1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.11.02. 08:50 HaFr

Mi is tehát ez az orbáni demokrácia?

  Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, bizonyos Rétvári szerint Magyarországon sokkal jobban működik a polgári demokrácia, mint nyolc évvel ezelőtt, és ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint az internetadó-javaslat visszavonása a tüntetések…

339 komment

2014.10.31. 21:10 HaFr

Hogy szervezz legközelebb tüntetéseket

Amint várható volt, a harmadik tüntetésre jóval kevesebben jöttek el, mert (1) a többség nem értette a célját, mivel a szervezők nem tették meg azt a szívességet, hogy világosan újraértelmezzék számukra a helyzetet Orbán reggeli lépését követően; (2) nem volt világos, hogy…

131 komment

2014.10.31. 15:12 HaFr

Tessék lehiggadni!

Orbán jót húzott -- mi meg felkészületlenek voltunk erre, noha éppenséggel az absztrakció szintjén lehetett volna rá számítani, és már 7.59-kor egyértelműen reagálni rá, nem pedig először ezt, aztán azt mondani, rebesgetni, híresztelni, ma sem tudni pontosan, mit akartok.…

130 komment · 1 trackback

2014.10.30. 19:15 HaFr

Besül-e végül a reakciós újgeneráció?

A fiatalok, akik már nem is annyira fiatalok, válaszút előtt állnak. Azok, akik 1999-ben kiadták az Utolsó Figyelmeztetést még a Fidelitas kebelén belül, majd 2002-ben joggal botránkoztak a D-209-es ügyön, átmentek Reakció(s)ba, izgultak Orbán győzelméért, majd nemzedék- és…

19 komment

2014.10.29. 15:29 HaFr

Lehet-e cél új parlamenti választások kiírása?

Ha a parlamenti többség és a kormány iránti bizalom rövid idő alatt nagyot esik és/vagy a folyamatosan alacsony szintjét a kormánynak nem sikerül korrigálnia, ennek következtében a kormány és/vagy a politikai rendszer elveszíti a legitimitását, az természetesen alapot jelenthet…

65 komment · 1 trackback

2014.10.28. 11:02 HaFr

Mennyire lehet független az ország?

Először is, a globalizált világban lévén semennyire. (De ez már 1300-ban is így volt, azóta csak egyre lehetetlenebbé vált.) Másodszor is, kis országként még kevésbé. Harmadszor is, Orbánékkal a legkevésbé. Ahelyett, hogy az ország a teljesítményével próbálta volna meg…

244 komment · 1 trackback

2014.10.27. 21:09 HaFr

Széljegyzet GFG kollégám spekulációihoz

G. Fodor Gábor a Századvég stratégiai igazgatójaként nem eléggé érdek nélküli fél a kormány megítélésében ahhoz, hogy valóra válthassa másik énjének tett ígéretét, a "politikai gondolkodás" kontextusának létrehozását Magyarországon. Kár, mert tanúsíthatom, hogy…

86 komment

2014.10.27. 12:32 HaFr

Szerveződjön meg Orbán belső ellenzéke!

A Polgári Konzervatív Párt közleménye: Hiteles, szervezett ellenzék hiányában a Fidesz nemzeti elkötelezettségű, reálisan gondolkodó tagjainak és vezetőinek maradt a felelőssége, hogy megálljt parancsoljanak Orbán külpolitikai tébolyának -- ha már a jogállam felszámolását…

65 komment

süti beállítások módosítása