1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.12.12. 08:25 HaFr

Orbán a rádióban: izzadt makogás és lázálmok

A különbség az eddigiekhez képest a bizonytalan, szavakat kereső, félreérthetetlenül komikusba hajló Orbán volt. A fénypontok:

Nem biztos, hogy a matricákkal nő a költségvetés bevétele, és tulajdonképpen megvédjük a magyarokat az agglomerációs útdíjjal, hiszen a külföldi átmentő forgalmat adóztatjuk. (Azok nem vették már meg a matricát Hegyeshalomnál, apuskám?) Kellő előkészítéssel történt a bevezetése, "kellően megalapozott kérdés, régóta vitatjuk". (Ja, mondjuk három perce.) Jobb a magyaroknak, mint az eddigi rendszer. (Tehát jobb, mint az ingyenesség, polgárok.) Bár az eredménye egyelőre nem tudható. (Csak azért van, hogy nektek jobb legyen. Durva.)

A költségvetésnek minden fillérre szükség van. Európai mércével is sikeres költségvetés lesz a 2015-ös. (Itt néhány mondatot elmulaszthattam, mert két percig sírtam a nevetéstől.) 2008-ban és 2009-ben is 7%-os költségvetési hiányról indultunk. (Nem onnan indultunk).

A "legfontosabb célunk", hogy anyagi biztonságban tudjuk a családokat, sőt megtakarításaik is legyenek. (Naná. Ismerünk benneteket. Pont ez a célotok.) Eltűnjön a gyerekszegénység, a gyerekéhezés. A 2000-es évek közepétől Magyarország ezt nem tudta megadni a gyerekeknek. (Valóban bejelentették az ingyenes étkeztetést azon családok gyerekeinek, akik egy hónapban élnek összesen annyiból, mint amennyit egy rendesebben kibélelt Fidesz-káder kisebb társaságban elkölt vacsorára. Kinek köszönjék? A vajszívű papnak vagy egyenesen a vezénylő tábornoknak?) 

A kormány nem törődik a saját népszerűségével (a kampányig). (Akkor pedig az aktuális népszerűségéhez igazítja a választási szabályokat.) Jól kell kormányozni. (Nekünk legyen mondva.) Mindennapi politikai kampány van, ami akadályozza a kormányzást. (Az ember el is gondolkodik, minek van az ellenzék, ha nem kerékkötőnek. A helyzet Leninért kiált.) "Láttam már sok mindent. Az ellenzék kampányban maradt." (Ehhez hadd tegyem hozzá a Napi Gazdaságban közölt gondolatait: az emberek azért tüntetnek, mert a politikai ellenfeleink még nem törődtek bele abba, hogy nem ők nyerték a választásokat. Értve vagyok?) Ám közben: "másodlagos, hogy nem az ellenzék van az utcán", és "minden tüntetésnek örülni kell." Orbánnak fogalma sincs, mit beszél.

"A drogtesztnél is annyi szamárságot hall az ember. A drogteszt egy szolgáltatás, amely az áldozatokat védi. A gyerek a szülőé, nem az államé." De biztos, ami biztos, ezt el kell mondani. Lehet, hogy nem volt olyan egyértelmű még tegnap? Mégis mi a disznózsírban sütött, keletileg nyitott, unortodox nénikétekről beszélünk?

Ja, és a kormány eldöntötte, hogy ebben a ciklusban megtisztítja a drogmaffiától Magyarországot. Rögtön belehelyezzük a hülyeségeket egy messzetekintő stratégiai nemzetmentő a világnak elébe vágó példamutató galaktikus csodakontextusba, mi? Reframing, mi? Unjuk, ember, elér végre az agyadig?

Addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér. (Szeretjük a kormányfő bölcsességeit. Szerencsére nagyon sok nagyon hosszú takarót osztott ki az utóbbi években az övéinek, a redőik közt eltűnő egy milliárd egy gázszerelőnek már nem is tétel. A többi pedig érje be a pénteki tudással. Az égboltozat csendben repedezik.)

Egyébként pedig az egész érvelési struktúra annyira szánalmas már. Megjelenik a századvéges Habony-budoárokból származó, a nyilvánosságban sehol sem egyeztetett döntés, amit nyilván elkezdenek támadni a sértettek (jóllehet már önmagában ez is éppen elég magyarellenes), mire a kormány először lekicsinyli az ellenérveket (ha nem éppen agyonhallgatja őket, de azt már nem tudja), aztán lehülyézi, legyurcsányozza és lenemzetellenesezi a képviselőit, illetve a végén, ha már egyik se megy, akkor beépíti a támadók érveit a (nem létező, arroganciával pótolt) sajátjai helyére, majd akkurátusan lehülyézi a közvéleményt, hogy nem érti a kormány (angyali) szándékait. Pfuj. Ez lett volna a kitörési kísérlet az utóbbi hónapokban felállt karanténból? És még az utóbbi napok kulcsmondatát is elfelejtette! "Élni és élni hagyni, ez a mi politikai filozófiánk."

De a végén tényleg kivívta a szélesen hullámzó kacagásunkat. Ennyi hősies makogás után a csattanó: "Lassan elmondhatjuk, hogy Magyarország polgárai energiabiztonságban vannak. (Az atomerőművet illetően) a finn átláthatósági szabályokat fogjuk nálunk is bevezetni. (Célunk) a belső nyugalom, kiegyensúlyozottság, átláthatóság. Megindítjuk Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési tervét 2015-ben."

Akkor nekünk tényleg annyi.

PS.: A napigazdaság.hu-interjút tényleg érdemes elolvasni. Ebből látszik eddig a legvilágosabban, hogy a rezsim megbukott.

POLGÁRI KONZERVATÍV PÁRT! TÁMOGASS MINKET!

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr216976787

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.12.13. 14:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.12.12. 08:56:42

Ez egy igazi hazugságcunami volt amit előadott ez az alak a rádióinterjúban.

Szégyenlem, hogy valaha is rá szavaztam!

Gergely Molnar 2014.12.12. 08:57:44

Az mondjuk kimaradt az összefoglalóból, hogy egy mocsoknagyot hazudott amikor azt állította, hogy az EU miatt kell útdíjat fizetni

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.12.12. 09:12:02

@Nyekenyóka: ezt az önvizsgálatot még nekem is meg kell tartanom

wantaan 2014.12.12. 09:12:04

Ennek a fszkalapnak tényleg elgurult a gyógyszere. A drogmaffia elleni küzdelem a gyerekek vegzálásával?
Ha itt valaki drogos akkor szerintem a Kocsis Máté és az Orbán Viktor, legalább is a megnyilatkozásaik alapján.
..... vagy csak a konkurenciát akarják kinyírni s az új fideszes jelszó, hogy Magyar gyereknek - magyar drogot???

egyetmondok 2014.12.12. 09:25:44

A kötelező drogteszt kiskorúakon (ha a szülő akarja) valami brutális,valami felfoghatatlan büntetőjogi és politikai rothadtság.
"A gyerek szülőé" -- óriási,ez az abortusz logikája.

Moin Moin 2014.12.12. 09:38:11

"„Egy öreg, voltaképpen már legyőzött ember állt a hóban, és gépiesen préselte ki magából egész keserűségét, mérgezett indulatait.” (Albert Speer: Spandaui börtönnapló - a szerző jellemzése az 1943-as Hitlerről)

Orbán bukása tulajdonképpen már jóval a 2010-es hatalomra kerülése előtt végzetszerű volt. Ld.: progressziv.blog.hu/2011/09/13/szegeny_oreg_orban_viktor

egyetmondok 2014.12.12. 09:44:01

@wantaan:
A drogfogyasztást a törvény bünteti. Ha a szűlő úgy véli,hogy a gyereke törvényt sért,ott az államnak hatalmas, múlhatatlan feladata,kötelessége van: védeni a gyanúsítás ellen a gyereket,konkrétan büntetőjogi értelemben,a gyámhatóságtól kezdve ügyvédig,védeni a büntetőeljárásban a kiskorú jogait.
Ezeknek nem egyszerűen elment az esze,ezek szó szerint gazemberek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.12.12. 09:44:39

@Moin Moin: azárt nem mindegy, hogy ez a végzet mikor köszönt be, nemde? Merthogy a végzet mindenkit elér.

borzimorzi 2014.12.12. 09:48:46

@HaFr: Férfimunka lesz, az biztos! Nem is gondoltam volna, hogy ennyire lassan gyógyul az orbanofília...

Bár talán nem szép a hüledezés a Kaposi-szarkóma csúfságán egy olyantól, aki az őseitől a pestisre is kiterjedő rezisztenciát örökölt. Elnézést is kérek.

De tény, ami tény: én már 1993-ban is undorodtam tőle. A Fidesz elnökválasztó küldöttgyűlésén Fodort megzsarolták, hogy lépjen vissza a jelöléstől, így Orbán egyedüli jelöltként lett a Fidesz elnöke Debrecenben. Onnantól kezdve világos volt számomra, hogy ez agyilag még ott se tart, ahol már az MSZMP is tartott 1986-ban, amikor már kettős jelölés volt a választásokon mindegyik egyéni képviselői mandátum vonatkozásában.

Üdv:
b

puszt 2014.12.12. 10:15:29

@Gergely Molnar: Légy megengedő, ez inkább mulatságos. A tegnapi (bevezetésről) a hír: a déli szakaszt az EU miatt nem tudják fizetőssé tenni. Mai Orbán: a további szakaszokat az EU miatt kell fizetőssé tenni...
Érted, Érted, ÉRTED?...

puszt 2014.12.12. 10:17:18

Ja, és a dobozosok, a 8+1 -esek, és bizonyos utánfutók díjának duplázását az EU egyenesen kikövetelte!

wantaan 2014.12.12. 10:26:44

@puszt:A Zeu a Zoka mindennek ....meg a ZUSA! A magyar kisvállalkozó aki egy kis transzporterrel furikázik elemi érdeke a duplára emelt díj. ....mert így majd kiszürhető a .... na mi is ....ja a levesből a légy!! ....vagy nem?

Már csak ez hiányzott a miniszterelnöki beszédből.

A hülye magyar mindent beszop .... Habony/Orbán szerint.

puszt 2014.12.12. 10:32:32

@wantaan: "mert így majd kiszűrhető" a drog, ööö...vagy nem?

ParaZita2 2014.12.12. 10:32:33

@borzimorzi: "...már 1993-ban... Debrecenben..."
Emlékeidben föllelhető esetleg egy -szintén 1993/1994 körüli- Orbán-Pokorni "műsor" az akkori Kölcsey művközpont színháztermében? (egy ismerősöm írásban adott be ott pár kérdést, és a metakommunikáció, ahogyan kezelte ov a helyzetet, a kérdéseket, mutatta a lekezelés, arrogancia és narciszmus minden vonását)

Más: olvastad a "virtuális-kivégzést" felvető kommentemet?
(írjak róla egy blog-bejegyzést? Nem a hivatásom...)

Májking 2014.12.12. 10:34:10

Annyira régóta vitatják meg a fizetős körgyűrűt, hogy az érintett fideszes (!) polgármesterek is csak az újságból tudták meg

Emilke mesél 2014.12.12. 10:48:37

Tűritek és feleslegesen pofáztok. Ne szóljatok és NE TŰRJÉTEK !

christvhu 2014.12.12. 11:09:24

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján (tüntetések, kisközösségek kommunikációja, közösségi oldalakon folytatott tevékenységek) szerintem egyértelmű, hogy elindult az a folyamat, amely társadalmi szerveződés útján rövid időn belül el fogja távolítani a hatalomból ezt a mocskot.

Azt gondolom, most jött el az ideje annak, hogy mindenki, aki erőt és tehetséget érez magában ahhoz, hogy az ország működőképességének megőrzése érdekében tettekkel is részt vegyen a folyamatban, aktivizálja magát.

A szövegelés, blogolás, véleményformálás ideje lejárt. El kell kezdeni dolgozni!

Hallod, HAFR?

Én senki vagyok, nem tudom, hogy kik azok, akiket ez érint. Hátha Te tudod.
De most kell hozzálátni, nem pedig majd rohanni az események után!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.12.12. 11:12:13

@christvhu: aranyos vagy -- biztos jobban meg tudnád ítélni a helyzetet, ha eljönnél te is dolgozni. No offense.

christvhu 2014.12.12. 11:19:07

@HaFr: Próbálok én a saját környezetemben tenni is. Teszek is)
De nem tartom magam olyan véleményformáló személyiségnek, vagy akár elég képzettnek, tapasztaltnak sem, hogy a hozzáadott érték tekintetében jelentős legyen a szerepvállalásom.

De azt tudd, ha hívsz/hívnak, - és tudok segíteni - megyek!

búvár kavics 2014.12.12. 11:57:01

vegyük észre hogy a napi.hu != napigazdasag.hu-val!

zoktolk 2014.12.12. 15:11:27

@Nyekenyóka: Szegyelheted is. Évtizedek óta mondja minden normális ember, hogy ez egy őrült.

TrollSlayer 2014.12.12. 15:42:09

Két ilyen nagy interjú egy hét alatt mikor volt utoljára?

Az összeomlás még messze van, de a Fideath biztosan zuhan :), ám még vezet. Ellenzék nincs, igaz Őszöd idején sem volt. Az csak később lett.

kiazmarmegint 2014.12.12. 15:46:48

@borzimorzi: Reszletkerdes, de az 1985-ben volt. Akkor meg otevente voltak a valasztasok. Biztosan tudom, mert pont ezert me'g eppen nem szavazhattam.

Csaba Szikora 2014.12.12. 16:35:27

Az ebben az országban a baj,hogy a kritikusok túl okosak,a vezetők meg kapzsi f"szok.
Ha helyet cserélnének sem változna semmi.

DrGehaeuse 2014.12.12. 16:50:36

@HaFr:

Tényleg, hol a cím? :)

2014.12.12. 16:50:47

@kiazmarmegint: A kettős jelölést az 1983. évi III. törvény (www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8541 ) írta elő kötelező jelleggel.

DrGehaeuse 2014.12.12. 16:52:37

@christvhu:

Szó sincs róla, hogy senki lennél.
Ha már eljutottál idáig, hogy ilyen kommenteket írsz ide, sokkal többet tettél mint a legaktívabb 10% gyengébbik fele.

DrGehaeuse 2014.12.12. 16:54:41

@zoktolk:

Ez hülyeség! Én csak 2010 óta mondom.:)
Mégsem érzem magam abnormálisnak!

DrGehaeuse 2014.12.12. 16:56:24

@Csaba Szikora:

A baj az, hogy időnkén helyet is cserélnek de sajnos szerepet is. :(

fvipera 2014.12.12. 17:02:51

de ha a rezsim megbukott, akkor minek párbeszédet folytatni vele vagy felszólítani bármilyen korrekcióra. egyet lehet követelni: takarodjon.

vagy tényleg nem értek semmit?

a keresztényeket bántani tilos 2014.12.12. 17:18:21

@Nyekenyóka: @HaFr: Pedig a '98-'02 közötti ámokfutás napnál világosabban jelezte, mi lesz itt, ha egyszer ezek kétharmadot kapnak...

toportyánzsóti 2014.12.12. 17:24:21

Azelmúlnyócév nagyon betett a csuti orálmuzsiknak,mára már teljesen kattant,odáig süllyedt hogy nyílt színen hazudozik,beszopta őtet rendesen a jobber oldal,persze aki annyira igénytelen hogy liberálszélkakas is belefér egye is meg a főztjét.

felcsutisuttyo 2014.12.12. 17:55:19

MINIMUM 800 EZER NEM REGISZTRÁLT FEGYVER VAN AZ ORSZÁGBAN.....NA , MOST KELL ELŐVENNI...ÉS BEFEJEZNI EZT A SOK GAZEMBERSÉGET!!!!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.12.12. 18:14:06

@TrollSlayer:

Ez nem igaz. 2006-ban volt egy bitang erős Fidesz. Már 2006 áprilisában is több mint 2 millióan álltak Orbán mögött, ez 2010-ig egyértelműen nőtt.
Most azonban nincs az ellenzéki oldalon egy egységes nagy tömb, ami mögé oda lehetne állni. Ez a legnagyobb probléma.

borzimorzi 2014.12.12. 18:46:21

@ParaZita2: Mea culpa, a Kölcseyben nem voltam ott. Alapvetően tanulási céllal töltöttem pár évet abban a városban. A virtuális ötleted j, de szerintem sokkal jobb, ha marad a nevük változtatás nélkül. Majd az lesz az igazi bünti, mikor a gyerekeik viszont megváltoztatják a sajátjukat...

Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.12. 18:49:11

@kiazmarmegint: Köszi a korrekciót!
Akkoriban még nagyon messze voltam a szavazói kortól, de ez nem mentség. Valóban 1985, nem pedig '86.
Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.12. 18:50:19

@FN: Neked is köszönet! Tehát '93-ban Orbán potom 10 évvel volt lemaradva agyilag még a komcsiktól is...

Üdv:
b

ParaZita2 2014.12.12. 20:00:26

@borzimorzi: en csokkentenem a bunosok mozgasteret... tovabba, az alma nem esik messze a fajatol. En maradnek a radikalisabb es szigorubb eljarasnal.

ParaZita2 2014.12.12. 20:13:19

@fvipera: mindent ertesz., es jol. :) szerintem.
Vannak, akik kisse radikalisabbak lennenek...lentebb valaki azt irja, 800ezer fegyver van a 'cihaban' :) (de az erorol tudjuk, minden eronel van nagyobb ero -- s a legnagyobb ero az esz, csak ahhoz sok ido kell)

schlumbergerna 2014.12.12. 21:08:16

9 mm
Megoldaná egy roggyant elme ámokfutását.Utána már konszenzusosabb megoldás jöhetne.

christvhu 2014.12.12. 21:20:35

@DrGehaeuse: Elég nagy baj ez.
@HaFr: Az nem baj, ha liberális gondolkodású, kicsit ateista (vagy másként hívő), nagyon racionális polgár vagyok?

Xebu 2014.12.12. 21:42:51

@Gergely Molnar: Igazat mondott, Viktor, hogy az EU miatt kell útdíjat fizetni. Az EU nem adott elég támogatást autópálya építésre, így magunk nagyon arányban álltuk a számlát - ezért lehet bevezetni az útdíjat. Hát nincs igaza? Az EU miatt kell útdíjat fizetni!

Dbm 2014.12.12. 22:43:44

@christvhu: biztos egyedül leszel ezzel höhöhö.

DarthVader 2014.12.12. 22:46:37

Ne izéljetek már, olyanok vagytok!! Lesz megyei 5-ért,és ha valaki Debrecenből lejár Siófokra naponta, akkor fizet 35 ruppót évente a mostani 43 helyett. Én pölö Heves-Siófok valamint Heves-Bécs viszonylatot használok, és 43 helyett ez is 35-be' van (7 megye). Na? Hát nem ügyes? Inkluzive nullás.
(Ja, hogy egyrészt aki meg kijár Soroksárra, az szop, mint a torkos borz - tudom, ikes ige, de a szopik mást jelent - másrészt az összbevétel csökkenni fog, azaz a zemberek jelentős részének könnyebb lesz, viszont újabb adót kell kitalálni a lyuk befoltozásához, mivel, mint tudjuk, a kormánynak nem az a dolga, hogy hatástanulmányt végezzen, ezért nem is teszi :)

@HaFr: azért ez valahol tényleg szomorú, hogy valaha is bíztál benne, én már 1989-ben láttam, hogy egy csirkefogó, az "egész pályás letámadás" meg az "egyenként fogunk levadászni benneteket" pedig komolyan előrevetitette a történteket. Számos figyelmeztető jel volt("egyszer kell nyernünk, de akkor nagyon", stb) úgyhogy tulajdonképpen magatoknak köszönhetitek. És azt kaptátok jutalmul, amit én büntetésül. És ez engem meg is nyugtat, meg fel is vidit. Sajnálom :)

explanatus 2014.12.12. 23:29:15

@DarthVader: „...viszont újabb adót kell kitalálni a lyuk befoltozásához, mivel, mint tudjuk, a kormánynak nem az a dolga, hogy hatástanulmányt végezzen, ezért nem is teszi :)”

Nem kellene mindjárt lehetetlent kívánni. A megyei útonálló-díj ötletgazdája (stábja) be kell üljön egy Suzukiba. Mivel biztosan nincs kéznél itt autoberlesbudapest.net/olcso-autoberles bérelhető egy, napi 3.000 Forinttól. Bérel, beül, indul, mondjuk kedden reggel hatkor.

Úti cél, Pécs (Árkád) 6-oson. Iszik egy kávét, irány vissza ugyanazon az útvonalon (ha mer).

Kontrollt végez ugyanolyan úti céllal szombaton tetszőleges időpontban M6-on.

Hétfőn javaslatot tesz útdíjra.

örvényesi 2014.12.13. 00:18:16

Barátaim,ha vagytok!Mert én már lassan kezdek kihalni. Mióta az eszemet tudom,mindig szoptam az aktuális cumit: "most meg kell húzni a nadrágszíjat, hogy jövőre jobb legyen." Pártunk és kormányunk (akkor és most is) ugyanazzal a maszlaggal etetett-etet,eközben gazdasági menekültté váltak a fiaim, hogy az akkor és még most is rothadó nyugaton próbáljanak tengődni. Eközben felnőtt egy-két generáció az örökké szélhámosságából profitáló parazita, pénztársi elitben is és a mi bőrünk alól kipréselt pénzünket tették-teszik magukévá folyton-folyvást,mert ez így természetes minálunk.Az ő nadrágszíjuk eközben mindig laza maradt. Soha senkitől nem vettek vissza közvagyont,soha senkitől nem kobozták el visszamenőleg az elsíbolt pénzeket, yachtokat,gyárakat,palotákat. Mert ez egy ilyen nagylelkű és mafla ország. Ha elloptad,hadd vigyed. Az általad kreált törvények
alapján már örökkön-örökké örökölhetően a tied. Erről is beszéljetek már, kedves kommentelők!

Arthur Bloch 2014.12.13. 05:10:14

"Aki az összeomlás közepette mosolyolyogni tud, - az már kigondolta,hogy kit hibáztasson érte..."- Kecó még nem mosolyog !- Kivárjuk ?!

ParaZita2 2014.12.13. 07:50:59

@örvényesi: "...szélhámosságából profitáló parazita, pénztársi elit...Erről is beszéljetek már, kedves kommentelők!"

A PKP korábbi posztban finoman fogalmazott is erről:
"...
fordítsák vissza a társadalom fokozódó perspektíva-vesztését és kiábrándulását, és adják vissza az arra vonatkozó hitet a nemzet tagjainak, hogy a kormánynak nem célja a társadalmi erőforrások szűk körbe való átcsoportosítása, és korrupt módszerekkel való privatizációja..."
Kevésbé politikusan sokan megfogalmaztuk, hogy a politikai vezetés, visszaélve a ráruházott hatalommal közvagyont magánosít ellenőrizetlenül
(=lop, élősködik, csal, sikkaszt, stb.)
Ezt törvényivel alátámasztottan, de az őket választókkal szemben visszaélve a felhatalmazásukkal és feladatukkal. Csúfosan ellentétben egy gazdától elvárható gondos hozzáállással.
Történelmileg nem kerülhető meg (nemzetünk nem engedheti meg magának már) a felelősségre vonás(t)!
((ehhez javaslom a humánus, de szigorú 'virtuális-kivégzés' jogintézményének megvalósítását -- végén mégiscsak megírom egy posztban))

Keszthelyi.Aron 2014.12.13. 12:37:21

???
Hol vannak ilyenkor a narancsos seregek? Még tart az enumeráció a központban?

Boross Bence 2014.12.13. 14:26:50

@örvényesi: Amit te - és több millió magyar - szeretnél, azt Tölgyessy Péter úgy hívja, hogy "tartalmi igazság". "A közönség reménye, hogy végre a nekünk magunknak, a nemzeti középosztálynak kedvező „igazság” ideje érkezzen el. [...] Az elmúlt negyedszázad megannyi csalódása után a magyarok jelentékeny része pontosan ezt: az erős vezető magabiztos igazságtételét szeretné látni a leszakadást hozó jogállam és piaci verseny helyén." - írja. "A
kezdetek elitista képviseleti rendszerével és hatalommegosztásával szemben..." ígért valamit Orbán, amit nem teljesített.

Konzervatívként csak annyi ígérhető neked, hogy a jog uralmát kell érvényesíteni, azaz amelyik ügy elévült, az most már nem visszacsinálható, amelyik nem, ott pedig egy Polt Pétertől mentesített ügyészség vagy más nyomozati szerv és vádhatóság fog eljárni.

A tágabb kérdésre - hogy mi fogja előre vinni az országot, van-e más szisztéma, vagy van-e becsületes(ebb) új elit - a tisztességes válasz az, hogy gyors javulásra semmi esély, a lassú javulást pedig - hozzád hasonlóan - már nem fogadja el a nép (döntő, államfüggő része), ezért vagy hazudni kell az érdekében, vagy nem fog bekövetkezni soha, vagy tőlünk független folyamatok fogják elhozni.

Kanguru76 2014.12.13. 17:03:46

@Nyekenyóka: "Ez egy igazi hazugságcunami volt amit előadott ez az alak a rádióinterjúban." Komoly bajban lehet ha már hazudnia sem sikerül olyan lazán mint eddig. Már egyre inkább kilóg a lóláb és ezt egyre többen észreveszik.

egyetmondok 2014.12.13. 17:26:50

@Boross Bence:
Nem vagyok biztos benne, hogy a 2010 után létrehozott új magyar hatalom esetében megengedhetjük majd magunknak azt a luxust, hogy a joguralom eszméje szerint járjunk el (velük szemben,akik ezt az államot létrehozták).
Konzervatívként és jobboldaliként,de ettől függetlenül: elsősorban magyarként mondom ezt.

Herr Schwarze Liste 2014.12.13. 17:45:29

figyusz PKP. tudsz nekem "low taxes & guns"-t igérni? akkor lesz egy x-ed.

ParaZita2 2014.12.13. 18:05:01

@egyetmondok: "... a joguralom eszméje szerint járjunk el..."
Azt gondolom, továbbra is megtehető, csak a jogrendszert alkalmasan kell felépíteni, átdolgozni
(mindenképp új alkotmányból kiindulva - van példa)

Személy szerint ehhez továbbra is javaslom a virtuális-kivégzés jogintézményét.
(VIRTUÁLIS-HALÁLBÜNTETÉS jogintézménye, ha úgy jobban tetszik. - teljes személyiség-változtatás és testbe ültetett GPS jeladós 24/7 megfigyelés. A következményként közzétehető vagyonról delegátus dönt.... stb, stb.)

quendelapo 2014.12.13. 19:57:34

@HaFr:
Tényleg őszintén érdekel: Te mit csinálsz és hogyan lehet ahhoz csatlakozni?

öreg zsidó blogger 2014.12.13. 20:11:39

A 2000-es évek közepéről múltidőben beszélni furcsa: 2400-2500 között még nem tartunk!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.12.14. 10:24:06

Nyugodj le!
Megértem az indulataidat, nekem is kinyílik a bicska a zsebemben, ahányszor gumicsizmát kell húznom a sok bullshit miatt, de nem éri meg. A dühöngés csak a te imázsodat rombolja.

abdul hackeem 2014.12.14. 10:49:53

Az apparatusban, allami vallalatoknal gyakorlatilag minden vezetö pozicioban elfogadott es elvart a nyilt szini, pokerarccal törtenö hazudozas.

fvipera 2014.12.14. 12:55:19

@Gergely Molnar: felesleges és fárasztó tételesen cáfolni a köpcös hazugságait. a játék végén kiderül majd, hogy minden csak hókuszpókusz volt. nyomtalanul fog eltűnni a rendszerével együtt. ma még sokan tartanak attól, hogy a 2/3-s törvények, az elfoglalt közhatalmi intézmények megbénítják majd az új kormányt. egész pontosan 1 percig fognak ezek kitartani orbán bukását követően. pedig milyen jó ötletnek tűnt bebetonozni poltot minimum 9 évre.

az orbán utáni időkre kell készülni már. mintha orbán nem is lenne.

fvipera 2014.12.14. 12:56:54

@egyetmondok: ha ez a gaztett bütetlenül marad, akkor nem lehet normális Magyarországot építeni

quendelapo 2014.12.14. 15:20:00

@egyetmondok:
Minimum a saját fegyvereiket kellene ellnük fordítani:
- külön adók
- államosítás
- meghatározott csoportok ellen hozott intézkedések

Egyszer ezt meg lehet tenni, még az új alkotmány életbe léptetése előtt.
De ehhez kétharmasos többség, sőt nemzeti konszenzus kell!

2014.12.14. 16:41:12

Szívesen segítek én is ha szükséges!
A korona őrzését vállalom!

2014.12.14. 16:44:22

Engem az érdekelne hogy minek kell az állandó hazudozás?
Fél az igazságtól a kormány vagy ez valami pszichés berögződés, hogy ha államfő vagyok, vagy fontos posztot töltök be, akkor kötelező hazudnom mindenről?

Teljesen logikátlan és értelmetlen az egész.

tamas11 2014.12.14. 16:59:50

@Diorella Queen:
A hazudozásra elegendő magyarázat, ami minden hazugságra áll: a hamis info, és a nyomán keletkezett rossz megértés csökkenti az épkézláb reakció válaszadás esélyeit, és ezzel a hazugok előnyét növeli. Aki hazudik, felül akar kerekedni, győzni akar.
Egyébként pedig, javasolom,
olvasd el , amit az Ötletek új adófajtákra....
blogposztban szóltam (írtam) erről imént.

tamas11 2014.12.14. 17:13:35

@abdul hackeem: @Diorella Queen:
Abdulé nagyon fontos észrevétel, és lényeges. A hazugságoknak helyi értéke, eseti relevanciája lett, amennyiban a vezető hatalma a politikaival összefonódott. (onnan kapta, vagy él belőle).
Ebben az esetben az igazmondás, (ill. ellentéte) a hovatartozás szignálja lesz, kísérőjelenség, kvázi metakommunikációs (amennyiben tartalomfüggetlen) bélyeg: üzenet arról, hogy kikhez tartozom (akik megengedhetik ...)
A valótlanságok világa lesz az a terep, ahol a mondanivaló és a hatalmi státusz összeér. Gondolj csak bele?: a hétvégi munka ügyben a CBA és SPAR/ tesco álláspont homlokegyenest ellenkező en alakul..
Hát nem vicces?

tamas11 2014.12.14. 17:13:35

@abdul hackeem: @Diorella Queen:
Abdulé nagyon fontos észrevétel, és lényeges. A hazugságoknak helyi értéke, eseti relevanciája lett, amennyiban a vezető hatalma a politikaival összefonódott. (onnan kapta, vagy él belőle).
Ebben az esetben az igazmondás, (ill. ellentéte) a hovatartozás szignálja lesz, kísérőjelenség, kvázi metakommunikációs (amennyiben tartalomfüggetlen) bélyeg: üzenet arról, hogy kikhez tartozom (akik megengedhetik ...)
A valótlanságok világa lesz az a terep, ahol a mondanivaló és a hatalmi státusz összeér. Gondolj csak bele?: a hétvégi munka ügyben a CBA és SPAR/ tesco álláspont homlokegyenest ellenkező en alakul..
Hát nem vicces?

explanatus 2014.12.14. 17:34:40

Nézzük a beszédet, a mondó célja oldaláról. Ezek a mondatok nem „izzadt makogás és lázálmok” halmaza, hanem a szoktatás eszközei, azt teszünk amit akarunk, mert mindenre felhatalmazásunk van. @Diorella Queen: „minek kell az állandó hazudozás?” kérdezed. Hát, hogy szokjunk hozzá.

Ha sikerül elérni a célt, hogy már az első számú vezetőre a hívek sem figyelnek, a nagy mű bevégeztetett. Lesz egy darabig még pár lázadó blogger/blog. Egyszer aztán őt/azt is megvezetik valamivel, amitől árnyékra vetődik (focinyelv) és

„Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.”
süti beállítások módosítása