1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2015.02.07. 07:50 HaFr

Egy kérdés a miniszterelnökhöz Simicska nyomán

Simicska tegnapi napjából (köszönet SL-nek a megállapításért) a magyar népre következő vélhetően legfontosabb információ ez volt, idézem: "Tavaly áprilisban a választások után leültünk és elmondta az elképzeléseit (mármint Orbán). Ennek a részleteibe nem fogok belemenni, de nem tetszett a dolog. Én erre azt mondtam neki, hogy ebben én nem akarok partner lenni. Azóta durvultak el az események."

A kérdésem adott: mik azok az elképzelések? Amelyekről Simicska tud, de se a választási kampányban, se utána nem tartott érdemesnek a miniszterelnök elmondani a magyaroknak? Mit titkol a miniszterelnök a megbízói, a magyar nép elől annak sorsára vonatkozóan? Miért hallgat a miniszterelnök arról, hogy milyen Magyarországot akar egy, két, vagy három év múlva?

Lehet, hogy vannak ebben az országban még olyan választók, akik nem érzik ennek a helyzetnek az abszurditását?! Nem érzik, hogy van egy ember (nem a férjük, nem az apjuk, nem a fiuk, nem a gyerekük tanára, nem a munkaadójuk, hanem egy távoli, öntörvényű figura) aki mindenki másnál nagyobb befolyással lehet (vagy éppenséggel van) az életükre, de a befolyásával teljesen kiszámíthatatlanul, de főként rombolóan él? Hol leszívja a bankszámlájukat, hol tanáccsal él az erkölcsi rendjükre vonatkozóan, hol külföldre kényszeríti a gyerekeit, hol csatába szólítja őket távoli, megfoghatatlan, buta célokért, hol eldönti, hova mehet és nem mehet vasárnap, hol kiugrik az ágy alól, és a nemi életükben kurkász? És nem lehet tudni, hogy mit akarhat még a jövőben? És lehet még olyan választópolgár, aki szerint mindez rendben van?!

 

170 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr127148373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

igazi Ténytár 2015.02.08. 06:42:15

@ Bendek Peter."A kérdésem adott: mik azok az elképzelések? Amelyekről Simicska tud, de se a választási kampányban, se utána nem tartott érdemesnek a miniszterelnök elmondani a magyaroknak? Mit titkol a miniszterelnök a megbízói, a magyar nép elől annak sorsára vonatkozóan? "

Olvass, mar közölték!

____________
Csintalan Sándor kijelentette: a mostani konfliktus kitörése a választások utánra tehető, amikor Orbán Viktor előállt azzal, hogy be kell darálni a médiát, mert ő úgy gondolja, hogy nem kell Index, meg RTL Klub sem.

Hozzátette: a másik dolog pedig Paks volt. Simicska Lajos azt gondolja, hogy ez rossz projekt politikailag, energetikailag és környezetvédelmi szempontból is – vélekedett.
__________________

VHB 2015.02.08. 07:18:52

Az örvendezőknek:
Először is tudom, hogy nagy az öröm recseg-ropog a fidesz, belülről szakad stb. Zsír.
Halkan jegyzem meg, hogy minimálba` ugyanez volt az ellenzéknél is, lásd: iwiw-es csákó, pedig se hatalom se pénz nem volt.
Szóval ha hátralépünk egyet és ha nem is most vasárnap lesznek a választások, akkor mégis kire kellene/lehetne szavazni? Mármint felelősségteljesen az ország és egyén érdekeit szem előtt tartva (lol).

fannó 2015.02.08. 07:29:34

@VHB: Diktatúrákban a diktatúra kiszolgálói rendszeresen felteszik ezt a kérdést. A diktatúra bukásáig.

fannó 2015.02.08. 07:49:07

@apro_marosan_petergabor:

Te, agymosottak gyöngye...
- az alapkamatot az összeomló belső kereslet következtében lehetett csökkenteni, mivel eltűnt a fogyasztás, már 2,1%-os alapkamat mellett sincs kereslet hitelekre
- a rezsi a világpiaci folyamatoknak köszönhetően más országban nagyobb mértékben csökkent
- a devizahitelek átváltása előtt orbánék elgyengítették a forintot!!! 265 Ft-os eurónál vették át a kormányzást, 310 Ft-os euróig gyengítették azt. minden magyar devizahiteles családnak a tartozását 20%-kal ők növelték meg.
- bevezették a közrabszolgaság fogalmát, életfogytig tartó rabszolgaságra ítéltek több százezer embert. A foglalkoztatottságba beszámolják a külföldre vándorolt 500e embert is!!!!!! Ezen csalások nélkül, azaz a korábbi statisztikák szerint óriási a munkanélküliség Magyarországon.
- eltüntettek 3000 milliárd forintnyi nyugdíjvagyont. Továbbá hasonló nagyságrendű nyugdíjbefizetést is. két-háromszorosával nőtt az államadósság az ő négy évük alatt, mint a 2002-2008. közötti időszakban, az "átkosban".
- az egészségügy úszik az adósságban, soha nem látott mértékű az adóssághegy. A korábbi 4-5 milliárdos adósság 40-50 milliárdos szintre kúszott fel.
- a GDP látszatintézkedések miatt nőtt, az UE transzfereket szándékosan koncentráltan hívták le. ezért volt az, hogy a fidesz regnálásának évei összességében 0 növekedést hoztak, és a növekedési előrejelzések is nulla felé tendálnak.
- a vállalkozások nem kapnak 2,5%-os hitelt, az csak reklám. Mozdulj ki orbán seggéből, és nézz körül a környezetedben! A 2,5%-os hitelt csak azok kapják meg, akik amúgy is hasonló szinten tudnak eladósodni. És még ennek ellenére se veszik igénybe, csúfos kudarc a jegybank pényznyomtatási próbálkozása, 1 év alatt alig tudtak így hitelt kihelyezni, annak jelentős része is csalókhoz került (mint ahogy az a Széchenyiről elnevezett állami bank csődje során kiderült)

fannó 2015.02.08. 07:56:54

@igazi Ténytár:

"Olvass, mar közölték!"

Ne hazudozz! Paks és a szólásszabadság elvétele, a médiakontroll ellehetetlenítése bőven a választások előtti téma.
A válasz itt keresendő: "De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát."

VHB 2015.02.08. 08:15:40

@fannó: Értem. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna, mi?

mrbateman 2015.02.08. 08:18:27

Normális országban Orbán óriásit bukna (jó, oké normális országban már az első ciklus felét nem húzta volna ki)...de ez nem egy normális ország, itt akkora az apátia és a cinikus közöny, hogy tartok tőle nincs olyan dokumentum, ami buktatná orbánt.

TFH: Simicska hétfő reggel kinyit egy aktát, hogy bivalybasznád bekötőút 1,5 km-es szakaszának tavaly nyári aszfaltozását a Közgép nyerte el közbesz eljárás után 240 millió Ft szerződött összeggel, itt az általunk tett ajánlat, szerződés, számla, telj-ig, stb. Na most ez került valójában 48 millió forintba, a rétegrend nem is az ami az ajánlatban volt, de le lett papírozva. Tehát sáros a polgármester(volt ogy képviselő, immár mentelmi jog nélkül), a műszaki ellenőr, a pénzügyi osztály vezető aki visszautalta a 240-48=192 milliót...én ezt a 192 milliót átutaltam xy stróman cég számlájára, ami konkrétan ezé a miniszteré.
A minisztermentelmi jogát nem függesztik fel, Poltnak nem kell vádat emelni.Van még kérdés?

Ki fog menni a nép autókat gyújtogatni, hidakat lezárni, sztrájkolni 3 hétig, ami kikényszeríti az előrehozott választást?
És ha választás lesz, kik lesznek a lapon?
Ehh! Baszódjonmegazegész!

2015.02.08. 08:32:51

nem mindegy hogy mit akart évekkel ezelőtt? 2/3 van, bármikor azonnal az lesz amit abban a pillanatban kitalál

no_successful2 2015.02.08. 09:00:34

@búvár kondér:

"Simicska túl sokat tud"

Akkor miért nem pakolt ki? Ember !

Megmondom. Ez az egész a pénzről szól.
Simicskának nem tetszett, hogy most már a piacról kell megélnie, és nem az állami megrendelésekből. Ennyi.
Erre elkezdi ezt a hülye dumát, hogy a demokráciát félti.
Ja. Eddig is kurvára féltette.
Egyszerűen beszállt a ballib fostalicskájába, hogy Orbánnak kellemetlenkedjen egy kicsit.

no_successful2 2015.02.08. 09:06:06

@unionista:
"inkább tiborcz vegye meg a keszthelyi kikötőt vip hitelből, mint egy külföldi. mert utóbbitól sose szerezzük vissza. és a bankokat ugyanúgy konszolidálni kellett. és ebből csak és kizárólag a belvárosi zsidókeresztények húztak hasznot. egyszerűen ők a politikai ellenfél. ők a "baloldal", a "liberálisok" és újabban a "civilek". ez a kisebbség akar hegemóniát. velük szemben hirdetsidózni a többség szupremáciát. és ha ezt nem érted, akkor nem sok fogalmad van, hogy tudat alatt mi zajlik a lelkekben. "

Nem illik zsidózni, ha ballib-et mondasz, akkor is tudja mindenki miről van szó.

Egyébként egyetértek.

csoio csagasz 2015.02.08. 09:08:49

@unionista:

Nagy baj, ha tiborc és a többi mocskos tolvaj veszi meg. Még nagyobb baj, hogy van olyan észlény, aki szerint ez jó.

Az elmúlt 5 évben kimenekült százezrek után mit vársz? Miért is jó az, ha az elsíbolt közel 20 ezer milliárdból egy darab munkahelyet sem tudtak teremteni, csak a saját zsebüket tömik egyre mohóbban. Ha van hozzá agyad számold ki mit bukik az ország, mire az összes felnövő orbánpurdét kistafirungolják állami (a te pénzed is) zsetonnal.

no_successful2 2015.02.08. 09:12:24

@Szólásszabadság:
"Valaki hazudott/hazudik... vagy a média hazudott akkor amikor a Simicska-vagyont firtatta, azaz Simicska a sajtó állításával ellentétben, valójában becsületes úton szerezte vagyonát, amit most Orbán Galád Viktor aljasul el akar venni tőle, vagy most hazudik a Simicska és beállt mögé a média, vagy a média hazudik ismét és tolja maga előtt pajzsként (most éppen a) Simicskát.
Valami bűzlik Dániában... "

Ennyi

no_successful2 2015.02.08. 09:17:27

@Álom Polgár:
"
1, Amit a Lajosról állítanak igaz lehet, DE...
2, Ha a nagyvezéri hatalmat megbillenti, megtér, nálam bűnbocsánatot nyer.
3, Mert az eszköz, indíték, nem számít csak a CÉL. "

Világos beszéd.
Mindig is ezt a vonalat követte a ballib, bármilyen hülyét elfogadtatok, egy volt a lényeg, a ti szekereteket tolja. Ez így volt eddig is.

Palma di Cesnola 2015.02.08. 09:20:13

Azt mondtam volna erre a posztra, hogy “na, ez már érdekes, van benne valami” – ha el nem jutottam volna az utolsó bekezdésig. A szerző – fogalmam nincs, ki ő, de nem is érdekel ennél jobban – ezek szerint csak a szokásos démonokkal házal. Márpedig rosszul teszi. Az egész sztorija tökéletesen hiteltelen attól a pillanattól kezdve, hogy nekilát a szokásos abszurditásokat szórni.
Hogy ti. Orbán Viktor “hol leszívja a bankszámlájukat” – mi van??? Azt hiszem, Orbánon kívül bárki helyből beperelné azt, aki ekkorát bír hazudni a rovására, ráadásul csak úgy, szinte „mellesleg”.
Ami ezután még jön – a többi ordas propaganda-szöveg és blöff – annyira jól ismert, hogy nem is érdemes ízekre szedni.
Csak egy jó tanács: fejezzétek már be, próbáljatok már a saját démonaitok helyett a valósággal foglalkozni. Meglátjátok, sokkal érdekesebb és hasznosabb is lenne.

The Great Destroyer 2015.02.08. 09:20:16

Ma reggel a gyerekeimmel néztem a Kacsameséket és reménykedtem, hogy az a rész következik, amikor Dagobert bácsi ezt mondja: „Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!”

no_successful2 2015.02.08. 09:21:13

@Foxtrotty:

"Egyértelmű, hogy csakis a HaFr elleni fellépés lehetett Orbán és Simicska titkos megbeszélésének a tárgya. Magát megnevezni nem kívánó fityfirity közeli forrás szerint ez így hangzott:

- Veszélyes ez a Hafr, már majnem 7-en vannak a hívei, Hófehérke hozzá képest nyuszifütty

- Igen, ez az 1000-es a blog címében már önmagában fenyegető számunkra, bár nem annyira mint a Milláé volt és a 100 milliárdan az izéért szervezeté

_Akkor mit kezgyünk vele?

- Adóztassuk meg az 1000-et, a Millát már nem tuggyuk mert kipukkadt és nem maradt belőle semmi. Mit szólnál egy 5%-os adókulcshoz?

- Én nem akarok ebben partner lenni, mert ha másról van szó és nem rólam akkor túl kevés az 5%-os adókulcs "

:)))

Szerintem is ez történhetett. Teljesen világos. :)))

no_successful2 2015.02.08. 09:28:02

@Palma di Cesnola:
"Hogy ti. Orbán Viktor “hol leszívja a bankszámlájukat” – mi van??? Azt hiszem, Orbánon kívül bárki helyből beperelné azt, aki ekkorát bír hazudni a rovására, ráadásul csak úgy, szinte „mellesleg”.
Ami ezután még jön – a többi ordas propaganda-szöveg és blöff – annyira jól ismert, hogy nem is érdemes ízekre szedni.
Csak egy jó tanács: fejezzétek már be, próbáljatok már a saját démonaitok helyett a valósággal foglalkozni. Meglátjátok, sokkal érdekesebb és hasznosabb is lenne. "

Figyu
Ezek nem hagyják, hogy a tények megzavarják az éleslátásukat.
Itt koncentrálódnak az indexen, meg az origón, aztán azt hiszik, hogy ők a többség.
Az persze nem zavarja őket, hogy a tüntetéseiken összejön kb. 500 fős "tömeg".

maxwall a Putyin csicska birca 2015.02.08. 09:28:20

@no_successful2:

"Megmondom. Ez az egész a pénzről szól.
Simicskának nem tetszett, hogy most már a piacról kell megélnie, és nem az állami megrendelésekből. Ennyi.
Erre elkezdi ezt a hülye dumát, hogy a demokráciát félti.
Ja. Eddig is kurvára féltette.
Egyszerűen beszállt a ballib fostalicskájába, hogy Orbánnak kellemetlenkedjen egy kicsit. "

hehehe... és ezzel barátok 35 éve, bizalmasa, pénztárnoka, kinevezett APEH elnöke volt.
Nem veszed észre te barom hogy Orbánról mondasz kritikát?

Erik Bálint 2015.02.08. 09:29:17

Szerintem Orbánnál sokkal veszélyesebb a magyar demokráciára a kompentens ellenzék aboszolút hiánya. A műsor után amit Simicska pénteken eljátszott, nem is tűnik úgy, hogy valaha is belső ellensúllyá akarna válni.
Azt nem így csinálná senki sem. Ez csak két régi haver összekapása, nem egy stratégiailag tisztázott lépés.
Ezek a mindent kritizáló, Orbánt demonizáló arctalan billentyűbajnokok nem hogy segítenék az új erősebb demokratikus ellenzék létrejöttét, hanem ártanak a célnak. Valakinek végre fel kéne lépni egy programmal, hiteles arcokkal, akik értenek a politikához, elhivatottak, és van elképzelésük hogy hogy kéne egy jobb Magyaroszágot építeni. Konkrétumokkal, nem csak az amit Orbán csinál az minden szar hozzáállással.

maxwall a Putyin csicska birca 2015.02.08. 09:29:17

@no_successful2: Nem fogadjuk el, csak röhögünk az eseményeken, te oktondi!

Alfax 2015.02.08. 09:32:12

erkölcsi vezetőnk, Simicska Lajos

éljen a sajtószabadság...

Alfax 2015.02.08. 09:34:20

a hülye ellenzék, aki nem bírja kihúzni a fejét orbán seggéből. a ti hibátok orbán, a kurvaanyátokat.

no_successful2 2015.02.08. 09:39:43

@Bori Wó:

"Jó látni, ahogy vergődtök kínotokban a saját szarotokban-húgyotokban, narancskomcsi seggfejek! "

Nem vergődik itt senki, csak a ballibsik. Én nyugodt vagyok, meg van a terv vész esetére.
Ha borul a bili, jöhet a jobbik.
Még az is jobb, mint a Gyurcsány Bajnai fémjelezte vonal, meg az összes klón, meg "civil" szerveződés.

dúvad 2015.02.08. 09:40:48

Simicska mondhatni az ország harmadik legbefolyásosabb embere,most azt állítja: Orbán diktatúrát épít,felszámolja a független médiát, és hogy egy olyan háború van közte és a miniszterelnök között, aminek során ő politikai gyilkosság áldozata is lehet.Ezek nagyon kemény szavak.
Simicska mondatai sokkal durvább állításokat tartalmaznak, mint amelyek kapcsán a közelmúltban Orbán arra kötelezte Vida Ildikót, hogy jelentse fel az amerikai ügyvivőt és bírósági úton vegyen elégtételt a rágalmakért.OV-nak bíróság elé kellene vinnie valójában az ügyet.Persze érthető, hogy nem hiányozna egy feljelentést követően hogy az egykori cinkostárs részleteket hozzon nyilvánosságra a piszkos múltjukból. Lehet ugyan azt gondolni hogy Simicska ezt nem is tudná megtenni, hiszen akkor saját magára is terhelő kijelentéseket kellene tennie,de a helyzet az,hogy néhány ügy megszellőztetése,amelyek az elévülési időn túl vannak, nagyon komoly károkat okozhatnának OV renoméjában úgy, hogy büntetőjogi következményekkel nem kellene SL.nak számolnia. A tét nagy és ezt a Fideszben is tudják. Nem véletlen, hogy az elmúlt napokban egyetlen normális reakció sem érkezett Orbán és a párt részéről. Vajon a miniszterelnök meddig lapít? Ugyanakkor az is egy lehetőség, hogy OV. tábora ketté válik, és egyik részük követi, másikuk pedig egy új konzervatív pólust teremt(...)Simicska egy ilyen politikai jobboldali osztódás nélkül gyors kivérzésre lehet ítélve,s ha ezt ő is így látja, valószínűleg mindent megtesz a tábor bomlasztásáért.Csak egy média - kontra kormány konfliktus számára még akkor is végzetes,ha OV. esetlegesen engedményeket tesz. - Nyerje meg ezt a csatát Simicska, a háborút viszont én fogom megnyerni, mert kiéheztetem.-

búvár kondér 2015.02.08. 09:46:56

@Alfax: Te ellenzék! Neked alfax kuss ott a seggébe. Orbán egy geci.

búvár kondér 2015.02.08. 09:49:00

@no_successful2: Te is orbán seggéből szónokolsz? ....pedig Orbán egy geci, neked is kuss!

no_successful2 2015.02.08. 09:50:08

@maxwall a Putyin csicska birca:
"Nem veszed észre te barom hogy Orbánról mondasz kritikát? "

Nem hinném.

A demokrácia féltése, a ballib fostalicskája, amibe most a Simicska beszállt. Hogy értsd. (Lehet hogy félreérthető volt a kontextus)

Hol van itt korlátozva a demokrácia ? Bárki azt mond amit akar, az csinál média vállalkozást akar.
Ja, hogy 2010-től már nem dől a lé a ballibsi médiába ?
Ezért van nektek diktatúra ?
Mostantól mindenkit a piacnak kell eltartania. Szerintetek ez olyan szörnyű ?

ParaZita2 2015.02.08. 09:50:34

@Diorella Queen:
"...Gellért-hegyen mikor lesz Orbán szobor ?
..."

Ha majd őt is legurítják onnan egy szöges hordóban.
(de ez csak szükséges és nem elégséges feltétel!)
(OFF: az előző avatarod hová lett?)

oohay 2015.02.08. 09:50:35

@tiszapolgári szerint a

magyarnarancs.hu/belpol/sok-mindent-tudok-orbanrol-melyinterju-simicska-lajossal-93660/?orderdir=novekvo&pagenr=2#kommentek

között szerepel, hogy:

"Orbán Viktor a Mária Rádiónak adott tegnap reggeli interjúban elmondta, hogy ha Simicska kitálal, akkor ő is ki fog tálalni. Tud ezt-azt. Példának hozta fel Simicska APEH-elnöki ténykedését, a cégeladásokban való közreműködését, a KÖZGÉP 2014 áprilisa előtti szárnyalását.
Hozzátette, hogy ő nem geci, Simicska viszont az, sőt nemcsak geci, hanem genyó is."

Ha ez igaz akkor nekem más kérdésem lenne. Mégpedig az, hogy a miniszterelnök miért nem tett/tesz eleget állampolgári kötelességének és fedi fel azokat a dolgokat akár a bíróságon. Sajnos van válaszom is a kérdésemre.

búvár kondér 2015.02.08. 09:51:38

@unionista: neked nagyon leszarhatták valamikor a fejed a bel-budai zsidók hogy ennyit lovagolsz rajta.

tamas11 2015.02.08. 09:52:37

@no_successful2:
Ezt a vonalat te magad követed!
Ez a bármilyen hülye, akit most elfogadnának, ("ballibék"), milyen szekeret is tolt és tol ezerrel?
Más szemébe meglátod a szálkát, amit belenyomnál, a saját szemed-agyad helyén meg egy gerenda vagy, durung.

a@Szólásszabadság: leleplezted a médiát?
Hogy többfélét mond, másfelől közelít?
Nem lehetséges, hogy az a lényeg, amit Simicska mond? Vagy tán ő is hazudik? De hiszen eddig nem mondott mást, nem mondott semmit, szaporította a KÖZGÉP vagyonát. Pont azt mondja, amit eddig őróla!
Max kiegészítette azzal, hogy most már neki se tetszik.

HellerZ 2015.02.08. 09:54:03

@poszt:

szerintem hétfőre ki fog derülni, hogy valójában Simicska is csak a nemzetközi gyurcsánybajnai kottájából játszik.

én (is) azt gondolom, hogy ez a Fidesz Őszödje.

de van egy nagy különbség:

akkor Orbán a 2008-as népszavazással a kormány legitimitás vesztését politikai cselekvéssé tudta formálni, szembe tudta állítani a népakaratot Gyurcsány kormányzásával.
ma ez nem lehetséges, mert Orbán megoldotta, hogy vele szemben ez ne legyen lehetséges.

a szavazás az egyetlen hiteles módja annak, hogy egy nép kinyilvánítsa az akaratát. az egyetlen hiteles mérés.
az egyetlen olyan dolog, amivel egy miniszterelnököt abba a döntési helyzetbe lehet kényszeríteni, hogy szembe merjen-e menni a népakarattal.
ha ez nem lehetséges, mindenki azt mond amit akar.
"szerintem" a nép ezt vagy gondolja, Medián, Tárki, Szonda-Ipsos, netadó tünci, akármilyen tünci - ez bullshit.

úgyhogy nem lesz semmi, a feszültség fog nőni, a két oldal közti háború eldurvul, ahogy mindkét oldal frusztrációja nő.

szerintem egy népszavazás kezdeményzési sortüzet kell indítani a kormány ellen, mindenféle lehetséges témában.
rá kell Orbánt kényszeríteni, hogy hetente-havonta kénytelen legyen megakadályozni a népakarat kinyilvánítását. 10-15 ilyen kezdeményezés után, mikor már mindenhol az a téma, hogy ma éppen melyik népszavazást milyen hazug indokkal akadályozták meg, az egész ország számára nyilvánvaló lenne, hogy Orbán egy zsarnok.

ezek a szavazásoknak a védelmében/érdekében lehetne tüntetni, utat lezárni, stb, ez lehetne egy egyszerű, mindenki számára érthető konkrét politikai cél, amivel fent lehetne tartani a kormánnyal szembeni mozgalmat.
egyben a külföld felé is nehéz helyzetbe hozná Orbánt, hiszen hiába lamentál demokráciáról kifelé, ha közben folyamatosan akadályozza a népszavazásokat.

no_successful2 2015.02.08. 09:55:04

@dúvad:

"Ugyanakkor az is egy lehetőség, hogy OV. tábora ketté válik, és egyik részük követi, másikuk pedig egy új konzervatív pólust "

Simicska mögé senki sem fog beállni !

Fogjátok már fel ! A jobboldal nagy része gyakorlatias. Nem fog egy szélkakas mögé besorolni. Ha váltani kell akkor inkább a jobbik.

tamas11 2015.02.08. 09:57:14

@no_successful2:
Látszik, hogyan csúsztatsz...
Nincs gyurcsány-Bajnai vonal, egyiket váltotta a másik, és nem azonos (ti. Bajnai) a klónokkal sem.
Látható volt, min.elnökként. Nem vett fel fizetést, elfogadotsága magas volt, egy év után leköszönt.
Na így néz ki nektek, ami nonszensz....
(igaz, nem vállal már pol. funkciót, de ennek fényxében tisztán látszik, milyen hamis, amit összehordasz).

bgp 2015.02.08. 09:59:39

@zipe moha: Simicska nem a diktatúra miatt bukott ki, hanem mert Orbán egy-személyben szeretne minden gazdasági hatalmat is. A birka oligarchák meg bekajálták, hogy ő Nemzeti Együtt Rablást akar. Csányit is kicsit megnyirbálta, most Simicska jön. Orbán már 5 éve megmondta, hogy leszámol az oligarchákkal. Csak azt nem mondta, hogy felhizlal párat a levágás előtt.

no_successful2 2015.02.08. 10:00:01

@HellerZ:
"szerintem egy népszavazás kezdeményzési sortüzet kell indítani a kormány ellen, mindenféle lehetséges témában."

Tavaly volt már egy népszavazás, meg lesz 18-ban is.
Ki lehet bontakozni.

2015.02.08. 10:00:09

gyerekek

az igazság az, hogy MAGYARORSZÁG szar
a MAGYAR NÉP szar

nincs itt se jobb oldalai, se bal oldali értelmiség

itt mindenki egy kibaszott buta g*ci, és egymással versengtek itt a kommentekben hogy köztetek ki a kemény

na megmondom hogy menthetjük meg az országot

1. fogjuk azt a putri megyét amiben szeged van (a nevét nem tudom az ilyen vidéki geciségeknek) és odaadjuk a Románoknak készpénzért

bumm nincs több államadosság

2. fogjuk és feloszlatjuk az országot, Pest önálló államként rabszolgaságba taszítja a vidéket. Pest lakosságát 100-150 ezerre szűkítjük (pl fidesz szavazók és a gyerekeik gyors kivégzésével), budáról száműzött lakosok helyét USA hadseregének új európai központja váltja fel. A korábbi vidéken élők fogják Pestre hozni az ételt és az új ruhákat, de ők nem ehetnek belőle, csak a szibériából importált rozmárszaron élnek a rohadt vidékiek mostantól oké?

Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel) 2015.02.08. 10:04:36

@apro_marosan_petergabor: Szívből kívánom neked, hogy legyél közmunkás és élj abból a "fizetésből"!

no_successful2 2015.02.08. 10:04:41

@tamas11:
"Nem vett fel fizetést"

Ja, ezzel azt üzente az embereknek, k.va sok pénzem van, ezért nem kell az a nyomorult párszázezer vagy mittom én.
Felesleges alakoskodás volt.
Mindenki tudja, hogy bajnai nem az a típus, aki éhenhal. Tolják a szekerét külföldről, rendesen.

tamas11 2015.02.08. 10:15:02

@no_successful2:
De nem Putyin tolja, (a világ ellenében), nem rajtunk keresztül, és legalább tudjuk, miért
(de ez is csak múlt idő lehet, mert Bajnai nem jelölt már...De arra még jó, hogy ne írhasd le, mindenki alkalmatlan, akit nem Orbánnak hívnak, és balos bélyeggel közlekedik.)

egyetmondok 2015.02.08. 10:16:39

Hafr,ez a Simicska-sztori világosan jelzi,hogy a 2010 után létrehozott új magyar államhatalom nem konszolidálható. Esély sincsen erre.

HellerZ 2015.02.08. 10:22:23

@no_successful2:

ez nem jelent semmit.

Gyurcsány sem mondhatta 2008-ban, hogy 2006-ban volt már egy szavazás, el lehet takarodni.

meg kellett tartani, tetszik, nem tetszik, és kész.

és hiába volt többsége 2006-ban, két év múlva ez már nem volt meg. ma is ez a helyzet, ennek kell formát adni.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.02.08. 10:26:32

@dumdidum42:

Ebben nagy igazság van. A magyar nép egyszerüen túl hülye ahhoz, hogy megértse, amikor szopásra fordul az élete.

Zorbánov elftárs nagyon jól tudja, hogy ez a nép teljesen hülye alapjáratban is, ezekkel nem párbeszédet kell folytatni, ezeknek nem meg kell felelni, hanem ezeket meg kell fogni a kantárjánál, belevágni az arcukba, hogy én vagyok e ti vezéretek és kuss, mert aki nem az hazaáruló és vezetni kell őket, mint az ökröket.

borzimorzi 2015.02.08. 10:40:14

@HellerZ: Ez valóban így van.
Üdv:
b

borzimorzi 2015.02.08. 10:43:56

@unionista: És? Ha ilyen hülyék, hogy a saját honfitársaikat nevezik ki ellenségnek, és "Bp. hazafiatlan belvárosa" ellen akarnak harcolni, hát akkor úgy kell nekik. Mert mindaddig, amíg megeszik ezt a csattogó maszlagot, olyan urak fognak a nyakukra ülni, akiktől semmi jóra nem számíthatnak.

Üdv:
b

borzimorzi 2015.02.08. 10:46:47

@dumdidum42: Megtennéd, hogy a nagyüzemi hazaárulászatról folytatott verbális gennyömlenyeiddel inkább valamely más felületet szennyezel a továbbiakban? Kösz.
b

prakp 2015.02.08. 10:53:54

@apro_marosan_petergabor: van bajod, öreg. "- sok hónapnyi energia eltárolható igen kis helyen (nem leszünk függők - fűtőanyag/fűtőelemek sokfelől vásárolható)" húbazdmeg. Ebay?

Hameg annyira le kell állítani az öregeket, miért bővítés? Azt úgy tudom, felújításnak hívják. Aztán meg, a szabadon beszerzett fűtőelemeket felnyomkodod ráhel picsájába pihentetni? Vagy elásod a gyep alá, Felcsúton? Remélem, a válladon viszed addig is. Legalább valami leterhelné a gerinced, mert az agyad az nem.

Sörös Mérenc 2015.02.08. 10:54:05

@jogalany: Nekem tetszik. Megfilmesíteni nem akarod?

Sörös Mérenc 2015.02.08. 10:55:07

@$$$=$$$: Fura egy fideszfasz vagy te. Indexet meg Origót olvasol leginkább? No de akkor nagyon butus lehetsz, ha még mindig fideszfasz vagy.

Sörös Mérenc 2015.02.08. 10:57:51

@apro_marosan_petergabor: Látom, te vagy a kommunikációban a higgadt bagattelizáló. Ez a szerep fizet jobban, vagy a Blogger Géza féle tudálékos, a Batyu féle b+-elős hibrid, vagy a dollárjeles sértegetős?

prakp 2015.02.08. 11:03:06

@VHB: félsz, hogy fingani fogsz, ha kihúzzák a seggedből a bránert?

borzimorzi 2015.02.08. 11:05:13

A posztot illetően: most már csak azt kéne tudni, hány ilyen Simicskához hasonló NER-oligarchának van legalább ennyi esze. Simicska személyében még csak egy, a NER rendszerén meggazdagodott, Orbánt 25 éve támogató ürgének esett le, hogy ez a rendszer egy olyan élhetetlen országot eredményez, amilyenben ő sem szeretne élni. Plusz nem kíván felkerülni a szégyenfalra se, mint ennek az országrontó és nemzetvesztő rendszernek a tartóoszlopa. Mert lehet őneki akármennyi pénze, de van egy határhaszon. Mikor 100 milliárdod van, már nem tétel, hogy szerzel-e még hozzá 10-20 milliót, mert ha szerzel is, fikarcnyit nem fog változni tőle az életszínvonalad. Viszont ha cserébe azt kell látnod, hogy egy ország tönkremegy körülötted, akkor ott neked sem ér fülig a szád. Úgy kellemes gazdagnak lenni, hogy körülötted is azért mindenki elég jól él. Hawai, mondhatnám. De úgy lenni gazdagnak, hogy körülötted 3 millió koldus van, meg 1 millió megélhetési, azaz hivatásos bűnöző, aki 2000 forintért agyonver bárkit egy baltával, az nem kellemes. Abból Dél-Afrika lesz vagy Venezuela, ahol a leggazdagabbaknak sem fenékig tejföl. Mert persze bérelhetsz testőrt a 16 éves lányod meg a 86 éves anyád mellé, ha a pénz nem számít. Csak retteghetsz, hogy mikor bukkan föl az az ürge, aki többet fizet a testőrnek... Na, ez esett le Simicskának. És most teszi, ami a dolga. Véletlenül egybeesik a saját érdeke az ország érdekével.

Mit mondhatunk erre? Hajrá, Lajos!

Üdv:
b

P.S.: Szeretni a sárkaparó vasat se kell, de aki járt már életében őszi szántásban vagy istállóban, az nem tagadhatja, hogy hasznos...

prakp 2015.02.08. 11:09:57

@mrbateman: Hát igen. De amikor az apátiámba is belenyúlnak... Azért az már éles és személyes helyzet.

Hannibal ante portas 2015.02.08. 11:18:12

@Dernovics László: és gondolod, hogy ez nincs így fordítva is? Nehogy már most hirtelen az eddig agyonpocskondiázott, mocskolt, mindennek elmondott Simicska a baloldali (meg az ilyen PKP nevű umbulda-párt) mennyországba menjen, csak azért, mert vele közösen lehet Orbánt megrugdosni? Ennyire eszetlen itt mindenki, beleértve a derék posztírót is? Aztán mit is mondott szombaton Simicska: "Simicskát szombaton csak a Népszavának sikerült megszólaltatnia. Azt mondta: sosem kért olyat, hogy az általa irányított médiumok a kormányfő családját támadják, azt sem kérte, hogy Orbán személyét kritizálják." Tehát: feltehetően, amit pénteken mondott erős felindulásban tette. De azért itt egy érdekes írás korábbról, amikor még nem volt konfliktus közöttük. Meglehetősen ellentmond annak, amit most Simicska a saját demokrata elkötelezettségéről beszél. "Ezzel együtt a gazdasági ügyekről és az azokat irányító Simicska Lajosról igen rossz vélemény alakult ki a Fideszen belül. A már említett belső elemzés szerint "Simicska nem egyszerűen egy gazdasági igazgató, aki azzal törődik, hogy a párt az erőforrásait az adott feltételek között a leghatékonyabban használja fel (ezzel foglalkozik a legkevesebbet), hanem önálló politikai tényező, aki a háttérben folytatott kavarásaival befolyásolja a párt politikáját. Teóriái vannak, politikai koncepciói, amelyeket nem vitat meg a Fidesz egyetlen testületével sem, de amelyek mentén cselekszik. (...) Az égvilágon mindenhez ért, mindenről van véleménye, és úgy képzeli, hogy az ő tiszte a dolgokat rendbe tenni. Ehhez, mint mindenkinek, aki pénzek fölött rendelkezik, meg is van a megfelelő hatalma. (...) Tevékenységével sok kárt okozott eddig a Fidesznek." Az ilyen vélemények azonban - látva a pártelnök kiállását Simicska mellett - fokozatosan kisebbségbe szorultak. A Fidesz tavalyi választási győzelme pedig sokak számára Orbán Viktort igazolta." (ÉS, 1999. nov. 5. www.es.hu/oszabo_attila-vajda_eva;szerencsesek_es_zsenik;2014-01-28.html
Nekem úgy tűnik, túl sok energiát fektetünk egy ócska szappanoperába. Miközben persze magunk is a porondon vagyunk.

VHB 2015.02.08. 11:30:27

@prakp: valami félreértés lesz. Többezer km-ről szemlélem a dolgokat szerencsére, de mondjuk egy Jobbikos fordulat után, még turistaként sem szívesen látogatnék Mo-ra. Ezért lennék kíváncsi arra, ha Viktorék pakolnak, akkor ki jön/jöhet.

Erik Bálint 2015.02.08. 11:43:03

@borzimorzi: Nézz egy kicsit körül a világban, mielőtt naivan azt hiszed hogy a leggazdagabbakat megérinti szülőhazáuk népének nyomorúsága. Rengeteg ember él gettókban, és hal éhen az USA-ban, annak ellenére hogy az ottani gazdagági elit 1000x esét keresi a kis magyar oligarchákénak, ugyanez van Oroszországban is, vagy a legtöbb arab országban. Sőt Afrikábanis vannak bennszülött milliomosok, akik jaguárokon furikáznak vastag aranyláncokkal a nyakukban míg emberek halnak éhen a szomszédjukban naponta. Simicska lépésébe humanitást belelátni azt csak nem tudom mennyire görbe tükörből lehet kancsalon.

panelburzsuj 2015.02.08. 11:51:24

@Erik Bálint:
"Tedd, hogy kövér nép foglaljon körűl,
És sikfejű s kik éjjel alszanak."

"Lehet hogy nem vagy gyáva és
A végén Te maradsz állva
De mire jó úgy ez az élet
Hogyha futnod kell, amíg éled"

Monjuk úgy: önvédelmi humanitás? ...

dúvad 2015.02.08. 11:57:52

@borzimorzi:Érdekes lenne tudni vajon Veszprémben miért lépett vissza SL.?Ezt a mostani húzását csak a körülmények provokálták ki,- elülni látszott a harc.Hogy szándékos provokáció volt-e a történet,még megválaszolatlan.

Netuddki. 2015.02.08. 12:17:41

@HaFr: "A kérdésem adott: mik azok az elképzelések? Amelyekről Simicska tud, de se a választási kampányban, se utána nem tartott érdemesnek a miniszterelnök elmondani a magyaroknak?"

Már megint játszod itt a naivát. A simicska szerintem világosan elmondta, hogy az orbán itt diktatúrát épít, lebontja a sajtószabadságot, demokráciát. Ami nem újdonság mert idáig is tudtuk, hagytuk(!).
Teljesen érthető okokból EZ nem szerepelt a választási programjában.
Ezek után nem az általad feltett kérdést kell az orbántól megkérdezni hanem azt: orbán úr mikor megy? A börtönbe...

Netuddki. 2015.02.08. 12:23:09

@dúvad: Az a veszprémi jelöltségen gondolkodás lehetett amikor eltört benne valami. Ezt az egészet az orbánnal tervelték ki. Azt nem tudni mit ígért neki az orbán, milyen posztot, de a csibész szelektív emlékezet alapján valahogy az orbán megfeledkezett róla. Úgy gondolta, hogy a simicska ezentúl már nem kell neki a céljai eléréséhez. A célokat meg tuggyuk mik.
Szóval az orbán jól átqrta a simicskát, aki azt hitte a haverja. Tipikus, maffiózós filmbe való sztori. Nem csoda miért a putyin meg a berluszkónia az orbán példaképei. No meg a kimdzsongun, de az már csak titokban...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.08. 12:30:23

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: a különbség köztünk, hogy én tudok posztot írni, te meg nem azt csinálod

Netuddki. 2015.02.08. 12:30:29

@dúvad: "a rágalmakért.OV-nak bíróság elé kellene vinnie valójában az ügyet."

Muhaha!

Bíró: - A simicska úr azt állította önről, hogy azt mondta neki diktatúrát épít. Ez valóban így történt?
Orbán: - Nem, hazudik.
Bíró: - De a tettei alapján ön valóban diktatúrát épít...

prakp 2015.02.08. 12:32:11

@VHB: Bocsánat. Azért, mert túl plasztikus voltam. Ez annak a következménye, hogy a helyi plebsszel csak így lehet szót érteni. De a lényeg, hogy azért nem tartom hatalomban a tuti rosszat, mert nem tudom, mi jön utána.

Netuddki. 2015.02.08. 12:36:51

@HaFr: Mer' nincsen ingerenciám rá. Ettől még szerintem nem a megfelelő kérdést jártad körül.

Kicsit továbbgondolva, gondolatébresztőnek.
Hova lehetne ennyi embert zárni (megélhetési politikusbűnözők és kiszolgálóik, belőlük hasznot húzók)? Ha esetleg pár stadiont börtönné alakítanánk...
Ennyi embert eltartani? Idáig is mi tartottuk el őket, csak sokkal többe kerültek mint amikor a börtönon kívül voltak.

Netuddki. 2015.02.08. 12:40:05

@VHB: Külföldön ahol élsz, ha hasonló kiderül egy politikusról, kormányról, nem csukják börtönbe az érintetteket? Vagy ott is arra várnak ki lesz helyettük? Mellesleg kit izgat? Ha odáig fajul a helyzet, hogy polgárháború törne ki az jobb lenne? Ja, kibicnek mindegy...

prakp 2015.02.08. 13:20:23

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: ahová most a nem-plebszet zárják. De eddig sem volt probléma a börtönök telítettsége.

VHB 2015.02.08. 13:22:39

@prakp: Én nem azt mondom, hogy a fityisz maradjon. Csak nem tudom elképzelni a szavazólapot. Vagy hogy pontosítsak nagyon is el tudom képzelni: feri-dk, józsi-mszp meg a nácik. Hááát elég szar ügy.

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: börtönbe az megy, akit bíróság elítél. Szerintem az első világban ez mindenhol így működik.

panelburzsuj 2015.02.08. 13:28:25

@VHB:
A másfeledik világban meg azt ítéli el a bíróság, akit börtönbe akarnak csukni.

De ehhez eléggé kikerülhetelen lépés, hogy a delikvens egyáltalán a bíróság elé kerüljön.

VHB 2015.02.08. 13:36:40

Valaki, aki jobban ismeri a magyar viszonyokat elárulja nekem, hogy miért nincs egy olyan párt vagy civil kezdeményezés, gittegylet stb., amely az alábbi programpontokat követelné betűről-betűre?

hankiss.blog.hu/2012/11/27/ha_en_kiraly_volnek
hankiss.blog.hu/2012/12/01/ha_en_kiraly_volnek_179

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2015.02.08. 14:34:10

@no_successful2:
Dehogynem, öcsém, vergődtök ti narancskomcsik rendesen. Minden blogban.

Én meg röhögök rajtatok.

MUHAHAHA!

prakp 2015.02.08. 15:14:05

@VHB: Nézd, ha itt végre rendes választásokig eljutunk, akkor a lista nem lesz kérdés. Egy fecske nem csinál nyarat (mondjuk a Juhász), de a reményhal hal meg utoljára. Minden időszak kiforralja a maga argumentumait, ez sem lesz másképp. Más kérdés, hogy ezt nem várom meg. Megyek innen a búsba. Mint ahogy tetted, csak több eszed volt és előbb mentél. De mielőtt elmegyek, képletesen odaszarok a küszöbre.

NekemNemEzKell 2015.02.08. 16:05:29

@Jules Verne: Igazad van! A ??? kinél nincs jobb?
Ki a bánat van? Mindenki elugatja, hogy fasz az Orbán ( Igaz!) De senki nem ugat, hogy akkor ki?
Az egymást ölő, nem baloldali, maghát "baloldalinak" hazudó, mindenféle pártocskák?
Ki? Aki le birkáz,elmond minednféle hülyének ...akárminek, csak azt nem mondja, miért, ki van? Ha nem a Jobbik...
Ki a faszom? A bukott Gyurcsány, aki elbaszta az egész ország gazdaságát, vagy 10-15 évre? A Tóbiás, aki ezt tűrte? A Mesterházi, aki leépítette a baloldalt?Az SZDSZ, aki pénzért eladta, ami eladható volt?Alólunk a vizet, fejünk felől a levegőt? KI??? Kire szavazhat egy nem birka szavazó? DK? A döglődő, feltehetően tovább szakadó MSZP, nemlétező Együtt? PM?( Pesti műsor?) arra a két tagjára? Ugyan kire??? Baszhatjuk a parlamenti demokráciánkat! Egy "lófaszt mama" ezt nektek! nem demokráciát!

prakp 2015.02.08. 16:42:00

@NekemNemEzKell: Szóval, ha a szar rászárad a seggedre, nem cseréled le a gatyádat, mert az kínai? Ahol piac van, ott lesz kereskedő, nyugi. Ezt a faszt nem kell ezért sztárolni, mert nincs jobb.

Vahakomb 2015.02.08. 17:51:29

@Jules Verne: "... akad olyan agyhalott orbánista, aki tovább nyomja "az Orbánnál nincs jobb" propagandát."

1. Nem vagyok agyhalott / 2. Nem vagyok propagandista, viszont van saját véleményem. / 3. Ugyan, áruld már el nekem, hogy számodra ki az a nagy "ő" a magyar politikában, aki jobb lenne Orbántól! És a helyzetet elemezve ne csak a Nagykörúton belüli elvárásokat vegyük figyelembe, hanem az USA agresszív nyomulását, a térségünk gyarmatosítását, az orosz expanziót, stb. Az ilyen helyzet nem selymes nebáncsvirágokat kíván, V.Gyuszi!

Pici_Livi 2015.02.08. 18:41:23

@apro_marosan_petergabor: Én mindig sírva röhögök, mikor meglátom ezt a x-szel nőtt a foglalkoztatás benyögést. Te közmunkából viszel haza pénzt? Meg asszony is? Barom állat...

NekemNemEzKell 2015.02.08. 20:56:22

@prakp: Ez nem válasz a sok kérdésemre! Tehát, marad a megszokott szarosgatya.A más szarát nem kérem. Árulja el valaki a választ a kérdéseimre!!!

borzimorzi 2015.02.08. 21:42:03

@Erik Bálint: A leggazdagabbak éppen úgy emberek, mint bárki más. Van köztük ilyen is, olyan is. Van, aki adakozik közülük, és van, aki nem. Van, aki felfogta, hogy ha nincsen világpolgár neveltetése, akkor jól teszi, ha megfelelő renomét épít fel magának a hazájában, és van, aki nem. Stb.

Mellesleg Simicska esetében sem elsősorban a szegények iránti együttérzést tételezem fel, bár nem is zárom ki. De elsősorban arra utaltam, hogy ha több millió olyan emberrel vagy egy országban, akik már annyira szegények, hogy nincs mit veszteniük, akkor hamar karácsonyfadísz lehetsz egy kötél végén...

Üdv:
b

borzimorzi 2015.02.08. 21:47:09

@panelburzsuj: Végre valaki megértette! Külön kösz az idézeteket, nekem csak az első volt ismerős a Julius Caesarból. De a másodikra rákerestem ügyesen, köszi!

Üdv:
b

borzimorzi 2015.02.08. 21:53:16

@dúvad: Nyilvánvalóan nem volt értelme az indulásának. Azok, akik a Fideszt szeretik, úgysem Simicskára szavaznak, hanem a Fidesz hivatalos jelöltjére. Akik meg a Fideszt nem szeretik, azok nem fognak Simicskára szavazni, aki az elmúlt 25 évben felépítette a Fidesz rendszerét.

E tekintetben az Együtt csinálja jól, mert támogatja Kész Zoltánt. Másoknak is ezt kellene tenniük, mindenféle pártoknak és civil szervezeteknek.

De mivel nem teszik, a sok kamujelölt mind csak porlasztja a Fidesz elleni szavazótömböt, hogy végül a Fidesz jelöltje nyerjen.

Üdv:
b

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2015.02.08. 22:05:25

@apro_marosan_petergabor: csak egy dilettáns hozzászólás van, a tiéd. Tudod akkor van baj, amikor egy hülye okoskodik.

tamas11 2015.02.09. 11:37:40

@unionista:

@zipe moha -nak is egy korábbi kérdésére:

nem csupán te kérdezed, hogy mi a bal, és mi a jobb. Súlyosabb a bizonytalanság azoknál, akik "mégis" bizonyosak benne...
Pedig. szinte mindannyian ellene tartottunk már e fogalompár alkalmazásának, ellene szegültünk a kétosztatú világnak.
Mégis, kölcsönösen visszatérünk alkalmazásához, egyre gyakrabban idézőjelbe téve a bal- illetve jobboldaliságot.
Miként lehetne végre karanténba zárni az elfertőzött fogalmainkat, megtagadva, hogy a (fogalmi) átépítés alatt a szavakkal való munkálatok "zavartalanul folyhatnak" ?

1. Mindjárt az első megoldás, hogy NEM ÉLEK distinkciók nélkül ezekkel a fogalmakkal azaz az idézőjeleket nem tenyésztem tovább.
2. Következetes próbálok maradni abban atekintetben, hogy miután ez egy fogalompár, - túlsó parttal szemben van az innenső - csak akkor és úgy fogadom el a féloldalas eseményleírást, ha kiállja a mindenkori MÁSIK próbáját, beidézését.
Szóval nincs jobb bal nélkül, és nincs bal jobb nélkül, mert meghatározásuk eleve feltételezte a másikat: ha egyik NINCS, akkor minimum kétes a másik is. Ha nem a léte, akkor az értelmezése mindenképp.
3. megpróbáljuk leírni, és értelmezhetővé tenni, MI TÖRTÉNT, és történik ezekkel a fogalmakkal. Mi a jelentéstartalom változásainak lényege.
Nem nyelvészeti természetesen a kérdés! A közelítésmód is devalválódott.
A használók-alkalmazók szándékaik szerint is elkülöníthetők: a kétosztatú polit mozgások mozgatói vagy áldozatai.

tamas11 2015.02.09. 11:38:40

@unionista:
@unionista:

@zipe moha -nak is egy korábbi kérdésére:

nem csupán te kérdezed, hogy mi a bal, és mi a jobb. Súlyosabb a bizonytalanság azoknál, akik "mégis" bizonyosak benne...
Pedig. szinte mindannyian ellene tartottunk már e fogalompár alkalmazásának, ellene szegültünk a kétosztatú világnak.
Mégis, kölcsönösen visszatérünk alkalmazásához, egyre gyakrabban idézőjelbe téve a bal- illetve jobboldaliságot.
Miként lehetne végre karanténba zárni az elfertőzött fogalmainkat, megtagadva, hogy a (fogalmi) átépítés alatt a szavakkal való munkálatok "zavartalanul folyhatnak" ?

1. Mindjárt az első megoldás, hogy NEM ÉLEK distinkciók nélkül ezekkel a fogalmakkal azaz az idézőjeleket nem tenyésztem tovább.
2. Következetes próbálok maradni abban atekintetben, hogy miután ez egy fogalompár, - túlsó parttal szemben van az innenső - csak akkor és úgy fogadom el a féloldalas eseményleírást, ha kiállja a mindenkori MÁSIK próbáját, beidézését.
Szóval nincs jobb bal nélkül, és nincs bal jobb nélkül, mert meghatározásuk eleve feltételezte a másikat: ha egyik NINCS, akkor minimum kétes a másik is. Ha nem a léte, akkor az értelmezése mindenképp.
3. megpróbáljuk leírni, és értelmezhetővé tenni, MI TÖRTÉNT, és történik ezekkel a fogalmakkal. Mi a jelentéstartalom változásainak lényege.
Nem nyelvészeti természetesen a kérdés! A közelítésmód is devalválódott.
A használók-alkalmazók szándékaik szerint is elkülöníthetők: a kétosztatú polit mozgások mozgatói vagy áldozatai.

A közelmúltban 92 évesen elhúnyt filozófus, Molnár Tamás, a baloldaliság elemzőjeként is ismert. Idősen is publikált a témában. Fogadjuk el, amit ír, amit mond. A kétely inkább abban áll, hogy Van e köze a mai eseményeknek a részben kultúrhistóriai felfogásokhoz? Mikortól, és meddig érvényes a politikatörténet, amihez évszázadokra nyúlunk vissza??

(a baloldaliság) ...” Két forrásból táplálkozik, (...) a francia és német reformációból... a ... lázadó hugenottáknál a 16. században ...megjelenik, hogy a királyi hatalom lénygében zsarnoki"

Ha szembesítjük Molnár Tamás fogalmait a mindennapi jeleneteinkkel, és elfogadott baloldal-elmélet híján az értékek sorsának alakulásával közelítünk, az egyenlőségeszmény elemi rostjait látjuk kezdettől, de csak mint ábrándot.
Meg is jelenik mintegy kontrollcsoportként a jobboldal: mint kiváltságok letéteményese.. Születésétől nyerve, királyoktól adományozva,(!!) vagy szerzett(!) jogként. A felkiáltójelek már az aktualitásra utalnak.
(Nem mellékes, hogy európai léptékkel, nagyobb egységekben is reálisak maradnak e kijelentéseink. Nálunk más történik és történt, mint pl Franciaországban vagy akár legutóbb Romániában, a görögöknél és így tovább. Az értékrendszer alapja nagyjából ugyanaz, de az események nagyon eltérőek.)

A Progresszív blogban pontosan fogalmaz MOIN MOIN: a létező ellenzéknek ill balnak nem a múltja a legnagyobb baja, hanem a jobbratolódás mögötti megnövekedett társadalmi önzés!
Többen ki is mondták: ők nem egyenrangúak, nem is akarnak azok lenni! Pedig nem vagyonukról kéne lemondaniok, hanem kétes,"hogyan is szerezted" kiváltságaikról, és hogy a starthoz ne csak mások térdeljenek. A kedvezményezettek már stigmatizálták riválisaikat, akik közbüntetésként cipelik a szolidaritás eszményét az elemi, állami kötelezettségeknek fújó ellenszélben. Azt, hogy nem tudnak eleget tenni a szociális minimumoknak immár hatalmi rendszer természeteként fogadtatja el a hatalom és nem erkölcsként. Ha már abcúg a bal, akkor ők lesznek a jobboldal, ...
Pedig az európai morális világképtől idegen, amint idehaza néhány közfunkcióig
kapaszkodott suttyó vagy hivatalnok főműsoridőban a szolidaritás és egyenlőség krisztusi eszményét barmolja, nyílt színi kárt okozva ezzel a nemzeti közösségnek (és hasznot saját, igen szűkös kisebbségének).

Felfejtve, hogy miként jutottunk idáig, a balság/ jobbság jelentésváltozásában három korszakot különíthetünk el.
E határok nem időbeliek, és nem (munkás)mozgalmi tartalmúak már, hanem a róluk és velük folytatott kommunikáció sikerességének függvényei. Egy egy időszak tehát jellemző értelmezési mező, ahol időszak és tartalomváltozás együtt látható, egymásra vonatkoztatva értelmes. Mi jellemzi a tartalomváltozást?

tamas11 2015.02.09. 12:00:56

@tamas11: FOLYTATÁS

... Nézzük balról és Kádárékból kiindulva. Első szakasz, amikor mindenki így, baloldalinak nevezte partját, és az is volt: a kifejezés használata a korszakra jellemző szándékok és eredmények eredethű leképezéséhez elkerülhetetlen, és ha ARRÓL a múltról beszélünk, most is az. Akkor is ha hűtlenségekkel, elvtelenséggel volt kikövezve, és kudarchoz vezetett.
Az ezt követő, középső szakasz a zavaré, beleértve a szándékos, kommunikációs zavarkeltést..
Ha a balos sorssal szembeni jobbság kulcsfogalmait beizzítjuk, a polgári, nemzeti konzervetív antikommunista, és keresztényi kritérium merül fel mindenekelőtt.
Ezek közül a polgárias magyarországra való törekvés már lózungként se maradt viselhető, (Wermer András propagandacélzattal javasolta alkalmazását – sikerrel). Az ún. „ nemzeties” hivatkozás pedig megosztó, visszatetszést keltő, amint parkolópályára sorolja pol. ellenfeleit. Végül, a vallásalapú demonstrációkat a hűtlenségek, meg a keresztényi egyenlőségeszmény mostoha sorsa teszi hiteltelenné, a konzervatvizmus meg csak mentalitás, amely eddig rosszul illeszkedett a progressszióhoz a monstre változásokhoz.
Nna ezek voltak az ún jobbos kommunikáció csoportképző alapjai.
Marad az antikommunizmus, mint szónoki vezérfonal, ami felülütötte az iméntieket: egyszerre mindent vitt, és egy távozó nagyhatalommal szemben lehetett elsütni, hátbaplakátozva a megszállókat...
A balság/jobbság sorsában a harmadik stádium, -- amit a korábbiak hatásaiba ágyazva fokozatosan jelenleg is ellentmondásosan megélünk, elveti a rosszul használható, tisztátalan devalválódott fogalmakat. Nem hiszi azt, hogy tisztát, érvényeset mondhat ezekkel élve. Minden elmélet és okoskodás annyira lesz igaz és hatásos amennyire el tud szakadni a kiüresedett és megosztó frazeológiáktól. Továbbmenve: aki elfogadja a zavart, élni tud és akar vele, az nem tartozhat már a haladó, megtisztulást szorgalmazó erőkhöz. Ma nem a jobb és bal a haladás és reakció szinonímái, hanem egy új paradigmának megfelelő, fogalmainkat és viszonyainkat újjáépítő viselkedés.

fvipera 2015.02.09. 15:12:50

a baj az, hogy s. pentító lajosnak nincs kihez vádalkuval fordulni

fvipera 2015.02.09. 15:14:41

@dúvad: nem lépett vissza. nem volt honnan

borzimorzi 2015.02.09. 18:24:51

@unionista: Tök mindegy, kicsoda, micsoda, a parlamentbe kerülése esetén egy dolgot kell tudnia: azt, hogy soha ne szavazzon együtt a narancsbolsikkal.

Üdv:
b

borzimorzi 2015.02.09. 19:06:43

@unionista: Ajvé! Neked valami komoly fejlövésed lehet a zsidókkal kapcsolatban. Még a tényeket is felülírja, így keveredel egyre komikusabb önellentmondásokba. Kettőt megemlítek.

Állítod, hogy Orbán azért jó, mert személyében olyan urat ültetett saját nyakába a magyar nép, akitől meg lehet szabadulni, ellenben a zsidóktól nem lehetne. Majd szinte egy levegővel minősíted zsidó pártnak az SZDSZ-t. Ehhez képest a tény az, hogy az SZDSZ-t úgy küldték a magyar választók a süllyesztőbe, hogy csak úgy nyekkent. Orbántól meg nem tudunk megszabadulni, pedig szemlátomást országrontó és nemzetvesztő tevékenységet folytat. A rendszerváltás óta soha ennyire eladósodva még nem voltunk, soha ilyen rossz sajtónk nem volt még, soha ennyire kevésre nem tartottak bennünket a szövetségeseink, és soha nem volt ilyen sok reménytelenül szegény ember a honfitársaink között, mint most. Ennyit az országrontásról. A nemzetvesztést jól mutatja az a trend, hogy 2010 óta 5-600ezer polgártársunk ment el nyugati országokba dolgozni és élni, mert itt ellehetetlenült a helyzete. Ez elképesztően silány munka a kormányzat részéről, mégsem tudunk megszabadulni ettől a bagázstól.

Mi volt még? Azt képzeled, hogy a rendszerváltáskor egyedül a Fidesz volt nyitott a vidéki értelmiségiek felé. EZ nem igaz, pontosabban nem egyedül a Fideszre igaz. Az MSZP, az SZDSZ és az MDF is számos vidéki alapszervezettel bírt akkoriban, nem is beszélve a kisgazdákról.

Abban már igazad lenne, ha azt írtad volna, hogy az SZDSZ alig 15 év alatt egy "Nagykörúton belüli" kiscsoportos foglalkozássá redukálta a működését azzal, hogy egyre inkább kontraszelektált lett a vezetése. Ezt első kézből megerősíthetem, benne voltam 2 évig. A párt belső fórumainak felhasználásával, amíg volt szólásszabadság a párton belül, minden erőmmel azon voltam, hogy vegyék már észre: a vidéki szervezetek sorra szűnnek meg! A tagság a lábával szavaz, ezt komoly kritikaként kell értékelni. Amikor 2002-ben szóvá tettem az OT-n, hogy mivel 5%-ot hozott az SZDSZ a Medgyessy kormány konyhájára, és így lett a koalának alig 55%-a a Parlamentben, arányosan minden 11. kormánytagot delegálhatná az SZDSZ, úgy néztek rám, mint a háromfejű borjúra. Mikor folytattam azzal, hogy a 16(-17?) fős Medgyessy-kormányban az 1/11 résznyi támogatottságot 1/4 résznyi kormánytagságra konvertált SZDSZ a maga 4 miniszterével nagy siker lehet bár a párt belső közvéleménye előtt, de az ország közvéleménye előtt ez éktelenül mohó és ellenszenves magatartás, majdnem lenyeltek keresztben. Amikor közöltem, hogy a szavazók akaratát jobban tiszteletben kellene tartani és meg kellene elégedni arányosan 1 miniszteri tárcával, és esetleg még 1 tárcával a mérleg nyelve szerepért cserébe, viszont azt a keveset olyan jól kellene működtetni, hogy a választókat 2006-ra meg lehessen győzni róla, hogy több hatalmat adjanak az SZDSZ-nek, mert ahol az SZDSZ van, ott mennek a legjobban a dolgok, akkor megvonták tőlem a szót. :-) Nos, az SZDSZ nem akart teljesítményt felmutatni, viszont korrupttá vált. Nyilván a mai mércével mérve csak hangyányit volt korrupt, de a szavazói igényesebbek voltak, mint a mai Fidesz-szavazók. Nem bocsátották meg a Strabagot, a 4-es metró ürügyén abszolvált lenyúlásokat meg a többit. Az SZDSZ ment a süllyesztőbe.

Ha csakis ebben a kategóriában tudsz gondolkodni, tőlem zsidózhatsz ennek kapcsán, bár nem értek vele egyet. Én inkább valamiféle budapesti fölényeskedésnek érzem ezt a hajdani SZDSZ-es magatartást, és nagyon ellenszenvesnek tartom. Ugyanez a nagyképűség, csak budai hegyvidékiek előadásában volt jellemző az Élőláncra is. Meggyőződésem,hogy csakis olyan párt fogja tudni leváltani a Fideszt, amelyik nyitott a vidéki értelmiségre és egyáltalán, a józanul gondolkodó emberekre, diplomától, lakhelytől függetlenül.

Ebből az következik, hogy a mai újsütetű pártmorzsáknak össze kellene fogniuk. De nem úgy, mint a 2014-es "Összefogás", amelyiken a vak is látta, hogy utálják egymást, mint a kukoricagörhét, igazi együttműködésre képtelenek, és csak szavazatmaximalizálást akarnak. Hanem konkrét értékek és feladatok mentén. Az alábbi 3 szervezet együttműködését és összeszerveződését tartom elengedhetetlennek:
1.) Az Együtt, mert ennek már van szervezete és potenciálisan képes vidéken is terjeszkedni. Sajnos, jelenleg inkább az SZDSZ-esedést látom náluk. De potenciálisan képessé válhatnak az ellenkező irányba menni, és létrehozni egy, a politikai működés gyakorlati feladatait elvégezni képes szervezetet, világosan megfogalmazott feladat- és hatáskörökkel, szervezeti és működési szabályzattal, mozgósítható tagsággal.
2.) A Progresszív blog körül szerveződő emberek, mert nekik van összeszedett jövőképük, és ha maguk mögött hagynak mindenféle esetleges kalandorkodást, akkor nagyon jó stratégiai szervező egységgé válhatnak.
3.) Végül, de távolról sem utolsó sorban a PKP-t, mert Béndek urat látom potenciálisan olyan személyiségnek, aki meg fogja tudni szólítani a nemzetet, kellő önfejlesztés után.

Üdv:
b

explanatus 2015.02.09. 20:05:24

Az oldalmegnyitás-számláló 75 ezer fölött jár. Ha beírja az ember a legnagyobb keresőbe a párt és elnökének nevét (valahogy így: Polgári Konzervatív Párt Béndek Péter) az első oldalon szinte semmi. A másodikon egy Romániai Sajtófigyelő az EuroCom:

„… Béndek Péter Polgári Konzervatív Pártja, de egyik sem tudott annyira megerősödni, hogy a közvélemény-kutatások számba vegyék. Ennek oka részint a magyar választási rendszerben keresendő.” eurocom.wordpress.com/2015/01/19/miert-erdemes-jobbkozep-partot-csinalni-magyarorszagon-parameter/

Jó. De ha több mint ötvenezer ember rákattint egy -politikai- blogbejegyzésre az azért már mond valamit. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy a PKP elnökének telefonja folytonosan csörögjön és kezüket-lábukat törjék a média munkatársai -TV, rádió, írott sajtó-, hogy időpontot egyeztessenek elnök úrral, mert …

Nem csak a közvélemény-kutatók nem veszik számba, hanem azok se, kiknek a tájékoztatás lenne a feladata, nehogy a széles közvélemény tudomást szerezzen arról, hogy itt

az ALTERNATÍVA,

a Polgári Konzervatív Párt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.09. 20:49:07

@explanatus: amit a sajtóról írsz, az valóban ma még így van, remélem, változni fog

tamas11 2015.02.11. 08:47:13

@explanatus:
Tételezzük fel, hogy egymillió ember klikkel a PKP-s blogra. Mi történik utána? Mi lesz velük? Nem mellékesen: melyik millió lenne az?
Ha tizen be is lépnek közülük a PKP-ba, attól nagyon felhígulna..

explanatus 2015.02.11. 12:45:43

@tamas11: Olvastalak. Mindet, azt is amit nem nekem címeztél, de pár napig nem nem tudok írni. Fogok. üdv

tamas11 2015.02.11. 13:00:55

@explanatus:
jó lesz, köszi

apro_marosan_petergabor 2015.02.15. 01:12:51

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono):
A tények makacs dolgok.
Sok tényt felhoztam.
Erre csak ez a böffentést sikerült kiizzadnod? Szánalmas vagy, mint általában a liberók, ha valódi vitába keverednek.

apro_marosan_petergabor 2015.02.15. 08:07:03

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül:
Modorod alapján tényleg proli vagy, hogy maszopos vagy szadeszes az mindegy.
Tisztánlátásod, onálló gondolkodásod = zero.
Mit hagytatok 12 évnyi kormányzás eredményeként? Eladott-kiürített, lenullázott, csődközeli, IMF rabszolga országot. 3x-os áron, 3x-os idő alatt épült, rosszult kitűzött 4-es metrot, 1000 milliárdért (7x-es áron) Kecskemét-Szegeged+ autópályát, meg egy működésképtelen homokórát a Vligetben... 7,5%-os MNB kamatot, dőzsölő bankokat, romló demográfiát, 600e nem dolgozó cigányt, széteső mezőgazdaságot, tönkretett kiskereskedelmü Bp-et stb. Szinte bármi, amihez nyúltatok lerohadt. Piti tolvajlásaitokkal 1000x-es károkat csinálttatok.
Most sírtok, apucit-anyucit keresve rohangáltok külföldön, mert kiszorultatok az irányításból? , Elég volt belőletek, vissza a rajtkockához, 3 dobásból kimaradtok.

Álom Polgár 2015.03.02. 17:00:58

@no_successful2:
Nem így értettem, a királyság csak belülről dönthető meg mostanság. A cél az eltakarítás !!!

redriver2 2015.03.18. 15:04:07

Világröhej, ahogy itt címkézitek, mocskoljátok, mindennek lehordjátok egymást a szentséges (ámbátor nagyon hülye, tisztességtelen és pitiáner) magyar politikai elit védelmében! Amelyikőtök parlamenti képviselő, esetleg polgármester, azt értem: neki ez egzisztenciális ügy. Személyében érintett, fontos a saját akol védelme. Nade aki nem?!? Tényleg képesek vagytok verbálisan ennyire kivetkőzni emberi magatartásotokból (elnézést a kivételektől!!!) azért, hogy senki se mondhasson rosszat Vitykáról, Laliról, Fletóról, Pető Ivánról, x tart végtelenhez...?!? Elképesztő!!! Tényleg úgy vélitek, hogy a szurkolótáboroknak kell kékre-zöldre verni egymást, miközben a pályán megy a lezsírozott lanyha mezőnyjáték??
Ti, ballibek, ti fidesznyikek, seggek itt és seggek ott, ki-ki a másikat látja beléjük bújni... hát, komolyan mondom, az ember nem tudja, hogy ezen röhögni kell, vagy mentőt hívni...

gellért mária 2015.12.21. 22:53:19

Megkésve olvasom ezt a blogot...a kérdés, mit mondhatott Orbán, amire Simicska nemet mondott.Simicska elmondta, mondott egy mondatot ami elsikkadt. "arról nem volt szó,/eredetileg/ hogy diktatúrát építünk"..vagyis Simicska a gazdasági háttér kiépítésében partner volt, de diktatúra építésében nem akar partner lenni.Hát akkor? Orbán most
épít más szereplőkkel gazdasági bázist, akiket a diktatúra nem zavar, ha abban ők jól járnak.