1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.11.11. 09:49 HaFr

Újra itt van 1988

A fiatalok készülhetnek, újra élmény lesz Magyarországon egy korrupt, elaggott hatalom leváltása. Amiről azt hittük (meglehet, naivan), hogy nem ismétlődhet meg, itt van az orrunk előtt: vihar előtti csend és feszültség ül a politikai tájon, és bár a választók nagy része még süket e csöndre, azért az világos, hogy már nincs politikus, akinek a (ki)fizetett embereken kívül bárki hinne, a rendszer a gyorsuló erózió előtti gátszakadás állapotában van. Orbántól Vargán át a rendszer alacsonyabb rangú csicskásaiig a velejéig korrupt politikai "elit" egyik tagja sem képes már egyetlen szót kiejteni, amelyet bárki elhinne, ideértve a saját szavazóikat, és bár a kitartottak és bűnrészesek (mert a bűnrészesség az elitünk habarcsa!) még áltatják magukat, egyik szemükkel a vezért lesik, a másikkal már a kijáratot.

A rendszert -- ahogy korábban többször megírtam -- a Gyurcsánytól Lendvai Ildikón és Konrád Györgyön át Szigetváriig ívelő hivatalos ellenzék tartja még életben egészen addig, amíg vidéken a Jobbik vezette lázadás, Pesten és a nagyobb városokban az új társadalmi mozgalmak és parlamenten kívül polgári ellenzéki pártok elég erőt nem gyűjtenek, hogy elsöpörjék a társadalmon való élősködésben egységes posztkommunista rend árnyait, ideértve a Fideszt. Az utóbbi persze be fog vetni mindent a zsarolástól a titkosszolgálatokon és a nyilvánosság további gleichschaltolásán át a mozgósításig. 2015 lehet az új 1988, az ébredés éve, 2016 pedig az új '89. Az unikális magyar '89. A célja természetesen megakadályozni Orbán államfővé választását. A saját megoldásainkkal.

Ám hogy ezek hova fognak vezetni a közvetlen célon túl, az rajtunk múlik.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr356886303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ralf 2014.11.11. 10:07:13

Csak az a baj, hogy 1989-ben voltak illúzióink. Ezek időközben megdőltek. Tegyük fel, ez az rendszer, amelynek az általad történt értékelésével amúgy egyetértek, szintén megdől. Miben bízzunk? A né ugyanaz, a választók ugyanazok. Mitől nevelnének másfajta politikusokat? 1989-ben bíztunk abban, hogy a demokrácia megoldás lesz, most már látjuk, sokak nem látják annak. Mi tudjuk, mit szeretnénk, az emberek többsége - félek - leginkább azt tudja, mit nem. Félek, a reveláció elmarad, a forradalom újabb retrográd korszak kezdete lesz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.11. 10:08:07

@ralf: Sokan tanultunk azért menet közben

Erzsébet Pásztor 2014.11.11. 10:27:14

Varga Mihály érzésem szerint nem korrupt, "csak" lojális. Talán épp ő lesz a gyenge láncszem, épp ezért.
Mivel még nem találkoztak a különböző okból felháborodott rétegek, korosztályok, én nem érzem ezt a vihar előtti csendet. Alacsony erősségű vihar van. Elülhet.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.11. 10:30:56

@Erzsébet Pásztor: Igen, Varga esetében valszeg "csak" erkölcsi korrupcióról lehet talán beszélni

ParaZita2 2014.11.11. 10:54:45

@ralf: "...A né(p) ugyanaz, a választók ugyanazok...."
Nem merném ezt állítani. Pl.: Ózdon a friss prolgármester 1988-ban épp csak megszülethetett.
Minimum azt lehet mondani (mint tette HaFr is), hogy azóta sokan és sokat tanulunk (tapasztaltunk, megéltünk). Pl. volt-e 88-ban fészbukos demonstráció?
Tudom, ez csak kis technikai szempont, de a világban sok változás ment végbe, a népek is sokat változtak, 26 év már szinte egy emberöltő. A nép már nem az a nép Magyarországon sem, hány felnőtt meghalt azóta, és mennyi gyermek lett fenőtté!

Moin Moin 2014.11.11. 10:56:27

Ezzel csak az a baj, hogy az említett fiatalok szocializációja megdöbbentően hasonlít a szüleikére, így nagyon hasonló motivációk nagyon hasonló cselekvéseket indukálnak. Ezért nem hiszek abban, hogy így egy spontán történés eredményeként sokkal jobb viszonyok jöhetnek létre!

ralf 2014.11.11. 11:12:10

@ParaZita2: Nagyjából a 2000-es évek elején én is így láttam volna, azóta azonban az idő kereke mintha visszafordult volna az állami gyámkodás felé. A pártok már nem szabadságot ígértek, hanem adományokat. Aki a 80-as években született, még találkozhatott egészséges gondolatokkal, de már a 90-es évek generációja (akik tizenéves korukban jutottak el ahhoz, hogy máshonnan is informálódjanak, mint a szüleiktől) már ugyanolyan szolgalelkű szelemben szocializálódtak, mit a 80-as évek diktatúra végi korszaka. Persze több lehetőség van a kilépésre, mint akkor, de akarnak-e. Reméljük.

stoppos76 2014.11.11. 11:13:17

@ralf: A probléma, amit nem láttunk, hogy felülről vezérelt váltás volt, miközben a komcsi elit átmentette a hatalmát. Ez az, ami nem ismétlődhet meg. Ki kell söpörni a maradékát is a kommereknek és az oligarcháknak. Akkor talán... Talán elindulhatunk egy értelmes irányba.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.11. 11:19:55

Az elsöprésen és az ahhoz kellő erő gyűjtésén felül nem volna még szükség esetleg néminemű szakmai, jogalkotási, etikai/értékrendi előkészületekre?

Mert hát elsöpörni azt lehet, csak utána folytatni is kell valahogy és valamerre, sőt mi több: valakinek.
A "majd ha odaérünk, meglátjuk" nem mindig elegendő (ami eufemizmus). Sajnos én ebből semmit sem látok, ami persze lehet az én saját hibám is.

almodhi 2014.11.11. 11:24:27

@ralf: "Csak az a baj, hogy 1989-ben voltak illúzióink. Ezek időközben megdőltek."

Igen, csakhogy változik a szereposztás. 89-ben is volt egy hatalmas tömeg amelynek épp megdőltek az illúziói, és ott voltunk "mi", akiknek meg voltak illúziói.

Ez most is így van, csak "mi" megöregedtünk és átkerültünk a másik csapatba... :-(.

tamas11 2014.11.11. 11:25:40

@Moin Moin:
Egyáltalán nem osztom a tapasztalatodat (?) hogy az említett fiatalok szocializációja hasonlítana szüleikére.
Kérdéses az is, hogy mit, és meddig nevezhetünk spontán történéseknek?
A történések eredője olyan soktényezős, hogy egészen bizonyosan nem tervezhető, az eredmény előre nem látható. Egyébként egy folyamat ez, abban mikor vonnád meg azt a határt, amikor eredményről beszélhetünk?
De kételyeidet osztom, és az aggodalom sem fölösleges.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.11. 11:47:13

@Counter: nem, nem a te hibád -- vagy csak annyiban, hogy nem döntöttél úgy, hogy részt veszel benne

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.11. 11:59:15

@HaFr: Annyiban biztosan.

Hogyan, milyen elvek szerint kívánja a PKP rendezni a mostani kurzus közjogi hagyatékát?

Hogyan, milyen elvek szerint kíván a PKP megbirkózni az államigazgatást mostanra behálózó fél- és nemhivatalos hálózatokkal, információszerző és érdekérvényesítő hálózatokkal?

Hogyan kívánja a PKP újjászervezni a közigazgatást, a közhatalom országos és napi gyakorlásának módját, hogyan fogja tudni úgy visszaszorítani az állam túlhatalmát, hogy a lenyesegetett hatalmat ne privatizálják a mostani birtokosok, hanem az a népre, a helyi közösségekre és a szuverén polgárokra ténylegesen visszaszállhassék?

Ezek így kapásból lényeges kérdésnek tűnnek számomra ahhoz, hogy érdemi változást hozhasson bármiféle elsöprés. Mert hát, ismétlem, elsöpörni (viszonylag) könnyű, viszont attól még nem fognak mindezek megváltozni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.11. 12:07:33

@Counter: Időben meg fogod kapni a válaszokat

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.11. 12:19:45

@HaFr: Mennyire polgári az, hogy a polgári természetű egyéni és közösségi létezést nem kizárólagosan, de markánsan meghatározó kérdésekre a választ a polgár nem megfogalmazza, hanem meghallgatja, "amikor annak eljő az ideje"?

Persze lehet, hogy a rövid választ én értem félre.

---

Ha újra 1988 van, akkor ezeknek már 2-3 éve ismerhetőeknek, netalántán ismerteknek kellene lenniük. Számomra ésvagy általam nem azok.

Lehetséges magyarázatok:
a) Valóban újra 1988 van, ismerhetőek is, én meg hanyag/lusta vagyok, s elmulasztottam ezeket megismerni. Magamra vetek.
b) Valóban újra 1988 van, de ezek nincsenek előkészítve. Sem a PKP, sem más által. Hát, ez kínos.
c) Nincs még újra 1988. Ez nem kínos és magamra sem vetek, viszont akkor dolgozni kell rajtuk, a kérdések pedig jogosak.

Zipser 2014.11.11. 12:32:22

@Counter: A válaszok: @szom se tuggya!:(

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.11. 12:50:57

@Zipser: Hát, ha ezek a PKP válaszai is egyben, akkor még valóban nem volt itt az ideje a széles nyilvánosság elé tárni őket ;-)

egyetmondok 2014.11.11. 12:54:02

@Counter:
Mi volt pl. 1984-1985-ben annyira ismert ?
Hogy megszűnik a proletárdiktatúra állama ?
Az biztosan nem.

DrGehaeuse 2014.11.11. 13:08:16

@ralf:
Szerintem a nép is meg a szavazók se maradtak mind ugyanazok. Ezért jutott be a parlamentbe a Jobbik meg az LMP pl.
Sajnos a hatalomba kerülés és annak megtartása viszont a kádári kisemberek és nyugdíjasok tömegeinek, valamint az egyre korruptabb rendszer haszonélvezőinek a szavazataival és a választási rendszer kozmetikai kezelésével történik.
A rendszer működtetése egyre cinikusabb karrierista és törtető gazemberek polcra kerülését kívánja meg, ezért ezek választódnak ki és lesznek "politikusok".
Nem hiszem, hogy a nép vagy a társadlom csak ilyeneket nevelne ki. A rendszer kontraszelekciós mechanizmusa felelős ezek karrierjéért.
Ha most a tüntetéseken előkerülnek olyan tranzparensek és rigmusok is amik a mostani devizahitel-forintosítási javaslatot ítélik el és követelik a végtörlesztési kampányban alkalmazott 180 HUF/CHF árfolyamot, akkor azt mondom majd, hogy van remény mert az önzésen felülkerekedik az igazságérzet.
Ha nem lesz ilyen, akkor sajnos neked lesz igazad és tényleg egy újabb retrográd időszak jön.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.11. 13:09:11

@Counter: Örülök a türelmetlenségnek, de kár lenne iránytűmül fogadnom

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.11. 13:15:19

@HaFr: Egyetértek. Azért is tettem kísérletet arra, hogy az elsöprés előtt elvégzendő rengeteg munka létére figyelmeztessek.

A bejegyzés címe viszont az, hogy "újra itt van 1988".
Ezek szerint nincs itt. Ez nem baj.
Azzal, hogy itt legyen, viszont munka van és lesz.

@DrGehaeuse: "a hatalomba kerülés és annak megtartása viszont a kádári kisemberek és nyugdíjasok tömegeinek, valamint az egyre korruptabb rendszer haszonélvezőinek a szavazataival és a választási rendszer kozmetikai kezelésével történik"

Igen. Hozzátenném még az apátia erősítését és a külföldön élő polgárok adminisztratív kizárását. A választási rendszert pedig lassan nem csak sminkelik, de műtik is.

"Nem hiszem, hogy a nép vagy a társadlom csak ilyeneket nevelne ki. A rendszer kontraszelekciós mechanizmusa felelős ezek karrierjéért."

Sajnos nem csak. Bár kétségtelenül előnyös tulajdonságok ezek egy helyettes államtitkári pozíciótól felfelé, a társadalom az, amely a téeszelnök-habitusú helyi erősembereket benyomja a pozíciókba, a társadalom az, amely beletörődik az "ezek lopnak"-ba, a társadalom az, amely kineveti a tisztességességre törekvő politikust és a társadalom helyesel elismerően a láthatóan nem makulátlan jellemeknek, hogy milyen rafinált, ügyes, életrevaló alak is az XY.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.11. 13:22:08

@Counter: A posztből kiderül, hogy jövőre lesz itt:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.11. 13:37:27

@HaFr: November 11-e van :-) S ahhoz, hogy jövőre itt lehessen, ahhoz, hogy választ lehessen adni számtalan sarkalatos kérdésére a jövőnknek, dolgozni kell.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.11. 14:03:26

@HaFr: Kérdéseimet szerény, de talán hasznosnak bizonyulható hozzájárulásnak szántam (hiszen a jó válaszokhoz jó kérdések szükségeltetnek).

ralf 2014.11.11. 14:05:21

@DrGehaeuse: A korrupció legyőzésének két eszköze van, az egyik: tisztességes politikusokat választani, akik nem a saját, hanem az ország érdekeit nézik. Ilyen a mesében van, és elismerem, hogy nem is elvárható. A másik: csak olyasmit kell az államra bízni, ami nélküle nem oldható meg(Nehéz vita ez, de fontosabb, mint hogy a Fidesz vagy az MSZP-e a rosszabb.)

DrGehaeuse 2014.11.11. 14:40:54

@Counter:
Én nem azt írtam, hogy nem a társadalom neveli ki őket. Én azt írtam, hogy a társadalom nem csak ilyeneket nevel ki.

Szerintem igenis "ki vannak nevelődve" az alkalmas és erényes "homo politicus"-ok is, csak a kontraszelekciós mechanizmusokkal találkozva nem el megy a kedvük a politizálás hivatalos formáitól. Mások (cinikus, gátlástalan stb.) viszont érvényesülnek.

A '89-es mutyik és a SZDSZ-FIDESZ-MSZP hatalomtechnikai mesterkedései újratermelték (nagyon hamar) a kontraszelekciós és korrumpokratikus mechanizmusokat.

DrGehaeuse 2014.11.11. 15:00:11

@Counter:
Jogos felvetések.

Szerintem ha analógiát kell eröltetni én inkább azt mondanám, hogy most vagyunk '85-ben(a "Monori találkozó" akkor volt).
Ezért sem várható el, hogy legyenek kidolgozott elképzelések az általad feltett kérdések megválaszolására.

DrGehaeuse 2014.11.11. 15:01:38

@Zipser:
Yeah!

ps: Az avatarod nagyon dögös!

DrGehaeuse 2014.11.11. 15:28:35

@ralf:
Egyetértek.

Azért én nem vetném el annak a lehetőségét se, hogy a politikus a saját érdekeit össze tudja egyeztetni a közjó szolgálatával. Kellenek korlátok amiket egy politikus se léphet át.
Kérdés, hogy meg lehet-e oldani a le nem dönthető korlátok felállítását egy új alkotmányban. Illetve kérdés van-e szándék és erő a népben egy igazi új alkotmányra.

Már többször kifejtettem abbéli véleményem, hogy amit most sokan a Harmadik Magyar Köztársaság néven siratnak, az vajójában csak az első alig-köztársaság volt és gyenge mint a néhai weimári. És azért torkollot a fennálló NER-be mert a nép nem védte meg, mert nem érezte magáénak. Egy ajándék volt amit a Független Jogász Fórum és az Ellenzéki kerekasztal hozott össze a reformkommunistákal kötött kompromisszumok árán.
Nem volt kimondva az ítélet a bukott rendszerről, nem voltak megnevezve se a bűnösök nem hogy elitélve. Nem volt igazságtétel ami felszabadító katarzist okozott volna a társadalomban - még jelképesen se. Ami a legfőbb baj: Nem állították le a szabadrablást (spontán privatizáció) és még a működőképes dolgokat is szétverték (kicsinyes önös érdekek és haszonszerzés).

Tehát nem kerülhető meg egy alkotmányozási folyamat amiben mindenki részt vehet akinek van felelősségérzete és van valami kompetens tudása valamely részkérdésben. Az Első Magyar Köztársaság megalkotása kell legyen a célunk.

quendelapo 2014.11.11. 15:34:42

@Counter:
HaFr ilyen részletekkel nem szokott pöcsölni. Szépen ír a szabadságról és költői képeket fest a nyugatos, autonóm csoportokból álló nemzetről, ami minden jóérzésű művelt polgár célja.
De hogy hogyan érünk el oda? Ilyen részletekkel ne is zargassuk. Nincs itt az ideje!

DrGehaeuse 2014.11.11. 15:41:46

@quendelapo:
Kááár! De tényleg így van.

És az évszám se stimmel. Én csak 1985-öt látom a fejekben.
Az utcán 2014 népe tüntet és soha nem fog olyasmihez eljutni mint az ellenzékiek '89-ben, hacsak valahogy fel nem bukkan az igény egy tényleges rendszerváltoztatásra.

fvipera 2014.11.11. 15:42:10

@ralf: a demokrácia bonyolult rendszer, törékeny, ezért folyamatosan karban kell tartani. Ezt most elrontottuk, és nagyon kell örülnünk, hogy orbán ilyen tehetségtelen diktátor. Majd legközelebb jobban figyelünk.

nevetőharmadik 2014.11.11. 15:46:14

Hadd ne csináljak be 1988-től. Ahhoz persze túl fiatal vagyok, hogy átérezhettem volna az akkori lelkesedést, de ahhoz már most vagyok túl öreg (így 30 után egy picivel!), hogy meghasson egyetlen pillanat romantikus hangulata. 1988. pillanatát abból a szempontból érdemes nézni, hogy milyen utána következő pillanatokat hozott: az eredmény pedig mai szemmel nézve lehangoló. Állítólag megkaptuk a szabadságot és demokráciát, de valójában az akkori összes oldali "hősök" csak lenyúlták előlünk az országot. Előbb a politikát, később pedig szinte mindent, ahogy az most a Fidesz uralma alatt ez a folyamat kiteljesedni látszik.

Úgyhogy nagyon egyetértek a poszt utolsó mondatával (ki kellene emelni!), hogy a közvetlen célon túl mi fog történni, az rajtunk múlik.

Amit viszont még oda kellene írni, az az, hogy nem utána fog rajtunk múlni, hanem MOST. 1989-re 1988-ban kellett volna felkészülni, márpedig a társadalmat tökéletesen felkészületlenül érte '89. 2016-ra is 2015-ben kell felkészülni, sőt, ha '88-at vizionálunk jövőre, már arra is idén kellene (kellett volna?) felkészülni.

Vajon a posztban említett fiatalok felkészültek? Aligha. Fel fognak készülni? Hááááát nem tudom. De ha 2016. elejére (14-18 hónap) nem jön létre egy kormányzóképes (és nemcsak a pozíciók feltöltésére elegendő létszámú) szervezet valós társadalmi támogatottsággal, akkor a felkészülés nem történik meg, akkor rajtunk nem fog múlni semmi, a 2016. utáni idő ugyanúgy fog lehúzódni a klotyón, mint a '89 utáni.

Egyszerűbb szavakkal: kb****ttul sürget az idő.

ralf 2014.11.11. 15:59:39

@DrGehaeuse: Annak idején én is amellett voltam, hogy felesleges bosszúhadjáratokat csinálni, elvégre túl vagyunk rajtuk. Be kell látnom, nem volt igazam. Szép dolog a széplelkűség, de enélkül nem megy. Nem is a példás büntetések miatt, hanem mert gesztusjelentősége van.

quendelapo 2014.11.11. 17:11:50

@DrGehaeuse:
Akkor volt egy programadó értelmiség. Klubok, viták, fórumok. Ma másképp működik a világ.
Az iwiw-es Várady már készül az új közösségi oldallal.
Egyébként azt gondolom, hogy ma - mivel többet tudunk a gazdaságról mint 1988-ban és ma már senki nem gondolja, hogy meg kéne találnunk harmadik utat - terveket készíteni is egyszerübben, gyorsabban lehet, mint 25-30 éve. Ebben a szar helyzetben az a jó, hogy lehetőségünk van tanulni az előttünk járóktól. Hívunk néhány lengyel és szlovák tanácsadót és máris nem kell annyit törni a fejünket, azon, hogy hogyan lehet működő kapitalimust és polgári társadalmat "építeni".

2014.11.11. 17:24:42

Az utókornak okulásképpen!
A rendszerváltás után pár évig volt igazán jó. Mindenki össze vissza vásárolt és vállalkozott.Az állam képtelen volt ellenőrzés alatt tartani a töménytelen új vállalkozást.
Igazi nagy pörgés volt a gazdaságban,soha azóta nem volt akkora lendület.
Mindez annak volt köszönhető hogy az állambácsi a mocskos mancsát nem tudta rátenni a kisbirkákra, mert olyan nagy káosz uralkodott mindenütt.SSSS.DD
De nagyon jó volt!:))

DrGehaeuse 2014.11.11. 17:32:11

@quendelapo:
Sőőt! Én inkább Észt tanácsadókat meg Finneket hívnék, esetleg Cseheket.
De még jobb lenne elküldeni Észtországba meg Finnországba meg Csehországba esetleg Ausztriába tanulmányozni az ott jól bevált módszereket és rendszereket olyan embereinket akiknek feladatul szánjuk a hazai rendszer kiépítését.

DrGehaeuse 2014.11.11. 17:37:31

@Diorella Queen:
Főleg azoknak akik már '89 előtt is. össze-vissza vásároltak meg vállalkoztak.
Aki pl. ott állt 0Ft tőkével, lakás meg autó nélkül egy lepukkant albérletben egy vidéki város lepukkant ipari üzemében dolgozva mint frissdiplomás ipari mérnök, az csak nézett ki az arcábol, hogy egyesek milyen @va ügyesen vásárolgatnak össze-vissza és vállalkoznak. :)

DrGehaeuse 2014.11.11. 17:52:52

@nevetőharmadik:

Én sajnos már az ötödik X-et is megkezdtem és jól emlékszem '88-ra.
Ennek ellenére minden szavaddal egyetértek.
Akkor mi nem voltunk felkészülve és naívul azt hittük, hogy senki sincs felkészülve.
Hihetetlennek tünt, hogy 88 Novemberben Grószkarcsi még Fehér-terrorral riogatta az MSZMP híveit, 89 Okt. 23-án (11 hónap elteltével) Szűrös Matyibácsi kikiált valamit a parlament erkélyéről "Magyar Köztársaság".

Igy utólag tudom, hugy egy szűk csoport főleg az akkor már MSZP-nek nevezett pártban és az SZDSZ-ben, kisebb arányban az MDF-ben is nagyonis felkészült arra, hogy amit lehet a közvagyonból lenyúljon. Amit meg nem lehetett azt meg kiárusították némi jutalékért a német és francia meg más nyugati "befektetőknek" akik valójában rablók voltak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.11. 18:09:10

@DrGehaeuse: "De még jobb lenne elküldeni Észtországba meg Finnországba meg Csehországba esetleg Ausztriába tanulmányozni az ott jól bevált módszereket"

Csak ez. Illetve Lengyelország kimaradt, nyilván csak véletlenül.

Ha szabadna megjegyeznem:
1. A XIX. században sok közép-európai, illetve harmadik világbeli állam késve kapott észbe, hogy hoppá, sürgősen iparosítani kell, mert különben kiszorulunk a buliból.
2. Sokféleképpen láttak hozzá. Voltak, akik egyszerűen tanácsadókat és képzett szakembereket importáltak: Oroszország, Kína, például. Vagy a nem annyira önkéntes importálásra ott vannak a gyarmatok.
3. Mások a sajátjaikat küldték szét a világban tanulni, mint például Japán.
4. Megint mások vegyítették a kettőt és erős állami irányítás mellett tervezetten igyekezték átalakítani magukat, mint például Poroszország vagy a Habsburg Birodalom.

Szeretném megkérdezni, hogy az ipari kapitalista átalakulás mai ismereteink szerint hol bizonyult tartósnak, hol zajlott le az átalakulás nagy megrázkódtatás nélkül, hol vert gyökeret az elképzelt új rend?

Úgy van. Leginkább ott, ahol ügyeltek arra, hogy a saját népességből neveljenek ki új szakembereket, viszont azokat kompromisszumok nélkül a lehető legfejlettebb ismeretekkel látták el, nem kergetve semmiféle hagymázas harmadik utat.

@quendelapo: Magyarországon a harmadik út örök csábítás lesz, amint az első nehézségekkel szembetalálkozunk egy döntés meghozatala után. "Nem lehetne okosba', a 'magyar sajátosságokra' figyelemmel?" szól a kérdés mindig, és az egyedüli helyes válasz a "nem".

quendelapo 2014.11.11. 18:40:16

@DrGehaeuse:
Szerintem tanulmányozd Lengyelország eredményeit. Esetleg látogass el oda. Imponáló!

Sokkal több hasonlóságot találuunk Magyarország és Lengyelország vagy Magyarország és Szlovákia között, mint a csehekkel, észtekkel vagy finnekkelk. Ez nem azt jelenti, hogy tőlök ne tanulhatnánk. De mivel a két északi szomszéd az elmúlt 8 évben ráénk vert 15-öt, adódik a lehetőség, hogy sok kérdésben egyszerűen csak másolni kell őket.

quendelapo 2014.11.11. 18:41:11

@Counter:
Mi is nevelünk aaját népességből nyugati szakembereket. Ki is küldtünk vagy háromszázezret...:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.11. 18:58:03

@quendelapo: Nem ugyanaz a gazdasági emigráció és a Japán dicsőségére* észveszejtő intenzitással végzendő tanulás.

Egyébként Lengyelország is ránkvert vagy 15-öt, és bizony sok szempontból hasonló a kultúrtörténetünk és helyzetünk is.

* tényleg, állítólag ma is nagyon erős motivációs erőt jelent

DrGehaeuse 2014.11.11. 19:06:01

@quendelapo:
Meghajlok érveid hatalma előtt.
Arccal Leengyelország felé!

rs232 2014.11.11. 19:35:59

Azért Ön nagyon zavarba tudja hozni e blog érdeklődőit, tisztelt PKP Elnök Úr!

Ön másról sem ír - már amikor nem a bulvárpolitológos gyűri le Önben a filozófust -, hogy az egyetlen lehetséges út a vegytiszta szabadversenyes kapitalizmus, a várva várt Konzervatív Forradalom segedelmével.

Annak azért nem sok jelét találná, hogy e derék lelkes fiatalok épp erre adnák a fejüket :)
Fura lesz a huszonéves chegevarás zászló alatt mint Konzervatívok és a mai ötvenéves forradalmárok összefogása e rémisztően recsegő Diktatúra ledöntésére.
Hajrá Konzervatív Fiatalok!

Mindenesetre én készülök a Jurtába, remek találkozások voltak akkoriban!

( Oszt hajlandó lenne azt is megígérni, hogy 2015-2016-ban ezt a jövőlátó posztját megismétli? De komolyan, egy rekesz pezsgőt fel merne tenni erre ? )

rs232 2014.11.11. 19:38:41

' vihar előtti csend'

Ne haragudjon, de a hívószavaknak nem lehet ellenállni, gondolja azt, hogy Attilát én is egy hasonlat kedvéért citálom :)

ESZMÉLET
1

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

rs232 2014.11.11. 19:43:37

Azért egy kinevezett utolsó pártcsicska sem tudja elhalgattatni a Nobel díjas írónkat, Ő már nem fél semmitől!

index.hu/kultur/media/2014/11/11/kertesz_a_new_york_times_cenzurazta_az_interjumat/

'A Szombatnak adott interjújában Kertész Imre beszél arról, hogy 2013-ban meglátogatta a New York Times egyik újságírója, hogy interjút készítsen vele, de a válaszai miatt végül nem került be az újságba a cikk. Kertész saját bevallása szerint ugyanis az újságíró arra próbálta rávenni, hogy vallja be, Magyarországon diktatúra van.

Megkérdezte, hogy mi a véleményem a magyarországi helyzetről. Azt válaszoltam, hogy a helyzet kielégítő, remekül érzem magam, mire meglepődött. Úgy tűnt, az a benyomása, hogy megfélemlítve érzem magam a politikai hangulat miatt. Azután megkérdezte, hogy miért adtam a kéziratokat a német Akadémiának, és amikor elmondtam neki az indokaimat, nos, akkor úgy tűnt, nem tetszik neki a válaszom.'

rs232 2014.11.11. 19:49:08

De hogy joggal aggódtak oly sokan a cenzúrától, a szólásszabadság megsértésétől, íme Kertész lerántja a leplet:

'– Tehát nem szimbolikus gesztusról van szó?

– Egyáltalán nem. És a kérdése nem volt őszinte. Azt gondolta, hogy majd hangot adok az ellenérzéseimnek Magyarországgal szemben vagy valami ilyesmi. És nem tettem. Azzal a céllal érkezhetett, hogy rávegyen, mondjam azt, hogy Magyarországon ma diktatúra van, ami nem igaz. Szándéka csupán azt jelzi, hogy halvány sejtelme sincs arról, hogy mi az a diktatúra. Ha az ember szabadon írhat és véleményt nyilváníthat, nyíltan kifejezheti az ellenvéleményét és szabadon utazhat, akkor egyszerűen képtelenség diktatúráról beszélni. Ezt aztán meg is mondtam neki. Nem vagyok mindennel teljes mértékben elégedett, ami Magyarországon történik, mint ahogy nem is voltam soha, de abban bizonyos vagyok, hogy Magyarországon diktatúra lenne, nem több mint ideológia és felelőtlen beszéd. Az interjú végül sohasem jelent meg. Erre az egyik baráton nagyon helyesen azt mondta, hogy ez egyfajta cenzúra, mert ha olyan választ kapnak, amelyre nem számítnak, akkor azt egyszerűen nem teszik közé. '

Ezek után ki meri még azt állítani, hogy nincs ma cenzúra ???

ParaZita2 2014.11.11. 19:58:07

@rs232: Kertész Imre: Sorstalanság.
Voltam valaha katona, sok-sok érzelmi-tudati hasonlóságot éltünk át - persze jóval kisebb és természetesen túlélhető léptékben. Tiszteltem KI-t ezen írása miatt. Tudni illik, Nobel díja a németek alig enyhülő (hivatalos) vétkesség-érzésének és valamiféle kompenzációjának eredménye. DE: tudni illik azt is, hogy vannak emberi korlátok.
((jó öreg vicc:
80 éves bácsika a kupiban szeretne egy kis kényeztetést.
Mondja a Madam: Bácsikám, mit gondol, maga túl van már mindenen.
Igen? Akkor hol kell fizetni?

Tehát a Nobel díjasok véleménye is mindig adott helyen és értéken kezelendő.))

ParaZita2 2014.11.11. 20:07:40

@Counter: "...Hogyan, milyen elvek szerint kívánja a PKP rendezni a mostani kurzus közjogi hagyatékát?" ...
stb, egy sor remek pragmatikus kérdés.
HaFr utalt rá, jönnek a praktikus válaszok is, hamarosan, folyamatosan.
((feltételezem, Mr. HaFr nem egyedül dolgozik a feladathalmazon - gondolatokkal persze mi is ott vagyunk, hol segítünk, hol akadékoskodunk))
Magamat vállalva, makacsul ragaszkodom egy új (régi és konzervatív, élet, környezet, ember, közösség, értékteremtés és megőrzés, stb. alapeszméjű) ALKOTMÁNY megalkotásához valamint az átmeneti elnevezésű Hazaárulás-Hivatal létrehozásához.

ctc 2014.11.11. 20:25:17

@ParaZita2:
Természetesen, azt mindig MI mondjuk meg mikor kinek melyik véleménye a helyes.
Hogy egyáltalán: mi a helyes, mi a jó, mit kér a nép!
A hazai liberális demokrácia még tudta, merte és tette is, csak ezek a mai nyamvadt kifáradt elaggott korrupt diktatúrák, ezek képtelenek elviselni, hogy MI tudjuk, ...
Az Igazi Konzervatív huszonéves élményvágyásra készülődő fiatalokról nem is beszélve. Chegevarás zászlóval ... :)

Éhes ló 2014.11.11. 20:51:41

Megértme a poster lelkesedését, a bukott 3 választást követően már vannak ezren alkalmanként az utcákon, ami az elmúlt 4 év utcai ellenzéki tevékenységét tekintve kétségtelenül előrelépés.

De hiába van jóbarátja a tüntetőknek ez buktor és a választói ellen édeskevés, az ensz csapatok nem jönnek most sem, ha meg jönnének is ellenük harcolnának a mai pesti srácok és nem mellettük.

Felesleges arról ábrándoznotok, hogy amit három választáson a kisstílű, primitív ellenzékkel képtelenek voltatok megtenni, majd most a brüsszeliták, meg a jóbarát megteszik helyettetek.
Még pár ilyen seggfej beszólás kintről és miközben mérhetetlenné zsugorodtok, a jobbik lesz buktorék váltópártja.

No az lesz a cseberből vederbe nektek!

32FNewYork 2014.11.11. 22:38:38

@rs232: Igen. Ebben Béndeknek szerintem sincs igaza. Béndek pedig tényleg a legjobb magyar politikai publicista, minden írását elolvasom és többnyire rajongva egyet értek velük, de a kapitalizmus kritikája, bár egyébként létezik, gyenge. Amikor ezt számon kérjük rajta engem pl. kitiltott az országából, téged meg lepártcsicskázott. Nem jó jelek. Az ember, aki itt valódi demokráciát akar, nem szereti a kritikát, hiú és sértődékeny, mindent maga intéz, nem mondhatjuk meg neki, hogy írja beszédíró a beszédeit, fordítsa szakfordító a közleményeit, mert bevonja az útlevelünket. Amikor egyszer pl. azt írtam neki, hogy hazudik, végleg megvonta a hozzászólási jogomat. Most már ketten vannak ebben az országban, akik nem hazudnak: Orbán Viktor és ő. Remek társaság. Pláne úgy, hogy éppen Béndek akarja leváltani Orbánt.

panelburzsuj 2014.11.11. 23:31:24

@32FNewYork:
Így teremtődnek nagy idők nagy tanúi - Orbán kihívója személyesen cenzúrázott! ...

Lessz ebbül még memoár.

rs232 2014.11.11. 23:35:55

@32FNewYork:
' téged meg lepártcsicskázott. Nem jó jelek. '

A csicskázással nincs semmi baj, ahogy egy kedvenc filozófusom mondta erről, ha kommentelni mész, számíts rá hogy trollnak és pártcsicskának neveznek.

A nem jó jeleket inkább abban látom, amiről nemrég a konzervatív cseh elnök egykori tanácsadója beszélt :

galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/421157_m1_hirado_klaus_volt_tanacsadoja_ovatossagra_es
'Óvatosságra intette Magyarországot Washingtonnal és Brüsszellel szemben Václav Klaus volt cseh államfő egykori tanácsadója az M1 keddi Híradójában.

Petr Hájek azt mondta: Magyarországnak is vigyáznia kell, mert ha továbbra is „engedetlen” lesz Washingtonnal és Brüsszellel szemben, akkor „bármire felkészülhet”.

A volt tanácsadó szerint a Nyugat, korrupciós botrányra hivatkozva, gyakorlatilag puccsal buktatta meg a cseh Necas-kormányt, amikor az ki akarta bővíteni a temelini atomerőművet, és a cseh kormányfő Moszkvában világossá tette, hogy fair verseny lesz.

Ez sértette a nyugati érdekeket. Azért cserélték le az amerikai nagykövetet Prágában, mert képtelen volt „megszerezni” Temelint, utóda már úgy érkezett a cseh fővárosba, hogy megszerzi a beruházást - mondta Petr Hájek.

Az Orbán-kormány most ugyanolyan „engedetlen", mint amilyen a Necas-kormány volt.'

ENGEDETLEN !!!

Érted, egy liberálisan demokratikus egyesülő Európában! ENGEDETLEN !!!

Bár nem vagyok konteókutató, de kísértetiesen hasonló puzzledarabkák kerülnek elő, és mind-mind meglepően jól illeszkednek egymáshoz ...

A NAV elnök 'vízumkérelmének' procedúrája előbb-utóbb valamit a világosságra fog segíteni.

Kénytelen vagyok a galamust tovább idézni (egy életem, egy halálom, én nem fogok félni az orbáni cenzúrától, ha elvesznék: név és cím a szerkesztőségben !)

'Ez már a forgatókönyv része - mondta Petr Hájek az elmúlt hetek budapesti tüntetéseivel kapcsolatban. Közölte: a demonstrációkat az Orbán-kormány megdöntésére szervezték. A forgatókönyv szerinte az, hogy kirobbantanak egy korrupciós ügyet, amely évekig húzódik, és közben a kormány belebukik.

„Nem látok bele túl mélyen a magyar eseményekbe, de nyilvánvaló, hogy a modell, vagyis a forgatókönyv ugyanaz. Feszültséget keltenek a társadalomban. És kialakítanak olyan csoportokat, amelyek a kormány távozását követelik” - mondta a Híradónak Petr Hájek.

Azt mondta: ezt a módszert többször alkalmazták már a nyugatiak. Szerinte ilyen volt a bársonyos forradalom és az arab tavasz, de ugyanezt a módszert alkalmazzák Szíriában és Ukrajnában is.'

No és akkor idézzük poszterünket, aki ugye az egyedül szent és üdvözítő szabadversenyes kapitalizms világra segítésért küzd a magyar polippal szemben:

'A fiatalok készülhetnek, újra élmény lesz Magyarországon egy korrupt, elaggott hatalom leváltása. Amiről azt hittük (meglehet, naivan), hogy nem ismétlődhet meg, itt van az orrunk előtt: vihar előtti csend és feszültség ül a politikai tájon, és bár a választók nagy része még süket e csöndre, azért az világos, hogy már nincs politikus, akinek a (ki)fizetett embereken kívül bárki hinne, a rendszer a gyorsuló erózió előtti gátszakadás állapotában van'

No, ezt kommenteld.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.12. 07:32:11

@rs232: feszültséget KELTENEK? (Mert egyébként nincs) na, ezt kommenteld

rs232 2014.11.12. 16:04:08

@HaFr:
Erre gondol, ugye:

' Feszültséget keltenek a társadalomban. És kialakítanak olyan csoportokat, amelyek a kormány távozását követelik” - mondta a Híradónak Petr Hájek.'

Hájek úr pontosan fogalmazott, mondhatni 'közös valóságérzékelés' alapján.
Természetesen lehet kelteni (tovább) feszültségeket akkor is, ha abból amúgy is van elég.

A harmadik tünti világos választ adott szerintem arra, hogy a 'netadón' túl nem kívánnak beszállni a zorbántakarodj projektbe.
Ön szerint tényleg megindultak ezek a pajkos fiatalok az Auróra ellen?

Azért ha van Önben egy kis konzervativizmus, Hájek úr nyilatkozatán csak elmélázik kicsit ...

rs232 2014.11.12. 16:07:06

@DrGehaeuse:
Ha nem, hát nem.
Árpádunk így fejezte be írását:
'Teszem továbbra is a dolgom a Nemzet érdekében, hatékonyan mint eddig, békét hirdetve, háborúra készülve.'

No comment.

rs232 2014.11.12. 23:09:18

@HaFr:
Hogyan is mondta Hájek úr?
' A forgatókönyv szerinte az, hogy kirobbantanak egy korrupciós ügyet, amely évekig húzódik,'

És mit hallánk? Most közlik legkedvesebb transzatlanti barátaink, hogy a kitiltott személyek SOHA nem tudhatják meg a konkrét okot.
Még annyi joguk sincs, mint ha tényleg elkövettek volna valamit, és megvádolnák őket ezért.

Nos, tisztelt Elnök Úr, mit gondolnak erről a valódi konzervatívok?
süti beállítások módosítása