1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.08.11. 20:19 HaFr

Egy multi Magyarországon: a Media Markt szomorú mindennapjai

Kellett venni valami háztartási gépet, éppen Budaörsön, ott a Media Markt, hát alig sikerült. Az ember és felesége bemennek, viszonylag hamar kiszemelnek egy ilyen holmit, mert túl akarnak lenni rajta,az ember keresi az eladót a szemével (nem az eladó őt, addig se vette őt észre senki, pedig elment három piros pólós helyi erő mellett), majd minden érzékszervével,végül meglátja, kiszagolja a távolban, odaaraszol, az belemélyedve a számítógépbe, az ember keresi a szemkontaktust, krákog, az nem jön ki a mélyedésből semmiképp sem, végül hirtelen a telefonhoz nyúl, üti-veri, mert nem kap (belső) vonalat, félrenéz, véletlenül találkozik pillantása az emberével (=Vásárló), elkapja a tekintetét, újranekiveselkedik a telefonnak, nem, és nem. Semmi kontaktus eddig eladó és vevő között. Tartja a kagylót, elnéz a távolba, lecsapja a kagylót, odarohan -- amiről kiderült -- egy megnyitott account (=egy másik vásárló), az is nagygépre nyomult, ki-betologatják a bestiát, várok, percek jönnek-mennek, tanácstalanság, eladó visszaviharzik a számítógépbe, bütyköli az adatokat, a placcon nyilvánvalóan a számítógép az úr. A vevő mélyen leszakadva a hierarchiában.

Sehol máshol nincs eladó (asszisztens? tanácsadó?) a láthatáron, nézzük a tévét, egy kormányember lelkesen magyarázza az e heti csúcsadatokat ötven képernyőn. A Media Marktot nem érdekli az ember (vevő? fogyasztó? úr?). Az ember végül elunja, érdesen rászól a számítógép- és telefonszerelőre eladóra, hogy venne egy izét. "Jó, most nincs itt senki, Géza vacsorázik." OK, végtére, ő is ember. "Majd jövök, amint tudok." Jó. Elmegy húzogatni. (Mit keresek még mindig itt? A vásárlás iránti gyűlölet, és a további kellemetlenségek elkerülése az oka, amivel egy másik center bejárása jár.) Nos, mivel munkaszerűen (életvitelszerűen) foglalkozom az ilyen lepukkant kultúrájú, bosszantóan rosszul vezetett cégekkel, mint a (magyar) Media Markt, egyre érdekesebbnek tartom a dolgot, field trip kvázi. Közben a sor gyűlik körülöttem, négyen-öten vannak már, akik venni akarnának valamit 50-100-200 ezer forintért, de a Media Markt nem engedi. Az eladó káosz frontvonalában tartózkodó alkalmazott közben visszatér a nagygép húzogatásából, na hova -- bele egyenest a PC-be. A sor/kör ideges. Valaki elmegy az információs pulthoz érdeklődni a perspektíváink felől, aminek biztos jelét halljuk a hangszóróból: "Az illetékes osztályvezető hívja a 252-es melléket." Emiatt az alkalmazott magát exkuzálva közli: "Nem tudok elmenni, várom a telefont." Akkor én is el az információhoz. Belefognék elmagyarázni a helyzetet, a férfiú türelmes, és tapintatosan megjegyzi, hogy nem tartozik a kérdéses helyhez. Ó, bocs. Azt hittem, ez még a Media Markt. Végül mégis elindul, de ekkor... rábök a megmentőnkre. Ott jön, nála érdeklődjön.

A káosznak tehát Géza (valójában nem Géza) megérkezése vet véget, aki kipihenten, jóllakottan, egyszersmind megütközve kérdezi, amikor elkezdek vágtatni felé: vajon miben segíthet. (Eleve rossz a kérdés, de hát nem tanították meg neki.) Elmondom. Géza megnyitja a saját számítógépét, kiírja a cikket, közben magyarázom neki egy enyhén frusztrált vásárló életét a Media Marktban, nem hatja meg, kérek házhoz szállítást és beszerelést is, mondom végül, jó, de az négyezer meg hatezer pluszban, mondja, naná, na jó, hála istennek 50km-en belül lakom. Mikor hozzák? Csütörtökön. 10 és 17 között. Esetleg jobban behatárolni? Hívják reggel a szállítót. És akkor be is szerelik? Nem, azt nem ők csinálják. De miért nem? Mert milyen lenne, akkor csak három helyre jutnának el naponta. Nem olyan nagy baj, mondom, viszont lenne három elégedett vásárlójuk. (Újra felhívom a figyelmet a Media Markt makacs gyakorlatára és mindent átjáró kultúrájára, miszerint a vásárló mint olyan nem érdekel senkit.) Az elégedettség szó sem hatja meg Gézát. Akkor ki szereli be a gépet? Azokat majd maguknak fel kell hívni, itt a számuk. Három napon belül kijönnek. És -- beépített lévén -- a bútorlapot is átszerelik? Hát azt nem tudom, lehet. Beszéljék meg velük. (Nos, a csúcs, hogy nem szerelik át, mert hallgassátok, a beszerelő cég ügyfélszolgálata szerint a "fiúk" néhány asztalosmunkát elrontottak a múltban, ezért "letiltották őket" az ilyenekről. Mai, szerdai információ. Elnézést kérne a kellemetlenségért a Media Marktnak a Media Markthoz hasonlón acélos szolgáltató partnere, kb. zsák a foltját alapon kiválasztva? Naná, hogy nem. Eszébe jutna esetleg kiképezni az embereit? Naná, hogy nem. 2015, Magyarország). Gézának goodbye.

Kifelé három vagy négy pénztárban csevegnek az alkalmazottak. (Egy sem tudta volna máshol hasznosítani magát -- például a háztartási gép részlegen.) Megközelítjük az egyiket. Hirtelen mogorva lesz. Zavarom. Hitelkártya, pecsét. Biztonsági őr néz.

Media Markt. Egy német cég (eleve nem a vásárló-központúságáról ismert, inkább az agresszív reklámjairól) Magyarországon teljesen elveszítette a küldetését, fogalma sincs az értékesítésről, a vásárlásról mint élményről, csak bevágja az ötszázmilliós árukészletét egy csilivili (bár elég unalmasan üzemeltetett) raktárépületbe, oszt vigyétek, ha bírjátok. Mert hülyék vagytok (hogy ide jártok).

Ui.: Senki egyszer sem köszönt nekünk, amíg ott jártunk.

105 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr317699372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2015.08.11. 21:02:04

A te hibád, miért nem mentél vasárnap?! Akkor biztos nem tapasztaltál volna ilyet!

(Azt egyébként már megszoktam, hogy nekem kell odamenni és minden tapintatoskodás nélkül kijelentenem, hogy "Jónapot, segítségre van szükségem", a hangsúllyal odatéve a "MOST"-ot. De ennyire szar kiszolgálással még nem találkoztam Media Marktban.)

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.08.11. 21:04:24

Véleményem szerint, az általad leírt probléma nem Media Markt specifikus......a szolgáltatások szinvonalával igen komoly bajok vannak.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.08.11. 21:09:02

A fair-ség kedvéért. A szegedi mediamarktban, magyar viszonyokhoz mérve, egész tisztességes a kiszolgálás. Sok függ az árúház vezető személyétől. Ha neki nem fontosak a vevők, akkor senkinek sem lesznek.

Adam Ant 2015.08.11. 21:14:54

Áh, ez semmi, a garanciális ügyintézést kéne kipróbálnod náluk! Amíg venni akar az ember valamit, addig még csak istenes,.....de amint garancia alapján megjavíttatni, teljesen reménytelenné válik a helyzet.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.11. 21:32:57

Ezek szerint egybevágnak (nagyjából) a tapasztalatink -- de Szeged tarol

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.08.11. 21:40:07

Garancia érvényesítéssel még nem próbálkoztam a Mediamarktban :)
Tapasztalatom alapján, itthon a legrosszabb ügyfélmenedzsmentet a Telekom űzi. Szerintem alulmúlhatatlanok. :)

laci701000000000 2015.08.11. 22:00:35

Sajnos ez van a Media Marktban.
Tudom a feleségem ott dolgozik!
Sajnos a fizetések minden évben csökkenek,most egy Mediás dolgozó nettó 80-ezret keres!
Aki tud menekül a Médiából! De sajnos az egész országban ez van,aki tud Ausztriában dolgozik nettó 400-450ezer forintért.(átszámitva)
Van még kérdés?
És ami a legszomorubb a Médiás vezetés nagy ivben tesz az egészre...(de fizetésemelés nem fog lenni)! 10-éve magasabbak voltak a bérek,de voltak magasan képzett,elhivatott szaktanácsadók akiket sok év bércsökkentéssel sikerült elüldözni a Médiából!
Magyarország jobban teljesit!

Sepydus 2015.08.11. 22:45:14

Abszolút nem értek egyet a poszttal!
Nekem például pont attól megy fel a pumpa, hogy ha bemegyek valahova és az eladó "nyomul". Én nézelődök, válogatok - és ha van kérdésem, akkor fordulok az eladóhoz!
Oké, van, hogy pár percet várnom kellett, mert az azon a részlegen dolgozó eladó egy másik vevővel volt elfoglalva. Ez természetes. A hentesnél is sorba állok.
Volt néhány garanciális ügyem velük - egyszer sem voltak bunkók!
Tavaly vettem egy mosógépet a soroksári üzletükben ( ingyen kiszállítással!), és még aznap megláttam ugyanazt a a típust a szemben lévő Auchanban 5000 Ft-tal olcsóbban. Visszamentem, és nem hogy az 5000 ft-ot írták jóvá, hanem ( mivel hitelre vettem), kaptam egy 10 000 Ft-os ajándékkártyát, amit 5 évig vásárolhatok le.

Sepydus 2015.08.11. 22:52:39

@laci701000000000:
"Aki tud menekül a Médiából! De sajnos az egész országban ez van,aki tud Ausztriában dolgozik nettó 400-450ezer forintért.(átszámitva)
Van még kérdés?"
Van.
A fizetésről csak a Média tehet?!
Magam hallottam, amikor februárban arról beszélgetett két eladó, hogy kb. 20 000 Ft-tal fog csökkenni a fizetésük a vasárnapi zárva tartás miatt.
( Az elvesztett vasárnapi pótlék -, a csökkent óraszám...)

babo81 2015.08.11. 22:53:52

Én kb.három hete voltam a West End-ben lévő üzletükben.Hajszárítót akartam venni,volt egy rakás szerettem volna kipróbálni néhányat.Az egyik pultban egy végletekig unott nő hajlandő volt memutatni,hogy hol találom a kihelyezett konnektort.Én pedig szorgalmasan teszteltem a készülékeket.Kb. az ötödiknél odajött egy fiatal fruska kérdezte,hogy én mit csinálok(mindezt olyan hangsúllyal,hogy kinyilt a bicska a zsebemben).Kérdeztem mi a probléma,mire ő:Engedélyt kell kérni,nem lehet csak úgy "randalírozni"Akkor felvilágosítottam,hogy megkaptam a jóváhagyást nem kell itt pattogni,békén lehet hagyni.Hápogott még egy sort,aztán lelépett.A két véglet:vagy leszarnak nagyívben,vagy nekiállnak önkéntes rendőrködni.Egyik szarabb verzió,mint a másik.... :((((

profilo 2015.08.11. 23:03:15

Néhány megjegyzés.

-Mivel lakhelyemtől 40-40 kilométerre van két MM,és vásároltam már mindkettőben nem is egyszer,így nyugodtan mondhatom,hogy ez "ember,eladó specifikus probléma". Nem volt szerencséd. Lehet,hogy másnap,egy másik műszak másik eladója készségesebb és rugalmasabb lett volna.

-Ennek a posztna a Tékozló Homáron lenne a helye.

-A MM a "küldetését" így is teljesíti. Nyugodt lehetsz,ha más,másmilyen hozzáállás kellene ahhoz,hogy a számok csíkoljanak,akkor változtatnának,mert amilyen a mosdó,olyan a törölköző.

És remélem nem bántok meg senkit,de a sztoriról egy vicc jutott eszembe. Vadász,vadász...

neoteny · http://word.blog.hu 2015.08.11. 23:06:16

@profilo:

"hogy a számok csíkoljanak"

Ezt a szófordulatot még nem hallottam: mit jelent, kérlek?

tekozlo11 2015.08.12. 03:10:05

Szóval a telefonnal szenvedő munkatárs nem reagált a krákogásra és az intenzív nézésre? Hallatlan.

Az engem is érdekelne, hogy a futár mért nem szereli be. Pláne ha külső céggel szállíttatnak.

Mellesleg te még soha nem rendeltél házhozszállítással? Nem szokták előre megmondani, hogy órára pontosan mikor ér oda. Valóban max. az adott futár tudja megmondani, aki reggelre megkapja a címeket és megtervezi az útvonalát...

Értem én hogy frusztráló volt, de ennek valóban a homáron van a helye, ilyenkor az ember marhára nem objektív.

kiazmarmegint 2015.08.12. 04:10:58

@HaFr: A siofoki Tesco a legrosszab...

Uni1002 2015.08.12. 06:53:44

Sajnos, másik oldal is megnézendő.
20-30 év közötti ifjú titán, 0 vezetői tapasztalattal, a szemetet kezdi el összeszedetni, a csicskának nézett eladóval, aki éppen a vevővel tárgyal, már már sikeresen rábeszélné a vevőt vásárlásra, de a főnöki parancs a kötelező.
Megint sikerült megszabadulni egy 100000 forintos bevételtől.
Vagy közli az eladóval, hogy azonnal menjen a vásárlóhoz, és kérdezze meg hogy miben segíthet. Csak azt nem vette észre, hogy a vevő ezzel az eladóval már átbeszélte a dolgot, és ők éppen indultak volna fizetni a pénztárhoz. Ő vissza ment és elmondta nekik, hogy nem hülye, de a főnöke utasítására kénytelen újra megkérdezni hogy...???
Vagy a vevő által kiválasztott, magas polcról levett terméket, míg a papírokat intézi, a zseniális vezetője visszateteti a polc tetejére, mert "rendetlenség van".
Lehetne még mesélni, a fentiek egy multinál, de nem a Média Márkban történtek.

megamedve 2015.08.12. 07:10:04

Az efféle üzletek lassú kihalásra vannak ítélve
Odamegyek, megnézem, kiválasztom. Aztán hazamegyek, és a neten keresek egy normális e-kereskedőt, ahol 15-30%- al ólcsóbban megveszem
Hangsúlyozom: normális e-kereskedő céget.

nyíregyházi betti 2015.08.12. 07:16:14

@Sepydus: A legtöbb kereskedelmi vezető ezzel nincs tisztában:

www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/megszolitsam-a-betero-vevot-vagy-hagyjam-nezelodni/

A másik legnagyobb hibájuk, hogy egyszerre várják el az eladótól, hogy lelkiismeretesen foglalkozzon a vásárlóval és végezze a hasból kitalált időre kiadott egyéb munkát. Az eladó kutyaszorítóba kerül mert választania kell: vagy jó eladó lesz vagy jó (vagyis gyors) dolgozó.

nyíregyházi betti 2015.08.12. 07:21:32

@megamedve: Az én cégemnél mindkettő van. Remekül kiegészítjük egymást. A legtöbb vásárló szereti élőben látni a terméket mielőtt megrendeli és egy hozzáértő élő valójában (nem telefonon) jelen lévő emberrel elbeszélgetni róla.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.08.12. 08:37:32

Ezt a posztot egy Media Markt reakció levél koronázná meg. Like:
.....mindent elkövetünk a vevőink elégedettségének növelése érdekében, de ilyen kekec kuncsafttal mint a blogger még nem tudunk mit kezdeni. Már szervezzük az agyvihart, de nagy reménye senkinenek ne legyen......eddig sem sikerült, ezután mitől lenne jobb.......

2015.08.12. 09:30:30

a médiamarktba azért kell menni, hogy az asszony megnézhesse, hogy így néz ki. mert ott a legnagyobb a kínálat. aztán megrendeled az internetről olcsóbban. persze összességében nem jössz ki kevesebből, mert a médiamarktban az asszony biztos venni akar valami hülyeséget. szóval a különbözetet úgyis elköltöd.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 09:45:21

@unionista᠍᠍: Az "asszony" nálunk nem debil és nem automata. Mellesleg én vettem egy plusz cuccot, ő közben olvasott. (Azt is tud.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 09:47:12

@Fuxos (ex bömis): nem tudom, a németek akarnak-e jobbat -- tartok tőle, ahogy a politikánkat, úgy a kereskedelmi szellemet is megfelelőnek tartják ide

neoteny · http://word.blog.hu 2015.08.12. 10:06:46

@HaFr:

"ő közben olvasott. (Azt is tud.)"

Pics or it didn't happen! :-P

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 10:11:40

@neoteny: hát, sajnos ez általános, éppen ezért nem készül róla pic :) Kindle, tudod, eccerű, naccerű, zsidó-keresztény holmi

kiir 2015.08.12. 10:18:47

Túlgondoljátok a dolgot.

Sokan voltak a boltban? Sokan. Miért? Részben mert az van a köztudatban, hogy olcsó; részben mert elég nagy a választék és kézbe is lehet venni. Lehetne menni helyette a drágább Office Depot-ba vagy Elektro-akámibe, vagy az interneten vásárolni? Lehetne, de mégis az "olcsó MM" volt tömve. Vajon mit olvas ki az MM a vásárlói igényekből? Legyen szar de olcsó mer az kell a népnek.

Nincs itt semmi tudatos butítás. Alkalmazkodás van. Ellenpróba: voltatok már erdélyi Kauflandban? Elképesztő szintű szarok vannak ott kajának híva, még a magyar viszonyokhoz képest is. Volt szerencsém párizs-külvárosi Auchanban is vásárolni. Hát azt a koszt, szemetet és vásárlói kulturálatlanságot sehol se láttam Magyarországon.

Következtetés: A fogyasztói igények mindenhol megteremtik a maguk kiszolgálóit. Ha Magyarország magasabb fizetőképes keresletet óhajt képviselni (azaz magasabb ár és bérszínvonalat), azt magának kell kiküzdenie, nem az MM-nek. Ennyi a történet.

közösperonos átszállás 2015.08.12. 10:28:30

@HaFr: Nem vagy te gazdasági szempontból full liberális? Tudod, love it or leave it. Legközelebb máshova fogsz menni? Mert ha nem, akkor a kereskedelmi szellem ide, neked pont megfelelő.

zipe moha 2015.08.12. 10:40:53

@HaFr: ...a század elején is úgy volt, hogy Magyarországról akik megtehették Bécsbe, Milánóba jártak vásárolni....a hazai szolgáltatói kultúra egészen addig a szintig zülleszthető amíg az a perifériás zsákmányországhoz naturális valóságával egészen egészen meg nem felelhethető...és akkor az vesz a kinek venni kell, azt amit, és nincs idealisztikus várakozás a várlással kapcsolatosan...áru-pénz naturális csere szükségletek keletkezése esetén...

keveset adunk keveset kapunk, jól van ez így... hiába is adnánk sokat akkor is keveset kapnánk...:)....sőt ráadásul sokat adunk, a nyugati szolgáltatók jelentősen felárazzák a szolgáltatásaikat lebutítják adott esetben a minőséget...jó ez ide a perifériára

Minden változik vagy semmi... a csúcs után a visszarendeződés a természetes iránya a folyamtoknak...a felfokozott várakozások után a semmire sem számítás van van a lefele csúszó ciklus közepén...majd a rosszra való várakozás következik...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 10:48:07

@kiir: nem értek egyet okvetlenül -- az MM nyilván beazonosítja azt az egyensúlyt, amit versenyképesnek tart. Ez azonban nem volt versenyképes a mellékelt ábra szerint, veszteséget és elégedetlenséget termelt. Tehát az MM nem jól végezte a dolgát.

2015.08.12. 10:48:14

@HaFr:
nálunk sem debil az asszony, hanem asszony. kitalálja, hogy a gyereknek nem kellene venni egy ilyet. vagy ezzel meglephetnénk erzsike nénédet. mert fáj a keze és vehetnénk neki egy ilyen darálót. évike és a barátja összeházasodnak. mit vegyünk nekik? a szomszéd sanyiéknak most lesz a 25. házassági évfordulójuk. majd meglátod, hogy meghívnak bennünket. mert már megbeszéltük a katival a menüt. majd valamit vinni kellene nekik. ezt te hívhatod debilitásnak. valójában szociabilitás. az asszony fogyasztói oldalról műszaki érdeklődésű. humán oldalról elég művelt. szokott olvasni. amazon kindle azonnal kellett. a mediamarktba nem olvasni, hanem szétnézni és vásárolni járunk.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 10:50:36

@közösperonos átszállás: most akkor mi a kérdés? hogy máshova megyek-e legközelebb? Igen. De mivel a környéken lakom, ezért számításba kell vennem az egyéb költségeimet a döntésnél (ahogy az MM is pontosan tudja, hogy ezt fogom tenni, ezért települt Budaörsre, mármint nem én miattam, hanem a vásárlóerő és a környező dedikált vásárlási lehetőségek relatív hiánya miatt). De a válaszom a kérdésre mégiscsak igen.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 10:52:42

@unionista᠍᠍: én meg TV-t nézni, ahogy magyaráztam -- ő meg olvasni, különösen, ha velem szeretne lenni, vagy egy perc alatt rábólintani a választásra, utána meg rám bízni az intézkedést. Ilyen különbözőek vagyunk

2015.08.12. 11:16:50

@Fuxos (ex bömis):
ez nagyjából a boltvezetőn múlik. mert van, hogy felvesznek egy sok diplomás bölcsészt. aki a könyvekből megtanult mindent, csak mégsem tud az alkalmazottakkal bánni. és nem érti a vevők gondolkodását.

van olyan üzlet, ahol a gyerekek folyamatosan hisztiznek. és van ahol nem. azért, mert az ott dolgozik egy kereskedéshez értő alkalmazott. és a gyerekek mennek mariann nénihez a játékosztályon. óvónéniként játszik velük. és közben a szülők szemébe néz. és látja, hogy inkább olcsóbb dzsiájdzsó kellene. vagy azt, hogy eladhatná a drágábbat. van ilyen ismerősöm. felveszi a mesecsatorna műsorát. átpörgeti a rajzfilmeket (hogy képben legyen) és megnézi a reklámokat. a főnöke előadást tart, hogy kompetenciák kellenek. azok kellenek. a probléma, hogy magyarországon a közép és felsővezetők között nagyon sok a diplomás, semmihez sem értő ember. és őket a multik válogatják ki. ez kereskedelemben még elmegy. ha az üzletvezető ilyen, akkor nem okoz akkora problémát. az igazán problémás az, amikor ez megjelenik az iparban. felveszik a sok diplomást üzemvezetőnek, mert tudja, hogy mi a szix szigma. és papol a minőségbiztosításról. de fogalma sincs hogyan lehet minőséget konkrétan azon a gyártósoron biztosítani. nem úgy általában kell hozzá érteni. az is fontos, de azon túl valós problémákat kell megoldani. azt ahhoz nem ért. szavazzál a pkp-re. hordjad nekik a szórólapot. ha majd lesz szórólap. tíz év múlva.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.08.12. 11:24:11

@unionista᠍᠍: Ezt most mivel érdemeltem ki? .....de köszönöm. Nem hülyén fogok meghalni.

Doberdo 2015.08.12. 11:29:23

Nekem hasonló értelemben az Auchan nevű csodálatos
bolttal volt kapcsolatom. Megígérem, hogy többet
nem kívánok tőlük müszaki cikket venni. Ugyanis
az eladók felkészültsége, vagy szakmai morálja erős
kivánni valókat ébreszt.

Mob. 2015.08.12. 11:51:29

Írásoddal kapcsolatban csak egy kérdés vetődött fel bennem: ugye, végül azért nekik adtad a pénzed?

ricardo 2015.08.12. 12:29:14

(Ugyan kérem. Amikor nekem az üzletben az eladó hölgy arra a kérdésre, hogy milyen méretű ing kellene (amit ugye ránézésre tudnia kéne), azt válaszolom, hogy M-es, csak annyit reagált: Olyan pici?! (megvetéssel vegyes megdöbbenéssel) Majd jön, hogy ilyen „pici” ingeket nem nagyon tartanak, ilyen „piciből” ritkán jön áru, ilyen „piciben” kék színű pláne nincs stb. Nem akartam mondani neki, hogy mi a pici.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 13:02:40

@-=Z=-: adtam, a fenti zárójeles okok miatt

2015.08.12. 13:09:02

@Fuxos (ex bömis):
te vagy a nagy pkp rajongó, nem? és megemlítetted, hogy ugyanazzal a felirattal az egyik helyen működik az üzlet, a másik helyen nem. leírtam a nyilvánvalót. a multiknál ugyanúgy jelen van a kontraszelekció, mint az állami szférában. a verseny önmagában ezt nem zárja ki. béndek péter a versenyképességről papol. az ostoba boltvezető általában a kompetenciákról. de fogalmuk sincs, hogy konkréten mit kellene csinálni. a játékosztályon dolgozó eladó tudja, hogy akkor felveszi a minimaxot. átpörgeti a rajzfilmet, lelassítja közte a reklámot. de ez valójában az üzletvezető dolga lenne. csakhogy a multik nem az ilyen eladót választja ki. hanem azokat, akinek elég sok diplomájuk van, de nem értenek semmihez sem.

nem általában kellene beszélni a versenyképességről. hanem konkrétan. ágazatokról. ahhoz nem dekonstruált filozófusok, hanem szakközgazdászok kellenek. vagy tájakról, városokról, emberekről kellene beszélni. hogyan lesz versenyképes csongrád (crna grad/tschongrad), csanád (tschanad) vagy bácska (bačka/batschka). a versenyképesség elsődlegesen szomszédsági és a szövetségi kapcsolatokból szerveződik. és nem abból, hogy idejön egy multi. építenek egy baszott nagy üzemet vagy üzletet. aztán a népek dolgoznak éhbérért.

a délvidéken mi lesz szeged szerepe. létrehozható-e nagy-szeged, aminek része hódmezővásárhely, makó, zenta, szabadka és ópusztaszer mellett létrehozható-e egy új. ebben a szeged központú ötszögben hogyan indulhat el a szerves fejlődés. csak ilyenkor jöttök ti, hogy ez megint egy többségi magyar fasiszta dolog, amiben a szegény kis-szerbeket elnyomjuk. valójában így hozható létre egyensúly. létrejön többségi magyar nagy-szeged kisebbségi szerbekkel. és egy többségi szerb újvidék kisebbségi magyarokkal. és mellette ott van nagy-temesvár. ami román-magyar. és ebbe a háromszögbe lehet bevonni németeket vagy esetleg németalföldieket. úgy, hogy a magyaroknak relatív többségük van. most ugye a magyar szeged lakosságban fele akkora, mint a szerb újvidék, vagy a román temesvár. mondhatod, hogy ez az uniós (egyesített vagy újraegyesített) (vár) megyéken (megyei városokon) alapuló koncepció egy szövetségi állammodellben úgy rossz, ahogy van. mondjál másikat.

2015.08.12. 13:35:46

@közösperonos átszállás:
ez a metropoliszokban működik. ahol minden sarkon van egy elég nagy üzlet. budapest sem ilyen. ezért errefelé a majdnem totális gazdasági liberalizmus nem működik. vidéken pláne nem. az üzletmenetet nem a vevők, hanem az eladók diktálják. egy ilyen környezetben ha a cégek mellett nincsenek céhek, akkor általánossá válik a kontárkodás. mert a céhnek lehet azt mondani, hogy te állod a zechet. kereskedelmi és iparkamara vizsgálja ki az esetet. és mellette ott a fogyasztóvédelem. a helyhatóság. de ha lehet, akkor nyilván piaci alapon kellene mindent rendezni. ebben az esetben ez az egész kulturáltabbá válhat. csak nem ezt az utat járjuk. a magyarország nem a feudális/föderális hagyományaiból akar polgárosodni. hanem budapest zsidókeresztény polgársága valamilyen überkapitalista koncepciót próbál a magyarokra erőltetni mondván, hogy ők a magasabb rendűek. és ebből lesznek az irracionális félelmek gerjesztésén alapuló politikai konfliktusok. amelyek aztán valóságossá válhatnak. a valóság ugyanis a racionalitás és az irracionalitás együttvéve.

Rudolf Horváth 2015.08.12. 14:30:08

@profilo: Ezt tudom mondani én is, üzletfüggő a helyzet. Hozzám legközelebbi Media Marktba járok évek óta, pedig Pesten van egy pár és eddig jó tapasztalataim voltak. Eladók segítenek, illedelmesen válaszolnak ha odamész, nem flegmáskodnak de nem is erőszakoskodnak ha nézelődsz.

explanatus 2015.08.12. 14:52:26

@unionista᠍᠍: Írásaidba beépült egy gondolatrendszer, amit a párt elnökén és az alig van PKP-én kérsz számon. Tök mindegy, hogy multiáruházlánc egy egységében megélt élményről, ki-vagy bevándorlásról vagy bármiről van szó oda lyukadsz ki, hogy ennek az új pártnak fogalma sincs sem a világ, sem Európa, sem Magyarország, sem a magyar vidék állapotáról, hiszen ez a csoportosulás egy általad kreált fogalom képviselője.

Minden egyes betűdből süt a nem „pkp rajongó” szemlélet, mégis tőlük kéred számon, újabban a határon átnyúló magyar dominancián alapuló együttműködések hiányát. Tegyük fel, igazad van (igazad van) és nem érted, hogy érveid halmazának érvénysüléséért a PKP miért nem áll ki. Miért állna ki, ha magad bevallottan nem vagy rajongója a PKP-nak? Az eddig északkeletre koncentrált figyelmedet lassan, talán a kerítés hatására, mostanában délkeletre fókuszálod.

Az eredményt tekintve ugyanott vagy mint korábban. Semmi sem mozdul abba az irányba, amit felvázolsz. Ne érts félre (szándékosan se) nem mondom, hogy nem jó amit mondasz, hanem azt, hogy nincs ebben a hazában és azon kívül senki, aki neki merne veselkedni, hogy bármelyik részmegoldás-javaslatodat a gyakorlat próbájának alávesse. Biztosan feltetted magadnak a kérdést, MIÉRT. Miért nem érti ez a Béndek meg a PKP amit mondok. Lehet érti, Béndek is, a PKP is, azok nem értik, akik a te az általad kreált földrajzi és egyéb csoportok tagjai. Nem azért mert buták, hanem azért, amit Béndek meg a PKP mond, hogy a helyi csoportszervező képessége a magyarnak (hogy mondjam ne legyen sértő) fejletlen, hiányos, félelemmel teli … Ez a negyed évszázad a legszebb bizonyíték ere. Szerinted a CÖF, a békemenet besorolható-e úgy, mint helyi csoportszerveződés?

Innen pedig ki kell szabadulni valahogy. Erre te azt mondod, Béndek ne tanítóként/hittérítőként álljon a magyarokhoz, sokácokhoz, svábokhoz, meg az egyre jobban leszakadó társadalmi csoportokhoz. … De hát valakinek csak el kell mondani, emberek, ez így nem vezet sehova, ebből nem jobb-lét lesz, hanem még inkább süllyedünk, mint eltévedt turista a mocsárban.

közösperonos átszállás 2015.08.12. 14:53:40

@HaFr: "adtam, a fenti zárójeles okok miatt "

Hát akkor ennyi. Most eléggé megsértődtél, hogy veled mint Vásárlóval így jártak, ráadásul a németek mintha ezt direkt a perifériának szánnák; mikor épphogy (hazai viszonyok között már-már szélsőségesen) piacpárti vagy, és itthon kábé itt van a piaci optimum. If you pay peanuts, you get monkeys -- de ha a majmok ugyanannyit értékesítenek, és a vásárló csak a netes fórumon szipog, hogy és még a banánhéjakat is kerülgetni kellett, akkor valószínűleg jól döntött.

Még egyszer: EZ A PIAC.

közösperonos átszállás 2015.08.12. 14:54:49

@explanatus: "határon átnyúló magyar dominancián alapuló együttműködések hiányát"

Egyébként ez Szeged, Szombathely vagy Győr esetében magyar dominanciájú lenne, Arad, Kassa és Nagyvárad esetében meg pont fordítva.

explanatus 2015.08.12. 15:01:17

@közösperonos átszállás: Nekem az is megfelelne! Csak indulnánk már meg abba az irányba, hogy helyi emberek, helyi erők képviseljék a helyi érdekeket, ha kell a kedvenc párt irányvonalával szemben is.

PAPÓ38 2015.08.12. 15:04:43

Utoljára kb. 20 évvel ezelőtt a KERAVILL-ben részesültem "emberi" kiszolgálásban.
Talán nem a boltokkal van gond, hanem azzal, hogy "arctalanok" a multik. Nincs tulaj akinek elmondhatnád, mit csinál rosszul. Azt is tudja a multi, hogy nincs versenytársa (mármint hazai) mert idejében kiiktatta a piacról. A legfőbb gond azonban a hihetetlenül alacsony bér és az érdekeltség hiánya. Az eladónak mindegy mennyit vagy milyen értéket forgalmaz egységnyi idő alatt, a bére úgyis minimálkörnyéki. Az eladó tudja, hogy ugyanebben a beosztásban Németországban mennyi a bér. A hazai eladó csak annyit dolgozik, és úgy ahogyan a multi megfizeti.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 15:04:52

@közösperonos átszállás: nem értettél -- nekem a saját cost/benefit számításom alapján még mindig jobban megérte itt és így vásárolni -- a piachoz EZ is hozzátartozik

PAPÓ38 2015.08.12. 15:09:51

@Doberdo: Apropó Auchan. Kávéfőzőt 5-jére sikerült náluk vennem. Egyik esetben a gép hiányos volt. Valaki "eltulajdonította" a tejet felszívó műanyag csövet. Mikor visszavittem a gépet még élcelődtek is rajtam, hogy az üzemanyag árán simán vehettem volna egy műanyagcső darabot. A gond, hogy prémium termékről volt szó. A sikeresen megvásárolt darab eredi csomagolásban lett elén téve és felbontva, ugyanis már perrel fenyegetőztem a sorozatos kudarcok miatt.

halaloszto 2015.08.12. 15:24:51

Pár további vicces tény a médiamarktról

1. az index fórumaiban rendszeresen megjelennek frissen regisztrált nikkek, akik elújságolják milyen fasza cuccot vettek a mediamartkban, majd utánna megkukulnak, nem válaszolnak semmire.

2. a mediamartk webshopjaban háztartási gépekre meg csomó más dologra igen jók az árak, és mosógépnél kisebb cuccokra ingyen házhozszállítás van (valami összeg felett, de ezek ugye nem 2000 forintba kerülnek) De a boltban nem ezek az árak vannak, ott drágább, és még haza is kell cipeld. Mintha direkt le akarnának szoktatni a boltról. A poster is jobban tette volna ha a boltban megnézi, és utánna weben rendeli meg.

3. netes rendelésnél ha boltban átvételt választasz és előre kifizeted bankkártyával, akkor a boltban bemondásra odaadják. se személyi, vagy hogy mutatsd meg a visszaigazolást, vagy a kártyát amivel fizetted, semmi. Csókolom, van itt egy mosógépem kovács névre, ki van fizetve. Nézem, igen meg is van, tessék parancsolni. Kíváncsi lennék az arcokra az első alkalommal, amikor az a válasz hogy azt már reggel elvitték.

4. vásárlás utánkövetésként egy héttel a vásárlás után küldenek egy levelet, hogy értékeld a terméket. A levélben a link a termék oldalára visz a webboltba. Ahol látod hogy pont akciós és 8ezerrel olcsóbb mint amennyiért vetted. Kedves tőlük, nem?

Vajk

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.08.12. 15:34:29

@unionista᠍᠍: Köszönöm a sok észt, amit nekem osztani tetszett. Az igaz, hogy időnként nem értem a szövegét, de ez biztos hogy a mondandója sziriuszi dimenziója miatt van.

2015.08.12. 15:38:42

@Fuxos (ex bömis):
ez nem egy nagy elmélet, hanem valami, ami majdnem nyilvánvaló. és ugye a hozzád hasonlók csak azt tudják mondani, hogy ez fasizmus. rettegjél.

Magyar Gábor6817 2015.08.12. 15:46:05

Ezekben a boltokban (MM, euronix, edigital, de ide sorolhatnám osant, tescot is) csak amatőr "eladók" dolgoznak, alap műszaki dolgokkal sincsenek tisztában. Annyi a küldetésük, hogy kiírják az árut aztán lehet a papírral a pénztárhoz fáradni. Kedvesség, udvariasság: 1/10 Ilyen helyken csak megnézni kell az árut, aztán neten megrendelni, olcsóbban.

közösperonos átszállás 2015.08.12. 16:04:24

@HaFr: "nem értettél -- nekem a saját cost/benefit számításom alapján még mindig jobban megérte itt és így vásárolni -- a piachoz EZ is hozzátartozik "

De, pont hogy értettelek.

(De ugye tudod, mit jelent a love it or leave it? Azt, hogy a pénzeddel (és CSAK a pénzeddel) szavazol, nem azzal, hogy aztán egy Isten háta mögötti netes oldalon hüppögsz. És akkor tényleg te vagy a nagyon-is-piacpárti?)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 16:06:08

@közösperonos átszállás: ja, tényleg nem értesz -- vagy a közgazdaságtant, mindegy. Viszont egyre agresszívabb vagy.

2015.08.12. 16:09:30

@explanatus:
félre értesz. nem akarlak meggyőzni. engem az érdekel, hogy ha egy ilyen típusú politikai irány a mainstream médiában megjelenne, akkor mik lennének ezzel szemben a komolyan vehető ellenérvek. (azért zsidózok közben, mert azt gondolom, hogy a közbeszédben ez megjelenne. mert mégis csak a zsidó baloldal kiszorításáról és liberális keresztény-konzervatív jobboldal átpozicionálásáról szól. lehet kiáltani az antiszemitizmust. de ez egy politikai/hatalmi játszma. ténylegesen nem vagyok zsidóellenes, mert el tudnám ezt zsidóbarát módon is mondani, hanem a magyar politikai közeget próbálom emulálni. kénytelen vagyok felvenni ezt a "náci" mezt. és az érdekel, hogy mik a komolyan vehető ellenérvek.

nyilván nem várom el, hogy a pkp ezt képviselje. keresztényszocialista vagy nemzeti keresztény pártnak lenne esélye a parlamentbe jutni. egyik sem zsidókeresztény. értem, hogy ez a csoport filozófiában érvényesül, de a politikában nem. egy filozófia tanszék inkvizíciós jelleggel működik. mit fogadsz el érvényesnek a filozófiában. amit akarsz.

nekem volt orosz professzorom és tatár tanárom. a szovjetorosz és a mongoltatár megszállás miatt nem utáltam őket. egy kicsit sem. és volt zsidó is. eszembe nem jutott megbántani. ez kölcsönös volt. nem dörgedelemként magyarázták a tudományt. a filozófia tanszéken viszont papolni kell. és kétségkívül a politikában is. csak nem ugyanaz érvényesül. béndek oktatóként azt rúg ki akit akar. vállalati tanácsadóként is. politikusként igazodnia kellene a többséghez. és ez, amit nem értetek. hanem mondjátok, hogy így nem lesz liberális demokrácia és jogállam. amire azt mondom, hogy így nem lesz zsidókeresztény köztársaság. persze ilyenkor megint jön a fasisztázás. így lett mainstream a jobbik.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.08.12. 16:09:39

@unionista᠍᠍: Ez amit te írkálsz, ez nem fasizmus. Ezek csak szimpla agymenések, egy korlátolt és buta (ha pc lennék, akkor tudálékost írtam volna) ember tollából.

2015.08.12. 16:11:50

@Fuxos (ex bömis):
ez rendben van. de ezzel szemben te mit gondolsz?

közösperonos átszállás 2015.08.12. 16:15:37

@HaFr: Nem agresszív vagyok, hanem újra és újra leírom, amit mondani szeretnék, csak más szemszögből, hátha akkor megérted.

Én úgy tapasztaltam, ez célszerű viselkedés a neten, ha úgy érzed, hogy a másik nem ért.

Pont emiatt tartanám azt is célszerűnek, ha ezt te is megpróbálnád, mert ha tényleg nem értem, akkor egysoros kommentekből nem is fogom.

altimus 2015.08.12. 16:24:32

az eladoterben valoban szinte nincs elado a mm-ban. gondolom koltseg optimalizalas all a dolog mogott. viszont a multkor tv-t neztem es egy meglepoen ertelmes elado jott oda magatol (en se szeretem a nyomulast, inkabb kerdezek, ha info kell) es egesz jo tanacsokat adott. mivel egy dragabb tv-t neztem mondtam, hogy majd otthon meg atgondolom. erre az volt a valasz, hogy amennyiben barhol mashol olcsobban talalom meg ezt a keszuleket ugy hozzaigazitjak az arat ok is! erre viszont adnek egy csillagos otost, ha tenyleg igy van.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.08.12. 16:24:48

Basszus Hafr..

Legalább odaírtad volna a végére, hogy diktatúra van, vagy Orbán tehet róla.
Ez így nem hiteles.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 16:43:56

@közösperonos átszállás: egyszerű, egy közgazdaságilag releváns érv szerint akkor is racionális ott vásárolnom, ha a konkrét kiszolgálással nem vagyok elégedett, amíg a vásárlás előnyei felülmúlják a költségeit. Te erre azt mondod -- a love it or leave it teljesen irreleváns széplelkűségével --, hogy nem vagyok kellően piacpárti. Noha a piacpártiságom is bonyolultabb mint szerintem feltételezed, nem a LILI érdektelensége teszi azzá.

közösperonos átszállás 2015.08.12. 16:50:13

@HaFr: "Te erre azt mondod -- a love it or leave it teljesen irreleváns széplelkűségével --, hogy nem vagyok kellően piacpárti. "

Tévedés. Én azt mondom, hogy a love it or leave it alapján, ha a kellemetlenségek dacára mégis ott költöd el a pénzed, akkor a piac szempontjából igazából semmi bajod nincs a dologgal. A gond ott jön a képbe, mikor egy hosszadalmas posztban panaszkodsz, hogy a MM milyen vacak hely. A (szerintem itthoni viszonyok között) szélsőséges piacpártiságod, ami a pártod szexepilje lehetne, szóval ez alapján viszont az MM egy tök jó hely (jobb például, mint az összes konkurense), hiszen ott vásárolsz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 17:11:11

@közösperonos átszállás: :) nem kerülünk közelebb egymáshoz, úgy látszik. Nem, nem az látszik a vásárlásomból, amit te gondolsz. Az látszik, hogy nincs ellentmondás a megszületett posztom ("vacak hely") és a még nagyobb költséget jelentő alternatívák háttérbe szorítása között. "A piac szempontjából" megjegyzésed akkor lenne csak értelmes, ha az MM szempontjából nézném a dolgot. De nem abból nézem, mint ahogy senki sem a másik szempontjából választja meg a saját piaci viselkedését, hanem a várható hasznok és költségek szempontjából. Az MM azért tartja mélyen a színvonalat, mert ez valamiért neki megéri (bár szerintem nem éri meg neki, irracionálisan viselkedik,mert rossz a menedzsmentje, de ez más tészta), és ha az MM valóban racionálisan viselkedik, akkor bekalkulálja a saját döntéseibe az én várható döntésemet (hogy a gyenge szolgáltatás ellenére ott maradok, mert nem akarok átmenni az Auchanba, ami még rosszabb, és a legközelebbi szakáruház messze van). Mind a ketten racionálisan viselkedtünk, ezért jött létre csere.

Traktoros lány 2015.08.12. 17:30:38

"Hívják reggel a szállítót. És akkor be is szerelik? Nem, azt nem ők csinálják. De miért nem?"
Te nő vagy, B+? :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 17:31:30

@Traktoros lány: Nem, férfi vagyok. De a feleségem nő.

Traktoros lány 2015.08.12. 17:34:51

@HaFr: És tényleg azt hittétek, hogy a szállító (a keccsölős Pityu) fogja a háztartási gépet garanciával beszerelni? :)

hatar.comment 2015.08.12. 17:44:04

Online szoktam MediaMarkt-tól rendelni. Nagyon jó ez a szolgáltatásuk. Volt már, hogy kevesebb, mint 1 napon belül megérkezett a rendelésem (ventilátor, amiért ebben a hőségben nagyon hálás voltam), de max. 3 napon belül mindent megkaptam minőségben (tv, mixer, mikrohullámú, stb.).

Ajánlom másoknak is ezt a szolgáltatást!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 17:49:12

@hatar.comment: köszönöm, racionálisnak tűnik

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 17:50:03

@Traktoros lány: nem, Pityut nem ismerjük, de azt hittük van egy európai színvonalú szolgáltatás, amelyhez ez is hozzátartozik

zipe moha 2015.08.12. 17:52:33

@HaFr: ..szeretnék én is adni valamit...hátha valaki nem ismeri még at ezen a blogon rendszeresen megfordulók között...alibabab.com...mondjuk ha nem vagy kereskedő, néha nehéz 50-100 db iskolatáskával mint kezdeni ha csak 1 kellett...de sok esetben az 1 darab is rendelhető
... ha marad a periférikusság...annak le kell ülnie...ha senkinek nincs ajánlata akkor pangás lesz,vagy leépülés...majd csak megemelik a polgárok a seggüket ha a mindennapi élményeik sem élmények többé úgy sem mint eddig..:)

zipe moha 2015.08.12. 17:54:15

"alibabab.com
marhaság...
alibaba.com...:)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 18:01:04

@zipe moha: köszi, cserébe: negyvenrablo.hu jelenleg épp a fidesz oldalára vezet

zipe moha 2015.08.12. 18:07:43

@HaFr: :))
....amit én ajánlottam ott jó a cserarány...amit te ott nem éppen
hát így tegyek jót, rosszal fizetsz?...:)))

ui: ha mindig a negyvenrablo.hu-n költöd el a pénzed ne csodálkozz...:)))

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.12. 18:11:15

@zipe moha: :) igazad van, szégyellem magam

zipe moha 2015.08.12. 18:15:40

@HaFr:

....rászokni a közadókra az azért is gáz, mert ha az csökken... saját produkció meg alig...omlik a vállalkozás . igy többet kell rabolni, ami növeli az ellenállást a további fosztogatással kapcsolatban...ez már akár cselekvésnek is mondható..:)

zipe moha 2015.08.12. 18:24:26

@HaFr: ..tulajdonképpen Péter az jutott eszembe, hogy a politikát lehet hogy üzleti oldalról kellene megközelítened....egy szép nagy "civil" polgári "értékesítési -és beszerzési" közösség, mint deal ??( úgy is olyan lebeszélhetetlenül anyagias mindenki....miközben közéletet él ad-vesz?)...
csak ötlet volt...:)

tamas11 2015.08.12. 18:45:26

@zipe moha:
Hű de vicces.
Ezen agyalok, csakhogy én egészen komolyan.
Szó szerint.
Olyannyira, hogy utánaolvastam a pártok gazdasági tevékenységére vonatkozó passzusoknak. (korlátozásnak).
Onnan közelítettem meg az elképzelést (a hiányát), hogy miként lehet eljutni egy potenciális nagylétszámú, bővíthető szervezett politikafogyasztói táborhoz, rendszeresen, érdekeltségük közepett.
Olyanok számára, akiknek javarészt nincs munkájuk, vagy elveszíthetik.
A szövetkezeti hálózat újkori frissítése is erről szól, kiderült a híradásokból, hogy volt (van) ilyeen , csak miliárdokat sikkasztottak a rá szánt pénzből valahol Kelet-magyarországon. A nyomok tehát a kollektívista érzület helyett pártszervezésekhez vezetnek.
Az egyik baj az, hogy melyik piac milyen ágazatban vehetné fel ezt a munkaerő-tömeget, amely nem szezonális. Nehogy az első tél megfutamítsa a munkavállalókat, és visszagörbítsék a kaszákat.

zipe moha 2015.08.12. 18:57:00

@tamas11:..szerintem lenne benne spiritusz...inkább érzem, mint tudom
új, közösségszervezésre alkalmas, direkt cselekvés...ki teszi, mit tesz, hogyan teszi...sok múlik rajta...vagy el lehet kezdeni kicsibe és fejlődik ahova fejlesztik a becsatlakozók...nem kérdés, hogy alternatív politikát inkább alternatív csatornák kiépítésével lehet működővé tenni....mint hagyományos.. " azt mondta, hogy...bejelentettet ( kijelentette), azt hogy...)
van már egy előremutató kezdeményezést...szárnyat bontogat...negyvenketto.org....szerintem politika nem lesz belőle, de bázis egy jó politikához nagyon is..

tamas11 2015.08.12. 19:06:31

@zipe moha:
Úgy van, a 42-hüz én is csatlakozom

zipe moha 2015.08.12. 19:15:03

@tamas11:
..."Az egyik baj az, hogy melyik piac milyen ágazatban vehetné fel ezt a munkaerő-tömeget, amely nem szezonális. Nehogy az első tél megfutamítsa a munkavállalókat, és visszagörbítsék a kaszákat. "

én sajnos erre a jelenlegi keretfeltételek között semmilyen megoldást nem látok

a megoldáshoz választást kellene nyerni, ráadásul nem is kicsit...

ha az Állam a saját szükségleteit.... nem piaci közbeszerzésből, nem piaci államirendelésből fedzi..( tudjuk, hogy mekkorák a "veszteségek"...hanem "saját" non-profit kapacításokat építki...és azoktól rendel...az tartósan és értelmesen felszívná a szövetkezni vágyókat, ráadásul szövetkezeti üzlettrész tulajdonosak lehetnének ( bizonyos feltételek esetén...) a közmunkás státusz helyett...

másrészt dinamizálásra kerülnének a közületi megrendelésekből élő ( élősködő)magán vállakozások....lehetne négre kimenni a ( szabad) piacra, a versenybe ( állami melegedés nincs tovább) és exportra...én ezt csinálom 30 éve ..kemény, biztos nem olyan mint udvari beszállítónak lenni...játsszon végre MINDENKI kapitalizmust..(és ez adott esetben nem kívánság lenne...)

szóval én így látom.. a félgőz nem elég..
..

tamas11 2015.08.12. 19:30:28

@zipe moha:
Nem kevesebbet állítazs, mint hogy normálisan fellépni állami feladat.
Há ' Persze. Hogyan helyezzünk el 4 elefántot egy VW-bogárban?
ELÖL KETTŐT, HÁTUL KETTŐT...

(Most fog az ATV-ben Gőgös beszélni erről a szövetkezeti kísérletről.)

zipe moha 2015.08.12. 19:39:54

@tamas11:

...nem erről beszélek...persze félre lehet magyarázni, ezt is...
hogy gőgös miről beszél nem tudom, de nem is érdekel...

amiből én kiindulok az két általam begyűjtött közvetlen rendszertapasztalat alig 25 év alatt...

- a nemzet, nem lehet csak szavak...
-van aki képes a versenyre...azokat vétek közbevételekkel etetni...mert megelégednek és nem teszik az eredeti dolgukat...
-van aki nem képes a piacról megélni...mert mondjuk munkaajánlatot sem kap...számukra is lehet köz -és magán értékelőállító feladatokat átadni....ehhez konstrukcióra van szükség
-az Állam feladata a közösség szervezése is...a közbevételek felelős gondos felhasználása, a keletkezett anomáliákra ható befolyásolás..
nagyon röviden, nincs kedvem hosszan gépelni..:)

Gyorgy Nagy 2015.08.12. 20:06:49

Svájcban vagy Németországban nem igy müködnek.Igaz a fizú nem forint hanem euró.

Merlot 2015.08.12. 20:59:07

@megamedve: "Az efféle üzletek lassú kihalásra vannak ítélve"

Bizomány!
Ki gondolta volna anno, hogy egyszer eltűnik majd a süllyesztőben a Keravill?
Az is egy hálózat volt, magyar, de hát jött a nagy genszterváltás, és a süllyesztőbe kerültek a magyar kereskedelmi cégek.
Jöttek helyükre a multik, a kornak megfelelő korszerűbb berendezésekkel, nagy választékkal.
Aztán a birka magyar megrohamozta őket decemberben, mert ugye karácsonyra 110-es plazma TV kell akkor is, ha a karácsonyi vacsora csak keksz lesz. Eladósodott a hatalmas THM-ek miatt is hónapokra, 1 évre, a multi meg dörzsölte a markát, mert januártól decemberig nem adott el akkora értékben, mint az év utolsó hónapjában.
Aztán ellustult, a piac is telítődött, nem volt szükség kereskedőkre, elég voltak az eladók. Hosszú körmű huszonéves pina, elektronikus berendezéseket csak képről és a Videoton rádiójáról ismerő eladó fiúk, akik a kommentekben már ismert bérekért töltik ki ott a munkaidejüket.

Ezért vásárolok webboltban.
Kiválasztom a neten, regizek, megrendelem, kiszállítják, kifizetem a lakásomban, és magam helyezem üzembe.
Mert aki meg a MM-ba, jár, az valóban hülye. :))

Kopi222 2015.08.12. 20:59:47

--Vásároljatok az Euronicsben... a Nyíregyháziban emberbarát és segítőkész az értékesítőgárda....a házhozszállítás pontos és megfizethető...

BartalFerkó 2015.08.12. 21:42:02

@babo81:
Amit nem vettünk meg, azt nem próbálgatjuk, mert nem a miénk. A számonkérés jogos, mert ha Ön esetleg megégeti magát a hajszárítóval, esetleg ne adj Isten áramütést szenved, akkor azért fog pampogni és perelni. A Tescoban is kér kóstolót a kenyérből mielőtt megveszi?

kiir 2015.08.12. 21:51:20

@unionista᠍᠍:
"engem az érdekel, hogy ha egy ilyen típusú politikai irány a mainstream médiában megjelenne, akkor mik lennének ezzel szemben a komolyan vehető ellenérvek."

Bocsi, de nem ismered a világot. Az ilyen dolgok nem a mainstrem médiában lefolytatott vita keretében szoktak eldőlni (vagy szerinted igen?). Hanem az új erő alternatív médiateret épít ki, ami -- ha jól csinálja -- idővel háttérbe szorítja a régit. Következésképp vita nincs, mert mindenki csak a saját ízlésének megfelelőt hallgatja. Ellenvélemény pedig a saját oldal szűrésében jön át. Ez nem alapvető biosz, hanem alapvető szociológia. De könnyedén találhatsz bioszos analógiát is dögivel.

(Meg is jelent ez a médiatér, nem sorolom föl, nyilván ismered. És jól csinálják, tehát szépen fokozatosan teret is nyer.)

Egyébként a saját szabályaid szerint sem játszol tisztességesen, mert ha ellenérvet hallasz, akkor rögtön az jön, hogy a nép nem így gondolja. És ugye te vagy fölkenve arra, hogy megmondd: hogy' gondolja a nép. Márpedig ha a nép azt gondolja, hogy ő örök életet akar és ingyen sört meg a gravitáció eltörlését, akkor bizony nincs helye ellenvéleménynek. Ezellen szerinted csak ármánykodó és nemzetellenes genetikájú egyedek lépnek föl.

Szerintem valld be, hogy Jobbik-szimpatizáns vagy, nem kell a púder. Úgyis mindenki rájött már, mi ez a szemérmesség? Sokan vannak, nem kell félni, nem leszel egyedül.

HgGina 2015.08.12. 21:54:45

Nem is értem, miért van ennyi mazochista, aki az MM-ben vásárol, ahol ráadásul még drágán is kapja a sok esetben akár fél vagy egy éve kifutott termékeket.
Azért a XXI. szd.-ban illene tudni kezelni egy webáruházas rendelést, nem pedig mániákusan csak ott vásárolni, ahol meg lehet fogdosni egy terméket. Ezerszámra van magyar kisvállalkozás, ahol sokkal segítőkészebben viszonyulnak a vásárlóhoz. Mert nekik tényleg a vevő a fontos.

BartalFerkó 2015.08.12. 22:00:27

Én mint kereskedelemben dolgozó ember, el kell mondjam a vásárlókat sem kell félteni. nem egyszer fordult elő, hogy csak úgy odajön az illető és a következő párbeszéd zajlik:
vevő: - Pendrájvok?
eladó: -Jó napot kívánok!
v:- Na, hol vannak a pendrájvok?
e: -Még egyszer jó napot kívánok, ott vannak a következő sorban.
Van, aki a sor végéről integet, fütyül az embernek. Természetesen vannak rendes vevők is, akiket megtanítottak köszönni. Hiszen egy párbeszéd a köszönéssel kezdődik, az elköszönéssel végződik. Az ilyen vevőnek az eladó is szivesebben segít, és nem vág unott fejet, mint ahogy a cikk írója mondja.
Másik dolog: az eladó is ember: szokott enni, inni, vannak szükségletei, amiket néha el kell végeznie. Bele se merek gondolni, hogy az illető vevő is ennyire tapló a saját ügyfeleivel a munkahelyén? Azért mert fordult a kocka és most Ő van kiszolgálva talán meg kellene adni a tiszteletet az eladónak és nem úgy bánni vele, mintha a kutyával, hiszen az eladó is ugyan olyan ember, mint ő maga. Kölcsönösen meg kell adni a tiszteletet a másiknak. Én is szivesebben szolgálom ki azt a vevőt, aki udvariasan jön oda, köszön és segítségemet kéri.
Kíváncsi lennék, amikor lemegy a kedves vevő élelmiszert vásárolni a Spar/Tesco/lidl stb. áruházak valamelyikébe, ott is felbontja a csomagokat, hogy megnézze az van-e benne? Ott is kipróbál, kibont, tönkretesz dolgokat?
De ez már a cég hibája, hiszen folyamatosan azt sugallja, hogy csak a vásárlókért van, a vásárló az Isten és bármit megtehet. És magyarról lévén szó, ezt komolyan is veszik. Bármit megtesznek, hiszen tudják, hogy nekik ezt szabad.
Ennyire nem lenne szabad ráhagyni a vevőkre a dolgokat. Kiváló példa erre, hogy az áruházakban immár élelmiszer jellegű cikkek is kaphatók, mint csokoládé, kávé, üdítő stb... az ilyen jellegű üzletbe kutyát bevinni TILOS! Rengeteg pláza cica/fiú hozza magával a kutyának nem nevezhető emlős állatát és sétáltatja(!!!) az üzletben, mintha a parkban lenne kint. A biztonságiak persze nem szólhatnak, mert ugye a vevő az első és neki mindig igaza van. Tudniillik a NÉBIH nevű állami cég az ilyenre ugrik és elég magas büntetéssel jutalmazzák a szabályszegő céget, amit nyilván nem a vevő fog megfizetni.
Apropó vevő: Vevő az, aki vesz is valamit. Ameddig nem vett semmit és lézeng, próbálgat, kibontogat, addig az illetőt Érdeklődőnek, esetleg Nézelődőnek hívjuk.
köszönöm

csepke 2015.08.12. 22:42:00

Hát én biztos nem tipródtam volna ennyit, csak hogy náluk költhessem el a pénzem. Nem foglalkoznak az emberrel, el kell máshova, ahol örülnek neki ha az ember pénzt akar költeni náluk. Ez a kis plusz jó érzés már csak jár ahhoz, hogy a vérrel verejtékkel megkeresett pénzed otthagyod. Még jó hogy nem elnézést kértél.

2015.08.13. 00:42:42

@kiir:
nézd, azt gondolom, hogy a normális közéletben helyi szinteken keresztplatformokat kellene építeni. nem totális multikulturalitást, hanem például dualitást. például a leszakadó keleti határszélen lehetnének magyar-román uniós megyék. szatmár-sătmar vagy bihar-bihor. ha a határ két oldalán az önkormányzatok összekapcsolódnának, akkor ezek etnikai értelemben kiegyensúlyozottak lennének. fele részben magyarok, fele részben románok. persze lenne magyar és román cigányság. és ebbe be lehetne vonni a svábokat vagy a szászokat. szóval ez valójában több, mint dualitás, de nem totális multikulturalitás. az, hogy ebbe a környezetbe szegény kisafgán bevándorlókat telepítsük fel sem merül. ez egy szomszédsági-szövetségi kapcsolatokon nyugvó állammodell. természetesen megjelenhetnek arabok. debrecenben ma is számtalan arab orvostanhallgató tanul. és egy részük tudja, hogy a szomszédos hajdúböszörményben és berekböszörményban régen megkeresztelkedett izmaeliták éltek. a török muzulmán bisirman (~böszörmény). de világos ugye, hogy ebben modellben az etnikai keveredés nem úgy megy végbe, ahogyan egy csoportosulás elképzeli. egy részük rovarszerű életmódban gondolkodik. jön naponta 1,000-1,500 bevándorló. őket kötelező befogadni. a többségnek nincsenek jogai. és ha valaki tiltakozik, akkor magyarázzák a jogfosztottságot. és ennek a csoportnak a másik része azt képzeli, hogy ők az udvar. és a többség akaratát figyelmen kívül hagyva a fővárosból mondanák meg, hogy mit csináljon a köznép. akiket meg kell nevelni. mert a népek eredendően bűnösök. de szerencsére van egy bizonyos közösség, ami tanítja az emberiséget. és ez a hitük. és ha nem ők dominálnak, akkor az egyik fasizmust kiált, a másik azt, hogy idióta vagy.

és nekik mondom azt, hogy rendben. ha én is fasiszta vagyok, akkor nálam csak rosszabb jöhet. illetve engem nem zavar ha kölcsönösen idiótának tartjuk egymást. nem A és B elképzés vitázik egymással, hanem egy kisebbség tör hegemóniára és azzal szemben a többség hirdet szupremáciát.

ez nem a jobbik állammodellje. és nem is a baloldalé. ez a kárpát-medencei magyar állammodell. amit persze modernizálni kellene. de meg lehet hagyni az ősiséget. és be lehet emelni akár a szent koronára való hivatkozást is. ha mondjuk debrecenben a népek így akarnak polgárosodni, akkor legyünk annyira liberálisak, hogy ezt megengedjük nekik.
galeria.cdn.index.hu/belfold/2011/08/20/42_debreceni_viragkarneval/2309872_51cc27e6834142dc90b5014cdb8f5ec0_q.jpg
ez ellen a debreceni zsidóság sem tiltakozik. csak a budapestiek egy része.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.13. 08:19:24

@HaFr: Szeged valóban jobb ennél. Bár volt ott is érdekes élményem.

Neten kinéztem egy kamerát, országos szinten legolcsóbb a Médiában volt, 60 rongy. Felhívtam a szegedi áruházat, hogy van-e náluk készleten. Van. Már azt is leegyeztettem, hogy 1 órán belül megyek érte. Biztonság kedvéért rákérdeztem az árára: 75 rongy! Hopp, akkor mégse megyek. Kiderült, hogy az online boltjukban rendelve csomó minden sokkal olcsóbb. A webes felületükön megrendeltem, volt olyan kiszállítási opció, hogy személyes átvétel az áruházban. Gondoltam ez kell nekem, de a rendszer nem hagyta, mert szerinte nem volt ott készleten - amikor 5 perccel előtte telefonon megmondták nekem, hogy van. Úgyhogy a szomszédban levő áruházból nem tudtam gyorsan-olcsón vásárolni, futárral kellett elhozatnom (az MPL futár balfaszsága külön sztori, szép volt az is). Értem én a logikát, hogy a netes rendelés olcsóbb, de miért kötelező megutaztatnom a futárral? :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.08.13. 08:40:34

@BartalFerkó: Köszönöm, alátámasztottad közvetetten, amiről írtam

delejezoe 2015.08.13. 11:03:04

Béndek Péter, ön hol élt idáig? Vagy még csak 10 éves? Ez az ország 55 éve ilyen... Azelőttről nincsenek tapasztalataim.

BartalFerkó 2015.08.15. 17:07:01

@HaFr: Azt még hozzá kell tennem, hogyba beosztás sem jól van mdgcsinálva sokszor és rengeteg olyan eset van amikor egy eladó viszi az egész osztályt.
A köszönéshez annyit tennék hozzá még: elég annak az eladónak üdvözölnie, akihez odamegyek. Elvégre nem vagyok én olyan prominens személy, hogy mindenki nekem köszönjön ha meglát.
De nagyon sok igazság van abban amit ír. Azonban mint ott dologozott ember értem a kollégák részéről tanúsított viselkedést is.

lionking 2015.08.16. 14:02:39

Volt már rosszabb is pl Electroworld, vagy van még lejjebb is Euronics...
Amúgy én pl webshopjukból rendeltem többször is olcsóbban kaptam a termékeket mint bárhol máshol (még náluk saját áruház is)
Amúgy meg én csak azt nem értme, ha külföldön pl a német anyacég bír 3-400 e-t fizetni az alkalmazottaknak, és kb kétszer annyian is vannak arrafelé egy bótban, akkor nálunk ez mért van másképp?
Nálunk mindenki mindenen spórol, a létszám kicsi a fizetés is, ezzel paralel az ott dolgozók kedve is és hozzáállása

didyman 2015.08.16. 14:12:06

@Sepydus: Ennek előzménye sajnos az, hogy az embernek vasárnap is dolgoznia kell azért, hogy legalább valamire való bért kapjon. Nem az a gond, hogy nem dolgozhat vasárnap, ha akar, hanem, hogy muszáj lenne neki.

Célkereszt 2015.08.20. 15:52:00

@BartalFerkó: Talán illemtanárnak kellene állnod, nem pedig kereskedőnek.
süti beállítások módosítása