1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.02.13. 19:41 HaFr

Kivonat a február 28-i (első) beszédből

A 18. század végén a nagy angol politikust, emberbarátot és evangéliumi keresztényt, William Wilberforce-t állítólag azzal bírta rá barátja, a későbbi miniszterelnök, William Pitt, a rabszolgaság elleni harc felvállalására, hogy nem is olyan rosszak az esélyei, mint hinné. Csak…

118 komment

2015.02.12. 18:44 HaFr

A Polgári Konzervatív Párt politikai pozíciója

A PKP, ha lassan is, erősödik, ezért nem érdektelen újra világossá tenni a politikai pozíciónkat. A PKP polgári konzervatív párt, tehát egyaránt szemben áll a mai kormányoldallal (az autokráciához bekötött járadékos burzsoázia politikai intézményrendszerével) és az ún.…

95 komment

2015.02.09. 19:18 HaFr

Szükség van-e egyáltalán a hazai baloldalra?

A hazai "baloldal" kizárólag kulturális jelenség: sajátos találkozási pontja egyrészt a proletár (anyagi értelemben egalitárius) romantikának, másrészt az urbánus (jogi egalitárius), törzsi-liberális miliőnek, harmadrészt az Orbánnal szembeni alternatív ellenállás Ersatz…

140 komment

süti beállítások módosítása