1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.10.05. 23:41 HaFr

A kudarcos Orbán lépjen le, Lázár Jánost miniszterelnöknek!

A kormányzat az önkormányzati választások után nem azt fogja nézni, hogy melyik városvezetés "milyen színű", hanem azt, hogy mi a programja, hogyan tud gazdasági növekedést elérni - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap este az ATV Szabad szemmel…

komment

2014.10.04. 04:54 HaFr

Szijjártót Washingtonba rendelték: csapdában

A Fidesz -- a saját szempontjából stratégiai hibát vétve -- politikai csapdába hajszolta az országot. Olyan versenyt indított a lelkekért, amelyben féltávnál ugyan vezethet, de nem nyerhet meg, mert (1) már látszik, hogy a nemzetközi környezetben nem fog beállni az "unortodoxiát"…

komment

2014.10.03. 12:32 HaFr

Várjuk a kiábrándult fideszeseket + őszi program

A Polgári Konzervatív Párt (PKP) ősszel megkezdi felkészülését a 2017-2018-as kampányra. Ennek keretében rendszeres, nyitott polgári konzervatív klubot hozunk létre Budán az "Ez a mi hazánk" FB-csoporttal közös szervezésben, amelyik legfeljebb háromhetente tartja…

komment

2014.10.02. 17:06 HaFr

Folytatódik az ellenzék beolvasztása

Lesz egy magellenzéki szerepkör a Fideszen belül (amelyiket vagy megkapnak konkrét személyek, pl, Schmidt Mária, Simicska, Németh Zsolt, ilyenek, vagy folyton változni fog, és csak az ellenzéki feelinget erősítik a Fidesz részeként, mert -- amint jól sejtik -- a lelkes baloldali…

komment

2014.10.02. 11:03 HaFr

Megjegyzések Kis János írásához

Révész Sándor korszakalkotónak nevezi a filozófus Kis Jánosnak, az SZDSZ első, korán leköszönt elnökének írását a pártról. A "korszakalkotó" elég erős jelző, és újra elolvasva az írást váltig nem látom, miért lenne az. Viszont leírom, mit látok. Kis dicséretesen…

komment

2014.10.02. 08:56 HaFr

Megjegyzések egy Lánczi András-interjúhoz

Hadd szögezzem le az elején irónia nélkül, hogy pont annyira élvezetes Lánczi-interjúkat olvasni, mint Orbán-politikát átélni: mind a kettő szembemegy a szakmai prekoncepcióinkkal: olyan élmény, mint amit minden írástudó átél néha, ha a paradigmáit kihívás éri, és el kell…

komment

2014.10.01. 08:21 HaFr

Magyarország rosszul teljesít: az erős és a gyenge gazdaságról röviden

A gazdasági hatékonyság egyetlen legfontosabb mérőszáma, hogy milyen a felhasznált erőforrások megtérülése. Az államot azért tartjuk tipikusan rossz gazdának, mert pazarlóan bánik a forrásokkal, azaz az általa használt álló- és forgóeszközök (pénz), emberi kreativitás és…

komment

2014.10.01. 06:09 HaFr

A legfontosabb különbségek konzervativizmus és liberalizmus között

Két világképpel van dolgunk, amelyek jóval túlmutatnak a releváns ideológiákon. A legfontosabb különbségeik az emberhez való hozzáállásból fakadnak, a konzervativizmus ("k.") szkeptikus az ember erkölcsi tökéletesedésével kapcsolatban, a liberalizmus ("l.") optimista. Ebből…

komment

2014.09.30. 03:10 HaFr

Miért csípi Orbán szemét a szélsőjobbos konferencia?

Az a vicc, hogy ezek a jóemberek, akik összegyűlendőben voltak még tegnap ilyenkor (de a tiltás ellenére sem tettek le róla) semmi olyasmit nem mondanak mainstreamben, amit Orbán Viktor ne mondana el bármelyik tusványosi meetingen. Mindkét félre jellemző a törzsi-etnicista-organikus…

komment

2014.09.29. 13:20 HaFr

Magyarország túl gyenge lenne elviselni egy szélsőjobbos rendezvényt?

Orbán Viktor személyesen rendelkezett arról, hogy "minden törvényes eszközzel" meg kell akadályozni a hét végére Budapestre szervezett rendezvényt, amelyen ismert szélsőjobbos előadók szólaltak volna fel. A rövid meglátásom, hogy több ok miatt nem értem a közleményt.…

komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása