1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.07.30. 10:55 HaFr

Egy focista elmélkedése a zsákutcában

Megértettük Orbán üzenetét: válságban a liberalizmus, válságban a Nyugat. A válaszom: láttunk már ilyen válságot, elmúlt, és vele múltak a válságra bazírozó, sikertelen politikusok. Az öntudatosságom nem annak a jele, hogy a liberális demokráciák tökéletesek. Távolról sem: hanem annak, hogy mind közül a legemberibbek, az embereket legalkalmasabban kormányozni képes rendszerek, amelyek a legérzékenyebbek a képességeinkre és képtelenségeinkre. Nem találtak ki még náluk jobb kormányzati formát, és nem Orbán Viktor lesz az, aki a maga limitált felkészültségével, kultúrájával és perspektívájával képes lesz erre. Magyarország nem azért sikertelen, mert a liberális demokrácia és a kapitalizmus most éppen kényszerűen a kiutat keresi a saját sikereiből kifolyólag a nyugati társadalmakra nehezedő nyomásból: magyarán a konzervatív ízlésemhez képest túlzott kulturális nyitottságából, erkölcsi mikrovilágának eróziójából, relativizmusából és materializmusából, az államokkal és a korporációkkal szembeni szabályozórendszerének (a szabad piac védelmének) gyengeségéből, ugyanakkor a tőkepiacainak védtelenségéből, és a tőkekivitelből finanszírozott jólétének tarthatatlanságából, röviden: a globalizáció adott állapotából.

A kapitalizmus újabb adaptációs szakaszában vagyunk: ha Magyarország sikertelen volt az utóbbi négy évben és a megelőző tízben, az állami vezetőinek inkompetenciája, kivagyisága és korrupciója miatt volt, nem intézményrendszerének alkalmatlansága miatt. Az intézményrendszere egy szempontból viszont tényleg alkalmatlannak bizonyult: nem tudta feltartóztatni és megszelídíteni a közjóra törő politikusi gőgöt, hübriszt, kormányzati tehetségtelenséget. De erre nem az a válasz, hogy szélesre tárjuk a kapukat a gőg, a hübrisz és a kormányzati tehetségtelenség előtt.

Orbán a saját korlátaiból és szenvedélyeiből nem lévén képes kitörni, a helyzet szimptómáit látja, de rosszul elemzi őket, és végül rossz választ ad rájuk. Az általa példaként említett vagy nem említett államok közül a sikeresebbek a gazdagodásukkal párhuzamosan folyamatosan liberalizálódnak, vagy ha nem, akkor a strukturális problémáikat erőszakosan vezetik le, ami semmi mást nem bizonyít, minthogy nem képesek új paradigmát létrehozni a versenyképességre. Orbán, úgy tűnik, az erőszakot választotta, valamiért ez imponál neki, aminek okát lehet is sejteni: mert négy év alatt végül rájött arra, hogy az alaplogikához nem tudja felemelni az országot, kormányzásának gazdasági és társadalmi eredményei nemhogy gyengék, de kontraproduktívak, sok évre előre visszavetették az országot a liberális demokráciák versenyében. De ő nem az az alkat, aki képes beismerni a hibáit, inkább tovább megy a zsákutcában hangosan fütyülve és botot lóbálva. Azért áll elő egyre-másra hagymázas eszmefuttatásokkal és ízléstelenül (az emlékművek és nemzeti színházak színvonalát tükröző) összebuherált, limlom elméletekkel, mert a fegyelmezett építkezéshez nem ért. Megint ott vagyunk, hogy a frusztrált népünk megtalálja a hozzá illő vezért, és a vezér ezt nem a nép felemelésére és perspektíváinak kinyitására használja fel, hanem a megrekesztésére.

Orbán sok minden lát, keveset tud, és még kevesebbre képes. A nyugati társadalmi gyakorlat sok szempontból valóban elszakadt az erkölcsi intuícióinktól, a szabad piac nem képes egyensúlyt teremteni az értékek között, a munka megbecsültsége csökken, a vagyonok koncentrálódnak, a magyarázatok cinikusak usw., mind önmagában rosszul hangzó, visszás eredménye a -- minek? A kapitalizmusnak? A liberális demokráciának? A külföldről pénzelt ügynököknek? A Nyugatnak mint olyannak? A keresztényietlen szerzésvágynak? Már a kérdést sem tudja pontosan megfogalmazni, nem csoda, hogy Orbán válaszai végtelenül sematikusak, egy rossz plehanovi brossúra színvonalán is a közhelyekre korlátozódnak, amelyeket aztán a szervilis jobboldali média feltupírozva valami világra szóló levezetésként ad tovább az erre fogékony embereknek. A fő ideológusok nem azt mondják erre, hogy "több óvatosságot, Miniszterelnök úr!", hanem megmagyaráznak. Természetesen nem sikerül nekik. Főleg, hogy a színvonaltalan diagnózist egy még annál is színvonaltalanabb és veszélyes válasz követi: az "illiberalizmus" választása. Mind-mind motiválatlan, végiggondolatlan mozzanatok egy befolyásos ember politikai stratégiájának gyökereiben, amelyek így óhatatlanul lökik tovább az országot a szakadék felé.

Egy apró értetlenkedés a végére: mire megy el az a rengeteg pénz, amit a miniszterelnök think tankjai felemésztenek. Ez lenne a termékük?

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr756559001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Conchobar 2014.07.30. 11:30:17

"az államokkal és a korporációkkal szembeni szabályozórendszerének (a szabad piac védelmének) gyengeségéből, tőkepiacainak védtelenségéből, röviden: a globalizáció adott állapotából" - Csakhogy mindez a rendszernek nem a kivételes megingása, hanem ez a lényege. A koncentrációnak bizony vannak vesztesei. Ami meg a szabad versenyt és szabad piacot illeti, ezek emlegetése nagyon régóta csak illúzió keltése, és félrevezetés. Talán a XVII-XVIII.sz-ban létezett szabad verseny, mikor még a gyarmatosítást is magán cégek végezték (pl.a Brit Kelet-Indiai Társaság), mindaddig, amíg probléma nem adódott, mert már akkor is elvárták és kiprovokálták az állam beavatkozását a 'szabad versenybe'. Szabad verseny és szabad piac helyett inkább más kifejezést kéne használni. Arra a versenyre, amelyben eleve más és más lehetőségekkel, előnyökkel (illetve hátrányokkal) indulnak a résztvevők, arra a versenyre nem a 'szabad' jelző a legalkalmasabb. Amiatt sem lehet 'szabad' versenynek mondani, mert állam bizony beavatkozik a 'szabad' versenybe. Nem mondhatja a sajátjainak, hogy 'bocs, de jobbak voltak a külföldiek. Ti csak húzzátok le a rolót'. Az is jellemző a 'szabad' versenyre, ahogy az USA kormányzata avatkozott be nem régiben: tucatnyi nagybankot kisegített a válságból, miközben a kisbankok kénytelenek voltak lehúzni a rolót

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.30. 11:33:22

@Conchobar: igen erre is céloztam, de nem tusok mindent kifejteni: az ideám mindenesetre ez

almodhi 2014.07.30. 11:43:55

A szabad piac és a szabad verseny két absztrakt fogalom. Sehol sem létezik "100%-os tisztaságban", mégis lehet hozzá közelíteni, össze lehet hasonlítani két országot, melyik van hozzá közelebb, etc.

Egyszerűen nem értem azokat a gondolatmaneteket, amelyek kijelentik: "teljesen szabad piac nincs", tehát hagyjuk az egészet, éljen az állam.

100%-os alkohol sincs, mégis iszunk vodkát, bort, sört... vagy vizet.

Husz_János_Puszita 2014.07.30. 12:20:52

Annyi 500 eurósom lenne, ahányszor a kapitalizmust temették... :) Orbán hisz abban, amit mond, az látszik, de. Nem csak ő keveri össze az erőt az erőszakkal, hanem szeretett népe is. Ez a nagyobb baj.

nevetőharmadik 2014.07.30. 12:48:58

@Husz_János_Puszita: hehe... az a vicces, hogy ha valami nehézség adódik, az emberek hajlamosak pánikolni és világvégét látni, meg arról beszélni, hogy minden megváltozott és ami addig volt, többé nem érvényes - csak azért, hogy ők maguk mindent pontosan ugyanúgy csinálhassanak, mint addig.

Husz_János_Puszita 2014.07.30. 13:17:03

@nevetőharmadik:

...és természetesen rajtuk kívülálló okokat hibáztatni a nehézségekért. Az a baj, sötét jövőt vetít elénk, aki ugyanis képtelen a saját hibáiból tanulni, mindig ugyanazokat fogja elkövetni. Mindig ugyanazokat a köröket futja. Ismerős? Tanulság? Az nincs. Meneküljön, aki még nem tette.

Alkibiadesz 2014.07.30. 13:59:33

Hova tűntek az orbánmentegető riposztok?

Jedburgh, Darius R. (törölt) 2014.07.30. 14:11:32

Ez az elemzes is pontosan vilagit ra a lenyegre.
Az orszag tragediaja az, hogy egy koros es korlatolt szemelyiseg kepes teljesen hibas nezeteit es akaratat raeroszakolni az intezmenyrendszerre, a burokraciara es az emberek tobbsegere. Az utobbi kozel 100 evben ez mindig igy volt, rovidd intermezzokat leszamitva. Nincs talan meg egy orszag a vilagon, ahol egy evszadot 3 vezeto kormanyzasa femjelezne (Horthy, Kadar, Orban). (E-Korea, Kuba, meg nem tart 100 evnel, a Kinaban, a SzU-ban tobben valtottak egymast.) Ez csakis a nep unikalisan sulyos mentalitasbeli deficitjere utal. Tehat a megoldas az orszag erdekeben csakis a nep tobbsege akaratanak ellenere lehetseges egy zomeben kulfoldrol importalt (nyugatias, polgari) vezeto reteg altal, barmilyen szentsegtores is ezt felvetni. Inkabb ez mint az "illiberalis demokracia" (=fasiszta diktatura).
Egyebekben ezert sincs mas megoldas sem. Az agonizalo ellenzekbol veglegesen kiabrandultak az emberek, es alternativa hianyaban szavaznak az erot hirdeto partokra.
Az eddigi bal(fek)-ellenzek szanalmas halaltusaja csak elnyujtja a problema megoldasat. Valasztasok utjan a Fidesz nem valthato mar le, es az eddigi valasztasi esemenyek tukreben (2002, 2006) ahhoz ragaszkodni gorcsosen, hogy "majd megerosodunk es mi nyerunk" nemcsak politikai vaksag, hanem teveszmeszeru tartos elmezavar. Nem 1994, 2002 vagy 2006 a minta, hanem Belgrad (igaz, NATO bombazasok utan), Kiev (2014), arab tavasz, stb. Ha lenne egy komolyan veheto ellenzeki ero, akar kicsi, de hiteles, akkor a befektetok (maradek es nem a Fideszbol elo hazai es kulfoldi) talan megfontolnak, hogy tovabb tamogassak-e a jelenlegi, minden jozanul gondolkozo ember szamara lathatoan bukasra itelt rendszert. Csak ez meg evtizedekbe kerul es utana mar illuzorikus felemelkedesben remenykedni.

Moin Moin 2014.07.30. 14:28:22

@Husz_János_Puszita: Ja - ahogy már Hofi is idézte: "A kapitalizmus haldoklik.", amihez hozzáfűzte, hogy mi is nagy francok vagyunk, hogy egy haldoklótól kérünk kölcsön!

Husz_János_Puszita 2014.07.30. 16:18:41

@Moin Moin:

Röhögünk, de ha jobban belegondolsz egy tragédia, hogy Hofi minden szava aktuális újra. :(

toportyánzsóti 2014.07.30. 18:21:15

Nálad a pont ismét,kár hogy ballerfóbiád van.

toportyánzsóti 2014.07.30. 18:45:50

Századvéges pubik csak nyaloncok nem think tankok,tojáshéjjal a fenekükön csak nagyképű baromságokra futja ami persze korrelál a csuti orálmuzsik szintjével.Mióta összefeküdtek cusival tudható hogy erkölcseik a bányászbéka picsája alattiak.

quendelapo 2014.07.30. 21:10:00

"Orbán a saját korlátaiból és szenvedélyeiből nem lévén képes kitörni, a helyzet szimptómáit látja, de rosszul elemzi őket, és végül rossz választ ad rájuk."

HaFr Te kitűnően elemzed a helyzetet, jól látod a problémákat, aztán valahogy mégis valami oda nem illő válaszlépést javasolsz.

Mit várjunk akkor egy pocakos focistától?

Hungry horse 2014.07.30. 23:10:21

Buktor és az éceszgéberei köszönik jól vannak:
index.hu/belfold/2014/07/30/megkezdodott_a_fidesz_melyrepulese/

Ti azonban szarul álltok, szemmel láthatóan.
Ezek után kinek kellene takarodnia?

A következő választáson ismét megmutatjuk, kikből nem kérünk, bár az eddigi üzeneteinkből sem értettek meg semmit.
De sebaj.
Ismét és ismét elhajtunk benneteket a fenébe a választásokon.
Előbb utóbb elunják a finanszírozóitok a töketlenségeteket és el kell mennetek dolgozni.
Szép lesz a munkaalapú társadalom tagjaként üdvözölni benneteket!

További vidám bukásokat kívánok!

Alkibiadesz 2014.07.31. 10:04:56

@Hungry__horse:
Vagyis ha én tíz emberből kilencet képes vagyok megtéveszteni, akkor a maradék eggyel szemben is igazam van.
Érthető logika ez! A csalók sikerrel is használják arra, hogy gátlástalanná váljanak.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2014.07.31. 13:36:33

@Alkibiadesz: Hiányoltad 07 30 13:59:33-nál estére már meg is jött egy ló. Mind arra büszke, hogy sok van belőle.

tamas11 2014.07.31. 18:15:50

@Hungry__horse:
A választáson 2,2 millió szavazatból lett 133 képviselői hely, és a többi 2,6 millióból 67 képviselő...
Ezzel te elégedett vagy, mert vélemény helyett csak pártokban ill. egyben tudsz gondolkodni - a magadéban. Még kérkedsz is a szégyeneddel.
Most is, beidézed a friss felmérést, és elkerüli a figyelmedet a fidencos 33 százalék mellett, hogy a többi - jóllehet sokféle - MIND elhajtana a franc f.szára. Noch dazu, ez a trend tartós.
Mégis ujjongsz, mert a megosztottság + választási rendszer behozza a szavazati többséget a regnáló, médiabirtokos erőszakszervezetes, közigazgatgatós hordának.

A hatalom tényleg eszét veszi mindenkinek.
A jellemet beáldozni hozzá, csak habhiány a tortahiányon.

Geri Tibor 2014.08.04. 08:58:00

Keresgélés közben a régi írásaim közt ilyent is találtam...:-)

"Orbán zsákutcája
peacekeeper|2010. jún. 15. 8:30"

Hungry horse 2014.08.05. 15:07:19

@Alkibiadesz: nem értelek kivel, mivel van bajod.
Ha nem tetszik a demokrácia, ahol a (média és a politikusok által átvert) többség dönt, ne buktornál, vagy nálam reklamálj.
Nem az én találmányom és volt nem kevés év, amikor én sem élveztem a többségi döntés "eredményeit".
A kerék egyszer fent, egyszer meg nem.
Most nektek nem.
Akkor az már nem is demokrácia, vagy nem is kell demokrácia?

Hungry horse 2014.08.05. 15:12:05

@tamas11: a rendszert nem én találtam ki, ezért nem is az én szégyenem, rossz helyen reklamálsz.

A helyzet az, (mint azt fentebb írtam volt, hogy a nekünk kitalált demokrácia lényege az, hogy demokratikus választásokat tartanak.

Ezt most (is) beszoptátok 2006 ősze óta sokadjára már és nincs olyan választási rendszer a világon, ahol a kevesebb szavazatotokkal nyerhettetek volna.

Olyanok vannak, ahol ez nagyobb képviseletet adott volna a kedvenceiteknek és van olyan is pár ahol még ennyit sem (NagyBritannia).

Amennyiben te az általam idézett felmérésből a ballibant oldal győzelmét és többségét olvasod ki bármely demokratikus választás során, úgy fordulj orvoshoz mielőbb, mert pár hét múlva komoly trauma érhet.

tamas11 2014.08.05. 15:59:02

@Hungry__horse:
Nem a szétesett MSZP-t és környékét kell összevetni (főleg választások után!) a kétmilla kormánypárti fidesz szavazóval, (és főleg a belőlük nettózott 2/3 hatalomból, hanem a változást akaró különböző összetételű elégedetlen és kritikus többségekét, azzal, amit orbánék eddig és most is művelnek.
Szó nincs ballibantakról, arról van szó hogy a te pártodat eltakarítanák sokan, például a jobbik IS.
A szavazóid hatszáz-nyolcszázezer jósorsú, politikafüggő, plusz a közszolgák serege, akiknek helyét kijelöli az alkalmazotti viszony (függés), és van még kb ennyi, aki ilyen-olyan okból ezekhez csapódik, talán lát benne fantáziát, hiszen dől rá a propaganda, vagy fél a vesztes oldalhoz tartozni. Inkább a hatalomtól függ, mint bizonytalanságtól. Az állam szörnyű de legalább van neki... (én nem is nevezem birkáknak, az csak egy kis hányad, aki a hamis média mátrixban keresi és találja meg a helyét, elveit).
Ebből a képletből nem lesz nemzeti felemelkedés.

tamas11 2014.08.05. 16:01:45

@tamas11:
jav: ...
2/3 hatalommal)
süti beállítások módosítása