1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.06.07. 20:12 HaFr

A kérdőívezés kudarcáról és a magyar nép helytállásáról

Nem jött még új adat a 400 ezres szám óta, talán felkúszik az még egy-kétszázezerrel, ha a propagandistákon múlik, de ezzel együtt világos: a -- természetesen a hazai szavazóknak szánt -- bevándorlóellenes gyűlöletkampány megbukott. Ebből egy valamennyire is "konzultatív"…

komment

2015.06.07. 11:05 HaFr

Az Egyház hitetlenségéről Úrnapján

Ma van Úrnapja (Corpus Christi), amelyet elsősorban a katolikus egyházban ünnepelnek mint Krisztus Szent Teste és Vére, azaz az Átváltozás, Oltáriszentség, avagy Krisztusnak az ostyában és a borban (Eucharisztiában) való jelenlétének napját. Nem nagyon túlbonyolítva a dolgot ez…

komment

2015.06.06. 17:25 HaFr

A kormányfő hülyének nézi a Fidesz-szavazókat

Avagy (állítólag) 400 ezer visszaküldött nemzeti inzultációs ívből feldolgozott 200 ezer 90%-a (tehát összesen 180 ezer) többséget ér a 8 millión belül. Kovács kormányszóvivő mesterien ülteti el a Fidesz-szavazók fejében, hogy a kudarcos akció valójában fényesen igazolja…

komment

2015.06.06. 09:39 HaFr

A "demokratikus ellenzék" csak azért nem nyer, mert nem akar

Simán lehetne nyerni innen. Adott egy baloldali ellenzék, amelyiknek nincs piacképes terméke, gyenge a brandje (MSZP, Gyurcsány stb.), olyan rosszak az értékesítőik (arcaik), hogy már minden piaci cégtől kirúgtak volna őket, alacsony a pártok működési hatékonysága, és végül…

komment

süti beállítások módosítása