1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.05.10. 19:11 HaFr

Orbán legjobb beszéde 25 éve

Orbán beiktatási beszéde a legjobb volt, amit valaha mondott. Az első öt perc után kezdtem odafigyelni, a tizedik percben megragadott, és végig megtartott. A miniszterelnök gondolatmenete eddig ismeretlen kifejezésekre és összefüggésekre támaszkodott, amelyek a 2000 körüli Orbán…

381 komment · 1 trackback

2014.05.10. 11:41 HaFr

A forradalom illúziója

Holnapra megforgatjuk az egész világot, gondolja a Fidesz-vezérkar, de csak az országot sikerült kiforgatnia tetemes időre a jövőjéből. A hithű forradalmár gondolhatja ugyan, hogy iPad-en megkonstruált gondolatfoszlányokkal sikerül átvágnia egy társadalom beidegződéseit,…

39 komment

2014.05.09. 17:31 HaFr

PKP: Háromszavas program

A fél éves bírósági procedúra után bejegyzett Polgári Konzervatív Párt (itt a blogon már többféle hangfekvésben kifejtett és megindokolt módon) az elmaradt magyar polgárosodást emeli zászlajára, ennek érdekében -- vélhetően az elkövetkező ötven évre érvényesen --…

47 komment

2014.05.09. 11:59 HaFr

Ötszáz év bölcsessége egy vonaton

"Egy egész vonatnyi (egyenként elég bátor) utast kifoszthat néhány bandita egyszerűen azért, mert az utóbbiak számíthatnak egymásra, ellenben mindegyik utas félhet attól, hogy ha ellenállást tanúsít, lelövik, mert mások mozdulatlanok maradnak." (William James) Mindössze ezt a…

6 komment

2014.05.09. 09:20 HaFr

Van remény

Mindenekelőtt meg kell köszönni a Fidesz-kormánynak -- hogy részint aljas eszközökkel, részint kivásárolva azt, de legfőképp káros és hasznavehetetlen voltára ráébresztve a szavazókat -- szépen kiirtotta a politikai közegből a horngyulai baloldalt. (A horngyulai baloldal…

13 komment

2014.05.08. 10:28 HaFr

A Fidesz-kormányzás egy vicc

Egyre rejtélyesebb számomra, hogy miként tudják egyesek fapofával elviselni, ami ebben az országban kormányzás címén folyik. Ehhez persze megvan a táptalaj, mert azt a civilizációs, közgazdasági, társadalomelméleti, sőt a saját történelmünket (!) illető műveletlenséget, ami…

49 komment

2014.05.07. 08:33 HaFr

Légy konzervatív, a többi égő

A konzervativizmus a szabadságba való visszarévedés politikai kerete. Az volt a 18. század végén, amikor a "felvilágosult racionalizmussal", az egyenlőség kimériájával és az abszolutista, majd a jakobinus állam terrorjával szemben kellett védeni az feudalizmusban gyökerező…

50 komment

2014.05.05. 16:27 HaFr

Ha a munkának van, miért nincs ünnepe a tőkének?

Ebben a kis magyar szocializmusban elkelne egy üde fuvallat. Tudom persze, hogy a felfogás rendesen az, hogy a tőke nevében mészárolják a munkát (és a munkást), tehát a minimum az, hogy május 1-én sör-virsli-Gyurcsánnyal kompenzálunk, na de ha valaki szétnéz a mai Magyarországon,…

159 komment

süti beállítások módosítása