1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.02.20. 20:21 HaFr

Budapest, Moszkva-alsó, kiszállás

Be akarta valaha is tartani az ukrajnai tűzszünetet V. Putyin? Miért akarta volna, amikor az egyetlen menekülési útja egy korrupt, versenyképtelen ország vezetőjeként a háború. Egyetlen dolog nem világos csak: milyen kiterjedésű háború jár a fejében. Van ellene az impotens Nyugatnak stratégiája? Nincs. Ennyi van: légyszi, légyszi, ne háborúzz, Vologya. Nézd, Vologya, szépen kérünk, mi mind, Angela, Claude meg a Hollande gyerek. 

Benn akarna maradni Orbán az EU-ban, ha nem tüntethetné el a nyugati adófizetők pénzét? Miért akarna, amikor az egyetlen menekülési útja egy még korruptabbá tett, versenyképességében tovább rombolt, autokratikus ország vezetőjeként a Kelet? Egy dolog nem világos csak: meddig tudja még ügyesen hitegetni a Nyugatot. Van ellene a mulya Nyugatnak stratégiája? Nincs. Ennyi van: légyszi, légyszi, ne okozz nekünk gondot, Viktor. Nézd, Viktor, szépen kérünk, mi mind, Angela, Angela meg a Merkel tánte. 

Az utóbbi (Orbán) nem szeretne olyan Európában élni, amely hidegháborút visel az előbbi (Putyin) ellen. Meg kell a szívnek hasadni. Szerintem meg van ennél sokkal rosszabb forgatókönyv is. De belátom, Orbán odaláncolta magát Putyinhoz, mert ez jelenti számára a személyes túlélését, és a kettejük múltkori találkája óta különösen azt várhatjuk, hogy szinkronban fognak beszélni és cselekedni. És akinek még illúziói vannak ezzel kapcsolatban, akinek még illúziói vannak arról, hogy Orbánnal milyen jövője van az országunknak, vagy arról, hogy demokratikus választásokon le lehet győzni ezt az embert, na, az sürgősen temesse el őket, és kezdjen végre gondolkodni, miként használhatja fel azt a kevés időt, ami még megmaradt arra, hogy tegyen az országért (és benne saját magáért, a gyerekeiért, ilyesmi, ha az ország nem volna elég). Az idő fogy. Sőt, nagyon fogy.

(Még a Facebookot is rátok zárhatja, az ám, demokraták!)

56 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr747192815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eurosceptic (törölt) 2015.02.20. 23:13:34

Kedves HaFr,

Amennyire csak lehetett, utánanéztem a PKP-nak és egyelőre egyetértek a párt célkitűzéseivel -már amennyit megismerhettem belőle-, és meg fogom hallgatni a beszédedet is a Fővám téren, azonban lenne néhány megjegyzésem, kérdésem (kizárólag konstruktív célzattal).

1, PKP jó alternatívát kínálhat a jelenlegi politikai garnitúrával szemben, jó programmal, megfelelő marketinggel sokra viheti a párt, amely olyan ideológiára épül véleményem szerint, melynek a dominanciájára most nagy szükség lenne a posztszocialista országokban.

2, A kommunikációt tekintve nem látok sok különbséget a jelenlegi ellenzéki pártok és a PKP között. A fideszt és Orbán rendszerét bírálni egyfolytában szerintetek jó ötlet? Úgy látom, hogy bírálattal tele van a padlás, a lakosság látja, érzi a saját bőrén a kormánypárt politikájának következményeit, nem kellene valami újdonsággal előállni? Pl. mit is akar a PKP, mit tenne másképp stb. A jelenlegi mentalitással csak beálltok a sorba az ellenzéki pártok mögé véleményem szerint, amivel gátat szabtok a párt felemelkedésének. Mindenhonnan az ömlik, hogy Orbán mindent rosszul csinál stb. Namost azért nem kell egy új párt a több tucat mellé, hogy ugyanazt elmondja.

3, Tervezi a PKP a vidéki terjeszkedést? Ugyanis ha el akarjátok érni a parlamenti küszöböt, az nem fog menni vidéki alapszervezetek nélkül. Értem, hogy számotokra a hatalom többedrangú tényező de így nem sok értelme van pártot alakítani, hogy posztolgattok Orbánt kritizáló írásokat. Remélem, a Fővám téri beszéd már a PKP céljairól fog szólni és jó lesz a honlap is.

Érdemes tanulmányozni a brit UKIP, a német Alternative für Deutschland pártokat, vagy még talán a Jobbikot is. Az előbbi két politikai pártnak fele annyi vagy kevesebb idő kellett ahhoz, hogy felemelkedjen, mint a Jobbiknak. A német AfD-nek a megalakulása után 1 év sem kellett és már képviselőket küldhetett az EP-be saját erőből, éppenhogy nem jutottak be a Bundestagba (pár szavazaton múlott) de a tarományi választásokon már sok helyen a 4. erő, egy év után. A UKIP kommunikációja professzionális, ők is kritizálnak de nem annyit, kb. 60-70%-a kommunikációjuknak arról szól, hogy mit kezdenének kormányon. Valami újdonságot várnék a PKP-től is, olyasmit, ami még nincs Magyarországon.

Elnézést a terjedelmes hozzászólásért, rendszeresen olvasom a blogot és le szerettem volna írni a véleményemet.

CharlesNow 2015.02.20. 23:28:46

2. Péter leírta a PKP politikai programját, elemeit is (csak más posztokban). Azon felül, a krtikája nem merül ki abban, hogy kibök magából vmit a Fidesz és a HaFr rávágja, hogy nem jó mer' csak. Mer' Fidesz. Világosan leírja, hogy miért nem.

3. Mindenki ezt feszegeti, és őszintén szólva nem értem ezt a sürgetést. Világos, hogy a jelenlegi politikai viszonyok között nincs értelme a választásoknak, mert nem lehet legyőzni az állampártot. Az egésznek akkor van értelme, ha a Fidesz legitimációja olyan széles körben rendül meg, és a polgárok olyan tömege számára válik nyilvánvalóvá, hogy a várakozás nem menti meg őket, hogy proaktívan is hajlandóak lesznek részt venni a Fidesz-rezsim lebontásában. Na AKKOR jön el az ideje annak, hogy a PKP vidéken kampányoljon, stb. Néhány hónap alatt fel lehet készülni egy választásra. Lehet mostantól próbálkozni, mint ahogy az "Összefogás" csinálja, csak látjuk hova vezet minden egyes alkalommal. Amíg ez a fordulat nem jön el, addig a hagyományos, "szavazatszerző" politizálás kb. annyi értelemmel bírna, mintha 86-ban elindultak volna az ellenzéki pártcsírák egy, az MSZMP által felállított szavazósdin, ahol a médiafölény, stb. miatt úgyis az állampárt nyert volna, csak még legitimálták is volna őket az ellenzékiek.

Véleményem szerint a legjobb, amit tehet a PKP, az az, hogy felépíti azt a "kemény magot", azt a (zömében értelmiségiekből álló) társaságot, amely politikai értékrendjével hasonulni tud a PKP-hoz. Ez a mag adhatja évtizedekre egy párt legelkötelezettebb résztvevőit.
Véleményem szerint a párt előtt két út áll:
1. Elkezd exponenciálisan növekedni (párhuzamosan a Fidesz térvesztésével) egy bizonyos fokig.
2. A Fidesz rezsim megszilárdulásával, mint minden értelmes politikai próbálkozás a diktatúrákban, ez is megmarad a hatalom elől bujkáló értelmiségiek keserű netes posztolgatásának.

Ami leírtál az UKIPről vagy az AfD-ről, az a PKP-nál is igaz lehetne, csak azt felejted el, hogy a PKP eleve nem tisztességes környezetből indul, továbbá nagyon az elején járunk még. Egyszerűen a fent említett pártok és a PKP nem ugyanazon részében tart a pártépítésnek.

Persze ezt én mind abból gondolom, amit itt bő 1 éve olvasgatok. Lehet totál marhaságokat hordtam össze, és Péter korrigálja minden mondatomat.

Géza néni 2015.02.20. 23:44:37

Gyerekek, mi az a PKP?
Ennyire elmaradtam?

2015.02.21. 01:02:00

@Géza néni: @Róth Manó unokái: vicces, amikor jönnek a 0-10 közötti kommentszámmal rendelkező, persze véletlenül sem fideszes elköteleződésű fizetett kis trollok bizonyítani, hogy egy párt tulajdonképpen nem is számít. pont annyira nem, hogy ide jöttök és nem mondjuk a munkáspárt vagy az lmp blogján mondjátok ezt. köszönjük szimpatizánsként a visszajelzést, egyben mehettek a kasszához is fidelitasos kis barátok :)

eurosceptic (törölt) 2015.02.21. 02:07:14

@CharlesNow: Nem hordtál össze marhaságokat, leírtad a véleményed, azért is vagyunk itt :-)

Én nem vitatom, hogy a PKP-nak van elképzelése, és ez le is van írva (olvastam is). Programnak nem nevezném, de az alapjai megvannak amire lehet építeni. A problémám azzal van, hogy túl sok és túl nyers a kritika a PKP részéről, és gyakorlatilag totál ugyanazt mondja, mint az MSZP, DK, Együtt stb. talán még a Jobbikéhoz is hasonlít a stílus néha. Ez a kommunikácós stílus szerintem nem visz előre, ezt a magyar átlagember már ismeri, pozitív eredménye pedig nem sok.

A 3. pontoddal teljesen nem értek egyet.Abszolút másképp gondolkodom. Attól, hogy nincsenek választások, egy pártnak még akkor is kell dolgoznia, törődni az emberek problémáival, adatokat, információkat gyűjteni, szervezni, kikérni a társadalmi szervezetek véleményét stb. Megint a UKIP-el tudok jönni, bent sincsenek a brit parlamentben (csak az időköziken bejutott képviselőik) de dolgoznak éjjel-nappal, szervezik a pártot, Nigel Farage, aki a párt elnöke, beszélget emberekkel az utcán, előadásokat tart stb. és a többi párttársa is. Ezek nélkül ők sem lennének sehol. És lám beérett a gyümölcs, ugyanis a UKIP miatt fog bukni Cameron, egy nulla párt, amelyet mindenki megvetett, lenézett most megnyert egy EP választást és az összes időközin törlik fel a padlót a nagy múltú Munkáspárttal és Konzervatívokkal, ugyanis a jelöltjeik a legtöbb időközit megnyerték. A nulláról indultak, hasonló ellenszélben, mint itt.
Ne az legyen már a stratégia, hogy megvárjuk, amíg a Fidesz megbukik és annyira tönkrevág mindent, hogy alig lehet helyrehozni. A Fidesz is ezt csinálta 2010 előtt, akkor a PKP miben különbözik?
Hidd el, fontos a szervezés, én indultam már választáson és a 0-ról 1 hónap alatt annyit értem el, hogy a Fidesz után a 2. lettem, az MSZP-s és a másik jelölt mögöttem végzett, a UKIP stratégiát lestem el és követtem amennyire csak tudtam (még a szórólapomat is egy UKIP-es anyag alapján csináltam meg). A választások után még a fideszesek is visszajeleztek, hogy az én programom és marketingem volt a legjobb az ellenzékiek közül. Pedig nem is ismertem nagyon senkit.
Ha a PKP nem kezd el most dolgozni, szervezni, nem lesz itt semmilyen exponenciális növekedés hanem lesz egy központi mag, akikre alig fognak szavazni.

Én Pétert nagyra becsülöm de szerintem túl sokat vársz tőle, ő egyedül nem fogja tudni felhozni a pártot, se posztokkal, sem programokkal, semmivel. Ehhez kellenek alapszervezetek, megbízható tagság. Egy szintig egyedül el tud jutni de ez a politikai palettán kevés, ahol emberek millióinak szimpátiáját kell megnyerni.

Én úgy látom, hogy nagyon hasonló a brit és a magyar politikai helyzet, már csak ezért is megérné a UKIP egyes technikáit felhasználni. Ott is két párt határozza meg a politikát, az embereknek ott is elegük van, mint nálunk (csak nekik más természetű a problémájuk), igény van egy hiteles pártra ott is mert a két nagyban sokat csalódtak (csak ott a UKIP lesz az). A UKIP kommunikációja, stílusa merőben más, mint az eddig megszokott, közvetlenek, sokkal többet hangsúlyozzák a saját elképzeléseiket, mint kritizálnak és nagyon fontos, hogy az emberekhez szólnak és találkoznak is velük.

Megint hosszú lett :-) Remélem, jössz Te is a beszédre jövő héten és akkor személyesen is megvitathatjuk ;-)

explanatus 2015.02.21. 04:27:10

@eurosceptic: @CharlesNow: @Róth Manó unokái: Minden hozzászólás új nicknéven, ez már valami. Ilyen még nem volt. Viszont, jó a két példa. Leginkább abból a szempontból, hogy nevezett országokban a polgári konzervatív szóösszetételt nem kell magyarázni a választóknak. Igen, kellenek hívószavak. Az AfD esetében „zurück zur D-Mark” ttp://www.handelsblatt.com/politik/deutschland/anti-euro-partei-afd-chef-will-nicht-zurueck-zur-d-mark/8227230.html UKIP esetében, lépjünk ki az unióból. Ha már párhuzamokat keresel, szerinted itthon mennyire lenne támogatottsága a vissza a milpengőt követelésnek a még több rezsicsökkenést akarunk helyett? Ha az UKIP eléri célját a kilépést, a nettó befizetések miatt, akkor könnyen elképzelhető, hogy a csökkenő EU támogatások miatt a Fidesz követi az UKIP-ét és a Fidesz is lép egyet, lásd előző poszt.

Az OGY választáson nincs az általad említett sorrend. valasztas.hu//hu/ogyv2014/861/861_0_index.html Az önkormányzatin volt valami haszonló, de ott nem eurosceptic név szerepet, hanem főpolgármester jelölt. „Valami újdonságot várnék a PKP-től is, olyasmit, ami még nincs Magyarországon.” mondod, hát ez az újdonság a PKP, bár nem te vagy az első, aki össze akarja mosni a mostani jobb és baloldali pártokkal.

Ja, és nem attól fog a PKP „exponenciálisan növekedni” hogy átmegy UKIP vagy AfD kommunikációs stílusba, hanem ami nevezett pártok sikerének oka, hogy azt mondja a választópolgár, én őket (jelöltjeiket) akarom. Ettől kicsit még messzebb vagyunk, mert a választópolgár inkább bemegy a sokadik zsákutcába, mert ezt szokta meg. Eddig csak zsákutcáink közül választhattunk.

tamas11 2015.02.21. 07:51:10

@eurosceptic:

Ne szabadkozz, jó hogy leírtad mindezt, véleményed helytálló, fontolásra érdemes.
Két észrevételt (ellenvetést?) engedj meg.
Az első: általában is megnőtt, "túl nagy" lett a kommunikáció szerepe, a mi esetünkben is az. A német példa, a gyorsan felserkent párt esetében analógiát látva és belőle esélyt facsarva lehangoló megállapításra jutunk.
Nálunk a felkapaszkodásnak nem adódik ilyen útja, mert az állítólag- demokrácia legújabbkori története, azaz 89 óta azzal vemhes, hogy nem hisznek a politikában az emberek. Ez annyira konkrét, hogy az az egyébként egészséges technika, hogy valaki ÍGÉRJEN valamit, teljesen járhatatlan, Olyan nagy az ígéretek elutasítottsága. Hitelességi deficittel jár, immár a megszólalás szándéka is, sőt,már az is, ha valaki jóarcú. Nézz csak végig a jelképes szerepű szóvivőkön! Akik ugye, elvileg kifejezni hivatottak a nép hangját és vágyait.
Anno volt egy Szolár domokos, most Selmeczi Gabik, és a jóégtudja kik válthatják egymást, a rosszulsikerült kísérletet személyesítik meg.

Másik észrevételem a vidéki terjeszkedésre vonatkozik. A párt vezetője nyilván tudja, le is írta, hogy igen korlátozottan tekinti közönségének a "vidék" lakosságát, a szónak ebben a bántóan általános értelmében.
De közelebb menve, kik lennének azok? Értelmiséget ma már nem lehet e cimkét lobogtatva elérni, megszólítani.
(husz-harminc éve még a levelező könyvkereskedelem 7000 orvossal-tól és 3000 ügyvédtől plusz a tanároktól szerezte be az aktuális mattot).
Ma meg sem próbálhatnánk... A felek közti közlekedés, a kommunikáció a motíváció alapján tervezhető, annak mentén halad. A kérdés: "Kik tennének valamit értünk" HELYETT, a "miért is cselekednének?" kérdés köré szervezhető.
Ez az erősen interaktiív (internetes) mező és elérési gyakorlat miatt alakul így. A klassszikus tömegkommunikáció közepett, szétsugározták egynemű üzeneteiket azok a csoportok, akiknek üzenete (és persze médiahozzáférése) volt. Ma apróra váltódik, egyéniesedik mindez, és maximum szapora halk egyedi visszaugatásban teljesedik ki. Tehát hiába éred el kis költséggel a közönség nehezen meghatározható rétegeit, motiváltságuk attól még csekély marad, elfogadottságod küszöb alatti.
Az az üzenet, ami küszöb alatt ér el, szükségképpen laposnak számít majd,ill. az marad.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.21. 07:53:13

@eurosceptic: köszönöm, ezek mind megfontolandók, és több ok miatt küszködünk velük, remélem, végül sikerrel

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.21. 07:57:05

Köszönöm, ez egy igen termékeny, jó beszélgetés idáig

Janos Mohacsi 2015.02.21. 08:34:04

Ajropa nem "ingyenpenzt" ad!!! Sokkal tobbet veszitett pl. Magyarorszag a vambevetelein, mint amennyit segelykekent visszakap fejlesztesre!!!

Janos Mohacsi 2015.02.21. 08:35:55

mek.oszk.hu/06800/06897/html/0909.htm
Amugy meg megfeketedik a Nyugat hamarosan. Jobb kiszallni a sullyedo hajobol!!

Toportyán Zsóti 2015.02.21. 08:41:25

Most hogy az ukránok kivágták a muszkavezetőiket a magyar muszkavezetőknek sem lesz nagy jövője,Moszkva qrva messze van,csak nekik még nem ment át a bucijukba.

Toportyán Zsóti 2015.02.21. 08:43:48

@Janos Mohacsi: Nagyot mosolyogtam,rendesen benyaltad a kgb strófáit.

Toportyán Zsóti 2015.02.21. 08:46:23

@Géza néni: Komoly szellemi teljesítőképesség rejtezik a nicked mögött.

toportyánzsóti 2015.02.21. 08:50:36

Jobb oldalon sok a hülye,azért állt át oda a csuti pocakmutyi az idő őt igazolja,ráadásul még a világválság is besegített nem kicsit így teljhatalmat is kapott ahhoz hogy putin gazda kebelére vigye magyarhont.

eurosceptic (törölt) 2015.02.21. 09:12:51

@tamas11: Ha már a vidékieknél tartunk, pl. én is az vagyok, érdekel is a téma. Itt vagyok, érdeklődöm, még a Fővám téri beszédre is ellátogatok. Tessék engem megszólítani, kínálni valamit! A pártok legyenek a választókért és ne fordítva. Egy dolgot Magyarországon szerintem nem tudnak sokan. A pártok, politikusok, képviselők szolgáltatásokat nyújtanak a lakosságnak, ez a közgáz könyvekben így le is van írva. Tessék tehát így viselkedni, mintha a választó lenne a kedves vevő! Itt is olyat kell kínálni, ami még nincs és a lakosság számára hasznos. A marketingben úgy mondják, hogy pozícionálni kell. Miben vagyok más, mint a többi, mit tudok nyújtani. Ha ekézik Orbánt egyfolytában, mint az MSZP, DK stb. akkor már ezen a területen nem is kínál mást, mint a többi párt, lehet más területen igen, de eddig úgy látom, hogy a bírálatok, kritikák határozzák meg a kommunikációt, vagyis azt részt domborítja ki a PKP, ami eleve megvan, hiszen Orbánt szidja szinte mindenki.

Ha már eleve leírom, hogy áh, a vidéki közönség korlátozott, akkor megette a fene az egészet. Én csak egy embernek beszéltem eddig a PKP-ről, egyből kérdezte, hogy igen, milyen párt ez, mik a céljai? Szóljak neki ha lesz nálunk alapszervezet és lehet belépne mert csalódás az egész politika eddig és szeretne valamit csinálni. Pécsre járok egyetemre, az oktatóim szinte ugyanezt mondják, hogy csalódás a politika és az értelmiség csendben van mert nem lát alternatívát. Ott van a nagy szavazóbázis vidéken, értelmiségiek tettre készen és azt mondjuk, hogy korlátozott a vidéki szavazóbázis? Ne már, ezt nagyon rosszul látja a párt ha így gondolkodik. Még egyszer: Ne a választó keressen pártot magának, a párt keresse a választókat. Kb. 60% bizonytalan várja, hogy legyen már egy normális, hiteles párt, nagyon gyanakvóak, megcsömörlöttek de ettől még epekedve várják az új pártot. Meg kell őket szólítani, találkozni kell velük!

Az ígértekről:
Az igaz, hogy sokan már nem veszik komolyan az ígéreteket mert rengeteget csalódtak. De a PKP-nek pont azt kellene meglovagolni, hogy egy új párt és bizony neki előbb el fogják hinni, mint az MSZP, Fidesz, DK stb. pártoknak, amelyek lejáratták magukat. És az ígereteket is lehet másképp tálalni, nem kell licitálni a másikra meg ingyen kenyeret ígérni, felesleges. Egy célt kell kitűzni, amit kommunikálni kell folyamatosan és erre kell építeni a programot. Ha most megkérdezném, hogy mi a Fidesz, MSZP célja az országgal, szerintem senki nem tudná megmondani, én sem. A UKIP, AfD célját kívülről fújom, van nekik, a csapból is ez folyik, népszavazást kiírni az EU-ról, szoros kapcsolat a Nemzetközösséggel, Kínával szabadkereskedelmi megállapodás, UK befolyásának erősítése, a háborúktól való távolmaradás, bevándorlás korlátozása stb. Na, ez igen (ez már kézzelfogható, hihető, megvalósítható)! Most nem azt mondom, hogy a PKP-nek ugyanezt kell mondania de pl. az egy jó célkitűzés, hogy Mo-t vagy Ausztria szintjére hozni életszínvonalban pl. 20 éven belül, és ezért ezt és ezt kell csinálni. Nem ígérgetni a vakvilágba, mert azt mindenki tud. Célok megfogalmazása és rá építeni a programot.

panelburzsuj 2015.02.21. 10:23:28

@eurosceptic:
"de pl. az egy jó célkitűzés, hogy Mo-t vagy Ausztria szintjére hozni életszínvonalban pl. 20 éven belül, és ezért ezt és ezt kell csinálni"

Van itt egy hézag.

Az általad példaként mutogatott euroszkeptikusok programjának magva annyi, hogy NE törődjünk a "nemzeti" határainkon túli csórikkal - pl. a magyarokkal. Ne adjunk nekik pénzt - és ne eresszük ide őket.

Csórioldalon ennek nem a tőled idézett gondolat felel meg, hanem a gyurcsányi 23 millió románozás és az orbáni megélhetési bevándorlózás.

eurosceptic (törölt) 2015.02.21. 11:11:31

@panelburzsuj: Mert felszínesek az ismereteid. Látszólag nem ismered sem a UKIP, sem pedig az AfD politikai stílusát, programját és az sem helytálló, amit írsz. Már ezerszer elmondták (de mindig sikerül félremagyarázni Magyarországon ezt is), hogy a képzett, angolul beszélő, a brit kultúrát tisztelő embereket szívesen várják MINDEN nemzetből de kell egy megszabott limit és egy olyan adminisztrációs rendszer, ami megteremti a bevándorlás szabályozását. Én szinte az összes vitát, nyilatkozatot megnéztem, elolvastam, és hát éltem az Egyesült Királyságban is, tehát eléggé mélyreható ismeretekkel rendelkezem. Feltételezem, hogy Te olvastál, hallottál itthon valamit és ennyi, ez alapján ítélsz. A múltkor a UKIP egyik írására írtam egy kommentet a párt egyik platformján, na annyira utálják a magyarokat, hogy mindenki megköszönte és visszaírták, hogy minden jót kívánnak Magyarországnak is. Írtam, hogy kint dolgoztam és mégsem küldtek el a fenébe, hogy csóringer bevándorló vagyok, hanem tisztelettel fogadták az írásomat.

De nem is ez a lényeg, nem a UKIP mondanivalója, céljai, programja az érdekes, itt a PKP-ról van szó elsősorban. Csupán az a mondanivalóm, hogy másképp kell csinálni, mint amit most csinál a pártok többsége. Az általam említett külföldi példákkal támasztottam alá, hogy mitől lehet egy párt sikeres és eredményes viszonylag gyorsan, és érdemes lehet átemelni néhány elemet (mert ők másképp csinálják és az eredmények szerint hatékonyan is teszik). A vállalatok is tanulmányozzák egymást, módszereket vesznek át egymástól ez a politikában is hatásos. Vagy szerinted a PKP majmolja a Fideszt és az MSZP-t? Ezt jól is csinálja az orbáni kritikáival, majd annyi szavazatot is fog kapni.

Steve Jobs jól mondta: "Nem azt kell mondani, hogy jobbak leszünk, mint a konkurencia. Hanem azt kell mondani, hogy mi másképp csináljuk".

panelburzsuj 2015.02.21. 11:25:34

@eurosceptic:
Oké, akor egyszerűbben fogalamazom meg a pozicionális különbséget: mit tud másolni az általad ajánlgatott pártok eszköztárából a PKP, amivel megfordíthatja az áramlási irányt? Amitől a tőke, meg a jólképzett munkaerő Britanniából és Germániából fog Hungária felé áramolni - és nem fordítva?

zenonküp 2015.02.21. 11:33:52

@eurosceptic:

"A pártok, politikusok, képviselők szolgáltatásokat nyújtanak a lakosságnak, ez a közgáz könyvekben így le is van írva."

A kivonulás - tiltakozás - hűség trilemma, a politikatudomány és közgazdaságtan határán álló metaelméletet írja le, szerintem igen hasznos módon.

Az pedig, hogy vidéken élnek értelmiségiek, bizonytalan dolog.)
Én is pécsi vagyok.)

Azt viszont bizton, szilárdan állítom, hogy a PKP nem, ismétlem, nem nézi le a vidéket és a vidéki politikai választóközönséget.
epa.oszk.hu/00000/00017/00198/pdf/EPA00017_kozgazdasagi_szemle_2012_12_1311-1335.pdf

eurosceptic (törölt) 2015.02.21. 12:08:50

@panelburzsuj: Szerintem elbeszélünk egymás mellett. Nem azt írtam, hogy a programból emeljen át elemeket (hiszen minden nemzetnek mások a problémái), hanem pártszervezési, pártvezetési, kommunikációs stílusbeli elemket, szervezeti felépítést, kampányanyagokat lehetne tanulmányozni és esetleg alkalmazni.

A programot a PKP-nak kell megalkotnia, leírnia és kommunkálnia. Az a nem mindegy, hogy a párt miként kommunikál a választókkal, hogyan építkezik, miként építi ki a szavazóbázisát (marketingben: vevőkörét) - itt lehetne tanulni a sikeres pártoktól.

Szerintem sokat segíthetne a közvetlen kapcsolat a választókkal, a párt fiatalságának kihangsúlyozása, alapszervezetek kiépítése, saját webfelület, célkitűzések folyamatos kommunikációja a rendelkezésre álló csatornákon stb. Ez olyan, mintha egy terméket akarnál eladni, csak itt a termék maga a párt, a vevők meg a választópolgárok.

Az, hogy mitől jönne ide a német és a brit munkaerő, az más kérdés, nem így kellene kezdeni :-)
Egyébként ehhez tőkeerős magyar multinacionális cégek kellenének, amelyek olcsón dolgoztatnak külföldön és a profitot ide koncentrálják. A németek is attól tudják kifizetni a német melósnak a 2500 eurót, hogy keleten dolgoztatnak és az olcsó keleti munkából fakadó profit Németországban koncentrálódik, amelyet a németek egyrészt odaadják a lakosságnak, másrészt pedig befektetik külföldön (kölcsönadják más országoknak stb). Ezért szakad le a periféria és erősödik Németország az EU-ban.
A munkabér általában mindig alacsonyabb, mint munkával előállított érték (ebből van a profit), namost ha a munkabér és annak eredményeképpen előállított érték közötti rés nagy, akkor a profit is nagyobb, amelyet adott országba kell koncentrálni és máris oda akar menni mindenki dolgozni. Tehát ha azt akarja a PKP, hogy itt akarjon dolgozni a német és a brit melós, akkor olyan programot kell kreálnia, hogy tőkeerős magyar multicégek alakuljanak, amelyek olcsón dolgoztatnak külföldön és ide hozzák a profitot. Ez sem lehetetlen, de ehhez nem elsősorban alkatrész összeszerelő üzemekre kell alapozni a gazdaságot.

zipe moha 2015.02.21. 12:13:56

..igen szép elméletek...ismerve a tettekre cselekedetekre konvertálás időtartamát (ha egyáltalán...!)....közben lejár az idő...szerintem le is járt

a Nép ezen belül az Értelmiség pláne mulasztásos kötelezettség szegés állapotában van és kétes erkölcsökkel rendelkezünk....jól tudjuk ezt mindannyian!
kompenzációs pótszer az elméleti kérdésekben való személyes véleménykifejtés.... a meddő hányóra juttatott újabb vödör meddő

az a valószínű, hogy sem a Nép sem az Értelmiség nem akarja betölteni a feladatát, nem akarja elvégezni a természettől ráhelyezett kötelezettségét...ha akarta volna , már megtette volna...nem ma derült ki hogy társadalmi-gazdasági csődtömeget építgettünk..( egyes csoportoknak ugyan még le se esett...például a a nyugdíjasoknak...de azt gondolom tudják, hogy nincs 1 forint vagyonuk se...egy fidesz által bevezetendő nyugdíjadó 30-50% sikeresen elmélyítené a valósággal kapcsolatos tapasztalataikat..)

egyesek mennek, mások pedig VÉGÜL IS úgy vannak ezzel, hogy majd alkalmazkodnak...bármihez...mondják meg mihez...ahhoz.

Polgárság nincs (az nem így viselkedik) önnön minőségéből, tudásából, hozzáértéséből, kompetenciáiból merítené a bátorságot és a JOGOT...
az önbizalom hiány az legbelsőbb őszinteségből fakad, tudjuk , hogy nincsenek alkalmasító kompetenciáink (azt tudjuk...:)polgárosító demokráciának van (lenne...) csak létjogosultsága...ezen túllőni egy újabb tapasztalat ...
kérlek Péter , számolj majd be az esemény utáni tapasztalatodról...őszintén és kendőzetlenül...pro-és kontra

panelburzsuj 2015.02.21. 12:22:23

@eurosceptic:
Zseniális: mennyivel könnyebb lenne a PKP dolga, ha szép, nagy, kifejlett párt lenne - mennyivel könnyebb lenne a magyarok dolga, ha "tőkeerős magyar multinacionális cégek" lennének...

Haggyámá...

panelburzsuj 2015.02.21. 12:24:35

@zipe moha:
Párszor már elsütötted ezt a "természettől ráhelyezett kötelezettség"-et - de még sose magyaráztad el.

Szóval: ki kit kötelez mire?

zipe moha 2015.02.21. 12:33:02

@panelburzsuj: ....

többször is "elmagyaráztam"...miért nekem kell?? de ha ismét megteszem az segít neked?...
a gond az hogy nem érzed magad...miért nekem kell "elmagyarázni", pláne "elsütni"???

bővebb infót találsz a megelőző "Erkölcsi mélyponton a rendszerváltás c. poszt alatt...a lényeget...a kedvedért, sokadszorra és utoljára ide helyezem:
..."."Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép Joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi Biztonságát, és jobban elősegíti Boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált Kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat. Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a Célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen Kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új Védelmezőkről gondoskodjék. ..."

ÉS akkor most megváltoztál ettől...bármitől?? remélem

panelburzsuj 2015.02.21. 12:43:39

@zipe moha:
"az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat"

Engem nem kell arról győzködnöd, hogy lehetne jobban is csinálni a mostaninál. Sokkal-sokkal jobban is.

De ez irdatlanul messze áll attól, hogy Magyarország mai állapotát mennyi lakója érzi "elviselhetetlennek".

2015.02.21. 12:50:59

Jó jó ,persze, hogy fúj fúj Putyin, és vesszen a kormány!! De egyébként Nyugat el tud minket látni olyan mennyiségű és költségű energiával, mint Oroszország? Nyugat megvesz tőlünk akkora mennyiségű mezőgazdasági terméket, és élelmiszert, mint Oroszország és a többi keleti állam?

Csak mert eddig az ment, hogy építsük le az ipart, és vegyünk meg mindent Nyugatról. Mezőgazdasággal meg se próbáljunk foglalkozni, mert nyugaton már le vannak osztva a szerepek, és ott egyébként is mindenki védi a saját mezőgazdaságát. Nem nézik már így sem jó szemmel. A hitelből élésnek pedig egyszer már láttuk a következményeit.

Ennek tükrében elég logikusnak döntésnek tűnik más kereskedelmi partnereket keresni. Bármilyen meglepő, de nem abból lesz a fizetés és a GDP, hogy az européerek megsimogatják a buksinkat, hogy igaz demokraták és felelős européerek vagyunk :)

panelburzsuj 2015.02.21. 12:53:44

@A demokrácia leszakadó függönye:
Mit saccolsz, mennyi embert "foglalkoztat" a mai magyar mezőgazdaság?

zipe moha 2015.02.21. 12:54:35

...tehát elviselhető...akkor miről beszélünk egyáltalán..
nem arról van szó , hogy minek érzik az emberek az állapotokat...az állapotok ténykérdésként léteznek, nem vélemény függök (a magyarázatok persze) sokkal inkább arról hogy mit hajlandóak belátni és a változtatásért megcselekedni...te semmit, ok

2015.02.21. 13:01:29

@panelburzsuj:
"Mit saccolsz, mennyi embert "foglalkoztat" a mai magyar mezőgazdaság?"
Felteszem, hogy valamilyen összefüggésre rá szeretnél mutatni, amit ez az adat támasztana alá. De akkor miért nem erről írsz? Miért vársz tőlem olyan információt, amit valószínüleg már régen ismersz.

panelburzsuj 2015.02.21. 13:03:04

@zipe moha:
Méghogy semmit...

Egyáltalán szóbaállok veled, ugribugri forradalmárral.

A (márnem) tízmillióból hány ilyet tudsz mutatni? :)

Valóság nevű unokahúgotok 2015.02.21. 13:05:12

@A demokrácia leszakadó függönye: Magyarország gazdaságát nem Oroszország, hanem a nyugat, mindenek előtt Németország élteti. Nem csak buksisimogatás érkezik onnan, hanem mindazok a tőkebefektetések is, amelyek 2014-ben és ebben az évben is 100%-ban táplálják a magyar gazdaság növekedését. Ne feledd azt sem, hogy hosszú évek óta a magyar közcélú beruházások 95%-a az EU támogatásaiból volt és van finanszírozva.

Ehhez képest a ma is élő és 2018-ig érvényes orosz gázszállítási szerződés szerint a mai átlagos európai gázárnál mintegy 20%-kal drágábban kap gázt Magyarország az oroszoktól. További érdekesség, hogy amíg te a nyugati hitelektől félted az ország jövőjét, addig eszedbe sem jut a Paks II-höz tartozó 10 milliárd eurós orosz hitel, amely a következő két évtizedben évente 6%-kal emeli meg a magyar költségvetés terheit. Mindezt egy olyan áramtermelő kapacitásért, amely minden megalapozott számítás szerint a szabadpiaci átlag-áramárnál 40%-kal magasabb költséggel fog termelni.

Komolyan, nem a demokrácia függönye szakad le téged olvasva, hanem a pofánk!:)

Valóság nevű unokahúgotok 2015.02.21. 13:12:35

Nyivánvaló, hogy a nyugatnak jelenleg nincs forgatókönyve a nem békés állapotok kezelésére. Ezért lehet az Oroszországhoz képest összehasonlíthatatlanul erősebb gazdasági fundamentumokkal rendelkező nyugara ráijeszetni és terrorizálni, tipikus utcaura, keményfiú stílusban. Putyin úgy viselkedik, mint az az egyébként nem túl erős, viszont nagyon buta gyerek, aki azt hiszi, hogy ha nem köt bele mindenkibe, ha nem verekszik és ha nem igyekszik minden gyerek tízóraijába belezabálni, akkor a többiek senkinek sem néznék őt. Az ilyen gyerekek általában szegény felnőttek lesznek, gyakran börtönbe is jutnak, vagy egyszerűen leszúrja őket egy másik keménykedő alak!

zipe moha 2015.02.21. 13:19:11

@panelburzsuj:
szállj le a magas lóról, paraszt nem illik alád..utoljára beszéltünk.

2015.02.21. 13:20:56

@Valóság nevű unokahúgotok: Kicsit zavaros, amit írtál, tegyük rendbe kicsit a dolgokat:

1:
Nem csak az ipari befektetésről volt szó, hanem mezőgazdasági piacokról. Ezekre nyugaton csak korlátozottan lehet betörni, ellenben Oroszországgal.

Az ipar pedig csak az utóbbi években kezd erősödni, előtte a Nyugatbarát politika jegyében kis híján mindent bezártunk "mert majd megvesszük külföldről".

A EU pénzekkel revolverezni egyébként legalább annyira demagóg dolog, mint az orosz ellenes emberkék orosz gázzal fűtött lakásaira való utalgatás...

2:
"Ehhez képest a ma is élő és 2018-ig érvényes orosz gázszállítási szerződés szerint a mai átlagos európai gázárnál mintegy 20%-kal drágábban kap gázt Magyarország az oroszoktól"

Pontosan hány EUR vagy Dollár az átlagos európai gázár? Mi mennyiért vesszük?

Ja, és ha nem tudnád, akkor leírom, hogy a '96-ban megkötött szerződés szerint a fel nem használt gázt is ki kell fizetnünk. Ezt most közös megegyezéssel úgy módosították, hogy a jövőben lehívhatjuk az eddig fel nem használt mennyiséget.

Vagy szerinted mi lenne a jobb? A szerződés lejártával szakítani az Oroszokkal, és az eredeti szerződésnek megfelelően kifizetni a fel nem használt gázt? Nekem elég logikusnak tűnik, hogy ha már fizetünk, akkor kapjunk is érte valamit :)

3:
"További érdekesség, hogy amíg te a nyugati hitelektől félted az ország jövőjét, addig eszedbe sem jut a Paks II-höz tartozó 10 milliárd eurós orosz hitel, amely a következő két évtizedben évente 6%-kal emeli meg a magyar költségvetés terheit. "

Megint csak kéne valami hitelt érdemlő számítás arról a 6 százalékról. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy én nem arról beszéltem, hogy ne vegyünk fel hitelt. Hanem arról, hogy az nem járható út, amikor egy országban nincs ipar, nincs mezőgazdaság, és úgy általában mindenről az a felfogás, hogy megvesszük külföldről. Na ilyenkor jön az, hogy a hiányzó pénzt hitellel próbálják pótolni. Erről beszéltem ugyanis...

4:
"Mindezt egy olyan áramtermelő kapacitásért, amely minden megalapozott számítás szerint a szabadpiaci átlag-áramárnál 40%-kal magasabb költséggel fog termelni."

Megint csak hiányoznak a konkrétumok. Egyébként megalapozott számítás alatt mit értesz? Amikor a bölcsészből átvedlett energetikusok megpróbálják bebizonyítani, hogy nem kell Paks? :)

panelburzsuj 2015.02.21. 13:23:58

@zipe moha:
Mi beszélnivalóm lehetne azzal, aki simán a szemem közé vágja, hogy semmit se vagyok hajlandó tenni - pusztán abból kiindulva, hogy a zavaros hevületeit megkritizálom?

Szóval: mit is vesztek a "barátságoddal"?

profilo 2015.02.21. 13:59:30

@panelburzsuj:

Ma az átlagnál is karcosabb vagy.

panelburzsuj 2015.02.21. 14:15:14

@profilo:
Na most gondolj bele, hogy mennyire "elviselhetetlen" az az ország, ahol még az én durcim hőmérőzése is belefér a hírekbe... :)

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.02.21. 14:17:02

@A demokrácia leszakadó függönye: A mezőgazdaság az ország GDP-jének a 4-5%át adja. A nyugati piacok teljesen nyitottak előttünk, az más kérdés hogy mit tudunk ott eladni.(mezőgazdaságról beszélek)....ezzel ellentétben az orosz piacon való megjelenésnek politikai ára is van. Pl. Enyhe túlzással...eladhatsz, ha a mi elnökünk eljöhet hozzátok és meggyalázhatja a szabadságharcotok emlékét és hőseit...és ez a gázra is vonatkozik. Ami az EU támogatásokat illeti: Hozzátok nem szívesen mennék ebédre. Nem szeretek olyan emberekkel együtt enni, kik beleköpnek abba a levesbe, amiből mindannyian szedünk.

profilo 2015.02.21. 14:25:18

@panelburzsuj:

Pedig azt hittem,hogy annál elviselhetetlenebb,mint amilyennek HaFr lefesti már nem lehet. De most,hogy mondod...

:)

zenonküp 2015.02.21. 14:29:46

Mindenkihez!!!

Bozse moj, magyarázzátok már el végre nekem - mitől olyan jó dolog a "konkrét", mármint ha összeillesztjük mondjuk a politikai programmal, akkor miért magasabb rendű létező a "konkrét politikai program"?

Pszeudo Dionysos a menyei hierarchiáról szóló alapvető művében nem írja, hogy a "konkrét arkangyal" közelebb lenne Istenhez.

Nektek miért oly kedves a "konkrét"? Csak nem a "Konkrétumok Titkos Társaságának" vagytok a nem oly titkos, de "konkrét" ügynökei?)

fvipera 2015.02.21. 14:39:25

@Janos Mohacsi: hú, de unalmas és hazug mantra ez

profilo 2015.02.21. 14:40:02

@zenonküp:

Mi a pacipénisz van ma? Fronthatás?
Te is fenn- és kiakadsz néhány kommentelő apró baromságain.
Lehet félrefordítás. Például rosszul fordították a Világ Kormány napi parancsait és a concrete szó "megfelelő" beillesztéssel itt betonszilárdságú politikai programot jelentene...
...vagy tudja a tököm.

zenonküp 2015.02.21. 14:59:10

@profilo:

Jót derültem a hozzászólásodon, köszönöm.)

De tudod valami konkrétumot vártam.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.21. 15:12:02

@zenonküp: hogy nézném le magam pl: én is pécsi vagyok

zenonküp 2015.02.21. 15:15:35

@HaFr: vártam erre a "pécsi" vallomásra, csodálom hogyan bírtad eddig cérnával olvasni a "lenézik itt is a vidékieket" kommenteket)

A szép az volt benne, hogy nagyon sokan nem tudták.)

zipe moha 2015.02.21. 15:46:08

@zenonküp: konkrét azért kell mert csak azt lehet konkrétan lefikázni...ami általános azt csak általánosan...:)..az a program pedig ami akkor van kész ha ahhoz a résztvevők személyesen is hozzájárulnak....egy idegen test...
összegezve.
-konkrét
-lehessen fikázni
-ne legyen kimutatható a potenciális befogadó semmilyen fogyatékossága...konkrétan...csak általánosan

Valóság nevű unokahúgotok 2015.02.21. 16:11:16

@A demokrácia leszakadó függönye: Itt vannak a kért konrétumok és források! csak két részletben tudom ide feltölteni.

1.
2014-ben a mezőgazdaság a teljes magyar GDP-nek mindössze a 3,36%-át adta, 23.138.762.000 Ft-ból mindösszesen 777.701.000 Ft-ot. (Forrás: KSH - www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qpt002j.html)
Ehhez képest a 2014 és 2020 közötti időszakban összesen 7.080.000.000.000 Ft-nyi eu-s támogatást kap Magyarország, ami évente átlagosan 1.011.000.000.000 Ft-ot jelent – tehát évente 234.000.000.000 Ft-tal többet, mint annyit a teljes magyar mezőgazdaság előállít. (Ráadásul 2014 kivételesen jó éve volt a magyar mezőgazdaságnak, kb. 10%-kal nagyobb termés volt az átlagosnál.)
Miért fontos ez? Azért, mert az EU-n belül minden országnak megszabott mezőgazdasági termelési kvótája van, amelynél többet nem termelhet, még nem eu-s országba menő exportra sem. Így, ha fel akarnád pörgetni a magyar mezőgazdasági termelést, hogy az az orosz piacra termeljen, bizony, ki kellene lépned az EU-ból, ezzel azonban elveszítenéd az évi 1.011 milliárdos támogatást. Az pdog nagyon kétséges, hogy a magyar mezőgazdaság a jelenlegi évi 700 milliárdos átlagról mikorra tudna felemelkedni az 1.700 milliárdos éves termelési kapacitásig, hogy így (legalább elméletben) pótlódhasson az EU-ból való kilépés okozat hiány. Megjegyzem, a magyar mezőgazdaság sohasem termelt ennyit, még csak meg sem közelítette ezt az éves volument, még a „fényes” szocialista nagyüzemi időkben sem.
De térjünk ki az árkérdésre is. Ha Magyarország kilépne az EU-ból, az azt is jelentené, hogy az odairányuló mezőgazdasági exportunk (meg a többi is) azonnal egy kb. 20%-os, a vámokból adódó árnövekménnyel lenne kényetlen számolni. Kizárt, hogy ez a nyugati piac akceptálná. Ebben az esetben viszont pótolnod kellene a kieső eu-s mezőgazdasági (és persze az ipari) exportból származó hiányt is. Erre aligha lenne megoldás az orosz export, hiszen ekkora fizetőképes importkapacitása egyszerűen nincs Oroszországnak. (Annak az Oroszországnak, amelyben a felére visszaeső olajár miatt komoly ellátási zavarok vannak és lesznek még sokáig, hiszen az olajár aligha emelkedik a közeli jövőben ismét a 100 $-os hordónkénti árszintre. Oroszországban már arról papolnak a Duma képviselői, hogy az éhezés jót tesz a léleknek – oda akarsz te tömegexportot csinálni?)

2.
Soha senki sem mondta azt, hogy zárjuk be a magyar ipart, mert majd mindent megveszünk nyugatról. A szocialista nagyipar akkor is megszűnt volna, ha a 90-es években nem privatizálják azt, hiszen versenyképtelen termékeket állított elő, nagyon alacsony hatékonysággal. Te talán vennél ma Lewis helyett Trapper farmert? Vennél Videoton TV-t Samsung helyett?
Az egész gazdasági szerkezet volt életképtelen, mivel egy életképtelen elmélet volt az alapja.
Az sem igaz, hogy csak néhány éve indult be a magyar ipar nyugati tőkével finanszírozott felfejlesztése, hiszen (igazán csak példaként) az Audi, vagy a Bosch már a 90-es évek közepétől komoly gyártókapacitásokat épített ki.

3.
Az orosz hosszú távú gázszerződés árszintjének és a szabadpiaci gázárnak az összehasonlításáról itt találsz egy igen szemléletes grafikont: index.hu/gazdasag/2014/02/11/gazszerzodes/
Erről ennyit.
A gázszerződés szerint eddig is fel lehetett volna használni a korábbról maradt kontingenst és eddig is csak a fogyasztáskor kellett volna azt kifizetni. Orbán hazudott, amikor ennek ellenkezőjét állította. Ráadásul, mivel az utóbbi években radikálisan csökkent a magyar gázfelhasználás (évi 13 milliárd m3-ről 9-re), továbbá mert Oroszország jelentős kitermelési többletkapacitásokkal rendelkezik, amelyekre egyszerűen nincs is vevője, ezért Magyarország kiváló alkupozícióban van az oroszokkal szemben gázügyben is. (Ezen a linken olvashatsz arról is, hogy miként lehetne lényegesen csökkenteni az orosz gáznak való kitettségünket: index.hu/gazdasag/energia/2014/10/15/igy_fuggetlenedhetnenk_az_orosz_gaztol/)

Valóság nevű unokahúgotok 2015.02.21. 16:13:09

@A demokrácia leszakadó függönye: 1.
2014-ben a mezőgazdaság a teljes magyar GDP-nek mindössze a 3,36%-át adta, 23.138.762.000 Ft-ból mindösszesen 777.701.000 Ft-ot. (Forrás: KSH - www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qpt002j.html )
Ehhez képest a 2014 és 2020 közötti időszakban összesen 7.080.000.000.000 Ft-nyi eu-s támogatást kap Magyarország, ami évente átlagosan 1.011.000.000.000 Ft-ot jelent – tehát évente 234.000.000.000 Ft-tal többet, mint annyit a teljes magyar mezőgazdaság előállít. (Ráadásul 2014 kivételesen jó éve volt a magyar mezőgazdaságnak, kb. 10%-kal nagyobb termés volt az átlagosnál.)
Miért fontos ez? Azért, mert az EU-n belül minden országnak megszabott mezőgazdasági termelési kvótája van, amelynél többet nem termelhet, még nem eu-s országba menő exportra sem. Így, ha fel akarnád pörgetni a magyar mezőgazdasági termelést, hogy az az orosz piacra termeljen, bizony, ki kellene lépned az EU-ból, ezzel azonban elveszítenéd az évi 1.011 milliárdos támogatást. Az pdog nagyon kétséges, hogy a magyar mezőgazdaság a jelenlegi évi 700 milliárdos átlagról mikorra tudna felemelkedni az 1.700 milliárdos éves termelési kapacitásig, hogy így (legalább elméletben) pótlódhasson az EU-ból való kilépés okozat hiány. Megjegyzem, a magyar mezőgazdaság sohasem termelt ennyit, még csak meg sem közelítette ezt az éves volument, még a „fényes” szocialista nagyüzemi időkben sem.
De térjünk ki az árkérdésre is. Ha Magyarország kilépne az EU-ból, az azt is jelentené, hogy az odairányuló mezőgazdasági exportunk (meg a többi is) azonnal egy kb. 20%-os, a vámokból adódó árnövekménnyel lenne kényetlen számolni. Kizárt, hogy ez a nyugati piac akceptálná. Ebben az esetben viszont pótolnod kellene a kieső eu-s mezőgazdasági (és persze az ipari) exportból származó hiányt is. Erre aligha lenne megoldás az orosz export, hiszen ekkora fizetőképes importkapacitása egyszerűen nincs Oroszországnak. (Annak az Oroszországnak, amelyben a felére visszaeső olajár miatt komoly ellátási zavarok vannak és lesznek még sokáig, hiszen az olajár aligha emelkedik a közeli jövőben ismét a 100 $-os hordónkénti árszintre. Oroszországban már arról papolnak a Duma képviselői, hogy az éhezés jót tesz a léleknek – oda akarsz te tömegexportot csinálni?)
2.
Soha senki sem mondta azt, hogy zárjuk be a magyar ipart, mert majd mindent megveszünk nyugatról. A szocialista nagyipar akkor is megszűnt volna, ha a 90-es években nem privatizálják azt, hiszen versenyképtelen termékeket állított elő, nagyon alacsony hatékonysággal. Te talán vennél ma Lewis helyett Trapper farmert? Vennél Videoton TV-t Samsung helyett?
Az egész gazdasági szerkezet volt életképtelen, mivel egy életképtelen elmélet volt az alapja.
Az sem igaz, hogy csak néhány éve indult be a magyar ipar nyugati tőkével finanszírozott felfejlesztése, hiszen (igazán csak példaként) az Audi, vagy a Bosch már a 90-es évek közepétől komoly gyártókapacitásokat épített ki.
3.
Az orosz hosszú távú gázszerződés árszintjének és a szabadpiaci gázárnak az összehasonlításáról itt találsz egy igen szemléletes grafikont: index.hu/gazdasag/2014/02/11/gazszerzodes/
Erről ennyit.
A gázszerződés szerint eddig is fel lehetett volna használni a korábbról maradt kontingenst és eddig is csak a fogyasztáskor kellett volna azt kifizetni. Orbán hazudott, amikor ennek ellenkezőjét állította. Ráadásul, mivel az utóbbi években radikálisan csökkent a magyar gázfelhasználás (évi 13 milliárd m3-ről 9-re), továbbá mert Oroszország jelentős kitermelési többletkapacitásokkal rendelkezik, amelyekre egyszerűen nincs is vevője, ezért Magyarország kiváló alkupozícióban van az oroszokkal szemben gázügyben is. (Ezen a linken olvashatsz arról is, hogy miként lehetne lényegesen csökkenteni az orosz gáznak való kitettségünket: index.hu/gazdasag/energia/2014/10/15/igy_fuggetlenedhetnenk_az_orosz_gaztol/ )

Valóság nevű unokahúgotok 2015.02.21. 16:13:45

@A demokrácia leszakadó függönye: 4.
A 21 éven át tartó évi 6%-os, a Paks II. beruházási hiteléből származó növekmény így jön ki:
Évente nagyjából 6.000 milliárd Ft-nyi, az adott évben esedékes hiteltörlesztéssel kell számolni a magyar államháztartásban. (2014-ben ez 5.961 milliárd volt. Forrás: akk.hu//kepek/upload/2014/Finansz%c3%adroz%c3%a1si%20kiadv%c3%a1ny_2014_HUN.pdf ) A Paks II.-re felveendő orosz hitel összege 10 milliárd euró, ami napi árfolyamon számolva (ki tudja, mit hoz a jövő, ugye?) kb. 3.100 milliárd Ft. Ezt 21 évre veszi fel az ország, ami évente durván 476 milliárd Ft-nyi tőketörlesztés jelent, a kamatterhek nélkül. Ha ezt az éves esedékes kamatokkal együtt vesszük, akkor az összeg már 500 milliárd feletti, ami az éves átlagos 6.000 milliárd Ft-os finanszírozási igény több mint 8%-a. Azonban a beruházás jár némi GDP-emelkedéssel az első években, ezekből pedig származnak költségvetési (adó-)bevételek, így az éves államháztartási mérleg némiképp javulhat. Ezzel a hatással számolva csökken a több mint 8%-os finanszírozási ig
énytöbblet 6% körülire. (Erről itt is olvashatsz: index.hu/gazdasag/2014/01/15/akkora_az_orosz_paks-hitel_mint_az_imf-hitel/ - a cikkben 10%-os GDP-hez viszonyított államadósság-növekménnyel számolnak, amit azonban eldug az állam egy 100%-ban állami cégbe, az MVM Zrt.-be, ez azonban csak formális, hiszen a hitel visszafizetését az állam és az MVM közötti szerződés szerint az állam garantálja és biztosítja, költségvetési forrásokból, az MVM-nek.)
5.
A Paks II. által termelt áram ára 22 és 33 Ft között lenne kWh-nként (forrás: nol.hu/belfold/20140206-dragabb_aram__brutalis_veszteseg-1442839 ), ami a szabadpiaci (és minden feltételezés szerint tartós) 16 Ft-os kWh-nkénti áramárnál legalább 40%-kal drágább.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.02.21. 16:40:31

Kedves unokahugunk, köszönjük a tájékoztatást. Logikus stb. Az a baj, hogy a demagógogat nem érdekli.......de csak folytassa kérem. Profi munka. Óriási pont Önnek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.21. 17:27:42

@zenonküp: nemigen tudok mit kezdeni ezekkel a butaságokkal, honnan jönnek, mire alapozódnak, mit jelentenek...

prognosys 2015.02.23. 00:05:20

@explanatus: "Ettől kicsit még messzebb vagyunk, mert a választópolgár inkább bemegy a sokadik zsákutcába, mert ezt szokta meg. Eddig csak zsákutcáink közül választhattunk."

Tetszik ez a hasonlat. Egy költőit azonban feltennék: ha valamennyi utcába lila ködöt eresztenek, honnan lehet látni, hogy melyik a zsákutca és melyik nem az!? Szinte lehetetlen jól választani...pláne annak, aki egyébként csak kívülről szemléli a dolgokat...őszinte szó ma már annyira távoli a politikától, hogy tényleg nem lehet tudni semmi biztosat...sőt! Néha még belülről sem minden az, aminek látszik, sajnos!

CharlesNow 2015.02.23. 20:34:11

@eurosceptic: Nos, én nem ismerem részletesen az angol politikai helyzetet, viszont úgy gondolom, hogy kicsit jobbak a politikai viszonyok arrafelé. Nem arról van szó, hogy az UKIP nem került kirekesztésre a többi párt által - hanem arról, hogy Magyarországon nincs hagyománya a semmiből gyorsan megerősödő pártoknak. Magyarországon nem azt kérdezik tőled, hogy mi a politikai véleményed, hanem, hogy a bal- vagy a jobboldalra szavazol. Úgy gondolja a nagy többség, hogy nem nagy pártra adott szavazat csak pazarlás. Ha a PKP kiállna "terjeszteni az igét", akkor minimum bizniszpártnak hívnák, vagy Fidesz-szatelitnek., stb...

A PKP-nak először egy másfajta politikai kultúra gyökereit kell elvetni - nem ülhet bele a kész termésbe és arathat ott az újszerű módszereivel, mint ahogy az UKIP tette...

Mellesleg az UKIP és a PKP nem is egy korúak, nem is egy "szinten" állnak. Mármint az elvégzendő feladatokat illetően (azokra a feladatokra gondolok, amelyek a választási sikerhez kellenek).

Alapszervezetekre természetesen szükség van. Itt van mindjárt a három beszéde Péternek. Oda nem csak Pestről fognak jönni. Azok az emberek lehetnek egy alapszervezet magjai, azonban a PKP-nak még ez előtt (ezzel párhuzamosan) hatalmas feladatot kell elvégeznie - megértetni a saját szimpatizánsaival is, hogy az a technika, amit most követ, lehet az egyetlen sikeres az ország szempontjából, és nincs értelme a meglévő, gyorsan növekedő (Fidesz vagy Jobbik) pártok stratégiáját alkalmazni, hanem azzal gyökeresen ellentéteset...

Én úgy látom, Péter szerint a PKP számára a legsikeresebb stratégia (és ezzel én is egyetértek) az az, hogy mintegy tükröt tartva a választópolgárok elé, megpróbálja ráébreszteni őket, hogy mekkora a felelősségük abban, hogy ide jutott a helyzet. A legfőbb ellenség nem egy hatalmon lévő autokrata, hanem a társadalom közönyössége, daraboltsága és az, hogy nincs igény a személyes szabadságra és a felelősségvállalásra... Ebből következően a PKP sem egy mindent eldöntő, profi választási hajrában akarja legyőzni a hatalmas erőforrásokkal és egyéb előnyökkel rendelkező Fideszt, hanem a szabadságra vágyást akarja felébreszteni a hallgatóságban... Hiszen ez ad egyedül lehetőséget a rossz folyómederből való kitörésre (és a PKP választási sikerére - ez az, ami világosan, egyértelműen megkülönbözteti a többi párttól).

Programról: mindenki ezt várja, és őszintén szólva engem nem érdekel. Azért nem, mert ha meg is írnak egy részleteibe menő programot, azzal több gond van:

1. Addigra, mire a PKP megvalósíthatná a programját, idejétmúlttá válik (láthatjuk, MO-n milyen tempóban törvénykeznek és változtatnak...)
2.Egy ilyen kis pártban eleve nehézkes olyan programot alkotni, amely a potenciális támogatók mindegyikének tetszik, továbbá...
3. Máris ott tartanánk, ahol a legtöbb mai magyar párt. A szimpatizánsok véleménye és BELESZÓLÁSA nélkül, a nyilvánosságot kizárva, a politikai készterméket lerakja a választók elé, "Tessék választani" zászlócskával... A PKP nem ilyen. Péter mindenkit arra buzdít, hogy tegye oda a szellemi erőforrásait a párt építéséhez, a közösség kialakításához. Ezért gondolom, hogy a program írása is nyilvános keretek között fog zajlani, amikor már elérhető közelségben van a választás, és a konkrétumokkal dobálózás nem okozna több kárt, mint hasznot...

Február 28-ról: megpróbálok ott lenni.
süti beállítások módosítása