Az önkormányzati választások fontos kudarc lesz a baloldal életében, először fogja őket komolyabban megérinteni a további lehetőségeiket nagyban korlátozó két tényező. Az egyik, hogy a liberális demokrácia ethoszát (az SZDSZ-szel karöltve) kiüresítő posztkommunista baloldal pártjának, az MSZP-nek valóban befellegzett, 2018-ban meg kell majd küzdenie egyáltalán a parlamentbe való bejutásért. A másik, hogy Orbán révén a politikai rendszerünk mostanra jutott el abba az állapotba, hogy valóban tükrözze az ország kulturális hagyományait, tehát nem reménykedhetnek abba, hogy a rendszerváltás utáni két évtized baloldali-liberális korszaka visszatérhet. A magyar politikai kultúra erősen jobboldali, etatizmusra és populizmusra éhes, nacionalista-bezárkózó; a centruma valóban abban a spektrumban van, amelyet a Fidesz most lefed, és ebben a politikai kultúrában szabad választások mellett sem szerezne többet a mai baloldal ma 25, négy év múlva 20%-nál. A Fidesz ma és még sokáig a normalitás Magyarországon, jobb ezzel megbarátkozniuk, és ezt csak olyan politikai innovációval tudnák semlegesíteni, amelyhez nyilvánvalóan nincsen tehetségük.

A politikai kultúra jobboldali dominanciájának jeleként a baloldal számára fontos hívószavak és érvek nem ülnek a társadalom nagyobb részénél, amely a jobboldali centrum kudarcait sem a baloldal erősítésével torolja meg, hanem bizonytalansággal. A jobboldal politikai kudarcait a politikai rendszer diszfunkcionalitásának felmutatásával. A csalódott jobboldali választó legfeljebb politikai passzivitásba vonul, ha csalódik a pártjában, nem büntet rendszerszerűen (protest szavazattal). Miért? Mert összehasonlíthatatlanul biztosabb lábakon áll a nemzeti-törzsi identitása, mint a demokratikus kultúrája. Sokkal nagyobb értéket tulajdonít az etnicista ("antikommunista") szemléletnek, mint a demokráciának.

De nem csak ezért.

A politikai kulturális alapokon túl a baloldal átfogó korrumpáló hatásának köszönhetően a tömegek már inkább remélik a legfontosabb elvárásuk -- a biztonságérzet -- teljesülését is a nemzeti bezárkózástól (és másodsorban az alapszükségleteik állam általi biztosításától), mint a demokrácia esetleges rendszerszerű működtetésétől. A jobboldali választók a maguk tapasztalatai alapján tehát racionálisan is viselkednek, nem kockáztatnak egy ismeretlen ideál érdekében, és ebben ördögi módon az orbáni korrupció tovább erősíti őket, ördögi módon, mert a "nemzeti oldal" korrupciója is a demokráciából való kiábrándulást, a nacionalista bezárkózást, azaz egy neurotikus körbenforgásban a korrupt nemzeti oldalt erősíti. És tudjuk persze, hogy van az a módszert, amellyel a nacionalizmus az önrombolásig továbberősíthető. A baloldal számára ez kézenfekvő figyelmeztetés arra nézve, hogy a liberális demokrácia ideájához való ragaszkodás (miután a gyakorlatát annak idején aláásta) valójában már nem erősíti őt.

Nem kell, de legalábbis nem fogom itt magyarázni ennek az állapotnak a -- döntően a nép polgárosultalanságából fakadó -- rettenetes veszélyeit, a belátásnak azt a korlátozottságát, ami ebből fakad, a versenyképtelenségnek azt a formáját, amely ördögi körbe zárja magát a nacionalizmussal, és a sorsot, amely vár ránk. Most csak annyit, hogy a baloldalnak fel kellene végre fognia, hogy minél előbb szabadul meg az MSZP-től és a vele összefüggésbe hozható még aktív politikusoktól, annál hamarabb tudja magát stabilizálni a biztos szavazók 20%-a körül, méghozzá két párttal: egy álszociáldemokrata-radikális és egy városias baloldali-liberális párttal, de ezek együtt is alig lesznek erősebbek, mint a rassiszta szélsőjobb. És egy alak biztosan lesz, akitől nem fognak megszabadulni a sajátjaik közül. Attól éppen, akitől a leghamarabb kéne.