1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.11.22. 14:06 HaFr

A Putyin-Orbán összjáték értelme

A hidfő.net közölte az orosz külügyminiszter szavait, miszerint bár Oroszország nem utasítja vissza az együttműködést az Európai Unióval, a korábbi kapcsolatoknak vége. "Az Európai Unió egyik legnagyobb partnerünk. Senki nem fogja lábon lőni magát, de mindenki számára érthetővé vált, hogy a szokásos üzlet a továbbiakban nem lehetséges. [...] Meggyőződésem, hogy túljutunk majd a jelenlegi perióduson, és levonjuk a következtetéseket, és új alapokra helyezzük kapcsolatainkat."

A portál még hozzátette: "bár a gazdasági integráció alapjait Washington blokkolja, meg fogják találni a módját annak, hogy a kelet-európai országok megkezdjék az átmenetet. Ez egy igen reményteljes nyilatkozat Magyarország számára; az Eurázsiai Unió nem felvásárló-piacnak tekinti saját tagállamait, ehelyett jelentős iparosítás fog lezajlani az új tagállamokban. Míg az Európai Unió a magyar ipar és így a munkahelyek megszüntetését jelentette (felvásárló-piacnak kellettünk), az eurázsiai átmenet után jelentősen javulhatnak a megélhetési viszonyok Magyarországon."

Ezt a - Paks, Déli Áramlat, orbáni pávatánc, orbáni holdudvar gátlástalan és semmitől sem tartó korrupciós hadjárata fényében -- nagyon is plauzibilis orosz forgatókönyvet mi azzal egészítenénk ki: valójában az ország kiéheztetése folyik most fideszileg, hogy utána az orosz kapcsolat a legtöbbeknek -- a Nyugat elleni megújuló erkölcsi hadjárat után, amelynek lényege, hogy valójában tönkretették és kiszipolyozták az országunkat -- új reményt jelenthessen, és ne tiltakozzunk ellene, sőt a többség megkönnyebbülten a keblére ölelje, ha tetszik, felszabadítóként fogadja. És Magyarország az EU-ból kilépve csatlakozhasson az új, Eurázsiai Unióhoz. Ennyi.

275 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr976923629

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Putyin: Oroszország nem szigeteli el magát a világtól 2014.11.23. 12:13:01

Oroszország nem akar hosszas vitába bocsátkozni a nyugati államokkal, és megvédi saját geopolitikai érdekeit, mondta egy vasárnapi interjúban az orosz elnök. Putyin arról beszélt: nem akarja országát elszigetelni a külvilágtól, de azt sem hagyja, hogy fal…

Trackback: "Támadj, támadj, támadj minden irányból!" - tanítja a magyar baloldalnak Barack és Hillary példaképe 2014.11.22. 22:35:40

Kötelező olvasmány a baloldalon Saul Alinsky könyve, a "Rules for Radicals". Alinsky forradalmat hirdetett és kommunizmust akart csinálni az USA-ban az 50-es években, miután a marxista eszmék kritikátlan rajongója, a bolsevikok 1917-es hatalomra jutásá...

Trackback: Hé, öreg, dobj fentre egy miatyánkot a csóringerekért! 2014.11.22. 22:32:43

Szanyi Tibor ráírt Twitteren a római pápára. Letegezte a Szentatyát, és rendelt egy imát az éhező magyar gyermekekért - úgy, ahogy lecsúszott alkeszek szoktak egy kört kérni szutykos külvárosi késdobálókban. Ő maga egyébként nemrég egy elveszített fog...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 18:35:55

@Moin Moin: Én csak arra céloztam, hogy a jobbik szerint, ki kell lépni, és egyből Svájc/Norvégia leszünk, mert ők sem eu tagok.
Azt persze sikkesen elhallgatják, hogy tagjai az EGK-nek, ami gyakorlatilag ugyanolyan jogokat ad, mint az eu.
Arra is kíváncsi vok, miből pótolnák a kieső piacainkat, a kieső támogatásokat, és miből fizetnék vissza a támogatásokat.
Régebben volt egy eu-s honlap, és ott az ált, hogy a kilépéstől még legalább 2évig fennáll a tagság, és az összes felvett/befizetett támogatással el kell számolni.

dont be such a jew 2014.11.23. 18:43:39

@Sexual Harassment Panda: baromság.

az EU belépődíjat fizet a piacainkra, ugyanez volt a Norvég Alap zsetonja, mert ők meg nem EU tagok, de belépő kell nekik hogy hozhassák az áruikat.

Le kéne szokni arról hogy támogatásnak hívjuk a belépődíjat, amit természetesen eszünk ágában sincs visszafizetni.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 18:48:53

@dont be such a jew: Akkor miért nem választjuk mi is a svájc/norvégia opciót, az európai gazdasági közösséget?

Nem kell semmit befizetnünk, és nem is kapunk pénzt, csak kereskedünk velük.
(asszem a lyobbik pont ezt akarja)

Gerilgfx 2014.11.23. 18:49:31

Köszönöm, nekem nem kell az Eurázsiai Unió. De az Európai Unió sem.

Miért nem lehet az, hogy mi végre egy szabad, szuverén ország leszünk, és az országunkat nagyhatalmak játékszerévé átjászani kívánó ingyenélő ,,szakértőuraink'' eltakarodnak választott birodalmaikban, ahol érdemi munka nélkül üldögelhetnek, nagyvállalatokban aladárkodhatnak?

Nekem egy szabad, szuverén Magyarország kell, semmi más.

Gerilgfx 2014.11.23. 18:51:31

@dont be such a jew: Illetve a ,,támogatás'' még a saját adód is. 80%-os adót fizetsz, hogy ebből többek között az európai unió 100 ezer forintos buszmegállókat építsen 6 millió forintért csak neked :D

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 18:51:42

az EU támogatást ad a fejlesztésünkre, ugyanez volt a Norvég Alap zsetonja, mert ők meg nem EU tagok, de támogatást adnak hogy hozhassák az áruikat.

Le kéne szokni arról hogy belépődíjnak hívjuk a támogatást, amit természetesen eszünk ágában sincs visszafizetni.

Moin Moin 2014.11.23. 18:52:08

@Sexual Harassment Panda: Fontos, hogy a 8 év Németországban élés folyamatos legyen és végig megalapozott legyen az egzisztenciád is.

Igen: aki az EU-ban dolgozik, vagy eu-s piacokról élő magyarországi cégnél dolgozik, annak a kilépés nagy valószínűséggel komoly egzisztenciális változással járna.

Svájc pénzügyi nagyhatalom, Norvégia pedig az északi-tengeri olajlelőhelyek következtében áll jobban, mintha teljes jogú EU-tag lenne (hiszen akkor komoly nettó befizető lenne, tekintettel az egy főre jutó GDP-jére). Ha a Jobbik meg tudja nevezni azokat a magyar stratégiai ágazatokat/erőforrásokat, amelyek pariban vannak a svájci bankszférával, vagy a norvég olajvagyonnal, akkor azonnal belépek a Betyárseregbe! Biztosan bevennének, hiszen „tiszta fajú árja” vagyok…:-)

Igen: a kilépést követően egy hosszabb folyamat kezdődik, amelyben rendezni kell a korábban eu-s jogból adódó kapcsolatokat, ill. a támogatások ügyét (időarányosan). Nem kell az addig kapott összes támogatást visszafizetnie az érintett egykori tagállamnak, hanem csak az adott hétéves pénzügyi ciklusban még (időarányosan) ki nem fizetett támogatásoktól esne el. Azonban mivel e támogatások fedezik a magyar közberuházások 95%-át (évek óta!), ez a támogatás-kiesés óriási munkaerő-piaci válságot okozna Magyarországon. (Nem lennének ui. közberuházások, fedezet híján.)

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 18:52:35

@Gerilgfx: Nem létezik szuverén ország.baromság.Még az Oroszok is letérdelnek.
Nekünk semmink sincs.Csak termelni tudunk, és annak a 80%-a az euba megy, abból is a fele a friccekhez.
Legyél szuverén.Barom.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 18:52:58

@Montefiore: ne a tapasztalatodnak higyj hanem a szabad gondolkodó liberálisoknak

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 18:56:25

@Moin Moin: De azt honnan a pi.ából tudja bárki is ellenőrizni, hogy 8évig folyamatosan
itt tartózkodtam??
Senkinek nem tűnik fel, hogy a lyobbik akkor baromságokat beszél?
Még vmi!Mi van a schengeni tagággal?
Lehetséges, hogy kilépünk/kibasznak, és schengeni zagok maradunk?
Az indexen volt egy cikk pár hete, ott egy "szakértő" azt mondta, hogy a schengeni tagságunkat veszítenénk el legelőször.ű
Tehát lennének a lezárt határok, aki teheti elmenekült, az életszínvonal a felér esne vissza, Svájc helyett Albánia lenne.Gyönyörű.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 18:57:35

@dont be such a jew:
Milosevic nem volt kommunista, csak szerb hazafi, aki ráengedte a csetnikeket ártatlan civileket, megsértve a hadviselés szabályait.
Addig bombázták Jugoszláviát, amíg a szerb nép leváltotta majd kiadta Milosevicet az amerikaiaknak.
Aztán Hágában meghalt mert beteg volt.
Kadhafi nem volt kommunista, csak éppen elmebeteg diktátor.
Forradalmat tört ki ki ellene, majd elfogása közben megölték.

Montefiore 2014.11.23. 19:00:31

@dont be such a jew: ostobaság az esetleges eseményre azt mondani, hogy olyan nincs. Az eshetősége fennáll, hogy olyan szabályozást valósítsanak meg, amelyben a de facto kizárás lehetséges. Ha az akarat és érdek jelen van, akkor lehet, sőt kell ilyen szabályokat hozni. A jogi kreativitás megtalálja a jogfejlődés járható útjait.

Amennyiben meg neked a "libsi krédó" az események dinamikus, azaz történeti trendjeikben való szemléletének igénye, akkor szerintem igaztalan vagy néhány jeles nemlibsi gondolkodóval szemben, Plutarkhosztól Hegelen át mondjuk John Lukacsig. Vagy szerinted mindenki libsi, aki nem egészen primitív? Én nem így látom...

Moin Moin 2014.11.23. 19:02:08

@dont be such a jew: Csak a tények kedvéért: a magyar-norvég export-import kapcsolatok hosszú ideje jelentős (többszörös) magyar TÖBBLETET mutatnak (forrás: www.vg.hu/velemeny/interju/bovitheto-a-norveg-exportunk-421467 )

...Szóval: mi értelem van annak az állításodnak, hogy Norvégia azért támogatja pénzzel Magyarországot, hogy "hozhassák az áruikat"?:-)

A tények, a tények!:-)))

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:03:24

@dont be such a nazi: AAz igaz!De nem hiszem hogy ők a példa.
@Montefiore: Nincs.Jelenleg nincs.Lehet, hogy a jövőben lesz, de nem hiszem hogy az euban egy ilyen szabályt egyik napról a másikra meghoznak.
Főleg nem nélkülünk.Ahhoz szerződést kell módosítani, amit mindenkinek, tehát nekünk is jóvál kell hagyni.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:03:31

@dont be such a nazi: AAz igaz!De nem hiszem hogy ők a példa.
@Montefiore: Nincs.Jelenleg nincs.Lehet, hogy a jövőben lesz, de nem hiszem hogy az euban egy ilyen szabályt egyik napról a másikra meghoznak.
Főleg nem nélkülünk.Ahhoz szerződést kell módosítani, amit mindenkinek, tehát nekünk is jóvál kell hagyni.

Montefiore 2014.11.23. 19:04:34

@dont be such a nazi: Ugye,nem azt mondtam, hogy ne higgy a tapasztalatnak, hanem azt, hogy a tapasztalatodból ne vonj le elsietett következtetéseket, és vizsgáld meg, mennyire releváns két esemény összehasonlítása. A tapasztalatnak lehet hinni, a tapasztalatból következtetéseket levonni, na ahhoz már körültekintő vizsgálódás szükséges, én készséggel elhiszem az anyanyelvi beszélőknek, hogy trollnyelven ezt a körültekintő viszgálódást és a mögöttes tudást és ismeretelméleti felvértezettséget "libsinek" vagy "liebrális szabadgondolkodásnak" nevezik.

dont be such a jew 2014.11.23. 19:07:12

Biztos, hogy elég erős Magyarország Paks2-höz, attól függetlenül, hogy ki csinálja meg?

Gerilgfx 2014.11.23. 19:07:44

@Sexual Harassment Panda: Én szeretek termelni. 80%-os adómból államok fölött álló imperialista terrorállamokat és a csókosaikat eltartani nem szeretek. Az, hogy az EU-tagságot összekevered annak a fogalmával, hogy kivel kereskedsz, brutális dilettantizmusra utal a gazdasággal kapcsolatos tudásoddal kapcsolatban, így aztán téged sem szeretlek, mert olyanról beszélsz, amihez nem értesz.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2014.11.23. 19:08:54

@Krisz11: "És akkor mi van ha nem?" - Tudom hogy gyengeelméjű vagy, persze hogy nem érted.

"Amúgy hihetetlen, hogy az inflációról szóló írásom milyen népszerűséget szerzett."
- Összekeverd a népszerűséget a közröhellyel.
" Mondjuk azért mert érvekkel cáfolni senki nem tudta, csak vergődni, hogy nem úgy van. "
Egyelőre te nem igazoltad, hogy 40-50 milliárd felszabadulása miért okozna hiperinflációt.

Látom te itt végezted a közgazdasági tanulmányaidat.
" Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene."

kiszamolo.hu/hiperinflacio-a-kuszobon/

Kidobott pénz volt. :-))

Montefiore 2014.11.23. 19:09:01

@Sexual Harassment Panda: Én eshetőségről beszéltem, ami magyarul lényegében ekvivalens azzal, amit te úgy fogalmazol, hogy 'lehet, hogy a jövőben lesz'. E tekintetben nincs köztünk vita. A többire nézve pedig úgy látom, hogy elbizakodottság egy demokratikus intézményrendszer belső szabályaival a húr túlfeszítéséig visszaélni. Minden ellenkező híresztelés ellenére meg tudják magukat védeni egy önsorsrontó kisállamtól, ami, ahogy mondani szokás, nem hoz, csak visz, és nem nagyon nehéz ehhez megteremteni a jogi és politikai környezetet.

dont be such a jew 2014.11.23. 19:09:16

@Moin Moin: Norvégia azért fizet, hogy hozhassa az áruját, egyszerü ez mint a faék.

Ha nem fizet akkor megehetik a halkonzervüket.

Azért, mert nekik kell az amit tőlünk vesznek, nekünk viszont nem kell amit ők hoznak.

Igy dellázniuk kell.

dont be such a jew 2014.11.23. 19:10:25

@Montefiore: 'Az eshetősége fennáll, hogy olyan szabályozást valósítsanak meg, amelyben a de facto kizárás lehetséges.'

Nem, nem áll fenn az eshetősége. Miért állítod hogy fennáll az eshetősége, amikor nem áll fenn?

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 19:11:22

Biztos, hogy elég erős Magyarország hogy Paks2-t ne építse meg?

dont be such a jew 2014.11.23. 19:12:00

@dont be such a nazi: 1Kadhafi nem volt kommunista, csak éppen elmebeteg diktátor.
Forradalmat tört ki ki ellene, majd elfogása közben megölték.'

- de miért pénzelte az USA 40 évig, ha egyszer elmebeteg diktátor volt?

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:14:22

@Montefiore:
"Én eshetőségről beszéltem, ami magyarul lényegében ekvivalens azzal, amit te úgy fogalmazol, hogy 'lehet, hogy a jövőben lesz'. E tekintetben nincs köztünk vita. A többire nézve pedig úgy látom, hogy elbizakodottság egy demokratikus intézményrendszer belső szabályaival a húr túlfeszítéséig visszaélni"

Ebben neked igazad van.
@Gerilgfx: nem értelek.
Ha nem vagyunk eutagok, akkor hová termelünk???Az eu vámokkal védi a saját piacát.Ha nem vagyunk benne, az veszteség.Ennyi.
Szuverén ország, egy kis fos porfészek.Ja.

Moin Moin 2014.11.23. 19:14:29

@Sexual Harassment Panda: A folyamatos ott-tartózkodást egyfelől e folyamatos lakcím, másfelől a folyamatos munkaviszony igazolja, de fontos adalék a folyamatos társadalom- és nyugdíjbiztosítottági jogviszony is, továbbá a megszakítatlan adófizetés. (Nem tudom, mit csinálsz itt és miből élsz, ezért adok „többopciós” választ.)

[…De ha kapsz egy rangos német díjat (Pl. Karlspreis), vagy kitüntetést (pl. Großes Verdienstkreuz*), esetleg Nobel-díjas vagy – netán világviszonylatban elismert emberi jogi harcos Észak-Koreában -, akkor sokkal simább az utad a deutsche Staatsangehörigkeithez!:-)]

Igen, a schengeni tagság is megszűnne a kilépéssel, hiszen annak alapja is a tagság. (Nem valószínű, hogy a kilépés után a svájcihoz-norvéghoz hasonló státuszt kaphatna Magyarország.)

Az, hogy a Jobbik „baromságokat beszél”, feltűnik sokaknak – ezért van csak annyi szavazója, amennyi. A Jobbik valójában nem politikai, hanem pszichológiai jelenség: csak azok támogatják, akiknek erre valami okból lelki igényük van. (Frusztráció, feloldhatatlan bizonytalanság-érzés, kisebbrendűségi komplexusok, személyes versenyképtelenség/félelem a versenytől, stb.)

* Ez persze nem jelenti azt, hogy Balog Zoltán is megkapná!:-)

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 19:14:52

@Montefiore: "Az eshetősége fennáll, hogy olyan szabályozást valósítsanak meg, amelyben a de facto kizárás lehetséges."
- Simán. Megvonják a szavazati jogunkat, majd nélkülünk módosítják az EU alapokmányát, lehetővé téve a kizárást.

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 19:16:16

@dont be such a jew: Miért volt Viktor a Liberális Internacionálé elnökhelyettese, ha illiberális demokráciát akar?

Moin Moin 2014.11.23. 19:17:47

@dont be such a jew: Hülye!

...De komolyan!!!

Avagy: te most tényleg ott tartasz, hogy Norvégia halkonzervet gyárt csak? (Mellesleg a norvég lazac igen keresett áru a világpiacon!)

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.23. 19:17:57

@dont be such a jew: Miért léptünk ki a Varsói Szerződésből, amikor majd 40 évig ott voltunk?

Montefiore 2014.11.23. 19:18:44

@dont be such a jew: miért állítod, hogy nem áll fenn az eshetősége? Hogy határozod meg azt, hogy mi az, aminek _nem áll fenn_ az eshetősége? Lehet, hogy nem érted a kifejezést. Segítek, egy mai hozzászólásomból kiolvasható a válasz - már ha nem ismernéd a fogalmat vagy hibásan használnád.

Montefiore 2014.11.23. 19:19:52

@dont be such a nazi: igen, ez egy jó megoldás lehet.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:20:48

@dont be such a nazi: Ebben igazad van.De a szavazati jog megvonása nagyon kemény dió.Gyakorlatilag lehetetlen.Sok évig eltart, ha egyáltalán sikerül elindítani.
Olyan, hogy valakit egyik napról a másikra kirúgnak, kizárt dolog.Hiába ismétled el 100szor.
@Moin Moin: Sajnos csak egy egyszerű cukrász vagyok!
De én nem is akarok állampolgárságot.Sokan vannak itt nem eu-s országból is, és biztos, hogy 5év után (legális, bejelentett munkaviszony) kérhetsz letelepedési engedélyt, ami korlátlan időre szól.
A jobbikot nem értem miért degradálod le, 20%-os párt.

Gerilgfx 2014.11.23. 19:32:09

@Sexual Harassment Panda:

1. Versenyképes termékeket kell előállítani, amit el lehet adni itthon is, és külföldön is. Ennek a ténynek az EU-tagságunkhoz nincs köze, bár az EU ezt enyhén hátráltatja - hisz az eu gyáraiban robotolva ezt elég nehéz elérni.

2. A védővámoknak ehhez a témához nincs is semmi köze - én pedig sosem mondtam olyat, hogy ne kössünk kereskedelmi szerződéseket bizonyos államokkal, ahová eladhatod

3. A vámoknak lényegében semmi köze egy gazdaság teljesítőképességéhez. Ha megnézzük pl Izraelt, úgy növekedik brutálisan a gazdaságuk évről évre, hogy az országukban csak homok van, a világ egyik felén be vannak tiltva a termékeik, a másik felén meg korlátozva.

4. Ha neked ez a kis fos porfészek nem tetszik, akkor felesleges rá pocsékolnod az idődet. Vannak annyira Nagy, Modern, Vámmentes, Európai, stb országok, ahol szerintem jól éreznéd magad. A kommentjeidet olvasva te már nem is itthon élsz. Akkor meg szarj le minket, és éld boldogan a saját életed az új hazádban, itt meg majd mi eldöntjük, hogy mi/hogyan lesz.

Gerilgfx 2014.11.23. 19:35:04

@Moin Moin: Alapvetően teljes téves megítélés az, ha egy politikai pártot vagy mozgalmat komplexusokkal akarunk magyarázni, lerendezni. Komoly pszichológus éppen ezért nem is tesz ilyet. Vehemensen megtagadta és visszautasíotta ebben az ügyben a nyilatkozást többször már például Csernus, akivel egyáltalán nem értek egyet sokszor...

Szóval ez nem így működik, hogy a Jobbikosok komplexusosak, az SZDSZ-esek pedofilok, sötöbö..

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:35:29

@Gerilgfx:
Szóval, ha kilépünk az euból, akkor ugyanúgy megy tovább minden, mint eddíg?Ugyanúgy az eu-ba fog menni a termékeink 80%-a?
Akkor mi értelme az eunak?Ugye ezt te sem gondolod komolyan?

Gerilgfx 2014.11.23. 19:41:55

@Sexual Harassment Panda: Pedig de, ugyanígy menne tovább minden. Megkockáztatom, hogy már azelőtt is az EU-ba ment a termékeink 80%-a, mielőtt tagok lettünk volna, és gondolom ezután is oda menne. Az, hogy a termékeink 80%-a az EU-ba megy, az azért van, mert itt van mellettünk. Ha ezek a termékek nem lennének versenyképesek, nem vennék meg őket az EU-ban, és sehol sem. Te sem vennéd meg őket. Másrészről pedig engem nem érdekel, hogy a termékemet a szomszéd pisti veszi meg, heinrich münchenből: szerinted én hol, és milyen magasról szarom le? Fizessen érte, és kész. Az ilyen jajatermékünkazeubamegy jellegű kirohanások baromságok.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:53:03

@Gerilgfx: Tévedsz.
Ha nem lennénk tagok, a termékeink eladhattatlanok lennének, mert vám terhelné őket.
A legnagyobb cégek, mint pl Audi, szépen arrébb menen 100km-t, és ennyi.
Úgyhogy hülyeségeket beszélsz.
Lezárt határok mögött élénk, Albánia szintjén.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 19:55:01

@Gerilgfx: Ja, és elmondhatnád azt is, milyen munkát szánnál a sok 100.000 külföldről hazatérni kényszerülő volt eu-s állampolgárnak.Ők biztos majd nagyon megértőek lesznek!

Gerilgfx 2014.11.23. 19:59:54

@Sexual Harassment Panda: Tévképzet - ha vám terhelné a termékeinket bizonyos országokban, akkor a bizonyos országok termékeit is vám terhelné őket a mi országunkban. Az eladási volumen mindkét oldalon azonos maradna, azonban a termékek nagyobb hányadát kellene a belföldi piacon értékesíteni, és kisebb hányadát a külföldin. Ez egyszerű matematika.

Az Audi nem a mi termékünk. Mi nem tulajdonoljuk az audit, mi olcsó gyártókapacitást biztosítunk az Audi számára. Az Audit nem mi exportáljuk, nem mi adjuk el.

Albánia az elmúlt 10 évben duplázta a GDP-t. Mondjuk nekik volt honnan feljönniük, így azért még messze vannak tőlünk, viszont mi kb ugyanott vagyunk, mint 10 éve.

Szóval az EU tagságunk került neked eddig személyesen 3-6 millió forintodba, csak a GDP adatok alapján.

Ez a beszélgetés kezd a részedről valamiféle nagyon furcsa álomvilággá változni, légyszives, nézz utána az állításaidnak, mielőtt megpróbálnál belevonni :D

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:01:50

@Gerilgfx: Attól még az Audi sok ezer embernek ad munkát.Német vállalatok még többnek.Az euban is sok 100.000 ember dolgozik, akiknek haza kellene jönniük.Szerintem te beszélsz faszságokat.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:05:00

@Sexual Harassment Panda: kb 1.8 millióan dolgoznak a versenyszférában ma magyarországon. 1 millióan valamilyen formában az államnak dolgoznak. Van 1-2 millió nyugdíjas és diák, a többiek pedig nem dolgoznak. Most hogy 3-4 millió ember nem dolgozik, vagy 3.1-4.1 millió... Az ország számára igazából mindegy.

Persze az emberek számára nem mindegy, én bízom benne, hogy a külföldi kapcsolataikat felhasználva sikerrel tudnának mind az itthoni piacra, mind pedig exportálható termékeket létrehozni, ez azonban csak egy komolyabb adócsökkentési hullám után lehetséges - amit persze az EU tagságunk felszámolása után már könnyebben kivitelezni is lehet.

Az is spekuláció, hogy a külföldön dolgozó magyarokat mindenhonnan szó nélkül hazavágnák. Talán lesz 1-2 ország, ahonnét hazaküldenék őket, de humanitárius katasztrófát ez aligha okozna.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:06:55

@Sexual Harassment Panda: Én nem beszélek faszságokat, én értelmes, szabadon elérhető forrásokkal alátámasztott tényeket magyarázok, veled ellentétben, aki bolsevik jellegű, tényeket nélkülöző, rémületkeltésen alapuló, megalapozatlan, összefüggéstelen, rémálom-szerű euro-pr propagandát szajkóz abban reménykedve, hogy egy nap majd jön egy mézes kanál az égből csak őérte, és megjutalmazza majd egy misztikus simogató kéz, amiért ilyen okos és ügyes volt.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:10:03

@Gerilgfx: Erről szól a poszt.Olvasgass kommemteket.Ha megszűnik az eu-tagságunk, akkor hazaküldik őket.Nyilván ez neked teljesen mind1, de nekik nem.Milyen csodás élet vár ránk, a lezárt határok mögött!
Amiket írsz, hihetetlen hülyeséghalmaz.Akkor ennyierővel, ha kilépünk az euból, rettenetesen szárnyalni keezd a gazdaság.persze.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:11:29

@Gerilgfx: Aha.Akkor az egész eunak semmi értelme?
Aki most eu-s jogon dolgozik kint, az ugyanúgy maradhatna kint?Nem hinném.
Nem hiszek neked, nem értek 1et veled.Hagyjuk abba.Szvsz.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:13:34

@Sexual Harassment Panda: No de kérem, ne adj a számba hülyeségeket, én nem mondtam olyat, hogy *zárjuk le a határokat*.

A nyugati típusú, nem eu-tag országok gazdasága pedig jelentősen jobb, és nagyobb mértékű növekedést produkál, mint az eu-tagoké.

Montefiore 2014.11.23. 20:14:34

@Gerilgfx: "ha vám terhelné a termékeinket bizonyos országokban, akkor a bizonyos országok termékeit is vám terhelné őket a mi országunkban. Az eladási volumen mindkét oldalon azonos maradna, azonban a termékek nagyobb hányadát kellene a belföldi piacon értékesíteni, és kisebb hányadát a külföldin."

Tévképzet.

Képzelj el két országot, az egyszerűség kedvéért: az egyik egy tízmilliós közepesen fejlett, de trendjében a környezetéhez képest lemaradó ország, a másik egy négyszázmilliós fejlett tömb. Amíg nincsenek vámok, addig az első ország képes a piacon maradni egyébként bárhonnan pótolható termékeivel, mert viszonylag olcsó. A vámok miatt viszont ezek a lehetőségei nagyon leszűkülnek. Importálnia viszont szükséges, jellemzően éppen olyasmit fog importálni, amit kénytelen importálni a nagyobb tömbből. Alapvetően az exportja jó részéhez is importálnia kell. Az export, az import fedezete szűkül, így az export is szűkül, ettől pedig a belső vásárlóerő is szűkül, következésképpen nem lehet a termékek "nagyobb hán yadát belföldön értékesíteni".

"Az Audi nem a mi termékünk". Komolyan érdekel, milyen jelentésben használod, milyen csoportot jelöl itt a "mi".

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:15:30

@Gerilgfx: Aha.Ha nem vagyunk eu-tagok, akkor a schengeni tagság is megszűnik.
Ez itten a probléma.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:16:31

@Montefiore: Ő pontosan az ellenkezőjét mondja, mint eddíg tudtuk.Na akkor mi az igazság?

Gerilgfx 2014.11.23. 20:17:26

@Sexual Harassment Panda:

számunkra nincs értelme az eunak.

persze vannak olyanok, akik a 9 millió magyart szívesen lecserélnék 9 millió arabra és négerre, hogy mégolcsóbban jártsanak audit, és telefont. számukra van értelme az eunak.

az meg, hogy esetleg az veszélyeztetne bármit is, hogy 1-2-300ezer embernek esetleg haza kell jönnie, ráadásul úgy, hogy ők jóval tehetősebbek, és gazdagabbak is mint mi, egyszerűen egy nem reális gazdasági félelem - függetlenül attól, hogy tényleg haza kell jönniük, vagy sem.

Előbb utóbb ők is hazajönnek álltalában, kb azután, miután másodszor verik agyon telefonért őket pakisztáni vendégmunkások a nyílt utcán.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:19:31

@Gerilgfx: neked lehet hogy mind1 hogy haza kell jönniük, de nekik nem.Iszonyatos baromságokat beszélsz.Egy hülyeséghalmaz, egy katyvasz az egész.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:22:54

@Montefiore: A termékeket nagyobb hányadát, ha kisebb a külföldi piac számunkra, belföldön kell értékesíteni, a kieső külföldi termékeket belföldről kell - és lehet - pótolni. Ebben nincs semmiféle tévképzet, ez egyszerű matematikai tény.

Ha nincs danone csokis chips, akkor sárbogárdi csokitermelővállalat (nem, szerintem nincs ilyen, csak kitaláltam valamit...) logójú csokiscsipsz van két héten belül a boltokban.

Így működik a kapitalizmus.

,,mi'' <- magyar kézben lévő, magyarok által tulajdonolt, magyarországra adózó, hasznát elsősorban magyarországon tároló és magyarországon elköltő, a piacgazdaság szabályainak megfelelően versenyképes vállalkozó, érdekcsoport, magánszemély, vállalat, cég, cégcsoport.

az, hogy az audiban 12 órázik pár ezer ember, attól az audi még NEM a miénk. nekünk abszolúte semmi közünk nincs az audihoz.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:24:46

@Sexual Harassment Panda:

Ha elolvasnád is, amit írok, akkor látod, hogy írtam is, hogy az kizárólag ezeknek az embereknek jelenthet problémát, ha haza kell jönniük.

Vagy most akkor elmondod ugyanazt, amit én, előadva, mintha a saját gondolataid lennének? :P

Ez bíztató, mert akkor legalább tudom, hogy elolvasod, amit írok.

Tények felsorolása nem katyvasz. A tényeket, valóságot, alapvető piaci ismereteket nélkülöző, sárdobáló bolsevik jajdejóazeu propaganda, na az a katyvasz.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:26:20

@Gerilgfx: Nyilván.A belső piacokon ugyanannyit tudunk értékesíteni, mint egy 500milliós piacon.Értem.LOL

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:27:29

@Gerilgfx: Milyen tények?A te tényeid.
A te egyoldalú véleményed.
Fogadjunk hogy jobbikos vagy!

Gerilgfx 2014.11.23. 20:28:04

@Sexual Harassment Panda: Ha az euból való kilépéssel szerinted megszűnik a külföldi piac, akkor nagyon sajnálom, de itt olyan jellegű tévhitekkel állok szemben, amik ellen nem biztos, hogy érdemes energiát pazarolni.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:28:29

@Gerilgfx: Gondolom a magyar munkaerőpiac simán felszívná azt a pár100.000 embert.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:28:57

@Sexual Harassment Panda: Mi? Albánia GDP adatai egyoldalú vélemény? Vagy az Audi tulajdonjogai is az én véleményem? Ne röhögtesd ki magad.

Semmilyen pártnak nem vagyok tagja, és soha nem is voltam.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:29:13

@Gerilgfx: De ha nem vagyunk tagok, akkor kiszorulunk a piacról.Nem leszünk tagjai a kereskedelmi/vámuniónak.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:29:42

@Sexual Harassment Panda: Igen, a magyar munkaerőpiac természetes fluktációja évi 2-400ezer ember.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:30:19

@Gerilgfx: Én nem értek veled egyet.Szerintem amit mondasz, az hülyeség.
Ha lesz szavazás, én nem a kilépésre fogok szavazni.A témát a magam részéről lezártam.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:31:09

@Sexual Harassment Panda:

Akkor szorulsz ki egy a piacról, ha nem vagy hajlandó versenyképes termékeket gyártani, hanem üldögelni, érdemi munka nélkül szakérteni akarsz, 80%-os adót szedő államapparátust üzemeltetsz, hogy ebből dőzsölhessen az elit, ha senki nem ért semmihez, csak rabszolgamunkában műanyagokat pattint össze a flextronicsban. A vámmal kapcsolatos problémák egy sokadlagos tényezőt képviselnek egy gazdaság sikerességét illetően.

Sexual Harassment Panda 2014.11.23. 20:31:30

@Gerilgfx: Atya isten, mekkora baromságokat beszélsz, hihetetlen.Szerintem ha kilépünk, akkor kb a 30-as évekbe megyünk vissza.

Gerilgfx 2014.11.23. 20:32:29

@Sexual Harassment Panda: Én egyszerűen szabadon, interneten elérhető források alapján (amikre 5 másodperc rágooglizni) a te meglátásaidat és álláspontodat cáfoló tényeket és gondolatmeneteket fogalmaztam meg. Itt nem játszik szerepet az, hogy szerinted vagy szerintem mi a hülyeség, ezek tények.

Montefiore 2014.11.23. 20:47:10

@Gerilgfx: "A termékeket nagyobb hányadát, ha kisebb a külföldi piac számunkra, belföldön kell értékesíteni, a kieső külföldi termékeket belföldről kell - és lehet - pótolni. Ebben nincs semmiféle tévképzet, ez egyszerű matematikai tény."

Nézd, ezen a blogon nincs arra lehetőség, hogy annyiszor ismételgess egy állítást, a cáfolataként elmondottak cáfolatára irányuló próbálkozás helyett, hogy az tömegkommunikációs alapon igazságként rögzüljön. Ennélfogva az ismétlés arra látszik utalni, hogy a cáfolatával nem tudsz mit szembeszegezni. Egy ekkora, ilyen fejlettségű ország komparatív előnyei drasztikusan csökkennek a termékeire bevezetett védővámokkal, míg a négyszázmilliós fejlett tömb termékeié nem változnak lényegesen. Az export importhányada pedig igen nagy, ennélfogva ha az export csöken, az importnak is csökkenni kell, vagy a fizetési mérleg száll el, amíg lehet, de egy ilyen országot semmi nem véd a fizetési mérlegromlás következményeitől. A belső kereslet is csökken, az eddig exportált termékek hazai megtermelése pedig tőke és technológia nélkül nem képzelhető el.És goto 1.

"mi" a "magyar kéz", azaz a magyar állampolgárságú személyek tulajdonlása nem értelmezhető kollektive. A tőzsdei társaságok tulajdonlása pedig pillanatonként változhat, és csak arra a jogi vagy természetes sezmélyre vonatkozik, aki ténylegesen tulajdonos. Attól, hogy XY magyar állampolgárságú személynek akár többségi részvényhányada van az Audiban, attól még neked nem lesz semmi ilyesmid. Az esetleges nyereséget pedig éppúgy "kiviszi", ha egy ország körülményei nem alkalmasak a beruházások fejlesztésére, mivel konvertibilitást feltételezve a bankok a náluk elhelyezett betéteket pillanatonként allokálják oda, ahol az jobb megtérülésű, biztonságosabb stb. befektetéseket finanszíroz. HA a körülmények megfelelők, jön tőke, ha nem megfelelők, nem jön tőke, akár külföldi, akár belföldi, a nemzetgazdaságilag releváns beruházások esetében. A külföldi cégek adóznak Magyarországon, már amennyire az adóverseny és a tőkeéhség miatt nem kellett adókedvezményeket adnia az államnak, hogy ide települjenek. A "piacgazdaság szabályainak megfelelően versenyképes" - a piacgazdaság szabályai elsősorban a tőke és az áruk és a személyek szabad áramlását és a vállakozásoknak a befektetők állampolgársága szerinti megkülönböztetésének tilalmát írják elő, egyes speciális esetektől eltekintve.

Egyszóval az Audi tulajdonlásának kapcsán adott értelmezésed a "mi"-re, egy nemlétező kollektívumra utal. Neked attól egy fityinggel sem lesz többed, ha Kovács úr az Audi részvényese, és akkor sem lesz kevesebb, ha Schmidt úr.

Viszont aki az Audiban dolgozik, annak nagyon sok köze van az Audihoz, ha te nem ott dolgozol, akkor szinte nincs, eltekintve a GDP-hez és a költségvetéshez való hozzájárulásuk előnyeinek élvezetétől.

Amit te körülírsz, az egy rohamosan süllyedő spirálban elnyomorodó félautark gazdaság, nevetségesen kicsi, életképtelen üzemi mérettel.

unionista (törölt) 2014.11.23. 20:56:22

@Montefiore:
az a probléma, hogy ez az érvelés is egy naiv hitre épül. mert ezek szerint régen össze kellett volna omlania a meglehetősen autark svájcnak.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.23. 21:10:06

@Montefiore: az mondjuk egyszerü tény hogy a nem eurozónás eu tagok jobban teljesítettek mint az eurozónásak, a nem eu-s nyugat európai gazdaságok meg jobban mint az eu-s gazdaságok

tehát az integráció el van baszva

utóbbiaknál csak az ex-varsói szerződéses országok teljesítettek jobban, persze alacsony bázisról

Jelenleg, ha az eu-ban nem lennének ex komcsi országok, akkor tartósan negatív lenne a GDP növekedés, ha nem lennének a bevándorlóik, akkor még negatívabb.

ez a helyzet, ezzel jobb ha szembenézünk

tekkintve, hogy az átlag 3-4% GDP növekedéssel is csak alig érzékelhetően közeledett 20 év alatt az életszínvonalunk az eu-s -hoz, a köv. 20 évre kinéző max átlag 2% GDP növekedés nem kelt bennem illúziókat

tehát lehet, hogy a magyaroknak nagy előny lesz nemsokára a félázsiaiságuk

Gerilgfx 2014.11.23. 21:10:33

,,Nézd, ezen a blogon nincs arra lehetőség, hogy annyiszor ismételgess egy állítást, a cáfolataként elmondottak cáfolatára irányuló próbálkozás helyett, hogy az tömegkommunikációs alapon igazságként rögzüljön.''

ez remek, akkor neked, és a többi europr ,,érvelőnek'' ideje lenne az ebbéli tevékenységét abbahagyni.

,, Ennélfogva az ismétlés arra látszik utalni, hogy a cáfolatával nem tudsz mit szembeszegezni.''

eddig egyetlen cáfolatnak sem sikerült a részetekről elhangzania, semmire nem adtatok cáfolatot, sőt, még meg sem próbáltátok ezt.

,, Egy ekkora, ilyen fejlettségű ország komparatív előnyei drasztikusan csökkennek a termékeire bevezetett védővámokkal, míg a négyszázmilliós fejlett tömb termékeié nem változnak lényegesen.''

Bárcsak Magyarország egy olyan ország brutális iparú ország lehetne, hogy ezt elmondhasd. Bárcsak azon sírdogálhatnánk, hogy az EU elvesztésével felvevőpiacot vesztünk el. Csakhogy a valóság nem ez. A valóság az, hogy az iparunkat, felvevőpiacainkat, versenyképességünket, életszínvonalunkat folyamatosan, az EU hatására vesztjük el. Ezek itt egyedül a nyilvánvaló tények.

,,A belső kereslet is csökken''
Tudod, mitől csökken legjobban a belső kereslet? Ha emberek százezrei külföldre mennek mosogatni...

,,a magyar állampolgárságú személyek tulajdonlása nem értelmezhető kollektive''
Miért ne lenne értelmezhető azon kívül, hogy te nem szeretnéd értelmezni? :P

,,Attól, hogy XY magyar állampolgárságú személynek akár többségi részvényhányada van az Audiban, attól még neked nem lesz semmi ilyesmid.''

És éppen ezért nem vezet sehová az Audiban való műanyagösszepattintás iparként való magasztalása...

,,mivel konvertibilitást feltételezve a bankok a náluk elhelyezett betéteket pillanatonként allokálják oda, ahol az jobb megtérülésű, biztonságosabb stb. befektetéseket finanszíroz.''

Köszönöm, hogy ilyen szépen, szakmailag segítesz megfogalmazni, miért fontos az, hogy mi legyünk magyarországon a tulajdonlók.

,, HA a körülmények megfelelők, jön tőke, ha nem megfelelők, nem jön tőke, akár külföldi, akár belföldi, a nemzetgazdaságilag releváns beruházások esetében (....)''

Alapvetően nincs olyan, hogy nemzetgazdaságilag releváns beruházás, Magyarországon ilyen az elmúlt 30 évben nem történt, talán a Paksi bővítés kivételével. Ez épp olyan bullshitszöveg, mint az irodaergonómia.

A tőke nem úgy működik, hogy jön a bank, aztán adja a tőkét, és ide-oda teszi.

A tőke az, amikor egy cukrász nyit egy cukrázdát, tudását, erőforrásait felhasználva egy bizniszt csinál, termékeket nyújt, amelyeket értékesíteni lehet.

A tőke a terméklétrehozóképesség szinonímája, nem valami megfoghatatlan spirituális valami, amit a bank ad oda, ha szép európai szólamokat énekelsz neki jambikus pentameterben.

,,Egyszóval az Audi tulajdonlásának kapcsán adott értelmezésed a "mi"-re, egy nemlétező kollektívumra utal''
Tehát mi, magyarok egy nem létező kollektívum vagyunk. Ez nagyon érdekes gondolatmenet, vagy csak célmeghatározás a jövőre tekintve? :P

,,Viszont aki az Audiban dolgozik, annak nagyon sok köze van az Audihoz''

Legyünk őszinték és reálisak, aki az Audiban dolgozik, annak személy szerint teljesen mindegy, hogy az Audiban, a Flextronixban, a Közgépnél, akármilyen vállalatnál, vagy épp a kertedben a parlagfű írtásán dolgozik...

,,Amit te körülírsz, az egy rohamosan süllyedő spirálban elnyomorodó félautark gazdaság, nevetségesen kicsi, életképtelen üzemi mérettel. ''

akkor az ilyen gazdaságok miért növekednek 5-50x gyorsabb ütemben, mint az európai? megintcsak egy olyan állítást hallhattunk, aminek nincs köze a valósághoz. be lehet írni nyugodtan googleba az adott ország és a gdp kulcsszavakat, ami kiírja, hogy hol mekkora a növekedés.

Javaslom, hogy még mielőtt gazdasági kérdésekben véleményt alkotnál, ezeket az alapvető információkat keresd meg. Például:

www.google.hu/search?q=gdp+israel&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&channel=sb&gfe_rd=cr&ei=6T5yVLSuJ6mH8QectoHgCw

www.google.hu/search?q=gdp+russia&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&channel=sb&gfe_rd=cr&ei=Lz9yVNrlD6mH8QectoHgCw

www.google.hu/search?q=gdp+hungary&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:en-US:official&client=firefox-a&channel=sb&gfe_rd=cr&ei=_z5yVJ2UF6mH8QectoHgCw

bocsi, de nem kell a szakmaiatlan, hazug rizsa az eu nem létező gazdasági előnyeiről...

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.23. 21:13:35

Az EU egy öreg, dagadt geci, aki azt hiszi hogy mindig lesz aki dolgozzon rá, mert ez jár neki, mert ezt örökölte a 2. VH utáni status quoból.

Azt egyelőre egyetlen nyugati politikus sem meri elmondani a gyökereknek, hogy vissza kell szokniuk a munkára, bár az okosabbak már sejtik hogy nem mennek nyugdíjba.

Montefiore 2014.11.23. 21:15:11

@unionista: Nos, nem. A nem releváns analógiák félrevezetőek, Svájcnak lényegében minden mutatója, a tőkeeellátottságtól, a termékei általános versenyképességéig, a nemzeti jövedelméig, a komparatív előnyeiig, a nemzetközi gazdaságba való beágyazottságáig (teljes tévedés Svájcot autarknak nevezni, Svájc a világ azon országai közé tartozik, amelyekben a külkereskedelem aránya a GDP-n belül nagyobb mint minden egyéb, meghaladja az 50%-ot) szignifikánsan, az összehasonlíthatóság határáig különbözik a magyarétól.

Krisz11 2014.11.23. 21:17:44

@Viktor Mutyin:
"tehát, a "logikád" mentén, határozottnak kell lennünk Orbán Viktorral"

Nem, mert Orbán nem az EU. Ne foglalkozz a logikával, mert úgysem megy. Maradj, az olvasásnál.

Gerilgfx 2014.11.23. 21:18:46

@Tiszteltetem Brüsszelet: Azt hiszem, lassan ideje tényfeltáró cikket írnom az euról, és hogy ez a baromkodás eddig mennyibe is került nekünk. Eddig a pontig tűrtünk.

Krisz11 2014.11.23. 21:19:22

@Κara kán:

"Látom te itt végezted"

Szállj le a közgáz témáról, nem vagyunk egy súlycsoportban.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.23. 21:21:25

@Montefiore: Azt vágod hogy miért számolják új szabályok szerint a GDP-t az EUban mostantól?

Mert ha a régi szabály szerint számolnák akkor az EU unbloc 2014ben 0,0%-kal növekedett. Igy meg 0,2%-kal.

Ott vannak a szeren.

unionista (törölt) 2014.11.23. 21:21:46

@Montefiore:
na jó, de védik a piacaikat, és elég drágán termelnek. tehát már össze kellett volna omlaniuk.

egyetmondok 2014.11.23. 21:24:50

@HellerZ:
Az ország nem felét,de többet is "feladnék".
Egy nemzet lefelé és felfelé sokkal többet tud zuhanni vagy éppen nőni, mint a méterben kilométerben számolható államhatár.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.23. 21:25:32

Persze annyira én se vagyok okos hogy ha nem EU akkor mi.

Mindenesetre az elmúlt években még nagyobbat szoptunk volna ha eurónk lett volna, jól jön az öreg forint most.

Krisz11 2014.11.23. 21:31:05

@Moin Moin:

"Az, hogy a Jobbik „baromságokat beszél”, feltűnik sokaknak – ezért van csak annyi szavazója, amennyi."

Na persze.. "csak 1 millió"
Viszont a józan, européer politikát folytató együtt PM-nek vagy DK-nak fele annyi sincs :D. Hihetetlen szinvonaltalanul érvelsz.

"A Jobbik .. pszichológiai jelenség: .. azok támogatják, akiknek .. igényük van. (Frusztráció, feloldhatatlan bizonytalanság-érzés, kisebbrendűségi komplexusok, .. stb.)

Az ország 20%-a. Érdekes, hogy amikor még nem volt jobbik, és a szavazóik otthon maradtak, vagy másra szavaztak, akkor pszichológiailag rendben voltak?

Milyen halandzsát fogsz kitalálni, ha elérik a 30-40%-ot? Akkor mindenki komplexusos lesz?

Montefiore 2014.11.23. 21:39:30

@Gerilgfx: Nézd, ezen a ponton,szerintem az olvasók számára elégséges anyag áll annak az eldöntésére, kinek az állításai koherensek és racionálisak és ki az, aki ténytagadó és/vagy irreleváns analógiákra építő iedológiacentrikus szöveget nyom, a "magyar kézről", a "mi autónkról", az EU-n kívüli európai országok (Svájc, Norvégia) kiinduló helyzetének és távlatainak értelmetlen összehasonlításáról a periférikus, leszakadó országéval. Az EU-ból való kilépés az ilyen országok számára - már amennyire a jövőre nézve érvényes állításokat lehet tenni - a rövid távú államcsőd, majd fenntarthatatlan, nevetséges üzemméretű nyomorú autarkia, középtávon pedig a mai orosz geopolitika trendjét meghosszabbítva - az orosz érdekszférába és a véres orosz agóniába való bevonódás. Ott lehet ilyesminek értelme, ideiglenesen, vagy esetleg középtávon, ahol a nemzeti valuta leértékelése a kérdés, és a gazdaság mérete és potenciális teljesítőképessége elég nagy, bár többnyire ott is arra használnák a dolgot, hogy elodázzák az elodázhatatlan, a merkelinél jóval komorabb reformokat, mint mondjuk Olaszországban.

Én különben nem gondolom, hogy Magyarország esetében ezt az EU-tagságot erőltetni kellene. Az EU-nak semmi különös haszna belőle, jelenlegi kormányzata pedig kifejezetten nem kompatibilis az alapvető eljárásrenddel és közös értékekkel. Fontos, hogy mindenki, aki európai polgár akar maradni, időben megfontolhassa, mit tegyen, a többi meg csinálja végig a folyamatot, amiképpen jónak látja.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.23. 21:45:03

@Montefiore: 'Én különben nem gondolom, hogy Magyarország esetében ezt az EU-tagságot erőltetni kellene. Az EU-nak semmi különös haszna belőle, jelenlegi kormányzata pedig kifejezetten nem kompatibilis az alapvető eljárásrenddel és közös értékekkel.'

Ehhez képest 3 beszólástól összefosták magukat, és dőlni kezdett a lóvé: www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/hozzank_ozonlik_most_a_legtobb_eu-forras.204643.html

Megéri sipákolni.

Moin Moin 2014.11.23. 21:51:45

@Krisz11: Bizony a Jobbik (mint minden radikalizmus) alapvetően frusztráció-alapú jelenség: a hosszasan fennálló stresszhelyzet rontja a kognitív agyi funkciókat és hatni engedi az ősibb, ösztönös-agresszív késztetéseket. Éppen ez az oka a "kognitív pártok" mai alacsony támogatottságának is: hiszen azok nem érzelmi-indulati alapon politizálnak, hanem racionálisan, és/vagy szakpolitikai érvek mentén.

Meg kell jegyezzem, hogy amit a Jobbikkal kapcsolatban leírtam, az ugyanúgy áll a baloldali-radikális pártok híveire is, tehát ez nem jobb-, vagy baloldaliság függvénye. Az, hogy egy adott személy éppen a jobb-, vagy baloldali radikalizmusra lesz-e fogékony, alapvetően az egyén és az adott társadalmi közeg szocializációján és kondicionáltságán múlik. Így pl. a gyurcsányista balos nyuggerek, vagy a minapi tüntetésen CCCP-mezben ordibáló, magát "kommunistaként" meghatározó szónokfiú is a frusztrált-tartósan stresszelt lelkiállapot "termékei".
Ezt a politológiai viselkedéstan szépen és precízen leírja.

Moin Moin 2014.11.23. 21:54:32

@Gerilgfx: Már elnézést, de Csernus nem pszichiáter, hanem celeb.:-) Őrizkednék attól., hogy közpolitikai és társadalmi kérdésekben érvként hozzam fel a viselkedését...

Egyebekben pedig ld. a Krisz11-nek 21:51:45-kor írott válaszkommentemet!

Moin Moin 2014.11.23. 22:00:13

@Sexual Harassment Panda: A nem eu-s országokból érkező munkavállalóknak azért kell letelepedési engedély, mert ők nem élvezik az EU-n belüli polgárokra vonatkozó szabad lakóhely-megválasztási jogot. Így nekik adott időnként újra és újra kérelmezniük kell a tartózkodási engedély meghosszabbítását, amelynek jogalapja a munkavállalási engedély és a munkaszerződés lehet (általában).

Eu-s tagállamok polgárainak efféle tartózkodási engedélyre nincs szükségük.

Melyik városban/tartományban élsz - ha nem titok? Mir san in Minga, in Boar.:-)

Krisz11 2014.11.23. 22:08:07

@Moin Moin: "azok nem érzelmi-indulati alapon politizálnak, hanem racionálisan, és/vagy szakpolitikai érvek mentén"
Szerintem, ha így lenne még most is hatalmon lennének. Viszont a pénztárcájuk mentén politizálnak, vagy külföldi geopolitikai érdekek mentén. Esetleg a hatalom megszerzése mint cél mentén. Talán ezért lehet némi frusztráció az emberekben 25 évvel a módszerváltás után.
Innentől kezdve racionálisnak tűnik, ha váltani akarnak. Szakítani a 25 évvel.

Moin Moin 2014.11.23. 22:20:30

@Krisz11: Racionális váltást ráció mentén érdemes tenni, nem pedig irracionális félelmek, szorongások által vezérelten.

Abban egyetértek veled, hogy az elmúlt 25 évben vajmi kevés olyan kormányzási minta létezett, amely egyszerre lett volna kompetens és közcél-orientált. De ez nem ok arra, hogy egy inkompetens és a közjót nagyon érzelmi oldalról felfogó modellt (a szélsőjobboldali nacionalizmust) tegyük döntési pozícióba. A legtöbb Jobbik-hívő nem is igazán radikális nacionalista, hanem "csak" egy sikeres magyar társadalom nyugodtan élő polgára szeretne lenni, ám ehhez nem ismeri az adekvát eszközöket. Az új közpolitika egyik fontos feladata éppen az lesz, hogy ezeket az adekvát eszközöket ismertté és elérhetővé tegye az állampolgárok számára. EZ nem kicsi és nem is egyszerű folyamat - de más út a valódi sikerhez nem vezet.

dont be such a jew 2014.11.23. 22:34:41

tisztelném én a cseheket, kultúrált nép meg minden, csak 2 dolgot tudnék megszokni, de nem megy

1.mindenhol ott vannak a ronda kutyáik, kocsmában, villamoson, mindenhol

2.állandóan az utcára hugyálnak, nem bebaszva mint demszky, hanem full józanul is

baszki

Sexual Harassment Panda 2014.11.24. 09:55:42

@Moin Moin: Neuburg an der Donau, Oberbayern
Elég jó, csak a nyelvvel szenvedek rettenetesen.

Moin Moin 2014.11.24. 10:32:51

@Sexual Harassment Panda: Oba'boarn is schee, mir san hia dahoam!:-)

...Ennyit a nyelvről.:-)

Sexual Harassment Panda 2014.11.24. 10:52:46

@Moin Moin: Én nem tartom ilyen viccesnek.Én azt gondoltam hogy jól beszélek németül, de tévedtem.
Itt csak helyiek dolgoznak, nincs auslander.
Bizony az első 2hétben volt olyan, hogy inkább haza mentem volna.A legegyszerűbb szavakat nem értettem.
Olyanokat, hogy guten abend, was machs du, etc.
A helyiek szerint is itt van a legkeményebb akcentus/tájszólás.
A főnököm felesége hamburgi, és itt van 10éve, de az ő álítása szerint is, kellett 3év, mire belejött.
Ő szerinte Bajorország egyszerűen "ausland".
A szerencse az, hogy a helyiek nagyon kedvesek és segítőkészek, és próbálnak relatíve hochdeutsche-ul beszélni, de az élet bajorul zajlik.
És most, sok hónappal később kezd tisztulni a kép, amikor hallom mit beszélnek, rájövök mit is mondanak, és bizony néha a fejemet fogom!
Brutális!
Egyszer felveszem telefonnal amit mondanak, és megmutatom, hogy szörnyűlködjetek!
Neuburgtól még távolabb, egy Bergen nevű bajor falu, konzervatív, csöndes, tiszta, steril.Istenesképek az utcán, a falakon, mindenhol, de soha , senki nem hisztizett, hogy ez micsida kirekesztés, micsida nácizmus, itt valszeg sosem lesz melegházasság.

Moin Moin 2014.11.24. 13:24:10

@Sexual Harassment Panda: felesleges felvenned, ui. születésem óta ezt hallgattam. Dédszüleim ui Landshutból származtak, így a nagyszülőktől egyenes út vezetett nálam az oba'boarischa Mundoa'tig.:-)

Akkor te is így élhetsz: www.youtube.com/watch?v=0lLm7EwwwxY

Viszont: amikor én jártam egyetemre Hamburgban és dolgoztam Kielben, én sem értettem a plattdeutsch-ostfriesländer kombót.:-)

Konzi bajor falvak: ha tudnád, mi minden folyik ott az istenkés-szűzmáriás homlokzatok mögött! I könnt, e'zei'en!:-)

borzimorzi 2014.11.24. 14:38:26

@Moin Moin: Én ebben nem lennék olyan biztos. Az oroszok hosszú távra terveznek. Egy generáción belül a muszlimok minimum megkétszerezik, de inkább megháromszorozzák létszámukat számos, Németország szomszédságában levő országban. Márpedig ha a szomszédságban merényletek vannak nap mint nap, és Franciaország déli része épp le akar szakadni, majd kalifátust létesíteni, akkor a németeknek kisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy mi van Magyarországon.

Nem szabad ezt megvárni, hanem időben kell leállítani a nemzetvesztő és országrontó Orvbán-bagázst. Sajnos, a tüntetések még mindig nem érnek össze, elszigetelt érdekcsoportok tüntiznek csupán.

És sajnos, közben vagy egy hatalmas, 3-3,6milliós választói tömeg, akik eddig még minden választást el tudtak dönteni, és akik nem érzik a bőrükön, mennyire lefelé megy a szekér. Igen, ők a nyugdíjasok. Mert a nyugdíj, ugyebár, mindig megjön, akárki is van kormányon. És követelik rendre az emelést olyan generációktól, amelyeknek a tagjai jó, ha 30-40%-os helyettesítési rátával tudnak majd elmenni nyugdíjba, szemben az ő 80+%-os helyettesítési rátájukkal. És persze majd valamikor 70 felé, nem pedig még ötvenes éveikben, mint a mai nyugdíjasok közül sokan.

Üdv:
b

Üdv:
b

Moin Moin 2014.11.24. 15:20:53

@borzimorzi: Az oroszok rögtönöznek - hosszútávra legfeljebb vágyaik vannak!:-)

Avagy: hogyan tervezhetne hosszú távra és offenzíven az a hatalom, amelynek gazdasági létalapja egy olyan tényezőtől (az olajártól) függ, amelyre gyakorlatilag nincs ráhatása?

Oroszország és Putyin csak futnak az események után és igyekeznek túlélni - akárcsak Orbánék. Ez nagyon hasonló a nácik által 1934-től 1939-ig követett módszerre, mely azon alapult, hogy azért kell offenzívnek lenni/látszani, hogy a rendszer fenn tudja tartani magát, és azért kell háborúzni, hogy legyen belső legitimációnk. (A náciknak ezen kívül még azért is kellett, mert az egész rezsim gazdasága a hitelre épült, amelyet egy győztes háború által a legyőzöttekkel akartak megfizettetni... Erre - egy győztes, a költségeket behozó háborúra - az oroszoknak nincs esélyük, az ő helyzetük ezért is rosszabb a nácikénál: a háború is veszteséges nekik.)

Az iszlám-probléma pedig kezelhető, dél-francia kalifátust vizionálni nem kell. Az EU rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel az iszmalizáció meggátolható - és lassan el is kezdik ezeket alkalmazni, pl. az állampolgárság-megszerzés terén.

Nyugdíjasok: az öregségi nyugdíjasok száma 2.014.933 fő, ebből a betöltött életkor alapján fizetettek száma 1.892.554 fő. Ehhez jön még 412.897 fő rokinyugger - ezen kívül nincs jelentős létszámú járadékos csoport. A teljes ellátotti létszám 2.757.726 fő volt idén júniusban.

Így nem áll az, hogy "3-3,6 millió nyugger" dönti el a választásokat - ráadásul a nyugdíjasok/járadékosok értékorientációja és politikai választási motivációi is komplexebbek annál, hogy "ki emeli a nyugdíjamat?". (Nem tagadom, van egy ilyen csoport is, de összességében sokkal árnyaltabb a kép választói preferenciák terén is.)

borzimorzi 2014.11.24. 19:47:44

@Moin Moin: A próféta szóljon belőled muszlim ügyben! Bár tekintve, hogy Franciaország déli felében már most több a mecset, mint a templom, és Angliában is, Franciaországban is a messze legnépszerűbb, több utóbbi évben effektíve a legnépszerűbb újszülötteknek adott fiúnév a Mohamed (különféle írásmódokkal), bennem azért nem teng túl a remény...

És igazad van, én kapásból a nyugdíjasokhoz soroltam azokat is, akik mintegy másfél milliónyian szintén a redisztribúció haszonélvezői vagy rövidesen azok lesznek, és már ma is ez határozza meg a politikai preferenciáikat. Ők azok, akik vagy életvitelszerűen segélyen élnek, vagy hamarosan nyugdíjba mennek, és már csak azon vannak, hogy valahogy kibírják addig kirúgás nélkül. Ezek az emberek a lehető legkevésbé mernek bármiféle kritikát megfogalmazni a kormány felé. Konkrétan vagy nem mernek elmenni szavazni, vagy azt képzelik, hogy a nekik ilyen-olyan ócska munkákat adó fideszes önkori majd úgyis tudni fogja, ha nem oda szavaztak. Nem vicc sajnos, egy hasonló helyzetben levő rokonom "okított ki", hogy én "azt csak képzelem, hogy nem tudják", mert majd urnabontáskor jól megnézik, és ő legutóbb is látta, hogy az ő szavazólapjának a sarkát "direkt meggyűrte az a nő". Gondolom, a szavazóbizottság valamelyik tagja lehetett. De fortélyos félelmek igazgatnak embereket, és rettegve beképzelnek mindenféle egzisztenciális vészt mindenbe. Agyrém.

Üdv:
b

igazi Ténytár 2014.11.26. 03:44:52

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Az "ukrán adócsalók" lányával randizok által kitalált és a fizetett nickek MINDEN blogban ezt a linket másolják be a CÍME MIATT. ;-)))

1, Hogy, nem az Orbánt megbuktatni akaró AMERIKAI gonosz "tudjukkikáltal" irányított JP Morgan cikket linkelik be ?!

2, Hogy a magyar változat NEM OLVASHATÓ ?!

Vagy ilyenkor a Bayer Zsoca szerint Orbánt lelőni akaró ameriaiak, embereket kiszipolyozó gonosz multi BANKJA az hiteles forrás?

igazi Ténytár 2014.12.03. 05:39:15

@ Per pillanat ÉPPEN DOBTÁK AZ OROSZOK AZ UTOLSÓ CSATLÓSUKAT!

kar hogy azok már megint mi voltunk!
_____
"Az EU-ban utolsóként a Fidesz tartott ki a Déli Áramlat mellett. Októberben Rogán Antal kezdeményezésére fogadtak el egy törvénymódosítást, amely lehetővé tette, hogy a Gazprommal közösen mindenképpen megkezdődhessen a vezeték magyar szakaszának építése. Egy hónappal később pedig Szijjártó Péter szólt az Fidesz által egykor üldözött projekt érdekében: a külügyi és külgazdasági miniszter Belgrádban járva november 20-án arra szólította fel Brüsszelt, hogy újítsa fel a párbeszédet Moszkvával, hogy „a Magyarország energiabiztonságát erősítő gázvezeték” összhangba kerülhessen a harmadik energiacsomaggal."
____

dinitrobeneszupenisztokaiminparaetoxikarboiminsulf 2014.12.05. 22:17:42

@egy igazi Ténytár:
Hmm.

egy kis elemzést akkor ehhez:

'A Wood Mackenzie számításai szerint az amerikai palagázexport elérheti majd a 68 milliárd köbmétert. A gáztöbbletet el is kellene adnia valahol. G. Fodor Gábor szerint Kelet-Közép-Európában a Gazprom monopolhelyzetének megingatásához azt kell elérni, hogy a Gazprom ne vagy csak nagyon költségesen tudjon gázt szállítani a térségbe. És ez az a pont, ahol az amerikai palagáz üzlet és az USA geopolitikai érdekei találkoznak. A monopólium megtöréséhez az USA-nak három ponton kellene beavatkoznia. Először is befolyása alá kellene vonnia Ukrajnát, vagyis a gáz tranzitdíjának manipulálásával ellehetetleníteni a térség Gazprom általi ellátását. Másodszor, meg kellene akadályoznia a Déli Áramlat megépítését. Végül az USA egyértelmű érdeke megakadályozni, hogy a MOL többségi tulajdonában lévő horvát olajtársaság, az INA a Gazprom tulajdonába kerüljön. Ezzel ugyanis nem lenne esélye az adriai úgynevezett lng-terminálok megépítésének, amelyek nélkülözhetetlenek a térség relatíve olcsó cseppfolyós gázzal való ellátásában. Ez lenne tehát a három lépésből álló mesterterv.

A cél pedig világos: monopóliumváltás. Ha ez sikerülne az sem számítana, hogy az amerikai cseppfolyós gáz Európába szállításának határköltsége 9.3-11 dollár per millió Btu, míg a Gazprom-gáz esetében csupán 7 dollár. Verseny hiányában ugyanis Amerika mondaná meg, hogy mennyi is legyen a gázár. A mesterterv középpontjában viszont ott áll Magyarország. Mindaz, ami most a szemünk előtt zajlik, akár úgy is értelmezhető, mint elbizonytalanítani Magyarországot az orosz gáz irányába történő elköteleződéstől. (NG 1) - Az USA aggódik, hogy a Gazprom nemcsak a Mol, hanem a horvát állam által birtokolt részvénycsomagot is megszerezheti a horvát nemzeti olajtársaságban, az INA-ban - mondta Zágrábban Chris Murphy, az amerikai szenátus Európa-ügyi albizottságának elnöke. Az USA szerint hátrányos volna, ha a Gazprom vásárolná meg az INA-részvényeket, mert megnyitná előtte az utat a terjeszkedésre Délkelet-Európában. (MN 29)

...

A Gazprom május 21-én egyezett meg a China National Petroleum Corp céggel, hogy 2019-től évi harmincnyolcmilliárd köbméter gázt szállít Kínába. A szerződés harminc évre szól. Ez az a hír, amely miatt eleve kudarcra ítélt minden oroszok elleni szankció. A Gazprom igazgatótanácsában ott ül Schröder volt német kancellár. Az ukrán gázipari óriás, a Burisma Holdings igazgatótanácsában ott ül az amerikai alelnök fia és az amerikai külügyminiszter családi barátja. A németek már megépítették maguknak az északi csővezetéket Ukrajna és Lengyelország kikerülésével, így biztosítva országuknak a zavartalan gázellátást. Az amerikaiak most fognak hozzá, hogy megszerezzék maguknak és palagázuknak az ukrán piacot, ezen keresztül az európai piacot, hogy ellenőrizzék az oroszok gázszállítását, hogy befolyásolják mindezzel az európai gázárakat, hogy megakadályozzák az azeri gáz Európába jutását. Magyarország pedig áll középen, és úgy döntött, hogy megpróbálja a maga útját járni. Fölöttébb kockázatos kísérlet. S látjuk, hogy micsoda érdekeket sértünk ezzel. S látjuk mindennek a következményeit is. '
süti beállítások módosítása