Vagyunk mi, Európa második legcselekvőképtelenebb, polgárosulatlan, társadalmi kompetenciáiban gyenge, viszont győzelemre, sikerekre és elismerésre áhítozó népe. Van ő, Orbán, aki ezt pontosan felmérte, és biztosítja nekünk a karakterünkhöz illő sikereket: a társadalmat zárójelbe tévő, állami vezérlettel megvalósuló fél- és látszatsikereket.
Orbán ezt a legegységesebb, de bőven kisebbségben lévő szavazótáborral a háta mögött, ötödik éve, adott esetben radikális fordulatokkal, de jobbára már csak radikális szavakkal teszi. Mi volt jellemző a jogállam leépítésének éveire? Meglepő módon a konzervatív államépítés.
1. Először is, Orbán Viktor mindig bejelenti jó előre, mit fog csinálni -- Kötcse óta így van ez. Kezdetben nem vette komolyan senki, most viszont már a bejelentéseit is a legradikálisabban értelmezzük, ítéljük el, de az értelmezést nem követi ellenprogram. Orbán mindjárt a szavak szintjén győz.
2. Orbán környezetében -- ami nem annyira nyilvános -- rendre elvégzik a bejelentések visszhangjának roppant precíz vizsgálatát fókuszcsoportos kutatásokkal stb. Azt látjuk, hogy Orbán tábora a közvéleménykutatások szerint sem fogy (a trend legalábbis nem szignifikáns), illetve ha fogyni vagy visszaesni látszik, azt mindig követi valamilyen politikai kompenzáció.
3. Orbán csak ezt követően, jelentős rátartással viszi át a gyakorlatba a döntését. Így volt ez az alaptörvénytől kezdve az oktatási rendszer átszervezésén át minden jelentősebb intézkedésénél, amelyek esetében számolni lehetett volna társadalmi ellenállással.
4. A legfontosabb: Orbán felfogása szerint ahol nem bontakozik ki jelentősebb ellenállás, ott lehet lépni, ott a társadalom nem nagyon bánja az intézkedést, az az intézkedés a társadalom értékrendszerével (lásd a poszt kezdőmondatait) találkozik, legitim, demokratikus. (És igaza van, meglehet kihasználja egy anómikus társadalom cselekvőképtelenségét.) Emiatt mondtam korábban, hogy valójában egy konzervatív társadalomszervező programmal van dolgunk, amely tapasztalati, trial and error alapon halad előre. Emlékezzünk: ahol jelentősebb szakmai vagy civil ellenállás bontakozott ki az elgondolásokkal szemben (Brüsszel, HaHa, Vígszínház, Emlékmű, Szilágyi Gimnázium, Tusványos egy bizonyos értelemben), ott Orbán rendre visszalépett. Meghátrált. Előzékenyebben fogalmazva: belátta, hogy "konzervatív" módon nem tudna tovább lépni.
Röviden: Orbán rendszere a félelmeinkből és az ellenzék minősíthetetlenül gyenge szerepléséből táplálkozik. Ami az utóbbit illeti, ez a társaság a liberális demokrácia első számú ellensége. Orbánnak van legalább alternatív elképzelése, amelyet lehet bírálni, de akik ezzel az elképzeléssel képtelenek szembeszegezni egy másikat -- konkrétan képtelenek elmagyarázni, miért nincs alternatívája egy fejlett országban a liberális demokráciának --, azok megteszik a liberális demokráciával, amit Orbán nem tud: lejáratják, és legalább annyira becsapják a választóikat, mint -- másképp -- Orbán. Nem a (csak foltokban létező) polgári demokratikus, hanem a törzsi érzelmeikre építenek, de ennek a manővernek is képtelenek -- nem azért mert Orbán akadályozza őket ebben, hanem tisztán a saját tehetségtelenségük, korruptságuk és civilizálatlanságuk okán -- érvényt szerezni. Ilyen ellenzékkel lehetetlen harcba indulni a liberális demokrácia visszaállításért. Ne féljetek tehát elutasítani mind a kettőt, kormányt és hivatalos ellenzékét, mert a polgár nem fél. Se oka nincs rá, se lehetősége, mert ezt az országot nekünk kell visszaszerezni egyrészt Orbántól, aki a nép cselekvőképtelenségére, polgárosulatlanságára és félelmeire építi a populizmusát, másrészt a posztkommmer ellenzéktől, amelytől sosem fogjuk megtudni, milyen lenne a működő liberális demokrácia.