A gépezet megszervezi a társadalmat, hogy biztosítsa Orbán személyes hatalmát. A társadalom megszervezése felülről lefelé történik (miközben a tömegeket szedálják): kezdődött a politikai ellensúlyok -- a nyilvánosság, az alkotmányos rendszer, az államháztartás, a bürokrácia, a régi gazdasági elit és a gazdasági erőközpontok, a kulturális és műveltségi paradigmák, az önkormányzatiság, az ellenzék, a nyugati orientáció, a civil társadalom stb. -- megfegyelmezésével, korlátozásával, tönkretételével vagy unortodox menedzselésével; folytatódott a politikai udvar -- a hatalmi rendszer, a barátok és szövetségesek folyamatosan mozgó hálózatának -- kialakításával; a politikai klientúra, a közvetlen kedvezményezetti réteg és a tágabb választói törzsréteg biztosításával --  a közbeszerzési gyakorlatra, az adó- és támogatási rendszerre, a nemzeti ideológiára és mitológiára támaszkodva, és belefogtak már a társadalom mélyének megszervezésébe is: ennek eszközei az oktatási rendszer átalakítása, a rendszerhű elit (szándék szerint) több generációra szóló kinevelése, az elégedetlenek külföldre kényszerítése, a maradók jogszabályokkal elért, a potens (politikai és gazdasági) ellenállóknak pedig kifejezetten személyre szabott megfélemlítése, az életmódok szociális elkülönítése és a közöttük való átjárás korlátozása, a társadalmi integráció politikájának látványos félretétele (hiszen egyébként is, úgymond, reménytelen vállalkozás), a gyengék kiszelektálása (részegen biciklizhetsz, de jó orvosi ellátást nem fogsz kapni), az állam folyamatos terjeszkedése az élet minden szegmensében. Az egész konstrukció egy gyönyörű mestermunka, amelynek a motorja az éppen e munka elvégzéséhez szükséges permanens aktivizmus.

A rendszer legfőbb veszélye ennek megfelelően az, ha lefagy, vagy legalábbis elfogy az aktivizmusa mögül a hihető motiváció -- amikor előugrik a pőre hatalmi igény. A hazai ellenzék önfojtogatással kísért megfojtása után a legfőbb ellenség kicserélése a nyugati liberalizmusra az aktivizmus fenntartása érdekében történt. Az illiberalizmus ködös programja szintén -- és amennyiben Oroszország minta a magyar miniszterelnök számára, az nem okvetlenül Putyin hatalmi technikái miatt van, hanem mert ellensúlyozni lehet vele az egyoldalú nyugati orientációból fakadó hatalmi korlátot. Magyarán beszélhetünk balance of power(s)-ről, feltéve, hogy ez az Orbánén kívül érvényes. A korlátok folyamatos törése, a folyamatos politikai aktivizmus lehetőségének fenntartása, nem pedig a hatalomkoncentráció csúcsának elérése -- ez Orbán célja. A hatalmi koncentráció, amelynek nyilvánvalóan el kellene vezetnie előbb-utóbb az újságírók és az ellenzék bebörtönzéséhez, a nyílt diktatúrához stb. nem opció. Sőt unalmas és veszélyes is az autokrata számára. Putyin-bábnak lenni közben nem is Orbánnak való feladat. Sokkal izgalmasabb -- a társadalmat bódító, igazi politikus-hősi -- feladat az ellenfelek folyamatos kijátszása, az általuk támasztható korlátok (úgy is mint kordonok) döntögetése és ritkítása, a hegemón hatalmi pozíció körüli politikai áramlás, az akció, a politikai teremtés.

Az ellenzék, az értelmisége és a sajtója ehhez kacagtatóan kiszámíthatóan asszisztál. Reaktívak, folyamatosan "leleplezik" Orbánt, folyamatosan mutogatnak a rég elmúlt, porlepte status quo-ra (amit egyébként maguk korrumpáltak szét), unalmasak és ostobák. Amatőrök. Jó esetben.