1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.10.21. 06:29 HaFr

A proletár konzervativizmus

Van az európai szellemtörténeten belül a konzervativizmusnak egy államelvű, szabadságellenes ága, amely -- nagyon kivonatosan -- a francia forradalmat követő restaurációs (ellen-forradalmi) konzervativizmussal kezdődik, a Vér és Föld organicista-völkisch gondolatában és Carl Schmitt vezérkultuszában folytatódik, majd valamelyest konszolidált formájában tovább él az amerikai dél keresztény-közösségi ideológiájában és az orbáni Magyarország etnicista etatizmusában. Ezt az általam sötét konzervativizmusnak nevezett közeget egyformán jellemzi az emberrel szembeni mély erkölcsi szkepszis és az embert megfegyelmező hatalmak, leginkább a nemzeti állam iránti lankadatlan sóvárgás -- ami miatt az utóbbi képviselte kollektívum bármilyen konfliktus esetén megelőzi az egyének akaratait és vágyait. A sötét konzervativizmus a felvilágosodás-ellenes európai gondolati hagyomány legpregnánsabb ága, de több is ennél. Mint jól tudjuk, politika is.

Nem azt állítom, hogy Szijjártónak vagy akárcsak Orbánnak bármiféle köze lenne von Haus aus ezekhez az ügyekhez. Az említett urak és közegük sokkal inkább egy ezzel látszólag ellentétes trendet, a tömegek lázadását és a csőcselék bosszúját képviselik a bármiféleképp értelmezett "természeti" renddel és a meritokratikus társadalommal szemben. A civilizációellenességet és a korrupciót általában. Minden proto-fasiszta mozgalomra nézve igaz azonban, hogy a magas elvek (jelen esetben a fent taglalt sötét konzervativizmus) megkívánják hordozóikat, az felgerjesztett alantas vágyakat ahhoz, hogy politikai erőre tegyenek szert, tehát a proletár konzervativizmus elegye -- nevezzük így a sötét konzervativizmus politikai élét -- a lehető legtermészetesebb folyománya az immár több mint két évszázados anti-aufklérista fejlődésnek. Ez Orbán és társainak közege: ők a feltörekvő, destruktív erő, amelynek hangra volt szüksége, és ezt megkapták a fizetett értelmiségüktől. Az erő és az akarat találkozott a sötét konzervativizmus világképével.

Orbánék a bomló szocializmus termékei, amelyben a káosz megnyitotta az utat az egalitarizmus tömegfelhajtó erejének, velük olyan (tehetséges, ám amorális) emberek jutottak térhez és időhöz, akik egyébként bármilyen radikalizmushoz készek lettek voltak csatlakozni csakhogy kitörjenek az (adott esetben a fürdőszobát is nélkülöző) alárendelt helyzetükből -- innen a félreértés Orbán folyamatos "köpönyegváltásával" kapcsolatban. A mai miniszerelnök köpönyege ugyanis ugyanaz, amelyik 25 éve: a radikalizmusé, a lázadásé és az erőszaké. Orbán képtelen építeni, képtelen intézményeket működtetni, de ez nem újdonság. A lényegi (emberi) vonásaiban semmit sem változott, mióta ismerjük. A politikát foglalkozásnak, mindvégig a társadalmi előrejutás és a meggazdagodás forrásának, közben pedig az establishmenttel szembeni bosszú eszközének tekintette.

A proletár konzervativizmus is radikális ideológia, a sötét konzervativizmus politikai vasökle, amelyet az ismert írástudók szállítottak le neki célracionális alapon. Orbán pont annyira nem keresztény, mint amennyire nem konzervatív, pont annyira nem polgári, mint amennyire sosem volt liberális, ellenben mindenbe hajlandó beletanulni, ami a hatalmát és egy aktuális közeg átalakítását szolgálja. A céljai évszázadokra szólnak, az útja folyamatosan konfliktussal teli. A proletár konzervativizmus kiváltképp alkalmas ideológia számára, mert illeszkedik az ország etatista és önámító politikai hagyományába, korlátozza a politikai versenyt, alátámasztja az emberek feletti ellenőrzés erkölcsi jogát, eszközévé tehet egy egyébként korrupt vallást, kitünteti a Vezér személyét, előtérbe helyezi az Akaratot (a decíziót) a Normával, a kivételest a törvénnyel, a hatalmat a joggal szemben, illetve kész minden hagyomány és érték elferdítésére, relativizálására vagy feláldozására a hatalom oltárán úgy, hogy közben elérte, a tömegbázisa mindezt az értékek helyreállításaként éli meg. Visszaél egy alapjaiban gyenge társadalom önvédelmi rendszerének hiányával.

A proletár konzervativizmus a kontinentális politikai hagyományok legsötétebbjeihez tartozik, amellyel szemben a polgári konzervativizmus a szabadságban, az intézményekben és a közösségek rendjében élő ember jó oldalát (és Istenbe vetett személyes reményét) igyekszik kidomborítani anélkül, hogy illúziót táplálna az ember radikális evilági jobbítása iránt, de ez szerencsésen elejét veszi annak is, hogy várakozásokat tápláljon bármilyen társadalomátalakító kalanddal kapcsolatban. Amilyen például a sötét konzervativizmus kollektivista megváltó politikája.

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr166812749

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán, az új Horthy 2014.10.21. 09:05:09

Bontsunk pezsgőt! A ballibeknek igazuk lett. Ez ritka alkalom, mert szinte mindig tévednek, de ezúttal ténylegigazuk lett. Persze nem pont úgy, ahogy ezt ők elgondolták, de ez most mellékkörülmény. Szóval ünnepeljünk! Az Orbán és Horthy közti párhuzam...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.21. 06:46:27

Sötét vagy nem, mindenképpen egy próbálkozás a kiútra, akkor is, ha nem alkalmas próbálkozás.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.21. 07:13:41

@maxval a bircaman: azért ez egy elég szkeptikus megjegyzés volt, rád nem jellemzően

ParaZita2 2014.10.21. 08:37:01

@HaFr: ((kedves Mr. HaFr! Míg innen ki nem tiltasz, terjeszteni fogom az alábbi gondolataimat:))
Nem világos itt mindenkinek, hogy a bajok legfőbb forrása az állam túltengése? (mindenre rátelepszik, mindenbe beavatkozik, csak egyre nő és nő).
PRAZITÁK, HAZAÁRULÓK!
Ez lesz a vesszőparipám.
Kizártnak vélem, hogy ezt nem látják az emberek.
(nyilván a haszonélvezők nem is fogják látni, no de az csak a választásra jogosultak kb 18%-a - amivel az alacsony részvétel mellett még 2/3-os többség is mindig meglehet) Az összlakosság (szavazásra nem jogosultakkal együtt akár 8 millió ember pedig csak kullog a világban tompán és egyre reménytelenebbül).

Mondja már meg valaki, hol van itt az a légkör, ami
elősegíteni a fiatal emberek önmegvalósítását, egyáltalán az önmegtalálását, az emberi alkotás nyujtotta sikerélmény érzését?
Ébresztő!
Hazaárulók irányítanak!

Konkrétan a jelen írás kapcsán: "...Szijjártónak vagy akárcsak Orbánnak bármiféle köze lenne von Haus aus ezekhez az ügyekhez. Az említett urak..."
ELÉG már az eufemizmusból. Az "urak" szó helyett a "személyek" használandók. Annak más az üzenete.

Célkereszt 2014.10.21. 09:01:11

Nem is értem! A magyar társadalom, amely annyira egalitárius és érzékeny az érdemtelen gazdagodásra, most örömmel és nagy többséggel szavazza meg saját magának szolgasorba juttatását.

Lexa56 2014.10.21. 09:32:50

Az írás jó, ha nem is vidám

nevetőharmadik 2014.10.21. 10:21:03

@ParaZita2: És ha összegyűjtjük az itt rendszeresen hozzászólók vesszőparipáit, akkor már kiadunk egy vesszőménest :)

@Célkereszt: Mert Orbán elérte, hogy hívei érzelmileg azonosuljanak vele, és ha Orbán fent van, ők is fent érzik magukat az esetleges szegénység ellenére is - lényeg, hogy a gyűlölt ellenfélen sikerült felülkerekedni. A maradék pedig egyre inkább zuhan a csendes, reményvesztett kétségbeesésbe.

zenonküp 2014.10.21. 10:37:51

A fogalomalkotás szokatlan, de így is tizenegy találatot ad a Google Scholar a proletarian conservatism-re.
Lehetséges, hogy ennek az amerikai fenoménnek egy populista jellegű közép-kelet európai változata alakult ki Magyarországon.
Gondolom a klasszifikáció és a terminus sokak fantáziáját fogja megmozgatni.)

ParaZita2 2014.10.21. 10:40:40

@nevetőharmadik: Kell is a ménes! (sokan vagyunk, de elegen-e? - ov után szabadon)
OV: szektavezér, követői: fanatikusok - tulajdonképp a fundamentalisták is ilyenek, lassan a TEK-et kellene velük szemben beüzemelni.

Nem akarom, hogy a gyerekeink, unokáink ne ismerhessék meg az emberi élet alapvető értékét, az alkotás, az önmegvalósítás sikerélényét. Sőt, pozitívabban: azt akarom, hogy a gyerekeink, unokáink is megismerhessék ezt az érzést és tudatot!
Azt akarom, hogy ebben a jelenlegi etatista, más zsebéből élő, kollektivizáló, az egyéneket alapvető emberi értékeitől megfosztó, embereket kábító, becsapó, összességében PARAZITA, HAZAÁRULÓ rendszer a történelem sötét sűlyesztőjébe kerüljön!
(ez itt most egy érzelemvezérelt hang)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.21. 10:59:09

@zenonküp: nem bízom benne:) itt a fantáziát nem a szellem mozgatja

quendelapo 2014.10.21. 11:53:47

@HaFr
Leíróként és elemzőként nagyon magasan a magyar átlag felett teljesítesz, ezt el kell ismerni. (ez persze nem nagy dicsőség....:)

A proletár jelző egész találó, legpontosabb a "proli" lenne, de - nem csak a polkorrektség, hanem a félreértések elkerülése miatt is - én inkább a "sötét konzervativizmus" kifejezés használatát tartanám célravezetőnek.

Magyar Bálint polip modellje eléggé közel van ehhez....

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.21. 12:09:57

@quendelapo: ho-hó, elismerő szavakat kaptam tőled? rosszul látom? persze, tudom én, jobban örülnél ha a teória helyét átvenné az akció, és az ráadásul Gőgös Zoltánnal és Gyurcsány Ferenccel vállvetve :)

Hidvégi Mihály 2014.10.21. 12:10:20

Jó ez, találó a proletár konzervativizmus Orbán rendszerére. De talán van még jobb kifejezés rá.

Így hozzátenném - azzal a tudással, amivel rendelkezem - hogy a proletár azért számomra nem egy rosszízű szó, lévén magam olyan, aki a szocializmusban szocializálódott. Ott elmondták nekünk, s ez valahogy azóta is bennem van, hogy a proletár olyan nincstelen, aki dolgozik, s mint ilyen akár egy országot is visz a vállán. Tehát egy dolgos, de nincstelen ember.

Ezért én Orbánt konzervatív lumpenproletárnak címezném, rendszerét a konzervatív lumpenproletarizmusnak.

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.21. 12:35:52

@Hidvégi Mihály:

igen, igazából ez nem is konzervativizmus, hanem lumpenjobboldaliság, annak részéről aki komolyan gondolja.
fentről persze ez csak egy elitista demagóg rendszer, bizonyos típusú emberek szavazatának megszerzésére, egyelőre tisztességesen működik, sajnos.

István Tamasi 2014.10.21. 13:13:54

Felesleges volt ennyi szót pazarolni mutyivikire, kettő is jól jellemzi: falusi suttyó.

Célkereszt 2014.10.21. 13:17:22

@nevetőharmadik:
"A jóléti társadalom helyett egyes helyeken még csak kora kapitalista „munkaalapú” világot hirdetnek, másutt már a jobbágyságot sírják vissza. Nyilván hamarosan lesz apologétája a rabszolgatartásnak is."

nol.hu/velemeny/jobbagy-kerestetik-1493511

calabria04 (törölt) 2014.10.21. 13:22:00

@Célkereszt:

csak azt nem értem, hogy a "kora kapitalistát" minek keverted be ebbe? :)

vagy talán a kedves szerző egy kicsit marxista beállítottságú lenne?

Lexa56 2014.10.21. 13:23:41

@Hidvégi Mihály: Toynbee a proletárt úgy definiálja, mint aki benne él egy társadalomban, de nem érzi magát odatartozónak (in it but not of it - angolul valamivel tömörebben lehet megfogalmazni). Toynbee-nál ez a proletariátus a magasabb vallások "kitermelője". Persze ennek igen kevés köze van Marx proletérjaihoz.

Célkereszt 2014.10.21. 13:33:33

@calabria04: Nem értem, hogy mi a bajod.

borzimorzi 2014.10.21. 13:34:58

A poszt pontos és igaz. Attól tartok, hogy a magyar választópolgárok túlnyomó többsége pontosan ezt a proli konzervativizmust érti konzervativizmus alatt. Van még egy kisebbség is, amelyiknek viszont az "Arisztid és Tasziló" viccekből, a Noszty fiúból meg a Beszterce ostromából ismert figurák ugranak be a szó hallatán. S végül van egy törpe kisebbség, amelynek aránya az 5%-ot el nem éri, de jó esetben az 1%-ot igen, amelyik hallott már a modern konzervativizmusról harangozni valamit.

E blog segedelmével az ige terjeszthető bár, de a következő választásokig hátra levő időben nem látok masszív esélyt arra, hogy a konzervativizmus jelentéstartománya a magyar fejekben kellő mértékben átalakuljon. Vagyis a címke elfogadtathatósága, teszem azt egy PKP esetén kérdéses. És akkor még hol vannak a programok meg az arcok, és azok népszerűsítése...

Arról nem is beszélve, hogy eleddig csak egy pártállam kiépüléséről beszéltünk. De a legutóbbi USA-kitiltások kapcsán egy olyan polipszerű maffiaállam képe bontakozik ki, amelyet leépíteni herkulesi munka lesz. Valahogy nem képzik meg lelki szemeim előtt Béndek úr szelíd alakja, amint gumicsizmát húz, két marokra fogja a bikacsököt, és ádáz csatakiáltással nekiáll kitakarítani a Fidesz kreatúráival és azok - hmm - hordalékával csordultig teli Augiász istállóját...

Üdv:
b

calabria04 (törölt) 2014.10.21. 13:35:54

@Célkereszt:

a nol-os szerző szerintem 95%-ban azonos platformon van azokkal akiket oly hevesen bírál...

Célkereszt 2014.10.21. 14:36:06

@calabria04: Tulajdonképpen arról van szó, hogy nálunk a korai kapitalizmusra jellemző munkaalapú társadalommal szeretnék felváltani a posztindusztriális, jóléti társadalmat, amíg Oroszországban már a jobbágyságról elmélkednek.
A munkaalapú társadalomban mindenki dolgozik. Aki nem dolgozik, arra várt a kiüldözés a közterületről, a börtön, a dologház, száműzés a gyarmatokra. Ld. a korabeli Angliát.
HaFr hívja fel a figyelmet, hogy a volt egy proletár konzervativizmusnak nevezett irányzat, amely szabadságellenes volt és ha jól értettem, a fasizmusnak volt az előképe. Akaratlanul is ezt próbálja most a Fidesz megvalósítani. "Senkinek sem jár segély 2018-ra, mert mindenkinek munkát kell végeznie."

calabria04 (törölt) 2014.10.21. 14:38:05

@Célkereszt:

semmi köze sincsen ennek a korai kapitalizmushoz

calabria04 (törölt) 2014.10.21. 14:39:34

@Célkereszt:

ha már a börtönnél vagyunk akkor ma 100 ezer lakosra vetítve 5-6-szor többen vannak börtönben mint 100 évvel ezelőtt

és mindez azzal együtt, hogy évek óta csökken a börtönnépesség

Célkereszt 2014.10.21. 14:56:56

@calabria04: Lehet, de a fasizmushoz annál inkább.

Célkereszt 2014.10.21. 15:05:47

@calabria04: És mit vonsz le ebből? Tradicionális társadalomban kevesebb a bűneset. Kisebb volt a népesség mozgása. Egyébként éppen a Fidesz erőlteti a szigorúbb büntetéseket 2010 óta.

calabria04 (törölt) 2014.10.21. 15:22:03

@Célkereszt:

azt, hogy a lényeget tekintve az sokkal liberálisabb rendszer volt a mainál

calabria04 (törölt) 2014.10.21. 15:24:32

@Célkereszt:

100 éve - sok tekintetben - jóval nagyobb volt a népesség mozgása mint ma

pl. kivándorlás, urbanizáció, idénymunka, stb

Célkereszt 2014.10.21. 15:28:19

@calabria04: Konzervatív volt, bornírt volt, de legalább a sajtószabadságot komolyabban vették.

calabria04 (törölt) 2014.10.21. 15:32:11

@Célkereszt:

úgy általánosságban jóval komolyabban vették akkoriban a szabadságot mint ma

Célkereszt 2014.10.21. 15:35:40

@calabria04: Hát, nem tudom, hogy a modern tömegközlekedés hiánya lehetővé tette-e az olyan nagyarányú mozgást, mint ami Budapesten lezajlik naponta.
Mindenesetre nagyon elkanyarodtunk a cikk témájától.

2014.10.21. 16:05:25

Kitűnően minősíti ezt a rendszert, hogy (már bocsánat) mennyire BESZARTAK ettől az amerikai kitiltási eljárástól. Kábé semmi jelentősége az egésznek, ugyanannyi hatása lesz, mint a Tavares-jelentéssel egybekötött Merkel-dorgálások bármelyikének, vagyis semmi. És mégis, halálra idegeskedik magukat, mert jól tudják ők is, a nép nem hülye, pontosan tudja, hogy ez a korrupciójuk nettó leleplezése, immár a legfelsőbb szinteken. Szerintem hagyjuk az orbáni demagógiát tovább menetelni, szépen felszámolta már eddig is néhány hadállását (pl Simicskát) és szépen fel fogja ezután a többit is. Nem kell sok idő ahhoz, hogy ez az ostoba kis forradalom felzabálja a saját gyermekeit.

DrGehaeuse 2014.10.21. 16:31:45

@HaFr:
Óvatosabban a szavakkal:
"ugyanaz, amelyik 25 éve: a radikalizmusé, a lázadásé és az erőszaké. Orbán képtelen építeni, képtelen intézményeket működtetni"

1. erőszak? Ha vervális erőszakra, és érőszakosan sulykolt lózungokra gondolsz akkor rendben. De a zemberek erőszak alatt elsőre mindig gumibotra és könnygázra gondolnak. Ilyesmit orv-bán még tudtommal nem vetett be.

2. Képtelen építeni? Á'dehogy! Épített ő illiberális Nemzeti Szinkázat, Terror Házát, felcsuti stadiont meg néhány kisebb kócerájt.
És még a nagyobb művekhez csak most fog hozzákezdeni.

3. Intézmény működtetésben se tétlenkedik. Pl. olyan jó kis TEK-et hoztak össze, hogy ihaj.

2014.10.21. 16:37:26

@DrGehaeuse: Építés alatt nem feltétlenül a mások pénzéből létrehozott múzeumokat kell érteni. A nulláról, vagy minimális tőkével felhúzni mondjuk egy élet-, vagy még inkább piacképes vállalkozást. Amire aztán az emberek maguktól kíváncsiak. Na ilyet nem sikerült neki. A filmek, amiket az első kormányzás alatt gyártottak pl totális bukások voltak. Általában látható, hogy amikor átnevelőtáborosdit játszanak, annak óriási koppanás a vége. Nézd meg mi lett az ócsai lakópark vagy az állami párválasztó sorsa.

quendelapo 2014.10.21. 17:04:29

@HaFr:
nem, én arra gondoltam, hogy beszéld rá Mesterházyt, hogy térjen vissza és fogjon össze Schmuck Andorral.

Csak biztos megint félreérthetően fogalmaztam.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.21. 17:10:13

@quendelapo: :) legalább a humorodnál vagy

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.21. 17:11:27

@storker: lehet, h ez az akció csak katalizátora akar lenni a belső ellenzékiségnek

2014.10.21. 18:10:38

@HaFr: vagyis az usa-ban is tudják, hogy a másik ellenzék képtelen lenne kormányozni:) uszítják inkább a belsőt:)

Hidvégi Mihály 2014.10.21. 18:11:39

@borzimorzi:
"...amint gumicsizmát húz, két marokra fogja a bikacsököt, és ádáz csatakiáltással nekiáll kitakarítani a Fidesz kreatúráival és azok - hmm - hordalékával csordultig teli Augiász istállóját..."

A PKP nem egy emberből áll, van benne gumicsizmás is, másmilyen is. Lesz tehát aki kivasvillázza az istállóból a ganét.
Tehát semmi pánik :)

nevetőharmadik 2014.10.21. 18:27:18

@borzimorzi: Lehetnek csodák. Miért, Jézusból kinézted ezt?

"Közeledett már a júdeaiak páska ünnepe, ezért Jézus felment Jeruzsálembe. Látta, hogy a Templom udvarában marhákat, juhokat, galambokat árulnak, és pénzváltók ülnek az asztalaiknál. Ekkor felragadott néhány kötelet, azokat marokra fogta, mint egy korbácsot, és kizavarta a kereskedőket a Templom területéről, a juhokkal és a marhákkal együtt. A pénzváltók pénzét szétszórta, és asztalaikat felborította. A galambárusoknak is mondta: "Ki innen! Vigyétek el ezeket! Ne tegyétek Atyám házát piactérré!"

Tanítványainak eszébe jutott, hogy az Írás ezt mondja:

"Templomod iránti féltékeny, szenvedélyes szeretet emészt engem."

Péter, ímé elődbe adtam a példát! :D

panelburzsuj 2014.10.21. 18:30:33

@nevetőharmadik:
Hőha... :)

Alappélda, amelyre felépül a Polgári Küszikla Párt? :)

nevetőharmadik 2014.10.21. 18:39:21

@panelburzsuj: Jaja :) Péterünk lehetne radikálisabban konzervatív :D

panelburzsuj 2014.10.21. 18:39:31

@borzimorzi:
A vellázást azért még meg kell előznie egy nem kicsinyke feladvány megfejtésének: hol a gané vége - és hol kezdődik az istálló?...

Kevésbé képletesen: a Fidesz rohasztotta meg az államgépezetet - vagy a rohadó bürokráciát fogadta be a Fidesz?

Egészen konkrétan: meddig haladt az a folyamat, hogy a "spontán maffiákat" és "spontán korrupciót" - mindkettő sokkal ősibb és kiterjedtebb a Fidesznél - nem elszigeteljük, leverjük, felszámoljuk - hanem megzsaroljuk / becsatornázzuk?

Merthogy szerintem itt szakadt el a cérna az amiknál, ez a szövetségi rendszeren fellépő konkrét "nemzetbiztonsági kockázat".

panelburzsuj 2014.10.21. 18:41:00

@panelburzsuj:
szövetségi rendszeren fellépő = szövetségi rendszeren belül fellépő

Ma chi è questo Joker? 2014.10.21. 22:16:25

A "Blut und Boden"-nek nem a "Vér és rög" a bevett fordítása a "Vér és föld" helyett?

2014.10.22. 01:55:51

@storker: Te tényleg elhiszed ,hogy a kitiltás valódi oka a korrupció elleni harc?? Ugyanmár! Nézd már meg hogy milyen figurák mászkálnak ki- be az USA-ba a harmadik világ politikai vezetői közül. Esetükben nem zavarja az Egyesült Államok adminisztrációját a korrupció?
Vagy menjünk csak vissza 2004-be, amikor a leköszönő magyar miniszterelnök az egyik kormánypártról (boldogult SZDSZ) úgy nyilatkozott, hogy tele van korrupciós ügyekkel. Akkor ez nem volt probléma?
Az igazság az, hogy a kitiltást az USA egyszerűen bunkósbotként használja a magyar kormánnyal szemben, mert saját befolyását csökkenni érzi..

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.22. 07:14:23

@DrGehaeuse: ettől eltekintve az erőszak működteti az országot, és meg kell tanulnunk ezt észrevenni magunkon, másokon -- még ha nem is társítunk hozzá fizikai erőt

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.22. 09:07:23

Igazából azért nagyon jó szó ez a proletár konzervativizmus, mert eddig nem tudtam én sem megfogalmazni azt, amit egyébként a mai nyugdíjasok és középkorúak jelentős része vall. Ugyanis nem vallásosak, az egyértelmű, maximum látszat szinten, ugyanakkor a kádári nosztalgia keveredik náluk egy olyan erkölcsi értékrenddel, amelyben a látszat sokszor fontosabb, mint a belső értékek, csak ők a látszatot nevezik belső értéknek eközben. Hogy egy példát mondjak, ami nem mély erkölcsről, csak a mindennapokról szól, ha egy átlagos idős ember átmegy a kereszteződésen, akkor feltűnően néz körül, nem az az elsődleges cél, hogy ne üssék el, hanem az, hogy lássák, hogy ő tisztességes ember, aki körülnéz. Ezt a fajta értékrendet amúgy legjobban a Szomszédok Lenkéje mutatja be.

Hogy hogyan jön ez a Fideszhez? Úgy, hogy ez a réteg jó ideig MSZP szavazó volt, ma meg a Fidesz törzsközönségét adja. Ők azok, akik miatt élhetetlen az ország, mert mindig mindenkinek meg akarják mondani, hogy hogyan kellene élni, meg egyébként is mindenki szégyellje magát, aki többre akarja vinni náluk. A félreértések elkerülése végett ez nem minden nyugdíjasra igaz, és a nyugdíjasok, középkorúak mellett a fiatal generációban is akadnak jópáran.

DrGehaeuse 2014.10.22. 19:29:47

@storker:
Asszem a stílusommal van a baj.
Nem vetted észre az irónikus hangvételt.
Igazi építést én se nagyon láttam. :)

DrGehaeuse 2014.10.22. 19:38:44

@HaFr:
Kevés ahhoz ez a puhapöcs rezsim, hogy én az erőszakjátol féljek.
Az erőszak ott van a mindennapokban ahogy a közlekedésben vadállat módjára bánnak egymással az emberek. Az is aggasztó, hogy tárgyként kezelik az embereket a munkaadóik (tisztelet a kivételnek), beszélő szerszámként, és úgy dobják ki a munkahelyükről mint egy kopott csavarhúzót.
És ott van az erőszak a lincselő hordává vedlő emberekben akik a legkisebb sérelem megtörlását is csak karóval és féltéglával tudják elképzelni.

DrGehaeuse 2014.10.22. 20:00:19

@balfaszokkal sáncoló:
Sajnos ez csak a csalóka látszat amit ráadásul orv-bán rendszere iránti jóindulatod szemüvegén keresztül szemlélsz.
A háttérben két amerikai hatalmi kör vetélkedése áll. Az egyik embere jézerjanó , a másiké meg az aki itt a DK tól a PM-ig mindenkinek sugdos és keveri a lapokat (nem tudom ki lehet mert nagyon rejtőzködő fajta).
Ez az akció a vetélkedésben egy csúnya sakkhúzás amit a janóék benéztek.
Van olyan sejtésem, hogy nem bírnak egymással és valami kompromisszumot fognak kötni.
Ezt onnan fogjuk tudni, hogy baromi nagy pénzpiaci manőverek lesznek aztán kaszálás. Az sincs kizárva, hogy néhány száz devizahiteles majd felköti magát, néhány ezer meg meglincsel pár bankárt budapest utcáin.
Egyben biztos lehetsz: A legtöbbünknek fájni fog, de talán elég sok ember józanodik majd ki mert látni fogják, hogy a politikai elitünkben alig akat egy tucat igaz hazafi.
Mindegyik megélhetési politikus és kollaboráns mindenféle idegen érdekkel Moszkvától Washingtonig.
süti beállítások módosítása