1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.10.31. 21:10 HaFr

Hogy szervezz legközelebb tüntetéseket

Amint várható volt, a harmadik tüntetésre jóval kevesebben jöttek el, mert (1) a többség nem értette a célját, mivel a szervezők nem tették meg azt a szívességet, hogy világosan újraértelmezzék számukra a helyzetet Orbán reggeli lépését követően; (2) nem volt világos, hogy a mai tüntetés hogyan illeszkedik a november 17-re előre jelzett tüntetéshez; (3) nem volt világos, hogy az internet szabadságának védelme hogyan illeszkedik az első két tüntetés során a tömegben megfogalmazódott követelésekhez, legegyértelműbben Orbán lemondatásához; sőt nagyon úgy nézett ki a harmadik tüntetés összehívása körüli bizonytalanságból, hogy a szervezők elmaradnak a tömeg által elvárt politikai célok megjelölésétől, vagyis nem elég radikálisak; végül nem utolsó sorban (4) a szervezők elbizakodottságára utal, hogy a tüntetés összehívása túl közeli időpontra, ráadásul éppen péntek estére, ráadásul éppen egy ünnep előestéjére történt, amelyet sokan töltenek utazással, vidéken, vagy előre egyeztetett programokon.

Ebből is látszik, hogy amúgy biztatónak tűnő, jelentős spontán tömegtámogatás mellett (ami sokkal több mint amit egy politikai párt, de ami azt illeti, a demokrácia bármelyik más témája ezidáig ki tudott vívni) sem lehet megfeledkezni az ismételt tüntetések (tüntetéssorozat) három fő szabályáról: (1) a tömegnek világos, releváns, motiváló és visszaellenőrzött célokat kell nyújtani, részint egy adott tüntetésre vonatkozóan, részint -- lehetőleg folyamatos tartalmi és/vagy fizikai radikalizálódás VAGY folyamatos létszámnövekedés, de legalább magas létszámon történő stabilizálódás mellett -- a tüntetéssorozat végcéljára vonatkozóan; (2) folyamatosan és változatosan meg kell erősíteni a kollektív sikerélményt az együttlétek során, (3) két tüntetés között is folyamatosan kommunikálni kell a támogatókkal, a résztvevőkkel, és a nyilvánosság összes tényezőjével, korrigálni a menet közben fellépő hibákat, folyamatosan elemezni az ellenfelek lehetséges lépéseit, magabiztosságot sugározni stb., hogy ne gyengüljön, hanem éppenséggel hódítson a demonstrálók közös valóságérzékelése, minden szimpatizáns vagy semleges szemlélő erőt és inspirációt kapjon az alternatív diskurzusokkal, vagy az ellenfelek támadásaival szemben.

Az internetadó elleni hármas tüntetés során egyik feltétel sem teljesült a részlegesnél mélyebben. Talán a legközelebb.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr246852615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rs232 2014.11.01. 08:13:18

@Diorella Queen:
De, az. Megértéséhez ismét poszterünk valóságérzékelési programját javallanám.

rs232 2014.11.01. 08:21:19

@unionista:
' van egy tippem, hogy nem akarnak túl sok amerika barátot.'

Miért ne szeretnének Merkelék még több amerikabarátságot? Csak mert lehallgatják őket a saját biztonságuk érdekében?
Miért lenne baj, hogy az európai közbeszerzésekre közvetlenül is ráláthatnak a tengerentúlról?
Így lesz csat tiszta, szabad a verseny, ami a legfejlettebb kapitalizmus envalósága.

A németek egy erős Unióban érdekeltek, és Amerika szintén ezen dolgozik folyamaosan, csak az elfogult vaksi nem lássa eztet be.

explanatus 2014.11.01. 08:30:42

@unionista: „nincs megoldás” Van ! Csak nem egyszerű. A fidesz azért sikeres, mert felépítése tökéletes katonai felépítés, ahol mindent az adott legfelsőbb szinten döntenek el. Ezért kell megszólalni a vezetőnek internetadó ügyben. Látni, hogy kisebb ügyekben a kisebbek döntenek, dönthetnek. A média politikai tiszt szerepét játssza. Tesztel, agitál, fenyeget.

A minden szinten vezető pozícióban lévők „sérthetetlenek” a besorozottak, meg az önkéntesek (békemenet, polgári körök) pedig hű parancsteljesítők. A választási aktivitásból leszűrhetjük, fogy a besorozhatók és az önkéntesek száma.

A megoldás? A katonai fegyelemmel teljesen ellentétes új párt, melyben szabad polgárok, szabad gyülekezete felelősen, önállóan cselekszik, ami nem anarchiát, zűrzavart, korlátlan vitát a vita kedvéért jelent, hanem azt jelenti, hogy akár a te, a mi véleményünk is megjelenhet, (meg fog jelenni) mert az az adott témát tekintve a legjobb megoldás. A te írásaidban is sok dolog van, ami megfontolandó, viszont sok olyan is, ami (szerintem) nem.

Szóval, nem az egyes döntések visszavonásának igényével kell fellépni, hanem megmutatni, hogy van alternatíva. A mi feladatunk az kellene legyen, hogy ezen a blogon megjelent gondolat-kísérletek kitörjenek a blog keretei közül. Az eddigi megnyilatkozásokból látni, nem önmegvalósítók gyülekezete a blog, hanem tenni és merni akaróké.

Ez a megoldás!

Lexa56 2014.11.01. 08:43:42

@rs232: A konzultációkból semmi nem derül ki a nyilvánosság számára, mert kiértékelése teljesen belterjes. A kérdések, a tálalás a szájbarágott válaszok nyilvánvaló propagandacélokat szolgálnak. Arra jó, hogy felfrissítsék a Kubatov listákat és megnézzék, hány fanatizált hívük maradt, de igazából még ezt sem közlik a külvilággal. Pár dolgot jól megtanultak a kommunistáktól: lopni, hazudni és ordas propagandát folytatni. Ennyiben a hagyomány töretlen. Persze erre lehet mondani, hogy minden politika ezt teszi, de azért a mértékben van különbség. Gátlástalanságban a Fidesz No.1. Ezt választottuk, ezt is érdemeljük!

quendelapo 2014.11.01. 08:46:09

@HaFr:
Ja, hogy nem állnál a tüntetés szervezői közé?
Értem.
Akkor mi a csudáért adsz nekik kéretlenül tnácsokat.
Szerintem szervezz inkább Te is egy olyan tüntetést, ami ennyi embert megmozgat és meghátrálásra kényszeríti Tovaris Orbánt.

unionista (törölt) 2014.11.01. 09:55:10

@explanatus:
csakhogy ezek nem valós, és nem is részben képzetes elemekből álló komplex megoldások, hanem üres lózungok.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.01. 10:08:09

@quendelapo: ánizsteát javaslok frusztrációk és a világképed végletes beszűkülése ellen --

unionista (törölt) 2014.11.01. 10:42:07

@Lexa56:
csakhogy a nemzeti konzultáció az egyik legjobb találmány például a cigányok szocializációra, vagy akár a felzárkóztatására. szóval azok egy átlagos kültelki cigányra vannak szabva. üljön össze a család. töltsék ki a kérdőívet. silabizálják ki a helyes válaszokat. küldjék vissza. és várják a nyereményt. ez a kezdő üzemmód. és ez sajnos sokkal jobb elképzelés, mint amit a zsidók kitaláltak. a közmunka - ha tisztességesen csinálják- akkor elősegíti a cigányok felzárkóztatását. vagy akár a mindennapos testnevelés. akkor is ha nincs tornaterem. ha jó idő van, akkor az iskola körül szaladgálnak. ha rossz idő van, akkor legfeljebb rajzolnak. mert a tornateremben nem férnek el. vagy nincs pénz fűteni, vagy megjavíttatni a tetőt, mert beázik. mindegy. ez az egész a cigányok érdekeit szolgálja. régen a paraszt megtermelte az almát. a hipermarketek fölözték le a hasznot. most az pártállam emberei teszik ugyanezt. csakhogy a cigány gyerekek minden nap kapnak egy almát. és mellé joghurtot. amit nem esznek meg, mert túl savanyú. de majd kapnak mellé akácmézet.

szóval azt nem látjátok, hogy a nemzeti együttműködés rendszere nem a fasizmus. hanem egész egyszerűen a cigányokra optimalizálja a közéletet. ahogyan eddig a többségi zsidó kultúrát volt kötelező követni. de egyik sem lesz tartható feltételezve demokráciát.

vitéž munkášőr 2014.11.01. 11:07:09

@unionista: huvazz, ez megint verfagyasztoan hiperrealistara sikeredett :-o

egyetmondok 2014.11.01. 11:07:28

@Diorella Queen:
A banki különadók esetében meg kell különböztetni a tranzakciós illetéket.Azt lehetett direktbe (finoman,kevésbé finoman) áthárítani,azt azonban,amit a klasszikus különadónak lehet nevezni,nem hárították át,nem is lehetett volna a banki költségeket olyan mértékben megemelni.
Annak az "áthárítása" másképpen jelentkezett,gyakorlatilag megszűnt a kereskedelmi banki hitelezés (ezért kellett gyorsasn kitalálni az MNB magyar QE programját),hiszen a bankok - a külföldi tulajdonosok - arra kényszerültek, hogy a brutális (mértékű és számítási alapú)bankadó megfizetése következtében előálló tőkehiányt folyamatosan (kintről)kipótolták,beletették a magyarországi bankjaikba,amit viccesen úgy jelenítettek meg a kormánynál,a magyar statisztikákban,mint hatalmas tőkebeáramlást -- miközben nem történt más,mint az,hogy amit a bankok befizettek az államnak,azt a külföldi tulajdonos betették (nem tehettek mást,ellenkező esetben nem lettek volna képesek folytatni a hazai működést,figyelemmel a szigorú banki tőkemegfelelőségi szabályokra)tehát fantasztikus módon a NER képes volt a (külföldi) banktulajdonosok tőkéjét elvonni.

Könnyen lehet,hogy az megszorítás,ami az orrunk előtt van,meg lesz is még,nem szolgál más célt,mint azt,hogy ez a (különadós)rendzsert szépen ki kell vezetni,ha ugyanis tényleg ráverik a bankokra a devizalapú forinthitelek forintosításának a költségét ,és megmarad ez a banki különadó,akkor szerintem fejre áll a kormány,mert annyira hülye egy külföldi banktulajdonos se lesz,hogy ezen a nem normális méretű bankadón kívül mondjuk újabb kb. ezer milliárdot tegyen ide (külföldről).

zenonküp 2014.11.01. 11:17:59

@rs232: Saul D. Alinsky, Radikálisok kiskátéja c. műve.)

marko11 2014.11.01. 11:26:06

@Boross Bence:
"...a jövőben az USA és az EU (=Merkel) ostrom alá veszi a Fidesz-kormányt" - no, igen!
És, ha lenne még Vörös Hadsereg, akkor be lehetne hívni a szovjet csapatokat is.
Most viszont a szegény amcsi ügyvivőnek (vajon milyen ügyet visz?!) kell tüntizni. (Ez a "tüntizés" még a "talizásnál" is sokkal rémesebb.)

2014.11.01. 11:32:54

@unionista: nem akarnék beleszólni, de azt írod: "a nemzeti konzultáció átlagos kültelki cigányokra vannak szabva" -- legalábbis így látod értelmét: üljenek össze, válaszoljanak, küldjék vissza és várják a nyereményt. ez azt is jelentené, hogy a hatalom úgy látta (gondolja?), hogy a "kültelki átlagos cigányok" lázongtak a "netadó" ellen, ezért készül a konzultáció róla.

valójában az egész konzultációt egyfajta önigazolás gyártásaként képzelem el. a "kérdőív" eleve úgy van/lesz megfabrikálva, hogy az adott válaszok, bármilyenek is, a kormánypárt terveihez passzoljanak.

a közmunkára rá van húzva ugyan, hogy az a cigányoknak mennyire frankó, de az nem egy integrációs program és nem is csak cigányoknak szól, hanem a társadalom alsó rétegeinek -- a közmunkaprogram egyenes beismerése annak, hogy a versenyszféra nem is képes munkahelyeket biztosítani ezeknek az embereknek -- pedig inkább az oktatásukban, képzésükben, átképzésükben kéne gondolkozni, akár vállalkozókká is válhatnának jópáran.

quendelapo 2014.11.01. 11:34:55

@HaFr
ánizsteát persze...

Kiváncsi lennék, hogy a jelen helyzetre van-e valami konstruktív javaslatod? Orbán a netadó visszavonásával igyekszik elkerülni az utcai tiltakozást, de hogyan lehet azt mégis életben tartani? Hiszen más eszköz nincs Orbán ellen.

A netadó visszavonásával most a korrupciós ügyet is sikerült levennie a napirendről.

Szerintem az adóztatás és a korrupciós ügy összekapcsolaásával kellene tovább demonstrálni. Ezek szimbolikus kérdések, bennük van minden az Orbán rendszerről és az alapjai lehetnek egy új mozgalomnak.

quendelapo 2014.11.01. 11:36:49

@marko11:
Az oroszokat a fönököd hívta be, vele beszélj ha éppen kibukkan a feje Vlagyimir valagából.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.01. 11:55:21

@panelburzsuj:
A tüntetésekkel komoly sebet kapott Orbán önképe, miszerint ő egy a néppel.
A nemzeti konzultáció ezt a sebet hivatott orvosolni.
Ehhez viszont a nemzeti konzultáció önmagában már nem lesz elegendő.
Orbán és "a nép" egysége csak akkor állhat helyre, ha sikerül megszüntetni a héten született politikai entitást.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.01. 11:58:23

@quendelapo: nos, akkor úgy látszik, nem érted. A média törzsi alapon rétegződik. A potenciális anyagi támogatók gyávák és egoisták, az emberek többsége pedig szegény. A nép most kezdi csak érezni a veszélyt, de előbb lesz itt tényleges diktatúra, minthogy az anómikus társadalom és a választók huszadánál (3-400 ezer embernél) több valaha is fizikai ellenállást tanúsítson, és AMÍG A SZOCI GARNITÚRÁBÓL AKÁR CSAK EGY EMBER IS VAN, választásokon sosem lesz leváltható a rezsim. Politizálni nem lehet érdektelenségben, hülyévé vagy szentté válni persze igen. Neked még a rendes nevedet se ismerem, és mégis elég beképzelt vagy, hogy úgy gondolod, érdemes osztanod itt az észt olyan kérdésekben, amelyek egytől egyig legalább ötvenszer át lettek gondolva -- mit gondolsz, belementem volna e nélkül a harcba. Mert bármit is látsz, én a anyagi, szellemi és erkölcsi forrásaimat viszem vásárra, amíg te fosod a szót, már bocs. Nem érdekel, tegyed, de túl meleg fogadtatásra vagy nagy érdeklődésre ne számíts.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.01. 12:24:23

@unionista:
Szerinted a hatalom valóban fel akarja emelni a "kiscigányokat"?
Nem arról van szó inkább, hogy egy fordított integráció zajlik, melynek végén mindenkiből a helyi vajdáktól függő kiscigány lesz.
A "zsidóság" kiszorítása se szól másról, mint a autonóm polgári lét lehetőségeinek a felszámolásáról.

Lexa56 2014.11.01. 12:28:09

@unionista: ez egy nagyon jóindulatú olvasat. Nekem eddig SEMMI okom nem volt bízni a Fideszben, és különösen Orbán Viktorban. Pedig eleinte - ha hiszed, ha nem - megpróbáltam. Aki ilyen kevéssé nyílt és őszinte, aki ilyen gyakran változtatja véleményét érdekeinek megfelelően, aki ilyen nyíltan egyeduralomra tör és ilyen intenzitással próbál meg ellehetetleníteni mindent és mindenkit, amit nem ért, vagy ami különbözik tőle, nem tudok bízni.

Lexa56 2014.11.01. 12:31:08

@raczsandor: ezzel mélységesen egyetértek

vitéž munkášőr 2014.11.01. 12:34:57

@raczsandor:

"arról van szó inkább, hogy egy fordított integráció zajlik, melynek végén mindenkiből a helyi vajdáktól függő kiscigány lesz"

szerintem errol volt szo, de varom, hogy @unionista: is megerositse

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.01. 12:36:24

@rs232:
Még mindig elhiszed a kormánypropagandát, amely szerint ez a kormányzat valóban a nép érdekeit képviseli?

unionista (törölt) 2014.11.01. 12:46:15

@megamind:
ez a nemzeti konzultáció nem is lesz sikeres. mert aki akart feliratkozott.

panelburzsuj 2014.11.01. 13:03:28

@raczsandor:
A tüntetésekre még csak-csak rá lehetett volna kenni, hogy az a szokásos szoci ármánykodás és szívóskodás. A "bukott baloldal" aktuális feszengése.

A "házisajtó" és "udvari értelmiség" tétova, de mégiscsak megjelenő hüledezése viszont ha nem is új fejlemény, de szélességében és egységességében mindenképp fejlemény.

Orbán személyes ötlete mellett most csak kényszeredett (kijelölt?) szerencsétlenkedők álltak ki - no meg persze az arccal eleve nem rendelkező, így azt elveszteni sem tudó netes nickek.

panelburzsuj 2014.11.01. 13:12:11

@panelburzsuj:
Szóval: Orbán netadós húzása még a saját tábor hangadóinak körében is ciki lett. A vezér - néhány hivatásos talpnyalót leszámítva - magára maradt.

Moin Moin 2014.11.01. 13:23:14

@rs232: Lófaszt - a valóság az, hogy Orbán nem tett le a netadóról, íme: "január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, annak szabályozásáról és a pénzügyi kérdéseiről. A miniszterelnök ugyanis kíváncsi arra, hogy "az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon."

unionista (törölt) 2014.11.01. 13:37:25

@vitéž munkášőr:
a cigányok egy részének ez a feudális uradalmi jelleg az egyetlen lehetősége a felemelkedésre. azért, mert állandó munkahelyre másképp esélyük sincsen. a piac nem teremt munkát.

Boross Bence 2014.11.01. 13:44:54

@Moin Moin: Szerintem pedig Orbán letett a netadó bevezetéséről. A politikai racionalitás, az egymás után érkező újabb problémák sokasága, a hátország zúgolódása és a Deutsche Telekom - aminek fő tulajdonosa a német állam - figyelmeztetése egyaránt erre ösztönözte.

Az más kérdés, hogy a furcsa megfogalmazás és az újabb konzultáció ötlete az arcvesztés csökkentését szolgálja. Ráadásul van még egy zavaró körülmény: az MSZP-nek is érdeke, hogy a tiltakozás rövid fellángolását valahogy életben tartsa, ezért az összes médiumában azt üzeni, hogy Orbán nem visszakozott.

Lexa56 2014.11.01. 13:49:04

@Moin Moin: én továbbra is úgy látom, hogy a netadónak nem a pénzügyi része az, ami aggasztó, hanem a hírmonopólium megszerezésére tett újabb (és soha be nem fejeződő) kísérlet. Mégiscsak kényelmesebb állami szolgálatótként közvetlenül nézni a levelezésünket mint titkosszolgálati eszközökkel bíbelődni.

Moin Moin 2014.11.01. 13:57:22

@Lexa56: Persze: az adó elsődleges célja az informatikai szolgáltatók gyengítése. Orbán net-álmáról Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója írt itt: hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20141101_Le_az_informatikaval

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.11.01. 14:04:53

@Moin Moin: És nem ezt a sötétséget viszhangozza ez az orbán-klón? De.
Ignorálni kell.

vitéž munkášőr 2014.11.01. 14:36:06

@unionista: ezt vagom. de amit @raczsandor: felvetett a forditott integraciorol, arrol mi a velemenyed?

tamas11 2014.11.01. 14:47:42

@HaFr: (kevesek a póttüntetésen....)

Igen, hamis, kétértelmű helyzetekbe nem szeretünk "jól" beleállni, más kifejezéssel élve: árnyékra vetődni.
A tömegnek nincs lehetősége, hogy ezt meg is fogalmazza,(most pl egy félnapja se volt rá, OV péntek reggeli bejelentését -elhatározását követően), de megélik pillanatnyi lehetőségeik határait.
Öt nappal ezelőtt megírtam, hogy ez lesz, ez leend: visszalövik a net adót, és máris jóság lett a szörnyűségből, egy nap alatt így könnyű volt felesleges tüntetőket gyártani elszánt emberekből. Ezt előre lehetett látni, mindegy, hogy ez volt az A forgatókönyv, vagy a "B". Most ugyanazon kifejlettel hatályba lépett a "B",
Arról meg szó sem esik, hogy a net adóztatás mindenekelőtt durva és alattomos hatalomtechnikai eszköz is: általa tudni lehet például, az adatforgalmad méréséből következtetve, hogy mikor vagy fenn éjjel, mikor nem vagy otthon,munkaidőn kívűl net-ezel e, van e korszerű mobilod, és a letöltött BIT-ekből még az is kiderül, hogy mely filmet nézted meg (azt, amelyiknek pont annyi az elektronikus terjedelme...)Stb stb stb.
(A nyilvántartás és adatkezelés ma már nem gond, nem visszatartó erő, ellenkezőleg.

Kínában egy cipőgyártó világcég üzleti célból gyűjtötte az adatokat,és elemezte azokat. Kiderült, hogy egyes vidékeken KISEBB az emberek lába..
Ez azért volt, mert ázsiában még él a szörnyű szokás emléke: beszorították a lányok lábát,(porcellánpapucs), hogy kicsi maradjon, és tipegjenek. Az volt a "szép".
Ezért sokan ma is kisebbnek hazudják igényelt cipőiket, egymillió adat esetében ezek a térképen jól látható foltok, és ezek pont a KONZERVATÍV vidékek!
Vagy pl Rovinjban az agyonfényképezett sokkéményes óváros úgy keletkezett, hogy a járványok miatt elvesztett-elhagyott otthonokból rokonaikhoz beköltözők családonként külön főztek, ezért plusz kéményt nyitottak. Az állam ezért kémény (füst) adót vezetett be. Látni akarta hányan vannak, de vele jött az is, hogy kik azok,mit csinálnak este, és mi történt velük.
Az informálódási szokásaid mérésekor nem a hétszáz forintodra ácsingóznak, hanem az életesélyeid körül matatnak.
Ha egy koldusnak adod a hétszáz pénzt, az elmegy hálásan. A hatalom pedig közelebb jön, hogy többször átszámolja.
Közben a bot másik vége is ütni fog: a IT szolgáltatók is besokallnak,lesz aki megszűnik, kivonul, de a lényeg: átrendeződik ez a piac. (Ld Bojár G. írását is). Nna vajon kik lesznek, és hova kötődnek majd e piac új tényezői?
Az országban már akartak indítani egy államias új telefontársaságotami nem sikerüllt.

Zoltán Lukács 2014.11.01. 15:22:05

Azt hiszem, erre mondják angolul, hogy smart ass.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.01. 15:24:53

@tamas11: ez a cél valóban, agyrém, nem?

Éhes ló 2014.11.01. 16:59:47

A bukott választásokat követően van 2018 tavaszáig még elég időtök tanulni.

Drukkolok, mert 2006 óta nem sokra mentetek és az már eléggé ciki lenne, ha akkor is 2/3-al nyerne buktor. :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.01. 17:14:02

Tüntetési kisokos reménytelenül hülyéknek :)

almodhi 2014.11.01. 17:17:49

A siker valóban részleges (és még nem vagyunk túl a konzultáción és következményein) de nem lebecsülendő.

Igazi ellenzék híján (ahogy már egyszer itt céloztam rá) lehetne másolni az amerikai függetlenségi háború előtt éveket.

Akkor először konkrét egyedi célokért alakultak a Correspondence Committee-k (kb levelezési bizottság), ahol a konkrét célt támogatók (Facebook híján) levelezve tartották a kapcsolatot, és így léptek fel a konkrét célért, hol tüntetésekkel, hol petíciókkal, hol mással. Hol több-kevesebb sikerrel, hol nem.

Később a bizottágok állandóbbak lettek, a célok általánosabbk, a bizottságok egymással is kapcsolatba léptek.

Aztán jött egy tiltakozás a bostoni teavám ellen, összedobtak valami alkotmányt is, a többit meg ismerjük...

tamas11 2014.11.01. 17:17:52

@HaFr:
Ha csupán az én agyrémem, akkor mind jól jártunk.
Kubatov adatot gyűjt, az a dolga.
Eztán kinyílik a tankönyve azokon a lapokon, ahol a "befolyásolás" következik.
Pár oldallal később meg ott az adatszolgáltatók befolyásolása

tamas11 2014.11.01. 17:19:45

@Zoltán Lukács:
rólam írod, hogy okoskodás?

űrszelvény (törölt) 2014.11.01. 17:20:01

Ááá, szerintem nem is csökkent a tüntetők száma. Csak a többségük most új monitorért és billentyűzetért áll sorba valamelyik elektronikai szaküzletben...

nnnnnnnn 2014.11.01. 17:30:52

@HaFr:

akár egy analfabéta is szervezhette volna az első két tüntetést, akkor is csomóan lettek volna. és akármilyen profi fogja szervezni a többit, nyúlfarknyian lesznek.

Hágrid te meg ne ess már a whistful thinking csapdájába, mint az összes ballib gyökérblog az indexen. azért voltak kizárólag sokan, mert a netadó ellen kivonult a fél diákság. orbán visszavonta, nem fognak újra utcára menni. akkor fognak, ha valami úton módon orbán újra be akarja vezetni a netadót. majd aznap mikor ez megtörténik és cikkeznek róla az újságok, megint kimennek kismillióan. addig ezek a diákok pedig beletojnak az egészbe, nem fognak mozdulni. orbán pedig nem fog még egy ilyen hibát elkövetni, tehát ez az egész "na most megreccsent az orbánci diktatúra" , "végre felébredt a nép" és hasonló sületlenségekkel jellemzett sztori hamvába is holt orbán pénteki bejelentésével.

intelligencsebbnek gondoltalak annál, hogy te ezt nem látod át és a többi gyökérbloggal együtt fújod a baromságot.

zipe moha 2014.11.01. 18:06:45

...tiszteletre méltóak a tüntetések, ám senki nem nyert semmit.
A "rendszerváltás" rendszere, megélhetési ellenzéktől orbánostól, lakáj értelmiségestől tartósan rendezkedett ba....egy epizód csak a net adó és a KÖZÉPOSZTÁLY arra adott válasza.

Mert hogy a Középosztály tüntetett ...ami mindenképp unikum...az a középosztály, aki cinkosként hallgatólagosan elfogadta, hogy az ő viszonylagos nyugalma és kényelme áráért cserébe...nem pisszen a rokkantakért, a szegényekért,magánnyugdíjért semmiért ami önző kis élete síkján nem érinti őt...vagy azt hiszi , hogy nem érinti...tekeredik rá a kötél az érzéketlensége és a szolidarítás okán...neki sem lesz kihez fordulni...
Mikor

A netadó és a bankadó egy srófra jár.... a tulajdon átrajzolása és az irányított haszon és a befolyásnövelés a célja...amolyan 3. hadoszlop..

Ha ez a hurok egészében megköttetik..lőttek annak a középosztálynak aki valaha is teljesítményével kockázatvállaló képességével remélte előállítani a magán jót, de a közjót is egyben

Boka1 2014.11.01. 18:15:14

A Cöf-nek jó receptje van a tüntetésekhez: első 2 sorban a budai elit, a többiben meg a sárga busszal hozott flaskások. Az utolsó sor már inkább románul beszél ..

zipe moha 2014.11.01. 18:17:25

...lemaradt az önellenőrzés..:)

...tiszteletre méltóak a tüntetések, ám senki nem nyert semmit.
A "rendszerváltás" rendszere, megélhetési ellenzékestől orbánostól, lakáj értelmiségestől tartósan rendezkedett be....egy epizód csak a net adó és a KÖZÉPOSZTÁLY arra adott válasza.

Mert, hogy a Középosztály tüntetett ...ami mindenképp unikum...az a középosztály, aki cinkosként hallgatólagosan elfogadta, hogy az ő viszonylagos nyugalma és kényelme áráért cserébe...nem pisszen a rokkantakért, a szegényekért,magánnyugdíjért, semmiért ami önző kis élete síkján nem érinti őt...vagy azt hiszi , hogy nem érinti...tekeredik rá a kötél az érzéketlensége és a szolidaritás hiánya okán...neki sem lesz kihez fordulni ha gondolkodásmódján nem változtat...
(pl. hiába szerkeszt alternatív pártprogramot, nem nyer hozzá tömeget, választót sem tüntetőt...:)

Mikor?

A net adó és a bankadó egy srófra jár.... a tulajdon átrajzolása és az irányított haszon illetve a befolyásnövelés a célja...amolyan 3. hadoszlop..

Ha ez a hurok egészében megköttetik..lőttek annak a középosztálynak aki valaha is teljesítményével kockázatvállaló képességével remélte előállítani a magán jót, de a közjót is egyben

explanatus 2014.11.01. 18:41:27

@unionista: Egyszer, valamikor régen kértelek, írj magyarul, azaz minden egyes mondat nagybetű, mert így összefolyik, nehéz olvasni.
Azóta kedvenc ellenségeid között előkelő helyre sorolsz. Megtisztelsz vele.

almodhi 2014.11.01. 19:22:13

@$$$=$$$: "whistful thinking"

csak a kártyán jár az eszed?

eh...

vö.: aki nem tud arabusul..

dont be such a jew 2014.11.01. 19:26:29

egyszerübb ez ennél

orbánt nem akarják lemondatni, és az hogy ti meg le akarjátok, az nov. 17én már 100 embert sem fog az utcára vinni

dr doktorka 2014.11.01. 20:09:28

Az összes nyugati sajtó azon röhög, hogy Diktátor Vibrátor mekkora kokit kapott a néptől.
Hiába, a nyugati sajtó megírhatja az igazságot, az ő kezüket nem tudja rángatni a Varga Miska lakáj, hogy ilyet ne monodjatok neki, mert rájön a szokásos őrjöngés.

Nép - Diktátorbán 1:0

dr doktorka 2014.11.01. 20:21:47

@Boka1:

Azért azon jót lehet röhögni, hogy micsoda különbség van a CÖF birkament meg a mostani tüntető tömeg között.

A CÖF birkamenet az egy színtiszta kivénhedt, elhülyült, panelproli nyugdíjas réteg.

A mostani tüntetők pedig a fiatal, tanult és nyugatos generáció.

A következő időszak nagy kérdése az lesz, hogy melyik tábor viseli el, hogy a másik uralkodik rajta?

Sorsfordító kérdés, hogy el tudja-e fogadni a panelproli, a Moszkvai jobbágyságért lelkesedő kivénhedt fidióta tábor, hogy az ő idejük lejárt és át kell adni a politikai terepet a fiatal generációnak, mert nekik a jelenlegi társadalmi struktúrákban nincsen semmi jövőjük.

Persze a lúzer, sötétlelkü fidiótákból lazán kinézem, hogy majd hülyék lennének a következő generáció sikerének örülni. Mivel az ő életük teljességében egy nagy szar volt, ezért lazán az lesz a "jó magyaros" álláspontjuk, hogy

Dögöljön meg a gyerekem, meg az unokám tehene is!

Boross Bence 2014.11.01. 20:26:09

@dont be such a jew: Talán az ennek a blognak a legnagyobb hibája, hogy az ilyen primitív benyögések is kritikaként ülnek - "ti meg le akarjátok [mondatni Orbán Viktort]" -, mivel nincs mögötte a PKP mint párt világos pártprogramja, a PKP értékei, az azt megtestesítő személyek példája. Egy Index-címlapról vagy Mandinerről idetévedő átlagos olvasónak - feltéve, hogy nem fanatikus párthívő - egyből látnia kellene, hogy itt nem az "Orbán takarodj" mentén gyülekeznek az emberek. Látnia kellene, hogy itt több éve konszenzus van arról, hogy az orbánizmus-gyurcsányizmus-hornizmus-vonaizmus időleges sikere egyaránt egy mély társadalmi értékrendbeli válság kivetülése, amin egy-egy kormányváltás alig változtat. Vita itt elsősorban arról folyik, hogy miként lehetne a konzervatív értékrendet visszaállítani a korábbi, Magyarországon a II. világháborút megelőző, Nyugat-Európában ma is létező pozíciójába. Ha ezt egy nem fanatikus párthívő nem látja azonnal, akkor erről nem ő tehet.

tralalala 2014.11.01. 20:27:30

"a szervezők elmaradnak a tömeg által elvárt politikai célok megjelölésétől, vagyis nem elég radikálisak; "

Te láttad a facebook oldalukat? A felettem kommentelő dr doktorka harmatos úrilány ahhoz képest :)

Arra gondoltál esetleg hogy a tömeg 80-90%-a VALÓBAN az internetadó miatt ment ki?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.01. 20:36:31

@Boross Bence: szimpatikus a megjegyzésed, de egy idetévedt ember elolvas egy posztot, nyilván nem várható el, hogy a többi négyszázat mindegyikben rekonstruáljam -- a többi pedig a nyilvánosság kritikája, ha szabad így mondanom, ezt a leveledet a médiának kellene címezned

ParaZita2 2014.11.01. 21:04:05

Elmerengek, mintha egy (mégoly nagy tömegeket utcán láttató megmozdulás: egy helyen vannak, vagy valahonnan valahova mennek és elmondanak valamit - nem a Szent Péter térre gondoltam) tüntetés is tulajdonképp a fennálló etatizmus legitimálása.
Önellentmondásnak tűnik. (de, pl. mely országokra jellemző a nagyobb tömegdemonstráció? Azokra, melyek nagy, terjengős, terpeszkedő, erőszakos állami berendezkedéssel "büszkélkedhetnek".) Ha már tüntetés, akkor talán a "Bastille-t kellene megostromolni, majd lefejezni" a főkolompost.
Adó, konzultáció... bármi, etatizmus. S ez az amitől meg kell szabadulni. Mert az autonóm, értéket teremtő egyén a társ-adalom és prosperáló köz-össég alapja. NEM az ÁLLAM, az EGYÉN!
Hogy ez legyen az emberek alapértéke, évtizedeket felölelő okosítást igényel. Addig pedig a politikai/állami "elit" szabadon magánosítja a közkincset (pénzt, vagyont, bizalmat) (ami kimeríti a Hazaárulás ismérvét).

ParaZita2 2014.11.01. 21:05:29

NEM az ÁLLAM, hanem az EGYÉN!!!

explanatus 2014.11.01. 21:10:52

@dr doktorka: Még ha a képsorok alapján igazad is van, nem kellene ezt generációs konfliktusként beállítani, mert nem fiatal-öreg konfliktusról van szó. A „védett burokban” felnövekedett fiatal generáció (egyes) tagjai -lást eddigi vezetőink- korukat meghazudtoló „kivénhedt, elhülyült” gondolatrendszere mai hibáink legfőbb forrása. A fiatal generáció meglehet tud remekül vágtázni, de hogy a jó irányba-e az függ attól is, hogy hallgat-e az élettapasztalattal bíró, sokat megélt, elszenvedett idősebbektől. Egy egészséges egyensúly lehet a garancia arra, hogy a vágtázó lovak ne a szakadékba vigyék a szekeret. Óvatosan azzal, hogy az öreg hülye, a fiatal meg húdejhó.

panelburzsuj 2014.11.01. 21:34:23

@explanatus:
A Fidesz-mag épphogy nem "védett burokban" nőtt fel.

Van azért abban valami jelzésértékű, hogy több évtizednyi erőltetett menetű tanultember-gyártás ellenére balról-jobbról is brutálisan "elsőgenerációs" figurák uralták le a közbeszédet, a közgondolkodást.

Orbán-Gyurcsány-Vona: mindhárman igen "mélyről" jöttek.

almodhi 2014.11.01. 21:57:11

@dr doktorka: "Nép - Diktátorbán 1:0"

A legjobb szándékkal sem.
0 : 25-ről szépítettünk 1 : 25-re.

unionista (törölt) 2014.11.01. 23:00:46

@vitéž munkášőr:
ez a csoport így akar integrálódni. egy munkafázisra tanítsák be őket. azt csoportosan kelljen végrehajtani. a közmunka idény jellegű betanított munka. éppen ilyen. a cigányokra jelentős része számára majdnem tökéletes.

vitéž munkášőr 2014.11.02. 00:05:49

@unionista: ezt en elfogadom, de megint megkerulted azt, amit @raczsandor: vetett fel - ti. a forditott integraciot. ami velemenyem szerint nem is annyira forditott. en a nyugat-magyarorszagi lakohelyem kozmunkasaibol tudok kiindulni, akik rasszjegyeik alapjan nem, de eletviteluk szerint egyertelmuen ciganyok…

unionista (törölt) 2014.11.02. 02:06:18

@vitéž munkášőr:
nem értem, hogy pontosan mi a kérdésed.

dúvad 2014.11.02. 07:34:09

@zipe moha: Érdemes a figyelemre amit közöltél.Jó lenne tisztán látni a középréteg állapotát.Ha azokat akik most megjelentek oda tartozónak gondolod,még nem elhanyagolható erőt jelenthet.Hasonlóan látom a szolidaritás hiányát. @explanatus: "A megoldás? A katonai fegyelemmel teljesen ellentétes új párt, melyben szabad polgárok, szabad gyülekezete felelősen, önállóan cselekszik, ami nem anarchiát, zűrzavart, korlátlan vitát a vita kedvéért jelent, hanem azt jelenti, hogy akár a te, a mi véleményünk is megjelenhet, (meg fog jelenni) mert az az adott témát tekintve a legjobb megoldás. " Ez lila köd. Mi lesz a párthierarchiával? Megjegyzésed első fele talált!

rs232 2014.11.02. 09:01:07

@Lexa56:
'A konzultációkból semmi nem derül ki a nyilvánosság számára'

Te most a jövő év elejére beharangozott 'konzultációről' mondasz véleményt, aminek konkrét tartalmát, társadalmi fogadtatását nem ismered, csak az eredményét ;)

Az eddigiektől eltérően ezt a társadalmi reakciók hatására tartanák meg, tán érdemes lenne megvárni.

rs232 2014.11.02. 09:09:38

@raczsandor:
'Még mindig elhiszed a kormánypropagandát'

Ha arra gondolsz, hogy elhiszem-e hogy a mindenkori kormányok tényleg az ország, a 'nép' érdekeit (is) szándékoznak képviselni egy demokráciában, akkor igen.
A kérdés csak az, feltételezett jóindulatuk mellett ez mennyire sikerül.
Negyedszázados történelmi távlatban már lehet valami megalapozott véleményünk.
Vagy szerinted ki képviseli igazán a 'nép' érdekeit poszterünkön kívül?

rs232 2014.11.02. 09:14:28

@Moin Moin:
' a valóság az, hogy Orbán nem tett le a netadóról'
Ezt írtam én is, a lószerszámot vedd vissza magadhoz, léccci.

quendelapo 2014.11.02. 09:32:21

@HaFr:
Mivel beképzelt vagyok, lefosom, hogy meleg-e itt a fogadtatás.
Ha téged annyira zavar, hogy szocikhoz köthető emberek szervezték ezt a tüntetéssorozatot, hogy ezért mindenféle együttműködést elképzelhetetlennek tartasz velük;
ha ilyen mondatokra helyezed a hangsúlyt: „és AMÍG A SZOCI GARNITÚRÁBÓL AKÁR CSAK EGY EMBER IS VAN, választásokon sosem lesz leváltható a rezsim” ;
egyszerűen nem tudom értékelni (és pontosan értelmezni sem) azt, hogy az anyagi, szellemi és erkölcsi forrásaidat viszed vásárra. Hiszen egyértelműen látszik, hogy számodra sokkal, de sokkal fontosabb egy – amúgy már megsemmisült – régi ellenség üldözése, mint a szabadság kivívása. Gyönyörűen írsz a szabadságról, de ha választanod kell, hogy Orbán ellen küzdj vagy a démonaiddal hadakozz, akkor pillanatnyi gondolkodás nélkül az utóbbi mellett döntesz.
Kooperáció és kompromisszumok nélkül nem lesz Orbán buktatás. Neked és a pártodnak belátható időn belül nem lesz 2 millió szavazója. Gondolom ez nem is célod. De akkor mi?
Úgyhogy, hiába kértétek már többször is, nem árulom el a nevem.

quendelapo 2014.11.02. 09:44:33

@Boross Bence:
"Vita itt elsősorban arról folyik, hogy miként lehetne a konzervatív értékrendet visszaállítani a korábbi, Magyarországon a II. világháborút megelőző, Nyugat-Európában ma is létező pozíciójába. Ha ezt egy nem fanatikus párthívő nem látja azonnal, akkor erről nem ő tehet."

Szerintem ez átjön.
Az elemzésekből, a társadalom állapotát leíró posztokból, a filozófiai kérdésekből egy nagyon végiggondolt "program" rajzolódik ki az olvasó előtt. Elméleti síkon.
Aztán, ha a blogger akciózni kezd vagy éppen arra szólít fel, hogy tartózkodnunk kéne valamilyen cselekvéstől, akkor hirtelen minden összezavarodik.

unionista (törölt) 2014.11.02. 09:55:41

@vitéž munkášőr:
a "fordított integráció" az "elcigányosodás"?

szóval az elképzelhető, hogy egyes településeken a közmunkát erőszakkal kényszerítik ki. ezek az emberek elvesztik identitásukat, megalázzák őket. vagy az is lehet, hogy ez az egész egyszerűen visszalépés. csak azt állítom, hogy van ahol a jól szervezett közmunka lenne az ideális. mert ez az egész összeállhat tradicionális kommunává. a pusztai tanyavilágban ez előrelépés. és egyébként nagyon sok nem-cigány is ilyesmit szeretne. alacsony kockázatot, majdnem teljes kiszámíthatóságot, egyszerű árucserét, primitív munkamegosztást.

unionista (törölt) 2014.11.02. 10:49:37

@raczsandor:
oké, csak mondjuk hogyan menne végbe a polgárosodás dombostanyán vagy aradványpusztán. persze lehet mondani, hogy ezeket a településeket le kellene dózerolni. szerintem az ilyen településeken 100 emberből 100 tervezett, irányított gazdaságot akar. azt várják, hogy valaki vezesse őket. az ortodox liberális zsidóság hegemónia törekvéseivel szemben kell fellépni. nem ortodox, de liberális politikát kell folytatni.

mondok egy példát. van egy világsikerű amerikai-magyar-zsidó vállalkozás. ez a prezi. ami úgy jött létre, hogy egy garázsprojektben sok pénzt tett a magyar telekom. és sokkal több pénzt tett egy amerikai befektető. azért, hogy a prezi a microsoft powerpoint helyébe kerüljön. az a céljuk, hogy felvásárolják őket százcsilliárdért.

a prezi elvi alapja általános iskolai szakköri ismereteket igényel. azt kellene mondani egy megyei reáltanodában, hogy implementáljuk újra. csináljunk jobbat. sokkal jobbat. és könnyen lehet, hogy ezt nagyon okos ötödikesek megoldják. mert tehetségesek és szorgalmasabbak, mint a belvárosi zsidók. csak őket valahogy nem támogatja a kockázati tőkések. egy parasztgyerek hiába csinál akármit. biztosan nem fog obama elnökkel találkozni. azért mert nem zsidó. akkor ezeket a gyerekeket támogassa meg a város. csak persze a cél az, hogy itt lehetőség szerint minden helyi legyen.

nyilván nem lehet mindent legyártani. és az is lehet, hogy számítástechnikai szakkörösök nekilátnak implementálni az elemi transzformációkat. és elbuknak. az is előfordul. de mit vesztettünk vele.

most ha valami mögött zsidó tulajdon van, akkor nem lehet bírálni. nem lehet azt mondani, hogy a prezi egy lufi. majdnem semmi. nem ér százcsilliót. egy ilyen cég "erőből" uralja a piacot. egyszerűen több pénzt kellene egy másik hasonló mögé betolni. csak az túl kockázatos. és nem feltétlen kell ezeket utánozni. de működjenek a zsidók így. ha akarnak. miért ne tehessék meg. csak miért lenne kötelező ezt követni.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.02. 12:14:01

@rs232:
Nem erre gondoltam, hanem a mostani kormányzat önmeghatározására.
Ennek lényege, hogy csakis ők tudják, hogy mi a nép érdeke.
A kormányzat szerint ők - pontosabban Orbán - természetes és megbonthatatlan egységben élnek a néppel.
Ebből következik az a hazug önigazolás is, hogy ami a kormányzat-Orbán akaratával ellentétes, az a nép akaratával is ellentétes.

No ezek a fikciók kaptak végzetes sebet október 28-án!

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.02. 12:24:02

@unionista:
1. Nem az volt a kritikám lényege, hogy egyes helyeken ne lehetne érvényes a te koncepciód, vagyis a "feudálisan szervezett közmunka". Az volt a kérdésem, hogy mindenhol erre van-e szükség. Erre te lényegében azt válaszoltad, hogy nem. Beláttad, hogy ez a modell sok helyen egyértelmű visszalépés.
2. Talán nem ártana feldolgoznod valamiféle személyes sérelmedet. A sikertelenség oka ugyanis nem biztos, hogy a csak és kizárólag a nemzsidóság lehet(és akkor finoman fogalmaztam).

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.02. 12:27:15

@unionista:
Még egy:
Szerinted mi lenne, ha a mi jelenlegi feudális társadalmi-politikai környezetünkben elkezdene az állam százmilliókat betolni az "anti-prezi" mögé?
Gyaníthatóan nem az, hogy az antiprezi tényleg lenyomná a prezit. A sok illetékes elvtárs és annak gyerkőcei viszont szép villákat építenének.

unionista (törölt) 2014.11.02. 13:21:30

@raczsandor:
nekem nincs ilyen sérelmem. hidd már el. azt állítom, hogy a különféle eredetcsoportoknak, az óriás evolúciós ágaknak különféle kultúrájuk van. és a magyaroknak nem muszáj a zsidókat követniük. lehet, de nem muszáj.

unionista (törölt) 2014.11.02. 14:12:25

@raczsandor:
a preziben a legbonyolultabb dolog az, hogy egy síkbeli alakzatot egyszerre tud nagyítani, eltolni és elforgatni. a szoftvert magát megírni nem olyan nagy dolog. ha van egy reáltanoda a megyében, és számítástechnika szakkör a legjobbaknak, akkor a prezit fél év alatt megírják az ötödikesek. az egy generikus komputergrafika. jelzem a legtöbb zsidó találmány egy generikus megoldás. a zsidók olyan mintázatokat keresnek, amelyik környezetfüggetlen módon alkalmazható. evolúciósan így jött létre a diaszpóra. mert így működik a szórvány.

de a prezi nem egy nagy truváj. abban a marketing kerül nagyon sok pénzbe és az infrastruktúra. a prezi egy lufi. miért kellene a világ összes dokumentumát egyetlen helyen tárolni? ez a zsidók hegemónia törekvéseiből következik. a zsidó kultúrából. de a népek majd rájönnek, hogy hö, tényleg.

jelzem ezt az egészet nagyon okos zsidók is mondják. mondjuk aaron swartz. aki rejtélyes módon felakasztotta magát. de ettől függetlenül teljesen nyilvánvaló, hogy óriási technológiai lufik vannak. és ezekben rengeteg pénz van.

nem kell egy óriás központi youtube. a város a saját szervereire a helyben érdekes filmeket. és kiszolgálja vele a helyi háztartásokat. és egyébként a világot. mert nyilván ki tud szolgálni 10,000,000 letöltést is 1 video esetén. és egy városból túl sok ember nem lesz híres egyszerre. a globális youtube egy lufi. helyi youtube kell.helyi ustream. elosztott működésre kell átállni. és ez olyan, mint a hatalommegosztás.

nekem legfeljebb annyi a sérelmem, hogy valamiért nem tudok egy rendes mosógépet vásárolni. folyton elromlik. mert ezek az eszközök túl vannak bonyolítva. az egész olyan, mint a viccben. amikor az amerikaiak megépítették egy millió dollárért a súlytalanságban is működő golyóstollat. az oroszok azt mondták, hogy jó lesz a grafit ceruza. túl van bonyolítva a gépgyártás. a vegyipar. szinte minden. a filozófia is. szerintem a következő korszak arról szól, hogy az embereket ezeket helyi szinten leegyszerűsítik. erre mondom azt, hogy tudnánk "hajdú" háztartási gépet gyártani. lehet, hogy nem lenne a legjobb mosógép. de nem romlana el. vagy ha mégis, akkor lenne hugyos józsi, aki összeforrasztja, vagy megheggeszti. csak persze nyilván lenne olyan, akinek nem lenne jó a hajdú. de az vegyen a szabad piacról. nem akarom kizárni. ugye világos, hogy ez a szórvány zsidó kultúra marginalizálása. de nem fasizmus.

panelburzsuj 2014.11.02. 14:21:05

@unionista:
Vajon mivel mosnak Minszkben vagy Omszkban?

panelburzsuj 2014.11.02. 14:23:01

@unionista:
De Beregszászt vagy Szatmárnémetit is kérdezhetem, azok közelebb vannak.

egyetmondok 2014.11.02. 14:48:42

@unionista:
A magyar parasztgyerek tényleg hiába csinál,talál ki akármit is,a vele egyívású,egy fajtába tartozó magyar multimilliárdos egy büdös vasat se fog ilyenbe beletenni soha,mert el sem tudja képzelni,hogy ebből hatalmas pénzt lehet keresni; az a helyzet,hogy az ő multimilliárdjai ma sem piaci teljesítményből vannak,hanem politikai hűségből,állami újraosztásból. Sőt,a magyar multimillirádos elemi érdeke az,hogy a vidéki magyar parasztgyerek úgy öregedjen meg,ahogyan megszületett: szegény parasztként,de tán érdemesebb lenne a "jobbágy" szót használni.

A "zsidóamerikai" milliárdosok elemi érdeke ettől gyökeresen más: nem állami -hatalmi, hanem piaci érdek. A "zsidóamerikai" parasztgyerek útja a felemelkedéshez sokkal reálisabb,esélyesebb,mint a magyar parasztgyereké,akit a saját fajtája zár el attól.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.02. 14:54:42

@unionista:
Abban szerintem nincs vita köztünk, hogy van egy csomó technológiai lufi.
Abban is egyetértünk, hogy sokszor nem a jobb, hanem az erősebb uralkodik a piacon is.
De hogy győzöd le a erősebb piaci szereplőket?

Ha a pénz számít, akkor bele kell tolnod egy csomó pénzt az antiprezibe.
Ilyen jellegű gazdaságfejlesztésre viszont csak a legmagasabb erkölcsi szinten álló állam lenne képes (tehát a magyar nem).

unionista (törölt) 2014.11.02. 15:54:42

@panelburzsuj:
oké, de csak képesek kimosni a ruhát. értem, hogy ha valamin nincs hatodik érzék biszbasz, akkor a szabad piacon nem lehet eladni.

a mosógép úgy romlott el, hogy az asszony elfelejtette beletenni a nem tudom milyen golyócskát. ezért megállította. utána át akarta állítani valami extra programra, amit még eddig nem is próbált. és ezek után nem indult el. kihúzod, bedugod. nem jó. a szervizes majd megmagyarázza, hogy a programkapcsolója hibás. és nem tudják javítani. inkább kicserélik. és már látom, hogy egy újabbat kell venni. amin van valami hotpoint plus. behozzák kínából. ehhez a NYUGAT a márkajelzést teszi hozzá. mert az ázsiai gyárvárosokkal ők sem tudnak versenyezni.

na most ezen változtatni kell. meg kell találni azt a közjogi és közgazdasági modellt, ami lehetővé teszi, hogy viszonylag szabadon lehessen vállalkozni. korlátozott módon, de mégis legyen verseny. és az egész működjön. ez nem egyszerű. de nem is lehetetlen.

unionista (törölt) 2014.11.02. 16:00:45

@egyetmondok:
azzal egyetértek, hogy a magyarparaszti elittel van a probléma. csak azzal nem, hogy zsidóamerikai kell helyébe. azt sem mondom, hogy ne legyen átjárás. legyen. csak ne magyarázzuk már meg, hogy nem számít a származás.

egyetmondok 2014.11.02. 16:45:44

@unionista:
Nyugi,világosan látszik,hogy a "zsidóamerikai" elit nem megy a magyar elit helyére,ez látszik a magyar parasztgyerek sorsán.
Nem kell tehát aggódnod.

unionista (törölt) 2014.11.02. 17:01:38

@raczsandor:
a helyi piacon a marketing, logisztikai költségek alacsonyak. induljunk ki abból, hogy debrecen és környéke egy félmilliós agropolisz. 25 km sugarú körben nagyjából ennyi ember él.

a népek a városi akció keretében megrendelik a "hajdú" mosógépet. azt kiszállítják. lehet valamilyen upgrade. kicserélnek valamit. vagy lehet csere. a régi alkatrészt elviszik. a hulladékot hasznosítják. és ezt tervezetten, irányítottan csinálják. és a következő hónapban már nem mosógép akció van, hanem porszívó. vagy hűtőszekrény. vagy akármi.

és ebben elég sok ember érdekelt. a gyártó, a beszállító, a kereskedő, a szervizes. és ezeknek az embereknek vannak rokonaik, ismerőseik. a városnak vannak ingatlanjaik. kiadó lakások. vannak közintézmények, közművállalatok. az ipari parkban is kell háztartási gép. és azért veszik meg a helyit, mert ők is el tudják adni azt, amit ők gyártanak. a műanyag ablakot.

de ettől még ha valaki azt mondja, hogy ő egy koreai lg mosógépet venne, akkor vehessen. azt rendelje meg amerikából. mert úgy a "legolcsóbb". oké. de ezzel helyi szinten versenyezzünk. csak ehhez városi tulajdon kell. nem állami, hanem városi. demokratikus kockázatközösség a város. az elővárosaival. szóval az agglomereáció.

budapesti iskola azt mondja, hogy ez egy hülyeség. mert nyilván senki sem fog a körúton "hajdú" mosógéppel mosni. mert az visszatérés lenne a szocializmusba. örülnek, hogy végleg kidobták ezeket. a fővárosból ortodox liberális szemmel nézve ez az egész egy hülyeség. de ennek van egy liberális antitézise. és ez mondjuk a "debreceni iskola". és szerintem ez vezethet el a polgárosodáshoz. kelet-magyarországon legalábbis.

és nem abból, hogy valaki beordítja a mikrofonba, hogy "nem kell netadó". lehet, hogy még az is kellene. és akkor lenne mondjuk "alföld" címmel igényes periodika. irodalmi, történeti, filozófiai, vallási rovat. tudományos ismeretterjesztés. vagy ehhez kapcsolódó művészeti, vagy matematikai versenyfeladatok. a hajdú mosógép. de ez "materializmus". a magyarországi zsidók azt mondják, hogy ezt már régen meghaladtuk. nem lehet, hogy ezeket a zsidókat kellene meghaladni?

unionista (törölt) 2014.11.02. 17:14:44

@egyetmondok:
dehogy nem akarnak. a zsidóamerikaiak a metropoliszok logikáját akarják kikényszeríteni az országban. amivel nincs probléma. mert ez egy legitim törekvés. csak magyarországon nem nagyon működik. mert nagyon nehéz lesz panyolán szabad versenyes kapitalizmust meghirdetni. mert ezeken a településeken az utolsó nagy esemény a 70-es nagy árvíz volt. ami után újjáápítették a falvakat kommunisták. de majdnem 50 éve megállt az idő.

egyetmondok 2014.11.02. 17:19:11

@unionista:
Olyan sehol a történelemben nem történt meg, hogy egy idegen elit kiszorította a társadalom saját elitjét.
Itt se történt,kísérlet se történt,se nem is fog ilyen történni.
A magyar parasztgyerek,meg a városi gyerek is a saját magyar elitje fogságában marad.

egyetmondok 2014.11.02. 17:41:03

@unionista:
Nem viccelek. Ilyen nem történt soha,hogy egy idegen elit a társadalom saját elitje helyére lépett volna

panelburzsuj 2014.11.02. 17:43:57

@unionista:
No de engem pont az érdelekelt volna, hogy hogyan, mivel mosnak.

Merthogy a "volt KGST" két- hanem háromfelé széledt: lett egy mostanára egyértelműen "nyugatos" északi tömb, egy ténfergő-tojozó déli szárny - és az eszktől keletre esők.

Ez az érdekelne - de tényszerűen - hogy a többé-kevésbé autarkiára berendezkedett posztszovjet államokban vajon működik-e a korábbi ipari alapokon létrejött, saját "filozófiájú" fogyasztásicikk-ipar. Nem "marketingvezérelt", hanem a klasszikus, zsírban fürdő, örökéletre szánt masinák készülnek-e még valahol?

Mert ha ott (pl: Orioszországban) se - akkor valami elvi hiba van a spekulációdban.

unionista (törölt) 2014.11.02. 19:22:52

@panelburzsuj:
oroszországban? a hajdúsági iparművek még ma is gyárt keverőtárcsás (!) mosógépet és különálló (!) centrifugát. biztonsági fedélreteszeléssel (ha felnyitod a fedelét, akkor leáll). de ez már tényleg a falusi román-ukrán szint. gyártanak felültöltős automatát is. azért ilyet, mert a lakótelepi kis fürdőszobákban kényelmes használni. a "hajdú" azért jó, mert keskeny. de ezeket persze már nem nagyon veszik.

de ez egy sikeres családi vállalkozás. a tulajdonos top100-as üzletember. 10 milliárd forintos vagyonnal. ami döntően piaci alapon jött létre. ez nem állammal üzletelés és nem világpiac. a "hajdú" klasszikus indoeurópai családi manufaktúra, amilyen mondjuk a "sulzer". csak ez debrecen mellett hajdúhadház. téglás külterülete. nem zürich mellett winterthur.

na most engem nem az érdekel, hogy a tulajdonosnak még több pénze legyen. szerintem ő sem akar sokkal többet. úgysem tudna vele mit kezdeni. mert ehhez olyan helyen kellene dolgozni, ahová én nem mennék. ez a közjóval való foglalatoskodás.

vagy azt kell mondani, hogy bezárni ezt az egészet. szélnek ereszteni mindenkit, aki ehhez kapcsolódik. azt kell mondani, hogy a szabad piac győzött. a kínaiak a japán vagy a koreai gazdaságot is lenyomják.

vagy szembe kell menni ezzel. és nem állami háztartási gépcsere programot kell hirdetni, hanem városit. pontosabban megyeit. szóval ez a nagy-debrecen koncepció. és nem alkalmi jelleggel, hanem irányított és tervezett módon. persze kellő előkészítés után.

és ehhez is nemzeti konzultáció kell. egy direkt marketing levél. ez tulajdonképpen ugyanaz lenne, amit orbán csinál. csak nem a country, hanem a county szintjén. a pártpolitikát kizárva. a polisz ügyeire koncentrálva. és lehetőség szerint értelmesen és tisztességesen. de ez ugyanúgy szembemegy az ortodox logikával. de ha ez sikeres, akkor mondjuk a siemens nagyobb biztonsággal létrehozhat unortodox kelet-közép európai telephelyeket. és ez a német békebeli hadiipar.

lehet, hogy hülyeség ez az egész. de valami. szóval ez 1. amit az ellenzék mond az 0. az semmi.

panelburzsuj 2014.11.03. 00:23:40

@unionista:
www.hajdurt.hu/products/25-automata.html

Ez a gép miben különbözik az általad kifogásolt márkáktól? Miben "hagyományosabb"?

(A keverőtárcsás egy lezárt konstrukció - az automaták nem azok. A keverőtárcsás ezért maradt - a Minimat (Energomat) meg kimúlt.)

unionista (törölt) 2014.11.03. 10:06:40

@panelburzsuj:
a keverőtárcsást nyilván nem fejlesztik. de azért még gyártják. a piacon létezik.
www.muszakistore.hu/hajdu-raktarrol-keverotarcsas-mosogep-p-7823.html
automatából a keskeny felültöltős automata maradt. azért, mert vannak panellakások, amiben kicsi a fürdőszoba. ez a modell azokba lett kitalálva.

de itt a lényeg az, hogy részlegesen a lokális optimumkeresésre álljunk át. amit lehet gyártsunk helyben. nyilván nem lehet mindent. legegyszerűbb az, amikor a készterméket behozzák és bemárkázzák. az is lehet "hajdú". vagy az is, hogy félkész terméket összeszerelik. és az is nyersanyagot feldolgozzák, vagy a hulladékot újrahasznosítják. de ez lehet egy upgrade. a "hajdú" épületgépészei kicserélnek egy modult. mert újabbat akarnak. és ehhez nyilván kapcsolódik márkakereskedő és szolgáltatók: a gépeket házhoz szállítják, beszerelik, szervizelik.

a hobbi projektben a "hajdú" egy ágazatot összefogó konglomerátum. ami nem egy állami kézben levő szocialista "élüzem". hanem úgy jön létre, hogy helyi vállalkozók összeállnak. az egész mögé beáll a város, illetve városok.

szóval ez "maszek" a szónak mindenféle értelmében. ebben a formában a "hajdú" a magyar romantika része. de már ez is működhetne. csak könnyen életveszélyes gépek kerülnének forgalomba. miska kicseréli marika néni mosógépét. csak közben kidönti a közfalat.

de az ugye világos, hogy egy háztartási-gépcsere program ebben a formában jelentős üzlet. lakossági, vállalati és kormányzati/önkormányzati szinten egyaránt. itt kapcsolódik be a kantonná válás. lépjenek be ebbe (is) a svájciak. pénzzel, technológiával, minőségbiztosítással. egy védett piacra érkeznek. helyi optimumot keresve létrejön egy új egyensúly. ők ezen úgy nyerhetnek ha a "hajdú" lesz a helyi piacvezető. és ez nyilván nem áll túl messze a svájci gondolkodástól.

ehhez jön a többségi reformált vallás. a közintézmények és a közművek átalakításának programja. amibe a bal és a jobboldali pártok belebuktak. ennek kellene újra nekifutni. föderatív/konföderatív keretek között. az üzemméret azért a megye, mert a többség a pusztában ennyit lát be.

szóval ez lehetne egy kisebb kerület, vagy egy nagyobb régió. de lehetne akár egy járás is, vagy egy hitközség. csak utóbbi már nyilván a corporate social responsibility. vagy ha zsidókról van szó, akkor global networking. szóval a hobbi projektben a zsidóság sincsen kirekesztve. hanem városrészekre vannak beszorítva. és abban weiss, gross és horovitz urak is védve vannak. ez nem fasizmus. hanem egy unortodox (vagy ha így jobban tetszik neo-neológ) libertárius projekt.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.03. 14:24:15

@unionista:
Szerinted tehát kicsiben működhetne az, ami nagyban nem megy: a magas erkölcsi színvonalon álló kormányzás.
Szerinted ennek oka az, hogy a "nagypolitika" nem magyar, a "kispolitika" viszont lehetne magyar.
Jól értelmezlek?

unionista (törölt) 2014.11.03. 22:23:38

@raczsandor:
az állami korrupció visszaszorításához alapvetően két dolog kell szerintem. hitközség és helyhatóság.

hitközségek azért kellenek, hogy a belpolitikában legyenek kisebbségi kontra szerepkörök. de az kevés.

az unió azt mondja a magyar kormányra, hogy a "magyar hatóságok". de valójában nem gondolkodnak plurálisan. magyarországot egyetlen helyhatóságnak tekintik. csakhogy az errefelé tradicionálisan nem az ország, hanem a megye. a főváros körül létrejött egy fejlett központi régió. de még mindig a megyék adják a többséget. az ország hagyományosan kisebbségi részein (jászság, kunság) kerületek vannak. a határszéleken a leszakadó kistérségek a járások. ez a vegyes közigazgatás hiányzik a rendszerből. de ez olyan, mint a német-osztrák-svájci közigazgatás. és ebben lehetne azt mondani, hogy az egyetemváros polgársága egy autonóm kerületet alkot. minden egyetemi campus autonóm közösség. és ebbe a logikába beilleszthető a zsidó (zsidó és zsidóbarát) hitközség. ami felőlem lehet ortodox. de az ortodox liberalizmus hozza magával az ortodox nacionalizmust. és az képes az unortodox illiberális államiság felé tolódni. aminek a militáns változata nagyjából az, aminek a közelkeleten van többsége. na most értem, hogy ott erre szükség van. mert másképp nem lehet bírni az arabokkal. nem lehet fenntartani a zsidó államot.

itt annyit kell mondani, hogy a zsidók nem ragaszkodnak, hogy mindenki az elképzeléseiket kövesse. hanem ez egy opció. nem lehet zéró toleranciát hirdetni. hanem liberálisnak kell lenni. és ehhez meg kell újítani a tradíciót. illetve azt a helyi viszonyokhoz kellene igazítani. erre mondom, hogy kell "debrecener". de kell mellé "kosher debrecener". de ez egy a zsidó kultúrában egy lényegi változás. mert ez a környezetfüggés részleges elfogadása. a latinkeresztény világban ugyanez: "when you in rome do as romans". szerintem ezt kell követni a "kálvinista rómában". de ez legfeljebb csak érintőlegesen az én dolgom. engem nagyon utálnak a zsidók.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.04. 16:11:48

@unionista:
"engem nagyon utálnak a zsidók"
Ez sajnálatos, de nem lehet hogy csak bemagyarázod magadnak?
Az áldozati szerepnek rengeteg előnye is van. Például az, hogy meglehetősen kényelmes.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.04. 16:24:33

@unionista:
Mindez nagyon szép csak épp semmi garancia arra, hogy a nagypolitika feudális-korrupciós gyakorlata ne termelődjön újra az önkormányzatok szintjén.
A pártpolitika kiiktatása se garantálja ezt az üdvös végeredményt.
Attól tartok, hogy nem "a zsidók" lennének a magas erkölcsiséggel üzemelő önkormányzatok legnagyobb ellenségei, hanem maguk a helyi lakosok.
süti beállítások módosítása