1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.01.17. 17:58 HaFr

Gratulálok Vona Gábornak!

Amiért sikerült megdupláznia a pártjai számát, és a Jobbik mellé megszereznie a Fideszt is. Orbánról és társaságáról teljesen nyilvánvalóvá vált az utóbbi hónapokban, hogy mindössze háromféle döntésre képes: korrupt döntésre, ostoba döntésre, és szerencsésebb országokban leginkább csak a radikális jobboldalra jellemző demagóg és xenofób döntésekre. Orbán kétségkívül konstatálta, hogy a rekordszintre emelt korrupció és az ostobaság eltaszítja tőle a jobboldal polgáribb, középre húzó részeit, és mivel ezen a tendencián nem tud változtatni (lévén a politikai valója korrupt és ostoba), marad neki a demagógiával és xenofóbiával kevert Jobbik-lét.

Vonának nem kell mást tennie, mint megvárnia, amíg a Fidesz a titkosszolgálatot is beveti ellene, ezt szépen nyilvánosságra hoznia, és már meg is van neki az egész mai politikai jobboldal.

Goodfriend ügyvivő úrnak annyi igazsága van Szent István idézésével (noha az idézet nyilván akontextuális), hogy a bezárkózó ország minden körülmények között gyenge, önbecsülés és önbizalom nélküli ország. A gyengeségnek eme látszata ellen küzd most Nyugat-Európa is, Orbán viszont jó előre feladta a harcot, feltette a kezét, és a liberális demokráciára fogja azt -- egy ország kivéreztetését és végső gyengeségét --, aminek oka a saját kormányzóképtelensége. Sikerül igazolnia azt, amit egyre többen látnak már a határainkon belül is: a kormánya ócska, a politikája gyengíti az országot, és ennek következtében már csak a radikáljobbos fantazmagóriákban bízhat, ami a túlélését illeti. Mármint az újabb Bajnai-projekten kívül (alias DEKA).

Valami mást szeretnél? Találkozzunk február 28-án délután 4 órakor a Fővám téren!

komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr567082943

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tudtad, hogy Goodfriend egy frissen kirobbantott polgárháborúból érkezett Budapestre? 2015.01.18. 12:12:36

Korábbi állomáshelye Szíria volt, ahol akár személyesen is részt vehetett a százezrek halálát követelő "Arab tavasz" nevű vérengzés kiprovokálásában. Mi is megtehetnénk, amit a nálunk józanabb török, német, orosz, bolíviai, ecuadori, bahreini, venezuel...

Trackback: Öt kereszténygyalázó címlap a Charlie Hebdo-tól, amivel nem dicsekszik a média 2015.01.18. 12:10:55

Mielőtt elkezdenénk összekeverni a szólás szabadságát a nettó, alpári, öncélú mocskolódással, érdemes megnézni a lentebbi gúnyrajzokat. Csak hogy értse az ember, mi bajuk a radikális iszlamistáknak a prófétájukon gúnyolódó firkászokkal. (Szenthároms...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

profilo 2015.01.17. 18:29:21

Fájdalmas és unalmas látni,olvasni,ahogy napi szinten temetitek Orbánt és a Fideszt,holott látható,hogy köszönik szépen jól vannak. Bármilyen baromságot elkövethetnek.Idézve a klasszikust:Következmények nélküli ország!
Még fájdalmasabb látni azt,hogy az ellenzéki oldalon senki,de senki nem jut tovább az írásban olvasható panaszáradatnál,sötét jóslatoknál.
Ez megy majd 2018-ig.
Az Orbiból kiábrándultak pedig 2018-ban a nem szavazók népes táborát gyarapítják majd.
Esélyetek sincs megszólítani őket,mert még nem ért véget nálatok az álmodozások kora. Problémáikkal,gondjaikkal,kérdéseikkel nem foglalkoztok.
Igen. Itt egy gyengén muzsikáló,rosszul dolgozó kormány,és még elméleti síkon sem tudtok a leváltás problémájához,megoldhatóságához közelíteni,nem hogy gyakorlatiasan,racionálisan.

Na jól kipanaszkodtam magam bénázásotokat látva. Talán holnap valami több és jobb is összejön itt a PKP-tól.
Majd elolvasom...
Jó hétvégét!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.01.17. 18:32:03

@profilo: ja, ne légy már ilyen pesszi, van itt minden vásárfia, találd meg, ami a szívednek kedves

zipe moha 2015.01.17. 18:42:07

....'Mármint az újabb Bajnai-projekten kívül (alias DEKA). "...ismét meggyőztél az érdemességről ami ezen oldalt és szerzőjét illeti..:)....így van, ez a következő trójai fakó.
nagyon hülyének látszik a közember az ő magaslataiból (az elit krémjének neveztetik magukat...:), ha ismét, újra -és újra bepróbálkoznak ugyan azzal a hatalomszerzési technológiával..

zenonküp 2015.01.17. 19:35:23

@profilo: Ha nem lenne igazad, akkor igazad lenne, de nincs igazad.
Bonyolultabban is elmondhatnám, ettől függetlenül egy kiváló szofistát üdvözlök benned.
A szofistákról messzemenően jobb véleménnyel vagyok mint az átlag, amit kétségbe vonnék inkább az az erkölcsi érzékük épsége.
Ha személyeskedtem volna, elnézést kérek.

DrGehaeuse 2015.01.17. 19:49:58

Ez most nem tetszett!
Elvesztegetett idő és energia ez a poszt. Annak is aki írta és annak is aki olvassa.

unionista (törölt) 2015.01.17. 21:08:32

vona nem akar választást nyerni. de ha így halad előre a politika, akkor könnyen lehet belügyminiszter.

almodhi 2015.01.17. 22:18:05

@profilo:
1. "Még fájdalmasabb látni azt,hogy az ellenzéki oldalon senki,de senki nem jut tovább az írásban olvasható panaszáradatnál,sötét jóslatoknál."

2. "Na jól kipanaszkodtam magam bénázásotokat látva. Talán holnap valami több és jobb is összejön itt a PKP-tól."

Önillusztráció.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.01.17. 22:20:05

@DrGehaeuse: no-no-no, minden posztnak megvan az értelme

prognosys 2015.01.17. 23:23:03

"gyenge, önbecsülés és önbizalom nélküli ország"

Ez talán csak egy pillanatra tört meg, úgy 89-90 tájékán. A rendszerváltás eufóriája óriási elánnal emelte meg az önbecsülést, majd az első komolyabb pofonba beleszaladva (munkanélküliség, az árak és az infláció elszabadulására, illetve a gyors ütemű, rendkívül hátrányos privatizációra gondolok) mindjárt vissza is süllyedtünk abba az apátiába, amely először az MSZP-t Kádár-kori nosztalgia feelingje a nyakunkra hozta - mintha még mindig érvényes lenne a komcsi szlogen:

„...a politikát hagyjuk a politikusokra..."

Ennek - most már tudjuk - látszólagos ellensúlya pedig nem is lehetett más, mint egy olyan populista csoportosulás, mint a Fidesz. Ugyanakkor ma a nagy elégedetlenség ellenére a Fidesztől hitelesebbnek tűnő szónok még sincs. Ezért úgy általában nem is kíváncsi az ország népe senkire, aki azzal jön, hogy „majd ő megoldja az ország problémáit" -> ez az igazi csapda, amiből nem nagyon látszik a kiút

Az olyan ú.n. „szakemberekről", „értelmiségről" vagy „szakpolitikusokról" - mint Bokros - már nem is beszélve. Vagy gondolok itt a cinizmus koronázatlan királyára, Gyurcsány Ferencre aki teljesen lenullázta a politikai hitelesség látszatát is, így a Fidesz gyakorlatilag ellenfél nélkül maradt egy olyan pályán, ahol mintha már a hiteltelenségért folyna a harc. Kész őrület! Vona pártja pedig úgy tűnik, egyre intenzívebben simul bele ebbe negatív végösszegű játszmába...igazán kár érte

Azt gondolom, hogy mára elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor már azon kellene gondolkodni, hogy a magyar politikát új alapokra kellene helyezni.

Ehhez viszont tanulnia kellene nagyon sokat az ország népének. Tanulnia kellene toleranciát, önálló felelősségtudatot, előre látást, adott esetben közügyek melletti markáns kiállást még akkor is, ha közvetlen, rövid távú haszna ott helyben nem származik belőle, stb...

...egészen addig kellene ezt tanulni, amíg sikerül az alapvetően örökölt, rossz beidegződéseket levetni. Szerintem csak ez esetben lehet némi esélye az országnak a felemelkedésre. Sajnos ezt az aprómunkát egyesével, kitartóan szívós munkával kell elvégezni, amire úgy kb. 50-100 évre van szükség

addig is reménykedünk...

explanatus 2015.01.18. 02:46:46

@prognosys: "gyenge, önbecsülés és önbizalom nélküli ország" Pontos meghatározás, mert nem azt mondja hogy gyenge, önbecsülés és önbizalom nélküli a magyar. A magyar se nem gyenge, se nem önbecsülés és önbizalom nélküli, hanem türelmes. A (szinte határtalan) türelem oka, hogy mindig mindenkinek mindent megengedünk. Megengedjük, hogy a fizetett értelmiség belénk magyarázza, kishitű, semmire se való, tanulni, dolgozni nem akaró nép vagyunk. Nem az vagyunk!

Nem vagyunk semmivel alábbvalóbbak Európa bármely népénél. Nincs európai ország börtön nélkül, ami azt jelenti a gaz- és aljaemberek száma kis ingadozással mindenütt, még a legfejlettebb országokban, is állandó. Egy lényeges különbség van. Ahogy Mátyás király, úgy a nyugat sem tűri a gyevi bírókat. Mi (még) tűrjük.

Igen, „úgy 89-90 tájékán” dolgozni, tanulni, tenni akartunk. Hiba mondta a jóember, hogy a fal még száz évig állni fog, mert egy magyar ember a drótvágóval olyan rést vágott az örökre fennállni hivatott rendszeren, hogy az egyik napról a másikra összeomlott. Büszkék voltunk magunkra! Hittük, hogy az egyszerű emberek által mutatott példa átragad szabadon választottainkra. Hittük, él még a fogalom, (úri) becsületszó. De „az első komolyabb pofonba beleszaladva” azon kaptuk magunkat, az úri becsületszó átváltozott úri huncutsággá. Ez a huncutság fojtogat bennünket, és űzi el a dolgozni, tanulni, tenni akarókat a hazából. A maradók meg önbecsülésük kíméletlen lemorzsolásával süllyednek az apátiába.

Időnként „Ajtó megől fehér galamb, Ősz bárd emelkedik.” mint legutóbb egy kis falucska polgármestere és azt mondja: ennek, így „nincs értelme” és lemond tisztségéről. A nagy kérdés van-e még 499 ki nem akarja pazarolni, dolgozni akaró emberek szellemi, fizika erejét.

Feladat adott. Olyan (feltétel)rendszert kell életre hívni, ahol a dolgozni akarás értékek létrehozására irányul. Erre parlamenti pártjaink nem alkalmasak. Ha egy emberöltő alatt nem tudtak a feladatnak megfelelni, akkor akkor sem fognak tudni, ha valamelyikük kilenctizedes támogatottságot tudna magáénak. A kétharmad sem a zseniális meglátások jutalma volt, hanem, no akkor most mutassátok meg mit tudtok, felszólítás. Ennyit tudtak.

Bajainkra egy megoldás van. Új arcok. Új zászlók. Új hívószavak.

toportyánzsóti 2015.01.18. 03:23:32

KGB több vasat tart egyszerre a tűzben,nekik gratulálj ne Vonának,bár ahogy elqrták Oroszországot nekik sem lehet gratulálni,birodalmi ábrándok felülírták a józan matemaikát...

Szúrófény 2015.01.18. 03:59:27

@profilo: Mit is reklámoztok? Polgárság dicsősége!

. A magyar urak ezer éven keresztül mindig szem előtt tartották, hogy hatalmuk csak addig biztos, amíg nincs magyar etnikumú polgárság.(Akik ugye lefejeznék őket) Nem szabad követniük a nyugati népek példáját, ahol minden társadalomban volt viszonylag erős, saját etnikumú polgársága. Azt egyetlen királyunk nem engedte meg, hogy a városok polgárai magyarok legyenek, mert azok végül még autonómiát is követelnének. Ezért uraink örömmel fogadták a Galíciából, Ukrajnából ide igyekvő zsidókat.
Hiába, Magyarországon a polgárságot is úgy kell kinevezni, mint ezer fundamenumtalan kulturális intézményt: nincs polgárságunk. Ez az ország penészes, feudális, tarthatatlan romlottságát talán legjobban polgárságának szörnyű, silány gyávasága mutatja. Egy zagyva, kevés polgárság, amelynek élelmesei sietnek felkapaszkodni az uralkodó osztály pódiumára. Mely a polgári címet szégyelli.
A magyar polgárság csinált talpnyalást, üzletet, kalábriászt, (=hazárdjáték), de forradalmat soha, s ezért nincs! Ady Endre

2015.01.18. 08:33:27

Miért nem mindegy hogy hívják a következő kétharmadot?
Ugyan ilyen ökrök lesznek azok is.

program készítő 2015.01.18. 09:36:01

Lehet unalmas látni a napi Orbán szidást,de amennyiben személyesen Tőled is lop valamit,akkor majd szembesülsz vele!Nekem okozott már annyi kárt,hogy lemehetne a család kőbányáinak mélyére az osztálytársaival együtt,és csináljanak ott jászolt a tömjénzsotival.

bontottcsirke 2015.01.18. 09:44:09

Mondjuk gyorsan végigfutottam és hát ugye értelme azon kívül semmi, hogy utálja Vonát meg a kis napóleont.
És akkor most mi van?

bontottcsirke 2015.01.18. 09:45:23

@toportyánzsóti: Te egyébként érted amit mondasz? Most nem ideológiailag akarok veled veszekedni, csak nem érteni sokszor mit akarsz.

werecke 2015.01.18. 09:46:50

@program készítő: Nekünk nem okozott kárt legalábbis nem érezzük a mindennapjainkon sőt....

toportyánzsóti 2015.01.18. 11:36:54

@bontottcsirke: Ha szükséges elmagyarázom a saját összeesküvés elméletem.

demobacsi 2015.01.18. 11:37:49

Ennyi barmot,mint aki itt hablatyol,ritkán találni !

klacus 2015.01.18. 12:13:10

Ö, és most akkor ez itt miről szól? Az ellenzéket elnézve, nekem folyamatosan Bryen élete jut eszembe. Ez a DEKA most egy új Judeai népfront?
www.youtube.com/watch?v=ZgNGTlmIapI

Européer Pannonpuma (törölt) 2015.01.18. 12:23:11

"Goodfriend ügyvivő úrnak annyi igazsága van Szent István idézésével (noha az idézet nyilván akontextuális), hogy a bezárkózó ország minden körülmények között gyenge, önbecsülés és önbizalom nélküli ország."

Pont ezért nem kell bezárkózni Oroszország és a keleti országok felől sem :)

yotta 2015.01.18. 13:00:09

" és már meg is van neki az egész mai politikai jobboldal."

Aki ezt gondolja, szerintem nincs tisztában a mai magyar valósággal: Vónának soha nem lesz meg az egész politikai jobboldal! (Persze először tisztázni kellene, hogy poszt írója mit ért ebben a kifejezésben jobb oldal alatt (azt, hogy filozófiailag mit, azt korábban olvastam). Ugyanis, ha a kijelentés azt sugallja, hogy lehet olyan körülmény, hogy a (kiábrándult)Fidesz szavazók "meglegyenek" Vónának, akkor borzasztóan téved a posztoló: soha nem lesz meg!

Arról az egymillió körüli voksolóról szólok, akik sem Vónáékra, sem a kommunista gyilkosok pártjának volt tagjai dominanciájával létrejövő pártformációkra soha, de soha nem szavaznának - ez pedig a polgári körösök világa, amit viszont ismerek.

(Balliberális aggyal, most jöhet a beszólás: de hát közöttetek is vannak...)

Fejesrob 2015.01.18. 13:47:54

@yotta:

Teljesen egyetértek ezzel, a ballibsik nem nagyon számolnak azzal, pedig realitás, a szavazóknak kb. a 40%-a semmiképp nem szavaz balliberális pártra, míg az ő oldalukról ugyanez talán 15-20%-ról mondható ez el.

Ugyanakkor a politika két pólusa egyre jobban a jobb-bal felosztás helyett el fog tolódni az USA pártiakra és a többire. Természetesen az USA ellenesek nem a demokráciát utasítják el, hanem azt, hogy az USA az EU-t odadobva mérkőzzön meg az oroszokkal.

Orbánék jelenleg nagyon ügyesen lavíroznak a két nagyhatalom között, de úgy tűnik, az USA egyre kevésbé engedi azt, hogy az EU tagállamai szabadon kereskedjenek az oroszokkal. A helyzet számunkra a jövőben meg rosszabb lesz, és akkor valamelyik oldalra állnia kell.

Ha Orbán egyértelműen az USA oldalára áll, akkor Vona még több szimpatizánst szerez. Orbán pontosan azt csinálja amit a németek, hiszen saját orosz kapcsolatainkon túl, a német iparhoz kötődünk, az pedig nagy mértékben az oroszhoz. Pld. 6000 vegyesvállalat. A németeknél erősödik háború ellenesség, ami tulajdonképpen USA ellenesség is. Valószínű itt is fog, ha növekszik az Orbánékra gyakorolt amerikai nyomás.

Vona nagyon hamar fel fogja ismerni, hogy egy háború ellenes retorikával további szimpatizánsokat szerezhet és őt nem köti meg az, hogy az USA elmozdíthatja helyéről, hiszen a Jobbik még csak részt sem vesz a kormányban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.01.18. 13:51:12

@yotta: te mint balliberális, pontosan tudod, amit nem tudsz -- csak ilyesmiről írsz

Fejesrob 2015.01.18. 13:51:34

@DrGehaeuse: Ne hiszem hogy itt a többség posztot olvas. A címből már ki lehet találni a koncepciót.

Fejesrob 2015.01.18. 13:54:28

@unionista: Az tuti, hogy Orbán a 2018-as választásokat ekkor nagyon magasan 2/3-al nyerné.

Nem kellene izgulnia, hogy elbukja.

yotta 2015.01.18. 14:40:00

@HaFr: " te mint balliberális"

Már hogyan lennék balliberális, amikor vállaltan fideszpárti vagyok, az ilyen meg sem nem baloldali, s még csak nem is liberális!

yotta 2015.01.18. 14:48:56

@Fejesrob: Belülről nem ismerem más szavazótáborok mozgatórugóit csak a Fideszét: a kommunista gyilkosok pártjának volt tagjaival vagy az azokkal alakuló egyéb szerveződésekkel soha!
A jobbikkal, mint koalíciós lehetőséggel szemben, már megoszlanak a vélemények.
Az oroszokkal, amerikaiakkal való kereskedést létfontosságúnak vélik, a seggnyalást elutasítják.

Ha az oroszokkal való jelenlegi kereskedelmet lefekvésnek, az amerikaiak kritikáját USA ellenesnek ordítja a ballib - az hadd legyen az ő szocproblémájuk, noha mégoly hangos is.

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.01.18. 15:42:25

". Orbánról és társaságáról teljesen nyilvánvalóvá vált az utóbbi hónapokban, hogy mindössze háromféle döntésre képes: korrupt döntésre, ostoba döntésre, és szerencsésebb országokban leginkább csak a radikális jobboldalra jellemző demagóg és xenofób döntésekre"

Ezek kombinációjára is képes.

dúvad 2015.01.18. 15:45:40

@Fejesrob: Következtetéseid nem elhanyagolhatók - kivéve ezt a vélekedést "Orbánék jelenleg nagyon ügyesen lavíroznak a két nagyhatalom között " Azért ez erős...

Nevoeiro66 2015.01.18. 16:08:36

Van itt a Vona, az Orbán, meg a Goodfriend ügyvivő úr... :)

A szerzőnek nemcsak a nyelve szaros a seggnyalástól, valószínű a torkára is jutott belőle...

Meridian74 2015.01.18. 16:37:43

Most komoylan, ez egy poszt? Ez egy lúfasz, nem több annál. Vona fikázásból már láttunk eleget a nagyokos baloldaltól, de nem mennek semmire sem vele.

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 16:44:14

@Meridian74: Konkrétan nem látok Jobbik vagy Vona-kritikát ebben a posztban. Orbán-kritikát látok. Melek azok a mondatok, amik sértőek Vona Gáorra, a Jobbikra vagy a Jobbik szavazótáborára?

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 16:45:39

@Nevoeiro66: Bocs, de nem fejtetted ki, kinek a hátsójától - ez lemaradt a kommentedből. Nekem nem egyértelmű :)

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 16:51:23

@yotta: Nem provokációnak szánom, de hogyan fogadtok el egy Csintalant, vagy egy Pozsgay-t? Úgy értem, ezek hosszú éveket húztak le az MSZMP-ben. Mégis úgy fest, "kegyelmet kaptak" tőletek a kommunistázás alól :)

Ha Gy belépne a Fideszbe, akkor ő is el lenne fogadva?

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 16:56:20

@Fejesrob: Asszem a magyar választópolgárok zöme a jóléti intézkedésekre szavaz, de kb 2.5 millió közülük ezt akárkitől nem fogadja el. Így a "ballibsik" sosem nyernek választást - egyedül legalábbis. De a radikális jobboldal sem - egyedül legalábbis. Majd meglátjuk, mi lesz - de szerintem legközelebb koala nyer (ránézésre Fidesz-Jobbik).

Fejesrob 2015.01.18. 17:28:35

@Keszthelyi.Aron: A ballibsik iránt egyszerűen megrendült a bizalom. Persze ők azt mondják, Orbán népszerűségének a titka az, hogy birka a nép, de ez marhaság, egyszerűen bennük nem bízik meg a tömeg.

Sem 2006.október 23-a nem vetett rájuk jó fényt, sem az elkúrás, amelynek vége az IMF hitel lett.

Én inkább egy olyat tudok elképzelni, hogy a Fidesz kettészakad, lesz egy ága amelyik együtt az LMP-vel, ez fel fog szívni egy csomó ballibsit is és lesz egy másik, amelyik a mostani Fidesz és Jobbik között van. Itt óriási szavazótábor van különben.

Persze ez attól is függ, hogy az USA és az oroszok kapcsolata hogyan alakul.

yotta 2015.01.18. 17:32:21

@Keszthelyi.Aron: "Nem provokációnak szánom, de hogyan fogadtok el egy Csintalant"

Nem akarlak megsérteni, de fentebb írtam, hogy várom evvel kapcsolatban a megnyilvánulásokat. Így fogalmaztam: "(Balliberális aggyal, most jöhet a beszólás: de hát közöttetek is vannak...)" - amire aztán megkaptam, hogy balliberális vagyok...

Nem, nem azt gondolom, hogy Te is ezek közül való vagy, de tényleg értelmetlen a néhány volt komcsit az orrunk alá dörgölni s evvel hitelteleníteni a mondandót. Igen, kurva nehéz Csintalannal meg a 4-5 másikkal mit kezdeni, mert ha vitában felmerül, innen nincs továbblépés!

Egyébiránt Te is ugyanabba a hibába esel, mint mások: igazuknak nagyobb nyomatékot adva sokkal több nevet sorolna a köreink közé, mint ahányan vannak! Például Pozsgay, aki külső támogató. Egész jól ellennék a volt állampártiakkal, ha maximum addig merészkedtek volna a mai politikába, mint ő. (ha már akkor, amikor lehetett volna, nem tiltották ki őket a politikából örökre)

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 17:32:43

@Fejesrob: Alig várom, hogy az LMP összefogjon a Fidesz egy részével - Együtt 2.0 :D

Istenem, ránk fog férni pár vidám nyilatkozat :D

USA-Oroszország - hát, erre mindenki kiváncsi. Magánvélemányem: Ki fognak egyezni. Vagy így, vagy úgy, de ez eldől 2018 előtt - és csak annyiban fogja a hazai választást érinteni, hogy pozitívan, vagy negatívan befolyásolja-e majd az életszínvonalat. És ez aklapján vagy jutalmaz, vagy bűntet majd a társadalom. De ilyen ez a pop-szakma :)

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 17:36:53

@yotta: Nézd, cimbora, tényleg nem provokációnak szántam. És semmi baj nincs azzal, hogy befogadtok olyanokat, akik "jó útra tértek". Hiszen amúgy is tele van a politikai paletta időről-időre változó emberekkel. Mesterházy is akart Fideszes lenni :)

Csak mindig furán veszi k magát, hogy "kommunisták soha többet" - és ilyenkor óhatatlanul elgondolkodik az ember azon, hogy ki számít kommunistának és meddig. Ennyi volt csak a kérdésem - de úgy érzem választ kaptam. Minden pártnál/oldalon vannak "Piszkos Fredek". És ez így van jól, ilyen az élet.

Örülök, hogy nem akartál megsérteni, és nem is tetted - köszönet érte!

igazi hős 2015.01.18. 17:52:14

@profilo: "napi szinten temetitek Orbánt és a Fideszt" Szerintem te egy másik csatornát nézel: nem Orbánt temeti, hanem az országot, és joggal.

Fejesrob 2015.01.18. 17:53:02

@Keszthelyi.Aron: Nézd azért az EU-tól az emberek várnak is valamit.

10 éve hogy beléptünk és lényegében nem sokat jutottunk előre. Persze ez a mi hibánk is, ha 2002-ben Gyurcsányék nem váltják le Orbánt, minimálisan is valahol Szlovákia és csehország között vagyunk, jól jött volna a harcosabb érdekvédelem és az "unortodoxia". Ráadásul úgy, hogy az adósságunk sem száll el.

De most ez tökmindegy, a lényeg, hogy az EU nem hozta el a várt jólétét.

2018-ban talán az országot az fogja megosztani, hogy maradjunk az EU tagjai, vagy lépjünk be az oroszok eurázsiájába. Ezt sokan nem tudják elképzelni, pedig azt 1986-ban még nehezebben tudták, hogy 1990-ben szabad választások lesznek és megszűnik a szovjet blokk.

Andy73 2015.01.18. 17:56:40

A helyzet éppen a fordítottja: Orbánnak gratulálhatsz a jobbikkos szavazók megnyeréséért. Ma a Fidesznek csak a Jobbik az ellenfele, úgyhogy ezen nincs is mit csodálkozni.

igazi hős 2015.01.18. 18:01:39

@Fejesrob: "Orbánék jelenleg nagyon ügyesen lavíroznak a két nagyhatalom között" Azért egy ilyen kijelentés érdemelne némi alátámasztást, mert a látszat nagyon ellene szól. Az egyik oldalról sorra jönnek a kokik és sallerok, a másik oldalról semmit nem kapunk (kivéve talán néhány átutalást a megfelelő számlákra, remélhetőleg nem rubelben), ez nem tűnik olyan jó lavírozásnak. Bár Petikének szép nagy háza lett, ez egyértelmű diplomáciai eredmény. Vagy nem.

roxxtar 2015.01.18. 18:02:07

Biztos én vagyok az alul művelt de ennek az írásnak se eleje, se vége, se értelme. Az Orbán fóbia még világos, az alap erre fele de a Vonát, mint ehhez kapcsolódó szálat viszont már nem értem. Minden esetre ameddig ilyen színvonalon működik az 'ellenzék' plebejus rétege addig rendben van az ország :)

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 18:02:10

@Fejesrob: Nehéz kérdés ez. Nem tudtunk élni vele, és nem tudtuk megvédeni magunkat. MSZP elkúrta persze, de valahol mindannyiunk felelőssége. És simán el tudom képzelni, hogy eljutunk a kilépés megvitatásáig.

De valahogy nem tudom elképzelni, hogy ott jobban megtalálnánk a számításainkat. Az oroszok hidegek és kemények, mint a jég. Ha velük játszottuk volna el, mint amit az EU-val meg a NATO-val az elmúlt pár évben, akkor nem diplomaták fanyalogtak volna, meg pár külföldi újságíró cikkezgetett volna. Mert az oroszok - és ezt volt alkalmunk megtanulni - nem kukoricáznak. Szóval ha oda belépünk, azt nem lehet félszívvel. Szerintem :)

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 18:04:52

@roxxtar: azt hiszem, a szerző arra akar utalni, hogy a Kormány (és vezetője) utóbbi nyilatkozatai sorra a Jobbik témáit emelik kormányzati kommunikáció szintjére, ami a szerző szerint nem új radikális szavazókat fog a Fidesznek jelenteni, hanem sok Fideszes szavazót fog végül átjátszani a Jobbikhoz. Ha jól értettem :)

igazi hős 2015.01.18. 18:05:03

@Keszthelyi.Aron: "Ha Gy belépne a Fideszbe, akkor ő is el lenne fogadva?" Hát persze, a mi kommunistánk, az jó kommunista, nem egyértelmű? (Lásd még, a mi oligarchánk, az nem is oligarcha, hanem nemzeti nagytőkés, akkor is ha a vagyona nagy részben Svájcban van.)

ogli dzsí 2015.01.18. 18:07:10

'Goodfriend ügyvivő úrnak annyi igazsága van Szent István idézésével (noha az idézet nyilván akontextuális), hogy a bezárkózó ország minden körülmények között gyenge, önbecsülés és önbizalom nélküli ország.'

Le is fostam a bokámat, megszólalt Yoda mester.

1. 2014 bevételi szempontból a magyar turizmus csúcséve, ennyi pénz sosem folyt még be turizmusból.

2. 2014ben hívták le eddig a legtöbb EU pénzt mióta tagok vagyunk, ebben is csúcs volt a tavalyi év.

Be vagyunk kerítve, gecó.

Fejesrob 2015.01.18. 18:08:49

@igazi hős: Nézd, ez manapság kokival és sallerral jár ez nyilvánvaló.

Szerintem marhaság az orosz kapcsolatoknak személyes jelleget tulajdonítani csak azért, mert most nem divat az USA miatt a balliben.

Az oroszok közel vannak, rengeteg turista érkezik onnan, a gázt is tőlük vesszük, ráadásul sikerült a dollárt egyre jobban élelmiszerrel kiváltani.

Most akkor miért kellene nekik azt mondani, hogy nyaljátok ki. Mert az USA ezt parancsolja?

Nekünk az az érdekünk, hogy mindkét nagy hatalommal jóban legyünk, miért kell ezt agyonragozni?

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 18:10:50

@igazi hős: azért ezt szívesen megnézném a gyakorlatban. Ha a jelenlegi politikai vezetőinkben lenne jobbító szándék, és tényleg szívükön viselnék a sorsunkat, akkor mindegyik belépne a Fideszbe. Képzeld el, ha mind egy helyen lenne - Magyar Populista Párt. Vajon mennyi szavazatot kapna?

Fejesrob 2015.01.18. 18:12:34

@Keszthelyi.Aron: Ez nem a mi felelősségünk, mert a nép már csak olyan, hogy a maga javát akarja és azt hitte, Orbánék után Gyurcsányék még jobbak lesznek.

A 2006-os választásokat pedig (szerintem) Gyurcsányék egyszerűen összecsalták.

Ez nyilván csak fikció, az pedig nyilván igaz, ha az EU hoz nem tudunk alkalmazkodni, akkor oda sem tudnánk.

Én Orbánnal értek egyet, az EU-ban kell maradni, de nem lefeküdni, hanem az uccsó cseppig kiverni azt ami a mienk, vagy a mienk lehet. Mindenki ezt csinálja.

igazi hős 2015.01.18. 18:12:55

@Fejesrob: "ha 2002-ben Gyurcsányék nem váltják le Orbánt, minimálisan is valahol Szlovákia és csehország között vagyunk" A Hit Hegyeket Mozgat. Ezzel szemben vannak a nyomorul tények, melyek szerint Orbánék a Bokros csomag kifutása után ugyanolyan szar gazdaságpolitikát folytattak, mint az utánuk jövő kormány, amelyiknek egyébként nem Gyurcsány, hanem Medgyessy vezetett. Mint ahogy az eladósodásban is ugyanolyan jól teljesítettek Orbánék már akkor is, csak az EU belépés előtt még el lehetett dugni a hiányt az MFB-be, ami aztán (a saját töketlenségükkel együtt) a Gyurcsány kormány nyakába zúdult. A kommunisták, akár vörösök, akár narancsok nem tudnak jól gazdálkodni, nem ehhez szoktak.

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 18:16:15

@Fejesrob: Nézd, ez mind igaz. De a nép a szuverén. Hiába csapják be, mégis a mi felelősségünk. Ha az egyik emberem eb***sz valamit, én felelek az ügyfélnek és nem bújok be egy alkalmazott háta mögé. Észre kellett volna vennünk, és nyomást gyakorolni. Nem tettük. Mondhatod, hogy túl szigorú vagyok - de én így gondolkodom. Ez nem kisebbíti a politikai vezetők - főleg a kormánypárt - felelősségét. De akkor is így gondolom. Nem helyes elbújni a pártok háta mögé, hogy "ők k***rták el". Mind együtt vagyunk ebben.

igazi hős 2015.01.18. 18:18:10

@Keszthelyi.Aron: Az elmúlt 5 évben Gyurcsány Ferenc minden cselekedete Orbánt erősítette. (Illetve inkább az ellenfeleit gyengítette, de az eredmény ugyanaz.) ebből azt gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc, a magyar baloldal Piszkos Fredje, akinek a barátsága méreg, nagy valószínűséggel Orbán lekötelezettje, tehát nem valószínű, hogy belépne a Fideszbe. Ha netán mégis, akkor végre eljöhet az ideje egy normális jobboldali pártnak.

igazi hős 2015.01.18. 18:18:48

@igazi hős: Mármint a Fidesz nyilvánvalóan bekövetkező szétesése után.

ogli dzsí 2015.01.18. 18:19:07

@igazi hős: 'A Hit Hegyeket Mozgat. Ezzel szemben vannak a nyomorul tények, melyek szerint Orbánék a Bokros csomag kifutása után ugyanolyan szar gazdaságpolitikát folytattak, mint az utánuk jövő kormány, amelyiknek egyébként nem Gyurcsány, hanem Medgyessy vezetett'

Anyádnak hazudozz.

Mint minden Orbán kormány, az 1. is csökkentette a GDP arányos államadósságot, 62ről 55%-ra.

Megyó alatt azonnal emelkedni kezdett, mert a szocializmusban az a szar, hogy elfogy a péz.

Keszthelyi.Aron 2015.01.18. 18:19:56

@igazi hős: persze, hogy nem valószínű. Már sokan mondták, hogy nincs humorérzékem, és fölösleges próbálkoznom :D

Amúgy a jelek valóban arra utalnak, amit mondtál :)

Fejesrob 2015.01.18. 18:51:10

@Keszthelyi.Aron: A Gyurcsány kormány elleni szinte összes tüntetésen ott voltam. 2006.okt.23-án nem, mert az egyrészt nem tüntetés volt, hanem megemlékezés okt.23-a alkalmából, másrészt amúgy sem értem rá.

Menet közben viszont nyilván nem válthatod le, demokrácia van, jár neki a 4 év. Persze aztán 2010-ben szavaztam.

Egy állampolgár kb. ennyit tehet ha nincs megelégedve.

DrGehaeuse 2015.01.18. 18:59:14

@HaFr:

Persze, csak néha nehéz rálelni. :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.01.18. 20:50:58

A gazdaság pörög, az adósság és munkanélküliség csökken.

A ballibek meg rinyálnak, mert ezért fizetik őket.

Egyszóval semmi sem változott.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.01.18. 21:15:52

@HaFr:
Az én közérzetem ezerszer jobb jelenleg, mint az elkúrók idején.

És tőlem kedvetekre retteghettek, Gyurcsányékat, az MSZP-s sleppjével már soha a büdös életben nem engedjük a kormányzás közelébe.

Ez van.

De ezt te is pontosan tudod.
A Fidesz mindaddig leválthatatlan, amíg az alternatíva a Gyurcsány meg az MSZP.

Azaz van még egy lehetőség, amit magad is itt fejtegetsz ezen posztodban.
Nevezetesen hamarabb szavaznak az emberek a jobbikra, mint a ballib hazaárulókra.

no-nocomment 2015.01.18. 21:50:30

@yotta: ha ráérsz, számolj utána a fidesz vezetésében hány egykori "kommunista gyilkos" van most.

yotta 2015.01.18. 21:52:24

@Keszthelyi.Aron: "Csak mindig furán veszi k magát, hogy "kommunisták soha többet" -"

Szerintem egyáltalán nem veszi ki magát furán, mindössze arról van szó, hogy egy ász az érveléstehnikában: logikus a felvetés, makogás a válasz, vert helyzet az ellenérvelésben.

Mert miről is van szó? Adott egy millió körüli szavazó, akik úgy döntöttek anno, hogy nem ülnek fel "a politikában nem mondd, hogy soha" c. népbutításnak, s egyszerűen azt mondták, ők bezzeg volt kommunistára soha nem szavaznak, oszt az ismert körülmények miatt jól beálltak a Fidesz mögé. Aztán köreinkben itt - ott felbukkant egy-egy volt komcsi. Mit lehet evvel a helyzettel kezdeni? Volt, aki úgy oldotta meg, hogy nem járkál voksolásra, milliónyian meg azt mondjuk: ez van.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.01.18. 21:58:04

@no-nocomment:
Nézzük a vezetőket.

Teszem azt közismert, hogy Gyurcsány személyesen jelentgetett a Pécsi Dialógus csoportról, amiért cserébe, az MSZMP KB vezetése leszólt az egyetemi vizsgáira, a tanároknak.
Link:
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Mint ahogy az is köztudott, hogy eközben Orbánt, Lévai Anikót, és más ellenzéki vezetőket a Gyurcsány féle spiclik megfigyeltek, és lakásukba lehallgató berendezéseket szereltek:
mandiner.blog.hu/2012/04/05/orban_jelentesek

yotta 2015.01.18. 21:58:43

@Fejesrob: "De most ez tökmindegy, a lényeg, hogy az EU nem hozta el a várt jólétét. "

Ez ugyanabból a tőből fakadó népbutítás, mint hogy a magyarok az államtól várják a mindent és döntésképtelenek!

Az EU-belépéstől azt vártuk, hogy megszűnik a csókosok világa, az rafináltak világa, a zsebszerződések világa, a strómanok világa és sorolhatnám reggelig.
Az EU belépéstől azt vártuk, hogy mehetünk szabadon dolgozni - javítandó az itthoni ellátmányunkon, kezdenek a béreink közelíteni a nyugatiakéhoz, s emiatt nő a szabadságérzetünk, hely és helyzetváltoztatási lehetőségeink szélesednek!

Hogy mi lett belőle, nem részletezem...

Meridian74 2015.01.18. 23:26:21

@dúvad: bújtatva van. vagy szted ez egy dícséret Orbán Viktornak, idézem:
"Orbánról ... háromféle döntésre képes: korrupt döntésre, ostoba döntésre, és szerencsésebb országokban leginkább csak a radikális jobboldalra jellemző demagóg és xenofób döntésekre."

Ízlelgessük a mondat végét.
Szerencsésebb országokban... radikális jobboldalra jellemző demagóg és xenofób döntésekre...

HA ezek nem kritikák voltak OV-val szemben, akkor dícséret? Én nem úgy látom. Az csak terelés, hogy Orbán Viktort emlegeti, valójában Vonát próbálja - közvetett módon - pocskondiázni.
Unalmas ez már. Ha libsi baloldal változást akar, akkor előbb változzanak ők meg végre pozitív módon. Egyelőre nem megy ez nekik, de nem si nagyon akarják ezt... csupa régi arc bukkan újra elő, bevegyülnek az új fazsfejek, és a renegát elempés árulők közé, és persze a stílus a régi, sőt még régebbi, rosszabb stílust vettek elő.

2015.01.18. 23:51:55

@prognosys: "Vona pártja pedig úgy tűnik, egyre intenzívebben simul bele ebbe negatív végösszegű játszmába...igazán kár érte"

Tökéletes megfogalmazás. Szép kezdés volt, végig ellenszélben jöttek fel, intenzív hiteles, következetes utcai politikát folytatva, valós problémákra valós megoldásokat kínálva. Maszatolás helyett tetteket ígérve. Tömegekkel a hátuk mögött. A célegyenesben, a kormányzás előszobájában úgylátom kifogyott a szufla a Jobbikból. Elegük lett a fasisztanáci bélyegekből (pedig eddig l*szarták) lassan kiszórják a radikalizmust, mostmár ők is "demokratikus" parlamentáris keretek között működő européer párt akarnak lenni, annak minden tulajdonságával. Hát aki tanult az elmúlt negyed évszázadból, az sejti, hogy ezzel a jobbik az eredménytelen vegetálás útjára lépett, kár értük, szép volt, jó volt, de szerintem ez így kevés lesz 18' ban.

2015.01.18. 23:55:00

@explanatus: "A magyar se nem gyenge, se nem önbecsülés és önbizalom nélküli, hanem türelmes."

Gyáva. A gyáva népnek pedig nincs hazája, szól az örök klasszikus, amivel egyetértek.

explanatus 2015.01.19. 00:13:10

@Jankove: Kár, hogy nem olvastad végig. Lejött volna, gyávábbak se vagyunk!

Keszthelyi.Aron 2015.01.19. 20:44:40

@yotta: Jogos. És érthető is. De személy szerint ha én ilyen helyzetbe kerülnék, akkor legalább nem mondanám, hogy: "kommunistákra többet soha". Ha mégis rájuk szavazok, akkor inkább azt mondom, hogy MSZP-re soha, vagy liberálisokra soha, stb.

De mindegy igazából, igazán nem akarom az elveimet másra erőltetni.

Keszthelyi.Aron 2015.01.19. 20:52:04

@Fejesrob: Nem tudom, mi lett volna, ha... Sokan tudtak élni az EU nyújtotta lehetőségekkel, de a többség sajnos nem. Ez van. Nem jó. De ez van. Meglátjuk, lehet-e ezen változtatni.

Speciel páran keményen dolgozunk, hogy további IT cégek jöjjenek ide, akiknek külföldi ügyfeleit támogatjuk - kis pénz és befektetés kívülről, hogy ne csak az itteni pénzt forgassuk meg x-edszerre...

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2015.01.23. 11:17:21

@HaFr: Annyi felháborító véleményt olvastam a napokban bevándorlás kérdésében, hogy megírtam a magamét is egy eldugott felületen, mert több érintett ismerősöm is van... sok véleményformálóval szemben, akik aligha beszélgettek valaha is hasonló emberekkel. Megosztanám, hátha érdekel valakit, mert itt az olvasóközönség jelentős része gondolkodó emberekből áll. :)

newdeal.blog.hu/2015/01/23/az_iran-szindroma_avagy_gondolatok_a_bevandorlasrol

unionista (törölt) 2015.01.23. 22:49:05

@_Maverick:
2 éve 2000 bevándorló/menekült volt az országban, tavaly 42000. és ugye ezek az emberek ide vannak toloncolva. mert oda kell őket vinni, ahol beléptek az unióba. szóval a nyugat toloncolják ide őket. ezek az emberek mind azt vallják, hogy a magyar határon szöktek be. mert különben választhatnák a román vagy a bolgár táborokat. szerencsére néhány istenverte zsidó jogvédőnek itt szuper körülményeket kell bíztosítani. évente 42000 ember. és ezeket az embereket el kell szállásolni, etetni kell, stb. és ezek nagy része a sohasem fog munkát vállalni. sohasem fog beilleszkedni. és nem lehet őket nyugatra se vinni, se keletre. na most ezt csak a hozzád hasonló idióták nem értik. te azt hiszed, hogy ez egy elvi kérdés.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2015.01.26. 16:39:28

@unionista: (Nem tudom mi indokolja az "idiótázást"... Én szerintem egyszer sem használtam ilyen jelzőt sem a posztban, sem komment formájában, pedig már veled is váltottunk pár üzenetet ezeken a hasábokon.)

Én nem gondolom, hogy ez egy tisztán elvi kérdés, azt viszont hiszem, hogy hibás úgy megszólalni, hogy általánosságban beszélünk "bevándorlókról". Ahogy te is bevándorló/menekültet írsz egyetlen nagy kategóriát megjelölve. Éppen ez a gond, mert ez nem nevezi meg a tényleges problémát (nem, nem az orvoshiányt enyhítő diplomás szakemberek okozzák a gondot, te sem őket említed), cserében ellenségeskedést szül.

A "nagy része a sohasem fog munkát vállalni. sohasem fog beilleszkedni" kijelentés nyilván valahol igaz, de sajnos - ahogy erre nálam képzettebb emberek rámutatnak - nem is nagyon történik semmi annak érdekében, hogy ennek az ellenkezője legyen igaz. Kérdés persze, hogy honnan kéne rá pénzt fordítani, és akkor itt át is térünk egy másik gondolatra.

Teljesen egyetértek azzal kapcsolatban, hogy helytelen eljárás az, hogy oda kell vinni az embereket, ahol beléptek az EU-ba. Ezt nyögik az olaszok is, akiknek az ellátás mellett még a horribilis összegekbe kerülő tengeri szolgálatot is üzemeltetniük kell, és mindehhez nem kapnak segítséget, holott pusztán földrajzi adottság, hogy ők vannak ott. Ha az EU kedvezőbb földrajzi elhelyezkedésű országai elvárják, hogy a "végvárak" "megvédjék" őket, akkor ezt közösen kéne fizetni.

Másrészt: én úgy gondolom, hogy egy olyan világ, amiben az élhető és "fejlett" részt körbe kell falazni, és az erődöt drónok és automata lövegek védik minden közelébe érkező "barbártól", hosszú távon fenntarthatatlan. Ezért van tulajdonképpen részben igazad: azt hiszem, hogy az elvi kérdés, hogy a világ szerencsésebb felének meg kell legalább próbálnia tenni a másik fél felemelkedése érdekében, mert bizonyos dolgok túlmutatnak az adott államérdek határain, ahogy egy államon belül is túlmutatnak bizonyos dolgok az egyéni érdekeken.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2015.01.26. 16:44:41

@unionista: Még annyit, hogy én ezt olvastam a számokról legutóbb:

"2012-ben 2.157-en, 2013-ban már 18.900-an, 2014-ben pedig (december elejéig) több mint 30 ezer ember adott be menedékkérelmet. A menedékkérők száma tehát valóban nagy ütemben nő. Ehhez képest azonban az elismert menekültek, vagy oltalmazottak száma (akik bármilyen védelmet, ezáltal papírokat kaptak a magyar államtól) stagnál, vagy csökken a státusz formájától függően (462, 419, 350)."

diplomaci.blog.hu/2015/01/20/diplomaci_fokusz_bevandorlas_menekultek_289

Lehet, hogy rosszul tudom - ebben az esetben javíts ki -, de akiknek elutasítják a kérelmét - persze hosszú az átfutási idő, és ezalatt valóban gondoskodni kell az emberekről -, azt már ki lehet toloncolni nem? Így az a kijelentés, hogy ez a tömeg örökre itt marad, nem pontos.

unionista (törölt) 2015.01.26. 16:52:46

@_Maverick:
az a probléma, hogy a hozzád hasonló ortodox liberális "értelmiségiek" csak üres elveket ismételgettek. olyanokat, amik egyébként nyilvánvalóan utópisztikusak és nem működnek a gyakorlatban.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2015.01.26. 17:12:28

@unionista: Jaj... a hozzád hasonlóknál még csak gyanakodtam, de most már le is írtad: "ortodox liberális "értelmiségiek"". Miért kell ez a kényszeres kategorizálás? Én egyáltalán nem tartom magam liberálisnak, és szerintem ezen kommented alapján meglepődnél, hogy mennyire nem vagyok az. Bizonyos kérdésekben lehet, hogy vannak olyan gondolataim, amik a "liberális" táborhoz esnek közel, másokban viszont éppen ellentétes lenne. (Tőlem aztán sehol nem fogsz találni 'Én is Charlie vagyok' feliratot, és én leszek az egyik utolsó ember a földön, aki a drogok legalizálása mellett kampányol majd, hogy csak kettő klasszikust említsek.)

egyetmondok 2015.01.26. 17:16:07

@_Maverick:
Milyen őszinte,értelmes,a számokkal nem hamisan bánó politikát vársz olyan kormánytól,amely politikai(!)menedékes tibetieket takarított el az utcáról (szánalmas igazgatási eljárásnak álcázva),csak, hogy véletlen se tüntethessen a kínai elnök szeme láttára Budapesten ?
Miféle hihető problémákat vethet fel a "gazdasági" bevándorlás ügyében olyan kormány,amely megbízásából offshore cégek pénzért árulják a bevándorláshoz szükséges állami okmányokat?

Ez,amit most hallunk,a szokásos "okos kommunikáció" a fidesztől.
süti beállítások módosítása