1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.10.02. 17:06 HaFr

Folytatódik az ellenzék beolvasztása

Lesz egy magellenzéki szerepkör a Fideszen belül (amelyiket vagy megkapnak konkrét személyek, pl, Schmidt Mária, Simicska, Németh Zsolt, ilyenek, vagy folyton változni fog, és csak az ellenzéki feelinget erősítik a Fidesz részeként, mert -- amint jól sejtik -- a lelkes baloldali sajtósok és a polgárok nagy részének szemében ennyi is bőven elég ellenzékből).

Aztán lesz a haveri pártvezetők köre (legelőször is Schiffer, aztán talán az aktuális MSZP-elnök, amint vállalkozott rá, és jól járt vele Mesterházy is).

E két körön (a húsba épült narancsmagokon és narancshéjon) kívül kezdődik majd a valódi, hivatalos ellenzékiség (más zöldségek és gyümölcsök), azaz a többi mai parlamenti párt.

És végül lesz a présgépben (immár a NER-en kívül) a negyedik kör, a rendszerellenzék (ideértve egy-két pártot és az ellenzéki civilszférát). Ezeket vagy megtartják kizsigerelt állapotban, vagy végleg ellehetetlenítik, tönkreteszik, képviselőit elüldözik.

Hát, kb. ennyi. 

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr536753481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amadeus62 2014.10.02. 17:27:24

Üdv a pártállamban.

fvipera 2014.10.02. 17:51:22

nevezhetnénk ezt diktatúrának is

toportyánzsóti 2014.10.02. 18:51:24

Amíg annyit értenek a kormányzáshoz mint a focihoz nem kell aggódnunk,az a pár ezer narancsoffshorkk gyorsan kipucolja amit rájukhagyott a gyurcsánybajnai,már putint kell nekik orálisan kielégíteni.

abdul hackeem 2014.10.02. 19:40:22

Cocktail of Today: Mixed fruits with bitter fear.

wowerman 2014.10.02. 23:12:52

mindig szeretem az ilyen "xy pártelnökök megegyeztek a háttérben" összeesküvés elméleteket

Titimataifaaaro 2014.10.03. 02:46:28

Schiffer leorbánbérencezése már piszkosul unalmas, találj ki valami újat.
Meg kihagytad az ötödik kört, akik annyira kívül vannak, hogy onnan már a Naprendszer se látszik, és egy fekete lyukban ülnek a nemlét állapotában, lásd PKP.

Lexa56 2014.10.03. 07:41:52

Szépen hízik a Leviatán. Csak abban lehet reménykedni, hogy úgy jár mint Kim Dzsong Un a svájci sajttal: úgy meghízik, hogy kitörik alatta a lába.

Kalmár 2014.10.03. 09:00:21

Megértem, hogy jobb lenne egy ilyen gonosz Fidesz-birodalmi hátterű történet, az ellenzék pusztulásáról, de sajnos a dolog egyszerűbb.

Sajnos tényleg ilyen hiteltelen, tehetségtelen és korrupt a baloldal.
Kiestek a hatalomból és egymást marva kapaszkodnának vissza a csúcsra.
Reménytelenek vagytok.
Ez az írás is jól mutatja, hogy mennyi politikai árva maradt a baloldal összeomlása nyomán.
Persze ezt a Fidesz nyakába varrni....

Az utolsó kapcsolja le a villanyt a baloldalon!

tamas11 2014.10.03. 09:32:36

@Kalmár:
Jó, akkor a maradék világosság fényénél végezzünk el egy egyszerű kísérletet.
Írd le egyszerűen, pőrén, hogy mi neked a baloldal, de nem pártokkal hanem, hogy mi a baloldaliasság lényege. Amihez hűtlenek voltak, ami nem alkalmas társadalomszervező erőként.
Aztán ugyanezt a jobbossal, értelemszerűen, nyilván ott leszel majd te, csupa erény, kétely sehol a horizonton.
Nem lesz vita, akármit írhatsz, hiszen el vagyok szánva hogy kövessem a véleményed, magrajzold az arcéledet, előnyösre.
Ha ez kész, húzz egy vonalat - mi fog történni?

tamas11 2014.10.03. 09:43:49

@Titimataifaaaro:
Az az unalmas, ha nem bérenc. (Schiffer)
LMSch - Lehet Más a Schiffer?

Kalmár 2014.10.03. 10:17:54

@tamas11: Nyilván a baloldali pártokra értem a villanyoltást.
A "baloldaliság" kérdése szinte országonként változik. Nem szeretnék egy véget nem érő vitát erről, bocs.

A pártok nem a baloldali eszmeiséghez voltak hűtlenek, olyan sosem volt nekik.
Simán lebuktak és erkölcsileg összeomlottak, Ott maradtak a szavazóik, akik annyit tudtak, hogy Orbán az ördög...de ki legyen?
Hosszú néma csend.

A nagyképű gúnyolódásod nem érdekel.

2014.10.03. 10:42:31

@Kalmár: az írod, hogy a baloldali pártokra érted, ezekről a pártokról pedig azt írod, nem voltak hűek a "baloldali eszmeiséghez", vagyis nem baloldaliak voltak. de ha nem baloldali pártok, akkor miért írod azt, hogy baloldali pártokra érted... és ha nem azok, akkor milyenek, talán jobboldaliak?

ha képes vagy alátámasztani a kijelentésed, akkor tedd meg! ha nem vagy rá képes, akkor meg...

ha pedig végeztél ezzel, akkor ugyanez a feladatod, csak a másik oldalra vonatkozóan.

(ne nekem írd le, hanem azt bizonyítsd be, hogy tisztában vagy azzal, hogy miket beszélsz)

abdul hackeem 2014.10.03. 13:09:10

@maxval a bircaman: Ott a partallam, ahol az allami kulcspoziciokban levö emberek es a beosztottjaik azt cselekszik es azt tekintik elfogadottnak amit a partközpontban mondanak.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.03. 13:10:31

@abdul hackeem:

S ezzel mi a gond. Egy demokráciában a nyertes párt emberei azt csinálják amit az ellenzék mond?

abdul hackeem 2014.10.03. 13:33:47

@maxval a bircaman: De nem is azt csinalnak amit akarnak, vagy amit a ducse mond.
Normalis demokraciban igeny van a normalis ellenzek normalis velemenyere. A kettö együtt fedi le a tarsadalom tulnyomo reszet.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.03. 13:35:31

@abdul hackeem:

Oké, de az történik, amit a kormánypárt akar, különösen ha kétharmados többsége van.

abdul hackeem 2014.10.03. 13:45:30

@maxval a bircaman: De a normalis demokraciban a kormanypart nem durcas kisfiu, hogy a normalis ellenzek homokvarait felrugdossa. A sajat es az allam erdeke is, hogy kulcspoziciokba hozzaeröket tegyen, ne partbirkakat (sic).
Ha az allam erdekei serülnek a ketharmaddal (hozott döntesek altal) akkor az partallam.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.10.03. 13:46:19

A Soros (Norvégok) által pénzelt civilek azok a ballibekhez fognak mindig is tartozni.

Ezekkel is csak azért foglalkoznak annyit, mert a saját nomenklatúrájuknak osszák le a pénzeket csupán, (10-12 nyertes összvissz).

Azt a pénzt, amit a Norvágoknak valódi civieleknek kéne osztaniuk.

Ennyi a balhé.
A valódi civileket senki nem basztatja.

Leszímtva a baloldalt, aki 2006 okt 23-án mindenkit rommá veretett beazonosíthatatlan karhatalmistákkal, akinek nem tetszett a rendszer.

abdul hackeem 2014.10.03. 14:08:22

@Trompf: Igy müködtek es müködnek a partallami diktaturak.
Mit varsz, ezek (politikai garniturank) MIND ezen az emlön nevelkedtek. Az akciok es reakciok gyökerei hova nyulnak vissza?
Az egyik a reddörattakhoz nyul, a masik a pofatlan lenyulast preferalja, ideologiai kaosz, listazasok, korrupcio stb. Ebredj fel.

Titimataifaaaro 2014.10.04. 14:56:32

@HaFr: Valahogy Kálmán Olga ugrik be erről a visszakérdezésről. :D

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.04. 15:06:59

@Titimataifaaaro: Huh, várjál mire is reagáltam..? Hoppá! Hiszen ide Kálmán Olga is sok volt. Győzikét kellett volna reprodukálnom.

Gerilgfx 2014.10.06. 04:43:34

@Amadeus62: tudtommal a pártállamban kádár utasítására nem vették őrizetbe az állam által ideológiailag veszélyesnek gondolt konferencia főszervezőit, nem mondták vissza a lefoglalt termeket, nem mondták vissza a hotelfoglalásukat, nem rángatták elő őket rendőrök tömegével, amikor békésen sört szürcsölgettek a kocsmákban, hanem ehelyett megelégedtek a megfigyelésükkel.

az orbán rendszer alól ki kell húzni a szőnyeget, itt más megoldás már nem létezik.
süti beállítások módosítása