1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.08.17. 12:40 HaFr

Önbecsülés helyett nagy pofa, avagy miből él az ország

Hitelből és a más nemzetek szellemi és társadalmi fölényéből idepotyogó morzsákból. A bankokból, az EU-ból és az Audiból. Meg egy kicsit az időjárásból. Úgy megemberesedtünk, mondja a miniszterelnök, hogy a Fradi stadiont is fel tudtuk húzni. Fájdalmas, cinikus hazudozás.…

321 komment

2014.08.15. 08:51 HaFr

Schmidt Mária Kertészről

A Heti Válaszban megjelent Schmidt-írás nagyon jó taktikai érzékkel ver be egy újabb vésőt a szétomló baloldali liberális értelmiségi identitásba, továbbfűzve a korábban a Gábriellel és a Sorsok Házával robbantott zsidó-identitás (kontra magyar történelem) témát. Schmidt…

101 komment

2014.08.14. 14:17 HaFr

A PKP nem támogatja a "baloldali összefogást"

Miután két kerületből is (finanszírozással egybekötött) informális megkeresést kaptunk baloldali tényezőktől, világosan leszögezem, hogy a Polgári Konzervatív Párt semmilyen településen nem támogatja a "baloldali összefogás" pártjait se kívülről, se belülről, se…

31 komment

2014.08.14. 09:53 HaFr

Áldozzuk-e fel a demokráciát, ha cserébe elpusztul a baloldal?

Elég aljas a kérdés. Egyrészt már meghaladott (a demokrácia is elúszott, a mai baloldal is elpusztul), másrészt a kérdés maga kívül esik a liberális demokráciában elfogadható gondolkodáson. Ugyanakkor a baloldal nem tudta megvédeni a liberális demokráciát, tehát a sorsát…

87 komment

2014.08.14. 07:56 HaFr

Szereted-e a hazád?

A Balatonba bebukó nap. Tokaj szőlővesszei. A Kiskunság száz kövér gulyája. A kivilágított Lánchíd. A pécsi Széchenyi tér galambokkal. A gyerekkor. A vízilabda-válogatottak. Romkocsmákban pálinkázni. A Szigeten. Magyar Nemzet. Erdély és a Felvidék. Ez lenne az? A…

55 komment

2014.08.12. 08:54 HaFr

A hagyományok értékéről és politikai haláláról

A hagyományok olyan gyakorlatok, amelyekre már áldását adta az Idő. Elég lényeges ebben a kijelentésben, hogy nem a hagyomány igazságára adta az áldását, hanem arra az életmódra vagy gyakorlatra, amelyet a hagyomány felmutat. A hagyományoknak semmi közük az Igazsághoz, és…

87 komment

2014.08.11. 19:47 HaFr

A jobboldali dilemma: emberi vagy nemzeti politikát?

Az előző posztban amellett érveltem, hogy a konzervativizmusok meghatározó momentuma az életek védelme -- akár a nemzettel (mint a legnépszerűbb kollektívummal) szemben is --, és azzal fejeztem be, hogy visszamaradt még annak az eldöntése, hogy az élet védelmét előíró…

56 komment

2014.08.11. 15:32 HaFr

Hazánk, a nemzeti tömeglények keltetője

Mióta írom ezt a blogot (és részint ezzel a céllal is teszem), sokféle véleményt láthattam a politikai konzervativizmus mibenlétéről, ami -- a vélemények puszta sokasága -- alátámasztja azt a felfogást, hogy a konzervativizmust nem lehet ideológiaként kezelni, vagy ha igen, az…

258 komment

süti beállítások módosítása