1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.05.03. 17:58 HaFr

Magyar gazdaságot, európai béreket!

A címbeli mondat a jobbik választási plakátjáról származik, és mivel én a Jobbik szavazóival való párbeszéd elkötelezett híve vagyok, a következőket fűzném ehhez. 1. Ún. európai bérek sosem lesznek olyan országban, ahol a Jobbik nevű párt 20%-ot szerezhet egy…

235 komment · 1 trackback

2014.05.02. 11:02 HaFr

Tisztelt Dávid Katalin!

Tisztelt Professzor Asszony! "A magyar politikára oly jellemző homályos dramaturgia folyományaként kézbe vehettem egy írást", amely Önnek szól, és a miniszterelnök jegyzi. A "homályos dramaturgia" ebben az esetben valóban adekvátnak tűnő kifejezés, mert nem tudni, honnan került…

33 komment

2014.05.01. 12:52 HaFr

Európai perspektíva? Hol?

Európa újra és újra kilök a világba a saját kultúrájából kiszakadt fattyú gondolatokat és/vagy fattyú mechanizmusokat, amelyek végül rombolják az emberiség esélyeit és megkérdőjelezik a humánum jövőjét. Így jött lére az észak-amerikai expanzív szabadság rendje, amely…

78 komment

2014.04.30. 12:01 HaFr

Orbán az emlékműről: zavaros, cinikus, fenyegető

A miniszterelnök kifejtette véleményét egy művészettörténészhez írt levelében arról, hogy miért tartja helyesnek a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását. 1. Az emlékmű "szellemisége" szerinte inkább az ártatlan áldozatokra, mint az…

158 komment

2014.04.29. 13:06 HaFr

Van rosszabb a korrupciónál is

Az a tény, hogy Mesterházyval kapcsolatban egyre többen élnek a gyanúperrel, hogy eladta (finomabban: elengedte) a választásokat, felveti a kérdést, hogy másoknak is megvan-e az ára a magyar politikai rendszerben. (Amit aztán a Fidesz megfizet a centrális erőtér nagyobb…

58 komment

süti beállítások módosítása