Ha Isten nem volna, ki kellene találni. Az ateisták (szkeptikusok) antikvitás óta kedvenc érvének Isten léte ellen, hogy ti. az az ember félelmének (vagy éppen hatalomvágyának) szüleménye, és ekként emberi alkotás, semmi értelme nem volna, ha ne ismerné el legalább ennek az alkotásnak a létét. Isten(ek) van(nak), mert mióta csak van(nak), része(i) az emberi kultúrának. Isten tárgya a gondolkodásnak, gondolati létező, amely több ember gondolkodását integrálja, mint bármi más jelenség, vagy tény, vagy reális létező a Földön. A hit és a tudás nem ellentétei egymásnak, a hit csak a tapasztalati tudásnak ellentéte, más forrásokból fakadnak és másfajta igazolást kívánnak.

Az ember létrehozta Istent? A mások hitéről számot adó ateista felfogás szerint sem lehet kevesebbet állítani ettől fogva, minthogy Isten létezik. Az, hogy Isten nincs, értelmetlen kijelentés, mert Istennek nem az önálló -- az embertől független, kvázi a Teremtést megelőző -- létezése adja az emberi gondolkodásra és kultúrára gyakorolt hatását, hanem a benne való hit, amely eseménytől az ember számára relevánssá válik. Istent igazolja a benne való hit. Nem lehet támadni az objektív létezésének cáfolatával, mert nem az objektív létezése okán, hanem a benne való hit által létezik a számunkra. Ezt a hitet pedig az a meggyőződés táplálja -- a kényszerű ateista felfogás szerint! -- hogy valamiért ez sok embernek jó így. Oldja a magánytól és a haláltól való félelmet, megmagyarázza a megmagyarázhatatlant, "színről színre" láttat, tekintélyt biztosít a hatalomnak és a törvénynek, összetartja a társadalmakat, élményt jelent, kitágítja az emberi sors kereteit. Ha Isten nem volna, ki kellene találni, és az ateisták szerint ki is találták.

Isten haláláról nem a filozófia fog hírt adni (pace Nietzsche), hanem a szociológia -- az ateisták szerint. (A hívők szemében Isten halála nyilván értelmezhetetlen gondolat.) Isten akkor "hal meg", amikor elfogy a transzcendens hit a kultúrából, és Isten megszűnik kulturális ténynek lenni. De az ateisták nem fognak örülni ennek. Isten ugyanis nem azért fog kihalni a világból (ha ezt a logikát követjük), mert a tudás felváltja a ("naiv, primitív") hitet (láttuk, Isten nem a hiányos tudásunk pótszere, más típusú tudásból táplálkozik), hanem mert az ember elveszíti az illúzióját az Abszolút Jó és Igazság(osság) Végső Létezésével kapcsolatban, amelyekről ugyan nem tudjuk, micsoda, de a benne való hit -- szoros összefüggésben az e világi életünk végességével -- az emberség feltétele. (A kommunisztikus hit szerint ez a lehetőség ezen a világon is elérhető, ami megér minden terrort.)

És ha az ember így véli, akkor óhatatlan, hogy végső soron ennek a feltevésnek (az "isteni fikciónak") próbál meg megfelelni minden valamennyire is jó földi törvényalkotás, amennyiben próbálja azt közelíteni, minden földi erkölcs, amely igazságosságot hirdet, és minden jó akarat, amelyet meghatározása szerint ez motivál. Isten és a Jó Végső Létezése az ateista nézőpont szerint is olyan feltevés, amely ki nem mondottan is irányítja az életünket és a jó társadalomért folyó politikai versengést.

Az emberiség azért hozta létre (feltételezi, "fikcionálja") Istent, hogy az (valaki) letéteményese lehessen az Abszolút (bár homályos) Jónak, amely a hozzávetőleges földi rend és bizalom garanciája, ugyanakkor reálisan megvalósíthatatlan, mert az ember bűnös, nem képes ideális társadalmat létrehozni a világban (és éppen ez a bűn a terror igazolásának gátja a keresztény politikai gondolatban, a bűn mint a szabadság garanciája, a bűn mint az ember teremtett voltának bizonyítéka). Ilyen Jó azonban csak addig van, amíg hiszünk benne, Istennel, vagy anélkül -- akár objektíve létező Istennel, akár az ateistákéval. Ennek elmúlása az emberség irányadó szellemi tartalmának kiüresedésével egyenértékű. A relativizmussal egyfelől, a terrorral másfelől.

A Húsvét a nyugati civilizáció (kontra relativizmus és terror) máig legnagyobb ünnepe, a kultúrfejlődésünk sarokpontja, ekként a civilizált ateisták számára is ünnep -- nem a hité természetesen, de a hagyomány(közösség)é. És amennyiben az ateisták is hisznek a Jó és az Igazság(osság) létezésében, ez az ünnep akár közelebb vezetheti őket a keresztények Istenéhez is.