1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.10.04. 20:24 HaFr

Orbán csak egy EU-tagállam vezetőjeként ilyen "erős"

Kezeljük egy pillanatra hatalmi (név)értékén Magyarországot. Exportjának 80%-át multik adják, állami beruházásainak 95%-a jelentős uniós támogatással megy végbe, az adósságát nem tudja leszorítani, versenyképességben folyamatosan leszakad a regionális mezőnytől is, hadserege gyakorlatilag nincs, emberi erőforrás reprodukciós képessége (születések száma, migrációs egyenlege, oktatási és egészségügyi rendszere, szuverén értékteremtő képessége) romokban, nyugdíjrendszere fenntarthatatlan, politikai kultúrája végletesen terméketlen és megosztott (a nemzeti jelző a kifejezetlen nemzetietlen politikai oldalnak fenntartva, ellenzéke értékelhetetlen), politikai rendszere a korrupt autokrácia, kormányzása minősíthetetlen.

Ez az ország akarja megmondani a Nyugatnak, hogy mi áll a Nyugat érdekében. Vajon milyen alapon? Mit ért el ez a miniszterelnök ennek az országnak az élén, amely elfogulatlanul nézve alapot adhat a nevetséges gőgjének?

Ezt az országot, illetve a népét a miniszterelnöke a propagandában élvezett fölénye és ellenfelei korruptsága okán az orránál fogva vezeti. De mi történik nagy szerencséjére? Egy éktelen korrupciós botrány és süllyedő gazdasági mutatók közepette éppen időben érkeznek (küldetnek?) a migránsok ahhoz, hogy a kormányfő -- egyébként tagadhatatlan, Machiavelli-vénája és feltehetőleg külföldi titkosszolgálati súgói (tanácsadói) felhasználásával -- olyan válságot csiholjon a magyarok fejében, hogy rögtön stabilizálni tudja a helyzetét kormányzása minden irracionalitása és bűnei ellenére. Magyarország geopolitikai helyzete nemzetközi nyilvánossághoz juttatja, amit korábban sosem élvezett, amit a xenofób indulatok felkorbácsolására használ fel Európa-szerte. A pályaudvaron és a határainkon rendezett jelenetek meg az EU-s fórumokon hangoztatott radikalizmusa a megnyitás- és példányszámban érdekelt, ideológiailag keretezett újságok címoldalára repítik, és eljátszathatja a fontos embert. Nem tudni, van-e távlati küldetése -- távolról sem nemzeti, inkább -- idegen érdekek mentén, de nem zárható ki. De nem is ez a kérdés most. A kérdés az, vajon mit ért volna el ez a miniszterelnök a magányos, jelentéktelen, az európai szövetségi rendszerhez nem tartozó ország miniszterelnökeként, miközben kilóg az ország feneke az ország gatyájából -- nota bene, mit ért volna el szuverén országvezetőként, amire annyira vágyik? Akkor tehát, ha nem egy EU-tagország vezetője, akinek mások hivatalból meghallgatják a véleményét, és fórumot teremtenek a számára?

Hozzáteszem: a hívei látják azt a kifutást, amikor a szuverén fenék tényleg ki fog lógni a gatyából? Ha látják, szeretik? Ha nem szeretik, miért támogatják?

Ó, vagy talán semmi távlati cél nem lenne Európával (pl. nemzetállami szuverenitás visszaállítása, oroszbarátság, atlantizmus pusztulása, "keresztény Európa" védelme), hanem "csak" nemzeti érdekérvényesítés örvén elkövetett hatalmi stabilizáció? Kis nyomásgyakorlás, hogy utána erősödjön az ország presztízse (mondja az idealista) -- vagy a kormányfő hatalma (mondja a szkeptikus). Nos, jegyezzük meg, tények támasztják alá: az ország presztízse Orbán alatt folyamatosan hanyatlik. Az utóbbi hónapokban gyorsulva. Ez a személy már jó ideje nem az országot szolgálja.

De továbbmegyek, ha szolgálja, ha nem -- ami évek óta itt folyik az EU és Magyarország viszonyában, az nem Orbán igazát vagy tévedését minősíti, hanem egyszerűen egy klub civilizációs szabályainak semmibevételére való reakció a klubtagság részéről. Ha tegyük fel, szolgálja is Magyarországot (nem teszi), nem szolgálhatja a tágabb közösség szabályaival szembemenve. Az ő magyar stadionokban edzett hitével szemben ugyanis egy klubot nem az eredményei, hanem a szabályai és kultúrája éltet. Lehet, hogy ez a klub momentán ostobán viselkedik, és lehet, hogy Orbánnak egynémely dologban igaza van, és a véleményét egyre többen látszanak osztani is, de ezek mégis emlékezni fognak arra, hogy milyen ember véleményét kellett kényszerűen, legalább részben a magukévá tenniük. Emiatt talán magukat is szégyelleni fogják, a klubot is elhagyja a jó hangulat, de nem fogják kevésbé megvetni -- Orbánt. És lassan vele azokat is, akik hatalomban tartják. Minket. 

209 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr617891070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.10.05. 15:01:54

@Ballib Cenzúra: Először közlöd, hogy te nem vagy elégedett, majd két vállra fekteted a saját érvelésedet azzal, hogy tulajdonképpen mennyivel jobb most, mint a szocik alatt volt. Ez még mindig a PKP-hoz köthető blog, ami egyszer sem jeleskedett abban, hogy az mszp-sek kormányzását dicsőítse, de ha gondolod, folytasd nyugodtan. Amint elnézem, igen szelektíven értékeled a tényeket, elegánsan elmész a korrupció új, sajátosan magyar változata mellett, amikor egész iparágakat adnak törvénnyel a sajátjaiknak, de ha belegondolok, nekünk PKP-szimpatizánsoknak hasznos a tevékenységed, tehát kérlek, folytasd!:)

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.05. 15:10:17

@feher.b:

Az is eredmény, hogy már nem tagadod le az ordító tényeket, mint a társaid, hanem csak relativizálod.
Relativizálod azzal, hogy úgy állítod be a helyztet, mintha most lett volna szar, most lenne a legrosszabb, éppen mint a szoci sajtóosztály, akik alatt lecstunk a béka segge alá.

Megjegyzem nem csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy kategóriákkal jobb a Fidesz az MSZP-től gazdaságilag, még így is hogy lehetne sokkal jobb is, kevesebb lopással, hanem arra is hogy te és a társaid hazudtok.

Nevezetes születések száma, amire Péter hivatkozik a cikkben pl 2014 eleje óta minden negyedévben folyamatosan javul.

zipe moha 2015.10.05. 15:10:43

...úúúú, milyen vehemenciával vívjátok ezt az
ál liberális-ál nemzeti cicaharcot....csak ámulok mennyi indulat helyezhető egy képmutatás hitelesítése érdekében az arcokra....hagyni kéne már a leszerepelt rezsimek összehasonlítgatásaiből származó önpozícionálást... érték se itt se ott...... és újat kezdeni végre, őszintét igazat élhetőt...amit felőlem hívhatnak kommunistakonzervatívnáciliberálisdemokráciának is....ha jól működik...ahogy kellet volna indulni 89"-ben

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.05. 15:16:36

@Ballib Cenzúra: Tehát gyakorlatilag ugyan olyan szarok az imádottjaid mint a szocik, miközben még is hurráoptimista magyarország jobban teljesítezés van.

Egyébként én meg látom, hogy törvényekkel segítették elő és könnyítették meg, és még kevésbé lenyomozhatóvá tették a korrupciót (összeghatár alatt nem kell közbeszerzés, meghívásos közbeszerzés, stb), és polt petike is minden korrupciós ügyről amiben a haverok érintettek lesöpri a beosztottjait.

Na meg a szocik alatt kevesebb volt a haveri körben való hirtelen látványos meggazdagodás, bár ez csak annak köszönhető, hogy minden kormány onnan folytatja ahol az előző befejezte, és nekik nem volt 2/3-uk sem.

"A személyeskedésen túl, tehát nem találsz semmit ahol politikust védtem volna, és csak abból gondolod,"

Dehogynem, ez a hozzászólásod is végig fidesz védés volt, mindegyik erről szól "a szocik sokkal rosszabbak" "deagyurcsányékiseztcsinálták" "nemsokkalrosszabbmintaszociknál".

És még tagadni is próbálod hogy fideszbuzi vagy ezek után. Bazzeg már batyu elvtársad se nyomja a kamu "én jobbikos vagyok de imádom a fideszt" dumát, hanem bevallja hogy fideszbuzi.

Egyébként nem is kellett sokat visszanézni, rogán védelem: "Az meg külön megér egy misét, hogy a Rogánt megelőző szocik ingatlan ügyeit Juhász Peti még véletlenül se bolygatja."

ez a "deazelőzőekiseztcsinálták" terelés (ráadásul pont a te elvtársaid vizsgálták a szocik ingatlanügyeit, és megint csak nevetséges ítéletek sikerültek)

"Rogán azt állította, számításai szerint 2000 és 2006 között 5,6 milliárd forintnyi kedvezményt adtak összesen (a Népszabadság Rogán polgármestersége alatt 4 milliárdot számolt össze)"

egyenlito.blog.hu/2015/10/01/rogan_a_nagy_tulelo_a_pasa_park_ifjutorokje/full_commentlist/1#c28257308

zipe moha 2015.10.05. 15:18:15

...miközben itt hörögtök, ballibsiztek meg nemzeteztek...az mszp rendszerváltói szépen felszívódnak a fidesz pajzsának védelmében...és röhögnek rajtatok, akik, akik azt hiszik hogy ők szorítják ki őket a hatalomból...hahaha...ők meg fel akarnak szívódni, a dolgukat elvégezték visszavonulni és megtartani...ez folyik ...szánalmas ökrök

Dub hadnagy 2015.10.05. 15:19:38

@Ajtony: egyelőre még tag vagyok, cserébe nem erről szólt a hozzászólásom, pusztán annyi, hogy ezt a 10+kb4%-ot is figyelembe kell venni, ha azt nézzük, hogy hol tart most a GDP-arányos hiány 2010-hez képest

GQ 2015.10.05. 15:20:34

@Ballib Cenzúra: értem. hát csak gratulálni tudok. orbán soha nem hazudott, ugye? nem is értem, hogy lehet egy megalomán, hatalommániás, őrült baromra szavazni... de tényleg nem. ez nem a kisebbik rossz, ez a mindennél nagyobb rossz. de te tudod, neked kell elszámolnod a lelkiismereteddel, nem nekem.

csak gondold végig mit művelt, míg ellenzékben volt, mit művel, mióta kormányon van.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.05. 15:25:19

@GQ: "csak gondold végig mit művelt, míg ellenzékben volt, mit művel, mióta kormányon van."

Az még érdekesebb amit mondott :) merthogy annak pont az ellentétét csinálja amióta kormányon van.

Üzamanyag adócsökkentés követelése megvan? 13. havi nyugdíj megszavazása, és 14. havi követelése? 100-napos program osztogatásainak támogatása, oroszokkal való titkos gázmegállapodás ellenzése, adócsökkentések követelése, stb...

N. Barbie 2015.10.05. 15:50:51

@vajdasagi: Forditva ulsz a lovon jobarat:
"Te azokat a hazai kormány-propagandistákat olvasod, akik az Index-en is néha ezt szeretnék elhitetni velünk: mármint hogy a nyugati közvélemény minket egyre jobban értékel. Ezek pedig szándékosan torzítanak (mert ezért kapnak pénzt).
"
Nem ok akarjak elhitetni, hogy minket mennyire jol ertekel, hanem a ballib es szellib ellenzek akarja elhitetni, hogy minket mennyire utal a Nyugat, micsoda nacinak tartanak minket stb.
Holott ez konkretan hazugsag. A polkorrekteskedo, szellib politikusok tobbsege, na igen, ok tenyleg majd felrobbannak, de nekik a nyugati orszagok kozvelemenyehez, a tobbseg velemenyehez kb. annyi kozuk van, mint Mo.-n.

Mar tobb nyugati orszagbol is megjelent kozvelemeny-kutatas, es mindenhol a donto tobbseg ellenzi az illegalis bevandorlo simogatast. Ehhez jon meg ugye a mar emlitett kulfoldi, kommentelheto cikkek alatti hozzaszolasok. Attol, hogy te megprobalod ezeket elviccelni meg semmibe venni, attol meg ezek ott vannak. Vagy mondhatnam meg az osztrak "szelsojobb" ugrasszeru erosodeset is. Vagy higyjuk el, hogy pl. Ausztriaban utaljak a magyar migranshelyzetre adott valaszokat, de azert az ottani szelsojobbra szavaznak, akik szinten hasonlo megoldasokat hangoztatnak? Na persze.

a nagy hohoohooo 2015.10.05. 16:08:02

@Ballib Cenzúra@N. Barbie: Ne röhögtessetek mert rámjön a csuklás mint mindig ha a mihígmélymagyarok a közvéleménykutatással próbálják fedezni a vezéri segget,az egy dolog ,hogy a német nácik üdvözölték Orbánt,az is ,hogy az osztrák nácik úgy érzik,hogy erősebbek...
Nem kell hasraesni amiatt ,hogy Merkel támogatottsága csökken,a jobboldali gyűlölködők önérdekből erősen felnagyítják a helyzetet,van olyan ,de közel nem annyi ,akkora amit azok vizionálnak,sőt a lényeg,hogy az ezt szító német jobboldal minden ferdítés ellenére sehol sincs,3% és belsőleg megosztott,még belül is vannak Merkelnek hívei.
De:"„Wir schaffen das“, sagte die CDU-Vorsitzende Bundeskanzlerin Angela Merkel mit Blick auf die Situation der Flüchtlinge. Dies sei eine nationale Aufgabe, erklärte sie im CDU.TV-Sommerinterview, bei der Bund, Länder und Kommunen zusammenarbeiten müssen. Besonders würdigte sie den großen ehrenamtlichen Einsatz vieler Menschen in unserem Land. Das ganze Interview, in dem Merkel auch über 25 Jahre Deutsche Einheit und die Schuldenkrise in Griechenland spricht, sehen Sie hier. /redaktion
www.facebook.com/AngelaMerkel

www.facebook.com/AngelaMerkel/photos/a.67614367049.88715.59788447049/10153080956762050/?type=3&theater

DrGehaeuse 2015.10.05. 16:10:05

@Ballib Cenzúra:

A Horthy korszak legszebb hagyományai:

- Magas szinvonalú közoktatás és köznevelés (Klebelsberg)
- "Hangya" Termelő-értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet modellje (agrár-ipari modernizáció).
- Ipari modernizáció: Vegyipar (PÉT), Gyógyszeripar (Alkaloida, Richter), Elektronika (Orion, Egyesült izzó), Gépipar (Ganz, Dieselmozdonyok gyártásában világelső volt Magyarország); Látványos könnyűipari (textilipar) fejlődés.
- Egészségügy fejlődése: 160 új korház épült (csaknem megduplázták a korházak számát)
- Infrastruktúra fejlesztés: 2628 km elsőrendű országút épült (autóval ma is járható) , vasútvonalak hossza 8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottak – magyar találmány alapján.

a nagy hohoohooo 2015.10.05. 16:18:25

@Ballib Cenzúra: Csak halkan szólok,hogy nehogy megijedj a szellemi sötétségben ami a szemed mögött van.
Háhúgyneheheeeee,besírock Derága Baro...neked is a tanáraid voltak a hülyék..brhüüüüüüü,a link azé'van,mert abban van az információ,mint tojásban az élet,s nem mint a sötétség a fejedben.

Most vagy lehajtott fejjel húzzatok a p-be, vagy kérjetek bocsánatot a hazudozásokért!!!
Meglepő bejelentést tett Varga Mihály
A magyar gazdaság is túljutott végre a 2008 októberi szinten, vagyis a válságon
www.napi.hu/magyar_gazdasag/meglepo_bejelentest_tett_varga_mihaly.593502.html

Basszátok meg az a 2008-as szint az általatok elátkozott Gyurcsány szintje.

Az oktatás szegregál, színvonala egyre rosszabb. A szegénység nő, a társadalom kasztosodik. Ma minden korábbinál jobban csak az számít, ki hova születik. A beruházások felpörgésében meghatározó volt az elmúlt időszakban az építőipar, többek között a stadionberuházásokkal, 4-es metró választások előtti átadásával. Mindebben jórészt EU-s finanszírozás állt.
GDP növekedéssel csak a válság előtti szintre kerül vissza a gazdaság, felzárkózó pályáról szó sincs. Ráadásul eladósodás mellett. Az eladósodás persze negyven éves probléma, kb 1973-tól küszködik ezzel az ország. Orbánék semmilyen fordulatot nem csináltak. Talán 96-2000 között volt felzárkózópályán utoljára az ország, előtte meg a hatvanas években.
De egy biztos: nem úgy tűnik, hogy a jövőbe fektetnének be. Az oktatásból egyre nagyobb pénzeket vonnak ki.
Majd 4-5 év múlva úgy is kiderül, hogy fenntartható-e a mai gazdasági szerkezet. A válasz erre sajnos nem, de fölösleges erről itt hitvitát folytatni. Stadionberuházásokból, szökőkutakból, Lego üzemből, Coca-cola palackozóból, gumigyárból nincs tartós fejlődés.
Ettől Orbán még bőven belebukhat és bele is bukik a félmillió létminimum alatt élőbe, a szétbarmolt oktatásba-egészségügybe stb.

Az, hogy a simicskák, mészárosok cégei jól teljesítettek, hogy félig átadták a Várbazárt - félig meg nem -, hogy befejezték a 4-es metrót végre, hogy minden létező közteret elkősivatagosítottak, az még nem jelenti azt, hogy ebben az országban érezhető jobblét lenne egy ránk rohadó almatermés miatt a GDP emelkedése.
Akkor még mindig messze vagyunk, nem? látszik már a béka segge?
Amúgy akkor komoly kérdés, hol tartunk most? és ha eme két ágazat nincs, akkor szar van a palacsintában...

......és a kkv hogy áll?
......és akkor köszönjük meg Gyurcsánynak és akkor köszönjük meg Gyurcsánynak és Bajnainak a jelenlegi húzó ágazat "betelepítését"
Osztjónapot.
"A magyar gazdaságot a leginkább az ipar, azon belül is a feldolgozóipar, azon belül is az autógyártás, és azon belül is két gyár, a győri Audi és a kecskeméti Mercedes húzza maga után. Az első negyedévben elég sokat hozzátett ehhez az építőipar is, a kiskereskedelmi forgalom körül viszont elég sok a statisztikai zűr mostanában.
index.hu/chart/2014/08/14/most_akkor_lekorozzuk_europat_vagy_mi/

Nézzük csak ezt itt:
Az igazság az, hogy annyira bénán szerepelt a magyar gazdaság az utóbbi években, hogy elég nagy lyuk keletkezett a lehetséges növekedés és a valós teljesítmény között, méretes lett a kibocsátási rés. Ne felejtsük el, hogy 2011 utolsó negyedéve és 2012 második negyedéve között, tehát mindössze fél év alatt 1,9 százalékot zuhant a magyar GDP, ahelyett, hogy növekedett volna. Ez a rés most viszonylag gyorsan zárulni kezdett, ami miatt átmenetileg gyorsabban bővül az ország, mint amire valójában képes lenne.

És tényleg, az éves (3,4 százalék) növekedés szempontjából mi voltunk az élen az egész EU-ban ebben a három hónapban, és a 0,9 százalékos negyedéves növekedésünknél is csak Észtország nőtt picit jobban. De továbbra is fontos dolog, hogy a növekedés egy változás, nem teljesítmény.

Ha 2008 elejétől nézzük, akkor így néz ki a reál (tehát infláció nélkül számolt) GDP változása Magyarországon, a régió néhány országában és az EU, illetve az eurózóna egészében:
444.hu/2015/02/13/ket-abra-ami-helyreteszi-a-szuperjo-gazdasagi-adatainkat/

Nem szép dolog az embereket hülyének nézni!Annak böjtje lesz!

De egy dalt megérdemelsz,hamár így felvidítottál,úgy tartják inkább szidják az embert mint kiröhögjék,..brhühüühüüü....:
Republic - Repül a bálna - 90 - Blog.hu
90es.blog.hu/2010/10/16/republic_repul_a_balna_1
2010. okt. 16. - Az évek során olyan remek közhelyekkel gazdagították a honi zenei palettát, mint az „aki hülye, az is marad”, az „ez a parancs, érik a narancs"

N. Barbie 2015.10.05. 16:31:43

@a nagy hohoohooo: Jaj ferike, latom meg mindig ostoba nemzethykommunista gyurcsanyista vagy :)
Ugyan mi massal lehet alatamasztani egy kerdes tamogatasat, mint kozvelemenykutatassal te szerencsetlen? Ja, hogy ez nem a ti igazatokat erositi, ugyhogy bagatalizalni kell? Mely fajdalom, mar hozzaszokhattatok :)
Vagy esetleg nyomjuk a gyurcsanymodit? A vilag utalja a magyarokat, meg nacinak tartja oket, bizonyitek nincs, de en azt mondom, tehat ugy van. :)

Esetleg az osztrak "szelsojobb" erosodeset is megprobalod elhazudni? Kivancsian varom az erolkodesed ra :)

a nagy hohoohooo 2015.10.05. 16:33:35

Vajon kinek a faszát tisztelhetjük kendben humor Harold testvér?
(humor Harold: olyan emberke, aki azt hiszi magáról, hogy humoros, pedig nagyon nem.)
Neked is a tanáraid voltak a hülyék..brhüüüüüüü,a link azé'van,mert abban van az információ,mint tojásban az élet,s nem mint a sötétség a fejedben
Olvassad el ezt és nézzed a GDP növekedést! Hosszú táv című grafikont!
Mit látsz benne, mert ez is az igazsághoz tartozik.

index.hu/chart/2014/08/14/most_akkor_lekorozzuk_europat_vagy_mi/

Segítek neked, hogy megértsed!
Van egy pillanatkép. ahol ott van a 3,9%.
Magyarán lenyomta a magyar gazdasági növekedést a gödör legaljára, majd onnan felmászott pár lépést. Ez a pár lépés a gödör mélyéről lenne a sokat emlegetett "beindítás".
A múlt padig ott van alatta! Látható jól, hogy összességében leszakadóban a magyar GDP!
Érted?
Folyamatosan romló GDP-ből lehet fejlődni! Mennyi is volt tavaly? Úgy tudom, hogy mínuszban volt, tehát innen kiindulva nem akkora nagy a siker, mint ahogy eladják! Miből is jött össze?
Nagy része a gépjárműgyártás fellendüléséből!
Köszönjétek meg ezt a szociknak, mert ők hozták az összes gyártót!
Viktor milyen multit hozott mióta hatalmon van? Csak egyet mondjatok droidok! Kik mentek el? Azokat majd én sorolom!
Igazi nagyágyúk léptek le, de csak könnyűsúlyúak jöttek.
Nagy volt a jövés-menés idén a magyarországi cégek világában. Amellett, hogy még soha nem töröltek annyi itt bejegyzett vállalkozást, mint 2014-ben, sok külföldi társaság is menekülőre fogta. A legnagyobb távozók között volt a Nokia, a Lukoil, a Samsung, az E.ON, de több nagy bank tulajdonosa is lefalcolt. Persze jöttek is új próbálkozók, de igazi nagyágyúnak csak az indiai Apollo abroncsgyár számít.

hvg.hu/kkv/20141229_Igazi_nagyagyuk_leptek_le_a_magyar_piacro

N. Barbie 2015.10.05. 16:34:36

@a nagy hohoohooo: Latom meg mindig masol-beilleszt huszar vagy, onallo gondolatok? Minek, mikor masoktol lopni is lehet? :D

a nagy hohoohooo 2015.10.05. 16:38:54

@Ballib Cenzúra: Becsinálok a röhögéstől ..lemaradt a címzetes ökör neked szólt az előbbi@Ballib Cenzúra,tomtom magadtól sose jönnél rá,éppen Orbángazdid utánzod,a'la Putyin szopatás ..
Vajon kinek a faszát tisztelhetjük kendben humor Harold testvér?
(humor Harold: olyan emberke, aki azt hiszi magáról, hogy humoros, pedig nagyon nem.)
Neked is a tanáraid voltak a hülyék..brhüüüüüüü,a link azé'van,mert abban van az információ,mint tojásban az élet,s nem mint a sötétség a fejedben
Olvassad el ezt és nézzed a GDP növekedést! Hosszú táv című grafikont!
Mit látsz benne, mert ez is az igazsághoz tartozik.

N. Barbie 2015.10.05. 16:39:19

@a nagy hohoohooo: Mar egyszer megbeszeltuk ferike, hogy a kozgazdasagi temakhoz (is) ostoba vagy, de csak erolteted. A GDP minuszba volt? Tenyleg? Es azt hogy? :D Nemhogy nem termeltunk semmit, hanem meg el is adtunk, vagy ez hogy van gyurcsanyistaknal? :D

almodhi 2015.10.05. 16:39:39

@Ballib Cenzúra:

"2014-től minden negyedévben több gyerek született mint az azt megelőző negyedévben."

Ahha.

Én inkább azt mondanám 2010 óta stagnál a születések száma:

2010 90 335
2011 88 049
2012 90 269
2013 88 689
2014 91 510
2015 44 167 (első félév)

Talán az utolsó két évben valami halvány növekedés van/lesz. De még messze vagyunk az "elmúltnyócévtől" :-).

2002 96 804
2003 94 647
2004 95 137
2005 97 496
2006 99 871
2007 97 613
2008 99 149
2009 96 450

a nagy hohoohooo 2015.10.05. 16:48:05

@Ballib Cenzúra: Kezdem élvezni,pedig szoktam mondogatni:hülyéket és mihígmélymagyarokat nem tanítok,de veled kivételt teszek,mert 2 in 1-ben---
Aha,bocsi,tom,tom döglött oroszlánba nem illik belerúgni mint Simicska mondá a nemzet spermájáról,hacsak nem az:"eeemmmúúúttnnyyóóccéévv"a történelem...
Sőt az elmúlthuszonöt....
"Orbán: Magyarország abban a helyzetben van ma, amit 25 éve kívánt.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_magyarorszag_abban_a_helyzetben_van_ma_amit_25_eve_kivant.597540.html

Úristen!.....na ez nem a szónoknak szól.
Ép elméjű ember ezt csak akkor hordhatja össze, ha komolyan gondolja. Mindenképpen nagy a baj: úgy tűnik, tényleg elkezdődött egyfajta végjáték. Katasztrófa, ha az ország miniszterelnöke meghibbant. De az is katasztrófa, ha nem hibbant meg, és komolyan gondolja, amit itt elmond. A legnagyobb baj azonban az, hogy ezt a szöveget még mindig nagyon sokan elhiszik. Pedig csak egy kicsit körül kellene nézni mondjuk Németországban, Dániában, Hollandiában, Svédországban és a többi sikeres nyugat-európai országban, hogy valóban annyira talajt vesztettek-e.
Lassan aktualizálni kellene a hetvenes évek klasszikus viccét, valahogy így: "Hol van Európa?" - "A szakadék szélén." - "És Magyarország?" - "Egy lépéssel előtte."
Ez egy maga által teremtett rémálomvilágban él . Pl : nézzük az Uniót .Exportunk 80 % a oda irányul ,importunk 75 % a onnan érkezik.Állami beruházásaink 95 % a Uniós pénzből valósul meg .Közben harcolunk vele ,mert mi egy gazdasági nagyhatalom vagyunk .Mi adjuk az Unió GDP jének 0,7 % át .A keleti nyitás az persze sikeres .Az elmult két évben exportunk volumene egy milliárd dollárral csökkent .Államadósság : 2010 ben 19300 milliárd Ft volt ,most 24400 milliárd Ft.Közben elúszott a magánnyugdíjpénztár 3000 milliárd Ft ja .A négy év alatt volt 5297 milliárd Ft kiigazitásnak nevezett megszorítás .Az év végi tervezett államadósság 25100 milliárd Ft.Ez az ember ha elhiszi amit mondott ,akkor elmebeteg .Ha tudja ,hogy nem igaz amit mond akkor egy gazember és elmebeteg .
Amire egyáltalán nem lehet büszke ez az elmebeteg magyar Mussolini:

Elkeserítőek a szegénység legújabb adatai
Tíz ábra arról, hogy hogy éltünk tavaly
8 ábra a magyar társadalom tíz évéről

A Magyar Tudományos Akadémia szociológusai ismertették uniós összehasonlításban a szegénység terjedéséről szóló adatokat. A számok azt mutatják, hogy a helyzet az elmúlt néhány évben meredeken romlott, amit a gyerekek különösen megszenvednek. A kutatók szerint ha a kormány valóra váltja a terveit, még súlyosabbá válik majd a helyzet.

Magyarországon a szegénység folyamatosan nő, leszakadunk még a visegrádi országoktól is, pedig a gazdasági fejlettségünk nem indokolja, hogy ilyen mértékű legyen a leszakadás, hangzott el csütörtökön az MTA Szociológiai Intézetében, amikor bemutatták az Eurostat legfrissebb adatait a szegénység terjedéséről.

A konferenciát azért tették nyitottá, mert a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén ? forráshiányra hivatkozva ? nem publikálta a szegénység mértékét és mélységét európai összehasonlításban mérő mutatókat, így azok nemcsak a nagyközönséghez, de még a szakmához sem igazán jutottak el. Az Akadémia ezt az információhiányt szerette volna pótolni.
Egyre több a súlyos nélkülöző
Ki a súlyosan deprivált?

A statisztikákban súlyos nélkülözésnek számít az, ha valakire az alábbi kilenc tételből legalább három igaz: (1) nem tud időben lakbért vagy rezsit fizetni, (2) nem tud rendesen fűteni, (3) nincs pénze váratlan kiadásokra, (4) nem tud rendszeresen húst enni, (5) nincs pénze egy hét üdülésre (6), nincs autója, (7) nincs mosógépe (8) nincs tévéje, (9) nincs telefonja.

Messing Vera, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a súlyosan depriváltak (akiknél kilenc fogyasztási tételből ? például rendes fűtés vagy elég hús ? legalább négy hiányzik) aránya Magyarországon meredeken nőtt 2009 és 2013 között: 20,3 százalékról indult, legutóbb már 26,8 százalék volt. Az uniós átlag 9,6 százalék, de például a szomszédos Szlovákiában is csak 10,2 százalék, Lengyelországban 11,9 százalék.
Az anyagilag deprivált népesség aránya a visegrádi országokban és az EU-átlag.
index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/

Ha neked kezedbe adnak egy nagy lóf...t, és azt mondják, ez a győzelmi zászló, akkor fennen hordod?
Gondolom, míg az OPNI-t be nem zárták, te világítótoronyként mutattad az utat sorstársaidnak!

2015.10.05. 16:48:58

@Ballib Cenzúra: a születések számáról nem azt írta, hogy csökken, hanem ezt

"reprodukciós képessége (születések száma, migrációs egyenlege, oktatási és egészségügyi rendszere, szuverén értékteremtő képessége) romokban,"

és tényleg romokban van. Ez az állítás nem mond ellent annak, amire te hivatkozol. Erre mondják, hogy sebaj, te is próbálkozhatsz.

Ami a hazudozást illeti, itt továbbra sem állítja senki, hogy a szocik jobban kormányoztak. Ugyanakkor rendkívül érdekes tanulmány vagy számomra, mert mindig érdekelt, mit gondolnak azok, akik a PKP-t így vagy úgy, de elutasítják. Egyelőre azt látom, semmi értékeset.

N. Barbie 2015.10.05. 17:09:14

@feher.b: Az tulzas, hogy senki nem allitja, olvasgasd a futobolond masol-beilleszt bajnok nagy hohohoo-t :)

Masreszt tevedesben vagy, a PKP-t nem igy vagy ugy elutasitjak, hanem telibe lesz@rjak :)

Eleg csak a blogod tetejet elolvasni, hogy tudjuk, ez is csak az n+1-edik gittegylet:
"miként vihető végig társadalmunk nyugatos fejlődése "
Ja, hogy ti meg mindig ott tartotok, hogy a nagy nyugatot majmoljuk, arrol meg nem veszunk tudomast, hogy a sztarolt nyugat alapjai recsegnek ropognak? Ok, nincs tobb kerdesem :)

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.10.05. 17:21:28

@Ballib Cenzúra: Baszd meg csak egy mutató -ben az adósságunk 2010 májusában 19.933,4 milliárd forint volt, 2015 júniusában 24.847,- milliárd forint, és mindezt a "javulást" a 3000 milliárd forintos magánnyugdíj kassza lenyúlásával együtt sikerült a Felcsúti Gecinek és zseniális Kusza Szemnek elérnie. Most folytasd tovább a hazudozást.
Vagy ez olyan államadósság növekedés volt, ami gyakorlatilag csökkenés? Ezzel a teóriáddal máris jelentkezhetsz Kusza Szemnél, biztosan talál neked valami kellően ortodox közgazdasági állást.

a nagy hohoohooo 2015.10.05. 17:32:12

@N. Barbie:@Ballib Cenzúra: Nem sírsz a röhögéstől,mert én igen..brhühüüü..
Nyílt levél a fideszmaffia szavazóihoz:

Drága Átlaghülyemélymagyarok!

Akkorát röhög rajtatok minden nap a ballibsi tábor, miszerint a rezsicsökkentett nagyságú eszetekkel fel se fogjátok, hogy a NER-szopatás legnagyobb társadalmi csoportja a magatokfajta kretén fidióta szavazók.

A devizahitelek lakossági felhasználásának lehetőségét az első Orbán-kormány vezette be 2001-ben, a devizahitelek elterjedéséért pedig elsősorban a "fideszes" Járai Zsigmond akkori jegybankelnököt terheli a felelősség. 2010 után a hitelválság elmélyülését Orbán Viktor és Matolcsy György okozta, miután az elmúlt három év alatt 30 százalékkal nőtt a svájci frank árfolyama, s ebben adósodott el a legtöbb lakáshiteles.
Járai Zsigmond 2002-től folyamatosan "mesterségesen magasan tartotta" a jegybanki alapkamatot és ezzel a forinthitelek kamatozását is, tudatosan terelt nagyon sok embert az alacsonyabb kamatú devizahitelek felvétele felé. A devizahitelesek helyzete pedig akkor kezdett el igazán rosszra fordulni, amikor 2010 tavaszán Kósa Lajos és Szijjártó Péter felelőtlen nyilatkozataikkal jelentősen rontottak a forint árfolyamán a svájci frankkal és az euróval szemben,a 2010-es kormányváltás óta mindkét deviza árfolyama jelentősen és tartósan emelkedett, ami elviselhetetlenné tette a devizában eladósodott lakosság helyzetét.
Orbán Viktor és Matolcsy György gazdasági ámokfutásának köszönhetően több mint 30 százalékkal nőtt a svájci frank árfolyama. Ennek a rezsimnek az uralkodása alatt megtízszereződött azon hitelesek száma, akik nem tudják fizetni a részleteiket.
Devizahitelt a lakosság 2001. június 15-től vehetett fel, amikor a első Orbán-kormány az Országgyűléssel elfogadtatott egy olyan törvényt, amelyben eltöröltek minden korábbi devizakorlátozást.
Mire akarsz még tényeket te szerencsétlen? A milliárdos áfa csalásokra, a magánnyugdíj lenyúlásra, földmutyira, ingatlanmutyira, trafikmutyira? A fékek és ellensúlyok rendszerének felbontására, a gázüzletág kijátszása, visszamenőleges törvények, vagy a személyre szabott törvényekre? És akkor még a brókerbotrányról nem beszéltünk, se a haveroknak átjátszott pénzekre (mészáros, simicska, orbán veje! Miről beszélünk te barom? Ehhez képest, hogy nőtt valamennyit a GDP? Szerinted a 4,5 millió szegényt ez vigasztalja te szar? Ja, buzikám, azt jótékonyan elfelejted megemlíteni, hogy Gyurcsányék alatt volt egy világválság! A te fogyatékos matolcsyd, hogy kezelte volna? Ha ezek után valaki szopja még a fidesz faszát, akkor az tényleg egy menthetetlen köcsög!
A külföldi szolgáltatók leléptek, mostantól egy állami cég vállalja önként magára a jövő veszteségeit. Pontosabban ránk.
index.hu/gazdasag/2015/05/11/energetika/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index

Amúgy nem újság ,eddig mi fizettük a különadókon,a szolgáltatókon át,de nem is tudtam hogy még ennyi lehúzható bőröm van....ezt most húsbavágó lesz,mivel a bőrömön már nem tudom tapasztalni,hisz mind lenyúzták...
De az igazán vicces az lesz majd, amikor kiderül: az állam nem pótolhatja ki az adófizetők pénzéből az állami szolgáltató céget, mert az tiltott állami támogatásnak minősül. Szóval vagy tönkremegy az állami cég, vagy árat fog emelni.
De hát eleve nem is az volt a cél, hogy a "zembereknek" jobb legyen. Pláne, hogy versenyképesség... Hanem hogy előbb meglegyen a Fidesznek szavazat, aztán meg a piac. Így kell megrabolni egy népet, hogy még tapsoljon is hozzá, örömében sikkantgatva. Versenyképes nép...

Egyéb kérdés?..naszóval:Az elefánt kérdezi a puputevétől:
- Miért a hátadon hordod a melleidet?
- Hmmm - válaszol a teve, - furcsa kérdés annak a szájából, akinek a pénisze az arcán lóg...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.10.05. 17:32:24

@N. Barbie: És ha az EU-s források elosztásánál ők is annak megfelelően állnak hozzá, ahogy a Geci a kvóta elfogadásához, akkor mi a faszt kezdünk magunkkal?
Sok tudatlan xenofób barom fogjátok már fel, hogy minden ami az elmúlt 30 évben Magyarországon épült és létesült annak 95%-a EU-s pénzből valósult meg.
Egyébként nem tudo mi a fasz bajuk van a kvótával. Nekünk át kellene venni maximum 2-3 ezer embert. Számoljátok már ki, hogy ez hogy viszonyul Magyarország lakosságához.
Egyébként az országban egyre nagyobb a munkaerőhiány, ami a magyar munkavállalók kivándorlásával egyre súlyosabb lesz.
Erre is jók lehetnek a menekültek.

2015.10.05. 17:38:23

@N. Barbie: Köszönöm szépen, még soha senki nem mondta, hogy gittegylet vagyunk és semmi esélyünk, de tényleg:) Te vagy az első, aki így gondolja és ettől most olyan rossz lett nekünk, hogy elszégyelljük magunkat és mélyen magunkba szállunk:) Viszont szíves engedelmeddel neked is megjegyezném (kb. 143. alkalommal), hogy minden ilyen arrogáns komment csak bíztatást jelent nekünk a jövőre nézve és hogy sajnos el kell majd viselned, hogy hosszú távon lesz egy PKP nevű párt a magyar politika megújítói között. Keep it up girl! :)

N. Barbie 2015.10.05. 17:39:37

@The Ghost Wolf: Mas betegsegen viccelodni az ilyen meno dolog, vagy mi? Gunyolodj azon, amit csinalt, ne azon ahogy kinez, az a szellemi fegyvertelenek modszere.

N. Barbie 2015.10.05. 17:41:22

@a nagy hohoohooo: Azt hiszed elolvasom a szokasos, mashonnan lopott omlengesed, az alap nelkuli nagykepuskodesed, meg a szanalmas vicceidet? Kis ostoba, naiv gyurcsanyseggnyalo :DD

N. Barbie 2015.10.05. 17:51:00

@The Ghost Wolf: Igen, hozzaallhatnanak ugy is, ha lenne hozza joguk, de nincs, igy csak vergodhetnek, haladjunk tovabb.
A sok tudatlan eubolond meg azt hiszi, hogy az EU valami segelyszervezet, mint a Voroskereszt. Nem, nem az, ha ok x osszeget adnak nekunk, elhiheted, hogy jol utana szamoltak, hogy nekik is megerje.
Masreszt igen, sok penzt adnak. Es azt megnezted mar, hogy mire? Hogy EU penzen minden faluba van mar diszkovezett foter meg szokokut?
Esetleg, arra adnak temerdek penzt, amivel munkahelyeket lehet teremteni, vagy, hogy a mar meglevok fizetesen lehessen emelni? Ugyan, nem hulyek, addig vagyunk jok nekik, amig olcso munkaereju osszeszerelouzemek orszaga vagyunk.

Hogy mi a baj a kvotaval? Segitek. Az, hogy ha csak tenyleg 2-3e embert kapunk is, senki nem tudja megmondani, utana nezni, hogy kik ezek, honnan jottek, mi az eloeletuk. Es ha mondjuk nem vagynk szerencsesek es kapunk koztuk 50 terroristat, meg 500 beilleszkedesre keptelen agressziv egyent? Te viseled a kovetkezmenyeit annak, amiket csinalnak? Dehogy viseled, csak jar a pofad.
Igen, van munkaerohiany, de nem gondolnam, hogy ellenorizhetetlen emberekkel kene ezt orvosolni.

N. Barbie 2015.10.05. 17:56:25

@feher.b: Teljesen felreertettel, hidegen hagy, hogy hogy erinti egy 2000. vilagmegvalto partocska szekertolojanak a kis erzekeny lelkivilagat amit irtam :)
Ha neked arrogancia, ha a tenyeket leirjak neked, te dolgod, nem izgat.

2015.10.05. 18:02:54

@N. Barbie: Bele ne éld magad kérlek, hogy meg tudsz bántani, szerintem te csak szeretnéd ezt hinni. Sőt, élvezetet találok abban, hogy a fikázóknak válaszoljak, mert a Jóban Rosszban tök későn kezdődik és addig is el kell ütnöm valamivel az időt. Legitim vélemény bármit mondani erről a pártról, mi aztán nem leszünk Lázár Jánosok és Papcsák Ferencek, hogy feljelentsünk a véleményed miatt egyetlen Barbarám. Pusztán közöljük, hogy egy párt nem azokért van, akik nem támogatják, hanem azokért, akik támogatják. Innentől kezdve gondolhatsz bármit te és a hozzád hasonlók, hidd el, a megfelelő helyre fogjuk tenni ezt a véleményt:)

a nagy hohoohooo 2015.10.05. 18:13:45

@Ballib Cenzúra:Ugye nem a tanáraid voltak a hülyék,hanem a nemzőid egy részeg éjszakájának végterméke vagy.
Uram Isten, és ilyen embereknek ugyan olyan szavazati joga van mint másoknak,bezzeg a gyogyóházban nincs,pedig azok megérdemelnék.

Ugyanis Hornék kifizették a teljes adósságunkat :
kiszamolo.hu/a-fidesz-es-az-allamadossag/

penzugykutato.hu/sites/default/files/llamadossag_NJ.pdf
És jött Bokros,a tudását el kell ismerni, azért mert anno a kényelmes szocialista rendszerünkben fel merte ismerni, hogy ha nem csinálunk semmit az egészségügyi hálózat oda kerül ahol most van?!!! lépett, megszorított! és lehetett volna európai szintű ellátás, nekünk nem tetszett, de Orbán első kormányának igen, el is dorbézolta az összegyűjtött pénzt! a világon mindenütt sikeres közgazdász, nekünk most sem kell? 1994-ben olyan qrva nagy az ország hitele,Antall nem fogadta el német segítséget,hogy azt csak a Bokros csomag tudta megoldani,Bokros azzal a csomaggal húzta ki az országot abból a szärból amibe Antall a"mi kifizetjük az adósságot mint a katonatiszt"....az emberekkel ha tönkremegy az ország akkor is!
Orbánnék ennek pont az ellenkezőjét csinálták 98-02 között. ..... a Bokros csomag eredményeit elosztogatták ugyanúgy választási célokra mint most ,lásd az akkori lakás devizahiteleket,amivel 20 évre előre eladósították a költségvetést a következő kormányoknak.
Az eladósodás 2001-ben az Orbán kormány választás előtti osztogatásával kezdődött.
Bokros csomag eredményeit elosztogatták ugyanúgy választási célokra mint most ,lásd az akkori lakás devizahiteleket,amivel 20 évre előre eladósították a költségvetést a következő kormányoknak.
A Bokros csomag egy szükségszerű lépés volt, és ha az mszp nem hátrál meg akkor ma Magyarország nem itt tartana... Mindenki hallgat, mint a sír arról, hogy mi történt az Antal kormány alatt. Ész nélküli privatizáció, a fekete gazdaság létrehozása.
Ma az államadósság magasabb mint 2010 -ben volt, és ha az ellopott 3000 milliárdot mellé tesszük, a rendszerváltás utáni legmagasabb növekményt kapjuk.
Szerencse hogy Gyurcsányéknak több eszük volt, és nem a Templeton uzsoráját vették fel. Orbánéknak nem volt ennyi eszük, vannak több évtizedes 7% -os kötvények, amit még a gyermekeim is fizethetnek uzsora kamattal.
Munkanélküliség? Ja, a közmunka és az elmenekült magyar emberek is be vannak számolva mint foglalkoztatottak... komolytalan
Bajnaiék 3,5% -os hiánnyal adták át a kormányzást. Ha azt nézem, hogy azért a -1% -ért ami most van, mit műveltek Orbánék a magyar emberekkel, vagy mit műveltek az egészségüggyel, vagy ha beleszámítom azt a félszáz adót, én nem lennék erre büszke. Nekem jobban tetszett a 3,5% (ami csökkenő volt), és mellette a békés működő ország nemzetközi megbecsüléssel.
Magyarország adóssága 1990-ben 18 milliárd dollár volt, és megvoltak az ipari üzemeink, és kiválóan teljesített a mezőgazdaság.
A jelenlegi államadósság ennek a többszöröse, és se iparunk, se mezőgazdaságunk.Köszönjétek Matolcsy privatizációért felelős biztosnak,a spontán privatizáció atyjának.
A valós helyzetet jobban tükrözi a nettó államadósság, amely az állami tartalékok nagyságát is figyelembe veszi. Ebben a viszonylatban még stagnálásról sincs szó, az adósságráta évek óta folyamatosan emelkedik, 2010-ben még 70 százalék alatt volt, tavalyra elérte a 73 százalékot. Miközben tehát a „jobban teljesítünk” szólamokkal traktálnak minket, egyre inkább eladósodunk, a hatékonysági mutatóink pedig romlanak. Az elmúlt négy évben a magyar gazdaság termelékenysége uniós összehasonlításban és abszolút mértékben is csökkent, a versenyképessége minden létező listán romlott, az utolsók közé kerültünk az EU-ban az egy főre jutó GDP-ben és vásárlóerőben is, a visegrádi és baltikumi országok mind elhúztak mellettünk

Hasít a magyar gazdaság – állítja a kormány.
Valójában azonban 2010 óta majdnem minden régiós versenytársunk elhúzott mellettünk.
Most ugyan nő a GDP és ami még fontosabb, a GNI is,
de ha megnézzük, pontosan mi is hajtja ezt a növekedést, elkeserítő a kép.
tldr.444.hu/2015/01/20/a-nemet-utrol-letertunk-banglades-es-albania-fele-bandukol-a-magyar-gazdasag/
V

N. Barbie 2015.10.05. 18:16:28

@feher.b: Nem fogod fel, hogy senki nem akar megbantani? Bebeszelheted magadnak, ha neked ettol jobb, csak nem igaz. Amugy meg, mint gondolom novekedni akaro part, nem nagykepuskodni kene, hanem valami programmal eloallni. Vagy az mar nem megy? Ezt megbeszeltuk, a te velemenyedet en mar reg a megfelelo helyre tettem :)

Ja, es nem vagyok a Barbarad, de meg csak Barbara sem :)

a nagy hohoohooo 2015.10.05. 18:22:09

@N. Barbie: JAHÚGY A BETŰK!AZOK A FRÁNYA BETŰK AZOK ZAVARNAK?
Ezek szerint te vagy batyu és bircahang,azaz a birka szerkesztő is,azok a felesekegyelműek 6 szónál többet nem tudnak átlátni a szemük mögött lévő űr sötétsége miatt.Brhrhühüüü....Látod, látod, te is igazolod, hogy sokat kell előbb olvasni ahhoz, hogy írásra vetemedjen valaki...
Ne mond ,hogy neked van választójogod ,de a sárga ház gumiszobájában a csendes őrülteknek nincs....ez az igazságtalanság......A fene se akart téged meggyőzni, győzd meg te magad, hogy az a helyes, hogy hibákkal és tévedésekkel bőségesen megvert embereket tévedhetetlennek kezelsz.
Én nem vagyok hajlandó beállni ebbe a sorba, szeretem magam kialakítani a véleményemet, szeretem megosztani veletek, de gyűlölöm, ha valaki odaáll lebaxni azért, mert ő valamit máshogy gondol, persze a konkrétumokat mellőzve.
A pont ott kezdődik, hogy a nagyonmélymagyar mindig szerette a segget. Legyen az külföldi vagy belföldi... pont 2. Ha valaki jobb v okosabb v van véleménye, esetleg még el is mondja, az eleve hülye v rossz... pont 3. Annyira megtanult félni eme csodás nép, hogy Orbánnak irtó egyszerű dolga van ezzel meg azzal riogatni a népet....
„Itt igaz a mondás: az én hátamon szántani is lehet, csak nemzetiszínű legyen az eke.” És Orbán az élő isten képe legyen rajta.

N. Barbie 2015.10.05. 18:31:01

@a nagy hohoohooo: Nem fogod fel, hogy nem erdekelsz te ostoba gyurcsanyanusznyalogato? Minek olvassam vissza a tolem es mastol lopott dumadat?
Mondtam mar parszor, te, aki csak masoktol lopni tudsz, semmi alapod nincs mas szellemi kepessegeire utalgatni. Majd ha lesz valaha egy onallo gondolatod, amit nem loptal jelentkezz, a minden alap nelkuli onsztarolasod nem erdekel.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.10.05. 18:31:13

@Ballib Cenzúra: Dehogynem. Egy legalja narancs agitpropos vagy, aki arra van ráállítva, hogy ferdítsen, és emútnyócévezzen. Hiszen a fideszt csak az mentesíti, hogy az mszp szarabb volt. Ennyi. Bár az mszp csak szar volt, a fidesz viszont több annál.

2015.10.05. 18:50:27

@N. Barbie: "Teljesen felreertettel, hidegen hagy, hogy hogy erinti egy 2000. vilagmegvalto partocska szekertolojanak a kis erzekeny lelkivilagat amit irtam :)" - erre méltóztattam reagálni, de a jelek szerint ezt se olvastad figyelmesen.

"Ja, es nem vagyok a Barbarad, de meg csak Barbara sem :) " - annyira, de annyira túljártál az eszemen, hogy az valami hihetetlen. Van még sok ilyen játékod, amit 3 évesek játszanak?

Bambano 2015.10.05. 19:57:39

@DrGehaeuse: "Melyik miniszterelnök szolgálta utoljára jól a hazánkat?": Németh Miklósra tennék egy szavazatot... Meg a rendszerváltó Hornra is, csak ő nem volt akkor miniszterelnök, csak miniszter.

@HaFr: igen, kifejezett szokásom, hogy mindig elolvasom a posztot, főleg, ha hozzá is szólok. a tapasztalat azt mutatja, hogy aki nem akar velem egyetérteni, az rögtön ebbe köt bele, vagy abba, hogy nem értettem meg, stb.

@torró: és tényleg, mi volt a manyup probléma? hogy mindenki azt gondolta, mszp szimpatizáns bankok nyernek vele sokat? mert más baja nemigen volt. azt mindenki tudta, hogy az átmeneti időszakban a dupla finanszírozási igény miatt orbitális szívás lesz, de később jobb lett volna. vagy ha nem is mindenki tudta, de legalább az értelmesebbje.

Toportyán Zsóti 2015.10.05. 20:35:53

@Ballib Cenzúra: Szocik fizetésemelést finanszíroztak ebből leginkább,kamatokat saját hülyéinek köszönheti a csuti pocakmutyi akik a görögökről vizionáltak.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.10.05. 21:00:34

@Bambano: aha, hátha mégse -- segítek: a poszt NEM a migrációról szól, ahol viszont -- röviden -- utal rá, ott megengedőbb Orbánnal. Mint ahogy korábbab is többször megírtam, hogy le kell zárni a határokat és ki kell szűrni azokat, akik nem menekültek. Na, ehhez képest Orbán barátod mit csinál: nem zár le semmit, átereszt, nem regisztrál, és Európáról hazudozik. Egészségedre a szellemi társaságát.

vajdasagi 2015.10.05. 21:00:44

@N. Barbie: "Ja, hogy ti meg mindig ott tartotok, hogy a nagy nyugatot majmoljuk, arrol meg nem veszunk tudomast, hogy a sztarolt nyugat alapjai recsegnek ropognak? Ok, nincs tobb kerdesem :) "

Igen, képzeld csak, azok akik elég értelmesek is egyrészt, meg a nemzetük jobbulását tartják mindennél fontosabbnak, azok valóban nyugati minta szerint szeretnének fejlődni. Jobb ha beletörődsz: a Vezéred csak azért dumál az illiberális demokráciákról, mert azt szeretné, hogy olyan teljhatalma legyen, mint Putyinnak Oroszországban. De azt sem azért szeretné, mert az a hazának jó lenne, hanem mert abban még többet tudna összeharácsolni magának, és biztosíthatná, hogy soha nem váltják le. Ennek érdekében aztán elhiteti veled, hogy a nyugat omladozik.

Ez egy vicc, de még nagyobb vicc, hogy te ezt elhiszed. Menj el Londonba, nézz szét a Tower-nél, vagy Stockholmban, Düsseldorfban, bárhol. És majd meg fogsz lepődni a recsegés-ropogás témában.

ördöngös pepecselés 2015.10.05. 21:16:57

"Orbán csak egy EU-tagállam vezetőjeként ilyen "erős""

Ja, végülis azért ért vele egyet a bajor elnök, D. Cameron, H.C. Strache, Le Pen és még sorolhatnám...vagy ők mind magyarok?! :)

N. Barbie 2015.10.06. 00:50:07

@vajdasagi: Londonban élek, voltam már párszor a Tower-nél, nem tudom mit kellett volna látni?

N. Barbie 2015.10.06. 00:55:42

@feher.b: Teljes szereptévesztésben vagy öreg, itt te sztárolod a pártocskádat, de még egy szót sem mondtál a nagy terveidről, csak elismerést követelsz a nagy semmire. Ja a Barbarázásra. És akkor ki is játszik 3 éves szintű játékokat...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.10.06. 05:58:14

@ördöngös pepecselés: ez a fénytörés ott nálatok? "egyetért" -- és győzik távol tartani magukat tőle, leszámítva a bajort, aki meg a belpol céljaihoz használja fel; azért a franciához külön gratulálok! Az meg külön csemege lenne, ha elkezdenél "sorolni"

zipe moha 2015.10.06. 07:43:36

@HaFr: tulajdonképpen az nagyon érdekes, hogy maguk az orbán-támogatók sem értik, rosszul értelmezik, hogy mit tesz az országgal az akit támogatnak....miközben nemzetezik, függetlenségről beszél.... a periféria hűségét erősíti meg a vazallus mindössze a bajor miniszterelnök és körei irányában...aki egyébként a német -római császár egyenes ági leszármazottja is ( minő meglepő)....újra -és újra felajánlja az országot és népét a magas bajor GNI érdekében..és ez a pénz (is)hiányozni fog itthonról....miközben megy a sírás, hogy ennek a lokalitásnak nincs saját tőkéje...így nem is lesz....abban viszont igazuk van , hogy ez a kisebbik rossz...mert nincs más ajánlat, csak rosszabb....szándékos?..igen

uszo 2015.10.06. 07:49:02

@HaFr:
Nagyon beletaláltál! Ajánlom ismerőseimnek megfontolásra.

vajdasagi 2015.10.06. 08:02:59

@N. Barbie: Ez nem lehet igaz, hogy egy magyar Londonban él, és arról beszél, hogy a nyugat recseg-ropog. Akkor biztosan nem a City-ben vagy befektetési bankár, hanem egy csehóban mosogatsz. De még akkor is fennáll a kérdés: miért élsz ott?

Horváth Imre leponex 2015.10.06. 08:13:46

@HaFr:
Kedves Péter, mintha a letargia kezdene úrrá lenni az ön konzforr>poldem>libdem> ?? víziójának belátott kilátástalanságán?

Nem kellene mégis visszatérni egy olyan reális konzforr-hoz, ahonnét kigyomlálná az oda nem illő dolgait, hogy egy átlag magyar polgárosulni-vágyónak is hiteles lehetne?

Mert ez így már inkább szánalmas mint sajnálható:

'Emiatt talán magukat is szégyelleni fogják, a klubot is elhagyja a jó hangulat, de nem fogják kevésbé megvetni -- Orbánt. És lassan vele azokat is, akik hatalomban tartják. Minket.'

Szokott néha csikorogni a fog, amikor a józanodó értelem kezdi belátni, az a kis oktondi mintha tényleg jobban látná Európa bajait, és lehetséges gyógyszereit, függetlenül attól hogy a konzforr filozófusa épp mit gondolt e gyógyszerezésről.
Természetes önvédelmi reflex, ha másokat útálunk a saját gyengeségeink helyett/miatt :)

***
OFF
OV. szellemesen azt mondta: a 'keresztény európának' misét kellene mondatni Erdogan török elnökért, hogy a többmilliós menekülteknek még mindig nyújt annyi biztonságot, hogy ne induljanak el szerte a világba, azaz Európába.
(Egy reformátyus misét mondatna egy inkább moszlim ország első emberéért; egy filozófus csak átérzi ennek színét, mélységét :) )
Meg hogy sok-sok pénzt kellene végre oda küldeni Európának.
Nem baj, ha nem idézek a legújabb európai nyilatkozatokból, ugye?
Üdv!

zipe moha 2015.10.06. 09:05:52

@Horváth Imre leponex: ...tudod veled az a gond, hogy saját gondolatok kifejtése helyett...egy személy gondolatainak cselekedeteinek kifejtésével foglalatoskodsz.... egyfajta szimbióta munkamegosztásként mintha ö gondolkodna helyetted is , neked meg az lenne a dolgod hogy hitelesíts....nem tartod magadra nézve szánalmasnak szégyenteljesnek , leértékelőnek a felvállalt szerepet??
senki nem mondja hogy orbánnak nincs néha jó húzása...DE csak ember, nem fél-isten...és az összkép, a summázat rossz...
ui. nem orbánt kell védened ...nem szorul rád...hanem saját kritikai vélemény kell alkotnod ...ami arról ismerszik meg, hogy a jóról elismeri, hogy jó, a rosszról pedig hogy rossz...és önállóan képes megvonni egy mérleget...bár csak a kommentelésért járó "anyagi elismerés" vagy az egyéb formában kifejeződő pártoskodás állna olyan távol töled mint a józan önállóan értékelő szemlélet jeleneleg

explanatus 2015.10.06. 09:59:56

@zipe moha: „mit tesz az országgal” Nagyon jól látod, mert ez itt a legfontosabb kérdés. A sakkban például annak ellenére, hogy a másik legyőzéséről szól, olyan szavak vannak, hogy: lépés, ugrás, sáncolás … A szinte körkörös, mindent, mindenkit támadó harc miatt, eluralkodott a köznyelvben a másik mindenáron való legyőzése, ellehetetlenítése. Ott vagyunk, „maguk az orbán-támogatók sem értik”, hogy bele estek a másikat szóhoz nem engedni csapdájába. Aki meg veszi magának a bátorságot, hogy saját véleményének hangot adjon, jaj neki.

Legutóbbi kötcsei beszédben több, mint százszor hangzik el a szó - - nem - - és egyetlen egyszer sem az - -igen - -. Ennek igen nagy (romboló) hatása van a közbeszédre. Beszéd tartalmától függetlenedik és dacos nemmé válik minden, ami az adott gyakorlatot helyteleníti, illetve jobbítani szándékozik. Az az üzenete, nem kell itt megbeszélni, bloggolni, új pártot alapítani, a másikat meghallgatni. Ez itt a blogon nagyon jól nyomon követhető, amikor ebben a szellemben megfogalmazott kommentek „teszik helyre” posztolót és támogatóit.

tamas11 2015.10.06. 10:00:21

@Ballib Cenzúra:
Egyes országrészekben a születő 5-ből 4 gyermek roma.
A növekmény indoka pedig, hogy egyre kevéssé tudják megfizetni a fogamzásgátlókat. Ez a gyermekvállalási kedv - tenálad.

tamas11 2015.10.06. 10:01:17

@zipe moha:
Ő egy embert elemez, mi meg egy helyzetet....
Neki az elég, nekünk meg, persze, ez kevés.

tamas11 2015.10.06. 10:18:32

@explanatus: @zipe moha:

közben explanatus is ezt írta, őt még nem láttam, amikor bejegyeztem a magamét

N. Barbie 2015.10.06. 10:41:22

@vajdasagi: Ne ram haragudj, mert nem tudsz fogalmazni.
Azt mondtad, menjek el Londonba es nezzek szet a Tower-nel, majd miutan megkerdezem megis mit kene ott latni, nem tudod megfogalmazni, csak szemelyeskedsz ("Akkor biztosan nem a City-ben vagy befektetési bankár, hanem egy csehóban mosogatsz.", aranyos, ahogy a proli probal mast osztani, csak kicsit szanalmas inkabb, ne magadbol indulj ki. Lehet ujat mondok, de a befektetesi bankar es a mosogatas kozott van meg par fokozat).

Tessek, varom mit kellett volna a Tower-nel latni.

tamas11 2015.10.06. 12:46:29

@N. Barbie:
Én téged látlak, a Towernél, illetve ahelyett, és ez elég is.
megírhatnád, hogy miként vagy londonban, mert ezzel segíthetnéd a megértést, az együttgondolkodást. - ha az lenne a célod. Ezzel tisztában van minden közepesen fejlett kommunikátor is.
Írhatnád például, hogy háztartásbeli vagy odakint, ( sajátodat mosogatod), ezért érsz rá nap mint nap "levelezni", és az eltartód, a kiküldött, aki eltart téged, addig míg orbánék szabályozzák ezt is, azaz a kiküldetéseket.
Ezért lihegsz a arendszer fennmaradásáért.
A proli kifejezés általad bevetett rossz alkalmazása megerősíti a leírtakat: vajdasági veled szemben egy tájékozott, jóindulatú levelező, azt kérdi, miért is élsz Londonban (ha egyáltalán...).
Nekem te vagy a proli, a tudatlan felkapaszkodni vágyó,- ha már mindenképp azt hiszed, hogy ilyen kategóriák mozdítják előre a diskurzust.
Ezt kéne Towernél látni, meg itthon is, nekünk akár, hogy te magad miért vagy ott.

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.10.06. 12:50:03

@zipe moha: '.nem tartod magadra nézve szánalmasnak szégyenteljesnek , leértékelőnek a felvállalt szerepet??'

mármint azt, hogy egyszerű kommerként idézek másoktól, netán épp az idézett mondatot igyekszem cáfolni a saját véleményem alapján?
Eszem ágában sincs Orbánt védenem, nem akarok neki itt ártani :)
Ahogy Béndek urat sem védtem, ha épp egyetértettem vele, még ha neked fura is, hogy vállalja a leponex a saját véleményét.
Látod, még az extra sajátságos cirkalmatos mondatfüzérezményeiden is átrágom magamat, nem kis teljesítmény, hidd el :))
A vélelmezett bérkommentelőzményem jutalmaként meg mehetek vissza vakargatni a penészes falat, hogy azt is glettelhessem. amíg te kicsiholod magadból az újabb üveggyöngyszemeidet a többi hivatásos és elkötelezetlen kommentelő vidámítására ...
A szimbitóta hitelesítés még nem jutott eszembe, de kösz! :))
(maradnék azért a Zoli barátom emlékénél...)

N. Barbie 2015.10.06. 13:10:58

@tamas11: Jot rohogtem rajtad :)
Bocs, hogy osszedontom a szepen felepitett szanalmas jellemrajzod rolam, de nem vagyok no, igy sajnos nem tart el senki :)
Masreszt szamviteli teruleten vagyok manager (ennyit a mosogatos dumatokrol) es mivel a munkam kesz van, raerek netezgetni, a kutya se szol erte.
Azt meg nem kell egy nimand irigy senkinek bizonygatnom, hogy itt elek-e vagy sem, ha Londonba jarsz, irj ram, meghivlak egy sorre :)

Az a teny meg lathatoan nem jutott el a tudatodig, hogy egy kulturalt kerdesre a haverod tamadott be engem a szokasos proli mosogatos dumaval, de nyilvan en vagyok a proli, ki mas :)

zipe moha 2015.10.06. 13:36:12

@Gerő Zoli a te barátod is lehetne:
...tudod néha elgondolkodom azon, hogy miért tartanak az emberek maguk elé pártzászlókat vagy miért öltöznek ideológia-köntösben olyan helyeken ahol a lehető legkevesebb de a legtöbb is egyúttal, hogy önmagukat hozzák véleményeikkel, stílusukkal, tapasztalataikkal....
talán a félelem ami visszafog, hogy a személyiség önállóan csak a külvilág támogatásával, lepleinek használatával képes elhinni magáról , hogy egyedi értékhordozó, sőt érték teremtő-alkotó is adott esetben...???
mint mozgássérült a járókeretbe , úgy kapcsolódnak sokan az ideológiákba és az azokat megszemélyesítő hamisítókba....dobd el a keretet és járj...erre bíztatlak...:)

zipe moha 2015.10.06. 13:42:03

"kapcsolódnak sokan "
:)
kapaszkodnak sokan

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.10.06. 14:24:58

@zipe moha: engem valahogy nem érintett meg soha az a fenenagy kérdés, miért tartogatnak pártzászlót, meg öltözködnek ideológiai köntösbe meg leplekbe ...
A Hobó valamikor énekelt a leples bitangokról, de nem erre gondolsz valószínűleg.

De minek jársz olyan helyekre, ahol ilyen maskarákba öltöznek?

'dobd el a keretet és járj...erre bíztatlak...:) '
:))
Rendben kedves moha bácsi, Német Sanyi bácsi inkarnációja,
hol leszen a legközelebbi Vidám Vasárnapod ?

A drága Attila azért ennél szebben fejezte ki magát, csak neked, csak egy kis részlet, aztán majd Eszmélkedj :)

'6
Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.'

Legközelebb Ratkótól kapsz, vigyázz :)

zipe moha 2015.10.06. 18:18:10

@Gerő Zoli a te barátod is lehetne: ...nagyszerű, látom feszegeted a korlátaidat...már csak fél kézzel kapaszkodsz a konformitásba ...ezt most nem az az idő, hajrá...pont erre biztatlak...:)
jöjjön az Ratkó is...ha már beigérted..:))

2015.10.06. 18:28:27

@N. Barbie: Vicces, ahogy te és a magad fajták először érvek nélkül ugattok, aztán ha valaki visszaszól, egyből átmentek tudatos választóba. Most már program kéne? Nem fogod látni, nem lesz neked külön bemutatva, ugyanis senkit nem érdekelsz. Ha eddig nem fogtad volna föl, a PKP pont a magad fajta debileknek nem akar megfelelni.

zipe moha 2015.10.06. 18:34:22

@Gerő Zoli a te barátod is lehetne:

Solomon Asch kísérlete bemutatja, hogy egy teljesen egyértelmű helyzetben is, az emberek mennyire hajlanak a közösség diktálta választ adni, ha az még a józan eszükkel is ellenkezik valamelyest !!!

A kísérlet során a kísérleti személyeknek - akik azt hitték, hogy egy észlelési (...:)))...) kísérleten vesznek részt - meg kellett állapítaniuk, hogy három különböző hosszúságú vonal közül hosszúságban melyik áll a legközelebb a negyedik vonal hosszúságához. Az A, B, C jellel jelölt vonalak közül egyértelműnek tűnt, hogy a helyes válasz a B. Öt kísérleti alany volt, akik közül négy valójában felbérelt, "beépített" ember volt, akik egybehangzóan az A betűvel jelölt vonalat tartották a leginkább egyhosszúságúnak a negyedik vonallal. Miután az egyedüli valódi kísérleti alanyok végighallgatták a másik négy szereplő egyöntetű véleményét, általában az általuk helyesnek tartott választ (B) megváltoztatva, jó részük (35%) határozottan az A jelű vonalat jelölte meg helyes válaszként, amikor rákerült a sor a válaszadásnál ...:)))

Vajon te mit választanál...? ( benne vagy -e a 35%-ban...)..ha keret nélkül fogsz közlekedni akkor egészen biztosan ...nem, addig símán!

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.10.06. 19:05:01

@zipe moha: 'jöjjön az Ratkó is...ha már beigérted..:))
'
Melyikből? Egy kenyéren, Törvénytelen halottaim, Félkenyér csillag hirtelen ezek jutnak eszembe.
Előkeresem, de csak neked :)

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.10.06. 19:09:12

@zipe moha: 'emberek mennyire hajlanak a közösség diktálta választ adni'

Ja, azért kellett többtucatnyi nick, mert annyira hajolgattam itt ...
'Ó mondd, te kit választanál? .... Valakinek holnap le kell tépnie magáról a láncot ...' - persze honnét ismerted volna a Szörényi remek fehérborítós lemezét ...

N. Barbie 2015.10.06. 20:46:08

@feher.b: Az még viccesebb ahogy a lof@sz kis nulla pártocskád miatti frusztrációdat rajtam vezeted le :)
Mindenki debil lesz, akit hidegen hagy a világmegváltó pártod? Akkor jó sok debil lesz :D
Majd idézz már tőlem, amikor "érvek nélkül ugattam", vagy inkább kezd azzal, hogy mire is kéne érvelni. Pl. a legutóbbi pár sor személyeskedésedre, te bohóc? :DD

zipe moha 2015.10.06. 21:46:41

@Gerő Zoli a te barátod is lehetne:
"Ja, azért kellett többtucatnyi nick, mert annyira hajolgattam itt ... "

komolyan érdekel, hogy mihez kell több tucat nick...volt itt valami "kisrupert" nevezetű nickhalmozó, maga vallott arról , ha jól emlékszem 80 nicken kommentál....észmegáll, le vagyok maradva nekem is le kellene gyártani a 2.-at....vagy mégse...

zipe moha 2015.10.06. 21:54:35

@Gerő Zoli a te barátod is lehetne: "persze honnét ismerted volna a Szörényi remek fehérborítós lemezét

..hamár így ráismertél (örülök), a jutalom sem késlekedhet, íme a teljes szöveg..:
"Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap át kell írni a régi meséket
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot
Mondd, te kit választanál?

Valakinek holnap le kell mondani hivataláról
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap át kell venni a koronaékszert
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap le kell tennie végül a fegyvert
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap meg kell válni az életétől
Mondd, te kit választanál?

Segítsetek, segítsetek, segítsetek
Oly nehéz
a választás"...na, jó pihit..:)

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.10.06. 22:30:17

@zipe moha: ó, a netről könnyű, nekem a lemez is meg volt, míg el nem törött :(

'komolyan érdekel, hogy mihez kell több tucat nick.'
(jó, pontosítok: tucatnál több :) )

Azt én sem tudom, de derék bloggazdánk a leghűségesebb kommentelőjei közül valamiért ki akart irtani.
Rimánkodhattam, nem adja vissza az életemet :((
Nem szeret, ez van.

2015.10.07. 12:13:07

@N. Barbie: Ki fog derülni időben, a PKP mire viszi, egyelőre nekünk elég annyi, hogy szerejük csinálni. Ezt az élményt te nem tudod elvenni, bár próbálkozol derekasan, azt meg kell hagyni. De miért erőlködsz ennyire?

"n+1. gittegylet, mindenki leszarja, nulla kis pártocskád" - csupa frusztrált, önégető, szánalmas erőlködés, amivel itt semmire nem mész. Biztos érzed magad ettől valakinek, de változatlanul csak a 186 ezredik kis senki vagy egy nick mögül.

N. Barbie 2015.10.07. 13:41:19

@feher.b: Igen, pont olyan kis senki, mint te, akit elkap az agybaj ha valaki nem esik hasra a partocskajatol.
" csupa frusztrált, önégető, szánalmas erőlködés, amivel itt semmire nem mész. Biztos érzed magad ettől valakinek"
Igen, ez mind igaz...rad.
Aki debilezik meg szemelyeskedik, mert ennyit tud.

Egy jo tanacs a jovore: ha a partodat futtani akarod, akkor a terveitekrol beszelj, hogy miert is lennetek ti jobbak, mint a tobbi, ne azonnal tamadj, ha valaki nem tamogat azonnal, mivelhogy semmit nem mondtal amiert kene.

Jo vicc, ugyan ki akarja elvenni a nagy elmenyed? Azt csinalsz, amit akarsz, magas ivbol...:)

tamas11 2015.10.07. 14:22:56

@Gerő Zoli a te barátod is lehetne:
Te nem lehetsz egyszerű kommer..
(Csak nehogy azt hidd, hogy ezzel szembedícsérlek!)

Legalább négy néven írtál ide, kettőn kitiltottak, most párhuzamosan is használod nickneveidet, és láthatóan azt hiszed, hogy ez így "rendben van..."
Aminthogy ezzel nem vagy egyszerű, úgy az sem felel meg a valóságnak, hogy "idézel másoktól" - hiszen te szisztematikusan a miniszterelelnököd idézted élegtöbbször , ugyanazt a szövegrészt is, legalább tucatszor (!) és most azt írod, eszed ágában sincs védeni.

az, hogy mész falat glettelni, vakolni, szakmádba vág.

tamas11 2015.10.07. 14:23:52

@zipe moha:
az hiszi, véleményhuszár, de közben vélekedés-köztesgazda

N. Barbie 2015.10.07. 14:36:13

@tamas11: Na latom miutan en beegettelek, most mast talaltal meg egy kis szemelyeskedesre :) De persze a masik hiszi, hogy velemenyhuszar :D

Gerő Zoli a te barátod is lehetne 2015.10.07. 14:45:11

@tamas11: :)
- én sem dícsértelek szembe, hogy nyilvánosan helyeselted egyik kitiltásomat, szerintem nem volt egy konzervatív megnyilvánulás;-)
- nem kell neked mindenről tudnod
- leginkább a nolról, népszabiról, wikiről idézek, de a kötcseit valóban többször, szerintem sok minden benne volt, előre. Komolyan kellett volna venni.
- amikor Béndeket idéztem, az is sértő volt, vehettem az újabb nikkemet, nehéz egy magamfajta egyszerű vidéki kétkezi kommernek eligazodni a magyar blogszférán vezető értelmiségiek lelkivilágán ;-)
( Most csak azért van forgalomban két nevem is egyszerre, mert bloggazdánk adhomániája nem érvényes nickre, meg hiányolta a névnélküliséget, neki ezért a rendes nevemen írok )

De nem lenne mindegy, milyen nick alatt ír a zember?
Egy demokrata nem fél a másfajta véleményektől, a liberális pedig megtenne bármit, hogy el is mondhassam :)
- nem sajnos, olyan is lett, de nincs aki megcsinálja helyettem
üdv.

2015.10.07. 15:36:15

@N. Barbie: Szóval prostituált vagy Londonban? Most már mindent értek. Illegeted itt magad, mint tudatos választó, akit meg kéne győzni. De lássuk, miért is kezellek én helyeden téged:

" ne azonnal tamadj, ha valaki nem tamogat azonnal, mivelhogy semmit nem mondtal amiert kene."

Szó sem volt itt arról, hogy te mérlegelted volna a támogatást. Te simán csak kijelentetted, hogy a PKP-t leszarják. Rendben, valóban egy kis ismertségű párt vagyunk, de vajon mitől kéne pont a hozzád hasonló trollokat ezek után győzködni? Szerintem nincs szükségem a tanácsaidra, hogy mit csináljak, hogyan népszerűsítsem magunkat, ezért is mondom, egy szánalmas senki vagy, aki hirtelen tudatos választó lesz, ha a sima ugatással semmire nem megy. Nem akarunk téged meggyőzni, le se szarunk, az az igazság. Ezek után vicces, hogy te egy "nulla" pártra vesztegeted az idődet. Én legalább tudom, hogy megéri helyre tenni a fajtádat, így a független olvasók látják, hogy mi nem kérünk bocsánatot a létezésünkért.

"Igen, ez mind igaz...rad." - na, így legyen ötösöm a lottón! Pontosan tudtam, ha világosan jellemezlek, a gyerekek reakciója lesz a válasz.

N. Barbie 2015.10.08. 11:59:10

@feher.b: Mar csak olvasni kene megtanulnite nagy wannabe politikus :)
Fentebb mar szepen lealaztam ket kis irigy prolit, az egyik jott a kitartott a masik meg a szokasos mosogatos dumaval. Gyorsan be is kussolt mind a ketto :) Te meg jossz erre a prosti dumaval, kezet foghatsz a ket nyomi haveroddal :)

Ujra elmagyarazom, de nincsenek illuzioim, ugyse fogod fel:
Te a semmire kovetelsz tamogatast a partocskadnak, ugy, hogy egy szot sem mondtal, amiert egyaltalan meg kene fontolni vagy merlegelni a dolgot.
Majd miutan leirom a tenyt (nem kijelentes, nem szerintem, hanem teny), hogy egyenlore kb. mindenki lesz@rja a partodat, ezen megsertodsz. Te dolgod. Ha igy folytatod, hogy valaszok helyett csak szemelyeskedsz, debilezel, meg igy nagykepuen kijelented, hogy "hozzad hasonlo trollokat" nem akarsz gyozkodni, akkor ez nem is fog valtozni.
Az, hogy aki rakerdez, hogy miert is kene titeket tamogatni az mitol lesz rogton troll meg debil, az nem derul ki.
Igy mar vilagos? Bocs, egyszerubben nem tudom leirni.

Vilagosan jellemzel, hat ez aranyos :) Pontosabban kitalalsz rolam egy kepet, jelzoket aggatsz ram, amik legfokepp rad illenek, es ha ezt en nem fogadom el, akkor gyerekes vagyok :D

Na sok sikert a tovabbiakban kis durcizos ertetlenkem, kivanom, hogy addig eljek amig ti atjuttok, nem tobb, csak a parlamentbe jutasi kuszobon, magyarul orokke fogok elni :D

2015.10.08. 13:06:24

@N. Barbie: Az utolsó mondatod tetszene a legjobban, mert azt mondanám, nem lesz az hosszú élet. De nem vagyok ilyen kegyetlen, nem kívánom más halálát, megelégszem azzal, hogy nem tudsz különbséget tenni a kritika, a kérdezés és az agyatlan fikázás között. Ezen a blogon örömmel válaszolunk mindenkinek, aki kritikus velünk. Te nem ez a kategória vagy, hanem egy olcsó surmó, én sem tudom egyszerűbben kifejezni magam.

vajdasagi 2015.10.08. 15:00:19

@N. Barbie: Nézd, mélységesen szánalmas, amit csinálsz.
És a viselkedésed meghazudtolja a mondataidat.

Szerintem te a kormány fizetett trollja vagy, és igen figyelemre méltó, hogy a kormány a PKP lejáratására is fizet (Neked). Ez csakis azt jelentheti, hogy a PKP-nak van jövője. Mivel én csak kívülről figyelem őket, de szimpatizálok velük, nekem a Te ittléted reményt ad: talán tényleg sikere lesz a PKP-nak.
Ennyit rólad és a tevékenységedről.

PKP: az nagyon nemes dolog, amit HaFr és kollégái tesznek - bárcsak sikerülne. Ne csüggedjetek az ilyenek miatt, mint a barbie - szándékosan kisbetűvel.
Végül is a Kádár rendszerben pl. a házmesterek nagy része spicli volt. A sehonnai emberek közül is sokan megélnek valahogy. Hassunk oda, hogy a jövő társadalmában már ilyen "munkából" ne lehessen megélni.
Ezzel lesz, aki kényszerűségből jó útra tér, mások meg elvesznek, de sebaj, hiszen gonoszok voltak.

Végül magamról: a proli nem talált. Parasztok voltak az őseim mind egy szálig, majd az engem megelőző generáció értelmiségi lett. így a proletár lépcsőfokot kihagyta a famíliám. De most a cégemnél előszeretettel alkalmazok olyan fiatalokat, akik a szülei "prolik". És ez az én szememben nem lenézendő, hanem éppen tiszteletre méltó. Tehát: nem, nem vagyok proli, de nagyra tartom azokat, akik olyanokként is el tudták érni, hogy a gyerekeik munkát találjanak a tudásalapú társadalomban, és nemzetközi megmérettetésben is megállják a helyüket. Mi Londonba úgy járunk, hogy magas képzettséget igénylő munkát végzünk ott, mert nem olcsóbban vagyunk, hanem jobbak a londoni hasonló szakembereknél. Te pedig, barbie, aligha lehetsz ott dolgozó, mert minden megnyilvánulásod egy hazai pöcegödörben természetes, és nem a globális gazdaságban. Az kizárt, hogy te könyvelsz Londonban. Legfeljebb Csajága Röcsögén vagy házmester. Próbálj sokat tanulni, keményen dolgozni, meglásd, jobb életet nyújt, mint ez a bérkommentelés. Hidd el: képes vagy rá. És akkor nem a gonoszság, hanem a jóság fog talán sugározni belőled.

A Towernél a világ minden tájáról odasereglett turistákat fogsz látni: egy globális világot, amelytől nem elzárkózni kell, hanem beleolvadni és részévé válni. De ehhez az út az előző bekezdésemben emlegetett tanuláson át vezet. Addig nem is fogod érteni, mi az ami az életedből hiányzik, amíg ezt nem kezded el. Nem a gyűlölet, hanem a szánalom beszél belőlem.

N. Barbie 2015.10.08. 15:56:40

@vajdasagi: Nyilvan az a szanalmas, amit en csinalok, hogy egy nagykepu ostoba pkp-snek megmondom, hogy mi is valojaban. De az nyilvan nem szanalmas, hogy nalatok mindenki fizetett troll es berkommentelo, aki nem veletek ert egyet :D

A prolisagot nem szo szerint kell venni, ugy ertettem irigy kis ehenkoraszok, akik magukbol kiindulva mindenki masrol is csak mosogatast meg kitartottsagot tudnak feltetelezni (esetleg prostisagot mint a pkp-s bohoc haverod), na igy mar magadra ismersz? :)

Mondtam mar, ismet csak ne magadbol indulj ki, hogy mindeni hazudik, egy kis nimand senkinek nem kell bizonygatnom, hogy valoban Londonba elek vagy sem. Ha erre jarsz irj ram, meghivlak egy vacsira, meg viszem neked a munkaszerzodesem, mar csak azert is, hogy utana vissza jossz-e ide elnezest kerni, vagy inkabb lapitasz utana :)

A Toweres reszed meg ugy baromsag ahogy van, habar inkabb szandekos csusztatas. Egy orszag vagy fovaros tarsadalmi, gazdasagi allapotat nem a belvarosban kell lemerni, ahogy BP-n se erdemes a Vaci utcarol lealtalanositani az egesz fovarosra, vagy orszagra. Ha ezt magyarazni kell, akkor sotetebb vagy, mint gondoltam. Miert nem Tottenham-et, Elephant & Castle-t vagy hasonlo hirhedt reszeket emlitesz? Jaa, hogy az nem fer bele a parhuzamos valosagotokba, ertem en :)
Na ennyit arrol, hogy kinek is kene meg tanulni :)

vajdasagi 2015.10.08. 22:54:25

@N. Barbie: Nézd, szánalmas egy kis párttal törődnöd, ha neked ők nem tetszenek. Te nem érzed úgy, hogy másfelé kellene tevékenykedned? Én azért olvasom őket, mert többnyire egyetértek velük. (Nem mindig.)
De aki nem ért egyet, az miért van itt? Nincs ennél jobb dolgod Londonban?

Mellesleg: számon kéred tőlük a programjukat. És vajon a Fideszét meg tudnád mutatni? Vagy nekik nincs erre szükségük? És akkor miért nincs? Hiszen ők kormányoznak és nem a PKP. Csak a törpepártnak kell program?

Adja magát a gondolat, hogy vagy lúzer az, aki ilyet tesz, vagy fizetett troll. Harmadik lehetőséget ép ésszel nem találni.

Tottenham valóban nem prosperál, de ebből korántsem a nyugat alkonya fog következni. Csupán az, hogy mindenhol lesznek leszakadó emberek is. Gondolod, hogy Törökország vagy Oroszország leszakadt részei ennél jobbak? Vagy Kína fejletlen régiói?

Egyébiránt meg: ugyan nem hiszem el, hogy te Londonban bármi értelmes munkát kapnál, de tegyük fel hogy igaz: akkor is itt a kérdés, miért nem törökországi munkát vállaltál el, és miért londonit? Szégyelld magad: hazudsz!

N. Barbie 2015.10.09. 01:00:21

@vajdasagi: Ugyan ki törődik egy kis nulla párttal? Az index, jó szokás szerint főoldalon futtatta a fenti cikket, csak mert orbánt ekézi, így kerültem ide. Szeretem olvasni az ilyen széllib/ballib zugblogocskák elborult gyűlölködéseit, jókat nevetek rajtuk :)Az időmet meg azzal töltöm, amivel akarom, majd te fogod megmondani, nem?
Na ennyit a törődésről.
Aztán feher.b haverod megjelent és mint aki nincs tisztában vele, hogy hogy is áll a pártocskája (sehol) elkezdte osztani az észt, mint valami tévedhetetlen bölcs.
"Ugyanakkor rendkívül érdekes tanulmány vagy számomra, mert mindig érdekelt, mit gondolnak azok, akik a PKP-t így vagy úgy, de elutasítják. Egyelőre azt látom, semmi értékeset."
Ezt írta valakinek, én erre reagáltam és innen bontakozott ki, hogy mennyire is érdekli más véleménye. Aki nem vele ért egyet, az debil, troll, bérkommentelő meg hasonló szánalmas hülyeségek.
Kérdeztem miről szól a pkp többször, egyszer se válaszolt, csak nyomta a nagyképű, személyeskedő dumáját.
Csak megjegyzem, ezt azok szokták, akiknek nincs elég esze érvelésre, normális válaszokra.

A fidesz programjához mi közöm, meg tudnád mondani? Persze, értem én, hogy ostobáéknál, aki nem kórusba fikázza azt, akit mi, az fideszes, de mindketten tudjuk, hogy ez szánalmas általánosítás. Szintén azok fegyvere, akiknek nincs elég esze jobb válaszokhoz.

A cikk részben orbán, migrációra adott lépéseinek fikázásáról szól. Innen egyenesen következik, hogy az én példám Tottenham, igenis releváns, megmutatja, hogy már nem is első generációs bevándorlók, befogadottak tömegei mennyire is tudtak/akartak beilleszkedni. Az, hogy a Towernél, a belvárosban van viselkedni tudó is, semmit nem jelent, semmit nem bizonyít. Az meg elég szemérmes megfogalmazás, nem is, mondjuk ki, szándékos félremagyarázás, hogy leszakadó emberek mindenhol vannak. Igen vannak. Csak az arányok, azok a fránya arányok...

Mondtam már, magas ívből, hogy elhiszed e vagy sem, konkrétan felajánlottam, hogy bizonyítom, erre meg lapítasz és terelsz, ja meg engem hazugozol, mikor szépen beégtél. Jellemző. :)
Miért mentem volna Törökországba, hogy jön ez ide?

zipe moha 2015.10.09. 08:04:59

@N. Barbie: ...én inkább csak annyit kérdeznék, hogy miért mentél Angliába...vagy bárhova...miért mentél el ?...mert a nemzeti létharcot, azon belül az egyéni egzisztenciák kibonthatóságának harcát itthon vívjuk....külföldről megítélni egy itthoni intézkedést, és annak hatásait az itt élőkre egészen más , mint helyben megélni azt és annak rövid-és hosszútávú következményeit viselni....
volt itt egy arc, Moin moin...a progresszív blogot írta...németországból.....szépen osztotta azt észt, hogy kinek mit kellene tennie...eltartott egy ideig, míg megértetetődőtt, hogy hazai személyes átélés és közreműködés nélkül minden észosztás teljességgel hiteltelen....Antal mondta egyszer Róna Péternek..." aki elment, elment..."...ez mára sem változott...nem lehet 2 helyen szolgának lenni...az egómat és a nemzetemet szolgálni, egyszerre

N. Barbie 2015.10.09. 11:18:30

@zipe moha: Micsoda meglepetes, pont azert, amiert mindenki mas: hogy normalis fizetesert dolgozzak.

Teljes tevedes, hogy aki nem otthon van az ne szoljon bele, sot velemenye se legyen kulonbozo temakban.
Kulfoldrol talan nem tudok TV-t nezni, hireket olvasni stb. hogy kepbe legyek nagyjabol? Dehogynem.
Ha pl. Salgotarjanban elnek, ahol ugye nem tul sok illegalis bevandorlot latnak elobe, szinten csak TV/radio, ujsagokbol halljak a dolgokat, akkor mar lehetne velemenyem, de mivel kulfoldon vagyok, igy nem? Ugyan mar.
Sot, mivel kulfoldon elek, igy talan kicsit hitelesebb is, ha arrol irok, hogy mekkora csod pl. Angliaban a bevandorlok integralasa, ugy altalaban.
Annal legalabbis biztos hitelesebb, mint amikor belpesti ficsurok osztjak az eszt arrol, hogy mennyire jo a multikulti meg bevandorlas, mert ok azt olvastak a BBC-n vagy mas szelsoliberalis mediaban, hangoztatjak a keves jo hatasat de melyen hallgatnak az annal joval tobb rosszrol.

zipe moha 2015.10.09. 13:37:30

@N. Barbie: ....nem csodálom, hogy nem akartál megérteni. elmentél, ami itthon történik , már nem veled történik...kívül álló lettél, és persze véleményed lehet amivel persze szintén csak az egód szolgálod ..azokat akik itthon maradtak nem...

zipe moha 2015.10.09. 13:39:45

@N. Barbie: ...mindössze ismered tudod ezt a nyelvet...kb már csak ennyi

N. Barbie 2015.10.09. 15:00:23

@zipe moha: Ha ettol jobban erzed magad, hidd azt.
Javits ki ha tevedek, de a kulfoldon elok is pl. szavazhatnak es nem ok nelkul. Talan azert mert nem meghal, csak mashol el, de attol van fule meg szeme?
Biztos tul bonyolult...

zipe moha 2015.10.09. 16:16:45

@N. Barbie: ....a cselekedet az érzelmi kötelékeket fellazítja...az egó egyes kötelékeket felold, hogy másokat kössön meg helyette...ugyan akkor néha még oda is vissza akar hatni amit elhagyott...és ami e következtében szintén elhagyta...ez már csak az egó önmaga felmagasztalásának következménye...

a jog, mihez van-mihez nincs...a természet törvényeit semmi nem írja felül...különben , frusztrál látni amikor a kijátszott ember az őt fosztó jogra hivatkozik, azzal takaródzik "jogállamosat" játszik ect...nem erről van szó..láttuk hogy készül a "jog"...nem számolunk veled az itthoni életünkben , nem számolsz velünk az új világodban...ilyen egyszerű, persze szavazhatsz...mondjuk én nem szeretném ha bármelyikre szavaznál a jelenlegi palettán... mint itt élőt engem egyik sem szolgál....új meg nincs...ennyit arról, hogy csak ártani tudsz ha szavazol...kösz, nem kérem
örülj annak, hogy elmentél és vissza se nézz..

N. Barbie 2015.10.09. 16:38:15

@zipe moha: Szep monolog, kar, hogy semmi koze a temahoz.
Meg szerencse, hogy nem te fogod megmondani, hogy szavazhatok-e vagy nem es , hogy kire. :)
Te nem szamolsz a kulfoldon elokkel, micsoda csapas. Mas meg igen. "kösz, nem kérem". Kosz, nem rajtad mulik :)
Biztos nehez megerteni, de attol, hogy nem otthon elek, meg kovetem az esemenyeket, szerintem tulzas nelkul mondhatom, hogy jobban tisztaba vagyok veluk, mint az otthon elok jelentos resze. Ettol fuggetlenul szerinted ok szavazzanak, en meg ne. Ok. :)
Orulok annak, hogy elmentem, de visszanezek, mert erdekel mi van otthon. Nem az a fajta vagyok, aki ha kulfoldre vandorol, rogton letagadja, hogy magyar meg kopkodi a hazajat.

zipe moha 2015.10.09. 17:27:39

@N. Barbie: ....az ego mindig igyekszik a legszebb képet megfesteni önmagáról...magát tudatosnak, felelősségteljesnek...egyszóval szépnek , és koránt sem tárgyilagosnak megfesteni...szavaidból jól kiérezhető, hogy a véleményed elfogult a valóságot illetően ezért irreleváns...persze az egó ilyenkor dübörög " nem így van"...nem számít..semmit

de még nem ez minden:...elmondtam,mivel nem mérted fel, hisz csak önmagadban gondolkodtál...ahogy szoktál ( ez normális a részedről) hogy mit okozol ha szavazol
".....mondjuk én nem szeretném ha bármelyikre szavaznál a jelenlegi palettán... mint itt élőt engem egyik sem szolgál....új meg nincs...ennyit arról, hogy csak ártani tudsz ha szavazol...kösz, nem kérem"
....amig valaki tudatlan elnézhető.... ha tudja, hogy kárt okoz másoknak már szándékosan rosszindulatú...hogy ezt még ki is hangosítja nyílvánosan, hát....szevasz!

...már nem vagy itt de tudatosan kártékony akarsz lenni ....használni nem tudsz...ártani még igen...az itt élő embereknek ..erre mondta , hogy kösz nem kérem...és te erre mondtad, hogy "nehogymáá"...rossz

mondtam, hogy bennünk már csak az a közös , hogy érted a nyelvet amin írok...amit írok azt már nem...azt sem

N. Barbie 2015.10.09. 17:42:04

@zipe moha: Aranyos, mikor tulcsordulo egorol szonokol epp az, aki valami hatalmas, tevedhetetlen bolcsnek kepzeli magat es a sajat velemenyet eloadvan, a masikat nezi hulyenek, ha az nem ugy gondolja :)
Probald meg feldolgozni, hogy masoknak mas a velemenye dolgokrol, latom nehez lesz :)
Elmondtam, hogy a szavazatom semmivel nem kevesebb, mint a legtobb otthon eloe, akik csak megszokasbol szavaznak erre vagy arra, ugy, hogy fingjuk sincs, hogy miert is ra, nem meglepo modon erre nem reagaltal, csak mantrazod a kartekony meg rosszindulatu ostobasagaidat.
Nem tudom egyebkent mit varsz? Maradjon otthon az eddig kivandorolt tobb szazezer ember, haljon ehen, ha epp ugy van, mert szerinted csak akkor lehet velemenye/szolhat bele a hazai dolgokrol/dolgokba.
Ekkora ertelmetlen hulyeseget se mostanaban lattam mar.

zipe moha 2015.10.09. 17:53:12

@N. Barbie: ....:))).... a tiszteletteljes beszédmodortól ne távolodjunk el, egyrészt...
másrészt azzal kapcsolatban amit egyre zaklatottabban felvetsz megírtam már neked:

"...mert a nemzeti létharcot, azon belül az egyéni egzisztenciák kibonthatóságának harcát itthon vívjuk....külföldről megítélni egy itthoni intézkedést, és annak hatásait az itt élőkre egészen más , mint helyben megélni azt és annak rövid-és hosszútávú következményeit viselni....".....

nos, némi önálló, egyéni átgondolás után...válaszold meg magadnak a saját további kérdéseidet...ugyanakkor se büszke, se hivalkodó ne legyél ...az Á után jön a B...a döntésed következménye a kívülállás, mások ezt szépítgetik esetleg neked, tiszteld bennem az őszinteséget és dolgozz tovább Anglia és a te felvirágoztatásod érdekében...a többi az itt élők dolga még ha bele is tudsz szólni mert jogod van ( csak az van..)...ártó és károkozó szándékkal...annál az asztalnál okoskodjál ahol enni kapsz...és onnan vegyél ahova raksz....Szép estét!..:)

vajdasagi 2015.10.09. 18:04:34

@N. Barbie: Azt írtad: "Ja, hogy ti meg mindig ott tartotok, hogy a nagy nyugatot majmoljuk, arrol meg nem veszunk tudomast, hogy a sztarolt nyugat alapjai recsegnek ropognak? Ok, nincs tobb kerdesem :) "

Hát én ebbe kötöttem bele: mi a fenét keresem Londonban, ha szerinted az alapjai recsegnek-ropognak? Nem lenne jobb ott, ahol szerinted nem recsegnek-ropognak? Ezt a mondatot nem nagyon írhatja le az, aki elment Londonba dolgozni. Vagy maximum az, aki prostituáltnak vagy mosogatónak ment oda. No jól van: lehet még egy nyalonc követségi munkatárs is. De kérlek mondd el, miért vagy ott (állítólag) te?
És főleg miért ez a nagy érdeklődés a PKP iránt? Én drukkolok nekik, azért vagyok itt. De vajon te?

Szóval szerintem hazudsz.

N. Barbie 2015.10.09. 18:29:20

@zipe moha: Tiszteletteljes beszedmodor, hat ez jo :)
A kimert, okoskodo beszedet ne keverd mar ossze a tiszteletteljessel. Az elobbivel se lenne gond, csak ahhoz kellennenek ervek, indoklasok stb.
Az nem az, hogy te nemes egyszeruseggel kijelented, hogy aki pl. kulfoldrol szavaz az arto es karokozo szandeku, logikus magyarazat nelkul persze. Mert ugy csak egy ostoba, hatasvadasz szonoklas, semmi tobb.

zipe moha 2015.10.09. 19:17:06

@N. Barbie: ...neked most már font-os dolgod van, ne hagyd, hogy visszahúzzon az a kis rántott hús alakú európai ország valahol kelethez közelebb....szólj , hogy mikor jönnél.... kerítést húzunk addigra arra is....:)))

zipe moha 2015.10.09. 19:21:13

...nem ám azért, hogy ne lehessen bejönni...hanem, hogy ne lehessen kimenni...:)))

zipe moha 2015.10.09. 19:27:08

...a hot pontokat pedig a frissen árverezett uradalmi kukorica táblák szélén jelöljük ki...rögtön jobbágyot csinálunk mindenkiből, főleg a visszaköltözőkből...belőlük először...

N. Barbie 2015.10.10. 14:12:12

@zipe moha: Ezeknek az ömlengéseidnek lesz valaha értelme is, vagy csak hangosan "gondolkozol"?

zipe moha 2015.10.10. 17:20:37

@N. Barbie: ...mert nem érted , még nem azt jelenti hogy nincs...igen, még lehet..bennem több a bizonytalanság mint benned...neked már semmi nem drága,had' maradjon ez egy szar hely, különben rád fogják hogy miattad ( is) lett az...nyilván, ez így van...csak megléptél, most meg "nehogymáááán"-zól....legyél inkább hasznos hangya , mint lerázhatatlan kullancs...
süti beállítások módosítása