1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.10.30. 19:15 HaFr

Besül-e végül a reakciós újgeneráció?

A fiatalok, akik már nem is annyira fiatalok, válaszút előtt állnak. Azok, akik 1999-ben kiadták az Utolsó Figyelmeztetést még a Fidelitas kebelén belül, majd 2002-ben joggal botránkoztak a D-209-es ügyön, átmentek Reakció(s)ba, izgultak Orbán győzelméért, majd nemzedék- és eszmetársaikkal együtt szétfröccsentek a második Orbán-kormányba és a reakciós internetfelületekre, azok, akik magukat "szabadelvű-konzervatívnak, nemzeti liberálisnak, nemzeti konzervatívnak" vallották, és alapvető élményeik közé sorolták "Tisza István karizmáját, Krúdy Gyulát, Esterházy Pétert és Sütő Andrást, Ákos és az Anima Sound System zenéjét, Sáros és Alsó-Fehér vármegyék múltját, a nagykörűi Tisza-partot, a polgári tudatmódosítót (bort), Gyurcsány Ferencet, a szanalmas.hu-t, Sas Józsefet és a Hun Szövetséget", akik így írtak: "nem vagyunk függetlenek, de iróniával szemléljük magunkat és a hozzánk közel álló politikai tábort is (...), hiszünk a vélemények sokszínűségében, a szabadságban, a hagyományban, a magyar történelemben", azok, akik egészen tegnapelőttig többé-kevésbé elkötelezett hívei voltak Orbánnak ("hűség nehéz időkben is"), annyira mindenképpen, hogy a véd- és dacszövetséget nem mondták fel vele, legfeljebb egyenként, legfeljebb néhányan, legfeljebb puhán elandalogva (a tett színhelyéről), elkezdve kozmetikázni a múltat, nem vetve számot azzal, ami valóság lett az álomból, ami konstrukció lett a reakcióból, kivált nem olyan egyértelműséggel, ahogy 1999-ben bejelentették a beleállásukat a küzdelembe, pedig a vég legalább olyan egyértelmű immár, amilyen a kezdet volt, pedig tudniuk kellett legkésőbb 2012-ben, hogy az, amit ők fontosnak gondolnak a (saját!) életükről (lásd fenn), azt a Védett Személy vagy sohasem gondolta annak, vagy menet közben letett róla, és azóta becsapja őket is (és ők mégis szívesen engedték becsapni magukat, mert így volt egyszerűbb -- sokkal egyszerűbb, mint kimenni a hidegre), ám most, hogy a varázsnak vége, most, hogy eljött a leplezetlen erőszak ideje, most, hogy már nem lehet hátramutogatni, és -- végül -- hogy a rezsibiztosokkal, NAV-elnökökkel, lázárjánosokkal és vargamihályokkal szegélyezett út biztosan kivezet Európából, mert a Védett Személynek nincs más választása, ezért nekünk sincs (jó munkát végzett a cohors), de ha lenne se volna itt már tere, ideje és ethosza a reakciónak, most tehát szembe kell nézni azzal, hogy mi volt és mire volt jó ez az egész, mit vesztettünk magunkból, de főleg, hogy mi lehetséges még, hogyan és kivel, mert ti, ugye, egyedül nem, ahhoz se egyenként, se együtt nem vagytok elég erősek (domus iusti plurima fortitudo et in fructibus impii conturbatu), az viszont biztos, hogy a reakcióból lett korrupció végén a veletek döngöltetett kivezető út (az új via Appia ex Occidente) menti kereszteken vízért nyöszörög nem csak a Világszép Nádszálkisasszony a két nővérével, de a Szabadság, a Méltóság, a Hagyomány, a Hit, és a Szeretet is, amit megnézhettek majd az állam által felkínált turisztikai látványosság gyanánt mint VIP vendégek, mert a VIP tagság kétségkívül jár nektek, hasznos társutasoknak és végleg megalázandóknak -- hacsak végre azt nem tudjátok mondani, végre nem meritek mondani, még mielőtt rámegy az egész életetek, és rátok nem sül a szégyen, hogy elég volt, ti, egyetemi tanárok, nagykövetek, alapítványi elnökök és igazgatók, szerkesztők, újságírók, valamikori reményteljes fiatalok és tanítóik! Megtéve az utolsó figyelmeztetéseteket, mielőtt -- adott esetben még becsülettel -- elvonultok. Mert mi mást tehetnétek.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr316848699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lexa56 2014.10.30. 20:35:29

Egy kis vitriol vacsorára :) Kíváncsi vagyok, ki veszi majd magára?

Hidvégi Mihály 2014.10.30. 20:36:51

Bizony, fogadjátok meg a jó szót, mert egyszer volt Budán kutyavásár, így aztán ti nem reménykedhettek abban, amiben az MSZMP tagok negyedszázada még bízhattak.

nevetőharmadik 2014.10.30. 20:52:40

Jajjmár... lehet, hogy pár évtized múlva valaki remek (bár érdektelen) drámát ír ezen ifjak reménységéről, megcsalatásáról, gerincük megtöréséről és meghasonlásáról (ha ugyan), de ha a tetteket nézzük, azért bátran kijelenthető, hogy ők képesek voltak eltűrni olyasmit és megalkudni olyasmikkel, amivel gerinces ember már évek óta nem lenne hajlandó. A belső vívódásaikat pont leszarom, hogy mi lesz velük, pont leszarom, észhez térnek-e vagy sem - tökéletesen érdektelen. Ki lehet őket tenni a levitézlett "ballib értelmiségi elit" mellé a polcra, ahol majd jót könnyező-madonnáznak a világ nagy igazságtalansága felett.

Eric Pilgrim 2014.10.30. 21:13:34

Az Ufi a legelső számtól megvolt, végigkövettem a Reakció utolsó számáig. Vidéki, fővárosba költözött, konzervatív polgárt játszó fidelitasos fiatalok túlmisztifikált médiaszakköre volt. Előbb-utóbb várható volt a meghasonlás, ha számít ennek a generációnak a krisztusi korral beálló érdekmentes felelősségtudat.

Imadom a trapistát 2014.10.30. 21:15:17

Höhö! Engem átejtett a cikk címe. Azt hittem, a Fidesz-székház dobálóiról lesz benne szó.

Imadom a trapistát 2014.10.30. 21:16:08

Vagy a millás újgenerációról. Igaz azok gyorsan besültek, úgyhogy nem kérdés a kérdés.

ricardo 2014.10.30. 21:35:46

És a JOBBIK? A Jobboldali Ifjúsági Közösség? Kezdetben főként jogász- és történelem hallgatók laza szövetsége volt. Ültek a srácok a kocsmában a boruk mellett, és John Lukacsról beszélgettek meg Oswald Spenglerről, demonstrálandó, hogy nem muszáj Che Guevara pólóban és oldaltarisznyában nyomni, ha fiatal értelmiségi vagy, és érdekel a közélet. Teljesen polgári, művelt társasági közeg volt, zsigeri viszolygással bármiféle náculással szemben.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.10.30. 21:50:01

A posztnak mind a négy (!!4!négy!!) mondatával egyetértek, a második mondat különösen tetszik. :) Lelkiismeretük azért - a Mandiner mai posztjaiból ítélve - néhányuknak van. Kérdés, mit kezdenek vele. Kérdés, mi a helyzet a többiekkel.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.30. 21:54:50

@Holger Hartland: igen, a második az elég jól fejlettre sikerült :)

Boross Bence 2014.10.30. 22:27:17

A mandineres szerzők a Fidesz bírálatában sohasem merték még kenyértörésre vinni a dolgot. Leírják, hogy ez vagy az a fideszes vagy Orbán-közeli személy vállalhatatlan, ez vagy az a döntés káros az országra (DCCCLXVIII. eset), de amikor le kellene vonni a következtetést, hogy betelt a pohár, ezentúl nem tudjuk a kormány politikáját támogatni, szóval ez előtt az utolsó pillanat előtt mindig elhallgatnak. Hasonló gondolati megtorpanás sosem fordul elő, ha a balliberálisokról írnak.

A hirtelen elhallgatást nem indokolják, vagyis homályban tartják az olvasóikat. A kényes munkát, a Fidesz-kormány mélyelemzését mindig vendégszerzőkkel végeztetik el, ügyelve arra, nehogy sajátnak tűnjön az indoklás.

Mi ennek az oka? Lehet, hogy romlottak: közpénzt (lásd: Vármegye Kft.), karrierlehetőséget (Böszörményi Nagy Gergely), vagy hírnevet (médiaszereplés) remélnek a vállalt felületességért cserébe, de az is lehet, hogy csak óvatosak/gyávák, azaz félnek.

Összefoglalva úgy gondolom, hogy a konzervativizmus a mandinereseknél csak póz, manír: valójában öngyűlölő magyar liberálisokról van szó, akik a már megismert módon romlott és gyáva magyar liberális gyakorlatot viszik tovább, újdonságként pedig az egészet konzervatív ideológiai mázzal öntötik le. Nem látom akadályát annak, hogy ez a hozzáállás tartós maradjon.

almodhi 2014.10.30. 22:51:03

@HaFr:
Most utólag nagyon okos leszek, de valahogy én sohasem tudtam igazán rajongani az UFi-s fiúkért. Valami már az elején sem stimmelt velük...

A második mondatod láttán Krasznahorkai is elismerően csettintene... :-)

nevetőharmadik 2014.10.30. 23:04:59

@Holger Hartland: Mit kezdenek vele? Majd kicsordul a könnyük meg összeszorul a torkuk, amikor következőre a Fideszre szavaznak. És tán két napra még a tükröt is letakarják.

panelburzsuj 2014.10.30. 23:36:21

Minden a helyán van a posztban - kivéve a "generáció".

Ezek a mégfiatalabb demokraták annyian vannak, hogy talán több webhely, mint tag. (mandiner, konzervatórium, jobbklikk - plusz alkalmi bedolgozások ide-oda) Így aztán posztokat még csak-csak szülnek a derék ufiak, de már kommentelőre se fussa annyi a társaságból, hogy a "hely szellemét" meg tudják őrizni, vagy legalább ne hagyják teljesen szétzülleni.

Szóval: mihez képest "generáció" egy fél cserkészőrs?

ParaZita2 2014.10.31. 11:34:17

(7vége van? fáradok?)
Andalító írás.
Csak a Ady kissé off jut eszembe, azt is jó olvasni:
mek.oszk.hu/05500/05551/html/adypr0183.html

sztd 2014.11.03. 14:08:54

Magyarországon lassan megy a rendszerváltás, és ezt senki nem vette eddig észre. - pontosabban senki nem hisz még mindig a saját szemének.
Volt egy (tényleg) hazaáruló baloldalunk, ami eléggé összeomlott (bár meg nem halt), de túl sokáig maradt hatalmon, illetve túl sokáig kell vele küzdeni.
Ezt a küzdelmet valóban már régen le kellett volna zárni (mondjuk 1998-ig), de nem sikerült.

Most már hiába van nemzeti érzelmű baloldal is (ilyen jeleket látok az MSZP-ben, de nekem egyértelműen ilyennek tűnik az Együtt-PM és az LMP is), nem hiszik el ezt róla, sem a szavazóik, sem az ellenfelük. Az emberi gondolkodást olyan szinten elszennyezték, hogy az már nagyon kevés jelét mutatja a hazaszeretetnek.

Mindaddig, amíg nem tekinthető mindkét oldal nemzetinek (ami jelen állás szerint előfordulhat, hiszen most csak egyik oldal van, a másikról nem tudjuk még milyenné áll össze), addig Magyarországon stratégiai értelemben nem lesz belső nyugalom, és ezt megsínyli a külpolitika, a szövetségi politika, de a belpolitika is. Addig az egyetlen oldal van kormányzásra ítélve, ami érthetően nem tetszik a szövetségi rendszer tagjainak. Minél előbb feláll egy nemzeti érzelmű akármilyenoldali politikai ellenerő, annál előbb állhatnak fel a pártfüggetlen civil és szakmai ellensúlyok (amikre minden körülmények között szükség van), és annál előbb lehetünk aránylag normális demokrácia. A sorrend lehet, hogy cserélhető, a civil és szakmai ellensúlyok (pl. internetadó által) adott esetben az egy pólussal szemben is működhetnek.

Ha ez túl későn történik meg, akkor addigra az EU-n és az USA-n kívül találjuk magunkat. Ennek ellenére szerintem nincs más választásunk. Utána kezdhetjük el közösségi értelemben azt, amit életnek hívnak máshol.
Egy valami biztosnak tűnik. Ha ezt az EU és az USA nem várja ki, kinyomnak, kizárnak, vagy sikeresen belenyúlnak a rendszerbe, akkor ez (a polgári demokrácia) gyakorlatilag soha nem fog kiépülni.

Lexa56 2014.11.03. 17:55:26

@sztd: most már csak azt kellene tudni, hogy mi a nemzet és mi annak az érdeke?

wantaan 2014.11.03. 18:46:59

@sztd: Volt hazaáruló baloldalunk és van hazaáruló jobboldalunk. Nekünk mindig csak a hazaárulók jutnak s néha aki hazaáruló volt a baloldalon ugyanaz most a hazaáruló a jobboldalon.

Nekünk sajnos ilyen a politikai "elitünk". Kommunista párttitkárok gyerekeiből "gengszterváltók". ...KISZ titkárokból szenteskedő jobbosok .....
süti beállítások módosítása