1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.02.01. 04:51 HaFr

A Fidesz társadalmi stratégiájának nemzetbiztonsági kockázatai

Korábban volt az a Fidesz, amely a középosztályi szavazóbázisának táplálásával és a baloldal párhuzamos, részben jogos gyalázásával jutott hatalomra és erősítette meg visszatérően a hatalmi bázisát. Igaz volt ez 1996 és 2013 között, bármilyen aktuális jelszó vitte is a prímet a párt politikájában. A baloldali kritika ezt perverz újraelosztásnak nevezte a szociális oldalon, nacionalizmusnak a másikon -- de tény, mindig volt egy "szociális" és egy "nemzeti" vonulata, amelyek egymást erősítették. Igazolta volna valamelyest ezt a politikát, ha e két motívum célja nem pusztán a hatalmi bázis megerősítése, hanem a középosztály kompetenciáinak és fenntartható autonóm bővülésének elérése lett volna (szemben az állami járadékosság és kiszolgáltatottság erősítésével), a nacionalizmus pedig valóban a nemzet reális teljesítményéből, és nem sérelmi politikából táplálkozna máig. De ez a Fidesznek sosem volt érdeke -- szemben a társadalom közvetlen ellenőrzésével, ami nagyon is.

2013-tól, nagyjából a következő választási kampányra ráfordulva azonban a Fidesz egyre inkább a társadalom alsó felének a közvéleményből és a közéletből való kiszorítását célozza az elesettebbek teljes depolitizálásával, illetve -- 2015-től különösen -- amit szociális oldalon már nincs forrása biztosítani vagy fokozni, azt nacionalista-sérelmi-bezárkózó politikával pótolja. Politikájának két -- szociális és nemzeti -- komponense között a hangsúly az utóbbira tolódott. Innen (is) a Fidesz-propaganda egyre erőszakosabb Nyugat-ellenessége, amihez a migráns-válság ráadásul jó -- részint jogos -- keretet teremtett. Nem feledtetheti azonban ez, hogy a Fidesz-kormányzás nagyjából minden létező fronton kudarcos, vagy legalábbis a globális trendek farvizén ért el eredményeket. A nacionalista propaganda mélyülése most egy minden előzetes jel szerint kudarcos lakáspiaci beavatkozással próbál megint "szociális" oldalon erősíteni, de a várható kifutása ennek is az, hogy kormányzati hozzáértés és tényleges gazdasági eredmények híján, a Jobbiktól fenyegetve megint a nacionalizmusra fog hárulni a szavazóbázis megerősítésének terhe (immár elsősorban nemzetbiztonsági felhangokkal).

Mindent összevetve a politikai kormányzás határozza meg a párt társadalmi stratégiáját. Még egyszerűbben:  Orbán hatalmon maradásának végső érdekét szolgálja minden társadalmi és politikai machináció, ideértve a korrupció intézményesítését és a nemzetbiztonsági indokú alaptörvény-módosítási kísérletet, az aktuális félresiklásokat és nem várt hatásokat pedig újabb, legtöbbször ad hoc intézkedésekkel kompenzálják. A stratégia adott, az intézkedések teljesen tetszőlegesek, de folyamatosan radikalizálódnak, hogy kellő biztonsággal -- végső soron a jól kézben tartható parlamenti kétharmaddal, vagy az abszolút hatalom egyéb, még megismerendő eszközeivel -- szavatolható legyen a végcél: Orbán gyakorlatilag korlátlan uralma. Ugyanakkor a politikai intézkedések zöme a források elapadásával egyre inkább a nacionalizmusra és az alkotmányosságot még minimálisan számon kérő Nyugattal való ellentétek élezésére korlátozódik, ami fokozottan veszélyessé teszi őket, erősíti a radikalizálódás visszafordíthatatlanságát, így a jórészt Orbán hatalmának garanciájául szolgáló, egymásra rakódó politikai intézkedések már maguk idézhetnek elő olyan helyzetet, amelynek versenyképességi, nemzetstratégiai és biztonsági összetevői egyre kezelhetetlenebb, komplex válsággal fenyegetik Magyarországot.

126 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr1008341890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.01. 15:39:06

@BircaHang Média: Inkább arról beszélj birkácska, hogy is van az hogy Putyin uralkodása alattéppen 3 százalékot csökkent a GDP, 11 százalék az alapkamat.
Oroszország jobban teljesít? :-))

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 15:40:49

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Először növekedett 300 százalékot, majd abból esett 3-at. Van ez így.

Khonsu 2016.02.01. 15:56:31

@Sir Galahad:

Ügyesen akadályozzák egy versenyképes ellenzéki erő létrejöttét, egyedül annyi oka van. Tudják, hogy ha egy ilyen létrejönne, akkor a 2010-es és az azt követő ballib sztori lenne a további sorsuk, ezért semmitől se félnek annyira és küzdenek ellene, mint egy versenyképes ellenzék létrejötte ellen.

Ebben a küzdelemben már olyan hátterük és rutinjuk van, hogy nem is hiszem, hogy ilyen belsőleg létrejöhet az országban, már bőven lenne mögötte támogatottság, ellenzéki, és a csak a kisebbik rosszra szavazó "kormánypártiak" irányából is.

Itt, ha a közeljövőben versenyképes ellenzék lesz, az nemzetközi események következménye lesz. Kintről jön majd be valami. Ennek aztán a hazaiak egy része is köré gyűlhet, ha épp egy politikai családba tartoznak valamilyen formában.

Sajnos úgy látom, hogy olyan mértékű események, mint egy újabb globális válság, vagy konfliktus a Fidesz a közeljövőben leválthatatlan. Monopolizálták a politikát.

Khonsu 2016.02.01. 16:01:37

@Khonsu: "már bőven lenne" helyett: bár bőven lenne

Sir Galahad 2016.02.01. 16:04:48

@Khonsu: Én meg úgy látom, hogy Orbán és társasága már hat éve kárörvendően röhög azon, ahogy a különböző ellenzéki erők esetlenül csetlenek-botlanak, olykor még egymásnak is esnek. Szerencsétlen társaság, különösebben nem kell őket cincálni, megteszik ezt maguk.

Khonsu 2016.02.01. 16:13:35

@Sir Galahad: Így vagy úgy, ha itt a közeljövőben versenyképes ellenzék lesz (erejében is, nem csak mondanivalójában), akkor azt vagy a "Nyugat", vagy Putyin, vagy valamilyen még ismeretlen erő tolja majd be hozzánk. Belföldön minden indulót hamarabb karaktergyilkolnak ki, vagy lehetetlenítenek el egyéb módon, mint hogy tényezővé tudna válni. Az "álellenzék" hatékony közreműködésével természetesen.

laci_52 2016.02.01. 16:24:10

@Khonsu: Lehetne itt versenyképes ellenzék, csak pénz és elhatározás kérdése. Berlusconi is meg tudta venni kilóra a kormányfői pozíciót: zsebébe nyúlt, csinált egy pártot, sajtóbirodalma is volt a propagandához, így aztán győzött és miniszterelnök lett.

Nemcsak Fidesz-közeli oligarchák vannak nálunk, hanem ellenzékiek is. Alapítsanak ők is egy ellenzéki pártot, keressenek az élére egy Orbán-kaliberű karizmatikus egyéniséget, nyomuljanak a médiában és máris esélyük lesz a választáson.

Sir Galahad 2016.02.01. 16:28:39

@Khonsu: Szerinted egy külföldről "betolt" ellenzék életképes volna? Én az utóbbi pár évben, lásd kitiltási ügy pl., úgy láttam, nem.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.01. 16:40:38

@BircaHang Média: jaj, haggyá má upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/06/Russian_economy_since_fall_of_Soviet_Union.PNG

és az egész minek köszönhető? külföldi tőke és szénhidrogén.. gratula

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.01. 16:51:56

@HaFr:

Kicsi visszaesés a nyugati hisztéria miatt.

2016.02.01. 16:56:47

@tralalala:
persze, h vágom.
de van egy olyan, h még régebben, amikor még néztem a tv-ben ilyen vitaműsorokat, azon kezdtem kiakadni, h hogy nem unják meg állandóan ugyan azokon a problémákon rugózni : ezek tolvajok, pssz! korrupció, mély szegénység, gyűlöletkampány, arrogancia, cinizmus - meg azokon a gumicsontokon kérődzni, amiket a fidesz dob nekik.
most már, hogy ez megy 6 éve és mindenütt csak ez a fideszes fórumokon kívül és a nem fideszpártiaknak még mindig nem sikerült elharapni, hanem dől le, én azt mondom, annak lesz hitele aki kegyetlenü odab*sz nekik, 'oszt majd meglátjuk!
utána az is szépen eldől, h mit ért a 6 év fideszes agymosás

DrGehaeuse 2016.02.01. 17:01:26

@BircaHang Média:

Kiváló Max! Akkor lefordítom Bircahangról Magyarra:

- cáfolni nem akarod (nem tudod), mert a cikk nem ostoba
- nem nagyon tetszik mert nem értesz egyet (pedig tartalmilag helyes az elemzés), vagy nem akarod hogy bárki megtudja hogy egyetértesz Béndek Péterrel bármiben is.
- a cikk pontos!

Khonsu 2016.02.01. 17:02:14

@Sir Galahad: Fél millió közelmúltban nyugatra vándorolt magyar állampolgárral, akik belekóstoltak az ottani életbe, többségük fiatal, politikailag jól szervezhető, mozgósítható, egy részük nyilván vezetői ambíciókkal. Illetve másik oldalról Putyin-rajongók tömegével az országban, az európai befolyásszerzésben eddig sem finnyáskodó Oroszországgal megtámogatva, egyáltalán nem tartok életképtelennek egy ilyen ellenzéket. Már lehet, hogy működik is ilyen az országban.

A harmadik lehetőség pedig, hogy valami új dolog gyűrűzik be hozzánk is a frissességéből erőt merítve. Az omladozó világrend most jó terepet kínál effélék létrejöttéhez.

Ha úgy nézed a Fidesz se teljesen független, egyrészt az EU pénze tartja életben az országot és így őket hatalmon (és tölti meg a haverok zsebeit), másrészt azért elég durván kellett "pávatáncolni" az elmúlt hat évben. Ingyen meg nyilván nincs semmi...

Túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy kivédjük a külföldi befolyást.

DrGehaeuse 2016.02.01. 17:03:50

@BircaHang Média: A 300% kicsit túlzó. 100-al is beéri Putin gazda.

Sir Galahad 2016.02.01. 17:10:22

@Khonsu: Külföldi befolyás természetesen mindig volt, mindig lesz és valóban a Fidesz sem mentes tőle. De azért ha valahol nagyon kilóg a lóláb, azt úgy tűnik, nem szeretik a zemberek.

élhetetlen 2016.02.01. 17:14:41

@Pipas: Nem, kedves Pipas, nem erről van szó, csak arról, hogy ami már megtörtént, és nem visszafordítható (pl. a végtörlesztés, ami nem is csak kudarcos volt a tömegek szempontjából, hanem tisztességtelen is, vagy a trafik ügy), arról már nem érdemes vitatkozni. Legfeljebb felemlegeti az ember.

nemecsekerno_007 2016.02.01. 17:23:53

@DrGehaeuse: Ja igen és azt valahogy soha nem hallottam, hogy azt mondták volna a "mónikasó"-ra, hogy annál gusztustalanabban bújtatott rasszista műsor még nem készült semmilyen tévében. Akkor egyik ún. "jogvédőtől" se hallottam ilyet.
A középkorban volt hasonló "műsor" - többek között Velencében és Firenzében- amiben a gazdag polgárok az ablakukból szórtak ételt az utcára és azon szórakoztak, ahogy a koldusok verekedtek érte.

ben2 2016.02.01. 17:28:10

@Khonsu:

Véleményen szerint a hozzászólásaid pontos kórképet adnak a magyar baloldali ellenzék jellemző bajairól:

- a saját alkalmatlanságuk felelősségét is a politikai ellenfeleikre akarják tolni, nehogy bármilyen hibájukkal is szembe kelljen nézni, ne adj Isten megnevezni a felelősöket

- a megoldást valami kívülről érkező csodától várják, még véletlenül sem saját maguktól, ne adj Isten a kemény munkától

Ezek a szövegek kétségtelenül kényelmes alibi magyarázatot adnak a balos megélhetési politikusoknak, de hogy azok a balos szavazók is tovább mantrázzák, akiknek végső soron a bőrére megy a játék, az mindenképpen döbbenetes.
Nem mellesleg pont az ilyen hozzászólások bizonyítják a legjobban, hogy a Fidesznek semmi köze a baloldal válságához, mert amíg ezen a "Bodri kutya a saját farkát kergeti" szinten tart a diskurzus a balosok között, addig a Fidesz azzal ártana magának a legtöbbet, ha bármibe is beavatkozna.

Khonsu 2016.02.01. 17:28:24

@Sir Galahad: Ha nagyon kilóg, azt nem, de simán elképzelhetőek olyan esetek, amikor nem lóg ki, mert a tűréshatáron belül mozog, vagy nem is akarnak róla tudomást venni. Előbbire példa lehetne, hogy a kivándorlók egy része politikai formációvá szerveződik külföldön, mindeközben szerez néhány befolyásos barátot kül- és belföldön egyaránt, aztán hazajön és bejelentkezik a hatalomért.

Utóbbira pedig példák az Európában egyre népszerűbb radikális pártok, melyeknek nyílt titok, hogy a vezetői rajta vannak Putyin fizetési listáján, de úgy tűnik ez egyáltalán nem érdekli a választóikat.

A harmadik lehetőségre pedig számtalan példát kínál a történelem, amikor az épp aktuális friss ideológia bekopogtatott nálunk.

Khonsu 2016.02.01. 17:36:51

@ben2: Magyarországon már nincs (igazából soha nem is volt) baloldal, csak egy "centrális erőtér". Most minden ennek a része, ami nem, arra "kilövési" engedély van.

Mellesleg semmi közöm egy olyan baloldalhoz, ami nem is létezik.

A magyar baloldali ellenzék egyetlen létező baja, hogy nem létezik az országban baloldali ellenzék. Ami van az valójában se nem baloldali, se nem ellenzék.

ben2 2016.02.01. 17:38:45

@élhetetlen:

A végtöresztést igen nehéz kudarctörténetnek beállítani annak fényében, hogy az ország gyakorlatilag megszabadult a deviza adósságoktól, míg balliberális oldalról max. olyan megoldási javaslatokat lehetett hallani, hogy hagyják inkább a devizahiteleket bedőlni, mert azzal majd jól megtanulja a lakosság, hogy a hitelfelvétel kockázatos.
Legalább annyit fel kellene végre fogni, hogy ha egy intézkedés eléri a célját, a lakosság elégedett vele és ezért népszerű, akkor le kell állni a hecckampánnyal, mert a visszájára fog elsülni.

nemecsekerno_007 2016.02.01. 17:46:51

Ahogy a mondás tarja:

"Éhes makkal, disznókat álmodsz..."

Khonsu 2016.02.01. 17:47:42

@Sir Galahad: Majd meg, de az idő telik, és attól tartok, ha rövidesen nem születik erős ellenzékünk, ami megadja legalább a reményét a változásnak, akkor Örményország sorsára jutunk. Akik nem tagozódnak be a rendszerbe, azok mind elmennek innen. Még néhány év van egy életképes ellenzék létrejöttére, onnantól már olyan kevés politikailag aktív potenciális ellenzéki marad az országban, hogy már próbálkozni se lesz érdemes.

ben2 2016.02.01. 17:47:47

@Khonsu:

Nem érdemes a külföldi munkavállalók köré szőtt ellenzéki legendáriumot összekeverni a valósággal, mert (ismét) kellemetlen lesz az ébredés.
A külföldi munkavállalók nagy része azért ment ki, mert ott többet keres. Azért mentek ki az utóbbi évtizedben többen, mert nemrég nyíltak meg a nyugati országok munkaerő piacai.
Ellenzéki propaganda részről teljesen természetes, hogy ezt a folyamatot mint a tömegek valamiféle politikai állásfoglalását interpretálják, de valójában azok sem hisznek benne, akik napi szinten mondogatják.

Khonsu 2016.02.01. 17:55:23

@ben2: Van egy ottani világ és egy itteni. Aki kiment, az az ottanit választotta. Ez egy erős állásfoglalás. Nem konkrétan a Fideszről, hanem az elmúlt 25 évről, és arról, hogy hol tart most az ország. Mostanra azt is látták, hogy hogyan is mehetnének a dolgok.

zipe moha 2016.02.01. 17:56:59

@ben2: ...te nem is ismered khonsu gondolkodásmódját a véleményeit sem érted...kb annyira "baloldali" ellenzéki mint te..vagy én...( mellet, hogy csak állbaloldalról beszélhetnél..)..
beestél ide valahonnan és értés nélkül skatulyázól...meg jó, hogy hozzátetted " szerintem"

zipe moha 2016.02.01. 17:59:49

"..de ha nem "baloldali ellenzékiek" ezek...akkor micsodák...megvan ...jobboldaliak"..nahát, nem

élhetetlen 2016.02.01. 18:00:55

@Sir Galahad: Hat éve megy az ötletszerű törvényhozás. Ha lenne ellenzék, akkor is ez menne. Az emberek. Aki napi tíz órát dolgozik, és utána kell ellátni a családját, az nem tudja, mi folyik a nem közvetlen környezetében. Csak példákat mondok. Akinek nincs ötszáz éhező birkája, azt nem érdekli, mi történik földügyben. A trafikosok tudták, hogy bütymeg van, de nem egy könnyen összeszedhető tömeg. A terjesztők összeszedhették volna őket, de akkor ők még azt hitték, hogy csak könnyebb lesz a dolguk, kevesebb helyre kell kivinni ugyanazt a mennyiséget. Csak később rakták ki őket az üzletből, mikor a trafikosoknak már késő volt. Így már nekik is, már nem állt mellettük tömeg. Rezsi csökkentés. Szegény hülye azt látja, hogy háromszáz forinttal kevesebbet fizet, azt nem hogy más harmincezerrel, és hogy adópénzből kell kisegíteni az önkormányzati távfűtőt, mert nem ér rá híreket olvasni. Igen, nagyon jól csinálja a Fidesz a saját köre szempontjából, ezt nem vitatom. Ez mind gól.
De ha minden gól olyan erős, hogy átszakítja a hálót, (márpedig sok helyen szakadozik, nem politikailag, hanem az élet szempontjából) és olyan pontokat talál el, hogy összedől a stadion, és maga alá temeti az összes nézőt, akkor is jól vagyunk?

zipe moha 2016.02.01. 18:13:37

...hogy miért nincs ellenzék..?..kerestem az eredeti Bloomberg cikket nem találtam...itt van ez:

www.168ora.hu/itthon/veszelyes-uj-korszakba-leptunk-ahol-a-durva-erzelmek-elsoporhetik-a-mult-igazsagait-142605.html

zipe moha 2016.02.01. 18:15:39

.." Napjainkban a nagy választóvonal a nemzetek fölötti elitek és a tömegek között húzódik. Utóbbiak úgy érzik, hogy kimaradtak a globális buliból és felháborodásukat a közösségi médián, valamint az idegengyűlölő mozgalmakon keresztül fejezik ki."

élhetetlen 2016.02.01. 18:17:21

@ben2: Az ország nem a végtörlesztéssel szabadult meg a deviza adósságoktól. A végtörlesztéssel csak azok szabadultak meg a deviza adósságuktól, akiknek volt annyi kp-je, mint az adóssága, pontosabban kaptak még frankonként 70 forintot. Ócsa is elég sokba került, és az sem az országot mentette meg. Ha a végtörlesztésre szánt támogatást, és Ócsa árát is debobják a forintosításba, és még akkor, mikor a végtörlesztést kitalálták, nem kevesen nyertek volna sokat, hanem sokan kevesebbet, de mindenki részesülhetett volna a „segélyből”, és az ország ugyanitt lenne. Nem érdekel, mit lehetett hallani balliberális oldalról, engem csak a tények érdekelnek. Téged nem.

zipe moha 2016.02.01. 18:20:33

...a tömegek nem "kimaradtak a buliból"...hanem ők fizetik a bulit

megtorolom 2016.02.01. 19:33:37

Hát lehet, hogy most egy páran le fognak hülyézni, de iderakom ezt a linket, ami az ATV egyenes beszédben c. műsorban Gyurcsány Ferenc-l beszélgettek. Van egy két érdekes része ennek. Most néztem meg újra. Nem vagyok híve egyébként, de én elég sok mindent megnézek csupán csak azért hogy képben legyek. Tessék!
www.atv.hu/videok/video-20160125-gyurcs
A posztról meg már sokan írtak mindenfélét. Részemről csak annyit, hogy egyenlőre valóban bármit megtehetnek. Orbán nagyon jó taktikus, ez vitathatatlan. Hogy ez majd az emberek fejében mikor fog fordulópontba átcsapni? Hát az rejtély!

Sir Galahad 2016.02.01. 19:53:49

@élhetetlen: Látod, az ellenzéknek az volna a dolga, hogy ezekre a problémákra felhívja a figyelmet, az érintetteket egy táborba terelje, kínáljon nekik egy jobb alternatívát... ehelyett ők is ötletelnek, közben meg egymás fojtogatják. A Fidesz emellett megengedheti magának azt a luxust, hogy ne kormányozzon valami fényesen, mert a többség úgy látja, még mindig ők a kisebbik rossz.

élhetetlen 2016.02.01. 20:07:45

@Sir Galahad: Ez igaz, de azért nem kell, hogy örüljek ennek? És a Fidesz góljainak sem kell, hogy örüljek, ugye? Csak mondtam valamit.

Sir Galahad 2016.02.01. 20:31:32

@élhetetlen: Persze, hogy nem kell. Szerintem ennek a helyzetnek a szűk politikai elit tagjain kívül nemigen örül senki. A normális egy versenyképes ellenzék lenne, amelyik vagy rászorítaná a kormányt már a puszta létével, erejével, hogy normálisan kormányozzon, vagy leváltaná. Ennek sajnos semmi nyoma.

Pipas 2016.02.01. 20:58:30

@élhetetlen: "arról már nem érdemes vitatkozni. Legfeljebb felemlegeti az ember. "

Nem azt várom, hogy vitatkozzatok vele, hanem azt, hogy beismerjétek amikor tévedtek.

2011 az éhséglázadások éve lett? Nem. Azt hittük, de nem úgy lett.

2010-ben bedőlt az ország, mert nem vettünk fel IMF hitelt? Nem, csak azt hittük.

A házipálinkától százak vakultak meg? Nem, csak azt hittük, hogy ez lesz.

A határra épített kerítés hatástalan az illegális határátlépőkre? Nem, csak azt hittük.

A bankadó miatt kimenekültek a bankok? Nem, csak azt hittük.

A rezsicsökkentés miatt elment a villany? Nem, csak azt hittük.

Na, most azt hiszitek, hogy a lakástáogatási rendszer abszolút kudarc lesz. Lehet, ki tudja, én nem értek hozzá, nézzük csak aki mondja az mennyire szavahihető, mennyire szokott bejönni neki a jóslás...

Nincs baj, semmi gond, csak azt mondjátok meg, hogy miért higgyem el?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.02.01. 22:24:24

@Pipas: Kishaver! Ezt az erőltetett lakásépítést már 2001-ben eljáccotta a fizess. Ja és ugyanakkor lehetővé tette a devizahitelezést! És mi lett az eredménye?

Leleplezödött liberális VÉLEMÉNYTERROR 2016.02.01. 23:07:53

Remelem ez a lakastamogatas is akkora kudarc lesz, mint a rezsicsokkentes, meg a kerites epites.
Megint egy ugy, amit a balib ellenzek VISITVA ellenez, aztan ORIASIT bukik vele.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.02. 05:44:47

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Az ezredforduló környékén. Addig de facto liberális diktatúra volt.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.02. 05:47:29

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

A normalitás az, ha az embernek van saját lakása.

A bérlakásban tengődés liberális, antihumanista, gyökértelen szenvedés.

Ennyi az egész.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.02. 05:50:42

@Pipas:

Az utóbbi 2 év során a ballibeknek sikerült évente 1-1 hatalmast bukás prezentálniuk.

2014 nagy bukása a rezsicsökkentés ellenzése volt. Jöttek a viccesebbnél viccesebb kőkemény jobboldali ultraliberális érvek (igen, a mi „baloldalunk” annyira modern, hogy ultrajobbos), melyekkel mindenkinek elmagyarázták, hogy egy társadalomnak nem az az érdeke, ha a kormány a társadalom érdekét nézi, hanem az, ha a monopol-nagytőkések érdekei vannak a lehető legjobban képviselve a kormány által. Ez így európai, civiizált, modern, jogszerű, s minden más pedig szörnyű fasizmus, diktatúra, valamint kódolt antiszemitizmus. Jöttek is az apokaliptikus jóslatok: nem lesz áram, gáz, víz, mindenki kivonul az országból, többszázezer új munkanélküli lesz, stb. Aztán nem történt semmi, azon kívül, hogy egyes monopolcégek igazgatótanácsi tagjai az éves 20 millió eurós bónuszuk helyett kénytelenek voltak alig 19,5 millióval beérni.

2015-ben a ballib agytrösztnek sikerült magasabbra srófolnia a téteket: egy még hatalmasabb bukást abszolválni, pedig kevesen hitték, hogy lehetséges lesz felülmúlni az előző évit. De ők tudták, merték, s megtették! A II. világháború vége óta legnagyobb európai migrációhullámról a ballib tudorok először megállapították, hogy az egészet csak Orbán találta ki, a valóságban nincs is migráció, majd pedig amikor már a világ összes híradója Budapest központjából tudósított a sosem látott migránstömegről, hirtelen elismerték, hogy ez akkor mégsem Orbán fantáziája, viszont kijelentették, hogy a jelenség akkora hatalmas kincs az ország számára, mintha a világ legnagyobb ásványlelőhelyét találták volna meg a Csepel-szigeten. Ismét kiderült, hogy fasizmus és diktatúra az ország határának megvédése, az iszlamistáknak nem ujjongani pedig kódolt antiszemitizmus. Aztán mi történt? Orbán sikeresen megoldotta a krízist, s manapság az iszlamista hordák Budapest helyett Kölnben, Párizsban és más nyugat-európai városokban követnek el tömeges erőszakot és terrorcselekményeket. S egyre több európai állam tekinti példaértékűnek a kérdésre adott magyar kormányzati megoldást és a további javaslatokat.

Most itt van 2016, a ballib agytröszt már januárban szeretné letudni az évi 1 darab nagy bukást, hogy aztán az esélytelenek bizalmával élhesse meg az év fennmaradó 11 hónapját.

Összeültek megvizsgálni tehát milyen intézkedéseket hozott Orbán és miket tervez.

A korrupciós témát elvetették, ezt még a ballib agytröszt is nevetségesnek tartja, hiszen ők pont ugyanannyira korruptak, mint a Fidesz.

Akkor az egyik agylény a fejére csapott: de hiszen a csúnya Orbán bevezeti a CSOK-hitelt! Több jelenlévő agylény-kolléga először nem értette hogyan is lehetne belekötni ebbe a szokásos, ezerszer lejáratott hülye szövegeken kívül (lásd: nem az igazi nyomorgókat segíti, a gettócigányság helyett az alsó-középosztályt erősíti, meg vegyünk inkább a pénzből lélegeztetőgépeket, stb.), de akkor hirtelen mindenki megvilágosodott: a csúnya Orbán így fog magának választókat vásárolni a ronda fasiszta romániai, ukrajnai, szerbiai magyarság köréből! Tömegesen jön majd 22 millió 3 millió magyar, mind beköltöznek, majd mindenki épít magának a hitelből pár tucatnyi lakást, s mindezt a magyar adófizetők pénzéből!

A ballib semmit se felejt, s semmit se tanul…

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.02. 05:52:37

@Sir Galahad:

Ellenzék mindig kell. Amint a ballibák elhúznak a történelem szemétdombjára, esetleg lehet is egy normális ellenzék, mely nem a nyugat érdekeit fogja lesni éjjel-nappal és nem a nagytőke vagyonosodása lesz a fő programpontja.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.02.02. 07:00:32

@BircaHang Média:

"A normalitás az, ha az embernek van saját lakása."

Neked az is normalitás, hogy a kutyád hamvait egy urnában tartod, és amikor rád jön az ihlet, megrázod az urnát, hogy halljad a nyakörv csatjának csörgését, és így transzcendentális kapcsolatba lépj az örök vadászmezőkön futkorászó ebeddel.

"A bérlakásban tengődés liberális, antihumanista, gyökértelen szenvedés."

www.youtube.com/watch?v=QcE5aDTszrY

Kalmár 2016.02.02. 07:14:03

Semmi se jó, de ami mégis, az csak a nemzetközi trendek miatt begyűrűző konjunktúrának köszönhető.

Hát ez még tőletek is kevés.....

Országomat egy értelmes ellenzékért!

Ballib Cenzúrázók Réme 2016.02.02. 08:23:45

@DrGehaeuse:

Ettől egyszerűbb a magyarázat.

Hafr elkezdett vadul cenzúrázni.

Csak a jó fiúk maradhatnak véleményt kifejteni.

A demokrácia jegyében, ellenvéleménynek helye nincs.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.02.02. 08:44:39

@BircaHang Média: birca, tudom, nehéz elképzelni, de a csok elsősorban a fideszes építőcégeket, aztán a városi felső középosztályt segíti -- hah, és közpénzen, tehát mindenki máséból, közben mások piaci pozícióját rontva, akik nem vesznek vagy nem vehetnek fel csokot, mert drágul minden a piacon, építőanyag, a használt lakások ára meg jó eséllyel csökken. Tehát mindenki más veszít. A kérdés már csak az, fel tudod-e ezt fogni.

Ballib Cenzúrázók Réme 2016.02.02. 09:20:23

@HaFr:

A másik nickem (Ballib cenzúra) már sikeresen kitiltottad, pedig csak azokkal személyeskedem, akik velem szemben is ezt teszik. Rendszerint linkekkel, tényekkel támasztom alá a mondanivalómat.

Estedben ezzel sokat kínlódni se kell, hisz van a CSOK ami támogatja a középosztály beli családokat.

És van az alternatívája a ballib összefogás képében, aki már egyszer eltörölte a kedvezményes hitelezés minden fomráját, a családi pótlákot, és visszaigényléseket, valamint 140 bruttó felett az igazságosság jegyében megállapították a horribilis második kulcsot az SZJA-nál.
Viszont cserébe lehetővé tették boldog boldogtalannak a devizahitelben való eladósodás lehetőségét.

Ez a választék.
"A kérdés már csak az, fel tudod-e ezt fogni." , hogy egy klasszikust idézzek.

nnnnnnnn 2016.02.02. 09:38:05

@HaFr: el kell keserítselek, nekem két vidéki pár ismerősöm is felveszi a csok-ot. jó állásuk van, de tanultak érte, tudnak házat venni/építeni, de dolgoztak érte. nem csak városban működik ez. ők nyernek rajta, pedig közük nincs a fideszhez. másrészt így bevállalnak 3 gyereket, amúgy meg 2-őt akartak.

egy laikus 2016.02.02. 10:18:50

@Pipas: Ne haragudj, de az az erőfitogtató szellemi elzárkózás, és demonstratíve, súlyos adóforintokat nem sajnálva felvállalt antiszolidaritás, amit a kerítés húzás megjelenít, az több mint kudarc ebben az európai politikai, gazdasági egymásrautaltságban (ha úgy tetszik szövetségben) és kulturális (sors)közösségben.
Ez az erkölcsi lenullázódás szimbóluma. A fogunk fehérjének legocsmányabb, irgalmatlanul bűzös böfögés kíséretében történő kimutatása.

Andy73 2016.02.02. 10:42:04

@Kalmár: Ott a pont.
PKP? Csak erről a blogról ismerem, választásokon még nem találkoztam vele, sem a népszerűségi listákon. De semmit sem tudhatok meg róluk itt sem, csak azt, hogy utálják a Fideszt, és ők állítólag másképp kormányoznának. Ahogy az összes többi ellenzéki párt.
De hogy hogyan, arról egy szót sem írnak. Nyilván azért, mert tudják, hogy erre nincs is esélyük.

nnnnnnnn 2016.02.02. 10:42:37

@egy laikus: ja. neked ez a kudarc, nekem meg az lenne a kudarc ha lépni nem lehetne pesten a késelgető, nőket erőszakoló migránsoktól

egy laikus 2016.02.02. 11:11:09

@$$$=$$$: Szia Svarci!
"lépni nem lehetne pesten a késelgető, nőket erőszakoló migránsoktól"
írhattad volna nyugodtan migráncsoknak is, hogy még kerekebb legyen a mondatod.
Tudsz egyébként ilyen helyet mutatni Európában?
Szellmi színvonalban enyhén alámúltuk a fenti, meglepően értelmes diskurzust.
Őszintén sajnállak, hogy ennyire beveszed a propagandát.

Khonsu 2016.02.02. 11:12:36

@BircaHang Média:

Nagyon sürgősen kéne az ellenzék, nincs idő kivárni, amíg a ballibák elhúznak, nem is hagyják őket elhúzni. Ezért a valódi ellenzéknek két fronton kell harcolnia, ehhez kéne nem kevés erő. Jól ki van ez számolva. Ha még egy ciklus meglesz nekik, akkor a következő hat évben a (gyorsuló) kivándorlás miatt újabb százezrek lépnek le. Nyilván azok mennek el, akik nincsenek megelégedve az itthoni helyzetükkel. Vagyis a tényleges ellenzék potenciális bázisa párolog el. Mint egy visszaszámlálás. A folyamat következtében már 2022-re úgy elapadhat ez a szavazóbázis, hogy egyszerűen nem lesz értelme valódi ellenzéki pártnak elindulnia a választásokon.

Csak az Orbán-rendszer nyertesei, az agymosottak, és a politikailag inaktívak maradnak az országban. Meg néhány balliba Patyomkin-ellenzéknek...

Attól a ponttól kezdve a következő világot, de legalábbis a térséget felforgató események bekövetkeztéig a hatalmuk megingathatatlan lesz.

élhetetlen 2016.02.02. 11:17:12

@Pipas: Először megjegyezném, hogy én még nem használok királyi többest, úgyhogy nem szükséges többes számban beszélni hozzám. A másik, én nem szoktam jósolgatni. Éhséglázadást sem jósoltam, de az hiszem, hogy a közmunka program nem sok jót hoz az országnak, és egyes politikusokkal szemben én nem hiszem, hogy 47 ezerből meg lehet élni, legalábbis normálisan nem. Az IMF. Nem kell, megélünk a piacról. Igaz, hogy magasabb kamattal kérünk kölcsön, és azt sem tudjuk kinek tartozunk (mert államkötvényt az vesz, aki akar), ezt a saját háztartásomban sem tartanám jó ötletnek. A letelepedési kötvényt sem tartom jó ötletnek, most a forgalmazók zsebre tesznek egy csomó pénzt, (azaz az állam meg sem kapja), de visszafizetni majd a teljes összeget kell. Nem túl gazdaságos. Arról már nem is beszélve, hogy ezt úgy kommunikálják, hogy mennyi bevétele keletkezett az országnak belőle. Ha én kölcsön kérek, és kapok, azt nem bevételnek, hanem adósságnak tekintem. A házipálinka. Biztosan mindenki szakember, aki otthon pancsol, te sem tudod, hogy mennyit árt, de ez engem nem érdekel, igyák. Ami zavar, mert az adó csak kell az államnak, hogy az ingyen pálinka fejében a whiskym ára az egekben, persze, ez legyen az én bajom, ha ilyen idegenszívű vagyok, hogy nem a pálinkát szeretem. A kerítésügyet nem tudom, de hogy a magyar nyelvű óriásplakátok egy valag pénzért szerte az országban nem állítottak meg egyetlen bevándorlót sem, abban biztos vagyok. Bankok. Nem mentek el, csak pl. az AXA is bezárt egy csomó fiókot, most mehetek a város másik végére, ha akarok tőlük valamit, és fizetem a tranzakciós díjat, a készpénzfelvételt, stb. Persze a kétszeri ingyenes. Csak én annak sem örülök, mikor százezerrel a zsebemben kell hazamenni, úgy, hogy nem tudom ki látta, hogy hova tettem, mikor kivettem. Én jobban szerettem húszezrenként. Rezsicsökkentés. Nem hiszem, hogy bárki azt mondta volna, hogy amint megjelenik a narancssárga mező a csekken, akkor elmegy a villany. Azt viszont logikailag be kéne látnod, hogy a szemét multinak, aki kiviszi a hasznot, annak van annyi esze, hogy, ha jövőre is, meg azután is ki akarja vinni, akkor tudja, hogy karbantartani, netán fejleszteni kell. Államosítunk, nem kell profit, kinek lesz érdeke a karbantartás? Melyik vezér prémiuma fog ettől függni? Tehát fenn áll a veszély, hogy nem egyik napról a másikra, de lerohad a rendszer. Nem kell hogy higgyél senkinek, elég lenne, ha gondolkodnál.
És most, a lakástámogatás. Csak pár eset. Fiatal pár, jól keresnek, Budapesten élnek, CSOK, mind a 20 milla, és van 10 millájuk. Vagy elmennek a francba, ahol olcsó a telek, és építkeznek, aztán tíz évig ott maradnak, de már nem keresnek olyan jól, mert legyártják a három gyereket, és húsz évig törlesztenek. Másik eset, nem mennek el a francba, vesznek Pesten a harminc millából egy egyszobás (max másfél) lakást, arra vállalják be a három gyereket, és a tartozást. Aztán a megszületett három gyereket a konyhaszekrény fiókjában tartják tíz éven keresztül. Megint más. Van egy hatvan négyzetméteres lakásuk, és három gyerekük. Vehetnek a CSOK-ból, egy ugyanakkora „új” lakást, mert a húsz millát benyeli a „régi” és az „új” lakás árkülönbözete. Mire mentek? Van egy kis adósságuk, de nincs több helyük. A családtámogatás az lenne, ha a húsz millából megvehetné a fiatal pár a 60 nm-es első lakást, vagy, ha a 30-nál tartunk, a 70 nm-eset, vagy, ha van hatvan négyzetmétere, a húsz millából átmehetne nyolcvanba, hogy elhelyezhesse a gyerekeket. Tényleg nem érted? Miért törölték el a 30 millás plafont, és miért nem kell eladni a régit? Mert ki az a hülye gazdag, aki a harminc millásba átköltözik? De, ha a százmillásba átköltözik, mert van rá pénze, hát fizetjük a költözés költségét, a hatvan millás meg majd jó lesz a gyereknek. Tehát nem kudarc, valakinek jó lesz, csak arra nem lesz jó, amivel hirdetik. Miért kell az "új" kitétel?
Ha viszont csak az építőipart akarják felpörgeti, építsenek bérlakásokat, és a gyerekesek kapjanak lakbérkedvezményt. Tudom, ilyen már volt, és azért adták el a tanácsi bérlakásokat, mert lerohadtak, de, most, ha újat építenek, és nem lopják ki az anyagot, akkor azok is elketyegnek hetven évig. Ha karban is tartják őket, az is munkalehetőség. A bérlakást bérelné. amig szüksége van rá. (A gyerekek után kedvezmény, az is támogatás). Ha van egy lakása, de nem elég nagy, akkor bérelne egy nagyobbat, a kisebbet kiadná, és, ha kirepül két gyerek, visszamenne a sajátjába, vagy bérelne kisebbet.
Na, ez hosszú lett, és teljesen felesleges, mert úgy sem tudlak meggyőzni.

nnnnnnnn 2016.02.02. 11:18:54

@egy laikus: igen, párizsban nem kevés embert mészároltak le, szerte európában késelnek, nőkkel erőszakoskodnak. olvasgasd esetleg a híreket kiskomám.

zipe moha 2016.02.02. 11:28:15

@Khonsu: +1....ugyanakkor a közember állapotára cinikus cinkosságára tekintettel...egy megérdemelt szcenáriót festettél..mely tart az nemzetközi vihar feltámadásáig...ennyiért ennyi jár

ui: addig sodródik a hajó...akkor pedig elsüllyed

Khonsu 2016.02.02. 11:36:51

@$$$=$$$: Állítólag az észak-afrikaiakkal van a legtöbb baj, akik nem is háborús övezetekből jöttek, így remélem lesz annyi eszük nyugaton, hogy hazatoloncolják őket. A többiek talán nem annyira zűrösek.
A terrorizmus ellen viszont nem sokat tudnak tenni ezzel se, mert a terroristák már helyben született, többedik generációs bevándorlók közül kerülnek ki, mert az akciókhoz kell a hely- és nyelvismeret.

Andy73 2016.02.02. 11:39:32

"Másik eset, nem mennek el a francba, vesznek Pesten a harminc millából egy egyszobás (max másfél) lakást, arra vállalják be a három gyereket, és a tartozást. Aztán a megszületett három gyereket a konyhaszekrény fiókjában tartják tíz éven keresztül."

Viccnek gyenge. Ha komolyan gondolod, akkor előbb nézd meg a feltételeket, a min. négyzetmétert és a szobaszámot.
És ne csak Pest belvárosában vagy Budán gondolkozz. Van élet a külvárosokban és vidéken is.
Vidéken 20 milláért kaphatsz egy 60 nm-es új lakást, 30-ért meg házat is.
Lehet, hogy Pestről nehéz elképzelni, de az ország nagy része nem ott él - ott csak az ötöde.

Andy73 2016.02.02. 11:39:41

"Másik eset, nem mennek el a francba, vesznek Pesten a harminc millából egy egyszobás (max másfél) lakást, arra vállalják be a három gyereket, és a tartozást. Aztán a megszületett három gyereket a konyhaszekrény fiókjában tartják tíz éven keresztül."

Viccnek gyenge. Ha komolyan gondolod, akkor előbb nézd meg a feltételeket, a min. négyzetmétert és a szobaszámot.
És ne csak Pest belvárosában vagy Budán gondolkozz. Van élet a külvárosokban és vidéken is.
Vidéken 20 milláért kaphatsz egy 60 nm-es új lakást, 30-ért meg házat is.
Lehet, hogy Pestről nehéz elképzelni, de az ország nagy része nem ott él - ott csak az ötöde.

Andy73 2016.02.02. 11:39:52

"Másik eset, nem mennek el a francba, vesznek Pesten a harminc millából egy egyszobás (max másfél) lakást, arra vállalják be a három gyereket, és a tartozást. Aztán a megszületett három gyereket a konyhaszekrény fiókjában tartják tíz éven keresztül."

Viccnek gyenge. Ha komolyan gondolod, akkor előbb nézd meg a feltételeket, a min. négyzetmétert és a szobaszámot.
És ne csak Pest belvárosában vagy Budán gondolkozz. Van élet a külvárosokban és vidéken is.
Vidéken 20 milláért kaphatsz egy 60 nm-es új lakást, 30-ért meg házat is.
Lehet, hogy Pestről nehéz elképzelni, de az ország nagy része nem ott él - ott csak az ötöde.

nnnnnnnn 2016.02.02. 11:40:00

@Khonsu: mindent meg lehet oldani csak akarni kell.

Ballib Cenzúrázók Réme 2016.02.02. 11:40:44

@Khonsu:

Ennek az ellenkezője igaz.

Akkor lesz gond, ha valami csoda folytán nyernek a szocik, és ismét az ingyenélő gyerekgyártókat hozzák pozícióba, ahogy egykoron, és nem a középosztályt segítik, ahogyan most teszi a Fidesz.

Ha az arány a 2010 elötti arányoktól is szarabb lesz, a nyugdíjasok, és segélyesek számát tekintve, akkor már a munkát megbecsülő emberek szavazata szart se ér majd.

Andy73 2016.02.02. 11:40:48

Amúgy bocs, hogy 3x ment el, kettőt kitörölhetsz.

citrix 2016.02.02. 11:43:37

Nézzük legújabb "barátainkat": a baltás gyilkos országa (Azerbajdzsán), Kazahsztán a demokrácia mintaképe, Mongólia 25m dollár oda, Etiópia: villamosok oda ingyen és ugye Putyin elvtárs aki a napokban egyértelműen letette voksát a kommunizmus mellett (nem tagadta meg múltját). Ezek a barátaink, szuper. Ellenségünk a haldokló nyugat de a markát Orbán és pereputtya oda tartja mert pénz onnan jön. Szabadságharc elvtársak a fejlődő országok élén a nyugat ellen, ez kell nekünk. Borítékolható mi lesz ebből.

gellért mária 2016.02.02. 11:44:31

@$$$=$$$: És hová húznál kerítést a majdnem minden nap késelő magyarok ellen? És mi legyen a családon belüli mindennapos magyar férfi erőszak ellen? Kerítést a lakásajtók elé!? Foglalkozz már kicsit magyar embertársaiddal is, kérlek Magyar ember vagy , nem?

Ballib Cenzúrázók Réme 2016.02.02. 11:44:58

@Khonsu:

MIndenhol ahol iszlám közösség lakik, ott a lakosság nagy része (alsó hangon 10-20%) előbb-utóbb radikalizálódik, és gyilkolászásba, terror cselekmények megvalósításába kezd.

Akár itt most jöttek Európába, akár régebben, és másodgenerációsnak hívjuk őket, akár nem.

Kivéve ha egy Szaddam féle diktátor kordában tartja őket, ami az EU-s normák között szóba se jöhet.

Ballib Cenzúrázók Réme 2016.02.02. 11:46:56

@gellért mária:

Tehát mivel van saját problémánk kétségtelenül, így erre hivatkozva csináljunk még több százezer másik problémát, a muszlim csürhe beengedése által ?

Khonsu 2016.02.02. 11:53:20

@Ballib Cenzúrázók Réme:

A szocik itt már nem nyernek, nem is arra rendezkedtek be, csak túlélésre. Az arány pedig jelenleg is folyamatosan romlik, ahogy az aktív réteg elhúz az országból. Ez nem teljesen a Fidesz sara, de a folyamat lassítható lenne egy élhető ország jövőképével, versenyképes bérekkel, színvonalas oktatással és egészségüggyel, stb.

A helyzetet nem egyedül hozták össze, de sokat rontottak rajta.

Khonsu 2016.02.02. 12:01:16

@Ballib Cenzúrázók Réme:

Azért radikalizálódnak, mert radikális hitszónokok behülyítik őket. Ahogy lehet üldözni a gyűlöletbeszédet, holokauszttagadást, szélsőséges ideológiák terjesztését, ugyanúgy lehetne ezt is.

Ha ezt még kiegészítenék a mérsékelt irányzatok segítésével is, akkor még hatékonyabb.

"Technikailag" nincs különbség a szélsőséges iszlamizmus és mondjuk a neonácik között.

Ballib Cenzúrázók Réme 2016.02.02. 12:02:29

@Khonsu:
Az aktív réteg semnnyivel sem jobban húz el innen, mint más Keleti országokból. Lengyelekhez, Románokhoz képest kifejezetten jól is állunk.

Ennek ellenére minden kivándorló problémát okoz kétségtelen.
Én inkább az itt élőkkel törődnék, mert Nyugaton ugyanúgy jobban fizetnek majd 50 év múlva, ahogyan 50 éve is jobban fizettek. A különbség hogy 2004-ben csatlakoztunk az EU-hoz, és 2009, 2010-ben hozott Német és Angol törvények lehetővé tették a kivándorlóknak a könnyített munkaszerzést.

Visszatérve az itt maradókra.
Érdekelne a PKP koncepciója a közmunkát, és a családi adókedvezményt illetően, avagy akár a CSOK-ot.
Vagy legyen inkább segély, és kétkulcsos mint rég ?

Mert persze hogy lehetne hatékonyabban és okosabban támogatni a középosztályt.
De itt arról van szó, a ballibek vs Fidesz kapcsán, hogy megszüntetjük a középosztályt avagy megerősítjük ?

Lehet az oktatás és egészségügy politikát is okosabban csinálni.
Csakhogya ballibek alatt zárt be a legtöbb iskola és kórház, és ők privatizálták a fél világot el.

Mi a PKP koncepciója ?

Merthogy zászlónkra tűzzük az oktatást, és egészségügyet, valamint fikázzuk a stadionépítést, az nem elég.
Arra ott vannak a ballibek.

egy laikus 2016.02.02. 12:04:15

@gellért mária:
@$$$=$$$:
Svarci magyar ember, mégis egy amerikai bevándorló arcképét választotta profilképnek és dollárjeleket a nicknevének.
Nem mellékesen a kezében valami fegyver féle van...
Reméljük ő nem szenvedi el azt a lelki traumát és meghasonlást, mint az Ausztriából emigrált kaliforniai exkormányzó, akit pár éve tucatnyi nő vádolt meg erőszakkal, és akinek azóta megismerhettük Joseph nevű fiát és annak édesanyját a latin-amerikai bevándorló házvezetőnőt Mildredet...

Ballib Cenzúrázók Réme 2016.02.02. 12:07:34

@Khonsu:

"Azért radikalizálódnak, mert radikális hitszónokok behülyítik őket."

Az iszlám önmagában kirekesztő vallás.

Az abban leírtak szerint is, mi számukra bármikor kihasználható, meglopható, és Allah üdvére feláldozható lények vagyunk már most is.

Az más kérdés hogy a radikálisok radikálisabban értelmezik a leírtakhoz képest is.

egy laikus 2016.02.02. 12:08:24

@$$$=$$$:
Nagy Komám (Big Brother), kedves Svarci!
Mielőtt újra kirohansz, az alávaló migráncs hordák ellen, kérlek, olvasd el @gellért mária-nak írt válaszomat.

gellért mária 2016.02.02. 13:06:01

@Ballib Cenzúrázók Réme: Sajátos a logikád.
A migráns csürhe helyett , előtt, foglalkozz a magyar csürhével...ez a sorrend. Mert magyar vagy...ez a dolgod.
Ha nem akarod tetézni a bajokat, akkor azt kell mondani, hogy annyi baj van M.o.-on, hogy nem bírjuk vállalni a migránsokkal járó terheket, helyette szolidaritásként ezt -meg ezt felajánljuk...stb. ÉS NEM MIGRÁNS CSÜRHÉZNI KELL..

Khonsu 2016.02.02. 13:13:18

@Ballib Cenzúrázók Réme:

"Az aktív réteg semnnyivel sem jobban húz el innen, mint más Keleti országokból. "

Nyilván azért, mert ők is olyan acélosan állnak mint mi, attól, hogy mások is bajban vannak, az még nem jelenti azt, hogy mi jól állunk.

Ha azt nézed, hogy a térség vezető országából sikerült magunkat az utolsók közé leküzdenünk, egyáltalán nem rózsás a kép. Sorra húznak el mellettünk.

Mivel csak szimpatizáns vagyok, így a PKP koncepciója ügyében nem vagyok illetékes, a nevükben nem nyilatkozom. Kérdezd HaFr-t, vagy olvass vissza a blogban.

Az iszlám annyira kirekesztő vallás, mint úgy általában a vallások. Bár tény, hogy sokkal egyszerűbb lenne a mérsékelt iszlám élete, ha nem állna a legradikálisabb irányzatok mögött egy olyan gazdasági erő, mint néhány öböl-monarchia.

gellért mária 2016.02.02. 13:55:57

@Ballib Cenzúrázók Réme: "az iszlám önmagában kirekesztő vallás" Ez nem igaz. Egyszerűen hazugság. Minden vallás tud radikalizálódni, ha politika áll mögötte és érdekében. Kicsit tájékozódj a történelemben.
Már az is politika, hogy "Egy Isten"-hez három vallás tartozik /zsidó, keresztény, iszlám/.

Peterpapo 2016.02.02. 14:05:52

@élhetetlen:

Teljesen igazad van. Nem mellesleg ezeket azért így találta ki ez a nemzet- és csalásmentő kormány, hogy azokat hozza még jobb helyzetbe, akinek egyébként is van mit a tejbe aprítani. Például hitelesek megmentése, vagy a nagy családosok támogatásának átszabása. Pont leszarják ezek a kis keresetű kis embereket. Hazudoznak csak össze-vissza.

DrGehaeuse 2016.02.02. 14:39:25

@ben2:
"A külföldi munkavállalók nagy része azért ment ki, mert ott többet keres."
Naná! De nem csak ezért:
- menekültek az devizaadós-rabszolgaság elől
- itthon nem lehet emberhez méltó jövedelmet szerezni ha nincs legalább egy műszaki diplomád és 3 év szakmai tabpasztalatod (hacsak nem vagy benne valamelyik uralkodó kasztban: maffia; jogászok; orvosok)
- ha vállalkoznál akkor a helyi maffia előbb-utóbb kicsinál ha konkurrenciát jelentesz a bennfenteseknek.
- közbeszerzéseknél mint vállalkozó labdába se rúghatsz ha nem vagy valakinek a valakije (leszarják milyen jó vagy a szakmádban).

Viszont ha kimész pl. kanadába ott csak akkor boldogulsz ha tudsz valamit - de akkor boldogulsz!

Mindezek igazak 2010 előttre is csak 2010 óta még erősebb a trend.

barli 2016.02.02. 14:56:57

@DrGehaeuse: a rohadékok, nem fizetnek csilliókat diploma és szakmai tapasztalat nélkül.. Hallatlan..
Erröl az jut eszembe, amikor valaki azt mondta, hogy ha egy migráns szakma, nyelvtudás és kapcsolatok nélkül el tudja venni a munkádat, akkor ott nem a migránssal van a baj.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.02.02. 15:11:45

@DrGehaeuse:

"ha kimész pl. kanadába ott csak akkor boldogulsz ha tudsz valami"

Itt vannak az önfelmérő lapok, amik kitöltésével megtudható, hogy valaki lehet-e bevándorló Kanadába:

immigration.ca/en/free-immigration-evaluation.html

Ballib Cenzúrázók Réme 2016.02.02. 17:06:44

@gellért mária:

De igaz:

Mit mond a saria a a kafírokról? Két idevonatkozó idézet: „A kafírokkal szemben hajthatatlannak kell lenni, keményen kell fellépni ellenük, utálni kell őket, amíg el nem fogadják a Legmagasztosabb Allah által kirótt sorsot, mivel ez Allah rendeltetése.”

Az Allahért való gyűlöletet és Allahért való szeretetet Al Walaa wal Baraa-nak hívják, mely az iszlám etika és a saria alapelve. Egy muszlimnak gyűlölnie kell, amit Allah gyűlöl, és szeretnie, amit Allah szeret. Allah gyűlöli a kafírokat, következésképp a muzulmánok is ugyanígy tesznek.

„Allah és követői gyűlölik azokat [a kafírokat], akik bármiféle felhatalmazás nélkül vitáznak Allah jelei felől [a Korán verseiről]. Így pecsételi le Allah az arrogáns, lenéző szíveket.” [Korán 40:35]

A kafírokat ezért ki lehet gúnyolni: „Azon a napon [ítélet napján] a hívők ki fogják gúnyolni a kafírokat, miközben nászágyukon ülnek, és nézik őket. Vajon megkapták-e a kafírok a fizetségüket azért, amit cselekedtek?” [Korán 83:34] A kafírokat le is lehet fejezni: „Ha a csatamezőn találkoztok a kafírokkal, vágjátok le a fejüket, míg fölényesen le nem győztétek őket, majd fogjátok a rabokat, és szorosan kötözzétek meg őket.” [Korán 47:4]

A kafírok ellen szabad összeesküvést szőni: „Összeesküdnek ellened és cselszövést terveznek ellened [Mohamed ellen], ám én is összeesküdök ellenük, és cselszövést tervezek ellenük. Ezért viselkedj higgadtan a kafírokkal, és hagyd őket békén egy ideig.” [Korán 86:15]

A kafírokban szabad félelmet kelteni: „Ekkor a te Urad az Ő angyalaihoz szólt és ezt mondta: Veletek leszek. Adjatok erőt a hívőknek. Én pedig rettegést fogok kelteni a kafírok szívében, le fogom vágni a fejüket, és az ujjuk hegyét is.” [Korán 8:12]

Egy muzulmán számára egy kafír nem lehet barát: „A hívők ne barátkozzanak kafírokkal más hívők helyett! Akik mégis ezt teszik, elveszítik Allah védelmét, egyedül maradnak önnönmaguk védőiként. Allah figyelmeztet benneteket, hogy féljétek őt, hisz mindenki hozzá fog majd visszatérni.” [Korán 3:28]

A kafírok gonoszak: „És mondd: Ó, Uram, nálad keresek menedéket a gonoszok (kafírok) sugalmazásai elől. És nálad keresek menedéket, Uram, az ő jelenlétük elől.” [Korán 23:97]

A kafírok végül átkozottak is: „Meg lesznek átkozva, és ahol rájuk lelnek, ott megfogják és megölik őket. Allah ugyanezt tette azokkal is, akik előttük jöttek. És nem fogtok változást találni Allah megszokott eljárásaiban.” [Korán 33:61]

A muzulmánok gyakran hangsúlyozzák, hogy tisztelik a „Könyv népeit”, vagyis a keresztényeket és a zsidókat, akik testvérek az ábrahámi hitben. De az iszlámban csakis az számít kereszténynek, aki abban hisz, hogy Jézus ember volt, és egyben Allah prófétája; hiszi, hogy nincs Szentháromság; hogy Jézust nem feszítették keresztre, és nem támadt fel, azonban vissza fog térni, hogy meghonosítsa a saria törvényt. Igaz zsidó pedig az, aki hiszi, hogy Mohamed az utolsó a zsidó próféták sorában.

Ez a versszak is ezt mutatja: „Mondd: Ó, könyv népei, ne lépjétek át az igazság határát saját vallásotokban! És ne kövessétek azok vágyait, kik rossz útra tévedtek, és sokakat félrevezettek. Ők maguk eltévedtek már az egyenes úttól.” [Korán 5:77]

Azok a keresztények és zsidók, akik nem fogadják el, hogy Mohamed az utolsó próféta, kafírnak számítanak. A muzulmánok napi ötször imádkoznak, és a bevezető ima mindig tartalmazza a következőt: „Vezess minket az egyenes úton,... Ne azok útján, akiket haragvásod sújt [zsidók], sem pedig a tévelygőkén [keresztények].” [Korán 1:7]

Ballib Cenzúrázók Réme 2016.02.02. 17:10:52

@Khonsu:
A google data explorerén van egy rakat eurostat adat és grafikon ezer témában:

pl gdp -ről:
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp

Munkanélküliségről:
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment

...

Ezek a grafikonok azt mutatják szinte kivétel nékül, hogy 2002-2010 között csúsztunk le az EU-s országok versenyében, és azóta javul a régióban és EU-n belül is szinte minden mutatónk a többiekhez viszonyítva.

Szóval miről beszélsz, melyik adatról ?

gellért mária 2016.02.02. 21:42:01

@Ballib Cenzúrázók Réme: De nem igaz.
Akármi van a Koránban, csak a szélsőségesek, fanatikusok hivatkoznak rá a XXI. században. Sőt, ha olvasnál Koránon kívül történelmet, tudhatnád, hogy az iszlám hódítás idején, minden meghódított területen vallási tolerancia volt, pl. magyarországi török uralom alatt is, törvénybe iktatva, ..szemben a keresztényekkel.. akik egymást is irtották és főleg a zsidókat.Nem volt olyan rég a Holocaust..
És mit gondolsz, a Németországban élő 3,5 millió török muszlim az a Koránt szó szerint tartja be? Hallottál török terroista akciókról Németországban? Csak az arab és perzsa ..stb. kelet-ázsiai muszlimok között tenyészik a radikalizmus, politikai okok miatt,csak közülük szivárognak be nyugatra...Aki pedig nyugatra menekül és ott akar élni, az nem fanatikus.
A XXI-ik században egyetlen vallás sem tartja be szó szerint sem a Tórát,sem Bibliát, sem a Koránt...kivéve az elmebeteg, radikális deviánsokat.

Khonsu 2016.02.02. 23:56:13

@Ballib Cenzúrázók Réme:

Olyat mutass, amin mondjuk a GDP többet nő nálunk 2010-2015, mint a térség többi országában. A munkanélküliség alakulását meg ugye csak viccnek szántad? Eléggé nyilvánvaló, hogy csak a közmunkától és a kivándorlástól csökken.

Olyat nem is állítottam, hogy a lecsúszás ennél a kormánynál kezdődött, mert nem, csak azt, hogy 6 év alatt sem sikerült megállniuk a lejtőn. Vagyis "együtt tették tönkre az országot".

4 év múlva azt is megtudjuk, mire képes a mi kis országunk gazdasága önerőből. Szerintem csúnya lesz...

DrGehaeuse 2016.02.03. 18:13:18

@barli:
Arro gondolok, hogy a jó szakmunkásnak a szemét se kellene kiszúrni létminimum+20% összegű bérrel.
Talán akkor kevesebben mennének el és nem lenne szakemberhiány.
süti beállítások módosítása