogy a pártod ezentúl is megmarad, te pedig belátod, hogy nagyon változó pártvezető voltál. Minden tiszteletem a tiéd, de sokszor - pl mikor abbahagytad a blogolást, majd másnap folytattad - olyan érzelmi kitöréseid vannak, amik csak árthatnak az általam tisztelt PKP-nak. További sok sikert az életben!

NagyonPC 2016.02.07. 09:38:23

A PKP-ben végzett tevékenységedhez nem tudok hozzászólni, de azt igazán hasznosnak és gondolatébresztőnek tartottam, ahogy egyes aktuális témákat kommentáltál. Még akkor is, ha ritkán értettem veled egyet.

Hiányozni fognak az írásaid, és ha újra kezdenéd, továbbra is lelkes olvadód leszek.

explanatus 2016.02.07. 10:11:22

Az Archívumban az első írás dátuma 2012.12.22. Ma 2016.02.07. van. Nem voltam ott a kezdeteknél, elég későn talált rám a blog. Az élmény azonban olyan lehetett, mint amikor a jég fogságába került hajón a legénység meglátja a közeledő jégtörőt. A posztok kapcsán -ez az, úgy van- érzés jött elő bennem. A párttá alakulás meg kihozta belőlem: Novégre! Arra gondoltam, a levelezőlistád le fog fagyni a jelentkezők, támogatók miatt.

Aztán a maroknyi fölkelő csapat nem nőtt seregnyi méretűre, a 876 poszt, megszámlálhatatlan komment ellenére. A posztok hol filozófusi mélységűek voltak, hol néptanítósak, hol kedvenc baráti asztaltársaság beszélgetései. Mindegyikben ott volt az üzeneted: rajtunk múlik.

A közélet iránt fogékonyakból azonban a hitt, hogy saját józan belátásunkból alakíthatjuk sorsunkat, kihalt. És igen, ez leginkább az értelmiség, az írni tudók felelőssége. Olyan életérzés kerítette a magyart hatalmába, hogy nincs mit tenni. Akik mégis megpróbálták, beleütköztek a meg nem értés betonfalába. Három legnagyobb vidéki városunk teljes lakossága hagyta el az országot, mert „ nem lelé. Honját a hazában”

Erre mondta Dr. Béndek Péter: Gyertek, ez a mi hazánk!

A társadalomban meglévő öröklött és új félelmek legyőzték pártelnököt. Persze, nem minden veszély nélkül jár új párthoz csatlakozni. Hamarosan itt van megint március 15. Gondoljunk bele, ha akkor, ott, a márciusi ifjaknak, azt mondja egy „bölcs megalkuvó”: Ugyan gyerekek, ne csináljátok már, mit fog rólunk őfelsége gondolni, akkor ma egy nemzeti ünneppel, egy hittel, hogy harcolhatunk magunkért, kevesebb van a magyarnak.

Ez a tehetünk magunkért, a döntéseddel, bizonytalan időpontra tolódott ki. Hogy lesz-e aki helyedre lép, eldönti az idő.

A blogon az utolsó két szavam:

Péter!
Köszönöm.

zipe moha 2016.02.07. 10:12:24

...Kedves Péter..nagyon emberi amit írtál...most is tanítasz például arra, hogy a közügyekkel foglakozó ember sem hérosz,nem fél-isten nem emberek felett álló szuper entitás...csak ember..és ezt te bevallod és bevállalod..
ugyan úgy elfárad s ugyan úgy menekülne az ugar kilátástalansága, dudvái elől...mint oly sokan megteszik ezt napjainkba, s még többen gondolnak...ám hiába futsz, te is..ők is ..Mi mindannyian..
egyetértve fuxossal nem "running mannak " ismertelek meg...ui: ha az értelmiség számára kritikus időkben elkövetett kollaborációja miatt van kegyelem, annak az olyan emberek is vannak közöttük mint Te...:)
Szép és hosszú életet!...:)

zipe moha 2016.02.07. 10:15:18

bocs'
"ha az értelmiség számára kritikus időkben elkövetett kollaborációja miatt van kegyelem, annak az olyan emberek is vannak közöttük mint Te...:)'

helyett:

ha az értelmiség számára kritikus időkben elkövetett kollaborációja miatt van kegyelem, annak az az oka, hogy olyan emberek is vannak közöttük mint Te...:)

2016.02.07. 10:16:25

magyarországon nincs most más akire szavaznék, ha ti nem kerültök fel a szavazólapra, akkor egyelőre az otthonmaradás az egyetlen lehetőség. szar helyzet, bár féligmeddig megbékéltem már vele.

Hidvégi Mihály 2016.02.07. 10:19:18

Péter, nem tehetjük meg, hogy hátat fordítunk ennek a népnek. Megértelek, megértem, hogy úgy gondolod, nem lehet elérni semmit, mert túl erős a szembeszél. Megértem a hullámvölgyet, de kell reményt adni, szemben azzal a mérhetetlen hazugsággal, mérhetetlen aljassággal, ami árad a mostani propaganda-gépezetből. Itt van Leponex, hát sosem lesz belőle rendes, hazáját szerető és egyben gondolkodó, a világot megértő ember, ha nem jár ide. Engem is bosszant a cinizmusa, meg a sok megvezetettnek a gyalázó szövegei, de nem lehetünk érzékenyek, nem lehetünk erőtlenek. A polgárságnak (van ilyen réteg, nem is kicsi, szegényebbek egyre, de vannak) kell az a tudás, ami benned megvan, szükséges az az összetett gondolkodás, ami benned megvan. Hiába tudjuk szinte azt, amit te, de az még távol sem ugyanaz.
Szüksége van rád a hazának. Ahogyan rám is, a pártunk többi tagjára is, minden dolgos, serény, tiszta erkölcsű emberre.

Kovács Olivér 2016.02.07. 10:29:47

A PKP marad. Vagyunk még egy páran, akik elég munkát raktunk bele ahhoz, hogy ne egyetlen személy döntésétől tegyük függővé a működését - még akkor is, ha azt történetesen Béndek Péternek hívják. Péter számtalan értékes módon járult hozzá a működéshez, de ha a kapitány személye változik is, a hajó halad tovább.

Moin Moin 2016.02.07. 10:34:33

"Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;
De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!"
(Ézsaiás 40.30-31)

...Aztán:

"Nincs még veszve Lengyelország,
Míg mi meg nem haltunk,
Hogyha földünk elrabolták,
Visszaszerzi kardunk.

Fel, fel Dąbrowski,
Zászlódat bontsd ki!
Ha te vagy vezérünk,
Népünkhöz elérünk."

...Amit múltkor mondtam, nem ezért mondtam - hanem éppen azért, hogy mindennek ellenére csinálni kell!

gellért mária 2016.02.07. 10:34:42

Nagyon nagyon sajnálom.. és szomorú vagyok.
Pár napja valaki azt írta Péternek, hogy "ne add fel" és Péter azt válaszolta, hogy esze ágában sincs feladni.Valami történt..remélem nincs személyes baj.

sünbab 2016.02.07. 10:37:26

Végtelenül sajnálom.
Még inkább sajnos, hogy megértem.

bétaverzió 2016.02.07. 10:37:44

Én is sajnálom, még ha nem is értettem sok mindennel egyet, és nagyon ritkán volt időm kommentelni, de ez a blog hiányozna. Egyébként nyilván rengeteg értelmes átmenet létezik a mindennapi poszt és a befejeztem között.

Remélem, folytatod az aktív politizálást. Talán nem kell feltétlenül pártelnökként. Egy pártban másokra is szükség van. És színvonalas ellenzéknek nagyon is el tudom képzelni a PKP-t.

M illumino d immenso 2016.02.07. 10:42:32

@Hidvégi Mihály: Mihály bátyám, nem szép, nem is korrekt dolog egy indokolatlanul kitiltogatott, nemlétező, a konzervatív tolerancia nevében a blog legaljasabbjának nevezett egyszerű vidéki kétkezi-eszű kommert idecitálni a blog ravatalához.
leponex nem volt sose cinikus, a maga esetlen iróniájával segítette volna (vissza) bloggazdánkat egy valódi konzervativizmus felé, belátom semmi sikerrel.
Az eredmény így engem is minősít;-)
(Az iróniát most tegyük félre, hagyjuk meg a fanklub személyi kultuszteremtő babérköszörűs bejegyzéseit a hálátlan utókorra.)
Nem a népnek, hanem a józan paraszti észnek, a Valóság Anyánknak, a tapasztalatnak fordítottatok hátat, a nép észre se vett benneteket. Tán épp az előbbiek miatt.
Gréczy blogján töredéke ennyi gyalázkodó komment nem volt eltűrve, mint itt a dolgos, serény, tiszta erkölcsű pártunktöbbitagjától.
Ahogyan senki - se kormánypárti, se ellenzéki politikus nem lehet a 'haza ellenzéke', úgy a család sem lehet SOHA a békeidők legnagyobb veszélyforrása.
Ti ezt nem így gondoltátok, így marad számotokra a konzervatív igazság:
'Az eredmény minősít!' (By Béndek Péter)
Szabad elnézést kérni. Legalább utólag.
barátsággal ...

gellért mária 2016.02.07. 10:48:30

@Kovács Olivér: Tévedsz, Béndek Péter nélkül az egy másik PKP lesz...PKP nem marad, csak a neve.Ez most Péter írásából és a te kommentedből kiderült.

Geo_ 2016.02.07. 10:57:38

Sajnálnám, ha "eltűnnél": jókat tudtam vitatkozni veled :-)

(Talán nem pártot - hanem hálózatot kellett volna építeni.)

2016.02.07. 11:06:26

@M illumino d immenso: Leponex nem a legaljasabb, szerintem félreértetted, hisz komoly holtversenyben sokan megszerezték ezt a poziciót. ha kaptak érte pénzt akkor aljasok, ha nem akkor hülyék. te melyik?

Hidvégi Mihály 2016.02.07. 11:13:43

@M illumino d immenso: Nem akartalak bántani, de azt lásd: számomra cinizmusnak tűnt több megnyilvánulásod. Az számomra természetes, hogy másként gondolkodik valaki, de meddő dolognak minősíteni bárki vállalkozását az számomra cinizmus. A pluralizmus tagadása ez, az egyik legrosszabb valami, ami egy társadalommal történhet, amikor nem lehet, nem érdemes új utat keresni. Ezt értettem a cinizmusod alatt, negligáltad a tevékenységünket, mintha máris a mennyországban élnénk a kisember országában.

nevetőharmadik 2016.02.07. 11:22:54

Olyan szépen felcsillantál 2 poszttal ezelőtt. Azt hittem, hogy az a kezdet, nem a vég, de annak is szép.

A brand versenyképessége 2016.02.07. 11:26:49

Én őszintén szólva nem is értettem ezt az ifjú hévet, hogy pénz, hiteles arcok és mondanivaló nélkül egyről a kettőre lehetne jutni a politikában. A blogon jól szórakoztam, egy üde színfoltja volt az atlantista propagandának.

2016.02.07. 11:29:16

@gellért mária: Kedves Mária, ezt kérem bízza a tagokra, akik elég sokat dolgoztak a párton eddig is. Pont azért nem kell temetni a PKP-t, amiért nem tudott fejlődni: mert ezen a szinten egy személyi változás még lehet a vihar egy pohár vízben esete is.

Hidvégi Mihály 2016.02.07. 11:31:04

@A brand versenyképessége: atlantista propaganda boldogok a lelki szegények, ugye, Uram?

Ostoba ember, hát el nem tudod képzelni, hogy a nemzeti sz.r helyett lehetne nemzeti jólét is?

2016.02.07. 11:35:57

@my_anyád:
hja, egy nick képes szétverni egy pártot. sőt egy eszmét. az jó kis párt, jó kis eszme.

A brand versenyképessége 2016.02.07. 11:36:55

@Hidvégi Mihály: szerintem most, a búcsú pillanatában mellőzzük a személyeskedést, Mihály. Igen, én ezt atlantista propagandának nevezem, ez a szóhasználat, hogy "nemzeti sz.r", beszédes és tipikus. Őszinte, de egyre kevesebb választó vevő rá.

Hidvégi Mihály 2016.02.07. 11:50:45

@A brand versenyképessége: Akkor lenne propaganda, ha nekünk azért fizetnének, hogy propagáljuk más dolgát. Nem, saját meggyőződésünk, hogy a piacgazdaságnál, a pluralizmusnál, a demokráciánál, tudod, a liberális demokráciánál jelenleg nincs jobb, amely egy népet naggyá tehetne.

Nocsak, finnyásnak tetszik lenni? De hát nálatok a PC beszéd mellőzése szinte kötelező, nem jól tudtam?

zenonküp 2016.02.07. 12:07:21

Most olvastam Platón leveleit.
Ha valakit tényleg érdekel Béndek úr döntése, ott minden részletet megtalál.

Most lesz ősszel 24 éve,hogy Béndek urat barátomként tisztelhetem. Mikor megismerkedtünk már konzervatív volt, én még anarchista. Idősebbként tanultam meg tőle tisztelni s egy kicsit szeretni is a konzervatív eszmerendszert.

A valódi anarchizmus abszolút tökéletességre való vágyódását vegyíteni a valódi konzervatív habitus megbocsájtó de el nem néző, magához is következetes és teljes erkölcsi rigorozitásával még nem próbáltam.
A recept fölséges ételt ígér a halandóknak, talán lesz is aki kipróbálja.

Most már új kor jövel,lesznek új szereplők is. Lesz kiről példát venniök.

pitcairn2 2016.02.07. 12:10:19

@Geo_:

ezt korábban én is felvetettem neki

A brand versenyképessége 2016.02.07. 12:13:23

@Hidvégi Mihály: az a ti nagy tragédiátok, hogy a soros-clinton-féle alapítványhálózat nem állt be mögétek, hanem a hasonszőrű, de fiatalabb és még amatőrebb gittegyletekbe nyomta a pénzt.

Ezek a jelszavak, amiket a fejemhez vágtál, az elmúlt évtizedekben szinte teljesen kiüresedtek, az európai polgár éppen arra döbben most rá, hogy a világ nagypofájú liberális demokráciái valójában csak jól szervezett, hatákony propagandával működő autoriter államok, amelyek ráadásul végtelenül képmutatóak is.

Elment mellettetek a világ, Mihály, és még csak nem is látjátok. A burkolt rasszista megjegyzésedhez meg külön gratulálok, te kis liberális demokrata.

tamas11 2016.02.07. 12:25:15

@explanatus:
Semmiből nem lesz semmi, valamiből valami lesz.

Sokszor leírtuk, hogy a blog nem azonos a apárttal, ott végül kollektív döntésnek kell születnie, és annak csak része, hogy Béndek Péter lemond e elnöki küldetéséről.
Ajánlom figyelmetekbe fenti sorokat:
... " másra és másokra van szükség ahhoz, hogy az ország számára oly fontos nyugatias konzervativizmust tovább vigyék, és valódi politikai alternatívát faragjanak belőle. "

2016.02.07. 12:45:33

@my_anyád:
@my_anyád:
háromféle pátra van szüksége a magyarok többségének.
-- klasszikus szociáldemokrata (európai értelemben vett munkáspárti) ~ mszdp 2.0
-- ökoszociális (parasztpárti, régi terminusban agrárszocialista) ~ fkgp 2.0
-- keresztényszociális (humán értelmiségi) ~ kdnp 2.0
ez elvben mind balos. a független értelmiség ehhez képest mind jobbos. az lehet nemzeti liberális/radikális vagy polgári konzervatív. attól függően, hogy várost akarnak szervezni, vagy hitközséget. a szociálliberálisok a világias zsidó és zsidóbarát csoportok. nem párt, hanem kisegyház. és amíg ők az egyik oldal addig sajnos a másik bármit megtehet. persze ezek leginkább csak utóvédharcok. a fővárosi zsidóság gyerekeinek többségébe rég amerikában van. az itt maradt és a visszatérő újhullám a világbankkal alkalmatlan a hatalomgyakorlásra. és van néhány zsidó vénasszony és vénember, akik nem tudják eldönteni, hogy melyikük legyen a korszakváltó. persze egy rendkívüli módon kisarkított véleménye. egy féligazság. jelenleg semmilyen elképzelés nincs, ami ezt felülírná.

Hidvégi Mihály 2016.02.07. 13:40:20

@A brand versenyképessége: Az európai polgár köszöni, de éppen mást gondol a demokráciáról, a piacgazdaságról, mint te. Nem gondolod, hogy a világ éppen melletted, no meg Orbán mellett haladt el, s az a sajnálatom, hogy Magyarország is ezzel marad le, hogy ez a kisember képzeli magát valakinek.

Nem akartam rasszista lenni, a PC beszédre való utalásom nem hozható össze a rasszizmussal. A rasszokat emlegetni politikai beszédben nem PC, de a nem PC-ség ennél többet takar.
De magam is hibáztam, mert a PC-t emlegettem, noha egyszerűen trágár volt a beszédem egy része.

De a lényeg: Európa jól van s tudod igencsak elegem van már a szocializmus visszaköszönéséből. Mennyire kötelező volt várni a '70-es években a világimperializmus bukását. Köszönöm, én ebből a sztoriból már megjöttem, továbbra is éljen a demokrácia, a pluralizmus és a piacgazdaság. S vesszen Orbán az összes sejhajvégével együtt!

Khonsu 2016.02.07. 13:49:01

Hiányozni fogsz, de megértem a döntésed. A szükséges mértékű változáshoz a rendelkezésre álló idő már túl kevés, mielőtt visszafordíthatatlanná válnak a folyamatok. Köszönöm eddigi tevékenységedet, sokat tanultam tőled a gondolatok formába öntése, azok megfelelő megnevezései és a konzervatív gondolkodásmód terén. Amatőr "rendszerépítgetőként" hasznos lecke volt számomra.

A világ nagy változások előtt áll, bízom benne, hogy valamilyen módon még visszatérsz. :)

2016.02.07. 14:09:26

@unionista᠍᠍᠍᠍: értem, lehet h igy van, bár megmondom őszintén nem érdekel ez a dimenziója a dolognak. elmennék pár évente, X-elni valakire. és jobban éreznám magam ha ezt meg tudnám tenni. jelen felhozatalból nincs gyomrom senkire szavazni. jelen blog alapján a PKP-re leszavaznék. kis 0.001% reménysugár, amit a magadfajták röfögve próbálnak betaposni a sárba. ennyi.

2016.02.07. 14:14:01

@unionista᠍᠍᠍᠍: szerintem ezt mihálynak szántad, ő hozta fel leponexet mint főgecit, én csak annyit mondtam hogy nem egyedül volt, illetve a két trolltípust emlitettem meg. én nem hiszem hogy a trollok miatt ér véget a blog, sőt remélem nem is ér véget.

"ha kaptak érte pénzt akkor aljasok, ha nem akkor hülyék."

szerintem te a második vagy.

viszont ha már itt tartunk eléggé sajnállak, most mi lesz veled? ide jartal rendszeresen itt megvolt az esélyed hogy elolvassak az irasaidat. elősködtél péter olvasói közösségén. közben annyiszor rugtal bele ahanyszor tudtál.

csinálsz saját blogot? hányan fogják olvasni? hány hozzászólás lesz? egyedül jutsz valamire?

2016.02.07. 14:19:40

@my_anyád:
én akadályozlak meg abban, hogy te pkp szavazó legyél? ne viccelj már.

2016.02.07. 14:20:33

@Khonsu: "mielőtt visszafordíthatatlanná válnak a folyamatok. " - azt kell mondjam, a PKP-nak most még nem feladata földindulást okozni Magyarországon. Ha volt nagy tévedésünk, az ez lehetett - azt hinni, hogy egy kis, polgári párt egyszercsak megváltja a világot ebben a kifáradt, csalódott országban. Ez nem lehet cél jelenleg. Az igen, hogy bejussunk a következő választáson a parlamentbe és ott képviselni tudjuk mindazt, amit a PKP jelent. Ez a párt már most sokkal több néhány tagnál, ez egy eszmeiség és elsősorban erkölcsi tisztaság - amire manapság az országban óriási szükség van. Ezért folytatjuk.

francoska 2016.02.07. 14:21:54

A fene egye meg! Volt egy blog, ahol otthon éreztem magam, volt egy párt-kezdemény, aminek drukkolhattam.

Még egyszer: a fene egye meg!

M illumino d immenso 2016.02.07. 14:22:21

@Hidvégi Mihály: Bloggerünk épp maga számol be 'meddőségéről', nekem ehhez semmi közöm. A magam kis eszközeivel a 'békés egyet nem értés' kulturáját noszogatnám itt is, de ha nem hát nem.
A pluralizmust meg épp az uralkodó libdem, és hozzá hasonlóan a poszterünk veti meg, ebben a komcsik örök példáját követve, akik a minden világok legjobbikának ítélik a kedvencüket. Hogy nincs nála jobb. Hogy a legtöbb boldogságot ők nyújthatják a zembereknek. Mindenki más fasiszta. Naconalista. Elitista. Erős Pista.
Hát nézz körül a fejlett liberális demokráciákban, miféle boldogságot sugároznak. Csak legyen elég katona, rendőr, biztonsági őr, titkosszolgálat, .... aki biztosítani tudja ezt a felhőtlen boldogságot. Úgy-ahogy.
De ha nektek ez a vágyott világotok, hát hajrá!
Csak neked, ha nem olvastad volna:

mandiner.hu/cikk/20150907_kertesz_imre_europa_ongyilkos_liberalizmusarol

„Még a politikáról kellene egyet s mást mondanom, de az igazán fölösleges és unalmas időfecsérlés lenne. Arról volna szó, ahogyan a muzulmánok elárasztják, s majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát; ahogyan Európa mindezt kezeli, az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról; demokráciát és szavazási jogot a csimpánzoknak.

Mindig ez a vége: a civilizáció eléri azt a túltenyésztett állapotot, amikor többé már nemcsak hogy képtelen rá, de már nem is akarja megvédeni magát; amikor, látszólag értelmetlen módon, a saját ellenségeit imádja. Ráadásul mindez nem mondható el nyilvánosan. Miért nem? A kérdés nem nyugtalanítana, ha időközben nem vált volna belőlem »közéleti ember«.

Kezdem megérteni a kényszert, amelyből az általános nagy hazugság táplálkozik; egyszerűen lehetetlenség megvívni a kényszerrel, a politikusnak azért, mert elveszíti népszerűségét, az írónak ugyanezért; a jó modor a hazugság és a totális önfeladás. (...)”

üdv!

2016.02.07. 14:23:03

@unionista᠍᠍᠍᠍: Bocs, hogy így fogalmazok, de a "magad fajtáknak" most tényleg rosszabb lesz, sokkal. Az öncélú, értelmetlen, sokszor ugyanazt szajkózó igehirdetésnek - ha Péter nem folytatja mégis a blogot - más PKP felületen nem lesz tere. Méghozzá azért nem, mert én például nem vagyok végtelenül liberális. Talán ideje beismerni, hogy a hozzád hasonló kommentelőknek ez a felület és a párt is maga a drog, semmi más. Ez a kapu, barátom, előttetek most becsukódik.

Khonsu 2016.02.07. 14:27:47

@feher.b: A potenciális PKP szavazók kivándorlása és a maradók NER általi megtörése miatt nem lesz egyszerű, de sok szerencsét kívánok hozzá. Továbbra is követem a PKP-t, más értelmes párt úgysincs az országban, de pesszimista vagyok.

2016.02.07. 14:34:40

@Khonsu: Köszönjük. A feladat persze nem egyszerű, de bőven van annyi elégedetlen ember, hogy alternatívát keressen. Az igazi probléma az ismertség hiánya, nem a program, nem az elvek vagy alapok megléte. Arcok kellenek, ezen vagyunk. Érdeklődést már többek részéről volt, de érthető okokból senki nem akart csak úgy beleugrani. Ugyanakkor mindenkinek van munkája, élete, ezért nem kell azonnal elhagynia a süllyedő hajót. Egyrészt nem süllyed, másrészt nem a pénz motivál minket.

2016.02.07. 14:36:17

@feher.b: @my_anyád:
baszki, te egy pártban mindjárt elnökségi tag akartál lenni. a krisztusi kort sem megélve rögtön országot akartál vezetni. ez mennyivel jobb, mint rétvári bence? de biztasson, hogy my_anyád számára te vagy 0.001% reménysugár.

M illumino d immenso 2016.02.07. 14:36:25

@my_anyád: No mit gondolsz kedves egybitesem, hülye vagyok vagy fizetnek?
Melyik megnyugtatóbb a számodra?

2016.02.07. 14:40:04

@unionista᠍᠍᠍᠍: hajjaj, ez kicsit már túl lent van nekem.

2016.02.07. 14:42:40

@M illumino d immenso:

nekem mind1.

egy pro tipet adok: próbáld a modoroskodásaidat kordában tartani, a rendszeres olvasó annyira hozzájuk szokik, hogy mikor oda jut a komment első sorában valahol, hogy "kedves hafr" akkor nem olvassa tovább. ÍGY NEM JUT CÉLHOZ AZ ÜZENET! most sem bírtál "kedves" nélkü lleírni 2 mondatot zsenike.

2016.02.07. 14:49:28

@unionista᠍᠍᠍᠍: szerencsére nem kor kérdése, Rétvárival ellentétben pedig volt és van is megélhetésgem (elég jó) a politikán kívül. országot irányítani semmiképp nem szeretnék, de azt tudom, hogy az ahhoz vezető lépések hogy néznek ki, hogy legalább a pártomnak is legyen beleszólása a fontos ügyekbe. legnagyobb bánatodra ezen lépések egyike közt sincsen a te kommentjeidnek más felületen való tolerálása - ebbe kérlek, nyugodj bele bátran.

2016.02.07. 14:52:15

@unionista᠍᠍᠍᠍: egyébként folyton arról dumáltok, hogy mi nem értjük a magyar választókat, bezzeg Orbán, Vona mennyire. hát mondok neked valamit, kedves unionista: annyira azért ismerjük őket, hogy tudjuk, nem fognak nagyon haragudni ránk, ha téged mostantól ignorálunk. valszeg nem az interneten dől el a választás. coki.

2016.02.07. 14:53:39

@feher.b: ne értékeld túl az arcot. viszont szerintem sem lehet ugy pártot építeni hogy az ember iszapbírkózást folytat a legaljával.

2016.02.07. 14:57:22

@my_anyád: semmiképp. viszont jó, ha ő és a közönség (jelenleg mintegy 1658 fő egy része) látja, hogy új irány van: politkát csinálunk, nem értelmiségi vitaklubot.

M illumino d immenso 2016.02.07. 14:58:36

@my_anyád: Azért komám, mert minden kritikámmal együtt Péter egy kedves színfolt volt(?) a blogszférában, aki például az egyik legjobb posztot nyomta le az abortusz ellen. És az én szimpátiám nem fog eltűnni, csak mert pokróc lesz időnként, elveszíti a realitásérzékenységét, elviszi az indulata ...
De nézd meg, itt a nekrológok között mennyi haragos, megvető jelző repked, tőled is.
És természetesen mindenért a gonosz főgecik, a félrevezetett buta népek, a fizetett trollok, az aljasok, hülyék ... felelősek, hiszen 'MI' tudjuk a Jókormányzás Kézikönyvét, .... felesleges megint felsorolást tartanom, miben agytok 'TI' a legtökéletesebbek.
De valamiért mégsenem lopjátok be magatokat a szolgaságban élő népek szívébe. Ja, mert nem ismernek.
Vagy talán épp azért??
üdv!

2016.02.07. 15:03:02

@M illumino d immenso:

meg vagy tévedve. én nem vagyok pártmunkás, engem nem érdekel mit gondol a nép, én nem akarom őket kormányozni, én nem hiszem, hogy feltétlenül igazam van.

a megvető jelzőim viszont a sajátjaim, azt nem tudom letagadni, hogy sokmindenről rossz véleménnyel vagyok az országban. ráadásul most kicsit indulatos is vagyok, mert a kedvenc blogom lehet, hogy megszűnik. megértheted.

(a "komám" szintén rendkívül modoros)

2016.02.07. 15:22:39

@my_anyád:
te írtad, hogy a pkp a "reménysugár". bennük van a bizalmad. rájuk adnád a szavazatodat.
konzervativok.hu/szervezet.html
felteszem, hogy balázs nem azért lett a párt harmadik embere, mert nincs nála jobb polgári konzervatív. leszámítva az első kettőt. hanem mert befizetett a családi kasszából, vagy a multiknál szerzett tanácsadói díjakból. vagy ha mégis ő a harmadik, akkor ez nagyjából olyan, mint a többi formáció. csak itt balázs védi pétert. de most már ő lesz a második ember. a programok már ki vannak dolgozva csak az ismertség hiányzik.
"Az igazi probléma az ismertség hiánya, nem a program, nem az elvek vagy alapok megléte."
tehát ugye világos, azt, hogy 10 millió embernek, a határon kívüliekkel 12,5 milliónak mit kellene végrehajtania egy nagyjából 50 éve nem tapasztalt világválságban, azt balázs elég biztosan tudja. ez mitől jobb, mint rétvári bence. nincs igazam?

2016.02.07. 15:24:48

@unionista᠍᠍᠍᠍: sajnálom, de nem ismerem balázst. :(

2016.02.07. 15:25:21

@unionista᠍᠍᠍᠍: mennyi butaság alig pár sorban:)

biohouse 2016.02.07. 16:00:22

Remélem Péter nem fejezed be, csak felhúztad magad valamin.
Legalább a blogot ne!
Pártügyben fogalmam sincs mit lehetne tenni, hogy nagyobb legyen az ismertség. Lehet, hogy le kéne paktálni az ördöggel, a másik ördög ellen. Simicskára gondolok!
Van az a pénz!Ellenségem ellensége a barátom? Hm....

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.02.07. 16:05:32

Balázs....ne zavartasd magad az unionista által. Ő egy troll és egy besúgó keveréke. A spicli provokátor új modellje.

2016.02.07. 16:10:36

@Fuxos (ex bömis): az nem lenne új, az A Házmester. :)

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.02.07. 16:18:52

Azt a mindenségit! Ez elsőre nem hangzik túl jól. Bár sosem szeretek csüggedni, ha nem muszáj, így ebben is igyekszem felfedezni a pozitívumot, hátha van benne. Pl. a PKP már van olyan erős, hogy a számomra leginkább ezen a blogon keresztül manifesztálódó impozáns szellemi teljesítmény segítsége nélkül is tovább tud menni a Béndek Péter által megkezdett és álhatatos munkával kitaposott, számomra sok szempontból nagyon szimpatikus úton.

Minden elismerésem az eddigiekért, többször is kifejezetten élmény volt olvasni az itt leírtakat.

2016.02.07. 16:27:49

@my_anyád:
én sem ismerem, de te azért megtennéd minimum államtitkárnak. mert kiábrándultál a többiből. tudatos választó vagy. többek azért trollkodtam, hogy megértsem ezt. péter, te olyan szépen ragozod a nagy semmit. azt gondoltam, hogy ezzel szemben valami faszságot fogok ragozni. olyat, aminek valami valóságalapja van. zéró információ birtokában vonjuk le a végső következtetéseket. ezért húztam fel a náci mezt. meglepő dolgokat tapasztaltam.

2016.02.07. 16:45:40

@unionista᠍᠍᠍᠍:

megtenném államtitkárnak balázst? ne viccelj, hol vagyunk mi ettől. amugy ma hazank kulugyminisztere szijjártó péter. lefogadom balázs sokkal kiválóbb ember mint péter. szóval lehetne akár miniszter is. jaj és cunyinét még szóba se hoztam. vagy ott van pl. lázár. vele van bajod ránézésre? nekem nem lenne, de mégis egy alávaló alak, akinél a lobbista írja a törvényt. és akkor nekiállsz balázst basztatni fénykép alapján. nem vagány ez, inkább béna.

én 2 okból nem veszem komojan azt aki a saját véleményét a nép hangjának állítja be (te is ezt csinálod meg a fidesz is).

1. nem biztos, hogy a nép tényleg azt gondolja
2. az, hogy a nép azt gondolja még nem biztos, hogy igaz (ld. politikus VS államférfi)

nem szoktam megoldásokon gondolkodni. az nagyon fiatalos dolog, mikor kis információk alapján kitaláljuk a tutit. politikusokra akarsok szavazni akik felvázolnak valami tervet, meggyoznek h jo lesz és rájuk szavazok. és kiderül, hogy igazuk volt-e.

blogon okoskodni az semmi. választási program helyett azt mondani hogy "folytatjuk" az szintén semmi. pártot építeni viszont szakma, most látszik hogy aki jó benne, az még nem fog jól kormányozni.

szerintem a poszt címe "Befejeztem" helyett jobb lenne az "Félbehagyom". te nem gondolod így, de szerintem ez a blog egy komoly szellemi teljesítmény. ebből nem lesz automatikusan párt sajnos. de hasonlitsd össze bármelyik párt sajtójával ezt. látod te is itt rendezel komment-ámokfutást nem a mno.hu-n vagy a nol.hu-n.

politikai pártok akkor kezdenek végleg elkurvulni mikor mindenféle célok felülírják a párt értékeit. mint a 80-as években az msz(m)p vagy 2002 után a fidesz, vagy az szdsz szerintem már az antal kormány alatt, de legkésőbb a horn koalicional. ez a blog lehetne az ideológiai alap. én nem tudok a pkp-ról semmit, én arra szavaznék aki felvállalja azt amit itt péter leírt az elmúlt években.

gellért mária 2016.02.07. 16:47:27

@feher.b: Nem temetem a PKP-t, csak azt írtam, hogy nem lesz ugyanaz.Irányváltás lesz, majd meglátjuk milyen.

2016.02.07. 17:23:31

@unionista᠍᠍᠍᠍: Nézd unionista, ha államtitkár szeretnék lenni, de legalább főember egy minisztériumban, már rég felhívtam volna nem egy, hanem pont kettő befolyásos fideszes rokonomat. Nem tettem meg, s jó okom volt rá (trafikom sincs). Én eddig és még jó darabig ezután is Péterhez hasonlóan az úgynevezett piaci szférából éltem, abban vagyok az átlagnál sokkal jobban fizetett valaki, még mindig opcióval arra, hogy visszamenjek Bécsbe vagy Dublinba dolgozni. Nem hiszem, hogy akár az írmagját is felfogod te annak, hogy hozzám hasonlóan több PKP-s mit rak ebbe a pártba és miért, s ezeknek nem sok közük van az A8-as gépkocsikhoz, vagy az államtitkári pozíciókhoz. Ami biztos, hogy veled ellentétben mi nem csak egy blogon ugatunk egy jobb országért, s nem is mások bugyijában matatunk, mint egyes KDNP-s politikusok. Szeretném, ha tudnád, magasról szarok a magad fajták kritikájára, amit leírsz, abból pontosan tudható, mennyi közöd van neked bármiféle valósághoz. Kizárólag azért foglalkozom most veled, mert az olvasókkal szeretném közölni, hogyan fogjuk eztán a politikánkat alakítani. Első lépés: személyed finom eligazítása, másoknak is szóló üzenettel.

2016.02.07. 17:24:08

@my_anyád:
és mi az a terv, ami lett fel lett vázolva. mondj már egy konkrétumot. ha jól értem, akkor azt mondod, hogy egy stabil ideológiaia alapra van szükség. az üres lózungok világi gyűjeményére. legyünk versenyképesek. világszínvonalú oktatást teremtünk. és ehhez hasonlók. a tudni hogyan nem érdekes. vagy te a posztokban olvastál a hogyanról? nem lehet, hogy te egy újabb ellenkultúrát akarsz, mert a pálinkázás és a death metal túl fiatalos.

borzimorzi 2016.02.07. 17:27:48

@Hidvégi Mihály: + 1000.

@Moin Moin: Pontosan.

Remélem, hogy ezt Péter vissza fogja vonni, mivel ellentétben áll mindazzal, amit eleddig képviselt. Reméljük, hogy ez csak átmeneti kedélyromlás és rendbe fog jönni. Nem vagyok egyedül azzal, hogy ez a blog (is) nagyon hiányozna.

Üdv:
b

2016.02.07. 17:41:16

@unionista᠍᠍᠍᠍:

hát olvasd vissza a posztokat, és állitsd azt, hogy ami itt le van írva az ugyanannyit ír mint az, hogy "folytatjuk".

sem a pálinka, sem a death metal nem túl fiatalos, én nagyon szeretem mindkettőt, bár death metal kicsit kiüresedett az elmúlt években, van olyan alfaja amiben tökéletes művek születnek mostanában is.

2016.02.07. 17:44:06

@my_anyád:
linkelj már egy posztot, amiben van valami konkrétum. amiben szó esik a hogyanról.

Moin Moin 2016.02.07. 17:44:34

@borzimorzi: Csak az a baj, hogy ez a belekezdek-visszafordulok-megint nekilendülök, megint megtorpanok nagyon magabizonytalan imázst ad Péternek és az egész PKP-nak is. (Azért legyünk őszinték: ebben az egész PKP-ben Péter igen erős túlsúllyal bír!)

A választó pedig magabiztosságot vár el: konzekvenciát, tántoríthatatlanságot! Ez persze nem azonos az önkontroll, vagy épp az önirónia mellőzésével - de ugyan hogy kövessenek valakit, aki egyszer (? - immár többedszerre?) csak lefarol az élről?:-)

2016.02.07. 17:44:52

@my_anyád:
az is elég ha felidézel ebből bármit egy mondatban.

2016.02.07. 17:56:05

@unionista᠍᠍᠍᠍:

jól tudod hogy ez trollkérdés. nyilván azért teszed fel és nyilván ugysem fogadnál el semmit ervényes válaszként. iszapbírkózás lenne a vége.

amugy egyáltalán tudjuk hogy állunk? milyen állapotban van az ország? miből kell kiindulni?

én már többször mondtam, engem az oktatás előtérbe helyezésével lehet megvenni legkönnyebben. szerintem tudod miről beszélek, te is betoltad itt párszor az iskola-tablet témakört. szerintem abból ki lehetne hozni nagy dolgokat. olyan pazarlások mellett mint a KLIK, egy olcsó tömegtablet igazán nem jelentene problémát. de ki kell találni, a kiscigányodat hogyan motiválod arra, hogy kezdjen el játékprogramot fejleszteni. de én tényleg nem szoktam megoldásokban gondolkodni, nem az én dolgom.

az elmúlt években ami ezen a felületen megjelent az számomra támogatható. nincs más párt(kezdemény) ami ezt elmondhatná magáról. ha ez téged zavar akkor valszeg a te mentalitásod az ami visszahúz minket, mivel elég tipikus, hogy valaki valamit elkezd csinálni akkor odaállunk mellé és köpködjük, hátha megdöglik a rohadékja.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.07. 18:03:37

köszönöm mindenki hozzászólását, különösen a támogató darabokat, jó volt veletek

borzimorzi 2016.02.07. 18:06:44

@Moin Moin: Szememben az önkritika időnkénti túltengése éppenséggel nem az alkalmatlanságot bizonyítja, hanem az alkalmasságot. Szerintem meg kell várni, amíg ki nem derül, hogy pontosan mi(k) az ok(ok). Még azt is el tudom képzelni, hogy pár emberke ebben a hétvégi szép időben inkább kirándulni ment, nem pártoskodni, vagy esetleg nem is tudott róla, hogy őneki épp pártoskodnia kellene egy bizonyos időpontban és helyen.

Aztán egészségügyi okok is lehetnek, márpedig az ilyesmi abszolút magánügy, senkinek semmi köze hozzá.

Vagy bármi más, akár egy kezdődő influenzával járó világvége hangulat is.

Én várakozó állásponton vagyok és reménykedem benne, hogy kedvenc bloggerünk ezt a döntést vissza fogja vonni. Nemcsak bloggerként, pártelnökként is.

Üdv:
b

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.02.07. 18:18:35

@my_anyád: Ezek szerint nem csak én gondolom úgy, hogy az OGY-nek nem elnöke, hanem egy bolsevik trotli házmestere van.

2016.02.07. 18:35:56

@naphegyi vince: lászló még annál is rosszabb sajnos, az értékekben gondolkodó senkiházi a legkártékonyabb. ennek minősített esete ha tőlünk kapja a fizetését a tökéletes semmiért.

2016.02.07. 18:51:13

@my_anyád:
de mi az, ami ezen a blogon mondjuk az oktatással kapcsolatban péter pártelnök tollából megjelent. konkrétan mi az, amiért lelkesedsz? és amit leromboltam. egy konkrétumokról szóló posztot linkelj már, vagy vágj ki egy részletet, amit ezek az emberek saját kútfőből merítve mondtak. bármit. legalább tudjam, hogy mi "a reménysugár, amit röfögéssel a sárba tiportam" (hagyjuk, hogy ez képzavar).

ursus artos 2016.02.07. 18:56:14

Hát igen. Orbán képes volt arra amire Béndek nem.

2016.02.07. 19:12:25

@unionista᠍᠍᠍᠍:

csomót gondolkodtam rajta, hogyan fogalmazzam meg azt, hogy van (lenne/lett volna) itt 1 új párt, ami bla-bla... végül azt írtam 0.001% reménysugát. bocs, hogy visszakérdezek, de hogy lehet ennél ovatosabban odaállni 1 párt mellé? mit kellett volna támogatólag írnom, hogy ne rugozz rajta már N órája? mi az ennél is gyengébb állítás ami azért valami pozitív kiállás?

én tényleg nem vagyok képben PKP ügyileg, balázst is most láttam először ahol a fénykép alapú osztályharc módszerével te belinkelted. nekem a PKP az egyenlő ezzel a bloggal.

miért lelkesedem? mert 1 sivatag ami van itt az elmúlt években. a fidesz profi mediavállalkozássá züllesztette a legfontosabb dolgainkat. a fidesz szavazókon keresztül habony árpád irányitja az életemet. hát mondd már h ezt igy oké! mikor valaki elkezd olyan dolgokat leírni, hogy azt mondod, hogy akurvaéletbe pont ezt gondolom, akkor az lelkesítő.

önellentmondás, hisz ennek köszönhető hogy ezt most irom, de bizonyos szempontból a blog (web2?) elbaszott sok mindent. egy szintre húzni az újságírókat a közemberekkel, oké nemrossz, de azért 20 éve ha olvastam 1 újságcikket, akkor úgy nagyjából tudtam, hogy valami viszonylag tájékozott ember írta. nem a birca-féle 2-mondatban-leköpjük-a-gondolatot amiről a poszt szól szintű arc. és minél inkább kialakuk a GFG világkép, ahol mindenki beáll valaki mellé pénzért, annál szarabb az egész. végtelenül szerettem a sajtót, az én műfajom a wall--text, elkurvult az egész, ez dühít. amit meg itt talűltam ezen a blogon az meg jó volt.

szerintem a reménysugár sárba taposása nem képzavar, hanem költészet. :)

2016.02.07. 19:14:30

@ursus artos: ja, de mijen áron? másszóval ha béndek is képessé válna rá, orbán lenne-e végül?

ijontichy 2016.02.07. 19:20:04

"ideértve a blogolást" Azt ne tedd! Ki kell annak jönni, főképp, ha a "különösen az értelmiség soha le nem mosható felelőssége"-ét a nevezettek pofájába tudod nyomni. Szükseg van rá.

DrGehaeuse 2016.02.07. 20:00:25

Ezt nem tudom elhinni.
Ilyen szar hétvégém még nem volt.

Tegnap leesett a PadFon2-es telóm és se kép se hang.
Béndek Péter bedobta a törölközőt.

Ma leforráztam a bal kezem két újját, a kocsim technikai totálkárra tört, a légzsák lőporszagát kellett szagolnom az anyósülésben.

Innen már csak felfelé mehet.

Boross Bence 2016.02.07. 20:01:49

Megszegve ígéretem, hogy nem írok többet ide a blogra, hadd búcsúzzak el én is!

Nem tudok csatlakozni a rajongótáborhoz, nem tudom azt mondani, hogy gondold át a döntésed, nem tudom azt mondani, hogy köszönöm.

Először az derült ki a veszprémi időközin, hogy nem tudsz politikusként cselekedni. Kiderült azután az is, hogy ez nem egyszeri véletlen volt, hanem szándékosan vagy egyedül, nem is akarsz politikus lenni, csak blogger. Azután kiderült, hogy a PKP-nak semmiféle koncepciója-tartalma nincs, nemhogy amatőrnek, de még csak létezőnek sem nevezhető. A benne lévő személyek - ha léteznek - eleve bujkálnak, önmaguktól nem képesek érdemi gondolatokat megfogalmazni, vagy ha később mégis leírnak valamit, akkor az az SZDSZ harmadik vonalbeli megnyilatkozóit közelíti színvonalban. A titkolózással menteni próbált teljesítménynélküliség csak a vak szemét nem bökte ki. Aztán tavaly végül az is kiderült, hogy a konzervativizmust sem gondolod komolyan, csupán a liberalizmust próbálod átcímkézve eladni az olvasóknak.

Szóval az évek során szép lassan nagyon-nagyon hiteltelen lett a blog. Sok lett a mások verbális rugdosása az érdemi cselekvés helyett. A PKP-zés terméketlennek, a hitegetés, a az ember reményeivel, idejével, energiáival való játszadozás pedig gonosznak bizonyult. Hányszor vetetted oda jó szándékú kritikusaidnak nagyképűen, hogy "te ezt nem érted"? Hányszor takaróztál azzal, hogy "kész a nyerő stratégia, csak nem nyilvános"?

A lufi kidurrant, és nem az ócska MSZP vagy OrVbán szúrta ki, hanem te szúrtad el. Nem volt erre semmi szükség. Maradhattál volna egyszerű filozófus, aki időnként leírja a gondolatait, részt vesz mondjuk egy Eötvös József csoportban, esetleg háttéremberként segít olyanokat, akik tényleg akarnak is tenni az országért. Nem így történt, és ezzel senki sem járt jól.

Remélem, választott pályádon boldogulsz majd külföldön, és soha többé nem kerülsz a magyar politika közelébe!

DrGehaeuse 2016.02.07. 20:03:55

Sajnálom Péter!

Én továbbra is maradok PKP szimpatizáns és segítő ha kell.

DrGehaeuse 2016.02.07. 20:09:22

@Boross Bence:

Te mióta vagy ekkora nagy király?

Rugdosni a padlót fogott embert szép dolog mondhatom!

DrGehaeuse 2016.02.07. 20:10:39

@my_anyád:

Most betolok egy felest a gönci barackból az fix.
Amúgy nem bírom az ivást.

2016.02.07. 20:12:45

@DrGehaeuse: egs.

1. hátha péter nem hagyja abba
2. van erre igény, majd lesz valami

ezzel minden pozitív gondolatomat elmondtm a témával kapcsolatban, elég szegényes.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.07. 20:49:32

@Boross Bence: Kedves Uram! Hiába akarja nagyon, egy bizonyos szint alá azért nem megyek. Örülök, hogy alkalmat adhattam, hogy kiöntse a szívét. Sok sikert az életben!

DrGehaeuse 2016.02.07. 20:59:35

@HaFr: Ez kicsit megnyugtat...

politologus · http://politologus.blog.hu 2016.02.07. 21:09:41

Csak most olvastam e posztot, és azt hiszem most is, nem kell ilyeneket mondani és írni. Kedves HaFr, ha kevesebbet írsz, hát kevesebbet, ha hátrébb akarsz lépni, hát lépj, és ha ezt csak pihenésnek szánod, hát tényleg pihend ki magad.
A párt meg haladjon, ha elfogadtok egy bókot, azt mondom, hogy a PKP-vel kapcsolatban gondoltam egyedül arra, hogy minden más helyett megpróbálnék ott segíteni.
Ha pedig HaFr nem akar ide írni valamiért, a Politológusblogon bármikor teheti, megtiszteltetés volna.

borzimorzi 2016.02.07. 21:17:29

@ursus artos: Ja. Nemcsak Orbán, hanem Hasfelmetsző Jack is képes volt arra, amire Béndek Péter nem. Normális ember szemében ez inkább dicséret...

Üdv:
b

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.07. 21:22:33

@politologus: örülök -- jól jön a segítség. Ha komolyan gondolod, vedd fel a kapcsolatot pkonzervativok@gmail.com-on . köszi

2016.02.07. 21:44:57

@HaFr: nade akkor akarnál még írni ezexerint? csak itt nem tudsz? wtf?

2016.02.07. 22:09:30

@HaFr: török gábor utolsó őszinte pillanata volt, mikor megírta, h lánci andrás "őszinte pilitika" szövegétől majdnem behányt a kocsiba.

mielőtt a kremlinológia hasonló bugyraiba alászállunk, lécci mond el mi a f. van. thx.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.07. 22:23:29

@my_anyád: oké.. semmi más, mint a párt érdeke :)

2016.02.07. 22:25:12

@philozófika: "péter,
ne aggódj, olyan sokat nem vesztettünk ezzel." bezzeg te idekúrtál 50 bájtot (utf8), köszike. csodálatos volt, cseléd vagy.

2016.02.07. 22:26:31

@HaFr: a párt érdeke ellen való vagy? bocs, ez nonszensz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.07. 22:56:46

@my_anyád: nem annyira, hogy jobban látod belülről

2016.02.07. 22:58:58

1987-ben a bodrogközben elkezdeni c64-et programozni, az volt a non-perspective. szal van itt kiút a cigányoknak is. c++, unity, meg farkas zoli. youtu.be/zu854RbbdkM

Pupu Blogja 2016.02.07. 23:16:07

Ezt a posztot egyelőre nem ajánlottuk a blogaszat.hu -n!
Nem kellene ezt jobban átgondolni?

zenonküp 2016.02.07. 23:59:58

@Boross Bence: búcsúzik - búcsúzzam

Kedves Bence!
Kerülje az ikes igék használatát ha már egyszer ilyen otrombán modortalan. Higyje meg, a kettő együtt sokkal többet árul el Önről, semmint azt Ön bármikor is kívánni szerette volna.

Csekély tisztelettel,

zenonküp

Adam Ant 2016.02.08. 00:30:33

@Boross Bence: téged se csókoljon meg egy királylány, mert egyből békává változik....

Adam Ant 2016.02.08. 00:36:54

A blog írója szusszanhat egyet, hosszú út volt ez az út eddig is.
A blog íróját szeretettel várja vissza az olvasóközönsége. Ha lehet, ne várassa sokáig.

2016.02.08. 01:41:13

@my_anyád:
azt nem tudom, hogy miért pont ide. valószínűleg index címlapról kattintottam. érdekelt, hogy a "mindegy ki csak ne orbán" közönség hogyan reagál a náci mezbe bújt trollkodásra. mennyire összetartó erő az antifasizmus, illetve a másik oldalról bármiféle faszság. és az jött ki, hogy nagyon erősen.

megnéztem egy videót. prezi alapító és a libri tulajdonosa szerint milyen közoktatás kell. ideírom neked. hátha lelkesít:
-- kevert korosztályú csoport
-- projekt alapú tanítás
-- tanárok közösen dolgoznak
-- tanárok nagyobb önállósága
-- kreativitás ösztönzése
-- lexikális tudás elavul
-- a tanulást kell megtanítani
ezek a legfőbb pontok. egy fickó felvázolta úgy, hogy ült a hintán. ahogyan fogalmazott: újragondolta az alapoktól. az a missziójuk, hogy kétezernegyvenre legyen egy boldog generáció, ami nagy kihívásokat meg tud oldani. de ez nem közoktatás. ezt néhány gazdag csinálja saját magának. óvoda/iskola 13 gyerekkel és 3 pedagógussal plusz 1 művésztanárral működik. 100 ezer forint az önköltség. 200 ezer a beugró. de szegényeket is bevesznek. nyilván összesen egyet. persze minden full extrás környezetben. de ha ezeket az embereket kibasznák az átlag magyar településre, akkor a versenyképes tudásuk semmit se érne. és a gyerekeik összecsinálnák magukat. tehát ők nem magyarországot fogják építeni. ma sem azt építik, hanem egy külön világot. azt egyáltalán nem tartom problémásnak ha őket elzavarja czunyiné, vagy akárki. miközben értem, hogy a gyerekeknek valahová járniuk kell suliba. és elég problémás, hogy erről czunyiné, vagy akárki dönt. azt gondolom, hogy ez a szakadék az, ami kurvára problémás. látva a kültelki részeket és ezt, nem hiszem, hogy valaha is egy társadalom lehetünk. ezek az emberek nem tömeges felzárkózást akarnak. hanem lényegében a nagycsaládos létet akarják helyreállítani szupergazdag környezetben. ahol a nevelőnőt úgy hívják, hogy szakmentor és ehhez hasonlók. ezért feladva a szolidaritást álszent és képmutató módon megpróbálnak kiszakadni a közintézményi rendszerből. abszolút megértem őket. de azokat is, akik úgy képzelik, hogy ezeket az embereket ki kell űzni az országból. és ennek eszköze az, hogy a lehető leghülyébb czunyinét fogják újra és újra beszavazni. hátha eltakarodnak innen azok, akik nem ezen a bolygón élnek. én se egyébként, szóval engem is lezsidóznak. megpróbáltam megérteni ezeket az embereket. mert ez a szolidaritás vagy mi a fasz.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.02.08. 02:31:18

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"feladva a szolidaritást álszent és képmutató módon megpróbálnak kiszakadni a közintézményi rendszerből"

De akik meg azt mondják, hogy ne legyen szegregáció, azok meg zsidók akik erőszakkal akarják vegyíteni a népeket, ugye?

Ha fej, te nyersz; ha írás, ők veszítenek.

DrGehaeuse 2016.02.08. 07:56:46

@M illumino d immenso:
Bájos ahogy a saját gyarlóságodat mások epés bírálatában próbálod kompenzálni.

DrGehaeuse 2016.02.08. 08:12:00

@neoteny:

Unionista nem erre gondolt szerintem.

Inkább:

- Az (ál)elit szegregálhatja magát mert a gyerekeinek is az elitben akar jövőt biztosítani. Ehhez meg van a pénze és ezért a PC-idióták se merik öket támadni (inkább hallgatnak róla).
- Ha a vidéki középosztály (budapesti álelit mércével csóró parasztok) szegregálná magát a méjszegény koszfészeklakóktól akkor a PC-idióták azonnal Strassburgig szaldnak és fasiszta fujjmagyaroznak.
- Ha a görögkatólikus egyház szegénygondozásba fog az csúnya szegregáció és klerikális ármány mert a romagyerekeknek el kell mondani egy miatyánkot ebéd előtt.

M illumino d immenso 2016.02.08. 08:20:17

@DrGehaeuse: nagyon szamár lennék (én is), ha ezt tenném
(ön)irónia: ez segít, talán, hogy ne vegyük annyira komolyan magunkat.

Különben marad a fogcsikorog és ökölráz.
És a sírt, hol nemzet süllyed el, ... libdem könnycseppekkel áztatván a leendő hantokat.

Hogy mindenki hüje, mert van a világon az egyetlen legboldogítóbb, de a nempolgárosult 500 éve önmaguk választotta szolgaságban élő félrevezetett népek rohannak a patás vezetésével a messzeségben lévő mélypont felé a lemoshatatlan értelmiséggel együtt a nacionalista és hallatlanul cinikus hatalommarokba zárva.
Vagy valami ilyesmi.
Desajnos itten megáll a tudományom, demajda Párt!

Tényleg bájos.
üdv!
:)

zenonküp 2016.02.08. 08:23:09

@unionista᠍᠍᠍᠍: мой дорогой - én úgy írom a magyar nyelvet, ahogyan az nékem tetsződik - én jó ember vagyok)
de másnak nem hagyom és nem engedem
már csak azért sem, mert nem jó ember

neoteny · http://word.blog.hu 2016.02.08. 08:46:34

@DrGehaeuse:

"Ha a vidéki középosztály [...] szegregálná magát"

Az nem a szolidaritás álszent és képmutató feladása? Persze ez a kérdésem nem neked szól, hanem unionistának. Ezért nem jó ötlet más nevében nyilatkozni arról, hogy ő mire gondol.

2016.02.08. 08:57:54

@neoteny:
megmutatjuk, hogy milyen a jó oktatás. mondja az index.
index.indavideo.hu/video/prezi_ovi_budapest_school_halacsy_peter_ovoda_iskola
a szakmentor kreativitásra neveli a gyerekeket. azzal, hogy a legdrágább sajtokból és evőpálcikából katicabogarat építenek. ez rendben a konyhában. ha fondue lesz vacsorára. persze ezek meg sem eszik. mert játék közben nyilván mindenki össze-vissza fogdossa az ételt. hanem a végén megfogják és kidobják a kukába. mert megtehetik. de ez a közoktatásban nem megy. ezek az emberek a nagycsaládra mondják azt, hogy közoktatás. arra, hogy 1 anyára jut 3-5 gyermek. és minden korosztály együtt tanul. de ez a közoktatásban nem megy.

mit mond a fickó a hintán? újragondoltuk az oktatást az alapoktól. még nem tudjuk milyen rendszer lesz belőle. de majd meglátjuk. az innováció az, hogy csináljuk. a cél, hogy kijöjjön belőle a boldogság generáció kétezer negyvenre. szuper.

mit mond a geci orbán és kurva czunyiné? ugyanezt. szinte szóról szóra. a magyar közéletben ez a kettő versenyez. csak ezt az egyik csoport úgy képzeli, hogy számukra lényegében korlátlan pénz áll rendelkezésre. csak azért ennyi pénzből csinálják a magánóvodát/iskolát (~nagycsaládot), mert több cuccot már nem lehet abba a környezetbe bepakolni. a gyerekek már nem éreznék jól magukat ha még több interdiszciplináris szakmentor lenne közöttük. a másik oldalon ugyanez az erőforrás rendkívül korlátos. az egyik oldalon 10 gazdagra jut legfeljebb 1 szegény. csakhogy a helyzet a legjobb esetben is fordított.

és ha nem lesz változás, akkor ez kényszerből eljut majd odáig, hogy végre rendesen meg kell adóztatni a prezi kockázati tőkést és el kell venni a librit. és a szabadság az, hogy elmenekülhetnek az országból. de ez a magyarok többsége szempontjából még mindig jobb, mint szociálliberalizmus. ami lényegében arról szólt, hogy a lehető legmélyebb árkot kell ásni a közéletben. ehhez kell a liberalizmus. és a lehető legszélesebb, lehetőleg áthidalhatatlanul széles szakadékot a társadalomban. ettől lesz ez baloldali. mert még egyszer. az nem szolidaritás, hogy 10 gazdagra jut 1 szegény. hanem álszent képmutató magatartás. ugyanolyan, mint amit a polgári konzervativizmus mond. annak egyetlen célja, hogy egy szűk csoport meglévő versenyelőnyét konzerválja.

orbán beleordít a mikrofonba, hogy magyarok! megvédjük! a nyilvános tárki mérés szerint erre 54% (a teljes népességben 31%) szavaz. a jobbik azt, hogy ősi magyar magyarságunk. és ez is elég a második helyre 20% (12%). de ez a lakosság csaknem háromnegyede (fele). a parlamentbe kerülne még az mszp 12% (7%) és dk 6% (3%). a "baloldal" brendnek van 1 milló a kádár korba visszavágyódó nyugdíjas szavazója. és lényegében csak ez gátolja orbánt abban, hogy lukasenkó legyen. és erre az egész problematikára senkinek sincs válasza. itt tartunk. de ez tényleg unalmas már. viszlát.

2016.02.08. 08:59:31

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"ideírom neked. hátha lelkesít:"

látod baz+ nem bírsz egy választ leírni, hogy ne probalj gúnyolódni azon, milyen szót használok a bloggal kapcsolatban. mi a faszért utálod te ezt ennyire?

nade a tárgyról:

ha az elit akar csinálni a gyerekének elitképzőt, azzal nincs bajom, akár lehetne is, de nincs, mert tudom milyen szülőnek lenni. bármit megtennék, hogy jobb-könnyebb-egyszerűbb legyen a gyerekemnek, itt meghal mindenféle ideológia.

a faluban 576 ember lakik, abból 200 cigány. az oviba 26 gyerek jár, abbol 24 cigány. nagyrésze koraszülött, van olyan anya aki 10 havonta szül, 4.-nél tart most. pia+cigi+stb. beadom a gyereket ebbe az oviba? lófaszt.

"ezeket az embereket ki kell űzni az országból"

ez minősíthetetlen színvonal, elfogadhatatlan számomra. a legtöbb szélsőjobbos engem is kiűzne az orszábol, de ez a hazám b+, nincs hova mennem, nem is akarok, szeretem az országot, lehet jobban mint azok akik kiűznének. aki ki akar űzni innen arra hajlandó lennék lőni, mivel nincs mas alternatíva. az országból való kiüzetésemről csak azzal vagyok hajlandó szóbaállni aki a kék túrát már végigcsinálta, de azzal is csak minősíthetetlen hangnemben.

a zsidó-elit-startupper rétegről való általánosításról meg elmondom, hogy pár éve néha még ránéztem a kurucinfóra. ott volt egy írás, az volt a címe "Zsidó: Megöltük Jézust és büszkék vagyunk rá". ekkor jöttem rá, hogy ti úgy értelmezitek a zsidókat mint akinek van egy közös tudatuk. ugyanazt gondolják, takra lépnek, cselekszenek. ez óriási marhaság. akkor én most leirom, hogy horti miklósnak a kurva annyát. remélem holnap a kurucinfón lesz egy írás, hogy "Magyar: Horthy Miklósnak a kurva annyát". csekkolom majd. :)

most tudtam meg, hogy a jobbikban az oktatásért felelős izé az dúró dóra. hangosan röhögtem ezen, de hogy a teljes durvaságában értelmezzem az információt, átfogalmazom: a jobbik oktatásért felelős izéje NOVÁK ELŐD FELEÉSGE. készvége.

na elég sokat írtam ahhoz, hogy kiragadj belőle 1 félmondatot és beleköss. tudom, nem volt taggyűlés.

DrGehaeuse 2016.02.08. 09:23:50

@zenonküp:

A legszebb komment kategória toronymagas esélyese!

DrGehaeuse 2016.02.08. 09:29:48

@neoteny:

Félreértés! Nem unionista nevében nyílvánultam meg hanem leírtam, hogy milyen gondolatokat feltételezek unionistáról.
De azis lehet, hogy a saját véleményemet próbálom unionistaizálva előadni. :)

2016.02.08. 09:45:06

@unionista᠍᠍᠍᠍: volt 1 ismerősöm régebben. sok elmélete volt, a tieidhez hasonlók.

azt mondta pl. hogy magyarországnak ki kellett volna találni pár jellemzőt saját magára a rendszerváltáskor. pl. a tróbiszódát nem kellett volna eladni ortodox zsidóknak, hanem azzal csalogatni ide a túristákot, hogy itt van tróbi szóda, mert a magyarok szensavat raknak a szőlőlébe.

juteszembe, mindez debrecenben történt. szóval akár te is lehetsz ez a régi ismerős.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.02.08. 10:05:40

@unionista᠍᠍᠍᠍:

"a szabadság az, hogy elmenekülhetnek az országból"

Igen, és majd a "nemzeti tőkés" "szolidáris" lesz "a néppel". Valószínűleg így lesz.

Laikus Érdeklődő 2016.02.08. 10:12:47

@feher.b: "de a "magad fajtáknak" most tényleg rosszabb lesz, sokkal. Az öncélú, értelmetlen, sokszor ugyanazt szajkózó igehirdetésnek - ha Péter nem folytatja mégis a blogot - más PKP felületen nem lesz tere. [...] új irány van: politkát csinálunk, nem értelmiségi vitaklubot."

Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi. A radikális demokrácia ifjú titánjai átvették a hatalmat a PKP-ban.
Le a Béndek-féle polgári konzervatív idealizmussal! Rend lesz itt mostantól, különben sose tudjuk leváltani a diktatúrát.

2016.02.08. 10:39:58

@Laikus Érdeklődő: úgy látom, esetedben a neved első tagján van a hangsúly.

2016.02.08. 10:52:43

@neoteny: majd a polgarmester kiküldi őket közmunkában dolgozni a nemzeti tőkéshez, nem is kell foglalkoztatni. mifelénk ez már megvalósult modell.

Laikus Érdeklődő 2016.02.08. 11:03:17

@my_anyád: Az új PKP-ban nagyon gyolsan gladiátolképzőben találhatod magyad ilyen lohadt viselkedéssel...

2016.02.08. 11:06:46

@Laikus Érdeklődő: csak szólok, szerintem elkúródott a billentyűzetkiosztásod.

Saga 2016.02.08. 11:33:05

S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

Köszönöm.

2016.02.08. 12:13:35

@my_anyád:
semmi ilyet nem gondoltam. debrecenben azért kell szénsav a szőlőlébe, mert nincs hegy. még egy domboldal se. az atomki mellett a kis-poroszlai kicsit lankás, úgy egyébként minden lapos. mert ugye ez a puszta és erdőspuszta. ez azért tetszhet egy kicsit a sémitáknak (zsidóknak és az araboknak), mert azok eredendően sivatagi népek és a környezet egy kicsit hasonlít az oázisra. innentől kezdve debrecen vihetné a vidékies sémita vonalat. budapest az urbánust. ez a kárpát-medencei ellipszis nyugati és keleti fókuszpontja. a dote/ttk lehetne az arab oxford. a date/btk a zsidó cambridge. a tk (tanítóképző)/tf (testnevelési főiskola, ami nincs de lehetne) a reformált maccabi. a cigány gyerekekkel kapcsolatos sztereotipia, hogy szeretik a követ hajigálni és kést rántani. dobálják a kosárlabdát és vívjanak asszót a páston. a maccabi tel aviv kosárlabda centrikus, a magyar zsidók elég sokat vívtak. kapcsoljuk össze őket a protestáns hagyományokkal. nyíregyházán a tirpákok hagyományosan evangelikusok. lehetne kálvinista-lutheránus regatta. elég sok dolgot lehet erre a kettősségre építeni. téged tolnálak nyíregyháza irányába. ez egy területi rendezés.

csak ezen a fórumon vagyok antiszemita. ez csak ez mez. úgy egyébként nem. olyanokat mondtam, hogy kellene mondjuk "koscher debrecener". mert ettől a paraszt úgy érzi, hogy világhíres lett. de ezeknek a projekteknek most nincs túl sok értelmük. mert inkább csak olaj a tűzre. persze ezek nélkül is lehet polgárosodni. ilyenből elég sokat lehet mondani. van mondjuk az arany bika szálló, amit hajós alfréd tervezett. (vigyázat zsidó). (egyébként a zsidó titok az, hogy ennek a körnek elég sok pénze volt és megérte zsidónak lenni. az legenda, hogy mind nagyon szegény családba született. magyarország volt szegény és a többi zsidóhoz képest iparkodniuk kellett. néhány család volt problémás). az arany bika mellett a víg varieté a debreceni "moulin rouge". lehetne mondjuk a vörös bika = red bull. és az támogathatna extrém sportokat. amit szeretnek a népek a pusztában. hőlégballontól a salakmotorig. ilyenekből tudnék mondani úgy ötszázat. nem nagy dolgokat. olyasmiket, hogy városháza mögött a sas utcában legyenek az osztrák-magyar bankok. tegyük ki a császári és királyi zászlót. ki vagyunk egyezve. legyen huma áruház, mint bécsbe. mert ez azt sugallja, hogy a nyugat humánus. védjük meg a piacainkat. úgy, hogy huma utalványt kapnak a rászorultak. akár közmunkásokkal. az ugye a dehusz (debreceni humán szolgáltató). szóval én elég régen összeraktam debrecent úgy, hogy a kereskedelmi-szolgáltató szektorban a minta ausztriából jön. debrecen szabad (királyi és császári) város. az ipar német mintájú. debrecen szövetségi jelentőségű város. pl. dkw az dampf-krampf wagen. ez most azért egy hasznavehetetlen brand, mert a dampf az ugye gőz. de ez lehetne debrecen kraft wagen. amit a bmw classic mintája kellene összeszerelni. vö. dkv tömegközlekedés. a high tech ipari vertikum német. ha a national instrumens mellé belép a siemens, akkor a tanért/medicor lényegében ahhoz kell, hogy a befektető állami megrendelésekhez jusson. taneszközökat és orvosi műszereket is gyárt. természetben fizet adót. persze ez részben lehet kínai ha valami túl drága előállítani. debrecen kanton. és ha kell valami, akkor hozzuk be a kínai kantonból. ami a gyöngy folyó völgye. ott van hongkong és schenchen és a canton fair. maga a mezőgazdaság és a bányászat (ide értve az atomenergetikát és az adatbányászatot) svájci mintájú. debrecen reformált helvét kanton. fogjon össze a megye és szerezzen bio suisse minősítést. kötelezzék el magukat a parasztok a kistemplomban reformált megyegyűlésen. az esküszövetség tagjai. ha ezt akarják. ez a modell egy területi rendezést hajt végre. mindennek kijelöli a helyét. és a piac majd eldönti ennek az idejét. a vicces nevű ondód legyen biotechnológia központ. ez így kaotikusnak hangzik, de van benne egy rendszer féleség, ami a funkcionális tagolást eredményezi. szövetségi osztrák-dunai német és svájci hagyományokat vesz át. úgy, hogy mindent a helyi környezethez adaptál. tehát maga a modell nyugatos, de egy irányból hoz be mindent max 1000 kilométerről. a valósában persze a hátország részben kína és indokína, minden oda van szervezve nélkülük nem lehet megmozdulni. tehát ez azt mondja, hogy debrecenben minden helyi, vagy osztrák-német-svájci. helyi coop és swiss coop van. a jelenlegi halköz üzletház a swiss coop. a halköz svájci udvar. a közterületfelügyelők reformált helvét gárdisták:
c2.staticflickr.com/2/1401/5109984659_1367bd0b0a_b.jpg
ugyanennek a kék-fehér-feketének nagykalapos bőgatyás pusztai változata.
m.cdn.blog.hu/ne/netfolk/image/bogracs02.jpg
tehát ez magyar gárdából egy magyar-svájci gárdát csinál. és összekapcsolja a vidékies környezettel. a kistemplom környéke a (megye/vidék/county/kanton) központja. a nagytemplom díszegyenruhás (régió). a presbitérium a szentszék figyelmébe ajánl egy tiszántúli teológust. az legyen érsek. ez a nagy kiegyezés.

unionista᠍᠍᠍᠍ (törölt) 2016.02.08. 12:27:50

@my_anyád:
nem ragozom ezt tovább. holnap hajnalig foshatnám erről a szót. te video játékot fejlesztesz. neked olyasmi kellene, hogy mondjuk a dehusz kartonpapírt nyomtat, kaucsukut önt, műanyagot fröccsönt és a videó játékot előállítja társasjáték formájában. és apa megjelenik a régió játékboltban. lehet, hogy csak tíz darabot rendelnek meg, aminek a felét te veszed meg. vagy az összeset. de ez a felfogás azt mondja, hogy alulról szerveződünk. 3d nyomtatóval csinálj prototípust. első körben a dehusz közhasznú módon után gyártja. ez tkp. a megye (county) szintje. és van egy országos szint. ebben az esetben monndjuk a méta játékipar. az állam dolga, hogy létrehozza ezeket az ágazati konszerneket. és bevonja a különféle társadalmi rétegeket. tehát a varrónővel külön káeftében/káhátéban vagy, de mégis egy részvénytársaságban. stb. nem ragozom ezt tovább. viszlát.

indatyrell 2016.02.08. 13:43:39

Kedves Béndek Péter!
Sanálattal olvastam ezt az utolsó bejegyzést.
Nagy öröm volt számomra, amikor pár éve felfedeztem a blogját, mert itt végre értelmes, sokszor lenyűgöző gondolatokat olvashattam, amikkel lehetett egyetérteni, vagy nem egyetérteni, de világos volt, hogy olyan ember írja őket, aki értelmesen és távlatokban gondolkozik, és nem elégszik meg az indulatai vezérelte féligazságokkal, mint a magukat gondolkodóknak kikiáltók legtöbbje manapság.
Sajnos nagy hiány van az ilyen blogokból és ilyen emberekből és mostantól csak még nagyobb lesz ez a hiány.
Köszönöm a blogot és a továbbiakban sok sikert kívánok!

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2016.02.08. 14:09:07

Kedves Péter,

amit te most eldöntöttél/ amire rájöttél - és láthatóan belefáradtál - arra én már a legutóbbi választások után (az eredményt látva) rájöttem:

arokkantisember.blog.hu/2014/05/14/valami_veget_ert_valami_faj_675

nevezetesen, hogy ennek a népnek "Mohács kell" (meg terrorveszély....meg pálinka.... meg Orbán)

Bátortalanul kérdezem: miben reménykedtél 2014 májusától mostanáig? S annak, hogy most már nem remélsz (épp most, amikor a pedagógusok nyomán "megindulni látszik a talaj") mi az oka tulajdonképp?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.08. 14:28:28

@Saga: @indatyrell: @A rokkant is ember: köszönöm szépen, már ezért a szolgálatért is érdemes volt

tamas11 2016.02.08. 15:52:20

@unionista᠍᠍᠍᠍:
A coop elnevezéssel ne tervezz, mert ezidáig az egy jövevény- szóösszevonó magyarító eljárásból adódó nyíltforrású dekódolható össznépi tulajdon volt, de mostantól jogvédelem, korlátozás alá esik, lefoglalata egy üzletlánc.
Szóval, mostantól ő a COOP, a magyar üzletlánc..
És azt tudod e, hogy miért?
Te mindent olyan jól megmagyarázol, tedd meg most ezzel is.
Miért lettek a COOP és a PRIMA üzletek? Annyit segítek: mindenütt a CBA helyén állnak, noha nem volt tulajdonosváltás.

Tamáspatrik 2016.02.08. 19:31:29

Ezt a blogot jó teljesítménynek tartom, sőt nincs szükség a véleményemre, a sok látogatás és hozzászólás bizonyítja a jelentőségét.
A politika a várakozás és a türelem világa, a lehetőségek kereséséé, (na meg a szükséghelyzetekben való fellépésé!!!) az életben is az ember keresi a helyét EGY CSAPATBAN. Sose hollywoodi filmekben gondolkodj a magányos hősről, aki az egész világgal dacol, ezt az üres színészkedést hagyjuk meg Orbánnak, meg Gyurcsánynak és a hozzájuk hasonlóan.
Sokféle poszton lehet dolgozni egy csapatban, nem csak góllövőkre van szükség, hanem sokféle támogatóra is.

Gábor2000 2016.02.08. 19:56:48

Ez a politikusság nem volt neki való.
Nulla gyakorlati érzék, a valós világtól való teljes elszigeteltség, az ideológiáktól való elszakadás képtelensége, de mindenekelőtt az a felsőbbrendű megnyilatkozás ami jellemezte, nem a nyerő politikusok erőssége.
A sokszor emlegetett "nem süllyedek le a színvonaladra" talán mindent elárul. Mert az emberek színvonalára pedig igenis le kell süllyedni ha vezetni szeretnénk őket. Legalább a megértés erejéig. Szerencsére a le nem süllyedés nem csak a politikai párbeszédben jellemzi őt, már amennyire ezt meg lehet itt ítélni.
Kívánok a továbbiakban sok sikert az életben. Talán jó iskola volt ez.
Hogy egy "klasszikust" idézzek: lehet akár qurva jó könyveket is írni. Ha nem is a szociáldemokráciáról, inkább az embereknek. Picit alacsonyabbról, picit kevesebb önbizalommal. Talán még a mi hazánk is fényre derülhet, ha éppen nem is tudjuk, hogy hogyan.

kristophoros83 2016.02.08. 19:57:34

Nem sokat kommenteltem ezen a blogon nem vagyok nagy hozzászóló. De most mégis meg szeretném köszönni a boggolást, meg minden egyéb munkát. Nagy szolgálat volt ez. És én mégis némiképp bátortalanul szeretnélek megkérni arra, hogy ne vonulj el teljesen. Nagy szüskség lenne arra, hogy ez a nép politikailag kicsit nevelve legyen.

tamas11 2016.02.08. 20:12:05

@HaFr:
Kedves Béndek Péter, nem is neked írok, de így (neked címezve) a legvalószínűbb, hogy eljut véleményem a szimpatizánsokhoz. Nem akarnék e témában trollokkal huzakaodni.
Egyéni álláspontot képviselek, amikor követem a szokványost: tetszik ez a blogposztod, ez a befejező, egyet értek ezzel is.
Igen, egyet értek vele, noha -teszem hozzá gyorsan - az ellenzéked szerint is fanclub-tagnak számítok itt, PKP-n kívüliként.
Pont azért nem törekedtem beljebb, mert kommunikációs szakemberként csak MÁST tudtam volna javasolni, mint amit te célul tűztél ki: egy kis közösség kereteit a méltán országos céljaidhoz.
De kivételes a helyzetem azért is (amiről mások nem tudhatnak,), hogy másfél éve, amikor egy ízíben szintén " kiszálltál " (volna), akkor azt ajánlottad, hogy folytassam én a blogod. Hatalmas megtiszteltetés volt ez, ami azóta is meghatározza az írásokhoz és reakciókhoz való viszonyomat, felelősségemet.
Hogyan tudnék neki legjobban megflelni?
Nagyon büszke vagyok, hogy nem vállaltam, mert mindaz ami azután azóta történt engem igazolt: ennél nagyobb jót, (mint a tartózkodás) nem tehettem volna a többiekkel.
A fenti közjáték óta különleges a viszonyom a bloghoz és a párthoz is: napirenden kell tartanom, hogy én mit tennék, mit tennék rossszul.
Most például nem azért helyeslem az elhatározásod, mert örülök, nagyonis szomorú vagyok, de figyeltem az indítékkal, magyarázattal felérő részletekre is: szó sincs deja vu ről.
Most nem arra figyelünk hogy mi történik a blogban és a pártodban,( a pártunkban), aminek ezenközben nem lettem tagja, hanem, hogy mi történik a hazánkban.
Vágjunk a közepébe!
Kapcsolódhat e a PKP más, önmagukat polgári alakulatként meghatározó közösségekhez? Vonhat e el onnan szavazót?
Nem tudom megmondani! de a te válaszod eddig más volt: a hasonlók határozott elutasításáé. Ezenközben pont a nagy "rivális" (kérdőjel, idézőjel, és minden amit akartok) a MoMa keresi a partnereket, csaknem ugyanazt mondja amit "mi".
Legutóbb csak ezer ember ment ki eléjük a Parlamenthez, de Bokros azóta zárt helyen imponáló létszámú és presztízsű közönsésget szervezett magának, ennek a kormánydöntéssel is foglalkozó társdalom- és polgári érdekű új (?) eszmének.
Nem kell követni, nem kell kritikátlanul fogadni, no de szembemenni vele?!
Arra gondolok, hogy szeméyledben túlságosan elköteleződtél egy bigott politikai magatrtással járó konzervativizmus-felfogás mellett, ami árthat a jövőben a közösségednek és/vagy az országnak.
Nagyon bölcs dolog teret adni az erről szóló aktuális döntéseknek.
Ezért tartom helyesnek, ha hátrébb léptél, te más pozíciókból is el fogod tudni mondani a mondanivalódat, nem nélkülözzük majd ezt az értéket.
Sőt, meglehet, a PKP ezután is ugyanazt a dilemmát hurcolja majd magával, vagy pedig eldöntitek közösen, hogy meddig terjedhet a korrekció, és ki adja hozzá az arcot, szövetségeket.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.08. 20:37:20

köszönöm a frisseket is

ricardo 2016.02.08. 21:21:28

Elfogyott a lendület?

alapítótag 2016.02.08. 22:23:29

@tamas11:

1. oldal

Nem csak Neked. A rendszerváltó pártok teljesen átírták a fogalmakat, a közösségalkotásról, és rettenetesen vigyáznak arra, nehogy klasszikus módon „Négy-öt magyar összehajol“ szülessen egy új országos ismertségű párt, mert egy ilyen pártot nem tudnának „kezelni“. Hangsúly a kezelni van. Van pár alkalom, amikor erre kísérlet történt. Legmarkánsabban a főpolgármester-választás előtti médiaszereplése alkalmával volt ez tetten érthető. Nagyon úgy néz ki, a PKP vagyis Béndek Péter valami olyanba fogott bele, ami nem illik abba a rendszerbe, ami kialakult, vagyis van egy senkinek-sem-szolgája párt, olyan módon, mint a népdalban, inkább leszek betyár“, … mintsem legyek lekötelezettje, parancselfogadója bárkinek.

Béndek, mióta megszületett benne a gondolat és az elhatározás, következetesen kitart mellette. Könnyű rásütni, hogy csökönyös, kompromisszumra képtelen. NEM az! Következetes.

Mondod, van a MOMA, közeledni kell hozzá. Tamás, miért kéne? Mi a közös, vagy hasonló? Felszínen lehet találni, de tartalmában, szellemiségében nincs közös vonás. A MOMA nem generált egyetlen írásával sem majd százezer oldalmegnyitást. A MOMA elnöke habozás nélkül azt mondta igen, amikor megkérdezték, lenne-e főpolgármester-jelölt. Mit nyert vele, a médiajelenléten, meg azon kívül, hogy összejön egy rendezvényre száz kétszáz ember. Péter is megpróbálta az utca politizálást. Ennek az lett a vége, be kellett látni az emberek nem akarnak utcán politizálni.

Magát a pártalapítást úgy vitte véghez, ahogy senki. Nem baráti asztaltársaságnak mondta, gyerekek, ott alul a neveteknél írjátok már alá, mert minden le van már zsírozva. Csak azok tudják, milyen munka van benne, akik részesei voltak. Földrajzilag és korösszetétel szinte az egész országot reprezentálja. Azt senki más nem tudja, mekkora dolog egy összejövetel, ahol dönteni kell alapszabályszerűen. Van akiknek egy ilyen alkalom többórás utazást és velejáró költséget jelent, (ez nem panasz, tényközlés), de vállalják. Akkor ott van a kérdés, mit fognak szólni, akik ismernek?

Namost, akik magukra vállalták azt a szerepet, hogy alkalmat, lehetőséget biztosítsanak egy másfajta politikai kultúrának, azok nehezen mondanak le arról a szabadságról, amit teremtettek. Nem tudom mi mindent kellett volna még tenni Béndeknek, meg a pártnak, hogy megüsse az ingerküszöböt országosan. Nem az hibájuk, hozzá nem értésük, hogy ez nem történt meg eddig, hanem a média-agymosás eredménye. Türelemmel viselte a többször jól észrevehető támadásokat a blogon, úgy személye, mint az általa alapított párt ellen. A kitiltásokra jött a fékeveszett: Cenzúrázol? Cenzúrázol! Már itt sincs szólásszabadság! Bevezethetett volna előzetes moderálást. Nem tette. Ezzel is azt akarta mutatni, gyertek, szabad a pálya, beszéljük meg. Emiatt születtek remekbe szabott hozzászólások, emiatt volt, hogy a poszt megjelenését követően percekkel jött az első komment, ami általában el akarta téríteni az olvasókat a posztban megfogalmazottaktól.

Béndek ment a maga útján, nem akart más letaposott füvén kutyagolni. Szinte napi rendszerességgel új posztokkal tartotta életben a reményt, kell, hogy legyen más út, mint az eddigiek, a zsákutcákból ki-be. Ha a kormánypártok ellen szólt, akkor mit ütőd szegény Orbánt, ha az úgynevezett balos ellenzékről, akkor jött a ne bántsd őket szövetkezz inkább velük, mert egyedül nem győzöd le Orbánt.

Mivel ezek az „úteltérítések” nem jöttek be, jött, hogy egyszemélyes párt nincs mögötte senki. Nem erről volt szó, hanem arról, hogy ez, a társak korlátlan bizalmának megnyilvánulása volt. A pártblog azért született külön fejezetként, hogy a posztírók a maguk látásmódjával új közönséget szerezzenek, mert iszonyatosan nehéz országos ismertséghez jutni eszközök hiányában. A pénz az egyik.

lejjebb 2. oldal

alapítótag 2016.02.08. 22:24:07

2. oldal

Elindult egy folyamat, hogy a választókerületek mindegyikében tudjon a párt jelöltet állítani. Talán ezt sem igazán értette mindenki, miért van rá szükség. Pedig rém egyszerű, ha a soron következő választáson a PKP meglépi a küszöböt szétzúzta az elhallgatása falát és olyan anyagiak állnának rendelkezésre, hogy le tudna jutni szó szerint mindenkihez. Egy választókerület úgy százezer választópolgár. Ha a szavazni járókat vesszük, akkor ennek jó a fele.

A visszalépésével is bizonyította, helyes az út, ami járt eddig, mert mostanra van már valaki, aki tehermentesíteni tudja bizonyos feladatokban, de ehhez kellett a számtalan poszt, a megszámlálhatatlan hozzászólás, a türelem, és a kitartó munka, annak megvilágítására, hogy választópolgár, rajtad múlik. Ha hagyod, hogy azt csináljanak veled, a te dolgod. Ha még nem vagyunk ott, ahová Béndek Péter akar vinni bennünket, az nem az ő hibája, hanem sokkal inkább a mienk, akik hagyják, hogy viaskodjon, de nem mondják, Péter itt vagyok, miben tudok segíteni. Az X megfelelő időben a legnagyobb segítség, de addig munka van, iszonyatos mennyiségű és felelősségű munka.

Bizonytalan kimenetelű munkát kevesen vállalnak magukra, nem a kényelemszeretet, a lustaság, a nem érdekel miatt, hanem amiatt, mert veszélyei vannak, nem is kicsik. Magam tisztában vagyok ezzel a veszéllyel, de mégis azt mondtam, kell adjunk magunknak esélyt. Nos, az esélyt meglévő pártokkal való együttműködéssel csak eljátszanánk. Amennyiben hasonló, kínlódások között született pártok, civil kezdeményezések (nem arra gondolok, amelyik még a nevét is lopta) nyújtanak kezet, akkor azt mondom csapjunk bele. Addig azonban a mai magyar pártkínálatban a PKP havasi gyopár. Nem tömegesen terem és a termőtalaja sem ideális, viszont csodaszép és csak ámulni lehet azon, hogy mégis, mindennek ellenére terem, terem, terem.

Khonsu 2016.02.08. 22:57:01

@tamas11:
Mint szimpatizáns, nekem kifejezetten a Béndek Péter-i vonal tetszett. Nekem ez a blog volt a PKP. Egy önszerveződő, humanista konzervativizmust képviselt, nyitottan pl. olyan reformokra, melyek a rendszerek megjavítására irányulnak, mint pl. egy "emberarcú kapitalizmus" megteremtése.
Ezen az úton ügyesen kerülgette a csapdákat, jó érzékkel tartotta a távolságot mindentől, ami ezt veszélyeztethetné.
Nem paktált le sem a nacionalistákkal, sem a neoliberalista pénzvilággal. Az elképzelések mostanra egy jól kiegyensúlyozott rendszerré álltak össze, így különösen fájó, hogy pont most száll ki, amikor a "termék" elkészült.
Ez a jól kiegyensúlyozott gondolatrendszer, ami itt a blogon összeállt, én ezt támogatom. Amennyiben a PKP ettől túlságosan eltér, illetve meggondolatlanul lepaktál bármilyen ezt veszélyeztető/torzító erővel, onnantól nem támogatom tovább.

alapítótag 2016.02.09. 00:09:37

Tökéletesen igazolja fönti állításaimat az alábbi két írás ugyanattól a szerzőtől.

Béndek Péter fénykép nélkül.

MOMA vezető óriási kokárda előtt állva integet, és kb. négyszer akkora a terjedelem, kiemelésekkel.

mno.hu/politika/bendek-peter-visszavonul-1327748
mno.hu/politika/a-baloldali-partok-nagy-reszet-a-fidesz-penzeli-1327690

alapítótag 2016.02.09. 00:45:49

Nem telt el 10 perc, a mno.hu/politika/bendek-peter-visszavonul-1327748 törölte a hozzászólásomat

Hát, ilyen világ ez :)

kiazmarmegint 2016.02.09. 07:01:11

@alapítótag: Miert,mit irtal,hogy tiz percen belul toroltek?

Kulonben en Bendek Peter szemelye miatt jottem a blogra-- 1986 ota ismertem, es abban nem volt ketsegem, hogy a magyar politikusok kozott o kiugroan okos ember. Kivancsian figyeltem, mi lesz, mert azert csucsertelmisegiekbol ritkan lesz sikeres politikus. Es azt kell mondanom, hogy bar nem mindig ertettem vele egyet, de hihetetlenul becsulom amit csinalt.

Egyetlen konstruktivnak szant otlet: gyakran volt szo arrol, hogy a sajto agyonhallgatja a PKP-t. Azt soha nem ertettem, hogy miert nem indul el a part nehany valasztason. Akkor ugyanis a sajto *kenytelen* volna megirni, hogy indult a PKP. Szinte minden heten van egy onkormanyzati valasztas.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.09. 09:06:49

@alapítótag: még sikerült elolvasnom, és nagyon köszönöm

tamas11 2016.02.09. 11:01:58

@Khonsu:
Nagy tisztelője vagyok a hozzászólásaidnak, most is egyetértünk, attól az egy fontos lényegi résszlettől eltekintve, hogy a PKP már nem egy blog, Béndek szerint sem, ő pedig mostantól nem ír itt.
Úgyhogy nekem is mennem kell, kormányt kell váltanom.

--
@alapítótag:
Köszönöm egyfelől az energiát, amit úgymond a tájékoztatásunkra szántál, de hatásfoka rossz lesz, mert nekünk, (nekem) már saját véleményem is van ugyanerről, és azt hiszem, hogy JOBB mint a tiéd.
Le is írtam, hogy miként látom Béndek visszalépését, és a PKP fő konfliktusát.
Óva intelek attól, hogy elintézd azzal: mindegy, hogy mi Tamás11 problémája, mert bennem modellezhető a PKP szélén állók dilemmája,(tíz- vagy százezreké), nálad pedig a belsők egy részének önhitt maroknyi óhaja csupán, magánmúltatok összefésülgetése Béndek fazonjával...
A havasi gyopár hasonlatod bzonyára gyönyörű, közismerten szépséges ritkasághoz hasonlítod a PKP-val együtt sajátmagad is, ami másoknak csak egy életképtelen gyom.
Óriási tévedés, hogy most ti vagytok Béndek. Ő most éppenséggel máshogy határozott, és e változás mögötti gondolatmenete általatok még nincs kellőképp felfejtve: ezügyben egy feltételezéssel messzeb lehet jutni, mint a te elemzői állításaiddal.
Engem nem intézhetsz el azzal, hogy támadó lennék, fizetett, vagy ostoba troll, 1400 pozitív hozzászólással a hátam mögött.
Egyezzünk meg tehát két dologban:
1. Első és legfontosb: ritka is és szép is a havasi gyopár
2. A hazánkat eközben ráérősen szétbsszák.
Szevasz.

DrGehaeuse 2016.02.09. 12:04:13

@M illumino d immenso: Valamit szívesen olvasnék töled amit magadtól írsz és nem valaki más cikkéhez való hozzászólásként, vagy viszontválaszként.

Khonsu 2016.02.09. 13:49:41

@tamas11: A PKP már nyilván nem egy blog, de sokakkal együtt én is ezen a blogon keresztül ismertem meg, és a Béndek Péter által lefektetett alapok miatt kezdtem szimpatizálni a párttal. Ezért vele vagy nélküle, de nem szeretném, ha a párt erről az útról letérne, mindössze erre utaltam.

Tekintve, hogy az idő szorít, jó lenne, ha a párt az eddigieknél "agresszívebb" politizálásba kezdene, de eközben mindvégig maradjon hű azokhoz az alapokhoz, melyekből kinőtt. Ennyit szeretnék kérni.

M illumino d immenso 2016.02.09. 14:03:22

@DrGehaeuse: ?
mi mást tehetne egy kommer, mint hozzászól egy poszthoz - már amíg hagyják?
Egyszerű, kétkezi munkából élő, gyerekeket nevelő vidéki gondnok vagyok, egy azok közül, akit meg kellett volna ( lehetett volna ) meggyőzni arról: a PKP tényleg egy valódi konzervativizmust képvisel.
A Pártelnök úr néhány alkalommal - tán figyelmetlenség miatt - csinált ilyet, amit aztán sokszorosan negligált. Saját vallomása szerint valójában az ő meghirdetett polgári majd konzervatív fordulatának végső célja a liberális demokrácia újrahonosítása.
1998-2002 között még O. tanácsadójaként bízott a 'Polgári Magyarország' programjában, aztán kiszeretett belőle annak 'populista' fordulata miatt.
Lelke rajta.
O zsenialitása -kommenteltem már- pedig épp abban állt -szerintem, természetesen- hogy felismerte/belátta: ebben a velejéig hazug 'liberális demokráciák' világában csak radikálisan, erővel, no és nem kevés 'pávatánccal' tud csak elérni valamennyit.
(Lásd a Nobel-díjasunk bölcs belátásra jutását az öngyilkos liberalizmusról és az ő ostoba demokráciájáról)
A 'kötcseiben' tíz-húsz év lehetőséget vélelmezett arra, hogy valamennyire letörje ezt a végtelenül kártékony, hazug bal - liberális mainstreamet.
Szerintem egész jól halad időarányosan:)
Ki hitte volna, hogy a 'magyar liberálisok' mára a kiérdemelt történelmi helyükre kerülnek?
(És a szocik így folytatják, a Feri őket is odasegíti :) )

Lehet persze lejtőspályával, félelemmel, ostobaságal, félrevezetéssel, önként vállalt szolgasággal, agyonhalgatással taktaktak magyarázni a pógárok reakcióját, sebtapasznak megteszi.
Lehet egészen mulatságos személyi kultuszt építeni csúcsértelmiséges havasigyopárost, gondolom neki sem esik igazán jól.
Péter az egyik posztjában a hübriszt emlegette, talán nem véletlenül.
Szerintem akkor rosszul döntött, a konzervatív hite szerint az eredménye most minősíti.
üdv!

2016.02.09. 14:24:52

@M illumino d immenso:

előbb:

"vagyok, egy azok közül, akit meg kellett volna ( lehetett volna ) meggyőzni arról: a PKP tényleg egy valódi konzervativizmust képvisel"

majd ez:

"velejéig hazug 'liberális demokráciák' világában"

szerintem a kettő között választani kell, együtt nem igen lehet igaz. arra tippelek a másodikban hiszel, az elsőt csak blöffölöd.

alapítótag 2016.02.09. 15:11:54

@HaFr: visszarakták! Úgy látszik már ők is érezték, azért van egy határ, amin túl, már visszaszól a tükör :)

Carmichael 2016.02.09. 16:03:00

Köszönet Péter mindazért a tudásért, energiáért és kitartásért, ami ideáig elhozott. Számos gondolattal lettem gazdagabb e blog által, hiányozni fog az olvasása.
Sajnálom, hogy(ha) itt a vége, de neked csak a legjobbakat kívánom.

unionista᠍᠍᠍᠍ (törölt) 2016.02.09. 16:10:29

@HaFr:
magyarországon egy polgári konzervatív párt (pkp) akkor lehet sikeres ha van mellette egy valódi nemzeti liberális párt (tehát nem mlm, hanem mlp) és azzal a helyi nyilvánosságban a független értelmiséget megszólítva közvetlen vitatkozhat. de magyar liberális párt nem létezik. van egy nagyon hasonló nevű formáció. de az egy szdsz kreatúra (és ebben van igaza kövér lászlónak), aminek a magyar nemzeti liberalizmushoz semmi köze nincs. innentől kezdve az lettél az egyik oldalon, ami fodor gábor a másikon.

trianon 100 a nem ortodox nacionalizmust és az illiberális demokráciát kormányzati szinten fogja tartani. a nyugatos ellenzék 18-as borítékolható veresége után 19-es önkormányzati választásokon egy fidesz-jobbik-függetlenek hármas valamilyen helyi szinten kompromisszumot kötő vagy esetleg konszenzusra jutó elegye részleges elszámolás mellett konszolidálhatja a rendszert. vagy felszámolják a demokráciát. vagy budapest beleszalad egy őszirózsás forradalomba és forradalmi tanácsköztársaságba, magyarország pedig egy polgárháborúba. a 100 évvel ezelőtti dolgok megismétlődnek. de ez inkább németországban történhet meg. a bevándorló problémát kezelni képtelen politikai osztállyal szemben az elégedetlenkedő polgárság fellázad.

unionista᠍᠍᠍᠍ (törölt) 2016.02.09. 16:11:38

@HaFr:
hja és viszlát.

M illumino d immenso 2016.02.09. 16:43:16

@my_anyád: igen, szerintem is választani kell, és Péter a végcélnak a libdem reinstallációra tett távlati javaslatot, 'expressis verbis'.
Én maradnék konzervatív. (ker-lib-konz).

Khonsu 2016.02.09. 16:46:46

@unionista᠍᠍᠍᠍:
A "forradalom" nyugaton fog bekövetkezni, de nem úgy és nem azért ahogy és amiért gondolod. Egy újabb nagy lépés lesz előre a rendszer fejlődésében, nem pedig visszalépés egy kipróbáltan működésképtelen zsákutcába.

M illumino d immenso 2016.02.09. 17:06:45

@my_anyád: gepnarancs.hu/2015/09/polgarsag-nelkul-nincs-liberalis-demokracia/
hafr.blog.hu/2015/09/13/polgarsag_nelkul_nincs_liberalis_demokracia

'A liberális demokrácia kudarca egy posztfeudális társadalom radikális átszervezésének kudarca volt. Ma már biztosan tudjuk, hogy ha vissza is jutunk a liberális demokráciához, az nem fog hasonló, radikális projektként végbe menni. Ehhez kerülőútra, polgári demokráciára van szükség, amely hatalomra jutva mindenekelőtt a középosztály tartós megalapozására és szélesítésére fog koncentrálni, és a demokrácia intézményrendszerét a kapitalizmus és a részvétel oldaláról is megtámogatja, és minél több embert bevon a társadalmi értékteremtésbe.

A polgári demokrácia a liberális demokrácia mint politikai rendszer implementációs kerete. Ez az út, amelynek a végén ott állhat egy liberális demokrácia, de csak úgy, ha túlnyomó többségben vannak azok, akik elég gazdagok és öntudatosak ahhoz, hogy élni tudjanak az értékeivel. A puszta, deklarált jogrend nem garancia semmire, és nem is érték. Sokkal fontosabb az, aminek révén értékké válik. Az út (a polgári demokrácia erősödése) jóval fontosabb a végcélnál (a liberális demokráciánál). '

2016.02.09. 17:19:39

@M illumino d immenso: akkor neked sincs kire szavaznod. vagy te bekajálod amit a keresztény-konzervativ habony árpád kitalál aznapra?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.09. 17:57:28

@M illumino d immenso: nagyon helyesen írám -- és ha nem ez a kormányzati törekvés, irány a szegénység és a kelet. Amint. Átászanté

borzimorzi 2016.02.09. 18:25:55

@unionista᠍᠍᠍᠍: Sajnos, ez a forgatókönyv sem esélytelen. épp ezért kellene például a PKP-t nem otthagyni, hanem felfejleszteni, és 2017 végére 5% fölötti, mérhető párttá tenni. Mégiscsak kabaré, hogy a Kétfarkú Kutya Pártot is 1%-on már mérik!

Üdv:
b

DrGehaeuse 2016.02.09. 18:36:27

@M illumino d immenso:

Nekem ezzel csak az a gondom, hogy rohadtul nem füllik a fogam orv-bán féle recept szerinti megoldásra.

Tudniillik orv-bán (a te kedvenced) a velejéig hazug méjnsztrím bal-liberális demokrácia helyett egy másik "politikai terméket" kíván letolni a torkunkon.
Ez pedig nem az a polgári konzervatívizmus amit speciel én komálok.
Amit itt viktóriusz-minimusz-duplanullusz előad a nagy büdös (és nem kevéssé undorkeltő) pávatánca mögött az nem más mint egy mégvelejébbig hazug unortodox illiberális álkonzervatív félázsiai puhapártállami oligarchikus korrumpokrácia.
Jellemzői:
- a döntéshozatali helyzetben lévőket csak a vagyonszerzés motíválja
- ha valaki valamit el akar érni és ehhez jogállami módon valamiféle segítségre lenne szüksége az állam mint szolgáltató részéről, akkor az elsődleges szempont hogy kitnek a kije az illető
- aki párthű és valami szolgálatot tesz az állampártnak az mindíg és mindenkor és bármilyen körülmények között előnyben részesül
- nem aszerint lehet előbbre jutni hogy milyen tudásssal, képességekkel és rátermettséggel bírsz, hanem a kapcsolatrendszered által.

Szóval én az ilyen rendszert nem nevezem se demokráciának se kapitalizmusnak se diktatúrának. Ezt a rendszert a nevén kell nevezni: egy nagy rakás NER ganyé!

nekem kb. ennyi a véleményem.

Ami pedig Béndek Péter írásait és a PKP-t illeti, elvek, célok és szándék tekintetében minden általam ismert formációnál következetesebb, szimpatikusabb és koherensebb alternatíva reményét hordja magában. Bármi is legyen a jövője, jobbat nem fogok találni, ebben biztos vagyok.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.09. 20:00:05

Újra alkalmam van megköszönni az utóbbi időben befutott meghatóan kedves szavakat. Leköteleztek.

M illumino d immenso 2016.02.09. 20:31:34

@DrGehaeuse: 'Ez pedig nem az a polgári konzervatívizmus amit speciel én komálok.'
Ebben egyetértünk, sose mondtam hogy ez lenne a legjobb világok legjobbika.
Nagyon messze van az még.-)

Bizony, a kapitalizmus eleje tényleg rút képeket (is) mutat, abban meg ölég nagy egyetértés van már, az elmúlt negyedszázad bizony nem sok valódi kapitalista vonást mutatott.
Egy nemzeti burzsoázia nélkül nincs magyar kapitalizmus, de ezt poszterünk sokkal jobban tudja.
Azt meg te sem gondolod komolyan, hogy a német, francia, amerikai, ... tőke leghőbb vágya egy magyar kapitalizmus alapjainak lerakása :)

De megközelítheted azon az úton is ahogy unionyista megpróbálta összetrollkodni a mai magyar valóságot, és néhány lehetséges jövő-víziót.
Zseniálisan, tényleg.

zipe barátunknak volt egy remek képe, miként képzelik el a magyar libdemhívők a szabadversenyes kapitalizmust kis hazánkban:
a hajókról dobálják a betondarabokat, vasdarabokat a tengerbe, biztatva őket a nemes versengésre:
Basszátok, ússzatok!
És nem akarnak úszni ezek a versenyképtelenek.
Pedig mennyi remek edzőjük akadt már: balról, liberálisoktól, a 'konzervatív' Bokros, vagy épp az egyedül igazhitű magyar konzervatív forradalmárunk.

De valamiért ezek a csökött szolganépek hirtelen megrémültek, és félelmükben egy fasiszta diktátor karmai közé vetették magukat, másodszor-harmadszor.

Hát maradjatok meg ebben a hitetekben, és meg is érdemlitek akkor, hogy 'jobbat nem fogtok találni'.

Böjte tesó mondta, mindenki azt találja meg, amit keres: aki rosszat az azt, aki jót az meg azt.
Talán. Ez a biztos.

alapítótag 2016.02.09. 21:21:11

Jó hír, mno hozza a kommenteket, a másodikat is, köszönet neki

mno.hu/politika/bendek-peter-visszavonul-1327748

kerekkobolya 2016.02.09. 21:25:18

Jé ez a nick nincs kitiltva pedig volt. Vagy amnesztia van?

Többszörös kitiltottként búcsúzom Béndek Úrtól.

Élvezet volt olvasni akkor is, ha többnyire alapjában nem értettem egyet a hagymázas filozófiai csapongásaival. Habár kitiltott többször -csak úgy ízlésből, semmi rasszista komment vagy ilyesmi-, spongya rá.

Remélem a tanácsadói világban több sikere lesz. Őszintén kívánom. Habár nálunk az a mondás járja, nem olyan kollégákat keresünk akik azt mondják hogyan nem, hanem olyanokat akik megmondják hogyan és meg is csinálják. Kérdésekből nekünk is jelentős készleteink vannak.

Külön köszönet Leponex aka "23 nevem volt" és ugyanennyiszer kitiltott komment társnak és unionistának. Előbbinek a józan, de azért szarkasztikus humorral szelídített kommentjeiért, utóbbinak zseniális mezéért és unortodox stílusáért, biosz alapú elméletéért, amiben azért van valami.

PS: Leponex. Asszonka mit szól, hogy nem tudsz lejönni a komment drogról? Én kb. absztinens vagyok már.

2016.02.09. 21:39:03

@kerekkobolya: szegény birkát már meg sem említed? nagy elme pedig az is.

kerekkobolya 2016.02.09. 21:44:30

@my_anyád: Neki is egy lájk, de ő jelen van mindenütt, olvashatom másutt is. Őt is érdemes olvasni előítéletek nélkül. Hallgattassék meg minden virág, ha élhetek egy képzavarral.

my_anyád (törölt) 2016.02.09. 21:49:47

@kerekkobolya: igen, tervezem is hogy összegyűjtöm az összes írását.

kerekkobolya 2016.02.09. 22:00:33

@HaFr: Ha már így megtisztel, tényleg minden jót kívánok a való világban. Ez biosz meg számok, nem filosz.

M illumino d immenso 2016.02.09. 22:06:06

@DrGehaeuse: 'Szóval én az ilyen rendszert nem nevezem se demokráciának se kapitalizmusnak se diktatúrának. Ezt a rendszert a nevén kell nevezni: egy nagy rakás NER ganyé!'

Nevezd annak, ha így jó neked.

DE előtte nevezd meg akkor azt, ami előtte volt.

Bloggazdánk szerint egy kudarcos társadalomszervezési kísérlet volt, O.-val ezek szerint ebben egyetértett.
P. szerint a kudarcos libdem keretei között kellene - majd az elkerülhetetlen de messzi jövőben látnok módjára beláthatatlan veszélyű mélygödör ( alias terméketlen nacionalista, sőt FASISZTA karom) elérése UTÁN kerülőúton egy konzervatív forradalom előtt egy polgári, majd egy konzervatív demokráciaépítés után restaurálni a liberális demokráciát. Aki aztán implementációs kerete leszen a polgári demokráciának.
Persze csak ha elegendően sok jólétben élő öntudatos gazdag lesz hozzá.

Ironizálhatnék, hogy ezek szerint ez a randa NER elkezdte az elégséges öntudatos gazdagok sorát gyarapítani a maga eszközeivel. De nem tenném.

Sírok.

M illumino d immenso 2016.02.09. 22:08:39

@kerekkobolya: azt mondta nagyon szeret, és tényleg :))
üdv!

kerekkobolya 2016.02.09. 22:13:24

@M illumino d immenso: Még így is? Megfogadtad, hogy lejössz a cuccról. A szerelem vak, de az is lehet, hogy káros az egészségre. :))

Üdv.

Mindenki magányosan áll a Föld szívén 2016.02.09. 22:50:32

Minden jót Neked is Péter - mondanám hogy Kedves HaFr, de @my_anyád nem bírja a modoromat.
Jó legyél - ha tudsz, velünk együtt :)

'
Mindenki magányosan áll a Föld szívén
egy napsugár járja keresztül
és már itt is az este.
'
barátsággal: leponex

alapítótag 2016.02.09. 23:04:34

@alapítótag: Mivel csak lekerült a válaszom az mno-ról, ide teszem.

**********************************
borzix1 alapítótag • 5 órája
Szerinted hogyan tovább egy olyan párt számára, amelyiknek az elnöke és legfontosabb, sőt, egyetlen ismert arca kilépett nyilvánosságból? Ennél nagyobb pofont nehezen adhatna bárki is egy saját maga által alapított szervezetnek. Mivel rokonszenvvel tekintek mind az emberre, mind a pártjára, érdekelne, van-e valami elfogadható és racionális magyarázat? Mi lehet az értelme egy ilyen gesztusnak?
**********************************

A lap keresőjébe beírva Béndek Péter nevét, kijön, ///a keresett kifejezés 1 találat///. A párt alapítása óta a mno egyetlen egyszer sem írt a pártról. Igaz, más parlamenti párt kapcsán másokról is csak balhéztak. Ezzel a szerkesztői taktikával, amivel országos lapok élnek, hogy a balhét mutatják, az újszerű politizálás útján járókat meg nem, a balhézás irányába kívánta, kívánja lökni a PKP-t, hogy lehessen kígyót békát szórni rá.

Hogy botrányos megjelenésekkel hívja fel magára a figyelmet, eszébe se jutott Béndeknek. Alapelvét, majd ezer posztban, következetesen képviselte, eszébe se jutott, hogy jó nagy balhét kellene csapni, aminek a füstje majd sokaknak csípi a szemét.

Ahogy mondtam az előbb, „Négy-öt magyar összehajol“ alapítású párt megjelenését a parlamenti pártok minden eszközzel meg tudják akadályozni, mert média-egyeduralkodók. Tökéletesen igazad van. Béndek Péter a párt elnöke a „legfontosabb, sőt, egyetlen ismert arc” volt. Mivel ő volt a PKP és szellemiségének megalkotója meg is illette ez a szerep. Így, személyén keresztül egységes gondolatrendszert tudott a PKP mutatni.

Nagyon árulkodó a cikk, ír Béndek Péterről, de az újságíró nem veszi a fáradságot, bátorságot, hogy személyesen beszéljen vele. Nem szerzőt akarom bántani ezzel, hanem magát a jelenséget. Más még ennyit se írt :)

Ezen az oldalon www.facebook.com/pkonzervativok/ valaki azt kérdezi nemes  egyszerűséggel „De ki ő?” mire valaki belinkeli ezt:  magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/hortpoet.htm

Akkor a kérdésedre. Lemondásával sikerült elérnie, amit évek óta nem tudott, hogy ez a lap ír róla, meg a pártjáról. Aki átveszi a helyét, már egy előkészített terepet vesz át. Rá vár, hogy országosan ismertté tegye a pártot. Ez lehet nem megy majd előszörre. Akkor majd jön másvalaki. Ez nem gesztus, hanem helyzetfelismerés, és döntési képesség.

Béndek Péter abban is első, hogy saját akaratából és meggyőződéséből mondta, Befejeztem
hafr.blog.hu/2016/02/07/befejeztem_353.

A rendszerváltás után ezt magyar pártelnök még nem mondta.

kristophoros83 2016.02.10. 07:35:12

A magam szerény eszközeivel írtam pár gondolatot a Pártnak.

forrongo.blog.hu/2016/02/07/elso_512

Jó, naívnak tűnik meg minden, de azért ha valakinek van ideje rá... (tudom a trolloknak lesz, nem rájuk számítok...)

Lexa56 2016.02.10. 07:38:58

@alapítótag: köszönjük, hogy idemásoltad. Innen nem olyan egyszerű parancsra letörölni - bár ki tudja, mint hoz a jövő és a felhatalmazási törvény

my_anyád (törölt) 2016.02.10. 07:50:26

@Mindenki magányosan áll a Föld szívén:

"mondanám hogy Kedves HaFr, de @my_anyád nem bírja a modoromat"

azért ennyire nem lehet fontos a véleményem kislány. sőt az unionista felelősség-hárító módszerével élve: amit írok azt nem én gondolom, nézz a nickemre, ezt anyád mondja.

Moin Moin 2016.02.11. 14:22:56

So legt euch denn, ihr Brüder,
In Gottes Namen nieder;
Kalt ist der Abendhauch.
Verschon uns, Gott! mit Strafen,
Und laß uns ruhig schlafen!
Und unsern kranken Nachbar auch!

(Matthias Claudius: De Mond ist aufgegangen - 1997) - www.youtube.com/watch?v=p_33zTtiWPA

Poroltó Ernő 2016.02.12. 03:03:04

@my_anyád:

Ez a legjobb ötlet, amit eddig ezen a blogon olvastam!:-)

DrGehaeuse 2016.02.12. 13:12:54

@M illumino d immenso:
Megnevezem:

Azelőtt volt a szocimutyi-szemkilövetős-ganyé.
Nem sírom vissza semmiképp.

Csak mint oly sokan mások, én is azt vártam 2010-től az új kormány legalább kísérletet tesz arra hogy elkezdje eltakarítani ezt az "Augiász istállójábn" felhalmozódott ganyét.

Nem tette.

Hogyan is tehette volna? Hiszen a főganajok mind a helyükön maradtak, sőt a legbüzősebb istállómestert (keresztabát) megtették belügyminiszternek.

pamut 2016.02.12. 19:17:36

Én csak most tudtam meg a hírt, hát reagálok én is. Mondjuk nem véletlen hogy pont mostanában nem olvastam ezt a blogot, éreztem rajta az elakadást, a korábbi nagyjából egységes szellemi áramlat helyén a szétesést, csapongást, megrekedést. Nem tartalmilag, hanem akár csak témaválasztásban.

Na akkor a reakcióim:

1. Az első szó az tiszteleté és az elismerésé.
Voltak problémáim az itt olvasottakkal, na nem a tartalmukkal főleg, azok általában tetszettek, hanem annak a realitásával hogy ez így pártépítésnek minősíthető-e, lesz-e ebből valami. Sajnos igazam lett, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy Béndek legalább megpróbálta, és tényleg rengeteg energiát tett bele.

És ezt nagyon komolyan és mélyen tisztelem. Le a kalappal. Miközben mindenki csak dumál, és dumál, és dumál, és dumál, és ossza a kurva sok észt születéstől a koporsóig, azalatt Béndek legalább megpróbálta. Ez tény, és ez a tény máris messze magasan a sok szóhuszár fölé emeli.

2. Ez a blog remek volt, kb. 90%-ával egyetértettem az itt írtaknak, ami elképesztően magas szám. Volt ami nem tetszett, azt most hagyjuk. Ha csak blog lett volna, csak mint blogot kellett volna értékelni, ez egy nagy sikertörténet lett volna.

3. De ez a blog nem csak egy blog volt, hanem egy párt építésének a fő (egyetlen?) eszköze. Annak viszont teljesen alkalmatlan volt. Ez két tök külön műfaj. Ebihalra nem lehet bízni teherhajó vontatását. Többször jeleztem - akár csak az utalás szintjén akár direkten -, hogy a világ legjobb blogja sem alkalmas a pártépítésre, kicsit sem. Eleve nem ér el elég embert, sőt nagyon keveset. Akiket elér azok meg pont hogy tudatos pártválasztók akiknek csak egy egészen kis része tehető PKP-hívővé, stb. Ez egy totális illúzió volt, semmi ráció nem volt benne, politikailag nagyon amatőr hiba volt.
Az úgy nem megy hogy egy értelmiségi beköti a netet az elefántcsonttornyába, és a neten át pártot csinál. Ahogy boxmeccset sem legyezővel vívunk, házat sem halpucolással építünk, és fát sem úgy vágunk hogy énekelünk a fa tövében, úgy pártot sem klaviatúrával építünk. Még az ötlet is abszurd. Ez maximum a rengeteg eszköz egyike lehetne, a 120. a fontossági sorrendben. Az üzenet megfogalmazása, a szellemi muníció kidolgozása (amire egy blog jó) egy párt építésének 1%-át sem tesz ki. Egy ezreléket sem.

Tényleg nem azért írom hogy "lám igazam lett", nem is örülök neki, meg nem is volt ez olyan nagy felismerés, hanem a szomorúság beszél belőlem hogy ezek a szavaim süket fülekre találtak itt, meg teljes (néha ingerült, meg a dedós "akkor csináld te") elutasításra. Annyi energia, idő, hit, remény és kemény munka veszett el így hiába. Kár érte. Ezt a sok melót jó irányba fordítva több eredményt lehetett volna elérni.

Mellesleg eleve értelmiségi pártot építeni is hiba, értelmiségi szavazókat megcélozni is hiba a mai magyar társadalom ismeretében. Azért a kb. szűk 5%-ért amit ez a réteg ma jelent, momentán több párt is küzd (így hirtelen belegondolva legalább 5-6 párt, köztük több parlamenti), de 5%-ért még akkor se érdemes küzdeni ha az a küzdelem sikerrel jár. Szóval többszörösen is teljesen elhibázott koncepció volt ez.

Sajnos van egy olyan erős érzésem, hogy valódi pártépítés helyett azért ment a blogolás, mert Béndeknek az írás benne van a komfortzónájában, a pártépítés nem értelmiségi (maradék 99,99%-nyi része) meg nincs benne. Hát aki nem akar vagy képes kilépni a komfortzónájából, és számára teljesen új dolgokat csinálni, olyanokat amik akár kifejezetten távol állnak az habitusától, az így jár. Szellemi műhelynek, öncélú politikai elemzéseknek és diskurzusnak kiváló volt ez a blog, sőt ragyogó. Pártépítésnek elvesztegetett 3 év, elfecsérelt energia.

(folytatás a következő kommentben)

pamut 2016.02.12. 19:21:32

4. Kitartást kívánok a PKP-nak, és remélem sikerül egy jó váltással nem csak túlélniük, de akár új lendületet is venni. Ha megcsinálják, talán szavazójuk leszek. De a realista énem azt mondja hogy vége a PKP-nak. Kampec, függöny, the end. Ez a kis párt Béndekre épült, ha jól sejtem semmilyen érdemi tőkéje (pénz, tagság, infrastruktúra, stb.) nincs, pedig ha lenne még akkor is nehéz lenne túlélnie az alapító-vezér nélkül.

Így hogy vége, tényleg nem elegáns kritizálni, de azért nekem nem tetszik hogy csak ilyen hirtelen hagyja ott az alapító a PKP-t. Maga a döntés jó és jogos, mint a fentiekből is látszik, szerintem sem volt jó politikus Péter, és végső soron erény hogy ezt ő is belátta. De magát a lelépést is lehet jól, okosan csinálni, meg lehet elbaszni. Ezek az emberek nyilván Béndek miatt jöttek ide, benne bíztak, benne hittek. Nem tudom mikor és hogyan mondta el nekik Péter hogy elmegy, ahogy azt sem van-e olyan oka távozásnak amit nem hozott nyilvánosságra, szóval nehezen megítélhető a dolog, de azért csak úgy tűnik mintha elárulná Péter azokat akik miatta jöttek ide. Nem szép dolog embereket fellelkesíteni, meggyőzni, rávenni aktív részvételre, hogy menjenek fel a hajóra, csatlakozzanak hozzá, majd amikor fönt vannak, távozni és otthagyni őket. Aki ezt csinálta, az már felelősséggel tartozik azokért akiket hívott, akik miatta mentek, illetve az ügyért, amire hívta őket.

Ezt amúgy Bajnai ugyanígy megcsinálta. Az se tetszett. És Bajnai nélkül az Együttnek is vége lesz, 2018-ban úgy eltűnnek mint a pinty, az emberek szétszélednek majd, páran átmennek az LMP-be vagy Gyurcsányhoz és annyi, volt Együtt - nincs Együtt. A PKP még 2018-ig se húzza ki. Sajnálom, nem bántani akarok senkit, ismét csak azt írom hogy bárcsak tévednék, de hát ez teljesen nyilvánvaló. Az igazság még mindig jobb mint hamis reményekben tartani valakit.

Szerintem ha egy alapító, aki köré épül egy párt, elmegy, annak az a minimum kötelessége a távozását úgy csinálja meg hogy az a lehető legkisebb kárt okozza a pártjának (netán még előnyt is kovácsoljon belőle, de ez már sci-fi ez esetben...). Találjon maga helyett valakit, és már eleve úgy jelentse be a távozását hogy ott áll mellette az új kapitány, aki máris átveszi a szót és hosszan sorolja hogy hogyan fog új erőt, energiát vinni a pártba. Hogy ne legyen még az a látszat se hogy kapitány nélkül marad a hajó. Meg tényleg ne is maradjon. Ez erkölcsi felelősség és politikai praktikum is egyben - bár ez utóbbinak eddig se láttam itt nyomát.

Nem tudom volt-e egyáltalán komoly kísérlet új vezér megtalálására, de ha volt és nem sikerült, akkor pláne sokkal lassabban-rugalmasabban kellett volna befejezni Péternek, hogy ne legyen olyan drasztikus a váltás, legyen ideje a többieknek akik maradnak erre felkészülni és megerősödni. Netán csak akkor bejelenteni, amikor már elmondható az is hogy "X hónapja nélkülem megy az operatív meló és lám milyen jól megy nélkülem is", stb.

5. Minden hiba ellenére tényleg szép volt hogy Béndek megpróbálta és küzdött keményen. Ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni, pláne hogy mennyire ritka, sőt kivételes az ilyen. Ebből az országból több százezer ember inkább kivándorol örökre, több millió inkább leissza magát minden este a sárga földig, semhogy akárcsak egy gyenge próba erejéig is megpróbáljon változtatni a közügyeken. Ha sok ilyen ember lenne ebben az országban mint Péter, nem lenne ennyire totálisan reménytelen hely. Tiszteletem, minden jót és köszönöm a próbálkozást.

lavór 2016.02.13. 08:12:45

Kár, hogy így szereztem tudomást a pártról.

Az alacsony ismertség egyik oka szerintem a kommunikációs hiányokban lehet. A párt honlapjára kattintva az elérhetőségek közt kutakodva, gyakorlatilag semmit nem találtam az online üzenetíráson kívül. A tematizált blogokba nem tartanám szerencsésnek, ha a párt iránt érdeklődők írogatnának, így nem is tettem. Sem egy nyílt vagy zárt általános fórum, egy találkahely valamilyen rendszeres időpontban...

biohouse 2016.02.18. 11:13:20

A következő a kérdésem: megalakult ez az Eötvös József csoport, konzervatív közgaszdászokkal.
Nem vagyok tájékozott az ügyben. Béndek Péter egy betűt sem vesztegetett a csoportra sem, és az eseményeire sem.
Miért?
Jelen volt a megbeszélésein? Ha nem, miért nem? Ha igen, miért nem posztolt róla?
Kérek valakit, aki felvilágosít? Rövid guglizás nem hozott eredményt.

Izrael misztériuma (törölt) 2016.02.18. 20:18:21

@HaFr:
nagyon sajnálom, hogy vége, mindennapos olvasmányom volt!

kerekkobolya 2016.02.18. 21:41:34

Már csak egy kérdés maradt, miért? Habár olvasva a PKP blogot és a komment tömeget, van egy tippem.

my_anyád (törölt) 2016.02.19. 18:33:54

@kerekkobolya: köszi, h nem osztottad meg velünk a tippet. végre egy jó húzás búcsúzóul.
süti beállítások módosítása