1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.08.27. 09:58 HaFr

Falusra szavazni? Az ördögöt!

1. A baloldali pártcsoport csak betlizni képes -- vagy a saját tehetsége okán, vagy mert fizetik, ebből a szempontból egyre megy --, semmilyen módon nem szabad hatalomhoz juttatni. Jöjjön akkor inkább az Armageddon. (Nem fog.) Maradjon akkor inkább Orbán Viktor, és végezze el, amit a magyarok megengednek neki. (El fogja.)

Meglehet túlzás, de profi politikai pártok ceteris paribus már a vezetékneve miatt sem nevezték volna egy "világváros" élére Falust. A rossz óment aztán hamar vissza is igazolta a jelölt.

2. A balos értelmiség (az egyszerűség kedvéért az, amelyik a balos pártok nótáját fújja, néha bágyadtabban, néha felismerhetetlen zenei kulcsban, de azért megbízhatóan fújja) minden energiáját arra fordítja, hogy alátámassza "Az írástudók árulásának" minden tézisét. Tóta W-nek teljesen igaza van: "A fideszes tulajdonképpen nem okos állat. Egyik legvisszataszítóbb tulajdonsága, hogy bárkinek képes tapsolni, akkor is, ha tudja róla, hogy hétmérföldes seggfej. Kiáll Németh Lászlónéért, Zsiga Marcellért, Rogán Antalért; elég neki, hogy az ő kutyájuk kölke. Egyértelmű, hogy ugyanezt az igazodást várja a baloldal, amikor ilyen jelöltet indít, ilyen háttérrel. De ha ezt lenyeljük, akkor olyanok leszünk, mint ők, a bárkinek tapsolók. És akkor nincs miért legyőzni őket." 

Ad notam, ma reggel hallottam a Klubrádióban, ahogy a teljesen fékevesztett Dési János gyalázza a fideszes színekben induló Bálint Antóniát. Demokraták? Az ördögöt. Hatalmukat és egzisztenciájukat vesztett szerencsétlen kitartottak. De három kilométerről megismerik, ki az ő kutyájuk kölke. A legfőbb probléma velük mégis az, hogy mint eddig, úgy ezután is a liberális demokrácia megmaradt ethoszát járatják le, mert valamiért elterjedt az a tévhit, hogy ők azok, akik a védelmezésére hivatottak. Hát ez a védelmezés nem sikeresebb, mint a manyup megvédése volt a másik oldalon, csak egy picit nagyobb a jelentősége. Legelőször is ezt képtelenek felfogni. De általában képtelenek a tanulásra, nagy ívben kerülik az erkölcsi normákat, és kb. annyira inspirálóak, mint egy kéthetes nyúltetem. (Tisztelet a kivételnek, azoknak, akik eddig tették, vagy eztán fognak asztalt bontani.)

113 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr756640153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras J Fazekas 2014.08.27. 15:21:08

Nagyrést egyet lehet érteni a motivációval, viszont van egy kijelentés amit szükséges helyre tenni.

A kijelentés a hvg.hu-ról, Tóta W. tollából származik, amire reflektáltam, úgyhogy bemásolom ide az eredeti hozzászólást.

"A fideszes tulajdonképpen nem okos állat."

A Fideszben vannak nagyon okos, és kevésbé okos emberek.
Nagy ostobaság – vagy csak a szokásos Tóta W. féle nyegle pofátlanság – az egész politikai szekciót egy kalap alá venni.

Főleg egy olyan platformról ahol az idióták százszor annyian vannak, akiknek negyven plusz tizenkét év nem volt elég az ország felvirágoztatására.

Nyugodtan kijelenthetjük, Tóta, inelligens emberről alkotot képe alapvetően hibás.

Az meg, hogy valaki nem képes felismerni az értelmet, az értékeket, mert az több lépéssel felette és előtte jár, az az ostobaság – főleg a mai Magyarországon, és kiváltképp a korlátolt liberális baloldalon – egyik legelterjedtebb formája.

Az ilyen Tóta-félék a saját egytekervényes kerékvágásukból nem képesek kilátni, és ami azon túl van, az minden hülyeség, vagy egyáltalán nem létezik.

De az már szerencse, hogy kis barátunk elindult a gyógyulás felé.

Béndek Péter, ami ebből rá vonatkozik, nyugodtan magára veheti.-

almodhi 2014.08.27. 16:09:08

"A Fideszben vannak nagyon okos"

Akik nyilván vakok és süketek...

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.08.27. 16:11:44

Kedves @HaFr, mi a kifogásod a gazdaságilag jobboldali, ideológialilg valamiféle jó értelemben vett nemzeti liberalizmust képvselő Bokros Lajost illetően? És őt tartanám Tarlós igazi kihívójának, ha lenne mögötte egy szilárd politikai hátország.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.27. 16:58:54

@Andras J Fazekas: igen, ez nem egy annyira nagyon elfogadható mondat

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.27. 17:00:22

@Pali papa és a negyven rab ló: a mienket most vadászta le a kutyánk, pont kéthetes élmény

unionista. (törölt) 2014.08.27. 17:02:46

@kesztió:
bokros lajos mint nemzeti liberális. hagyjuk már ezt a hülyeséget. ha bokros lajos hosszúpályiban bemenne a kocsmába és előadná a gazdasági téziseit, akkor megkéselnék. őt egy minden hájjal megkent népnyúzó zsidó bankárnak tartják. szóval ha valaki, akkor ő biztosan nem tudna nemzeti egységet teremteni.

Lexa56 2014.08.27. 17:10:16

@unionista.: "őt egy minden hájjal megkent népnyúzó zsidó bankárnak tartják" a hazug propaganda nagyobb dicsőségére. A Fityisz 4 évig élt abból, amit ő elért.

fvipera 2014.08.27. 17:21:11

a betlizésnél miért jobb az Armageddon?

fvipera 2014.08.27. 17:24:13

@HaFr: külön jó volt, hogy ki merte mondani (volt hozzá bátorsága:)), hogy orbán tehetséges politikus.

összegezve: megyó egy ökör és az interjúban ezt remekül megmutatta. majdnem olyan szórakoztató volt, mint tegnap egervári. remekül leszopta saját magát

unionista. (törölt) 2014.08.27. 17:28:21

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
mivel tgm félzsidó/félcigány. nem véletlen szdsz alapító. szóval ez az egész úgy működik, mint egy indiai kaszt.

unionista. (törölt) 2014.08.27. 17:58:06

@Lexa56:
értem, hogy bokros lajos túlszorított. a csúszóleértékeléssel áramlott be a tőke. de ebből szerinted milyen előnyök származtak hosszúpályiban? segítek: semmilyen. miközben ezek az emberek összes hátrányt elszenvedték. persze lehet mondani, hogy miért éltek ott. így jártak. meg különben sem versenyképesek, mivel lábszagúak, stb. nem születhet mindenki budapest belvárosába. nem költözhet mindenki oda. település típusonként eltérőek a problémák. és az egyes agglomerációban eltérőek a prioritások. ebből következően az országot momentán senki sem tudja demokratikusan elvezetni. és erre mondja orbán, hogy akkor valamilyen "diktatúra" kell.

laci0011 2014.08.27. 18:39:30

Jobboldalon sok a hülye,azért állt át oda a csuti orálmuzsik,aki a putinka trójaija az unijóban.Érdekes lesz az ébredése a nemzeti szabadságharcos oldaliaknak,mikor ráébrednek hogy csak hasznos idióták lettek.

toportyánzsóti 2014.08.27. 18:43:45

Meg kéne ismerkedned Falussal és mindjárt szavaznál rá.

Lexa56 2014.08.27. 19:33:36

@unionista.: a magam részéről tisztelem egy politikusban, ha nem szavazat-maximalizáló szélkakasként mindig azt fújja, amivel szavazatot szerezhet, hanem tartja magát a véleményéhez akkor is, ha az pillanatnyilag neki nem hasznos vagy nem népszerű. Bokros ilyen ember volt. De nem kívánom meg, hogy más is tisztelje érte. Csak én vagy ilyen aberrált.

panelburzsuj 2014.08.27. 19:38:25

@Lexa56:
Te nem az állhatosságot értékeled Bokrosban, hanem hogy a te értékeidben állhatatos.

Sneider Tamás se sokat változott 25 év alatt. Mégse érzem úgy, hogy ezért tisztelnéd.

(Roppent furi érzés ám efféle "evidenciákat" szóvá tenni...)

Lexa56 2014.08.27. 19:48:08

@panelburzsuj: ez biztos, hogy pontosabb megfogalmazás, de önmagában azt is tudom tisztelni, ha valaki következetes - akkor, amikor abból kára származik. Ezt akkor a jellem megbecsülendő vonásának tartom, ha egyébként nem értek vele egyet. Persze nyilván vannak határok.

unionista. (törölt) 2014.08.27. 19:50:05

@Lexa56:
aha. bokros aki nem rég még baloldalinak mondta magát, aztán beült egy konzervatív pártba, most éppen nemzeti akar lenni. ő tényleg egy következetes politikus, aki minden körülmények között kiáll az elveiért.

panelburzsuj 2014.08.27. 19:57:46

@unionista.:
Neki már mindegy, mit tesz a kirakatba. Aki ismeri a portékáját, az látja, hogy alig változik. Aki meg nem ismeri, az a "sztárszerepe" - (a csomagja, meg amit rákentek a századok) - alapján egyszer s mindenkorra megjegyezte magának. Azaz: kívülről már úgy "lefestették" mások a kirakatát, hogy azon nem üt a "saját imázsa". Akkor se ha állandó, akkor se változik. Ő már végleg bele van szögelve egy skatulyába.

ParaZita2 2014.08.27. 20:24:09

Falusi? Főváros? Főpolgármester?
... és a közel 8 millió vidéki?
(Ha nem olvasnék "unionista" hozzászólásokat is, akkor azt mondanám: s kit érdekel Bp.?
Ilyenkor néha feltör bennem a régi gondolat: egy Magyarország van, úgy hívják: Budapest. Meg van valamiféle kolonc is körülötte, a neve vidék.
Fokozva: határt kellene kiépíteni Bp. és a vidék között, vízumkényszerrel, és természetesen teljesen külön társadalmi és állami berendezkedéssel, beleértve az adózást is!)
Jó, elismerem, a PKP erősödéséhez még ilyen marginális kérdésekről is kell írni, ki legyen a főadminisztrátor Bp-en. Ez a szándék csak, amit méltányolok, merthogy a vidék van marginális helyzetbe gyarmatosítva.

chronometere 2014.08.27. 22:14:22

Tarlós valóban nem hülye állat,csak egy nagy TAPLÓ.........igaz a náciknak színházat adni nem olyan nagy bűn,mint leönteni magam szerencsétlenül hideg vízzel.............
Az Új Színházzal legalább bebizonyította, hogy senkit se érdekel a csurkizmus. persze nem bánnám, ha Tarlós állná a szavát, és számon kérné az üres nézőteret, mégpedig számolva az érintett színházak egymástól nagy tételben felvásárolt jegyeivel.
Imádom az olyan,magukat demokratáknak nevezett akárkiket,akik akik a demokrata oldalon 100%ot követelnek és ha azt nem találják akkor azzal az indokkal az elfogadhatatlan szélsőjobbot is elfogadhatónak,szavazásra ajánlhatónak tartják.Tarlós a FideSStől független FidesS báb ,aki semmi lényeges kérdésben nem ment szembe a jelenlegi nemzetthynáci kormányzattal.Biztos,hogy a Falus által vezetett főváros sem lenne tökéletes,de legalább talán a jelenleg erőteljesen terjedő szélsőjobbos,bunkó szarszagtól ,bűztől megszabadíthatná a fővárost.
Orbán szereti a magyarokat? ...elárulom:nem, semmiben. ezzel az erővel szépségversenyt is rendezhetnénk.... bitches...
Igen Tarlós az akinek van fogalma mi a projekt / mi a költségvetés/ 100 millióból 50 kifizetve-50 ellopva/ a határidő :átverve.
Lehet, hogy senkit nem érdekel a csurkizmus, de attól még nem adnám a szavazatom egy csurkistára.

Poroltó Ernő 2014.08.27. 23:03:42

@chronometere:

Biztos, hogy jó korongot raktál föl a tányérra? Mert ez a csurkizmusos duma már 10-15 évvel ezelőtt is rég lejárt lemez volt:-)

Geo_ 2014.08.28. 00:03:39

Péter, minden rendben van, a Dinamónál is, mindenkinél - de lassan itt az ideje felmutatni, hogy mi az a létező entitás, erő, amit választani lehet.

Geo_ 2014.08.28. 00:31:25

- ha egy ellenzéki politikusnak van jó programja - akkor nincs karizmája
- ha van karizmája - akkor nem hiteles
- ha hiteles, akkor nem profi
- ha profi - akkor nem ellenzéki politikus
- és így meg így...

braue 2014.08.28. 05:01:12

@ParaZita2: Ne sértődj meg, ha néha Budapestről is szó van! Mégiscsak a magyar GDP nagyobb részét az termeli! A hétmillió (mert három ám az a kettő, az agglomeráció nagy része is kötődik Budapesthez)önmagában szegényebb lenne mint a ukrán átlag.

braue 2014.08.28. 05:02:22

@ParaZita2: A nickválasztásod meg jól mutatja a Budapest-vidék viszonyban betöltött szereped.:)))

Szúrófény 2014.08.28. 05:45:44

@almodhi: Mi háborút kezdtünk Werth Henrikkel! Kis ország, kis (képességű politikusok!Vissza fele is értelmes ti aki lop! Megválasztották, nem Moszkvából kinevezett, tankokkal megtámogatott!
hogy az állam ügyeivel való foglalkozásra rendszerint azok adják magukat, akik semmiféle tisztességes tevékenységre nem alkalmasak, Ciceró
"Az uralkodó réteg forradalma, csak arra jó, hogy vég nélkül fenntartsa saját uralmát!" Tolsztoj Leo 1902! beszoptuk!

tnsnames.ora 2014.08.28. 08:09:42

Nagyon szégyellem magamat, hogy ennél az érdekes, meggondolandó posztnál, pont én voltam az első, úgy, hogy rögtön OFF-fal nyitottam.

Ma reggel jót derültem a "Falus Ferencet Budapest világváros élére" névjátékos poénon, akkor is, ha nyilván nem ettől lesz jobb vagy rosszabb bármi is. Bár kétségtelen, ilyenkor jut eszébe az embernek, hogy szegény baloldalt még az ág is húzza.

Ennél jóval izgalmasabb kérdés a "mi kutyánk kölyke" dolog. Szerintem van/létezik vízválasztó a dologban, mivelhogy nem egyértelműen rossz dolog, eredendően definitive, a csoporton belüli összetartás.
Kell összetartás a családban is, életben is, nemhogy a politikában (ahol ellenségek a politikai ellenfelek). Egy apa sem avval kezdi, amikor fia rossz fát tesz a tűzre, egy idegennel való kommunikációját, hogy "börtönbe a büdös kölökkel".

Az meg persze nyilván rossz, ha valaki azért jó, mert ránk szavazott, amikor a legfontosabb érdeme az, hogy velünk van. Ez nyilván száműzendő gondolkodás.

Külön nehezíti a dolog megítélését, hogy mivel különbözőek vagyunk, ezért másutt-másutt húzzuk meg a vízválasztó határt, így aztán különösen nehéz lehet konszenzust teremteni egy-egy konkrét esetben.

Ami a konkrét esetet illeti, akár Falus Ferencet, akár a korábbi kandidáló jelölt Balázsovits Lajost nézzük, szakmájukban elismert emberek, és abban, a pillanatban, hogy a politika kinyújtotta feléjük csápjait, pillanatok alatt rengeteget amortizált rajtuk csak a rákövetkező pár óra is.

ParaZita2 2014.08.28. 08:41:06

@braue: "A nickválasztásod meg jól mutatja a Budapest-vidék viszonyban betöltött szereped.:))) "

:)) Remek választás volt, ugye?
(megvallom, ízlik is a vidék kenyere)
A gyarmatoknak pedig tényleg az a sorsa, mint az ukrán síkság népeinek, hasonlóképp itt az Alföld népeihez...

Mindazonáltal, annyi volt a célom, hogy Péter kissé többet foglalkozhatna a vidékkel is (amire sok okot lehetne találni). Tudom, hogy a vízfej jellegű Bp lakmuszpapír szerepet is betölt, de ennél többről kell szó legyen.

egyetmondok 2014.08.28. 08:54:43

@kesztió:
Amit felvetsz,az szerintem a mai Magyarország leglényegesebb kérdése. Hogyan lehet egyáltalán politikai hátországot csinálni például, ahogyan írod, "gazdaságilag jobboldali" politikai "erő" mögé.

Kivlov 2014.08.28. 08:56:36

muhahahahahaha, baloldal... :D

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.08.28. 09:00:20

@maxval a bircaman: Ó, ne fogalmazz már ilyen szendén és visszafogottan.
Nyugodtan kimondhatod, hogy Bokros eredendően főgeci, a szegény bircanép esküdt ellensége. Magyarán minden áldott nap bircát eszik ebédre. (Én is kedvelem a bircát, jóízű, asztalon a helye, nem az urnák előtt.)

tamas11 2014.08.28. 09:05:04

@a gondolkodni próbáló maxval birca:

magyarázom.
Azt írtad, 25 éve SZDSZ-szel kezdődött a "mikutyánk kölkezése"...
mire én, hogy ejnye...
Hiszen olyan nagy magyar írók nyitották meg e kontextust mint Mikszáth (és Móricz...)
Nasgyon jól és nagyon régen, mert ők is egy fennálló régi hagyományon őgtek-módtak.
A kiváltságokkal élősködők társadalomépítkezésén.
Ezt illik ismerni, ha meg mégsem, akkor iszonyú zsenánt huszonötévezni TGM-mel példálózni. Sokszáz év és milliónyi példa árnyékban hagyása leplezi le csőlátásodat.
Végül figyelmeztetek, hogy a maiak nem utanérzői az urambátyámos szisztémának, hanem újafogalmazói: feltámasztották, önjáróvá tették. Tudatlanságodból sarjadzik az igazságod.
Olyan vagy mint az "igazi" lecsót főző délamerikai: azért főz ratatoille-t (zöldséges lecsót) mert neki az van otthon. Receptje is meg hozzá zöldségei is.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.28. 09:05:39

@kesztió:

Nem, Bokros alapvetően rendes ember és sok értelmes ötlete van. De nem jobboldali, azaz hazudik, amikor annak mondja magát. Ő kb. úgy jobboldali, mint az ultraliberális brit Cameron kormányfő.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.08.28. 09:07:26

@maxval a bircaman: Akkor hajrá, részemről ő az új főpolgármester.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.28. 09:07:43

@tamas11:

Nem volt célom hozzászólásomban az egész magyar múlt feldolgozása. Csak a rendszerváltozás utáni időkről írtam.

S itt nem az urambátyás ügyről írtam, az egész más kérdés.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.28. 09:08:16

@kesztió:

Talán sikerül neki az 5. helyezés...

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.08.28. 09:34:31

@maxval a bircaman: Baromi ritka az a pillanat, amikor ennyire egyetértünk.

Moin Moin 2014.08.28. 09:45:03

"már a vezetékneve miatt sem nevezték volna egy "világváros" élére Falust" - Aha! És mi van pl. Düsseldorffal?

nu pagagyí 2014.08.28. 09:47:10

Beindult a kampány, így hát exponenciálisan nő a szellemi sötétség.

Persze, hogy nem jó az ellenzék jelöltje, bárki lett volna az sem lett volna jó. Mindegy ki lenne, akkor itt ezen a blogon most arról olvasnánk, hogy miért nem szavazna rá a tisztelt író úr, aki csak addig ontja magából az okosságokat, amíg nem kell választani. Ha kell, megalkuvó módon leszavaz vagy nem (a lényegen nem változtat) azokra, akikről korábban olyan szépen kimutatta, miért károsak.

Nem jó az ellenzék jelöltje - mint írtam, de másként nem jó, mint ez korrupt pökhendi társaság, amelyik évtizedekre betonozná be a mucsai viszonyokat. És nekem ennyi elég is ahhoz, hogy határozottan választani tudjak.

nu pagagyí 2014.08.28. 09:50:12

@Moin Moin: Ja, a humorzsák nem vette észre, hogy Tarlós neve is milyen nagyvárosias. Falu kontra tarló, lehet poénkodni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.08.28. 09:53:06

Falus? (Én egyébként aláírtam az ajánlóívét...)

Falu végén bőg a bornyú,
Itt a templom három tornyú.

fradyendre.blogspot.hu/2011/08/ketsorosok.html

Ennél többet és értelmesebbet nem érdemes hozzátenni... :)

wallenberg8805 2014.08.28. 10:05:09

"már a vezetékneve miatt sem nevezték volna egy "világváros" élére Falust."

Pláne hogy a vezetékneve feltehetően "Falk"-ról lett magyarosítva (zsidó).

Netuddki. 2014.08.28. 10:09:00

Magyarországon nincs baloldal. Ahogy a fidesz se nem fiatal, se nem polgári, főleg nem demokrata.
Arról meg vajon ki fog egy szösszenetet írni, hogy a posványosi látványos demokráciatagadás után mi lesz a fidesz új neve? FISZ? Vagy FASZ?

Netuddki. 2014.08.28. 10:10:16

@wallenberg8805: Szánalmasak vagytok antiszemita Móriczkák!

Netuddki. 2014.08.28. 10:12:12

@Frady Endre: Hehe!

Leöntöttek klotgatyában,
Tarlós röhög most magában.

wallenberg8805 2014.08.28. 10:19:08

@IGAZI_kovi1970:

Kevés az emberetek posztokra, gójok már egyszerűen nincsenek az oldalatokon.

nu pagagyí 2014.08.28. 10:25:14

@wallenberg8805: Úgy tűnik, tényleg hiány van mélymagyar zazriveczekben.

wallenberg8805 2014.08.28. 10:36:20

@nu pagagyí:

A Zazrivecz az a nevelő szülő vezetékneve, nem a vér szerinti szülőé.

Netuddki. 2014.08.28. 10:38:33

@Frady Endre: Tarlós Pityukának
(Petőfi után szabadon)

Pityu te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki szemedet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Pityu fejibe.

Volt egy ember, klottgatyás.
Mit csinált? elment a kúthoz.
De nem volt viz a vederbe’,
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Meritette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?... nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A kertbe ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott...
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát...
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a klottgatyája
Szélét húzza?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezőséget,
A vizet mért hozta ki?
Le akarja magát öntetni.
Ninini:
Ott az ürge,
Előtte egy kamera,
Asszony önt...
Pillanat,
S odabenn van,
Fenn a tyúbon.
A mi emberünk se’ rest,
Odanyargal egyenest
A tyúbra,
S megszemlélé
A veder vizet;
A gatya tele lett.
A szegény kis ürge,
A kamera az egész embert vette,
Nemcsak deréktól felfele.
A klottgatyát,
A lovat,
A véres orrú szipogó pulyát.
Még az inge is átázott.
A lyutyúbról szájra vették,
Meghurcolták, szétszivatták,
S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert az esélyes
Megint te vagy
Te vagy, Pityu, te bizony!

Netuddki. 2014.08.28. 10:42:31

@wallenberg8805: Nem vagyok zsidó, csak szánalmasnak tartom a rasszista tetveket. Remélem megint hamarosan kibasznak zsidózásért a blog.hu-ról aztán regisztrálhatsz újra balfasz!

"wallenberg8805 0 bejegyzést írt és 128 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2014.06.16. óta tag."

wallenberg8805 2014.08.28. 10:47:02

Ugye tudod mit jelent az a szó hogy "rasszista", ha már hadonászol vele?
A rasszista az rossz dolgot általánosít emberek valamely etnikai-faji csoportjának egészére, beleértve a közöttük lévő jó emberekre is.
Az én hozzászólásomban nem szerepelt ilyesmi, tehát ostoba hazug megélhetési rasszistázó vagy.

2014.08.28. 10:54:09

@wallenberg8805: helyette: hierarchikus sorrendet állít fel etnikai-faji (faji?) alapon. nem jó és rossz dolgok általánosítása, hanem a hierarchikus rangsorolás az.

légügyi megfigyelő 2014.08.28. 10:54:35

"már a vezetékneve miatt sem nevezték volna egy "világváros" élére Falust"

Amint már MoinMoin is írta a Tarlós név sem cseng túl jól.

Baromi jó érv egyébként egy polgári konzervatív fórumon azon élcelődni, hogy kit miként neveztek el, és az tetszik-e, avagy rossz a bukéja. Olyan, mint a beléndek. Egyébként vannak vezetéknevek, amelyek épp a beléndekre rímelnek, ha már lemennénk kutyába.

Ami Tarlósban viszont igazolható, az a hozzáértés hiánya, a dölyfösködés és a város érdekeinek semmibevétele. Sikerült olyan mértékben semmivé tenni a városi vagyon jelentős részét, hogy az elképesztő. A Városháza egy fikarcnyit sem működik jobban, mint Demszky alatt.
Gyengék a tanácsadói, félelem-uralmat tart fenn, és emellett nem ért a városvezetéshez, csak a kommunikáció (v.ö.: pofázás) megy.

Persze ha ez tetszik a polgári konzervatív köröknek, ám maradjon. Egyébként a pali sem nem polgári, sem nem konzervatív.

wallenberg8805 2014.08.28. 10:55:49

@megamind:

A rangsoroláshoz szükség van általánosításra is, ahhoz hogy egy etnikai-faji csoportnak meghatározza a helyét a rangsorban, ahhoz annak egészére kell általánosítania azt a helyet. Nekem soha egyik hozzászólásomban sem szerepelt ilyesmi.

2014.08.28. 10:58:47

@wallenberg8805: nyilván szükség van hozzá arra is, de önmagában véve nem az. egyébként, az általánosítás nem több, egy menekülési utvonaltól: az önfelmetés egy formája.

wallenberg8805 2014.08.28. 10:59:10

@légügyi megfigyelő:

Annyiból jobban működik hogy Tarlós mérnök, ért a műszaki dolgokhoz, tud számolni, ellentétben a Demszkyvel, aki ezekhez nem értett.

wallenberg8805 2014.08.28. 11:00:16

@megamind:

Általánosítás nélkül nem létezik rasszizmus, tehát az általánosytás az a rasszizmus nélkülözhetetlen tartalmi kritériuma.

2014.08.28. 11:01:38

@wallenberg8805: leírtad amit én is. rá is hagyhattad volna.

Netuddki. 2014.08.28. 11:02:49

@wallenberg8805: Mit akarsz balfasz? Szalonnácizzalak le inkább? Tessék!
Szalonnáci!

Netuddki. 2014.08.28. 11:04:27

@wallenberg8805: De HaFr helyében is már régen kibasztalak volna innen a topik szétoffolásáért...

nu pagagyí 2014.08.28. 11:04:50

@wallenberg8805: Csak nem! Mindjárt megnyugodtam. A múlt ködében eltűnt vér szerinti szülő remélem kifogástalan vérvonallal rendelkezik?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.08.28. 11:05:34

@IGAZI_kovi1970: Annak idején Tarlós Pityuról is írtam verset:

ÁTNEVEZÉSI LÁZ

Tarlós úr most ezzel veret:
Átneveztet minden teret.
Hosszabb zebrán mire jutsz át,
Máshogy hívják már az utcát.

Mondja drága Tarlós Pista,
Milyen hosszú ez a lista?
Mit követett el a város?!
Jó haver a térképgyáros?

Tudom, Ön most vígan nevet,
S kitalál még pár száz nevet,
Ám kérem felnézve kendre,
Hadd maradjak Frady Endre!

index.hu/belfold/2011/05/08/meg_ujabb_moszva_ter/ :)

Csuti Ördögüző 2014.08.28. 11:07:07

Falusnak nem a neve a gond hanem az hogy álnevet használ.

Ő a legnagyobb Hollókoszt alapítvány kuratóriumi elnöke, ez azigazi gond vele.

ingyenebed 2014.08.28. 11:10:29

@HaFr:

+1

Falus nálam is keverte a biztit.

Részemről Bokros. Eddig is mindig ő volt. Magyar György is jó lett volna.

wallenberg8805 2014.08.28. 11:10:35

@IGAZI_kovi1970:

A náciságnak például nélkülözhetetlen tartalmi kritériuma a totalitárius diktatúra. Melyik hozzászólásomban láttál olyat hogy azzal egyetértek?

ingyenebed 2014.08.28. 11:10:58

@tnsnames.ora:

Megyó egy rhdt patkány.
erről ennyit.

wallenberg8805 2014.08.28. 11:11:40

@nu pagagyí:

A vér szerinti apai nagyapjának a vezetéknevét vette vissza, tehát az eredeti vér szerinti vezetéknevét.

Csuti Ördögüző 2014.08.28. 11:12:22

Amúgy szimpatikus kár hogy a hazaáruló oldalban látja a jövőt.

Talán meg lehetne venni vmi díjjal.

wallenberg8805 2014.08.28. 11:12:53

@ingyenebed:

A népnyúzó Bokros a nemzetközi kapitalisták fizetett ügynöke.

ingyenebed 2014.08.28. 11:13:38

@HaFr:

elmésnek????

szmét hazug képmutató kontraszelektált ptkány.
+minelnökként lusta disznó volt.
+kognitív disszonancia minősített esete. kétoldali akut.

Csuti Ördögüző 2014.08.28. 11:14:02

@ingyenebed: Bokros, Magyar, Falus, zsidó mind a 3.

Vannak még gójfrontosokok is a hazaáruló oldalon?

Demszky idején még a látszatra legalább adtak.

ingyenebed 2014.08.28. 11:14:41

@wallenberg8805:

tudom.
én is az vagyok.

még két komment és megvan a merdzsó ára.
csak mindig késnek az utalással...

nu pagagyí 2014.08.28. 11:17:01

@légügyi megfigyelő: Tarlós egy tanácselnök minden tulajdonságával rendelkezik. Jól bírja az alkoholt, be van drótozva a döntéshozókhoz, suk-sököl, egyszerre alázatos és atyáskodó, ötlethiányos, de retteg is minden új dologtól, mert csak baj lehet belőle. Álma egy csendes Budapest, tyúkokkal fekvő lakókkal.

wallenberg8805 2014.08.28. 11:17:49

@ingyenebed:

A Bokros-csomag idején Magyarország nagy tételben történő kifosztása folyt, a nemzeti vagyon áron aluli privatizálása, a vevők részére garantált extra profittal (garantált extra profit, amikor a kapitalistának nem kell versenyeznie, hanem az állambácsi a gój adófizetők pénzét feltétel nélkül neki adja, tehát tipikus "szabad(demokrata)" verseny.)

nu pagagyí 2014.08.28. 11:18:59

@wallenberg8805: Legalább magyarosított volna tótról.

wallenberg8805 2014.08.28. 11:22:21

@nu pagagyí:

Tarlós egy mérnök, a tanácselnökök meg bunkó prolik voltak párt foximaxi diplomával.

Netuddki. 2014.08.28. 11:28:13

Azért szemétség. Ha a határon túliak szavazhattak, vidékiként én is szavazni akarok legalább a budapesti pártlistára!

wallenberg8805 2014.08.28. 11:32:26

@IGAZI_kovi1970:

A szemétség az hogy a határon túli magyarok lakóhelyét elszakították Magyarországtól. Az a szemétség.

Netuddki. 2014.08.28. 11:33:10

@wallenberg8805: "1989-ben belépett a SZDSZ-be, Óbudán többször is ügyvivőnek választották és 1990-ben az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltjeként Óbuda-Békásmegyer polgármestere lett."

Nyehehe!

Munkásságát elnézve tisztában lehet vele hogyan lehet állami beruházásokon keresztül "törvényesen" kivenni a közpénzt a zsebünkből.
Ettől még persze lehet, hogy egy édi-bédi, talpig becsületes ember. Persze ha a fidesszel bútorozott össze azért akadnak némi kétségeim.

nu pagagyí 2014.08.28. 11:34:31

@Csuti Ördögüző: Bokros esetében biztosan tévedsz, de lényegtelen. Nem attól lesz valaki magyar, hogy bizonygatja, hanem attól, mit tesz le az asztalra. Te valószínűleg kevésbé vagy magyar, mint mondjuk Radnóti volt. Szalesjánt (Szálasit) meg egyenesen szégyellem, hogy valamikor magyarnak hazudta magát.

Nekem nincs bajom sem Áder, sem Rogán, sem Schmidt, sem Deutsch, sem Pokorny magyarságával sem, a tiéd viszont kérdéses számomra.

Netuddki. 2014.08.28. 11:35:56

@wallenberg8805: Ez megint a hibák másra kenésének tipikus esete. Miért is szakították el?
Mert már akkor is balfasz magyar politikusok voltak. Akiknek mindezért az ostoba lobbik meg a fidesz emlékműveket meg szobrokat állítgat.
Kesereghetsz komám az elmúlt dolgokon, de tanulni kéne a hibákból és továbblépni. Innen is! Muhaha!

nu pagagyí 2014.08.28. 11:37:17

@wallenberg8805: A tanácselnökök többségének is volt diplomája. Olyan schmittpali féle.

Netuddki. 2014.08.28. 11:39:53

@nu pagagyí: Rab Ráby, A napfény íze.

Nem jószántukból változtatott valaki nevet. A magyar történelmet végigkísérte az antiszemitizmus. Tovább kéne már ezen lépni itt a XXI. században. Ha még mindig ezen rágódtok akkor a magyar nem tanult semmit, és szintén nem jószántából fog kihalni.

nu pagagyí 2014.08.28. 11:40:24

@wallenberg8805: Sajnos ezzel a maradék országgal sem tudtunk mit kezdeni. Ráadásul két nép él itt: a te országod nem az én országom és fordítva.

wallenberg8805 2014.08.28. 11:42:40

@IGAZI_kovi1970:

Nem hiba, hanem gaztett. Magyarországot a nyugati liberális demokráciák Anglia és Franciaország darabolták fel, a lakosságot teljesen figyelmenkívül hagyva (tehát tipikus liberális demokratikusan). Ezért a gaztettért az elkövetőit terheli a felelősség, nem másokat.

Netuddki. 2014.08.28. 11:46:48

@wallenberg8805: Ezek szerint nem tanultál...
.
.
.
Muhaha!

Netuddki. 2014.08.28. 11:49:01

@nu pagagyí: 2 nép? Lófaszt! Csak az orbán és bandája megosztotta a népet. Nem 2 ló húz 2 fele, hanem az egyik megbokrosodott és húzza maga után a másikat...

Netuddki. 2014.08.28. 11:55:17

HaFr! Ez szerintem neked szól:
index.hu/mindekozben/poszt/2014/08/27/az_alkimista_es_a_szuz_rendezojet_megbabonazta_falus_ferenc_korszakos_videoja/

Ez már nem:
Csak a városi parasztok és a belül üresek próbálják lejáratni a Falusit a vödrös videóval. Ezek szerint ez a legtöbb amit fel tudnak hozni ellene? Meg azt, hogy az úgynevezett "bal" oldal indítja.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.28. 12:31:49

@légügyi megfigyelő: ez igaz, bár a tarlós tényleg nem jutott eszembe :), de falus emlegetése is ízetlen lenne önmagában -- itt az egész dolog amatőrségét hivatott reprezentálni, csak ebben az értelemben érdekel -- mint írtam, nagyon profi környezet lenne az, amelyben ez is számíthat, és biztos lehetsz benne, hogy amerikai politikai marketingesek már emiatt kiszórták volna a candidate list-ről, főleg ez ilyen teljesen lehetetlenül ad hoc lista.. de most tényleg, milyen az a pártközeg, amelyik hetek kasztingja után falust hozza föl? az olyan, hogy eleve feladta, bocs

braue 2014.08.28. 12:55:20

@ParaZita2: Ma gyakorlatilag a vidéket eltartó főváros le sincs szarva. Ha földed van nagy pénzt vehetsz fel támogatásnak, pedig a GDP négy százalékát állítják el a parasztok. Én mint ipari vállalkozó (lassan negyven éve), soha egy fillér segélyt nem kaptam, de még csak esélyem sem lett volna rá. Pedig évi soktízmiller adót fizetek tisztán.

Ma meg már odáig jutott a dolog, hogy a Közép-Magyarország régióban nincs is támogatás, még munkahelyteremtésre sem. Közben meg tudom, hogy a halál faszára szállítják napi többszáz busszal a budapestieket, mert ott lehetett százmilliókat kapni üzemépítésre, de szakembereket nem annyira találtak. Most a portás vidéki, meg a konyhásnéni, a többit meg Pestről szállíják. Egy haveromnak napi húsz busza foglalkozik ezzel, és messze nem ő a legnagyobb.

Szóval ma a vidékiek segge ki van nyalva, bár a teljesítményükkel max. ukrán szinten élhetnének. Ez hosszú távon az életszínvonal visszaesését eredményezi egy-két ember kivételével vidéken is. Sőt elsősorban ott.

ParaZita2 2014.08.28. 14:06:21

@braue: 1+
Tulajdonképpen nagyon egyetértünk abban, hogy, odafigyeléssel, rendbe kellene már tenni a dolgokat,
helyére kellene rakni az értékeket meritokratikus elvek mentén. S ez leginkább a legkisebb állami beavatkozás és legnagyobb mértékű szabad-önkormányzatiság mellett mehetne. S ebben -remélhetőleg- mi magunk is tudjuk segíteni a PKP-t is.

tnsnames.ora 2014.08.29. 08:24:17

OFF. Okulva a korábbiakból, nem friss posztnál rendetlenkedem offolással.

Igazi végiggondolni/elemezni való csemege. Kiváló poszttéma, általában is, konkréten is. ;)
index.hu/belfold/2014/08/29/az_orban-rendszer_titkos_bibliaja/

DFK 2014.08.29. 10:09:49

@braue: arra azért nem vennék mérget, hogy Bp tartja el a vidéket. A GDP eloszlás semmit se jelent, mert rengeteg cég székhelye van BP-n, de a termelésük vidéken is zajlik. Meg ugye a tejet a Tesco raktárában fejik? vagy mégsem?

janos444 2014.09.07. 15:01:36

@maxval a bircaman: Mé' az? És különben amúgy szerinted milyen "a jobboldali"? Nacionalista és piacellenes?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.07. 15:18:35

@janos444:

Támogatja a homokosok "házasségát".

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.07. 15:18:56

@janos444:

"Nacionalista és piacellenes?"

Ez lehet bal- és jobboldal is.
süti beállítások módosítása