1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.06.26. 13:11 HaFr

Vigyázzunk, a menekültbűnözők elterelik kormányunk figyelmét...

... a Qaestor ügyről, amelynek során legalább 150 milliárdos csalás + közpénzből megtérítendő 220 milliárdos kár keletkezett;

... arról, hogy Hende honvédelmi miniszter még mindig nem mondott le, holott gyors egymásutánban a harmadik harcigép zuhant le;

... és arról, hogy az EU vizsgálódni kezdett trafikügyben, amelynek legutóbbi állomásaként Lázár János Sánta nevű barátja újabb több tízmilliárdos közpénzjuttatásban részesült (ennyivel ígért alá a piaci árnak, és kapta meg a koncessziókat), miután a szélesebb ismeretségi köre eleve mintegy 500 trafikra tett szert az utóbbi években;

... arról is, hogy Tiffán polgártárs maffiózókat rebesget a Fidesz közelében, és erre a látványra éppen Orbán polgártárstól várja a megoldást (valószínűleg nem egészen érti, mi folyik Magyarországon);

... no meg arról, a kormányhoz közeli személyiségük tudatalattija egyre aktívabb, és mind ide süllyesztik le a rendszeresen kapott jövedelmük egy részét, és mivel lesüllyesztik, nem is vallják be őket;

Hirtelen ennyi jut eszembe csak a menekülttenger hirtelen jött dagályára eső időszakból. Ravasz. Hát csoda, hogy ha ennyien jönnek, óhatatlanul elvonják a kormány, a rendőrség, a KEHI, az ügyészség, a NAV meg ilyenek figyelmét? Talán szándékosság is van ebben. A menekültbűnözők ott ártanak, ahol tudnak. Kérem, én szóltam.

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr767574864

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.06.26. 13:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kerekkobolya 2015.06.26. 14:53:24

"A menekültbűnözők ott ártanak, ahol tudnak. Kérem, én szóltam."

Kicsit későn. Korábban azt mondta csupa, kedves orvos, mérnök, filozófus jön ide.

Szép délutánt.

index.hu/kulfold/2015/06/26/lefejezett_egy_embert_az_iszlam_allam_egy_francia_gyarban/

Amok 2015.06.26. 15:23:58

Lezuhantak: 2 JAS 39 Gripen vadászgép, egy JAK52 kiképző gép. Mindhárom merev szárnyas, egyik sem helikopter.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.26. 15:24:30

@kerekkobolya: Jaj, de hát.. :) én se azt nem mondtam, amit ÖN állít, se nem sikerült Önnek teljesen megértenie ezt a posztocskát -- egyszóval, hajaj

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.26. 15:25:09

@Amok: jah, ez igaz, heli nem is zuhant le az utóbbi két hétben

kerekkobolya 2015.06.26. 15:28:27

Update:

index.hu/kulfold/2015/06/26/lovoldozes_volt_egy_tuneziai_szallodanal/

Nem törzsi háború, illetve igen. Európai turistákat mészároltak le.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.26. 15:34:41

@kerekkobolya: köszi, nagyban csökkenti és magyarázza a kormányzati korrupció súlyát

kerekkobolya 2015.06.26. 15:35:07

@HaFr: Nem pontosan azt mondta, -ennél Ön értelmesebb, komolyabb ember- de ebben a színben tűnik fel. Korai idejében még próbált mértéktartó reálpolitikus lenni, talán az is volt. Mostanra Önt is elragadta a pártvakság, bármit hajlandó felhasználni az előretörés érdekében. Ugyanolyan lett mint a legtöbb egydimenziós pártpolitikus.

És ez a legveszélyesebb, a reálpolitikusi látszat. Akár a cukisodó Jobbik.

Sajnálom, de erre nyilván nem szorul rá.

kerekkobolya 2015.06.26. 15:40:12

@HaFr: Pontosan erről beszélek. Egy válsághelyzetet, az arra való kétségbeesett, de többé-kevésbé helyes kormányzati döntést is a jelen helyzetben piszlicsáré mutyiügyek felemlegetésére használ fel. Továbbá úgy tűnik a repüléstechnikához is rendkívül ért.

Megérkezett, igazi politikus lett Önből. Ilyenre vágytunk.

Khonsu 2015.06.26. 16:22:39

@kerekkobolya: Ha eltűnik 1 millió, az piszlicsáré mutyiügy, ha tíz és száz milliárdokat csatornáznak ki, az már felér egy hadüzenettel az ország és annak népe ellen.

Mariann19 2015.06.26. 16:35:39

@kerekkobolya:
Úgy néz ki, hogy ön a maffia ügyekben számszakilag nem tud eligazodni.
Amennyiben így van, az önhöz hasonló egyedek az összehasonlítás módszerével próbálnak eligazodni sajátos útvesztőikben.
Pl. A jelenlegi portkavaró dohánykereskedelemnél erőszakolt 600 milliós koncessziós díj elfogadása a beajánlott 6 milliárd helyett azt jelenti, hogy a difi elég lenne a kórházi várólisták megszüntetésére.
Vagy. A közmunkások foglalkoztatására szánt 340 milliárd nem realizál hozamot, mert nincs mögötte értékteremtés.
A valóságról való elterelés ékes példája, hogy a Ouaestor bukását az MNB ellenőrzésben jeleskedő fáradozása hozta létre, holott a Quaestor öncsődöt jelentett a Buda Cahs botrány után közvetlenül.
És így tovább....

kerekkobolya 2015.06.26. 17:16:59

@Mariann19: Erről a mentalitásról beszélek amit Ön is képvisel. Keverik a szezont a fazonnal. Nem én kevertem a bevándorló válságot a mutyikkal hanem Hafr. A bevándorlási probléma mellett 5000 milliárd is piszlicsáré.

Nem tudnak semmi jót feltételezni a politikai ellenfelükről. Önök szerint azórbán csak azért foglakozik a menekült problémával hogy a mutyikat leplezze.

A közmunkás dolgozik. Rend, tisztaság van a településünkön. Most nincs más mukahely képzetleneknek. Ne nézze le őket. Amikor Ön otthon takarít az nem munka? Ezzel a kórházas demagógiával nem is akarok foglalkozni. Na viszlát.

Keszthelyi.Aron 2015.06.26. 17:19:37

@Mariann19: @HaFr: Bár kevés információból durván általánosítani a politikai analfabétizmus iskolapéldája, mégis suttog a kisördöga fülembe: hátha ő is kapott egy trafikot, hogy ennyire lexarja... Részemről ez az igazi bűne a jelenlegi (mindenkori) kurzusnak. Lassan elkezdek majd én is partizánokat látni minden spájzban...

kerekkobolya 2015.06.26. 17:27:52

@Keszthelyi.Aron: Analfabéta, ez helyes megállapítás volt. Ugyancsak iskolapéldája az elvakultságnak.

Keszthelyi.Aron 2015.06.26. 17:58:59

@kerekkobolya: Abszolút, kedves viszhangom, mélységesen egyet tudok érteni magammal :)

Viszont szentelhetne némi energiát a teljes mondandó megértésének - már amennyiben nem kíván csatlakozni hozzám a cimke alatt :)

Az viszont érdekes, hogy ha nem haszonélvezője ezeknek a mutyiknak, akkor vajon a felső hányezerbe tartozik, hogy piszlicsárénak titulálja ezeket az ügyeket? Vagy éppen ellenkezőleg - nincs tisztában a pénz (legalábbis a közpénz) valódi értékével?

Mariann19 2015.06.26. 18:32:21

@kerekkobolya:
"Nem én kevertem a bevándorló válságot a mutyikkal, hanem Hafr."
Sajnálatos, ha a kommentelő nem érti a poszt szüzséjét.
Most ez történt önnel. Magam is "viszlát"-tal búcsúzom abban a reményben, hogy a vitakultúrája csiszolódni fog a jövőben némileg.

Mariann19 2015.06.26. 18:42:35

@Keszthelyi.Aron:
A hazai politikai folyamatokat sajnos nem elég aposztrofálni, hanem a megszokott sanda szándékok miatt ok-okozati összefüggéseket kell keresni.
Mindennapos gyakorlata a jelenlegi kormánynak az, hogy elégtelen működéséről mesterséges módon terelje el a figyelmet.
Nem azt mondom, hogy a menekültügy nem fajsúlyos téma, de nem fölé kell rendelni a belföldi problémáknak, hanem legalább mellé.

Keszthelyi.Aron 2015.06.26. 18:43:09

@Mariann19: újabb "remény diadala a tapasztalat felett" kedves Mariann, de ennyi kell :)

Keszthelyi.Aron 2015.06.26. 18:44:17

@Mariann19: pontosan - de ez meghaladja néhány blogtársunk képzeletét, vagy...

Toportyán Zsóti 2015.06.26. 18:54:34

Összeszámolod lassan 20 000 milliárd amit a csuti pocakmutyi és analfabéta tákmatyijai elloptak vagy elbarmoltak az itt élő és vállalkozó nehézsorsúak adójábol.

explanatus 2015.06.26. 18:57:03

@Mariann19: Ne küzdj! Jó, hogy átjössz néha a "saját" blogodról. Józan ész, józan hang, mindig jól jön.

Úgy tűnik mérföldkőhöz érkezett a blog. A több, mint 70.000 oldalmegtekintést kiváltó írás óta érdekes jelenség figyelhető meg. Szaporodnak a pár napos bejegyzésű kommentelők. Ezt akár úgy is értelmezhetnénk, nőtt az olvasók, hozzászólók száma. A korábbi, beszéljük meg helyett egyre inkább

- - Visszapattanó labda blogszemléző blog - - stílusában jelennek meg kommentek.

Új jelenségek kapcsán, szinte mindig jön a kérdés. Kinek az érdeke? A blog egy parlamentek kívüli párt elnökének személyes blogja. Számára a nyilvánosság egyetlen formája az internetes megjelenés. Kritikus hangvétele, alternatívát kínáló szellemisége miatt, nagyobb nyilvánosság esetén a kényelmesen berendezkedett parlamenti pártok mandátumveszéssel kell számoljanak.

A szó szerint kutyakomédiás kétfarkú párt esetéből tanulva, az figyelhető meg, hogy a (kiosztott) sorba be nem állt új pártokat a (média)nyilvánosság előtt le kell amortizálni. Ez a folyamat indult be most. Nehogy egy (társ)blog ismételten felhívást tegyen közzé, most már nem ellenplakátolásra, hanem egy alternatívát kínáló párt (anyagi) támogatására.

Az ezer bejegyzés felé haladó blog, a több ezer magyarázó válaszával kezdi veszélyeztetni a parlamenti pártok egyeduralmát. Kialakult egy olyan olvasó, véleménynyilvánító közösség, amelyik kritikusan szemléli a történéseket és (közösen kialakított) válaszaival új utat mutat a megoldás felé, mégpedig, hogy az egyén felismerve saját jelentőségét az ügyek formálásában, igenis képes lenne a puszta be/elfogadás mellett/helyett önállóan véleményt kialakítani, sorsát rendezni.

Ezt az elmúlt huszonvalahány év nyertesei nem nézhetik tétlenül. Persze érthető a buzgalom, mert senki nem mond le könnyen a megszerzett előnyről/helyzetről, de akkor engedtessék meg az is, hogy a nem nyertesek összeálljanak jussukat követelendő. Itt tartunk most. Aki bármilyen módon haszonélvező, meg kell akadályozza, hogy ilyen blog/párt kikerüljön a nagy nyilvánosságra.

Amint látjuk, minden módszer megengedett.

Blog gazdájának, párt elnökének higgadtsága garancia, hogy a fent részletezett szándékú kommentek nem érik el céljukat. Időnként felzavarhatják a vizet, (mint most a kerítés kapcsán) de majd letisztul. (előre jelzem, több posztoz kívánom majd csatolni, mert „poszttalannak” tartom:)

tamas11 2015.06.26. 19:09:58

@kerekkobolya:

Már miért keverné össze Hafr a mutyikat a bevandor-válsággal?
Épp azt mondja, hogy vigyázz, mert van az egyik, és van a másik...
Épp azt kéne elkerülni, hogy a kettőt bárhogyan is fedésbe hozzák, takargatva egyiket a másikkal.

Vagy, amit másodjára állítasz, hogy a migránsprobléma 5000 mutyibruttó milliárdnál is fontosabb ? Mi az, hogy "fontosabb"?
Milyen sötét éjszaka kell ahhoz, hogy a kettő egy mérlegre kerüljön és eldőljön az elsőbbség?

Csak nálad sikerült, és csak akkor, ha az a sokmilliárd kormányközeli mutyi, tehát nem fontos.
Nneked ezt sikerült számszerűsíteni? 7000 milliárdnál is fontosabb?
Mi azt állítjuk, hogy eleve becsali az az igyekezet, ami egymás mögé sorolja e kettőt, de úgy, hogy mindig a bevándorli, alias nemzeti kártya, takarja a rengeteg belföldi gyalázatot (Mariann19 szépen elkezdte sorolni neked.).

Az otthoni takarításssal példálózó (munkavállalás?) szófacsarásod is színvonaltalan: persze, az is munka, de az otthoni takarítást végképp ne számítsd bele a GDP-be. különben a közmunkás is takarít otthon, oszt mégse tesz ki két strigulát az országos sikerben.
Szóval egy ünnep minden pillanat, amikor a távozásoddal hitegetsz itt.
Keszthelyi Áronnal ellentétben én biztosra veszem, hogy részese vagy valamely mutyinak (élvezői oldalon), mert különben visítanál, mint egy malac, hogy haza nem mehetsz ellenzékbe'

Most látom, hogy mariann19 ugyanezt írta - Keszthelyi Áronnak. Az legalább megérti.

Toportyán Zsóti 2015.06.26. 19:12:07

@kerekkobolya: Piszlicsáré a saját szinted elmeherceg,vissza kéne venni az arcból még ha volna is mire ekkora arcot virítani.

Toportyán Zsóti 2015.06.26. 19:14:38

@kerekkobolya: Vak komondoros eset óta kussolnia kéne minden jobber erőszakhívőnek,szimpla félállat a fajtájuk.

Mariann19 2015.06.26. 19:27:32

@Keszthelyi.Aron:
Kedves Áron!
Az állítás és tagadás a politikai vitákban természetes jelenség.
Miután ellentmondásról van szó, ezt fel lehet oldani korrekt beszélgetéssel.
Sajnos, a "korrekt" néha egyoldalúan elmarad, erre a higgadtság a gyógyír.

Mariann19 2015.06.26. 19:51:12

@explanatus:
Üdvözöllek!
Kedvelem a hafr. blogot a kommentelő társak
eszes, sokszor nagyívű érvelése miatt, ezen kívül a szellemisége is megragadott, melyben nyilván a posztok írója az origo.
A blogok létének nagy jelentősége van, mert a hazai információk egyoldalúságát szerencsésen képes ellenpontozni.
Gyakori az a vélemény, hogy a kommentelők között megjelennek provokatív célzattal vélemények, és ez negatív jelenségként kerül értékelésre.
Ez nem baj! Abból indulok ki, hogy a blogokat többen olvassák, mint akik a kommenteket írják, ezért ez az a fórum, ahol a lakájmédia hazugságfolyamának a cáfolata megjelenhet.
Amennyiben a józan gondolkodású, felkészült emberek korrekt és egzakt módon képesek érvelni, a sunyi szándékú, véleményformálásra felkért trollokat hatástalanítani lehet.
A fontosabb az valóban, hogy egy feltörekvő pártnak vagy irányzatnak a blog adja meg a lehetőséget a nyilvánosságra, nekünk pedig ezt segíteni, támogatni kell a megszólalásainkkal.

egyetmondok 2015.06.26. 20:45:05

S ne feledjük azt se,hogy a magyar faj végzetes felhígulásáért Matolcsy elnök úr példának okéárt annyira,de annyira rettegve aggódott,hogy az ügyészség szerint nem jutott el a tudatáig se az a jövedelem,amelyről elfelejtett nyilatkozni.

Mi más lenne a legfényesebb bizonyítéka a bevándorlás veszedelmének,mint Matolcsy úr eszméletvesztése ?

kerekkobolya 2015.06.26. 22:29:37

Kedves Mariann, Tamás, explanatus, egyetmondok !

Kicsit hosszú lesz.

Kaptam ma Önöktől hideget-meleget, így itt most téllegtélleg utoljára -sokak örömére, merthogy ezzel az ellenvélemény eltűnik, ami jó állapotjelző egy párt esetében - tájékoztatnám Önöket álláspontomról.

Önöknek legalább érvnek látszó mondataik vannak ha nem is értünk egyet. A Zsóti féle hülyékkel -vagy szimpla örömködő pumukli ki tudja?- itt most ne foglalkozzunk. Nem jelent meg egy ideje, azt hittem Hafr kitiltotta ami halvány jó jel lett volna az én ízlésem szerint. Korábban az Elnök Úr engem és Leponexet (aki ma egymondat a.. néven hányja a borsót) kitiltott a kritikus véleményünkért. Pedig Leponexegymondata igazán békés és joviális, nem olyan sorjás mint én. Zsóti maradt, mert ugyan ordenáré paraszt -nem földműves értelemben-, de támogatja a pártot. Ez is egy jel.

Témára visszatérve. Hafr írt a címben bevándorlóbűnözőkről bulvárosan -talán reménykedve hogy kiteszik az Index címlapra- majd összekötötte a mutyikkal, nem én keverem a kettőt. Címlaposként ugyanis nem 30 hanem 300 kommentje lenne, így hát menjünk le kutyába, az hozza a kattintást. Összemosta trafikmutyit bevándorlással a napi politikai célja érdekében.

Itt sokan újak, én kezdettől követem. Hafr anno kiegyensúlyozott, értékalapú új politikusnak tűnt, még szimpatizáltam is vele. Mára eljutott ugyanabba a mocsárba ami ellen zászlót bontott. Olvassák az utolsó kb 10 bejegyzését aminek a veleje azorbánozás.

Meg lettem "gyanúsítva" trafikossággal, felső tízezerbeliséggel, fideszügynökséggel stb. Önök profilozásban is gyengék.

Mérnök vagyok, talán felső középosztály, de az utóbbi nem is lényeges. Tényekkel dolgozom. Azt, hogy egy tárgy lefelé esik nem lehet semmilyen pártállásból másképp magyarázni. Illetve lehet, de akkor egy híd leszakad és emberhalál leszen. A munkát becsülöm, legyen az akár közmunka ha más nics. Nem azt nézem ki mondja, hanem mit mond, méginkább mit tesz.

Önök azt nézik ki mondja. Nem látják azorbántól az erdőt. Ahová a bevándorló ügyben most nagyon bementek Béndek úrral együtt. Kérdezzék meg szomszédjukat, gyálaréti rokonukat, ne a párttársaikat. Lehet nincs visszaút. Majd látjuk a közvéleménykutatásokat. Persze tudjuk azok mind hazudnak ha nem az Önök véleményét tükrözik, Önök tudják az igazat.

A politika kezdetben csak duma, de aztán tényekké válik. Én ezt értékelem. És habár azórbán agresszív bokatörő futtballista módszereivel, agyatlan mamelukjaival, üstökös mészárosaival vannak gondjaim, de ma nála nincs jobb a színtéren. Megjegyzem anno SZDSZ-re szavaztam, de aztán...

További kellemes akolmeleget -akár régen a KISZ klubban- és egymás véleményének helyeslését kívánom. Valamint 5%-ot 2018-ben. Komolyan.

Talán egymondat a.. tovább hányja a borsót.

Én kiléptem.

vitéž munkášőr 2015.06.26. 23:06:27

@kerekkobolya: igaz, ezek nem kozmunkasok te allatkert, de csak ugy foghegyrol - fogod, hogy mibol elnek sokan par szaz km-re, egyszeri, ketkezi munkabol?:

karriere.hofer.at/verkauf/karrieremoeglichkeiten/verkaufsmitarbeiterin/

vitéž munkášőr 2015.06.26. 23:15:30

@egyetmondok: nekem meg nem jutott el a tudatomig, hogy adot kellene bevallanom. es tenyleg. a sarlo-kalapacsos sas megelegszik vele 5 evente, azt is csak formai okokbol kivanja, minden megy automatice, a kisujjamat nem kell a soralateten gorbitenem...

egy mondat a ... 2015.06.26. 23:18:45

@kerekkobolya:
' Ahová a bevándorló ügyben most nagyon bementek Béndek úrral együtt. '

kénytelen vagyok megvédeni Elnök Urat, ő az elején karakánul bevallotta: ő sem tud jobb megoldást most a kerítésnél.
Emígyen tett vallomást:

'Nem lenne semmi bajom a kerítéssel (pontosabban nem tudok jobbat), ha az egy egyébként nyitott, az emberek szabadságára és közösségeire, versenyképességére és kooperációjára épülő ország hangsúlyozottan kényszerű és hangsúlyozottan átmeneti válasza lenne egy komoly globális problémára,'

Becsüljük meg a mégoly óvatlanságból elkövetett tisztességes kiállást is, becsüljük meg ha mellé teszi a kifogásait is.

Különösen, ha a kifogásolt kormányzati válasz értelemszerűen nem is lehet a globális válasz a 'globális problémára', nekünk hangsúlyozottan lokális választ kell találnunk a lokálisan jelentkező akut problémára, a hangsúlyozottan globális választ pedig csak az Unióval együttműködve lehetséges megtalálni.

Annyira jellemző, a nol-ra rákkatintva a címlapon nem a most megszületett uniós egyezség szerepel ( mégse lesz kötelező kvóta, külön kezelik a magyar meg a bolgár helyzetet, a schengeni határon kívül tervezik a menekültbefogadó táborokat és csak a valóban menekültek jöhetnének be az Unióba, - ahogy az Orbán is javasolta volt ...) helyette hirtelen újra olvashatsz az ÉS lelkesen imádott liberális szerzőjéről - aki mint egykori bencés középiskolában tanító tanár heterofóbkodott kicsit, de már nem büntethető.

Meg nem vett elég pótkereket a MÁV.

Ezt is biztos a Zorbán intézte, hogy elterelje a figyelmet a Questor-botrányról ...

egyetmondok 2015.06.26. 23:56:26

@kerekkobolya:
Semmi baj,tudjuk,hogy kényszeres fideszes-közlő vagy: sose lépsz ki. Ezért legyen valahány nicked a naptárba..,én nagy kedvvel olvaslak.

kamuhírek 2015.06.27. 00:29:25

Légből kapott információk szerint, az Európát védő kerítés várható hatását nemzetközi szaktekintélyek napokban tartott eszmecseréjén olyan ajánlást tettek, hogy erre a legalkalmasabb az unortodox módon való tesztelés. Kisebbségben maradt a zöldek és egyéb éretlenek frakciója által javasolt földtől, növényzettől embermagasság felett kifeszítendő védőkerítés. Kezdeményezésük azon bukott el, nem tudtak megállapodni abban, hogy mennyi az embermagasság. Háromharmados többséggel a holland Hek de Jop javaslatát fogadták el. A probléma gyökeréig kell visszanyúlni, mondta de Jop úr, angol kollégája Mr. Wire Netting heves fejbólogatása és a szerb Gospodine Nema Ograda fejcsóválása mellett. Mivel a probléma abból adódott, hogy a világháló rajtunk áthaladó részén emberek sokasága szerzett a kezdeményezésről szinte pillanatok alatt tudomást, a világhálót kell a határon megfogni. Javaslat alapján a 0,5bit/óra sebességű internetkapcsolat a megoldás. A kerítésépítő bizottság azonnal ki is írta a pályázatot. Az interneten soha nem látott izgalom uralkodott el, a véget nem érő találgatásoknak, hogy ki nyeri a pályázatot, a(z internetes) rendszer összeomlása vetett véget.

Csaba Szikora 2015.06.27. 09:03:41

Hende Csabának miért is kellene lemondania?Ja ő javította a Grippeneket.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.27. 10:42:41

@kerekkobolya: Kedves polgártárs. Úgy gondolom, megér egy reakciót az Ön őszinte búcsúja. Az inkriminált tíz posztban, amely valóban gyors egymásutánban követte egymást, és még az átlagosnál is többet foglalkozott a miniszterelnök magas személyével, azt próbáltam nyilvánvalóvá tenni, hogy az otromba xenofóbiánál sokkal célravezetőbb volna az ország vezetése szempontjából az értő, magyarázó országvédelem, az országot azonban elsősorban nem a bevándorlók fenyegetik, hanem Orbán és bandája. Maga, mérnők úr, lerázza a több százmilliárdos sikkasztást és lopást, amit az ország vezetői eddig elkövettek, ami nagyon furcsa egy, a számok nyelvét értő embertől. De talán Ön nem látja a számokon kívül -- ideértve a társadalmunk reális lecsúszásának mutatóit -- azt a morális kárt sem, amit az országvezetők viselkedés ejt az ország szövetén. Az Ön egyetlen érve arra, hogy ÉN MÁSHOVA HELYEZEM a problémáink súlypontját, és nem vagyok hajlandó együtt utazni a cirkuszigazgatóval és FIZETETT társulatával (ideértve az ellenzék nagy részét) a szociális (rezsicsöki) és a nemzeti (xenofób) demagógia útján, hogy megsértődik, és sérteget. Legyen. Mint elképzelheti, nem nagyon érdekel engem, ehhez már kellő páncélt növesztettem. Adieu.

unionista᠍ (törölt) 2015.06.27. 11:41:22

@HaFr:
az ellenreformáció logikáját követed. nem vagy véletlen pázmányos. az demokratikusan nem működött volna. mert a paraszt elsősorban paraszt akar lenni. és csak temetőben keresztény. de ha ott van mellette a kukoricatábla, akkor az alkotmánynál fontosabb lesz, hogy "csűdzik" a málé. és ha nem esik az eső, akkor kellene. ha esik, akkor nem kellene. mert a piac nem a legjobb fajtát nemesítette ki. nem azt, ami az adott környezethez illeszkedik. hanem azt, hogy átlagost. ami valójában sehová sem jó. és ez érvényes az állatra, és a politikában az emberre.

unionista᠍ (törölt) 2015.06.27. 11:42:30

vagy még pontosabban: ez érvényes az állatokra, és a politikusokra.

unionista᠍ (törölt) 2015.06.27. 13:31:19

@HaFr:
a kereszténység demokratikusan elbukik. a kereszténydemokráciát ott lehet csinálni, ahol a többség keresztény eredettel rendelkezik. különben keresztényszocialista pártot lehet csinálni úgy, hogy a falusi néniknek megígéred, hogy a palackos gáz is olcsóbb lesz.

Mariann19 2015.06.27. 14:24:46

@kerekkobolya:
Kedves kerekkobolya!
Tegnapi utolsó kommentjében én is megszólíttattam, és aki megtisztel a soraival - bármilyen nézőpontból ítéli meg a világot - annak rendszerint válaszolok.
Válaszom célja a kommentelés stíluskülönbségének összevetése és azok hozadékának vagy eredménytelenségének egybevetése.
"Pedig Leponexegymondata igazán békés és joviális, nem olyan sorjás, mint én."
Különös játéka a sorsnak, hogy Leponex kommentelő társunkkal ön, és én is találkoztunk a blogszférában.
Egy - általam most nem megnevezett - blogban végeérhetetlen vitákat folytattunk az aktuális hazai és nemzetközi politika kérdéseiről Leponexxel, LajosO nick nevű társunkkal hónapokon át.
Merőben eltérő nézőpontból szemléltük a világot, melyet érveléssel támasztottunk alá.
Egy dologban maradéktalan volt az egyetértés, tiszteletben tartottuk egymás véleményét.
A blog olvasói bíztattak a társalgásra:
"Értelmes, érdekes vita." vagy: Folytassátok, ne hagyjátok abba!"
Amennyiben a meggyőzés hatásos volt, bedobtuk némi humorral a "kapituláltam" önkritikát, és
folyt tovább a disputa.
Azóta is egy bölcselet alapján állok hozzá a kommentelő társaimhoz:
"Akkor is felemelkedhetsz, ha veszítesz."
Nem szerencsés, ha nézetkülönbségek miatt bárki is vesztesnek vagy nyertesnek érzi magát.
Üdvözlettel M

kerekkobolya 2015.06.27. 15:05:14

@Mariann19: "Válaszom célja a kommentelés stíluskülönbségének összevetése..." "...az önhöz hasonló egyedek.." "...búcsúzom abban a reményben, hogy a vitakultúrája csiszolódni fog a jövőben némileg." "Akkor is felemelkedhetsz, ha veszítesz." (Mariann19, 2015 június in: hafr.blog.hu/2015/06/26/vigyazzunk_a_menekultbunozok_elterelik_kormanyunk_figyelmet)

tamas11 2015.06.27. 15:33:11

@kerekkobolya:

Én is akceptálom a búcsúzást, abban mindig marad valami tisztes arányérzék. Talán ezt hívjuk kegyeletnek. Ha valami nincsen, tudnunk kell, hogy mi volt az.
Mivel az eltávozott már nem szólhat, kénytelen vagyok kapaszkodni a közös hagyományba. E zért kerekkobolya egyetlen mondatát ragadom ki, pontosabban ragadom BE a legújabb összefüggésbe, eredet- sőt szándékhűen:

" önök nem látják az Orbántól az erdőt " így szól az ítélet, amit tisztelettel elfogadok.
Először is valóban "Nem látom az erdőt" AZT az erdőt, amely sétára érdemes , megnyugtató.
Az állítás kritikai felhangja azt tartalmazza, hogy pedig láthatnám, - és nem csupán Orbánt rossznak - , valamint, hogy vitapartnereim bezzeg lényeglátók, a hatalom őket nem torzítja, csak engem.

S ezért nem látom, hogy milyen jól sétálható NEKEM ez az erdő, csak a téveszméimmel számháborúzgatok...
Azok akik nicknevet váltanak, vagy (néha) távoznak innen , vélelmezik, hogy látják az erdőt is , (az igazi összefüggések rendszerét), de ők Orbántól függetlenül. Nekik e kormányzási modell nem takarja el, hanem kifejezi a lényeget, jófelé vezet, mert ők a független gondolkodók.
Nézzzük áltudományosan:
Az prbánféle kormányzás komplex képe négy elemből áll össze:
(éppúgy mint más min.elnököké)

- az orbán féle kormányzás képe, a róla szóló vélemények halmozva (ebben lehet jó is, rossz is) szakmaias részletekkel : GDP, adósság, tárcák, működése, stb
- Orbán személye, személyisége
- ami történt (velem)... Leívelő életrajzom tehetségtelenségem , élet korom miatt van, vagy a komplex környezet teszi lejtmenetté?
- amit kormányközeliek mondanak magukról , azaz az elszabadult kommunikáció, a torzult nyilvánosság, Külön tétele ez a kormányzás megítélésének, hiszen ha hazudnak (és igen), akkor ez elszakad a valóságtól , lásd fentebb
Attól még az inverz kép is fontos marad. (tarthatom e szabadnak azt a sajtót, amelyben milliárdokért fura figurák megvezetnek?!
Nem, viszont keletkezik egy kép másodlagosan: "szemét banda"...)

Mindez lehetne tehát a koherens összefüggések rendszere, az erdő.
De akkor mi lehet az erdő amit nem látok Orbántól ezekután? Ő csak a kettes tétel, a személye, de annak se az én utálatom a nettója!

Szóval,
Erdőtűz van, ki akarok jönni az erdőmből. Nevetséges azt állítani, hogy nem áll az utamban egy miniszterelnök által fémjelzett kormányzás.

tamas11 2015.06.28. 15:52:56

@kerekkobolya:
nem tudom mi az a roger, és ne írj nekem, mert engem járatsz le! (hiszen elbúcsúztam, mert elbúcsúztál...)!
Olvasgasd az elbocsátó szép üzenetet, naponta kétszer, étkezés után.

kerekkobolya 2015.06.28. 19:40:57

@tamas11:Roger — "I have received all of the last transmission" in radio communications. This usage comes from the initial R of received.
süti beállítások módosítása