A sajátos magyar 20. századi liberalizmus, amely Marx köpönyegéből bújt elő, és végtelenül intoleráns mindennel szemben, ami nem a Marx köpönyegéből előbújt liberalizmus (=progresszív radikalizmus), sajátos kultúrafelszámolási projektbe fogott rögtön a rendszerváltozást követően. Ennek lényege, hogy a liberalizmusnak nincsen szüksége liberális kultúrára, hagyományra, műveltségre, gondolkodásra, mert elég a jogok formális (elitista) rendszere, az ország vájt fülűeknek fenntartott alkotmánya, és szűk körben megvívott vitái, ezek érvényesülését aztán a semleges állam garantálja, és garantálni tudja a Nyugaton, amíg világ a világ. Akkor is, amikor már liberális emberek sem lesznek.(Egy másik magyarázat Egedy professzor tollából itt.)
Az elgondolás kudarcosságát fényesen igazolta 2010. Erre most mit történik, amikor migránsok százezrei jelennek meg a kapuk előtt? A magyar liberalizmus (=progresszív radikalizmus) úgy dönt, nincsen szüksége a maradék liberális kultúrára, hagyományra, műveltségre, gondolkodásra sem, mert elég a jogok formális (elitista) rendszerének maradéka, az ország vájt fülűeknek fenntartott alkotmánya, és szűk körben megvívott vitái, ezek érvényesülését aztán a semleges állam garantálja... (elnézést, ezek utóbbiaknak már annyi). És ezt csinálná addig, amíg minden még meglévő politikai érték is elveszne...
A magyar progresszív radikalizmus az absztrakt ember iránti invazív jogérzékenységét az emberi kultúra és a beágyazott politikai gyakorlat iránti konkrét megvetéssel kíséri, és csak azokat a dolgokat nem védi (az eleink hektoliterszám kiontott vére árán kialakított, beágyazott politikai gyakorlatot és kultúrát), amelyek a szabadság hordozói voltak, mióta szabadságról egyáltalán beszélni lehet. A magyar progresszív radikalizmus nem veszi észre, hogy már eddig is sikerült egyenlő jogokká formalizálnia a szabadságot (az egyenlőség lájtos jármába hajtva azt, kísérletezett persze súlyosabb jármokkal is), de most az eseti és esetleges empátiát is a kultúra maradéka ellen indítja, amikor a kultúránk védelmezőit (a kormány humanitárius deficitjével nem vádolható, de az egyoldalú baloldali problémakezelés miatt mellette szorosan felzárkózó jobboldalt) mindösszesen részvétlenséggel vádolja. Nincs is ennél abszurdabb, hiszen az elődeink Európában éppen az empátia, a tolerancia és a humanizmus társadalmi pozícióit erősítették meg egy bonyolult intézményes mechanizmussal (a piaccal, a jogállammal, a viták kultúrájával, és az ezekre való kulturális felkészítéssel stb.), Isten, a boldogság, és a társadalmi hatékonyság nevében. A magyar progresszív radikalizmus ellenben szemmel láthatóan úgy véli, hogy az ebben a kultúrában csiszolódott emberek nélkül is lehet liberális demokráciát működtetni, mert a formális jogegyenlőség és annak kiterjesztése mindenkire, akit közénk vet a sors, elég ok mindenkinek a hűségre a liberális intézményrendszer iránt. Súlyosan fognak csalódni, ha már eddig nem volt érzékenységük hozzá.
A magyar progresszív radikalizmus téved. Az absztrakt elvek és emóciók ködébe burkolózva, az absztrakció és az emótiv erkölcsi érvek zavaros kettős nyelvét beszélve mit se látszik tudni egy konkrét kultúra radikális kikezdésének veszélyeiről -- hogy eltűnik körülöttünk minden, ami összeköt, ami megélhetővé teszi... mit? A liberalizmust. Magyarországon nincs a szabadságnak, a közjónak, a kapitalizmusnak, a vitának stb. kultúrája. Nincs beágyazott liberális konszenzus. Orbán Viktor hibája lenne? Az övé is. De hát hol lenne ő, ha lettek volna liberálisaink?