1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.11.24. 16:37 HaFr

A PKP első választása: Veszprém

A Polgári Konzervatív Párt saját jelölttel vagy támogató szervezetként indul a februári veszprémi időközi választáson, és várja helyi, elkötelezett és/vagy jól beágyazott, a pártunk értékrendjével és politikai céljaival azonosuló jelöltek jelentkezését a pkonzervativok@gmail.com email címen. Mint minden esetben később, most is teljesen nyitott jelölti listát vezetünk, és a jelentkezők közül több megbeszélés után választjuk ki a támogatandót. A párt infrastruktúrája készen fog állni januárra, hogy megfelelő támogatást tudjunk biztosítani a legalkalmasabb polgári konzervatív politikusnak. 

Béndek Péter, pártelnök

Pénzbeli adományok

Átutalással (belföldről): A támogató magyar állampolgár bankjában kezdeményezve, kedvezményezettként a Polgári Konzervatív Párt Unicreditnél vezetett 10918001-00000074-87840006 sz. bankszámlaszámát megjelölve. A közlemény rovatban a támogató címét és a "támogatás" szót fel kell tüntetni. Befizethető továbbá a támogatás ugyanerre a bankszámlaszámra készpénzben. A közlemény rovatban ez esetben is fel kell tüntetni a támogató címét és a "támogatás" szót.

Átutalással (külföldről): A támogató magyar állampolgár külföldi bankjában kezdeményezve, kedvezményezettként a Polgári Konzervatív Párt HU33 1091 8001 0000 0074 8784 0006 bankszámlaszámát megjelölve [SWIFT (BIC) kód: BACXHUHB]. A közlemény rovatban a támogató címét és a "támogatás" szót fel kell tüntetni.

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr226929223

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.11.25. 10:00:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ParaZita2 2014.11.26. 11:45:09

@HaFr: Rendben és helyes.
... és továbbra is:
"United we stand, devided we fall"

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.26. 11:48:35

@ParaZita2: The agent of unification still matters

ParaZita2 2014.11.26. 11:59:16

@HaFr: "The agent of unification still matters "
Sure!
De: tárgyalás, kompromisszum, egyezség!
(no de ezt nálam 100szor, 1000szer jobban tudod. El is hallgatok.)

DrGehaeuse 2014.11.26. 12:03:13

@Puella ferruginea: @HaFr:

Kedves Puella!
Az általad vélt ellentmondás csak látszólagos.
A PKP célja (ha jól tévedek) éppen az, hogy találjon olyan helyben ismert és alkalmas (érdsd társadalmi beágyazottsággal rendelkező és pallérozott elméjű, valamint köztiszteletben álló) személyt akit támogathat mint jelöltet, akár úgy is mint aki tagja kíván lenni a PKP-nak, akár úgy is hogy helyi civil egyesület (NGO) jelöltje.
Ha találtatik ilyen személy, az ab ovo meg fog felelni az általad (is) támasztott követelnényeknek.
HaFr-nek viszont nézd el a kissé csípős modorát.
Sajnos a sok troll nincs jó hatásssal az ember empatikus készségére. :)

Puella ferruginea 2014.11.26. 12:12:51

@DrGehaeuse: Nekem ez nem áll össze. Ha van egy párt, akkor előbb nem az lenne a feladata, hogy kialakítson egy országos lefedettséget? Nem mutat komoly képet az, ha csak egy megüresedő képviselői helyre hajtanak rá. A dolgok sorrendje nem ez kellene, hogy legyen.

És hát persze, mindig találhatni valakit, aki kész jelöltetni magát. De én, a választó, ezt nem veszem komolyan. Nem tudom, hogyan működik a gyakorlatban egy olyan párt, amelyről csak annyit lehet tudni, hogy a szervezője nagyon nem életszerű gondolatokat fejteget itt egy ideje nagyon bonyolultan. Én is csak úgy keveredtem erre a blogra, hogy egy ismerősöm szólt, hogy egy új párt akar Veszprémben jelöltet indítani. Erre elolvastam néhány írást itt és úgy éreztem magam tőlük, mintha az MTA egyik ülésén szunyókálnék.

Veszprémnek nem ez kell!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.26. 12:19:50

@DrGehaeuse: :) sajnos az utóbbi mondatottal csak egyet tudok érteni, az ember megkopik emberként már a politika legkezdetlegesebb stádiumában is

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.26. 12:23:45

@Puella ferruginea: MI az, hogy komoly kép? Mit gondolsz -- kérdezem érdeklődve --, hogy megy egy ilyen pártnak a szervezése a mai körülmények között? Hogy minden kommentelő, annak minden rokona, és további 9,5 millió ember sorban áll, hogy az általa egyébként elparentált Magyarországon fellendítse a közéletet egy új pártnak kölcsönzött bizalmukkal, kezük és szellemük erejével? Nem, nem így megy. Úgy megy, hogy a legjobb esetben is ezek cinikusak, szatirikusak, gúnyosak. Rosszabb esetben fizetettek. Azt hiszed, véletlenül tart itt ez az ország, hogy egy türkménbasi különösebb gond nélkül lerabolhatja és uralkodhat rajta- és akkor most megkérlek, helyezd el magad a palettán sine ira et studio,

DrGehaeuse 2014.11.26. 12:39:37

@Puella ferruginea:
A kritika jogos. A PKP elnöke mint blogger és mint meglehetősen komoly filozófus ezen a blogon valóban akadémikus magasságokban szárnyalva fejtegeti időnként a dolgokat.
Viszont ez a blog nem pártpropadanda-szócső, inkább amolyan szellemi műhely, vagy filozófiai kocsma.
Ugyanakkor a blogon zajló vitákból és véleményekből leszürhető tanulságok segítenek finomhangolni a PKP ideológiáját.
Sajnos az ideológia pártprogrammá gyúrása nehéz munka amiben HaFr és néhány tagtársa most van benne nyakig.
A következő lépés a program aprópénzre váltása, vagyis a választók lehető legnagyobb köre által befogadható és elfogadható üzenetek megfogalmazása konkrét cselekvési program felvázolásaként. Ez már alkalmas lesz (remélem) egy választási kampány céljaira is.

Egy új pártnak (különösen ha még az elnöke is civil, tehát dolgozik a saját megáélhetéséért és nem a párt tartja el) alig van anyagi ereje egy országos lefedettség és hálózat kiépítésére. Sajnos a "polgárok" nem elég aktívak és nem özönlenek tömegével, hogy építsük a PKP-t együtt. Ezért aztán kénytelen kihasználni a tálcán kínált lehetőséget egy ilyen helyi időközi választáson való részvétel formájában. Szerintem ez nem vet rossz fényt a PKP-re. Sajnálom, ha máshogy látod.
Én sajnos bő 200 km-ről (Eger) nem tudok segíteni Veszprémi jelölt keresésében, de van néhány volt osztálytársam akik oda jártak egyetemre és egy-kettő ott is ragadt. Őket mindenképp keresni fogom, hogy ha akarnak és tudnak segítsenek.

zenonküp 2014.11.26. 12:42:14

@Puella ferruginea: Ha megbízik többek ítéletében, higgye meg a PKP-t minden kétségen felülálló ember vezeti. Ha lesz az Önök városában megfelelő ember, s abban meg fog bízni a PKP, Ön is nyugodtan reábízhatja érdekei képviseletét.
Sajnálom, hogy ennyi bizalom zsúfolódott két mondatba, de egy kezdő pártnak erre a kölcsönös bizalomra van a legtöbb szüksége.)

DrGehaeuse 2014.11.26. 13:00:07

@Puella ferruginea:

Az nagyon sokat segítene (és nem csak a PKP-nek), ha legalább néhány apróságot megosztanál velünk abban a tárgykörben is, hogy: "MI KELL VESZPRÉMNEK?"

Előre is kössz. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.26. 13:03:45

@zenonküp: Isten látja, nem kértelek erre, de jól esett

panelburzsuj 2014.11.26. 13:19:16

@DrGehaeuse:
"MI KELL VESZPRÉMNEK?"

Nehezfejűeknek netadómentes ingyensegítség:

CSAKAFIDESZ!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.26. 13:54:38

el akartok indulni, de nincs jelöltetek? Akkor hogy és miért?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.26. 13:58:23

@doggfather: először egyik pártnak sincs jelöltje, aztán szerez, így van ez

Puella ferruginea 2014.11.26. 14:00:57

@HaFr: Mielőtt válaszolnák, előbb leírom, hogy engem a vakvéletlen hozott ide, ezelőtt talán ha két kommentet írtam életemben. De aztán látom itt, hogy micsoda mellébeszélés megy, ezért, ha már itt vagyok, hát nem tartom magamban a véleményem.
A komoly kép ott kezdődik egy politikusnál, hogy arról beszélsz és írsz, ami engem, a (helyi) választót érdekel, és nem arról, ami téged. Ennek eddig nyomát se láttam, akkor mire fel bízzak? Mire fel vegyek komolyan pártot, vezetőt, jelöltet? Az elmúlt években már annyian állították magukról, hogy bízhatunk bennük, hogy ez bemondásra már nem megy!
Az, hogy miképpen lehet ma pártot szervezni, egy csöppet sem hat meg engem, a választót. Gondolom, hogy felmérted ezt, amikor elkezdted. Ha nem, akkor eleve nem vagy komoly, ha pedig rosszul mérted fel, akkor vajon tudod-e majd helyesen felmérni a rád az ország vezetésében váró feladatokat?
Én a magam erejét csak akkor adom, ha úgy érzem, rólam és nekem szól a dolog. Jó, ha tudod, hogy akiknek a meggyőzésére a blogod szerint aspirálsz, azok egyike éppen én lennék. Engem azzal nem lehet munkára és fizetésre késztetni, ha arról írogatsz itt, hogy a te ízlésednek miféle állam és közélet felelne meg, mert a te ízlésedből Magyarországon nem lehet politikai sikert csinálni! Lehet, hogy ez baj, de akkor is ez a helyzet. Nekünk pedig nem tíz, vagy száz év múlva kell a jó politika és a megbízható, hozzáértő politikus, hanem holnap. Mert ez egy önállótlan, mucsai nép, én is mucsai vagyok (ezzel el is helyzetem magam a palettán, bár nem minden ira nélkül) és te is, ha őszintébb lennél magadhoz! Te sem a Westminster tövében nőttél fel, legfeljebb szimpatikusabb az a környék neked, mint a magyar ugar, de akkor is a magyar ugar termett téged is, nem az etoni gyöp.
Én magam sosem szavaztam a türkménbasira, ha ez Orbánra vonatkozik. Eleinte szabaddemokrata-szocialista „taktikai szavazó” voltam (1994-ben szavaztam először, akkor voltam 18 éves), aztán 2006 után már semmilyen. De azt jól érzem magamon, hogy képtelen vagyok önállóan gondolkodni és gondoskodni az ország ügyeiről, hiszen erre engem senki sem nevelt. Lehet, hogy ez nem polgári, meg nem autonóm, de akkor is velünk, belőlünk kell valahogy nektek olyan országot csinálni, ahol nem rabolnak le minket négyévente, vagy akár naponta.

Puella ferruginea 2014.11.26. 14:12:26

@DrGehaeuse: Az, hogy a szellemi műhelyek mit érnek a politikában, bebizonyosodott az SZDSZ kapcsán. A kocsmai politizálók meg a jobbikosok. Egyikből se kérek!
Finomhangolni az ideológiát. Majd szóljatok, ha megvagytok a hangolással, addig a számomra értelmetlen ideológiai skálázhatás csak bosszant. Nem szeretem hülyének érezni magam amiatt, mert nem ismerem a szerző által idézgetett filozófusokat. Én nem is rájuk vagyok kíváncsi, hanem pl. arra, hogy mikor és mitől lesznek itt 2-3 ezer eurós munkahelyek a plebsznek, mint Ausztriában. Erre én nem tudom a választ, de aki politizál, annak tudnia kell, vagy különben nem szavazok rá!
Az nem érdekel, hogy mennyit szenvednek a pártjukkal, de azt azért megkérdezném, hogy ha nincs erejük hálózatot építeni, akkor hogy akarnak Veszprémben győzni?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.26. 14:15:14

@Puella ferruginea: Egyszerre nem nyilváníthatod ki, hogy nem bízol az újban, hogy nem kell az eddigi tempó, viszont holnapra új életet akarsz. Sajnos ehhez nem politikára, hanem megváltásra van szükség. Ezt Etonban tudják, az ugaron nem. Ha te, választó itt, a politika meg ott, akkor megkapod azt, amit látsz: az ugart.

Puella ferruginea 2014.11.26. 14:15:57

@zenonküp: Minden kétségen felül álló ember nincs. Ez a többszörös áttételes bizalom pedig nem működik!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.26. 14:16:27

@HaFr: Mit szólsz Török Gábor lehetséges jelöltségéhez? A Jobbik ma közölte, hogy "amennyiben Török Gábor megméreti magát, nem állít ellenjelöltet, és szimpatizánsait a politológus támogatására fogja kérni". TG önbevallása szerint konzervatív-liberális, tehát nem áll messze a PKP-tól. Nem nagy szó, de biztosan jobb egy fideszesnél és egy ballibnél is. Ő maga függetlenként indulna, tehát PKP-s nem lehet, esélyes viszont igen, és nem kis részben ugyanazokra a szavazatokra hajthatna, mint a PKP. Nem volna-e célszerű, ha kívülről támogatnátok?

DrGehaeuse 2014.11.26. 14:16:44

@Puella ferruginea:

Csupa építő jellegű segítő szándékú hozzászólás. Nagyon értékesek az információk is. Most már nem halunk meg hülyén.
Köszönöm. :)

DrGehaeuse 2014.11.26. 14:19:13

@Holger Hartland:
Török Gábor kötődése Veszprémhez milyen jellegű?

Puella ferruginea 2014.11.26. 14:21:52

@HaFr: Márpedig mi, magyarok, egyszerre vagyunk elégedetlenek a mai helyzettel és egyszerre vagyunk bizalmatlanok. És nem arról van szó, hogy ma találtuk mi, hogy új életet akarunk, mert ezt még Apumék találták ki 1989-ben. Azóta ezt sokan megígérték.
Nem érdekel, hogy mit tudnak Etonban (én csak Cambridge-ben voltam ösztöndíjas) és javaslom, hogy te se azzal foglalkozz! Ha jól tudom, annak idején István király is éppen itt, Veszprémnél győzte le Koppányt és az akkori ugarvilágot. A lehetőség tehát adott. Ha nem hiszel abban, hogy ez egy vezérelvű nép, vagy ha nem tudsz és nem akarsz ennek a szerepnek megfelelni, akkor mégis, hogyan akarsz sikeres politikus lenni magyarok között? Nem piszkálódásból kérdezem, tényleg érdekelne!

Puella ferruginea 2014.11.26. 14:22:58

@DrGehaeuse: Majd elmondom, ha már el tudom rólatok képzelni, hogy meg tudjátok csinálni.

zipe moha 2014.11.26. 14:24:10

Kedves Péter, Tisztelt PKP!

Örülök, hogy indultok.Örülök, mert EZT a tapasztalatot IS be kell gyűjtenetek...MINDENKINEK be kell gyűjtenie, többször is mert egyszer nem elég..

'Egy fecske nem csinál nyarat"-szól a népi bölcsesség.
" Miért , több fecske csinálna?"-kérdezhetnéd.

NEM a fecskék csinálják a nyarat nyilvánvaló....a nyár egyszer csak itt van elkerülhetetlenül.

Az viszont kétségtelen, hogy a fecskék előrejelzik azt...megannyi más jel mellett.

Ebben a képes beszédben minek a szimbóluma a nyár? Az aratásnak ami maga is szimbólum itt. Az elmúlt 25 év vetése learatásának...vagy látott már valaki olyan Parasztot aki az előző vetésre szórja az új magvait...pláne dudvával és gazzal teli földre veti el az új életet.
A Paraszt ennél okosabb...tudja hogy nyilvánvaló ostobaság,hiábavalóság és kártétel lenne...ezért ha eljön a nyár először learatja azt.... amit vetett az elmúlt 25 évben!Nem tehet mást!

Mindannyian le fogjuk aratni..

Ha ha keveset vetett, és az is alig értékes vagy gazat vetett...akkor azt.

Puella ferruginea 2014.11.26. 14:24:15

@DrGehaeuse: Mi lehetne építőbb szándékú, mint az, ha leírom, mi a helyzet?

panelburzsuj 2014.11.26. 14:26:50

@Puella ferruginea:
Oké, hogy leírtad - de rossz helyre adtad be.

Ez itt nem a személyes leleteidet kiértékelő konzílium.

32FNewYork 2014.11.26. 14:28:00

@Puella ferruginea: vicces vagy kis vöröske, de nem kelt életre az általad ideskiccelt figura. Ha már a trollokról volt szó: íme egy ügyetlenke.

Puella ferruginea 2014.11.26. 14:29:58

@panelburzsuj: Én pedig azt várom el a politikától, hogy az én személyes nyavalyáimmal foglalkozzék! Mert ha nem, akkor a saját érdekeivel fog és akkor olyan lesz, mint a mostani!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.26. 14:32:46

@DrGehaeuse: Kevés. Aszófőn lakik, Veszprémtől úgy 25 km-re. Igen, az másik választókörzet, a balatonfüredi. Na és. A jelenlegi egyéni képviselők sem elsősorban a kerületüket képviselik, hanem a pártjukat.

panelburzsuj 2014.11.26. 14:37:07

@Puella ferruginea:
Eddig azon nyűglődtél, hogy a PKP nem olyan párt, amilyet te szeretnél.

Magyarországon van legalább száz párt raktáron. Ha egyik se felel meg az ízlésednek, akkor akkod nem nyugszol, míg mind a százzal nem közled az ítéletedet?

De ennyi energiával már akár magadnak is csinálhatnál egyet. Saját képedre és hasonlatosságodra. És az nyilván kifogástalan lenne - vagy legalább neked megfelelne.

DrGehaeuse 2014.11.26. 14:50:46

@Puella ferruginea:
Azt, hogy a magyar vezérelvü nép pont az önjelölt vezérek sulykolják bele folyamatosan.
Szó sincs vezérelvüségről, ez egy 20. századi fejlemény és kunbélák meg Horthy-k és az őket támogató hatalmak etették meg vele ezt a szerencsétlen népet. Lassan de biztosan ki fog ürülni ez a mákony a szervezetünkből. Ébredezik már ez a nép, és remélem nem nyúl többé ehhez a droghoz, hiába tukmálják is egyesek.

DrGehaeuse 2014.11.26. 14:55:53

@Holger Hartland:

Az lehet, de én speciel szeretném ha a PKP nem ezt várná el a jelölttől. A képviselő az képviselje a választóit. Ha ezt úgy tudja tenni, hogy mellesleg az őt támogató párt céljainak sem tesz keresztbe az már több mint elég. És ennek minden párt esetében így kéne működnie. Tuti hogy nem itt tartanánk.

DrGehaeuse 2014.11.26. 14:58:28

@zipe moha:

Mitagadás az elmult 25 év termésének legjobb egy bazi nagy szárzúzóval nekimenni. Amit ezután kapunk majd jó lesz komposztnak, de lehet hogy csak mulcsnak lesz alkalmas. :)

zenonküp 2014.11.26. 15:02:15

@Puella ferruginea: Csak két embert, vagy istent) említek, kik tanításukat nem írták le, s csak a szemtanúk beszámolóit ismerjük. Szókratész és Jézus.
Többszörös, áttételes bizalom kellett, hogy elfogadjuk az első beszámolókat.
A későbbi értelmezések természetesen radikálisan eltérnek egymástól, de alig néhányan vonták kétségbe a történtek megtörténését.

DrGehaeuse 2014.11.26. 15:03:00

@Puella ferruginea:
OK! A magas labdát én adtam fel. Ott a pont!

Fétre ne értsd az iróniát! Nem lehet mindíg komolyakat írni.

DrGehaeuse 2014.11.26. 15:04:26

@Puella ferruginea:

Azért az érdekelne, van-e olyan párt amelyről el tudod képzeln?

DrGehaeuse 2014.11.26. 15:19:45

@Puella ferruginea:
Ejjha! Ez már valami.

Végezzünk el egy gondolatkisérletet.
Mi lenne, ha mondjuk Te magad csinálnál egy alapszervezetet (akármilyet pártét vagy mozgalomét) Veszprémben. Te hogy kezdenél hozzá? Mivel vennél rá embereket, hogy támogassanak, ne adj isten még anyagilag is?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.11.26. 15:22:56

@DrGehaeuse: Szabad mandátum van, vagyis igazából az egyéni képviselők sem a kerületüket képviselik. A szavazóikat is legfeljebb úgy, hogy jó esetben azokat, akik rájuk szavaztak - de akik másik jelöltre, azokat már nem vagy alig.

Az "én" egyéni képviselőm például egy piti tolvaj, egy Ivan Iljics, egy szépen élő csinovnyik, aki engem biztos nem képvisel, és nem is tartok igényt rá. :) Ha már valaki az "én" képviselőm, akkor inkább Schiffer, (nem egyéniben, hanem listáról). Végül is rájuk szavaztam, nem mintha zöldbalos lennék, de hát ki a fenére szavazhattam volna még.

Ez a jelen helyzet. Hiába képzelsz el szerinted ideális helyzetet, ha nem tudod megadni a jelen helyzetből oda vezető utat. Én a szlovák rendszert venném át: egyfordulós, arányos listás szavazás, ahol a szavazók a lista sorrendjébe is beleszólhatnak.

unionista (törölt) 2014.11.26. 15:33:47

@DrGehaeuse:
legfeljebb egy független/pártatlan tudja a választóit közvetlen képviselni. ha valaki pártos, akkor a pártját képviseli. per definitionem.

unionista (törölt) 2014.11.26. 15:45:27

@panelburzsuj:
na jó, de azért az mégis csak furcsa, hogy három öregú leutazik budapestről, hogy kiválassza a veszprémi főkonzervatívot. ennél az mszmp pártbizottsága is demokratikusabb volt. a vicc kategóriája, hogy a jobbik támogatásával török gábor is elindulna. aki úgy független, hogy minden párttól szeretne függni. és a fidesszel szemben indulna független simicska lajos. ez egy politikai burleszk. kutyakomédia. ennél az is jobb lenne ha kisorsolnának valakit. eldönthetnék kockán, hogy ki képviselje a magyar országgyűlésben a derék veszprémieket.

panelburzsuj 2014.11.26. 16:39:43

@unionista:
Tavasszal sokkal több vicces jelölt indult. Korábban sosemvolt pártok vásároltak az állami támogatáson nyomorult "helyi" strómanokat. Több milliárd adóforint ment el nyomtalanul és behajthatalanul. És pár csökönyös frirkészon kívül ez senkit sem érdekel. Se a vetélytárs pártokat, se a választási szerveket, se az államigazgatást, se a bűnüldözést. Tudomány, értelmiség, közvélemény? Felejti a tegnapi szenzáció-gilisztát, és szalad a mai napi cserebogár után.

A tavasszal fölbérelt nímandokhoz képest Simicska, Török, de még még Béndek is markáns arcélű karakter, közéleti celeb.

Szóval persze kabaré, de legalább már csírájában is látványos szereposztással.

Boross Bence 2014.11.26. 19:26:28

Nem leszek népszerű, de a "Puella ferruginea" nevű kommentelőnek szinte mindenben igaza van, amire nem válasz, hogy ha nem tetszik, akkor csináljon jobbat, vagy hallgasson.

Jelenleg ez a blog a PKP egyetlen működő nyilvános felülete. A FB-n a "polgári konzervatív párt" üres, a "Ez a mi hazánk" hírmegosztást végez, az ezamihazank.hu/ nulla. Akit érdekel a párt, egyelőre ide lyukad ki, és itt nem egy párt programja, jelöltjei, arcai, korábbi kezdeményezései fogadják, hanem magas- és alacsonyröptű viták, amikből egyáltalán nem lehet, vagy csak nagyon nehéz képet alkotni arról, mi is volt a lényegük. Egy blognak egészen egyszerűen nem lehet a funkciója a párt bemutatása.

A bizalomról is ugyanazt mondta, amit korábban én: elmúlt az az idő, amikor bemondásra, vagy pofára bizalmat szavaztak bárkinek az emberek, bármilyen szép szavakkal is kéri az illető.

Abban is igaza van, hogy gyakorlatias problémákra kell válaszolni, mégpedig leginkább a helyieket érintő problémákra. Való igaz, hogy a képviselő nem Veszprém lakosságát fogja képviselni, hiszen ma már a szigorú pártlogika ellehetetlenítette a jó kis kádárista érdekkijáró szerepkört. Csak a kormányzó párt hitelesen több pénzt ígérni a helyieknek, és ne legyenek kétségeink affelől, hogy Orbán legfőbb kampányeszköze a Veszprémre irányított pénzcsap lesz februárig. (Az más kérdés, hogy a választás másnapján elzárja majd a csapot.) Az összes többi párt a veszprémi választók számára csak annyit tud ígérni, amennyit a egrieknek vagy a vásárosnaményiaknak jut: egy hiteles politikai alternatíva megjelenítését, amiből pénz nem lesz, maximum pár év múlva elindul az ország kifelé ebből az urambátyámos félfeudális-félkádárista-félbonapartista helyzetből.

Nyilvánvaló, hogy a veszprémi államfüggőket a PKP nem fogja tudni megszólítani, ha megfeszül, akkor sem. Velük most nem is kell foglalkozni. Csak a polgárok és a wannabe polgárok lehetnek a célközönség, akik az utóbbi években vagy nem szavaztak, vagy proteszt szavazatot adtak le. Számukra sem szép szavakat kell mondani, vagy valamiféle hamis reményt kell élesztgetni bennük arról, hogy 15 év múlva itt másik Ausztria lesz, mert jól látszik, hogy 50 éven belül akkor sem lesz, ha addig folyamatosan a PKP kormányoz. Számukra az ország valós helyzetét kell felvázolni, és az élhető polgári alternatíva megteremtésének lehetőségeit kell bemutatni - mégpedig kendőzetlenül(!), vagyis nem csak az előnyök, de a hátrányok ismertetésével, az óhatatlanul hátrányba kerülők, a nagy valószínűséggel vesztesek - mert vannak azok is, hajaj - elismerésével.

quendelapo 2014.11.26. 19:27:52

@dr. jenőke (jenőke):
@HaFr

Kinek segít ez most? és kinek az érdeke?

Boross Bence 2014.11.26. 19:31:15

@Boross Bence: Javítások:

"Csak a kormányzó párt tud majd hitelesen több pénzt ígérni"

"Az összes többi párt a veszprémi választók számára csak annyit tud ígérni, amennyi a egrieknek vagy a vásárosnaményiaknak is jut"

Boross Bence 2014.11.26. 19:35:16

@quendelapo: Az indulás rövid távon természetesen csak a PKP-nak segít, a PKP-nak van szüksége az indulás által szerezhető ismertségre, hosszútávon viszont az egész ország érdeke, hogy egy polgári berendezkedést támogató párt hatalomra jusson.

quendelapo 2014.11.26. 20:23:39

@Boross Bence:
Ezen a választoson a fidesz kétharmados többsége múlik, a nyerésre esélytelen PKP indulása - mivel az esélyesebb ellenzéki jelölttől vesz el szavazatokat - akár éppen a fidesznek kedvezhet és így a rendszer fennmaradását segítheti.
Érdemes lenne megfontolni. hogy ez a legjobb időzítés-e a PKP felfuttatására.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.26. 20:46:23

@quendelapo: Na, azért annyira nem lennék benne biztos, hogy az ellenzéktől veszünk el szavazatokat. A Fideszben és körülötte sem annyira.

Boross Bence 2014.11.26. 20:49:25

@quendelapo: A Fidesznek nem alternatívája sem az MSZP, sem a DK, sem az Együtt. Államelvű pártok. A Jobbik valódi alternatíva, de inkább nem kérek belőle. Az LMP 5 év alatt nem tudott semmit sem bizonyítani, ígéret maradt, inkább szocdem politikájuk hitvány, nem érdemes rájuk szavazni. Török Gábor a proteszt szavazókra hajt, "egyiket sem" típusú jelölt, vagyis nincs pozitív jövőképe, nihilista. Simicska esetleg :)

Viccet félretéve: az a duma, hogy "a kétharmad múlik rajta" a nagy pártok - mint az ábra mutatja, nem is sikertelen - tematizálási kísérlete. Aki elfogadja, hogy ez a választás valódi tétje, és nem a polgári alternatíva megjelenése a sok államelvű párttal szemben, az az ország kárára van.

Annak az egy-két törvénynek a módosításához, amihez még szüksége van a Fidesznek a 2/3-ra, könnyedén megoldható a többség biztosítása bizonyos jogtechnikákkal, vagy végső soron kivásárolnak valakit az ellenzékből.

teevee 2014.11.26. 20:53:57

@HaFr: hát, ha egy pártnak már van elnöke, akkor már legalább egy tagja is van és akkor már van honnan válaztani jelöltet is.

A veszprémi választásnál nagy a tét, biztos nagy nyilvánosságot fog kapni. Országos ismerséget szerezhet egy feltörekvő párt elnöke. Kihagyhatatlan.

Arról nem is beszélve, mennyivel szimpatikusabb lenne, ha a saját bőrét vinné először a vásárra, nem mások arcát a plakátra, szabadidejét az utcasarki hidegbe, magánéletét a karaktergyilkosok célkeresztjébe.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.26. 20:56:37

@teevee: Megnyugtatlak, ott vagyok/leszek az összes említett helyen.

Boross Bence 2014.11.26. 21:12:40

@HaFr: Akkor már eldőlt, hogy te leszel a jelölt?

unionista (törölt) 2014.11.26. 21:21:35

@Boross Bence:
egy országos párt nem nagyon tud másmilyen lenni csak államelvű. minden párt szocialista.

szociálliberális mszp-dk-együtt és az mlp
ökoszociális lmp és a pm
nemzeti szocialista a jobbik
hazafias kommunista a fidesz

de országos méretekben nem nagyon van esélye olyan formációnak, aminek nincs állampárti jellege. egész egyszerűen azért, mert magyarországon a közhatalom nem osztott. a politikai küzdelem a totális hatalomért folyik. ezért küzd az, aki ringbe száll.

Herr Schwarze Liste 2014.11.26. 21:45:14

@HaFr: kétlem, a biankót én szoktam szállítani, ürgebőrbe varrva. És biztos nem holmi kis messianisztikus idealista Philozófáló Kávéházi Phaszikra pazarlom, szóval marad a netwörkbe jól beágyazott bokros bejárónője. Már így is egy rakás pénzbe van, hogy a jobbik saját jelölt helyett beérje a törökelemzővel.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.26. 21:47:07

@Herr Schwarze Liste: igazad lehet, ennyire jó parti nem vagyok

Boross Bence 2014.11.26. 22:06:38

@unionista: Szerintem a főhatalmat le kell osztani alsóbb szintekre, legyenek minél közelebb az emberekhez a helyi ügyekben való döntések. Csak így élheti át a polgárjelölt, hogy döntéseinek maga viseli a súlyát, így tanulható a felelősségvállalás és a felelősségrevonás. Magyarán: legyen szubszidiaritás! :)

Egyébként sajnos igazad van, és üdítő kivétel lenne a PKP, ha rád tudna cáfolni.

quendelapo 2014.11.26. 22:12:21

@Boross Bence:
Egyrészt nagyon nem mindegy, hogy van-e szabad média, vam-e olyan választási törvény, ami eélyt ad arra, hogy a fideszen kívül más is eséllyel induljon a választásokon. A kétharmadnak gyakorlati és lélektani jelentősége is jelentős.
Másrészt a DK-ra és az Együttre valóban sok résszat lehet mondani, de az hogy államelvűek lennének egyszerűen ostobaság.
Fontos, hogy itt ne a fidesz nyerjen. A PKP indítása jó stratégia lehet, de csak akkor, ha sikerül mögötte széles koalaíciót kialakítani. Ha a PKP miatt bukik a veszprémi körzet, azaz nyer a fidesz, az visszaüt a PKP-ra. Nem is kicsit.

Boross Bence 2014.11.26. 22:45:29

@quendelapo: Gyurcsány Ferenc, aki kormányzása alatt 15%-kal (GDP-arányosan) növelte az államadósságot, nem államelvű? Az a párt, amelynek nyugdíjasok a fő támogatói, nem államelvű? Ezt nem hiszem el.

Az Együtt 2014 - létezik még egyáltalán? - szerintem egy tipikusan ígérgető párt, amely a budapesti balliberálisok, SZDSZ-árvák szavazatára hajtott, ezért programját telezsúfolta liberális elemekkel. Ezek talán tetszetősnek tűnhetnek egy konzervatívnak is, de nem szabad elfelejteni, hogy végső soron megegyeztek az MSZP-vel. Az MSZP-ből szalajtott politikusi személyénél azonban komolyabb bizonyíték az államfüggés mélységére az alábbi mondat a pártprogramjukból:

"Visszaállítjuk a Nemzeti Civil Alapprogramot, így a civil szervezetek önigazgató módon dönthetnek a működésüket támogató állami források felhasználásával."

Nem azt mondom, hogy itt kibújt a lóláb, hanem azt, hogy az egész programjuk hiteltelen, mert stratégiájuk az államfüggők és a liberálisok koalícióját próbálta megteremteni 2014-ben.

Pár napja Ózdon és Újpesten egészen szép eredménnyel sikerült legyőzni a Fideszt, és nem a médián vagy a választási törvényen múlt a győzelem.

Szerintem nagy szégyen lenne és politikai öngyilkosság, ha már rögtön induláskor a régi SZDSZ módjára feladná elveit, azaz elfogadná az ún. "baloldali" pártok támogatását a PKP.

quendelapo 2014.11.26. 23:03:17

@Boross Bence:
JA, akkor Ronald Reagen is államelvű, mert az ő elnöksége alatt is nőtt az államadósság. Gyurcsány rengeteg hibát követett el és nehéz rá azt mondani, hogy szimpatikus figura lenne, de az államelvű vád - különösen a magyar poltikai kínálattal összehasonlítva - nehezen áll meg vele szemben. Az egészségügyi reformba bukott bele, hát az sem volt éppen egy államelvű gondolat.
Az Együttel kapcsolatban - most függetlenül attól, hogy létezik-e még - Te sem tudtál olyan tényt felhozni, ami azt igazolná hogy államelvű lenne. Szerintem hagyjuk is ezt a vonalat, mert ez így komolytalan.
Aki most a veszprémi köruezben indul el kell döntenie, hogy a fidesz vagy az ellenzéki jelölt győzelmét kavánja-e. Ha az utóbbiét, akkor arra kell stratégiát kialakítania, hogy hogyan tus minél nagyobb támogatást, minél szélebb tábort maga mögé állítania. Ózdon ez egy jobbikos nyihajnak, Újpesten pedig egy öreg maszposnak sikerült.
Nem lehetetlen, hogy Veszprémben éppen egy konzervatív jelölt mögött alakuljon ki széles szavazói bázis, de ehhez nem csak a véletlenek összjátéka, hanem tudatos stratégia is kell.

teevee 2014.11.26. 23:29:18

@HaFr: akkor csak a jelöltséget nem vállalod? Miért?

Boross Bence 2014.11.26. 23:38:06

@quendelapo: Ez két különböző dolog egybemosása. A Reagan-kormányzat csökkentette az adókulcsokat, ezért drámaian lecsökkentek az adóbevételek, a kifizetések összege viszont ugyanakkora maradt, mert nem tudta a demokrata többségű kongresszus ellenében végrehajtani a kiadáscsökkentést. Utána pedig indult a fegyverkezési verseny, ami bedöntötte a Szovjetuniót. Reagan teljes joggal nevezhető konzervatív politikusnak.

Gyurcsány ezzel szemben jóléti kiadásokra, nyugdíjra költött, vagyis az államfüggést erősítette, tulajdonképpen felélte a jövőt.

Mint írtam, az Együtt 2014 látszólag liberális, de sok baloldali dolog is van a programjában, nincs kifejezetten szó a programban az államtól való függés csökkentéséről, noha vannak erre utaló gazdaságilag liberális elképzelései. Ennek pedig az az oka, hogy a budapesti baloldali és liberális szavazók volt a célcsoportja, akiknek ez a végső soron összeegyeztethetetlen kettősség nem számít. Akárhogy is nézzük, liberálisnak nem nevezhetők, legfeljebb a liberalizmus elemei találhatók meg náluk, mint ahogy azt a Wikipédia nagyon is jól írja.

Én nem látok olyan nagy különbséget a kormányzó államelvű és az ellenzéki államelvű pártok között, ezért nem is tartom olyan fontos kérdésnek, hogy a Fidesz vagy az MSZP nyer Veszprémben. Ellenben fontosnak, sőt kicsit túlozva nemzeti sorskérdésnek tartom, hogy végre megjelenjen az országos nyilvánosságban egy kifejezetten nem államelvű párt, amely polgári alternatívát képvisel az államfüggőket kiszolgáló pártokkal szemben. Fontosnak tartom, hogy a PKP ne járassa le magát, ne kövesse el az SZDSZ és az MDF hibáját, ne legyen semmilyen személyi vagy intézményes kapcsolata a baloldallal és a leszerepelt liberálisokkal.

quendelapo 2014.11.27. 06:39:37

@Moin Moin:
Gyurcsány. "el lehet menni"

Azóta persze a szlovák bérek és nyugdíjak már magasabbak, mint a magyarországiak. Az árszint azonos. Gyurcsány legnagyobb tévedése volt ez.
Az persze igaz, hogy rosszul, a szövegkörnyezetből kiragadva idézik.

quendelapo 2014.11.27. 06:59:07

@Boross Bence:
Igen, Gyurcsányék (az mszp gyurcsányistái és a szadesz baloldala - ami valóban megfeleltethető a mai DK és Együttnek) mindenáron fenn akarták tartani a jóléti kiadások szintjét, mert abban hittek, hogy kettészakadó társadalommal nem lehet felzárkózni a Nyugathoz.
Ez klasszikus baloldali hozzáállás, nagyobb vagy ha úgy tetszik nagy hangsúlyt helyeznek a szolidaritásra, miközben a szabadságot és a szabadságjogokat is kiemelkedően fontosnak tartják. Ez a liberális demokrácia keretein belül van. Ilyenek értékrendszert valalanak például az amerikai Demokrata pártban. (Tudom a hasonlat húzós, de hát provinciálisak vagyunk, na.) Igen republikánusok jobb szárnyán lévő radikálisok, államelvűnek nevezik a demokratákat és kommunistának Obamát, de őket nem kéne túlságosan komolyan venni.
Államelvű, aki azt gondolja - és hatalmon gyakorlatba is átülteti - hogy az államnak kell részletekbe menően szabályoznia a gazdaság és a társadalom működését. A Fidesz államelvű.
Ha azt gondolod, hogy szabad média és a választójog szabad gyakorlása nélkül elképzelhető szabad társadalom, piacgazdaság, liberális demokrácia, akkor valami nagyon összekeveredhetett az alapozásnál.

"Fontosnak tartom, hogy a PKP ne járassa le magát, ne kövesse el az SZDSZ és az MDF hibáját, ne legyen semmilyen személyi vagy intézményes kapcsolata a baloldallal és a leszerepelt liberálisokkal."
Nehéz lesz a semmiből többséget teremteni, de nem mondom, hogy lehetetlen. A felelősség nagy. Én veled ellentétben nem becsülném alá a veszprémi választás lélektani és jogi jelentőségét sem. Boztos vagyok benne, hogy Orbán sem.

unionista (törölt) 2014.11.27. 09:38:26

@Boross Bence:
szerintem egyik párt sem fogja a főhatalmat leosztatni. a szabadságot ki kell vívni. ahogyan szabad királyi városok polgárosodtak. és ehhez sajnos feudális félelnyomó rendszerek kellenek. mert ebből következik a többségi magyar rebellis gondolkodás. helyi szinten győzhet. országos méretekben nem. ahhoz a lakosság túlságosan vegyes. és túl sok a hazafiatlan.

egyetmondok 2014.11.27. 09:48:12

@unionista:
A hűbéri korok szabad városai nem azért polgárosodtak,mert a "rendszer félelnyomó feudális" volt,hanem ellenkezőleg,pont azért,mert a rendszer alkotmányos,hűbéri volt.
Se elnyomásban,se félelnyomásban nem lehet polgárosodni, tévedés azt hinni,hogy valami "okosan",vagy csak "kissé" durva hatalom nyomására majd polgárosodás kezdődik.
Pont fordítva áll, és pont fordítva történt,ahol történt.

unionista (törölt) 2014.11.27. 10:43:42

@egyetmondok:
dehogynem. azzal szemben polgárosodott az összes vidéki város. és egyébként pest-buda is. ennek a rebellis gondolkodásnak van tradíciója.

a tiszántúlon, a (keleti) délvidéken és erdélyben nem is van másik út. mert a felvidéken és a dunántúlon lehet divatja a pozsony, bécs, budapest alá rendelődésnek.

pécsen megszerveződtek a civilek. és nem választotta meg őket senki. könnyen lehet, hogy pécs és győr sem lesz sohasem önnálló. se veszprém, se székesfehérvár. könnyen lehet, hogy a balaton sem szerez önállóságot. 1000 éve nem követeli a polgárság. mert a környező fővárosok elnyomják. a parasztok nem lázadnak. legfeljebb észak-magyarországon. de ott a kurucokat leverik a labancok. miskolc sohasem volt szabad. de ezt nem tudom. döntsék el az ott élők.

azt viszont igen, hogy errefelé budapestnek, bécsnek, pozsonynak alárendelődés nem pálya. a tisztántúlt, a délvidéket és erdélyt "kantonizálni" kellene. nem a fővárosok logikáját. azt, amit budapest, pozsony vagy bécs csinál. az ellátási lánc végén lefölözik a hasznot. ezt csinálják veszprémben. ne használják ki a bakonyt.

errefelé rebellis gondolkodásra kell építeni. csak persze ehhez kell egy komplex rendezés, egy olyan mesterterv, ami a helyi gazdasági érdekeket és a kulturális értékeket tükrözi. és amiben megjelenik a high tech. és ehhez kellenek a helyiek és esetleg külföldről kell hívni szakembereket, akik ebben segédkeznek.

de itt nem kell a budapesti, bécsi és pozsonyi humán értelmiség alá rendelődni. se debrecenben, se szegeden, se kolozsváron. ma már szegedi egyetem a legjobb magyarországon. szegedi egyetem a legjobb. a debreceni a legnagyobb. a debreceni. nem budapest, hanem kolozsvár képviseli a valódi multikulturalitást. főleg ha brassóban és szebenben újra megerősödnek a szászok. akkor ebből egy kelet-svájc fejlődési pálya következik. amiben kis fővárosok vannak. emberközelibb kiskapitalizmus.

egyetmondok 2014.11.27. 10:51:43

@unionista:
Nem, nem azzal szemben polgárosodott Európa szerencsésebb,nyugati fele,és ha volt polgárosodás a mi környékünkön,akkor az itt se valamivel szemben zajlott.
A hűbéri rendszerek fejlett alkotmányosságai,bizony a szabadságok széles és intézményes rendszerei tették lehetővé a városias társadalmak hol gyors,hol kevésbé gyors,de határozott európai polgárosodását.

Teljes tévedés azt képzelni,hogy valami "okos",kissé azért mégis durva állami hatalommal szemben majd jól elkezdenek polgárosodni a városias környékek.

unionista (törölt) 2014.11.27. 11:20:00

@egyetmondok:
oké, de magyarországon mégis csak léteznek ezek a rebellis hagyományok. sőt szinte csak ez létezik. és a kárpát-medence keleti felén nem is van másik lehetőség. fővárosi humán értelmiségnek alárendelődés a mély szegénység okozója. az, hogy semmihez sem értő emberek irányítják az országot. akik általában okosok. konkrétan semmit nem tudnak mondani.

veszprémben a választás nem arról szól, hogy mi is legyen veszprémben. hanem, hogy a kétharmaddal mi legyen. és melyik tökfejt válasszák meg köztársasági elnöknek. mindegy. veszprém vagy működik, vagy nem. vagy ki van találva, vagy nincs. és másodlagos, hogy ki az államfő. ha van helyhatóság, akkor törvény erejű rendeletekkel majd korrigálják a minisztériumokat. és a nyilvánosságnak, a bírói karnak és az európai uniónak lesz annyi hatalma, hogy egy helyi rendelettel esetleg szembeszálljon.

ha veszprém ilyen önállóságot nem akar, akkor ne legyen. ne legyen önálló egyetemük se. adják fel ezt az egészet. higgyenek abba, hogy majd a polgárosodás úgy megy végbe, hogy valamelyik udvar diktálja az alkotmányosságot. válasszák meg sólyom lászló tiszti szolgáját a nagyeszű török gábort. aki életében nem állított még semmit. csak azt, hogy egyfelől igen, másfelől nem. de lehet, hogy pont egy ilyen üres tökfej kell veszprémnek.

de én mégis azt gondolom, hogy nem az üres lózungokon kellene vitázni. nem általános megoldásokat kellene keresni, hanem konkrétat. nem üres locsogás, nem dekontrukció kell, hanem konkrét cselekvési tervek.

unionista (törölt) 2014.11.27. 11:53:43

@panelburzsuj:
hát ja. tényleg nem annyira komolytalan. török gábor rájött, hogy a veszprémi választás nem is annyira veszprémiekről szól, hanem a kétharmadról. és ő akkor nem indul. mintha eddig nem látta volna eleget a magyar pártpolitikát.

komoly jelölt az lenne, aki azt mondaná, hogy ő független lesz. és nem megy be az alsóházba. feltéve, hogy veszprém megkapja a forrásokat. a pártok 198 fővel számoljanak. és akkor 132 fővel pont meg van a kormány 2/3-a. az ellenzéki pártok miért bukták el a választást. legközelebb nyerjék meg.

és azt mondaná, hogy ő veszprémből és környékbéből egy pártatlan helyhatóságot akar építeni. úgy, hogy összefog a polgárság. és ha ezt valaki elérné, akkor arra lehetne mondani, hogy ez igen. de ez nem attól függ, hogy egy lófasz jóska hány lájkot szerez a fészbukon.

egyetmondok 2014.11.27. 11:56:31

@unionista:
Léteznek,de semmire se lehet velük jutni. Amikor létrejöttek,akkor okkal jöttek létre,de akkor se lehetett velük semmire se jutni.
Amivel valamire,bármire lehet jutni,az az állami hatalom,vagy mondjuk így,pontosabban, hogy a főhatalom, törvényhozó hatalom alkotmányossága.

unionista (törölt) 2014.11.27. 12:21:26

@egyetmondok:
nézd, én unionista vagyok. ami azt jelenti, hogy szerintem a törvényhozásnak az unióban van a helye. nem államilag kell törvénykezni. abból ugyanis, hogy mi magyarok vagyunk a törvények szintjén nem következik semmi. mert ugyanolyan sokfélék vagyunk, mint az európaiak. csak valamiért itt élünk a kárpát-medencében.

csakhogy az uniós törvényhozásnak van egy előfeltétele. az, hogy helyhatóságok legyenek. törvényerejű rendeleteket lehessen alkotni helyben. a régióban vagy a megyében. na most ezek munkáját segíthetik a minisztériumok. tehetnek ajánlásokat. amiket aztán egy az egyben elfogadhatnak a többségi magyar helyhatóságok. de mondjuk bihar (bihor) megyében figyelemmel lehet lenni a budapesti és a bukaresti miniszteriális államrendre. komárom (komarno) megye követheti pestet és pozsonyt. de járhassa a saját útját. és egyébként legyenek hitközségek. azért, mert a többségi alapon működő helyhatóságok könnyen elnyomhatják a kisebbségeket. lehessenek alternatívák helyben. és ez ugye azt jelenti, hogy közhatalom osztott. nincs totális parlamentarizmus.

de ezt te sem fogadod el, és egyetlen fővárosi zsidókeresztény, vagy keresztényzsidó. azért, mert ez ennek a csoportnak hatalmi szempontból egy brutális visszalépés lenne. nem lehetne belvárosból uralkodni egy ország felett.

a pkp is basáskodni akar veszprémen. így képzelik el az önkormányzatiságot. három öregúr eldönti, hogy ki lesz ott a konzervatív. nincs vidéki helyi szervezet. mert az esetleg rögtön leváltaná az elnököt. innentől kezdve a párt nem demokratikus. de egyik sem az. szóval én nem nagyon hiszek abban, hogy a pártoskodás bármire vezet. törzsi háborúnak legfeljebb annyi értelme van, hogy a többségi magyarok visszafoglalják a fővárost.

nincs még egy olyan ország, aminek a közepén egy nép megtűri, hogy egy néhány ezer főből áll, újságíró, jogász, bankár csoport folyamatosan alázza a népet. meg lehet ezt tenni, de közéleti értelemben a margón. ha ezt a néhány ezer fős szélsőséges többségében zsidó csoportot a magyar közéletben marginalizálják, akkor nem lesz antiszemitizmus. és akkor lehet majd értelmes párbeszédet folytatni. aminek részei lehetnek a zsidók is. ha minimális hazafiasság szorult beléjük. mert sajnos az itt elvárás.

egyetmondok 2014.11.27. 12:53:28

@unionista:
Tökéletesen mindegy,hogy uniós vagy nem uniós törvényhozásról beszélünk, ha olyan uniós törvényhozás lesz majd egyszer (ha lesz),mint a mai (tag)állami törvényhozások,akkor az uniós törvényhozó (fő)hatalomnak kell alkotmányosnak lennie.
(Ha lesz egyszer ilyen uniós törvényhozás,akkor lesz egy darab uniós államunk,minthogy törvénykezni is, meg törvényt hozni is csak államilag lehet. Másként nem.)

unionista (törölt) 2014.11.27. 13:00:37

@egyetmondok:
oké és mit jelent az, hogy "alkotmányos"?

egyetmondok 2014.11.27. 13:29:20

@unionista:
Alkotmányos hatalomról (röviden)akkor lehet beszélni,ha az (közjogi) intézményekkel,ezekhez az intézményekhez rendelt eljárásokkal korlátozott.

unionista (törölt) 2014.11.27. 14:23:40

@egyetmondok:
egyáltalán nem szeretnék önkényt. se államit, se piacit. egész egyszerűen azt gondolom, hogy a demokráciát a helyi optimum keresésére kell alapozni. és akár arra is legyen mód, hogy a polgárság azt mondja, hogy nem kell több bevándorló. amit a kocsmában úgy mondanak majd, hogy nem kell több "nigger". csak nyilván nem nagyon toloncolhatják ki azokat, akik törvényesen ott tartózkodnak. pláne nem ölhetik meg őket. de korlátozhatják a bevándorlást. de ezt szerintem megértik az emberek.

nemrég arról cikkeztek a piacvezető lapok, hogy a svájciak a bolygó (!) több, mint 90%-át kirekesztenék az alpesi falvaikból. a szegény kisnégerek nem mehetnek oda. svájc nyilván nem köteles befogadni a világegyetemet. és ugyanígy egy város nem köteles befogadni a világ összes áruját. mondhassák azt nyíregyházán, hogy márpedig ide szabolcsba nem hoznak be almát. vagy csak nagyon keveset. azt is, térbeli és időbeli korlátokkal. aztán lehet, hogy ettől nekik rosszabb lesz. mert ott nem a legjobb almát eszik. hanem az egyik tipikes lesz, a másik fuszikos. mert a kgst nem kényszerítette rá őket, hogy megtalálják a legjobb almafajtát. az oroszok elvitték tőlük azt is, ami összefagyott. és amikor felengedett, akkor nyilván megrohadt. és ezért a nyírségi alma nem olyan jó. de akkor majd eszik azt. és esetleg jobbá teszik. de legyen joguk korlátozni az áruforgalmat. de az uniós főszabály az, hogy nincs korlát. de a helyhatóság kivételt alkothat. szabályozott rendben. ebből lesz az agrárrendtartás.

aztán ha túl drága lesz az alma, akkor a polgárság úgysem fog vásárolni. mert hozat a szomszédos piacokról magánimportban. amúgy is átjárnak ukránba', románba', szlovákba', lengyelbe'. és valószínűleg debrecen sem korlátozná az alma forgalmát. de szabolcs esetleg tehesse meg. ha úgy gondolják, hogy az lesz a jó nekik. mert ők az almára építenének egy komplett üzletágat. és egy ideig legalább megvédenék annak piacát.

például ez majdnem tökéletesen ellentmond az ortodox zsidó gondolkodásnak. csak miért mondana ez ellent az alkotmányosságnak. izrael sem nagyon fogadja be az idegeneket. és a szentföldön sem nagyon szeretik az idegen árut a piacot. a cionistáknál nagyobb ortodox nacionalista csoport kevés létezik a világban. a gazdaságot és a kultúrát is valamilyen globális optimumhoz, globális trendekhez igazítjuk. nem állítom, hogy ezt ne tegyük. hanem csak azt, hogy ez ne legyen már kötelező.

egyetmondok 2014.11.27. 14:57:09

@unionista:
A piaci "önkény" egy lapon nem is említhető a törvényhozói önkénnyel.
Tényleg eccccerű gondolat a demokráciát a helyi optimumra alapozni,annyira eccccerű,hogy törvényhozói önkényuralom esetén komplett lehetetlenség.

Mindenféle dolgot lehetséges korlátozni,de legelőször magát a törvényhozást,az állami főhatalmat kell; ha az nincsen,akkor semmi autonómia se maradhat épen.

unionista (törölt) 2014.11.27. 15:02:18

@egyetmondok:
a törvényhozást a szuverén helyhatóság korlátozza azzal, hogy a főszabályon rést ütve kivételt szabhat.

egyetmondok 2014.11.27. 15:07:11

@unionista:
Olyan még nem fordult elő,hogy az önkormányzati normaalkotás az állami (központi)normaalkotás fölé kerekedjen,és abban alkosson kivételt.
Kissé vicces is lenne, hiszen joggal merülne fel a kérdés,hogy melyik is ez esetben az állami törvényhozó testület.
A norma hierarchia fontos és elengedhetetlen,ellenkező esetben az állam széteshet akárhány kis,kisebb államra,államocskára.

unionista (törölt) 2014.11.27. 15:21:51

@egyetmondok:
és azt hívják úgy: helyhatóság. az uniós főszabály az, hogy a földvásárlást nem lehet korlátozni. de a helyiek úgy dönthetnek, hogy mégis csak korlátozzák valahogy. az unióban a főszabály az, hogy nem lehet az utcán állatot ölni. de toledóban úgy döntenek, hogy egy bizonyos napon a matadorok mégis csak ledöfnek néhány bikát. mert nekik ez a hóbortjuk. szerintem az unió ebben nem korlátozhatja a toledóiakat. adhat iránymutatásokat. az állatvédelmi törvény előírhat célokat. de ha a toledóiak le akarják döfni a bikákat, akkor engedjük már meg nekik.

te az ortodox jogelméletet tartod irányadónak. amikor a jog, a gazdaság nem lehet környezetfüggő. szerintem meg lehet. én értem, hogy ez a zsidó-keresztény gondolkodással szembemegy. a zsidók gazdasági érdeke, a keresztények kulturális értékei sem függnek a környezettől. de nyilván ezt a két globális hegemónia törekvést kell korlátozni. ázsiában megtették. és ezzel a legfejlettebb térséggé váltak. és korlátozott mértékben, de hasonlót kell csinálni európában is.

egyetmondok 2014.11.27. 15:50:29

@unionista:
Kivételeket engedhet a törvény,például területi önkormányzat számára,vagy akár szakmai önkormányzat számára.
Fordítva nincsen,abba a törvénybe nem lehet alulról kivételt beleírni,amelyről a törvényalkotó szándéka az, hogy no kivétel.

A jog is lehet környezetfüggő, persze,belefér olyan helyi normaalkotás,amely a helyi adottságokhoz igazodik,adott egyedi,helyi ügyekben. (Pl. a bikafuttatás.)Ezzel semmi baj.

Általában azonban a jog nem lehet mondjuk adott önkormányzathoz képest környezetfüggő. Nincsen önkormányzati büntető törvénykönyv, helyi polgári jog,és még lehetne sorolni,mi minden jogi alapvetés nem létezhet,vagy ha igen,akkor egy új,egy másik államról beszélünk.

(A bika azért futhat annak az adott városnak az utcáján,mert az nem csak a helyieknek,de rajtuk kívül még rengeteg másnak is,sőt, az államon kívül is rengeteg másnak teljesen elfogadható. Ha nem így lenne,befejeződne a bikafutás igen hamar,akarhatna bármit erről a helyi közösség.)

unionista (törölt) 2014.11.27. 16:39:28

@egyetmondok:
na jó, de az uniós jog szerint biztosan nem lehet az utcára kiterelni bikákat és ott azokat megölni. a toledói bikaviadal úgy általában véve nyilvánvaló állatkínzás és sérti az európai állatvédelmi törvény általános irányelveit. de valamiért mégis megengedjük, hogy a kasztiliaknak, hogy legyenek provinciális szokásaik.

és ugyanúgy a polgárjognak és a büntetőjognak is lehetnek különös szabályai. a jogrendnek nem kell szigorúan hierachikusnak lenni, hanem csak majdnem.

egyetmondok 2014.11.27. 16:57:26

@unionista:
Úgy van: a törvényhozás szó szerint megengedi,külön nekik,hogy ott olyan,egyébként valóban,lehet mondani,állatkínzás legyen,egyszer évben,különös módon.
A lényeg az állami törvényhozáson van: ők engedik meg nekik,ők azok,a törvényhozók, akik kivételt tesznek ebben az egy adott esetben.
(S valószínű,hogy ha a bikafutás után a bikák lábát szeretné a lelkes tömeg fűrésszel levágni,egyenként szépen,akkor nem lenne ilyen elnéző az állami törvényhozás,tekintve, hogy erre a közvélemény is másként tekintene,jogosan.)

A szigorúan hierarchikus és a majdnem szigorúan hierarchikus találó fordulatok,sok múlik azon, hogy mit értünk a "majdnem" alatt. Olyan eltérés bizonnyal nem létezhet,hogy mondjuk csak mert egy helyi önkormányzatnak úgy tetszik,arról döntsön,hogy náluk a leány nem örökölhet,csak a fiú,vagy mondjuk a helyi önkormányzat nem dönthet úgy,hogy náluk nincsen jövedelemadó,vagy mondjuk, hogy náluk van halálbüntetés,és még lehetne sorolni,például ők nagyon utálják a politikai pártokat,ezért azon az adott településen pártot bejegyezni tilos.

A provinciális magatartások akkor maradnak meg a szokás kategóriájában,amikor nem mennek teljesen szembe a nem provinciális közösségi erkölcsi vélekedésekkel; ha igen,akkor szembe fognak futni kikerülhetetlenül,előbb-utóbb biztosan a törvénnyel (törvényhozással).

unionista (törölt) 2014.11.27. 17:21:23

@egyetmondok:
oké, csakhogy szerintem abból kellene kiindulni, hogy a helyhatóság mondhassa akár azt is, hogy csak fiú örökölhet. csak persze ebben az esetben a szövetségi bíróság mondja ki, hogy ezzel átlépik az alkotmányos kereteket. ettől függetlenül az apák tömegesen kitagadhatják az örökségből a lányaikat. de akkor azon a környékről elköltöznek a lányok. és az a vidék elnéptelenedne. a biológia erősebb, mint a filozófia. én megengedném azt is, hogy egy törvényhatóság halállal fenyegesse meg bizonyos bűntettek elkövetőit. de a szövetségi legfelső bíróság mondhassa azt, hogy mégsem járul hozzá a kivégzéshez. nekem nem tetszik az amikor úgy teszünk, hogy a filosz erősebb, mint a biosz. ha ez egyik ember a másikba belebassza a kést, akkor lebegjen már fölötte damoklész kardja. aztán nem kell azt alkalmazni. számtalan érv szól a a halálbüntetés ellen. én is azt gondolom, hogy nincs rá szükség. de ha egy törvényhelyhatóság azt mondja, hogy adott esetben lehetne alkalmazni. akkor ezt engedjük meg. mert a cigány esetleg nem öli meg az öregasszonyt, aki befőttesüvegben kuporgat néhány ezer forintot és jajveszékel. hanem hagyja a fenébe azt a pénzt. ha az életét kockáztatja. és lehet, hogy van ahol még meg kell tartani ezeket a szabályokat. de még egyszer: szövetségi bírói kontroll mellett.

egyetmondok 2014.11.27. 17:49:02

@unionista:
A normaalkotás bíró felülvizsgálata nem csak a helyi normákra,hanem a központi törvényhozás normáira nézvést is döntő kelléke az alkotmányosságnak. Igen, persze,dönthet akárhogyan a normát alkotó együttes,egészen abszurd marhaságot is kitalálhat,ha neki úgy tetszik,ám ha azt a bíróság alkotmány ellenesnek találja,meg kell semmisíteni.

Találós kérdés: lehet-e alkotmányosnak tekinteni azt a törvényhozó hatalmat,amely, miután a bíróság alkotmány ellenesnek talált normát,ugyanazt a normát szövegszerűen utólag beleírja az alkotmányba,majd kijelenti,hogy " Így már nem lehet alkotmányellenes !" ?

Találós kérdés Nr.2: lehet-e alkotmányosnak tekinteni azt a normaalkotó testületet,azt a törvényhozó hatalmat,amely a bírói kontrollt súlyos pontjain alkotmányossági vizsgálandóságnak egészen egyszerűen felszámolja ?

Találós kérdés Nr.3: lehet-e alkotmányosnak tekinteni azt a törvényhozó hatalmat,amely a bírói kontroll eredményét,a jogerős ítéletet,végzést - ha az neki nem tetszik - egyszerűen törvénnyel megsemmisíti ?

Az 1.,2. és 3.pontokhoz írottak mind-mind megtörténtek nálunk 2010 után,tehát ha Te annyira fontosnak tartod a helyi hatalmak,önkormányzatiságok széles körét,akkor ismét mondom,hogy az a, legyen a Te szóhasználatoddal "szövetségi" állam alkotmányossága nélkül semmi,és semmit se ér.

unionista (törölt) 2014.11.27. 18:08:25

@egyetmondok:
oké, de ezekhez az európai néppárt asszisztált. elsősorban a németek, amelyik egy közép-európai államszövetségben az alkotmánybíráknak nagyjából felét adná.

ettől függetlenül én kibővíteném a visegrádi együttműködést a horvátországgal és szlovéniával. és azt gondolom, hogy a visegrádiaknak németországgal és ausztriával kellene egy új szövetségi rendszert alkotni az európai unión belül. de ennek előfeltétele az, hogy legyenek svájci rendszerű helyhatóságok. az együttműködést előbb kicsiben kell kipróbálni. mert ez a mitteleuropa korábban sohasem működött. és most is nagyon necces lenne. de ha oroszok megerősödnek, akkor egy legalább 150 milliós tömbbé össze kell állni. és ehhez kell ez a lelkületükben keleties, de vallásában nyugatos köztes európa. ehhez kellenek a magyarok. vagy ha nem akkor államosítani kell mindent. ahogyan majd a kínaiak is megcsinálják. úgy rakják ki a daimlert, mint macskát szarni. azért telepítik ide a gyártást.

wantaan 2014.11.27. 18:22:11

Sok sikert! .......... ha jól csináljátok 3-5% elérhető. Fel kell rázni a nemzet azon részét akik csak a jobboldalon tudják elképzelni a nemzet megújulását! Rá férne - ránk férne egy valós emberi és nemzeti értékrendet képviselő jobboldali párt.

egyetmondok 2014.11.27. 20:04:01

@unionista:
Ezek egyikéhez sincsen semmi köze bármi külföldi kormánynak,vagy uniós testületnek. Ezek mind a 2010 után létrejött új magyar állam rothadtságát jelképezik.
S ameddig a magyar ilyen állam,addig értelmetlen bármiről,új közép-európai szövetségekről,visegrádiakról,unióról,stb. hadoválni,vagy álmodozni.

(Abban persze egyetértünk,hogy a Merkel-kormány az orbáni rendszer kollaboránsa. Ezért támogatom teljes erővel az USA államának szigorú büntetéseit a magyar állammal szemben.)

unionista (törölt) 2014.11.27. 20:22:50

@egyetmondok:
büntessék meg a kormányt, de ne büntessék meg a népet. utóbbihoz nincs joguk. ha mégis, akkor egy csatlóssal kevesebb lesz. persze a jenkik túl sokat nem vesztenek a magyarokkal. de azért valamit mégis csak.

egyetmondok 2014.11.27. 20:35:25

@unionista:
Az állam nem a nép,nagyon nem az,és ha valaki bünteti a magyar népet az pont a Merkel-kormány,mert a magyar nép nyakán tart egy beteg,bolsevista-posztkommunista állami hatalmat.

kekex 2014.11.28. 19:08:55

@HaFr:
Mondjuk, mert feltételezem, hogy bár jobboldali, de demokratikus pártként, némi pártdemokráciát is tanúsítotok. Pl a helyi szervezet dönt a helyi ismeretek alapján a helyi jelölt indításáról.
Már ha van. Mármint helyi szervezet, helyi ismeret és helyi jelölt.

kekex 2014.11.28. 19:17:27

@Boross Bence:
A fidesz veri a mellét, hogy másodszor is 2/3-os felhatalmazást kapott, és véleményük szerint ez a szó szoros értelmében MINDENRE felhatalmazza őket. A tét az, hogy a torzított választási rendszerrel, ellenőrizhetetlen külhoni szavazatokkal elért illegitim választási eredménytől megfosszák őket, és ezzel ráébredjenek, hogy MINDENT mégsem tehetnek meg.
Minden, ami ez ellen hat - akár néhány szavazat elvonásával is, az Orbánéknak kedvez. Ez akarattól független, objektív tény. És a tényekkel szemben nincsenek érvek!

kekex 2014.11.28. 19:25:19

@Boross Bence:
15 %-al - ha elhiszed, hogy I.Orbán TÉNYLEG 54 %-on adta át, és nem volt jó néhány % csontváz eldugva a szekrénybe. Amit pont 2006-ban a választások körül rakattak ki a szekrényekből.
Gyengébbeknek: 2004.májusban csatlakoztunk, ezért 2004 nem volt teljes év. 2005. első teljes évről a mérlegek 2006. májusban esedékesek. A PPP trükközések akkor kerültek vissza az államadósság nyilvántartásába. Szapáry hazaárulkodó úr maga dicsekedett el vele, hogy befújta az ORSZÁGOT!
(kevesebbért is akasztottak már)

kekex 2014.11.28. 19:29:22

@quendelapo:
Na meg az sem mindegy, hogy kikhez intézte ezt az "el lehet menni" szöveget.
Meg az is megérne egy misét, hogy hányan menekültek el Gyurcsány - és hányan Orbán elől. Már háborús mértékű a veszteségünk!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.28. 22:54:30

@kekex: Hát, értem. Ezt feltételezed.

DFK 2014.12.01. 12:58:32

Az a párt, amelyik hirdetésben keres jelöltet, az nincs.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.12.01. 13:24:19

@DFK: nézd meg angyalom a megfelelő nyilvántartást
süti beállítások módosítása