Sok butasággal megtűzdelt interjút adott a házelnök Széles Gábor lapjának. A butaságok nem annyira az amerikaiak által felemelendő "új SZDSZ" körül koncentrálódtak (ebben az észrevételében ugyanis lehet akár egy szemernyi igazság is, time will tell, ahogy lehet igazság a Jobbik megerősítése körüli balos érdek észrevételezésében, ezekről én is írtam éppen az előző posztomban), ellenben bántóan buta a Fidesz "nagy öregjétől" és a magyar országgyűlés elnökétől az, ahogy elképzeli a világpolitikát, és ahogy levonja az utóbbi hónapok történéseiből a következtetéseket a kormánya előtt álló feladatokra vonatkozóan.

Először is, Kövér hallgat a Magyar Hírlap olvasói előtt arról a külpolitikai baklövés-sorozatról, amelyet kedvenc kormányfője elkövetett az oroszokhoz való törleszkedéssel, amely egy még alapvetőbb hibára, a liberális demokráciák végének tusványosi meghirdetésére megy vissza. Ez utóbbi viszont csak azért történhetett meg, mert az uraknak fogalmuk sincs a kapitalizmus és a liberális demokráciák természetéről, behozhatatlan versenyelőnyükről az autokráciákhoz képest, eleve rosszul elemezték a helyzetet és vették fel a saját premisszáikat, egy kalap alá hozva Szingapúrtól Indián és Törökországon át Oroszországig összehasonlíthatatlan államokat, és frissen szerzett bölcsességükkel olyan kalandba taszították a magyar nemzetet, amelyből ma csak vesztesen kerülhetünk ki.

Még hátrább haladva a logikában, a kudarcaik gyökérokáig, a kapitalizmus és a liberális demokrácia fölötti provinciális győzelmi jelentés csakis azért harsanhatott fel, mert az ország vezetőinek Orbántól Kövéren és Lázáron át Rogánig és Szijjártóig bevallottan vagy kikövetkeztethetően nem volt gyerekszobájuk, nem taníthatták meg őket a szüleik a polgári világ értékeinek tiszteletére és az abban való viselkedésnek az alapnormáira; az embertársaik tiszteletére és ezzel összefüggésben a hatalmi centralizációtól való undorra; a lopás tilalmára, a szerzés méltóságára és a pénz használatával kapcsolatos illemszabályokra; ebből következően nem taníthatták meg őket a sajnálatos kisebbrendűségi érzésük, a bosszúvágyuk és atavisztikus érzelmeik háttérbe szorításának parancsára, különösen a jelenlegi hivatalaikban; nem nevelhették őket az értékteremtés mibenlétére, a polgárság fölényére a kivagyisággal és a radikális, ízléstelen, hazug fantazmagóriákkal szemben, amiért is semmi csodálkozni való nincs azon, hogy az urak fájóan nélkülözik a nyugati civilizációban való jártasságot és könnyű eligazodást, és ami azt illeti, nélkülözik a magyar történelem ismeretét és a nemzet sorsa iránti felelősséget. Ma végső soron ezért szenved ez az ország, és ezért fog szenvedni még hosszú évekig, mire felébredhet a Kövér és társai által rábocsátott lázálomból. Kövér és társai olyan kalandorok, akik az ország történetének legrosszabb politikai tradícióit elevenítették föl, a magyar demokrácia intézményrendszere és politikai kultúrája pedig nem bizonyult kellően erősnek ahhoz, hogy időben kiszűrje őket a hatalmi aspiránsok sorából.

Most ez az ember -- Kövér László -- áll neki bölcselkedni ennek a jobb időt is látott lapnak a hasábjain. A sok butaság, ami elhangzik a szájából mind bocsánatos lenne, ha nem évek hosszú sorának kudarcos politikáját próbálná meg igazolni féligazságokkal és egy dühös, frusztrált ember megemésztetlen ideáival. Azok a vágyak, hogy majd Amerikával szemben közép-kelet európai túlsúlyt lehet képezni (azokkal, "akikkel ugyanabban a hajóban evezünk, méghozzá az alsó fedélközben"), feltéve, hogy a környező államok végre leszámolnak azzal, hogy a magyarkérdést tegyék politikájuk első számú rendezőelvévé, fényes bizonyítéka annak az interjú során elhangzott kétségtelen igazságnak, hogy a magyar elit hagyományosan semmit nem ért a diplomáciához, ellenben -- teszem hozzá én -- minden pillanatban kész hangot adni a műveletlenségének, hozzá nem értésének, és a parlagi gondolkodásának. Az említett országok politikusai viszont pontosan tudják ezt, és -- miután kikérték maguknak (ha már mi nem) az alsó fedélközbeli közösködés perspektíváját -- inkább "süllyednek el" (az ötszázalékos növekedést produkáló, gyakran arrogáns, de megkerülhetetlen, és a világ első számú hatalmának a pozícióját még évtizedekig betöltő) Amerikával együtt, mint másznak át "az erővel egyben tartott félázsiai származékok" felkínálta mentőcsónakba.

Kövér Lászlóval a -- nevezzük így -- hiányos polgári háttere mellett az a gyökeres gond, hogy hazudik a saját táborának is, ami utánozhatatlan minőségi hiba. Azt állítani, hogy a párttársai tisztességesen gazdagodtak meg, illetve hogy ez a kormány (ez!) eddig is "minél több ember, család számára" akarta volna "megnyitni a felemelkedés perspektíváját", és ezen az úton (hova még?) ezentúl Amerika és a a civilszervezetek "zümmögésének" ballasztját is fel kell majd vállalnia, a helyzet totális félre reprezentálása. Kövérnek egy max. három mondatból álló interjút kellett volna adnia, amelyben kinyilvánítja: végtelenül korruptak és dilettánsak vagyunk, és reggelenként, amikor csatakosan felébredek, kedves olvasók, rendszeresen hosszan, rémülettel nézek magam elé amiatt, hogy a magam kvalitásaival házelnök lehetek az egykori Magyar Királyság parlamentjében. Elnézésüket kérem amiatt, hogy ez megtörténhetett.