1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.01.19. 09:40 HaFr

A PKP kérdése: miért óvja a Jobbik az MSZP-t éppen tőlünk?

Dúró Dóra jobbikos politikus megtalálta a Polgári Konzervatív Pártban az ellenfelét. FB-oldalán azt írja, "Remélem, egy újabb Együtt, PM vagy DK komolyságú "hiteles, baloldali gyűjtőpárt" születik. Ez tovább segítené hazánkat a lengyeléhez hasonló, ideális állapot létrejöttében: hogy eltűnjön végre az összes levitézlett, a magyar emberek problémáit hírből sem ismerő, röhejes balos politikai formáció az Országgyűlésből."

A közelmúltban a Jobbik és az MSZP alkalmi választási és parlamenti koalícióiról számos hír és tudósítás született (itt, itt, itt és itt), amellett, hogy ismeretes, balos helyi potentátok nem restellenek adott esetben rasszista húrokat is pengetni, ami nyilván ájulás közeli örömmel tölti el a Jobbikot. A Jobbik vidéken erősen hat az MSZP-re, amely saját ötletek híján a rasszizmusból és a rendpártiságból meríti a szellemi munícióját. Ugyanakkor Dúró kifejezetten a fenti -- kisebb balos -- pártokra utal, amikor a PKP jövőjét vizionálja, és valamiért kifelejti a sorból az MSZP-t, amely posztkommunista utódpártként -- korrupt, sikertelen, etatista, osztogató politikájával -- megágyazott a jelenlegi fideszes autokráciának. Az MSZP nem zavarja a jobbikos képviselőt. Az ellenfele tehát kétségkívül nem az, ami a PKP-é. A mi ellenfelünk a korrupt, sikertelen, etatista, osztogató politika, Duróé ellenben a PKP nyugatos konzervativizmusa.

A PKP nem tehet arról, hogy a magyarok nagy része egyelőre három korrupt, sikertelen, etatista, osztogató pártot tüntet ki a bizalmával. Reméljük, el fog ez múlni, mi legalábbis azon vagyunk. Azon vagyunk, hogy Magyarország a 21. században -- először a történelme folyamán -- a saját jogán tartósan sikeres nemzetállammá válhasson. És ez kétségtelenül nem tetszhet a Jobbiknak. Ahogy az MSZP-nek sem. És a Fidesznek sem. Jó úton járunk.

46 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr408285074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2016.01.19. 10:22:16

Meglásd, ha igyekszel, leszel te még az új Gyurcsány is!:-)

(D. Dórikával meg ne foglalkozz: a végén még azt fogja képzelni, hogy ő egy "politikai tételező"!)

borzimorzi 2016.01.19. 10:59:20

Saját jogáN, de amúgy hibátlan. Akit a Jobbik utál, az csak jó ember lehet.

Üdv:
b

nevetőharmadik 2016.01.19. 11:11:51

@borzimorzi: Hát, azért ez a szűrő szerintem nem kellően biztonságos :)

2016.01.19. 12:33:32

Megkoszontem tegnap a kepviselo asszony figyelmet, egyben erdeklodtem az oroszorszagi tamogatasok e heti erkezeserol a facebookjan:-) Szerintem is jo uton jarunk.

DrGehaeuse 2016.01.19. 17:43:33

Kár hogy nem Novák Előd vette a szájára PKP-t.
Az lett volna csak a reklám!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.01.19. 17:54:58

@DrGehaeuse: keményen dolgozunk ennek érdekében

ahonfia 2016.01.19. 23:48:23

@HaFr:
Ahogy látom, a globalista birodalom benneteket sem zavar. A "liberális" világ rémtetteinek elítélését sem találom.
De ez a kisebbik baj. A Fidesznél elsikkadt a polgári jelzö, egy idö után maguk is rájöttek, hogy nem jó ötlet a polgári körök, meg a polgári párt eröltetése.
Mo-on ugyanis a kisember a fejekben nem polgár. A polgárság a tulajdonosi osztály, különösen a "nagypolgárság", akik a legtöbbet tudták összelopni, összeharácsolni.
De még ez is csak hiba. A bün az, hogy a dolgozó tömegek megszervezésére, érdekeinek védelme úgy tünik, errefele is érdektelen.
Szvsz egyedül egy új nemzeti baloldali pártnak lenne ma esélye Mo-on. Aki egyrészröl felvállalja a kádári korszak sikereit, másrészröl valóban beáll a nemzeti érdekek mögé.
Dehát azt rögtön nemzetiszocialistáznák, hogy ellehetlenítsék.
Szólj, ha tévedek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.01.20. 07:39:54

DD-t nem az eszéért tartják, ugyanakkor a PKP várható sorsát illetően nem hiszem, hogy téved. Én is amondó vagyok, hogy nagyon belvárosi bölcsészes vagy :)

DrGehaeuse 2016.01.20. 13:07:59

@ahonfia:
"felvállalja a kádári korszak sikereit"

Na itt azért van egy kis bibi.

A kádár korszakot egészében kell vizsgálni. Az 56 utáni megtorlásait, későbbi kudarcait és árnyoldalait, de leginkább - máig ható - káros következményeit nem szabad elválasztani bizonyos eredményeitől amiket ha akarsz nevezhetsz sikernek (én magam nem nevezném annak).

Megtorlások: 300+ akasztás. 20000-30000 bebörtönzés. kb.300000 mellőzőtt, lefokozozott, parkolópályára tett, letiltott, hallgatásra ítélt, felsőotatásból kizárt, folyamatosan rendőrileg zaklatott, megnyomorított éltű ember (akiknek az alkotó tehetsége elveszett a haza számára).

Kudarcai: 0% autóipari fejlesztés, túlfejlesztett nezézipar, túlfejlesztett textilipar, totál elfuserált egészségügyi (vízfejes) rendszer, teljesen államosított szakszervezeti rendszer, elmaradott úthálózat ( kevesebb mint 100km gyorsforgalmi út), egyoldalú (szovjet)ruszki energafüggés, ruszki függő alumíniumipar és vas-acél ipar, KGST függő mezőgazdaság és élelmiszeripar (KGST minőségre beállítva), VSZ-ben betöltött "ágyútöltelék" szerep stb.

Árnyoldalak:
- 800000 "párttag"; pártállami diktatúra; kiskoruként és alattvalóként kezelt "lakosság"; 1000000 besúgó, ügynök, "hálózati személy" ; cenzúra, Aczélos (TTT) kultúrpolitika; 1000000 alkoholista; 1000000 gyárkapun belüli munkanélküli; gulyáskommunizmus; legvidámabb barakk stb.

Káros következmények:

- 5000000 konzumidióta, "fogyasztó" "lakosság"
- Elnéptelenedő és/vagy elcigányosodó falvak
- versenyre képtelen kényszervállalkozók
- 800000 párttagból és 1000000 "hálózati személy"-ből lett "új elit", maffiahálózatok, uram-bátyám rendszer,
- hálapénz rendszer,
- adóelkerülés mint "nemzeti sport"
- hiteltelen és hazug "politizálás"-i gyakorlatok
- államelvű "népesség"
- ingyenélési hajlam

Eredmények: Ezt inkább légyszíves sorold fel Te!

DrGehaeuse 2016.01.20. 13:17:56

@ahonfia:
"a globalista birodalom benneteket sem zavar"

Minek? Velük már rég leszámolt a zorbánviktor.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.01.20. 21:05:06

@HaFr:
Miben? Abban, hogy az eszéért tartják? :)

ahonfia 2016.01.21. 01:07:04

@DrGehaeuse:
Mi az, hogy egészében KELL vizsgálni? Nem kell.
A sikerei azok, melyek az általad is felsorolt - no messze nem mind, de mindegy - hibák, bünök ellenére is emberi életet biztosítottak a dolgozó embereknek.
Ellentétben a rendszerváltás rémtetteivel.
Az tünik fel, hogy kihagyod - mert érzed a gázt -, a háború utáni államosításokat. Amiket kisajátításnak is neveznek, pedig az igazi kisajátítás a globalista birodalom gyözelme után következett be.
De itt a kádári korszak sikereiröl beszélünk. Ahol külföldi töke nélkül épült fel az ország, ahol az egyszerü parasztgyerekek is egyetemre járhattak, ahol a cigányság eljutott a munkáig, ahol azemberek szociális biztonságban éltek. Mindamellett, hogy dilettáns iparfejlesztés folyt, hogy sok pénzt költöttek hadseregre, stb.
A rendszerváltás óta folyik a hülyítés, sajnos a fiatalok butítása zajlik.
Pedig a kádári rendszerböl még lehetett volna demokráciát építeni, a mai már fényévekre van töle.
Csak annyit még, hogy a mai világ, az emberiség fennmaradása megkövetelné, hogy kooperatív stratégiákkal vezéreljék a társadalmakat a közjó szerint. Ugyanakkor az eszement fogyasztási profitvezérlés történik globalista hatalmi törekvések büvöletében.
A kádári rendszerben volt esély, de a szociális piacgazdaság mézesmadzagával elbolondították a népet. Aztán se szociális rendszer, se állami vagyon - meg másmilyen se -, csak adósság orrba szájba.

ahonfia 2016.01.21. 01:09:25

@DrGehaeuse:
mellébeszéd.
Még müködik az 1000 támaszpont.

ahonfia 2016.01.21. 01:17:08

@DrGehaeuse:
Tképpen elterelted a figyelmemet a témáról.
Itt nem az a kérdés, hogy te vagy én mit gondolunk az egészröl.
A Fidesz már felismerte, hogy a polgári vonal zsákutca. Már majdnem baloldali tetteket reklámoz állandóan, mert rájöttek, hogy az emberek erre vevök.
Ha még el is ismernék követendönek a kádári rendszer fentebb említett dolgait, akkor a Jobbiktól sem kellene tartaniuk.
Csak az álbal nem ismeri fel, hogy baloldalivá kellene váljanak. No persze akkor a nemzetközi támogatóikat elvesztenék.

nevetőharmadik 2016.01.21. 18:29:36

@ahonfia: Tudod, miért szegények nálunk az emberek, és miért lesznek még szegényebbek, akármilyen balos lesz is itt minden? Mert azt hiszik, hogy a polgárság az összelopástól és harácsolástól válik azzá, ami.

ahonfia 2016.01.21. 18:45:33

@nevetőharmadik:
Mondjuk nem attól szegények - mint ahogy a 3. világ sem ilyesmitöl szegény -, de valóban azt gondolják.
A polgár kifejezést próbálják egyesek a német Bürger-böl átvenni, de a Bürger az ott tartalmilag inkább lakost jelent. Magyarul pedig a köztudatban megint mást.
Ha a balos helyett - nem az álbalról beszélek - közérdeküt mondasz, az világosabb?

nevetőharmadik 2016.01.22. 11:19:25

@ahonfia: De bizony, attól szegények - ez a hit ugyanis megkerülhetetlen akadálya az egyéni és általános jólét elérésének. Vannak más okok is persze, de ha azok mind megszűnnének is, ám ez a hit marad, szegények maradnak. Persze ezzel a hittel a más okokat sem igen lehet megszüntetni.

A Bürger nem lakost jelent, hanem városlakót, vagyis a feudális hatalmi láncon kívül levőt, aki nem volt alárendelve senkinek, önálló volt és soha nem várt másra (nem is volt kire, pláne nem az államra). Tartalmilag ezt jelenti. Persze a magyar köztudatban ez tényleg nem nagyon van benne.

Ha balos helyett közérdekűt akarsz mondani, abból csak az világos, hogy te magad balos vagy (és a tényleges balra gondolok). Másként látja a közérdeket balos és jobbos.

tamas11 2016.01.22. 13:18:33

@nevetőharmadik:

nem lehetsésges, hogy éppen az a közérdek, amit "mégis" egyformán látnak?

nevetőharmadik 2016.01.22. 13:26:14

@tamas11: Nagyon is lehetséges, viszont attól még a metszetet ugyanúgy nem lehet azonosítani sem a bal-, sem a jobb oldallal, és az ideológiai vitáknak sajnos éppen az a lényege, hogy a felek többnyire nem hajlandók a közérdek-értelmezésüket erre a metszetre korlátozni. És nem is biztos, hogy feltétlen muszáj.

ahonfia 2016.01.22. 14:18:18

@nevetőharmadik:
Nem érdemes elhanyogolni a meghatározó okokat, úgy csak tévedni lehet. Az erö, az érdek határozza meg a világ folyását, a különbözö felesleges hiteket csak beletáplálják a népbe.
A Bürger kontra feudalizmus már a németben sem egészen aktuális, de a lényege a dolognak, hogy a magyar nyelvben mást jelent.
Nyílvánvaló, hogy én balos vagyok, de nem álbalos. A közérdek - bármi is legyen az - oldalfüggetlen.
Még az is lehet, hogy egyik oldal sem ismeri fel helyesen.
Persze ehhez meg kellene határozni a hosszú távú közcélokat, milyen társadalmat kellene felépítenünk amely fenntartható. Abból következnének a közérdekü döntések.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.01.22. 17:14:33

@ahonfia:

"Az erö, az érdek határozza meg a világ folyását"

Az érdek mindenképpen. Az erő már nem annyira egyértelműen: nem-zéró összegű játszmák esetén a kooperáció kifizetődőbb lehet, mint a másik (vagy többiek) nyers erővel történő dominálása. Továbbá az erőkifejtésnek vagy -projektálásnak is ára van és veszélyeket hordoz magában annak alkalmazója számára is.

Mind minden mással, az erővel is lehet élni is és visszaélni is. A trükk épp' annak eldöntése, hogy az erőszak mikor hasznos és mikor káros. Egyéni szinten is, 'közösségileg' is.

ahonfia 2016.01.22. 19:47:12

@neoteny:
A kooperáció valóban hatékonyabb stratégia lenne a közjó érdekében, de a liberális alapelv éppen az egyéni érdekekre épül. Azt látjuk a világban, hogy minden katasztrofális veszélye ellenére eröszakkal próbálnak megoldani mindent. Arra tartják az USArmy-t. Különben felesleges lenne.

Nincs olyan hogy hasznos, csak olyan, hogy kiknek hasznos. Mivel nem közhatalom van, csak az számít ami a hatalom bitorlóinak hasznos. Élnek is vele, oda is meg vissza. 100ezrek, milliók pusztulnak el miattuk - ugye 500ezer gyermek halálát megérte maga az iraki embargó.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.01.22. 20:09:39

@ahonfia:

"a liberális alapelv éppen az egyéni érdekekre épül"

A munkamegosztás a klasszikus példa az egyéni érdekeken alapuló kooperációra, ahol a kooperáció eredményeként mindkét (vagy az összes) egyéni érdek jobban érvényesül, mint kooperáció nélkül.

Ha Ug és Og is tud halászni is, meg vadászni is, de Ug jobb halász mint Og, és Og jobb vadász mint Ug, akkor jobb ha Ug halászatra specializálódik, Og meg vadászatra, és elcserélik egymással -- vagyis kooperálnak -- a 'termelésük' egy részét, mint ha Ug is meg Og is egyedül halásznak is meg vadásznak is, vagyis csak a szűken vett egyéni érdeküket nézik.

Vagyis a 'közjó', az egyéni érdekek összege, növelhető a kooperáció (mindkét felet előnyökhöz juttató csere) által anélkül, hogy az bármelyik egyéni érdek sérüléséhez vezetne.

ahonfia 2016.01.23. 13:26:25

@neoteny:
Amit írsz, az már éppen kettejük közös érdeke.
De azért a dolog nem ennyire egyszerü.
Ugyanis a példa így csak akkor igaz, ha van elegendö vad és van elegendö hal, hosszú idön keresztül.
Ha ugyanis Ug nagyon hatékonyan kifogja az utolsó halat, Og pedig megfogja az utolsó nyulat, akkor nagy gond van.
Jó esetben lehet olyan kooperáció, hogy mind a 2 korlátozza önmagát. Vagy csinálnak köbaltát, hogy korlátozzák a másikat.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.01.23. 13:46:45

@ahonfia:

"Ugyanis a példa így csak akkor igaz, ha van elegendö vad és van elegendö hal, hosszú idön keresztül."

Vagy feltalálják a technológia nevű mágiát:

en.wikipedia.org/wiki/Norman_Borlaug

DrGehaeuse 2016.01.23. 18:52:52

@ahonfia:
A háború utáni államosítások még a "koalíciós idők" és döntően a rákosi rezsim idején történtek jóval 56 előtt. Kádár rendszerről 56 után lehet beszélni.
A rendszerváltás rémtetteit döntően a kádár rendszer által kitermelt önjelölt álelit követte el. A főbűnös fosztogató és herdáló "privatizőrök" a kádári rezsim kegyencei és a nagy górék neveltjei voltak.

DrGehaeuse 2016.01.23. 19:29:56

@ahonfia: "Pedig a kádári rendszerböl még lehetett volna demokráciát építeni, a mai már fényévekre van töle."
Pontosan ez volt a "rendszerváltás" lényege. Az önjelölt álelit (a kádári aczéli nevelés) azt hazudta, hogy majd mi demokráciát csinálunk, nektek (nép) csakb annyi a dolgotok, hogy ránk szavaztok (lehetőleg az SzDSz-re mert mi tudjuk, merjük, tesszük).

A kádár-rendszer legsúlyosabb káros következménye az ami most van: egy pártoligarchikus korrumpokrata maffiaállam. Én támogatom a PKP-t, de HaFr-el ellentétben nem gondolom hogy orv-bán rendszere fasiszta vagy fasisztoid lenne. Viszont a jelenlegi rendszer a késő-kádári rendszer haszonélvezőinek és a rendszerváltás rémtetteiből vagyont és hatalmat szerző maffiáknak valamint a (bárkit kiszolgáló opportunista karrierista) "technokraták"-nak a kiegyezésével létrejött koalíció.

ahonfia 2016.01.24. 12:38:54

@neoteny:
Mesterséges halat KELL ennünk?
Az ember sem mindenható.

Ráadásul az egész környezetünket kellene mesterségesre cserélni. Pedig a megoldás az önkorlátozás, a szimbiózis megvalósítása. Mert ugye nem csak a pénzt, a müanyagokat se lehet mindet megenni.

ahonfia 2016.01.24. 12:47:19

A mai állammal és eredetével kapcsolatban is igazad van. A kádári rendszert nyílván meg kellett változtatni.
De a "kellett" a kenyszerítés volt, úgy történt, hogy nekünk rosszabb lett, a globalizmus érdekei érvényesültek.
Pedig a "kellett"-nek a nép érdekei szerinti bekövetkezése lett volna a közjó.
Nem gondolom, hogy a gyakorlatban történhetett volna másképp - hiszen velük van az erö -, az csak elvi dolog, hogy az állami tulajdonból könnyebben lehetett volna köztulajdont csinálni - ami a demokráciának szükséges feltétele -, mint a már kisajátított - hiszen az államiból lett saját - tulajdonból.

ahonfia 2016.01.24. 12:56:14

@neoteny:
még annyit, hogy a fenntarthtóság már az intenzív mezögazdaság szintjén sem teljesül.
A termötalaj minösége romlik, mennyisége fogy.
Eszetlen technológiákkal tesszük tönkre beképzelten a Földet.
10e év semmiség a földtörténetben, azt hiszi az ember, hogy már milyen régen fosztogatja a környezetét, aztán még mindig müködik. Lesz meglepi.
Az egyetlen lehetöség az öszfogyasztás drasztikus csökkentése lenne.
Ezzel ellentétben a fogyasztói társadalom, a fogyasztásveérelt gazdaság tobzódik.
Ez is egy technológia.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.01.24. 15:50:46

@ahonfia:

"Mesterséges halat KELL ennünk?"

Csak azoknak, akik enni akarnak.

"Az ember sem mindenható."

Nem is kell annak lennie: elég az, ha pl. képes megtermelni a megélhetéséhez szükséges élelmiszereket. Amit egyre jobban csinál.

"a fenntarthtóság már az intenzív mezögazdaság szintjén sem teljesül"

A gyakorlat mást mutat: soha nem élt ennyi ember ilyen jól.

"A termötalaj minösége romlik, mennyisége fogy."

Ha így lenne, akkor csökkennének a terméshozamok és az abszolút termésmennyiség is. Egyik sem történik.

Az pedig, hogy mi fog történni a jövőben, senki sem tudja. Ill. azokat, akik megjósolták azt, hogy India képtelen lesz etetni a növekvő lakosságát, meg azokat, akik az olajkitermelés növekedésének végét (peak oil) megszégyenítette a történelem.

"Az egyetlen lehetöség az öszfogyasztás drasztikus csökkentése lenne."

Ezt olyan emberek propagálják, akik élen járnak a fogyasztásban. Vagyis bort isznak, miközben vizet prédikálnak; más nemi szervével kívánják ütlegelni a csalánt.

ahonfia 2016.01.25. 22:45:48

@neoteny: 15:50:46
Ennél okosabbnak tüntél.
A teljes indukció nem ezt az esetet modellezi.
Láttál már katicabogár inváziót?
Tanulj belöle.

2016.01.28. 13:17:31

@ahonfia: szerintem ezt a kérdést a fidesz az oldali meghasonlottság miatt is igen sikeresen tudja propagandisztikusan kezelni. egyrészt a véreskezű, megtorló, ávós-munkásőr múltú baloldal, másrészt a globalista multik zsoldjába szegődött, azok támogatását élvező baloldal antagonizmusának, egyszersmind és mind-emiatt bármilyen nemzetszervező-, építő szerepének lehetetlensége miatt(persze ""). de ha ez sem elég ezek még a Siklósi dolgozat kiherélt interpretációját is újra elővennék(amit sztm Orbán a legelső uralkodása alatt már volt szíves :D), ti.,hogy a (magyar)baloldal mindig ráront a nemzetre(merthogy nem magyar :D).

2016.01.28. 13:25:31

@ahonfia: na látod! jól látod a lényeget. ezek után kérdem, kit érdekel itt már a közjó (ha az nem a fogyasztás)? még a közt sem. Még az sem mozgatja meg, hogy vasárnap is lehessen fogyasztani.
nem lesz itt változás, hacsak nem a totális gazdasági államcsőd. majd, soká. majd, esetleg ha nyer a baloldal :D

tamas11 2016.01.28. 13:41:37

@nevetőharmadik:
nem lenne ellenemre, ha ti, akik rendszerezett sőt rendszerező gondolkodásúak vagtok, egyszerűen összeraknátok a közérdekűt - balról és jobbról megközelítva, kritériumok alapján (ha vannak ilyenek valóban).
valami kis házi WIKIPÉDIa- szerűen....
Könnyű dolgotok lesz, én nem fogok vitatkozni.
A közjó és -érdek értelmezésében ott lüktet az önérdek.. Nem épp elegáns dolog magunkért harcolni a fogalomalkotásban, de fordítva meg ostoba lenne: ha nem kerete a jónak, amit én gondolhatok magamról benne.

ahonfia 2016.01.28. 21:58:37

@Bánegressy:
A baloldal esetleg.
De nem az álbal. Mert az csak a veder.

ahonfia 2016.01.28. 22:04:14

@Bánegressy:
A baloldal bünei is elévülhetetlenek. A nemzetellenesség is nyílvánvaló.
A baloldalnak - nem az álbalnak - is fel kell ismernie a nemzeti érdekvédelem fontosságát.
De a lényeg az az, hogy közérdekü társadalmat kéne csinálni. Erre csak a baloldal vállakozhatna. Ha lenne. Bármiféle jobboldal erre nem alkalmas.

2016.01.29. 10:46:38

némi tapasztalattal azt mondom, hogy vigyázzmenetben elégítem ki orálisan azt aki itt tud BAL oldalt csinálni, azaz megteremteni egy szolidaritás (és ideológiai) alapú tömörülést, úgy, h leválassza róla a múltat és az "ál-" részét [amelyik még talán képes lenne egy ilyent finanszírozni ideig óráig, de nem tenné, mert most sem teszi, mert szerinte nincs olyan (szerintem sem)]
Muszáj lesz valamiféle olyan polgári tömörüléssel beérni, amelyik képes kompromisszumok árán, talán hosszú idő után megteremteni valamiféle mindenki számára élhetőbb országot teremteni.
Ha konzerválódik a mostani állapot az már nem tart soká, csak rossz lesz a vége.

ahonfia 2016.01.29. 12:06:36

@Bánegressy:
Nem állítom én, hogy lehet közjó társadalmat csinálni.
Sokkal pesszimmistább vagyok a jövöt illetöen.
Pusztán a tisztánlátást igyekszem segíteni.
Ne nevezzük demokráciának a globalista diktatúrát, ne nevezzük balnak az álbalt, ismerjük fel az érdekeinket, ismerjük fel a gonoszságokat.
Az is fontos lenne, hogy ismerjük fel a közjó tartalmát.
Az evolúció még beépítette a szükséges ösztönöket az egyedekbe, ma már nincs ideje rá, nekünk kellene felismerni. Bár már nekünk is fogytán az idö.

2016.01.29. 12:23:47

@ahonfia: nincs köztünk vita
hogyan kezdjünk hozzá ?

ahonfia 2016.01.29. 17:48:59

@Bánegressy:
A tisztánlátás terjesztését már elkezdtem. Az álbal el is terjedt. Nem sok, de mégis.
Az ma történelmi pillanat, hogy akárki ki tud tenni a netre információkat, melyeket sokan láthatnak. Persze nem ugyanazok az eszközök mint a hatalomnál, de a lehetöség fennáll. Ma még. De mihelyst fenyegetövé válik a globalista hatalom számára a tömegek informáltsága, akkor lépni fognak.
A globális rendszerváltásért sokkal többet nem hiszem, hogy tudnék tenni.
Még kalasnyikovom sincs, pedig az se lenne sok.
süti beállítások módosítása