1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.07.15. 21:44 HaFr

A baloldali vereség illúziója

Folyik a jobbos agresszió az emlékezetpolitika terén, a kultúra intézményrendszerében, a médiában, you name it. Közben baloldalon a felháborodás a felvilágosodás, a demokrácia, és a tolerancia nevében. (És majdnem kihagytam Európát, bocs.) Úgy látszik, mintha a baloldali értelmiség defenzívában volna -- ám mi sem nagyobb tévedés ennél.

Az igazság az, hogy a jobboldal eddig semmi maradandót nem ért el, az ország mainstream értelmiségi kultúrája balos, radikális és posztkommer volt, és négy év után is az maradt. Ennek három oka van. Egy, Orbánt nem érdekli a kultúrharc, csak a kitartottjainak dob aprópénzt azzal, hogy foglalkoztatja őket, de semmi esetre sem akarja, hogy ezeknek komolyabb befolyásuk legyen bármi fölött -- ideértve a jobboldali választókat. Kettő, a jobboldal által harcba küldött házi "intellektuelek" nagyságrendekkel silányabbak, mint a kádárizmusban kifejlett, jelentős részt művelt baloldali értelmiség. Schmidt, Kerényi, Fekete, L. Simon, Hoppál, Pálinkás, Borókai stb., bár a kádárizmust a nagy részük szintén kiszolgálta, olyan szánni valóan gyengék szakmailag, hogy csak röhögni lehetne rajtuk, ha nem állna mögöttük pénz, paripa, fegyver. Így viszont a röhögést ugyan időnként elfojtja a sírás, de ez sem vet sokkal jobb fényt rájuk. A harmadik ok, amiért a jobbos értelmiség súlytalan, hogy igazából nincsen narratívája, nincsenek hősei (kik lennének azok? gondoljunk bele az újonnan felfedezett, majd általuk is elfeledett írástudóik vagy a történelmi figuráik színvonalába), nincsen kultúrája, nincsen jövőképe: nincs. Amit mi jobboldali narratívaként tartunk számon, az politikai narratíva, az a tömegek ópiuma, amit Orbán környezetében talál ki két-három ember, és hajlamos úgy változni, ahogy a széljárás.

Orbán Viktor nélkül ez az értelmiség nem lenne, és ha Orbán Viktor nem lesz, egyik napról a másikra fog elsüllyedni, gyakorlatilag semmi nyomot nem hagyva maga után. A jobboldali "kultúra" sajátos fénytörésben tűnhet csak erősnek -- konkrétan az erős jobboldali vezér szolgálatában. Nem véletlen, hogy annyira szervilis. A baloldali értelmiség tartja a pozícióit, ne legyenek illúzióink.

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr506511905

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A baloldali vereség illúziója 2014.07.17. 13:13:01

Az ország mainstream értelmiségi kultúrája balos, radikális és posztkommer volt, és négy év után is az maradt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

explanatus 2014.07.15. 23:29:57

Baloldali értelmiség? Ha olyan nagy ász az a baloldali értelmiség, miért nem tud(ott) valamivel előállni, amivel előrébb lehetnénk? Volt rá több, mint egy fél évszázada! Ők attól tűnnek jobbnak, mert volt rá elég idejük, hogy egymást jónak mondják.

Még kétszer kérharmad és a mostani jobboldal is annyira felmagasztalja egymást, hogy azt fogjuk hinni, tényleg jók, holott sem a baloldali sem a jobboldali (megnyilvánuló) értelmiségnek nincs jövőképe, leszámítva saját maga boldogulására tett igyekezetet.

Mint bal, mint jobboldalról különb értelmiség illetne meg bennünket. De nekünk ebből is csak ilyen van. Sajnos. „A baloldali értelmiség tartja a pozícióit, ne legyenek illúzióink.” Nincsenek. Nekünk jobbról is balról is ilyen értelmiség jutott. Hogy kiforgassam egy baloldali értelmiségi „szó-találmányát” mind a kettő:

Megélhetési-értelmiség!

Jedburgh, Darius R. (törölt) 2014.07.15. 23:32:41

Hozzá kell tenni, hogy a baloldali értelmiség kihalófélben van, jobboldali pedig valóban mintha nem lenne. A Professzorok B. Körének nyilvánosan hallható hangja Solymosi akadémikus, aki viszont csak a baloldali médiában jut szóhoz. A jelenlegi jobboldali narratíva pedig bolseviki vagy göbbelsi propagandaszólamokban jelenik meg. A Lakner Zoltán cikk ugyanúgy érvényes a jobboldalra is, de sajnos pusztába kiáltott szó marad.
Többen, több irányból, a liberális jobboldal és baloldal irányából (Bartus, Ungvári), ahogy a blog írója is, a fasizmus valamilyen formáját véli felfedezni a jelen viszonyokban, per definitionem. Nehéz lenne ezzel vitatkozni. Következésképpen, amíg az erő kultusza tart, semmi esély nincs semmilyen értelmiség feltámadására vagy kialakulására egyáltalán. Majd a totális bukás után, az égő romok között. (Remélhetőleg csak szimbolikusan.)

milner 2014.07.16. 01:08:57

@vakondember: LOL figy mit tolsz? mert kurvajó anyag lehet.

Lexa56 2014.07.16. 05:45:40

@Jedburgh, Darius R.: fegyverek közt hallgatnak a múzsák. Az ész szavát meg meg sem lehet hallani ...

toportyánzsóti 2014.07.16. 08:11:22

@milner: Krokogyílt tol a srác,ócsó és hat.

egyetmondok 2014.07.16. 08:52:48

Jó meglátás Hafr.
Tényleg látható, hogy a jobboldal gúnyosan kiröhögi a baloldalt,hogy lám,milyen szánalmas az egész,mert lám,lám és lám,kiderült,hogy a baloldalnak még alkalmas nyelve sincsen,hogy érzékelje a magyar valóságot, mert ha valaki közülük (akár csak véletlenül is,de) kimondaná azt,hatalmas dráma lesz.
(No sebaj, olyan ez,mint a partizán naplója a háború idején: " Jött az erdész és mindenkit kizavart az erdőből." --- vége a foci VB-nek, Orbán hipp-hopp itt lesz és szól,mint a múltkor a parlamentben, hogy cigánybűnözés nincsen.)

Conchobar 2014.07.16. 09:12:23

@egyetmondok: "vége a foci VB-nek, Orbán hipp-hopp itt lesz és szól,mint a múltkor a parlamentben, hogy cigánybűnözés nincsen" - De miért tenne ilyent?

István Tamasi 2014.07.16. 09:24:17

@gono:
Nem én találtam ki, de igaz:
Aki népre, nemzetre, hazára hivatkozik az sosem adni akar hanem elvenni.

István Tamasi 2014.07.16. 09:26:58

A blogígy erősen félrevezető. Úgy lenne helyes, ha masgukat baloldaliakról és magukat jobboldalinak nevezőkről szólna.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.16. 09:40:00

@István Tamasi: A használat adja az értelmet Wittgenstein óta

zavaros 2014.07.16. 09:50:19

"A baloldali értelmiség tartja a pozícióit, ne legyenek illúzióink."

Hogyne..:)
Pl. fajkasházi mimi szárszói budija előtt egészen kiváló pozíciókat tartanak még..:P

És látjuk az alföldieket és kulkákat , amint pozíciót fognak tollboával a seggükben, látjuk a gulyás "krétakör" mártont amint , ha már MMA és Markó Iván hekkelését felvátja a sajátjaival, kap pozíció fogás közben három pofont és egy égő csikket a hátizsákjába, látjuk a konrádokat amint "összefogást" vezényelnek" le április 6-i választásokra, fényes sikerrel..

szóval látjuk.
Csak azt nem tudtam hogy ez azt jelenti hogy "tartani a pozíciót".
Most már ezt is tudom.
Bruhaha.

stoppos76 2014.07.16. 09:51:43

Nem hinném, hogy az értelmiség balos lenne, csak mert a jelenlegi kormánnyal szembenm határozzák meg magukat. Legtöbben az előző kormánnyal is ugyanígy voltak, úgyhogy inkább rendszerkritikus lesz az az értelmiség.

Blogger Géza 2014.07.16. 10:01:27

Lehet, hogy a baloldali értelmiség egyes képviselői (nem biztos, hogy ezt ki szabad terjeszteni az összességükre) nagyobb szakmai sikereket értek el, de ettől még nem lettek jó politikacsinálók. Épp ellenkezőleg. Kevesen gondolták hogy 2006 után ennyire szét lehet verni a baloldalt belülről.

Egyébként miért gondoljuk azt, hogy ha valaki teszem azt jó karmester, vagy jól tud zongorázni, jó színész (stb-stb), attól majd attól majd jó politikus vagy jó politikai agytröszt lesz? Ez már rég túlhaladott dolog. És ezt egyre többen ismerik fel, ezért van a balos értelmiség presztízse a béka feneke alatt nem csak jobboldalon, hanem már baloldalon is. (Szárszói értelmiség miatti baloldali siránkozás.) És ezt gyönyörűen koronázza most meg a Pásztor-jelenség.

A baloldali értelmiség pozíciói még soha nem voltak ilyen gyengék.

Fogy a pénz, fogy a rendelkezésükre álló médiafelület, a balos műhelyek haldokolnak, és a tömegkultúra egyre jobban szorítja ki a hagyományos balos elitkultúrát stb.

Moin Moin 2014.07.16. 10:07:54

A tehetséges ember mindig újító, konstruktív, több oldalról vizsgálja a jelenségeket. Ezek pedig nem kifejezetten „jobboldali” jellegzetességek: ott a „hagyomány”, a „megtartás/megvédelmezés/fenntartás” a központi elem – ezek viszont értelemszerűen ellentétben állnak az újító és kritikus szellemmel. (A „haladó konzervatív” – a Rerum Novarumtól a Progressive Conservative Partyig - ezért önellentmondás.)

Mármost, a magyar „balliberális” értelmiségben ugyan szintén ott vannak a tehetséges emberekre jellemző tulajdonságok, ám a szocializációjuk „magyaros”, amiből az következik, hogy nem működnek konstruktív csoportként – ez pedig a gyakorlatban teljesítményképtelenné teszi ezt a politikai közösséget.

Moin Moin 2014.07.16. 10:09:56

@Blogger Géza: Nem emlékszem olyan esetre, hogy egyetértettem volna veled - de most igen!:-)

Talán annyiban látom másként, hogy enma "balos" elitkultúra haldoklik, hanem általában az igényes kultúra. Ennek okaiba most nem mennék bele...

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.16. 10:15:56

Igen, ez baj. A balliba fölényt meg kellene szüntetni, mert iszonyú káros.

Sajnos a jobboldali médiák valójában fideszeses pártmédiák és gyakorlatilag olvashatatlanok szar minőségük miatt. Egy időben még a Heti Válasz képviselt valamilyen minőséget, mára az is lement a szarba a Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Demokrata szintjére.

2014.07.16. 10:22:03

Számomra nem értelmiségi az, aki pártos. Ez eleve olyan szervilizmust feltételez (Magyarországon különösen), hogy elveszti a függetlenségét. A baloldali bagázs fölött eljárt az idő, már nem a százszor is lejáratódott és kártékony Heller Ágnes, vagy Konrád György fújják a passzátszelet, ők a panoptikumba valók. A jobboldali értelmiségnek nevezett pojácahad pedig még egy olyan vidéki átlag diplomást is röhögőgörcsre késztet, mint én. A magyar értelmiség most vagy apolitikus, vagy permanens ellenzéki és az interneten nyilvánul meg, na meg persze baráti társaságban.

2014.07.16. 10:26:54

@explanatus: Ez már-már értelmiségbűnözés. Persze szigorúan statisztikailag. :-)

István Tamasi 2014.07.16. 10:42:04

@HaFr:
Fenntartom magamnak a jogot, hogy én állapítsam meg az értelmet.

Blogger Géza 2014.07.16. 10:59:32

@Moin Moin: A fenébe. De unalmas nap ez a mai...

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.16. 11:02:31

Még szerencse hogy a baloldal nyertesnek érzi magát, mert jobb ha megszokják a helyzetet..:)

bölcsbagoly 2014.07.16. 11:08:28

@Jedburgh, Darius R.: a PBK azért halkult el, mert eleve egy belterjes társaság! Az MTA mintájára csak két tag ajánlásával lehet bejutni, viszont teljes tudományterületek képviselő nélkül vannak, főleg a természettudományok terén. Solymossy Chikán, Mellár, stb. mellett az egyik nagy sértődött, mivel nem kaptak szerepet 2010 után. Így azután a ballib médiában villognak, kiélve frusztrációjukat. Annyira jobboldaliak, mint amennyire Konrád, Heller vagy Göncz Kinga magyarnemzeti érzelmű!

vakondember 2014.07.16. 11:16:43

Régen minden jobb volt! Aczél elvtárs kijelölte, hogy kikből álljon az elit, és azt is megmondta nekik, hogy mit gondoljanak a világról.
Az volt ám a szép világ!

bölcsbagoly 2014.07.16. 11:26:08

A jobboldali természettudományos és műszaki, orvosi területeken dolgozó értelmiségieknek is van véleményük, de nincs fórumuk ahol politizálhatnának, ellentétben a médiát ellepő bölcsészekkel, jogászokkal, közgazdászokkal, történészekkel, stb. Szimpatizálnak a mostani kormánypártokkal, rájuk szavaznak, esetleg elmennek egy -egy nagygyűlésre, felvonulásra, de ennyi. Publikálni, vitázni a saját szakmai berkeikben szoktak. De ettől még léteznek!

bölcsbagoly 2014.07.16. 11:33:42

A baloldali értelmiségi látszatfölény pont a humán tudományágak magukat mutogató, narcistikus képviselőiből adódik. Mindent megtesznek azért, hogy pénzért vagy ingyen is, de folyamatosan szem előtt legyenek. Blogokat is nagy részben ők indítanak. Ők a megmondóemberek, minden területen, minden témában s mindenkit lehurrognak, aki ellenkező véleményen mer lenni.
Ezért tűnik úgy a laikus számára, hogy csak baloldali értelmiség létezik. Pedig hát ez inkább csak álértelmiség, ugyanis nem teljesítik azt a kritériumát az értelmiségi létnek, hogy valamilyen, eredeti, önálló, értékes szellemi terméket hozzanak létre!

nnnnnnnn 2014.07.16. 11:34:35

a blog már az elején sántít. a baloldali és az értelmiség ugyanis kizárják egymást.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.16. 11:35:10

Én speciel etljesen lefosom hogy gázszerelők, parasztok v. szociológusok és bankárok adják-e a tippeket a kormánynak, engem az érdekel hogy a döntéseiknek milyen következményei vannak.

egyetmondok 2014.07.16. 11:36:56

@Conchobar:
Talán amiért a múltkor is a parlamentben: hogy elmondja a véleményét.

polgári kór 2014.07.16. 11:40:48

bukta 2010 - válság az oka
bukta 2014 - fidesz médiafölény az oka
bukta 2014/2EU - a buta magyarok az oka

Mostanra eljutottak a balosok oda, hogy tulajdonképpen látszatvereséget szenvedtek.

Gratulálok

nnnnnnnn 2014.07.16. 11:51:21

@polgári kór: baloldaliakat sosem érdekelték a tények és a valóság.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.07.16. 11:53:34

Értelmiségi ember nem politizál, hanem ALKOT.

Értelmiségi létükre politizálni azok kezdenek, akik az alkotáshoz hülyék.

sanyix 2014.07.16. 12:02:50

@polyvinyl: de igen. Csak nem x-y oldalon politizál, hanem a saját oldalán és az elvei oldalán...

sas70 2014.07.16. 12:22:17

@Tiszteltetem Brüsszelet: Most speciel gázszerelők és ez azért gáz!

sas70 2014.07.16. 12:28:43

@polyvinyl: Szerintem tévedsz. Az értelmiségi ember, az alkotás mellett mindig politizál és általában az aktuális hatalommal szemben. Így halad előre a világ. Nem pedig a Kádári rend szerint, hogy "a jót írják meg elvtársak, ne csak mindig a rosszat"!
A nagy tudósok, filozófusok, egy bizonyos mértékig (volt aki teljesen) mindig rendszer ellenesek voltak, még ha nem is mindig volt igazuk mindenben. De a világ így fejlődött. A szervilizmus, a múltba tekintés soha nem vitte előre a világot.

bölcsbagoly 2014.07.16. 12:29:49

@sas70: nem tudok róla, hogy parlamenti képviselő lenne, polgármesterséghez meg elsősorban józan ész kell s nem politikusi véna!
Dedmszkáj, Hunvald, Verók, Molnár Gyula, stb. milyen képzettséggel bírtak ahhoz a mérhetetlen kárhoz, amit a tevékenységükkel okoztak ?

bölcsbagoly 2014.07.16. 12:31:40

@sas70: ezt csak a balliba megmondó, exhibicionista emberkék képzelik! Amúgy, a tételedet az is meghazudtolja, hogy a balliba álértelmiség végig tapsolta a szeretteik ámokfutását!

nnnnnnnn 2014.07.16. 12:31:53

@sas70: a még értelmiségibb ember meg objektíven politizál.

sas70 2014.07.16. 12:34:48

Én annak örülnék ha nem lenne címkézett értelmiség csak értelmiség lenne, akik egymással vitáznának és ebből talán születhetnének jó, vagy legalább jobb gondolatok. Ehelyett most szervilizmus vagy szembenállás van, bosszúhadjárat, a mi kutyánk kölke, stb. Pedig igény lenne rá.

bölcsbagoly 2014.07.16. 12:36:12

@sas70: aki nem tekint a múltba, az rendszerint nem is tanul senki (sem más, sem a saját) hibáiból s fejjel megy a falnak! A filozófia amúgy nem tudomány, m ég ha annak is tekintik sokan, főleg a baloldalról. Ugyanis nem teremt/hoz létre új, értékes, szellemi terméket.
A vita, mások gondolatainak ellopása vagy kritikája nem az ugyanis.

bölcsbagoly 2014.07.16. 12:38:10

@sas70: Eredeti gondolatök nélkül a vita puszta szócséplés! no ehhez fene mód értenek a filozófusok , meg a balliba álértelmiségiek! Látható, hogy sokszor már saját magukkal is vitába szállnak (ld. a Pásztor esetet).

sas70 2014.07.16. 12:38:42

@$$$=$$$: Egy lófaszt! Véleménye van és az nem objektív. Nem is kell egyetérteni vele! Vitatkozni kell, de nem úgy, mint ahogyan manapság, hogy: a te kurvaanyád!

sas70 2014.07.16. 12:39:59

@bölcsbagoly: És akkor az felmentést ad, hogy most ők is szarul csinálhatnak mindent, vagy akármit!? Hogy kritika nélkül megtehetnek bármit?

sas70 2014.07.16. 12:42:44

@bölcsbagoly: Márpedig filozófia és filozófiai elméletek nélkül, nincs fejlődés. Minden tudomány alapja, egy hipotézis, amit aztán vagy cáfolnak vagy bizonyítanak. Ez is egy fajta filozófia.

sas70 2014.07.16. 12:43:58

@bölcsbagoly: Aki viszont mindig a múltba tekint, az seggel megy a jövőbe!

bölcsbagoly 2014.07.16. 12:55:17

@sas70: aha, "egyféle" filozófia! -:))) ha te mindre ami a gondolkodással kapcsolatos rávágod, hogy az filozófia, akkor ügyes vagy, csak nem igaz! A hipotézis az=feltételezés, de mindig konkrét dolgokra vonatkozik. A cáfolat is egyfajta bizonyítás, ha nem tudnád.
Senki sem mondta, hogy hátra fele kellene a jövőbe menni, de nem is lószemüveggel kellene azt tenni!

bölcsbagoly 2014.07.16. 12:58:19

@sas70: s mitől lenne az érvényes, hogy ti mit tekintettek szarul csináltnak? van valamilyen tette a kormánynak, amit ne kritizáltatok volna (szaruk csináltnak tekintve!) az utóbbi 4 évben?
Milyen hitelessége van a szavatoknak?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.16. 12:58:40

@sas70: Ahas.

Nekem annyi elég a filozófiákból hogy baloldal = eladósodás + lecsúszás

sanyix 2014.07.16. 13:00:14

@Tiszteltetem Brüsszelet: ez a jobboldalnak nevezett szintén baloldalra is igaz ;)

Smith 2014.07.16. 13:03:35

Szerintetek miért találták ki a demokráciát?
"Oszd meg és uralkodj!" Mond valamit?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.07.16. 13:09:02

Létezik magyar jobboldali értelmiség, te is közéjük tartozol, de egy jobboldali értelmiségi előtt csak két út áll:
Vagy beáll a Fidesz mögé és akkor ki se látszik mögüle
vagy kiáll a tényekért, de akkor szembe kerül a Fidesszel, és akkor pszeudoértelmiség átkategorizálja balliberálissá.
Mint ahogy jó magad is megtapasztalhatod, ahányszor írsz egy posztot.

bölcsbagoly 2014.07.16. 13:14:32

@Lord_Valdez: érdekes, tehát a fidesz mindent a tényekkel szemben tesz? de akkor hogyhogy nem bukott meg a kormány, nem ment csődbe a gazdaság s a hazai és külföldi ballib támadások ellenére is fejlődik az ország? Nincs valami baj a ti ténylátásotokkal?

sanyix 2014.07.16. 13:17:03

@Tiszteltetem Brüsszelet: de éppen, 2002 óta töretlenül megy ugyan az.

DrGehaeuse 2014.07.16. 13:18:25

Nekem nincs igényem sem jobb sem baloldali értelmiségre.
Viszont van igényem magyar értelmiségre. A fájó az, hogy ilyenből van kevés. Olyanból aki megéli és megérti milyen ehhez a néphez tartozni és szellemi-kultúrális felemelkedését segíteni. Olyanra aki a bunkóság, aljasság és igénytelenség csökkenését szeretné látni maga körül és hajlandó is tenni ezért. Olyanra aki nem (csak) ostorozni, gúnyolni és átkozni tudja a magyarság jellemhibáit és gyengeségeit, hanem példát mutatva próbálja kinevelni belőle.

MEDVE1978 2014.07.16. 13:21:07

Hol is kezdjük. Szerintem nincs olyan, hogy "értelmiség". Ezt a fogalmat a XX. század vezette be, amikor még volt olyan, hogy "munkásság, parasztság, burzsoázia és arisztokrácia, valamint értelmiség". Az államszocialista rendszerben a vagyonok tulajdonosa gyakorlatilag az állam lett, így maradt a munkásosztály, a parasztság, az irtandó burzsoák és kulákok (akiktől ugye el is vették a vagyonukat) és az értelmiség. Utóbbi azért kellett, mert ugye a tanár, a művész, a tudós nem sorolható be sem a parasztok, sem a jómunkásembörök közé. Ma az, hogy ki az "értelmiség" nagyon nehezen definiálható. Aki egy főiskolát elvégzett már értelmiség? Aki nyolc általános mellett művészkedik az értelmiség stb. Szerintem a társadalom rétegződési kategóriájában ez a kaszt már ugyanúgy elavult, mint a parasztság vagy a munkásság. A kecskeméti Mercedes gyárban dolgozó szakember ugyanis éppúgy munkás, mint Józsi néni a sarki CBA pénztárból. Béla bácsi rokkantnyugdíjas a Lófaszhetyekei tanyán is földműveléssel foglalkozik, ahogy Nagyvállalkozó Károly is, akinek több ezer hektár földje van. Gipszné könyvtáros és művelődésszervező a kisvárosi kultúrházban ugyanúgy diplomás és képzett, mint Techno János, aki egy multi jellegű vállalat csoportvezetője. Ugyanakkor a keresetük, anyagi helyzetük, kilátásaik, érdekeik és érdekérvényesítő képességük teljesen különböző, még akkor is, ha régen az "értelmiségi" vagy "munkás" kasztba sorolták volna őket. Éppen ezért a társadalom atomizált, rengeteg kisebb, hasonló módon érdekelt munkavállalói szegmensből áll, illetve néhány nagyobból (ezek közül érdekei szempontjából a leghomogénebb és legnagyobb a nyugdíjból élők rétege).

Innentől a jobb- vagy baloldali értelmiség kérdése eleve felesleges. (Most abba nem is mentem bele, hogy az oldalszerű megoszlás miért értelmetlen). Beszélhetnénk véleményvezérekről, de ennek sincs nagyon értelme, mert ezek a véleményvezérek nem társadalmi hatásúak a mai médiák korában.
Magyarul: én hiába vezetem le egy teljesen logikus írásban, hogy Orbán Viktor mondjuk gazdaságpolitikája / kormányátszervezése / oktatáspolitikája stb. miért hatalmas baromság / zseniális húzás, ennek a hatása erősen elefántcsonttornyos lesz, bármennyire találó vagy igaz is az írás. A hatása csak pár meghatározott szegmensben (internetet olvasó, közélet iránt érdeklődő fiatalok, illetve pártkötődésű emberek stb.) lesz érezhető, bármennyire találó is, így csak kevés ember véleményét tudom majd irányítani.

Így tehát lehet örömködni azon, hogy ebben a korlátozott pár szegmensben az emberek nem feküdtek le drága Viktorunknak és hogy nincs jobboldali "értelmiség", de gyakorlatilag ennek kevés értelme van. Elsősorban azért, mert a mai politika irányát nem a nép vezetőjének felkent értelmiség befolyásolja, hanem a teljes tömeg viselkedése. Ehhez pedig bőven elég a pár - nem túl okos - megmondóember által kitalált lózung is.
Magyarul: kimondod, hogy lesz 13. havi nyugdíj, nem lesz gázáremelés / rezsicsökkentés lesz, a gonosz bankokat megszivatjuk, akkor nyersz 400.000 szavazót. Egy tökéletesen logikus gazdaságpolitikai programmal, értelmiségi vitákkal és szép elképzelésekkel pedig 40.000 szavazót.

Megjegyzem, hogy ha belemegyek a posztoló gondolatmenetébe, még akkor sincsen igaza. Ugyanis rengeteg olyan jobboldali művész, mérnök, jogász stb. van, aki jobboldaliként (nemzetiként, antikommunistaként, kapitalizmuspártiként, nemzeti protekcionizmuspártiként stb.) azonosítja magát. Az más kérdés, hogy az Orbán féle cikk-cakkal mennyire értenek egyet, de van jobboldali értelmiség.

bölcsbagoly 2014.07.16. 13:22:39

@DrGehaeuse: aláírom, de szkeptikusan, mert kétlem, hogy ezt tudatosan felvállalnák, ugyanis nem kenyerük a kényszerítés s a kutyát csak kényszerítve lehet megtanítani, hogy ne az asztal alatt, hanem az asztalnál ülve egyen!

bölcsbagoly 2014.07.16. 13:24:04

@MEDVE1978: az értelmiség az aki szellemi tevékenység révén hoz létre eredeti, értékes és maradandó értéket! Függetlenül az illető iskolázottságától.

bölcsbagoly 2014.07.16. 13:35:08

@DrGehaeuse: a példaadás szép dolog, csak hát az emberek többsége rendszerint a könnyebben utánozható példákat/mintákat követi s nem a sok fáradtsággal járókat!

profilo 2014.07.16. 13:48:36

"A baloldali értelmiség tartja a pozícióit, ne legyenek illúzióink."

Hát ja...
Csapataink harcban állnak.Az értelmiség a helyén van.(...azaz ott,ahová negyedszázados szívós munka árán leküzdötte magát...)

Amúgy ha értelmiségünk tényleg értelmes volna,akkor a jelenlegi politikai elitünk becses tagjai az életben nem kerlütek volna olyan pozícióba,hogy az értelmes értelmiséginek égő arcal kelljen hazudoznia azért,mert ezeket a tehetségtelen és kutyaütő embereket támogatta és hatalomhoz segítette.

Kicsit átalakitva: A tudatlanság visz valakit oda,hogy egy pártot és politikusait támogassa, és a szégyen tartja vissza attól, hogy ezt a támogatást megvonva kilépjen mögülük.

Amúgy meg semmi gond,Steiner és a IX. hadsereg majd felmenti a bekerített baloldali értelmiséget.
És tényleg.Mitől baloldaliak és jobboldaliak az általad vélt vagy valós értelmiségi csoportok. Megfelelnek ezek a udvari értelmiségiek az osztályozásod kritériumainak?

ParaZita2 2014.07.16. 14:16:02

@Moin Moin: "...a szocializációjuk „magyaros”, amiből az következik, hogy nem működnek konstruktív csoportként – ez pedig a gyakorlatban teljesítményképtelenné teszi ezt a politikai közösséget..."
Kedves MM: Megoldás? Kiút?

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.07.16. 14:18:55

A posztból is jól látható, hogy a balos értelmiség komoly frusztrációktól szenved. Már egy jó ideje ugyanis nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ők szeretnék, és nagyon úgy tűnik, hogy ez sokáig így is marad.
Sőt, egyre több hang részben őket teszi felelőssé a sorozatos választási kudarcokért. Látványos volt, ahogyan fő apostolaik totális politikai vakságról tettek tanubizonyságot a választást megelőző időszakban, ostoba kompromisszumokra késztetve a szocialistákat.
Tulajdonképpen eljárt felettük az idő, és ezt érzik ők is. Befolyásuk rohamosan csökken ,és ezt nehéz feldolgozni. Marad a kérlelhetetlen, és egyre komikusabb Orbán gyűlölet.(Érdemes megnézni egyikük-másikuk Facebook profilját...)
Egyelőre még jól elvannak büdös kis belvilágukban, de érzik hogy valami gyökeresen megváltozott körülöttük..

midnight coder 2014.07.16. 14:19:30

A postnak félig igaza van. A jobboldali értelmiséget kb. mindenki leszarja. Azonban azért van csak félig igaza, mert kb. ugyanez a helyzet a baloldali értelmiséggel is. Régen volt már az, hogy ha valamelyik elfingotta magát, akkor Kádár elvtárs a gatyájába piszkított ijedtében. Ma már annak, a Pityinger elvtárs, alias Dopeman kiposztolja magát a fészbúkra fosás közben, kb. 10x akkora érdeklődés övezi az istenadta szavazók táborában, mint ha az egész jobbos és balos magyar értelmiség kéz a kézben kivonul a Kossuth térre és nyilvánosan szekuput hajt végre a legközelebbi kínai étteremből vett műanyag evőpálcikákkal.

midnight coder 2014.07.16. 14:21:04

szerk: annak helyett azt, hogy

Moin Moin 2014.07.16. 14:33:48

@ParaZita2: "Megoldás? Kiút?": Mi vagyunk azok, akik másmilyen mentalitással élünk.

ParaZita2 2014.07.16. 14:37:43

@MEDVE1978: (sok jó meglátás, respect!)

Egy megjegyzésem van: a jogász és praktizáló orvos nem értelmiségi, miként a politikusok jelentős része sem az.
(Évek óta hangoztatom, oktatási rendszerünket újra kell építeni, bölcsődétől az akadémiáig: doktorátus csak PhD, ami tudományos szakterület kutatására vonatkozó képességet igazol - nincs jogi és orvosi, stb dr., de olyan sincs, hogy tiszteletdíjat kap az akadémikus, s nem pedig tagdíjat fizet.)

A magyar értelmiség jelentős része, mint más is írta már, "megélhetési-értelmiség" (melegedni a tűz mellett lehet, legkönnyebben más pénzéből lehet gazdagodni, oda kell férkőzni a húsos fazék közelébe).
Ez a viselkedés/norma/értékrend nemcsak az értelmiségre igaz, gondoljunk a jól felfutó magyar vállalatokra: Közgép, Mészáros, CBA, OTP, stb-stb-stb. nem versenyhelyzetben emelkedtek ki. Nevezzük ezt korrupt államnak?

Azt is évek óta mondom, ezt a rezsimet (is) az vezérli, hogy minél több közpénzt magánosítson minél nagyobb hatékonysággal.

Az elhivatott értelmiség pedig teszi a mindennapi dolgát és eredeti szellemi értékeket teremt, alig törődve a külvilággal, míg léte nem forog közvetlen veszélyben.

5perc 2014.07.16. 14:40:38

Ameddig az orbán bábot irányító gazdasági érdekcsoport biztosítottnak látja a szerepét, teljesen mindegy, hogy a "jobboldalon" mennyire selejt emberek adják a napi hamis mantrát.
Persze éppen ez a gazdasági érdekcsoport korlátja is orbán vizuális "hatalmának", hiszen ha kezelhetetlenné válik, kiveszik mögüle a felhalmozott tőkét és médiáfölényt, aztán mehet első munkahelyet keresni 50 évesen, gyakorlat nélkül.

DrGehaeuse 2014.07.16. 14:41:09

Művelődési vetélkedő értelmiségieknek.
Ki írta és mi a címe az alábbi versnek:

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska is rágja le vetését,
ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszon,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedéknek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem habarccsal és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és IstentőI való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kõ marad,
a kő marad...

És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor barátjuk leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz, és annak
kinek kezéhez vércsöppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad...

Maradnak igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad.

ParaZita2 2014.07.16. 14:49:17

@Moin Moin: "..."Megoldás? Kiút?": Mi vagyunk azok, akik másmilyen mentalitással élünk..."
Igaz, de kevés, nincs meg a formális keret, nincs meg a koherens kommunikáció, nincs meg a kellő 'hallhatóság/láthatóság/észlelhetőség',
a 'kritikus tömeg a láncreakció beindításához'
A PKP jó, de kevés és nem eléggé lép túl a létező világ és eseményeinek kritikáján, szinte soha nem jelenik meg útmutatás, kitekintés, megoldási javaslat, s néha még irracionális idealizmus is fel-felüti a fejét...
(mi a helyzet a 'prog.blog'-gal? Lehet, hogy meghívásos alapon is kellene 'erősödni'?)

midnight coder 2014.07.16. 14:52:04

@5perc: Nem válik kezelhetetlenné. Max. a mögöttük álló párt eshet ki a húsosfazék közeléből - ez azonban azzal is jár, hogy az ő forrásaik is megszűnnek. Pont ez történik most az SZDSZ mögött álló élcsapattal.

midnight coder 2014.07.16. 14:55:59

@ParaZita2: Nem. A gond az veletek, hogy igazából a jelenlegi helyzettel nem tudtok mit kezdeni. Az egyes ideológiák legnagyobb veszélye az az őket hirdető értelmiségre, hogy míg a világ változik, az ideológiák mögötti dogmák nemigen. Aminek az a vége, hogy az ideológia előbb magába merevedik, aztán menthetetlenül elavul, esélye sincs arra hogy értelmes választ adjon a világban megjelent újabb kihívásokra.

Ez a helyzet a mai "progresszív" baloldallal is.

ParaZita2 2014.07.16. 14:56:07

@Moin Moin:
ÚJ alkotmányt kell írni!
(ez a kiindulás)
(szakértő nem vagyok, de a svájci alkotmány igencsak követendő példának tűnik nekem - esetleg a US alkotmányt is csemegézve...)

Irreális gondolat?
Van progresszió vajon ezen a téren?

ParaZita2 2014.07.16. 15:02:52

@midnight coder: "...A gond az veletek,..."
Kikkel? Veled, velem, kikkel?
Nem igazán értem, kikre gondolsz. Kiket hogyan definiálsz?
Igyekszem egy nyelvet beszélni mindenkivel, tehát először értelmezni kell a közös fogalmakat. :)
Utána lehet valamilyen állításokat tenni, azokat tényekkel vagy belső logikával igazolni (ez utóbbi igen lassú, mert nagyon tiszta és megtámadhatatlan fogalmak kellenek hozzá.)
Kollokviálisan nagyjából értem én, mire gondolsz, de félreértésemmel nem szeretnélek megsérteni (mint senkit sem).

ParaZita2 2014.07.16. 15:05:03

@midnight coder: "... világ változik, az ideológiák mögötti dogmák nemigen. Aminek az a vége, hogy az ideológia előbb magába merevedik, aztán menthetetlenül elavul, esélye sincs arra hogy értelmes választ adjon a világban megjelent újabb kihívásokra..."
Ezzel teljesen egyet tudok érteni! :)

Moin Moin 2014.07.16. 15:16:59

@ParaZita2:

Új alkotmányt írni! Hát ja: már látom a magyarok tömegeit, amint a vállukon viszik be az új alkotmányt a parlamentbe - az ellenoldali kijáraton pedig menekülnek Orbánék...:-)

Svájci és/vagy USA mintákat pedig majd akkor lesz értelme honosítgatni az magyariak földjén, ha a Kárpát-medence legalján appenzelli parasztok élnek: köpcös kis testtel és nagy fejjel. Vagy esetleg kovbojok...

Moin Moin 2014.07.16. 15:21:09

@ParaZita2: Formális keretek és kritikus tömeg témában olvasd el ezt: progressziv.blog.hu/2014/05/18/tomeghatas

Első a propaganda, mert az állítja elő a tömeget, amelyet aztán meg lehet szervezni.

no_successful2 2014.07.16. 15:39:52

Elég semmitmondó poszt, de szerintem az a kevés amit mond az sem korrekt.
Nincs is ilyen hogy jobb, vagy baloldali szerintem, nem csak hogy értelmiségiben, de egyáltalában, semmilyen társadalmi rétegben sem !
Mert hogyan nevezheti magát baloldali értelmiséginek az, aki egy olyan politikai erő mögé áll be, amely a konzervatív gazdaságpolitikát támogatja ?
És viszont.
A frontvonalak nem is bal és jobb között húzódnak, ha egyáltalán lehet ezt frontvonalnak nevezni. (Hiszen háború nincs, csak időszakonkénti szavazások, amelyen senki nem egy konkrét gazdasági filozófia, vagy társadalompolitikai, szociálpolitikai vonal mellett teszi le a voksát, mert ilyen nincs, egyik oldalon sem.)
Mindenki oda teszi a voksát, ahonnan korrektebb képviseletet remél. Vagy urambocsá, akikről kisebb károkozást feltételez. :))
Ez az én csapatom, és a másik csapat dilemmája, igen, sokszor előítéletekkel, félelmekkel terhelten. Ez persze messze nem valamiféle konkrét személy iránti hódolat, vagy kultusz, mint ahogy azt a jobboldali szavazókkal kapcsolatban hangoztatják. (Nem is értem egyébként, hogy ezzel a marhasággal kire akarnak hatni.) Egyszerűen az embereknek nagyobbik fele úgy gondolja, hogy a narancsosoktól talán korrektebb képviseletet kap.
A ballib oldal támogatottságáról meg annyit, van néhány zsidó felmenőkkel is rendelkező barátom, (nem mind értelmiségi, viszont mind masszív ballib szavazó) ők pl. akkor is a ballib oldalra szavaznak, ha a ballib konzervatív ún. piacbarát gazdaságpolitikával nyomul, és akkor is, ha egyenesen a kollektivizálást hirdetik, TSZ-ekkel stb. Sőt a miniszterelnök jelölt személye is teljesen hidegen hagyja őket, lehet az akár Louis de Fines is, tök mindegy, az a frankó .
Emlékszem még, hogyan támogatták anno pl. Gyurcsányt is.

Szal ne beszéljünk itt bal meg jobbos értelmiségről, mert nincs. A paletta sokkal színesebb, törésvonalak nincsenek, mert pl. nekem azok a srácok nagyon jó barátaim, és azok is maradnak. Preferenciák vannak, és kész.
A ballib média meg, (már ami maradt belőle) csak sulykolja hogy így törésvonalak úgy törésvonalak, meg a gyűlölet meg hasonlók. Sokat járom az országot, de én még olyannal nem találkoztam, hogy politikai preferenciák eltérése miatt ne beszélt volna két ember egymással.
Én konkrétan szélsőjobbos emberkék buliján is találkoztam liberálisokkal.
Akiket a szervezők hívtak meg. És mindenki remekül szórakozott :) (pia volt bőven)

sas70 2014.07.16. 15:51:05

@bölcsbagoly:
A filozófia szó jelentése az ógörög φιλοσοφία (philoszophia) szóból ered, amelynek jelentése: „a bölcsesség szeretete”. Nomen est omen, bár rád úgy látom, nem igaz!
Továbbá:
"A filozófia a világegyetem, a természet, az élet okával és céljával, a történelemben érvényesülő rendezőelvvel, a tudás és megismerés lehetőségével, a szépség, művészet és nyelv mibenlétével, a jogi-politikai normák természetével, a cselekedetek helyes vagy helytelen mivoltával, Isten és a transzcendencia létével foglalkozó tudományág. A filozófia ágai ennek megfelelően a metafizika, ontológia (létfilozófia), történelemfilozófia, episztemológia (ismeretelmélet), tudományfilozófia, logika (a 19. század végétől filozófiai logika), esztétika, nyelvfilozófia, jogfilozófia, politikafilozófia, etika, vallásfilozófia."

De ez mind hülyeség, mert a filozófia (szerinted) nem tudomány, a tudományhoz semmi köze. Persze a gondolkodáshoz sincs köze, mint ahogyan az a hozzászólásaidból is kitűnik.
Egy dolog a lényeg, valaki legyárt panelhülyeségeket, amik jól hangzanak csak a valósághoz semmi közük nincs, és te boldogan szajkózod őket, ahelyett, hogy csak egy kicsit is gondolkodnál. És persze csodálkozol, amikor fideszbirkának titulálnak valamelyik fórumon. Szeretném azért azt hinni, hogy nem te vagy a jobboldali értelmiség megtestesítője, mert akkor óriási problémák vannak.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.07.16. 15:56:28

@Moin Moin: Legközelebb ne a választások utánra időzítsétek a propagandát, oks?

bölcsbagoly 2014.07.16. 16:23:33

@sas70: persze, hiszen ezt egy filozófus írta, vagyis egy bölcsész! Csak ami akkor volt, az ma már nem igaz! Annyi bölcsesség nem létezik, hogy rég el ne mondták volna, ergo a mostaniak már mint utánérzések és másolatok, sőt plágiumok! sorry...

bölcsbagoly 2014.07.16. 16:31:25

@no_successful2: persze, a valós értelemben nem is létezhet, mert nincs jobbos fizika, kémia, matematika, mérnöki vagy orvostudomány és így művelői sem lehetnek azok! Viszont vannak áltudományok, amelyeknek a hívei és művelői már ideológiák alapján képzettek s és úgy is gondolkodnak. S az az álértelmiség amelyhez a posztíró is tartozik pont ezekből áll. S az ő felfogásukban csak ők lehetnek értelmiségiek. Miközben az értelmiségi lét egyik feltételét sem teljesitik.

bölcsbagoly 2014.07.16. 16:32:16

s persze balos fizika...stb. sem.

ParaZita2 2014.07.16. 19:52:03

@Moin Moin: kovbojok...
tecccik...:)
Biztos ismered: milyen okbók nem disszidál a magyar?
Kalandvágyból.

Hisz itt vadkeleten minden megvan, ami valaha volt a vadnyugaton. Sőt!

Mindazonáltal: alapoknál kell kezdeni (habár nem az Alpoknál)
Kit érdekel OV, GyF, bárki, ha emberek tömege nincs tisztában az alapokkal.
(mindjárt olvasom a prog-ot)

ParaZita2 2014.07.16. 20:02:40

@bölcsbagoly: "...Annyi bölcsesség nem létezik, hogy rég el ne mondták volna, ergo a mostaniak már mint utánérzések és másolatok, sőt plágiumok! sorry..."

Ezt komolyan kell érteni?
Illetve mit kell érteni bölcsesség alatt?
(pl. természettudomány lehet annak is a része?)

Jól írod, nincs balos-jobbos természettudomány
(de még csak nemzeti sincs!), ám emellett a művelőik lehetnek kollektivizálók, 2/3-ados bolsevikek, vagy "mindenkit az út szélén hagyó" kapzsi-egoista, törtető (jobbos?).
Lehetnek bigott hívők (kis részt), vagy szelíd ateisták (nagy részt).

Alapkérdés, ki mennyire járul hozzá az adott nép boldogulásához, ez a döntő jellemző (alapkritérium, ha tecccik)

bölcsbagoly 2014.07.16. 21:02:48

@ParaZita2: nemzeti tudomány nem létezne? ugyan már....egy sor téma csak minket érdekel, mi kutatjuk, magyarok! Az izlandiak vagy argentinok meg a saját témáikat!
Annyira fáj ez a 2x2/3, hogy a frusztráltságod elvette a józan eszed?
A tudománynak nincs azonnali hatása, sokszor éveket, sőt évtizedeket kell várni rá, ergo felesleges elpolitizálni.

ParaZita2 2014.07.16. 21:06:04

@Moin Moin: "...Első a propaganda, mert az állítja elő a tömeget, amelyet aztán meg lehet szervezni..."
Így van. (majd keresek releváns, tavalyi cikket. Most csak néhány kulcsszó ugrik be: signs, symbols, anthropology, stb, amik segíthetik az összetartozás érzetét - nem új eszme, persze.)

ParaZita2 2014.07.16. 21:08:33

@bölcsbagoly: drága barátom, nemzeti TERMÉSZETtudomány nem létezik!!!!!
Én ezt írtam.
Ezt tetszett olvasni?

ParaZita2 2014.07.16. 21:15:06

@bölcsbagoly: (a bagoly - en.wikipedia.org/wiki/Owl - az egyik kedvenc madaram, de az tényleg madár és tollas a háta :) )

bölcsbagoly 2014.07.17. 11:02:59

@ParaZita2: hát éppenséggel az is van, faunisztika, botanika, geológia, földrajz, őslénytan területén. Aki a hazai, a kárpátmedencei környezettel foglalkozik s pláne azt magyarul is publikálja, az biza nemzeti természettudomány. Ugyanis senki sem fogja megcsinálni helyettünk s úgy.

ParaZita2 2014.07.17. 11:24:17

@bölcsbagoly:
Elismerem, ebben bizony konkrétan igazad van.
(kalap megemelve) :)
(... és hozzátéve, a felsorolt tudományterületek végső mércéje is a globális képbe történő beillesztés: igen is, Japánban, USA-ban, bárhol is számít, pl. milyen geológiai leletek, összefüggések érvényesek pl. Európa közepén - ismered: Pekingben egy pillangó szárnymozgása befolyásolhatja az időjárást mondjuk Észak-Amerikában - strange attractors, chaos theory, etc.)

Talán csak anyi motoszkált bennem, jómagam nem szeretem hangsúlyozni a "nemzeti" vontakozást. Én sokkal inkább az általános emberi vonatkozásokat tisztelem. Elfogadom, mindazonáltal, hogy egy társadalom identitása is igen is fontos tényező.

Kérdés mindig az, mi járul hozzá leginkább az emberek (akár adott nemzet népeinek) boldogulásához. S ismereteim és tapasztalatom szerint az általánosabb összefüggések preferálása hosszabb távon tűnik nekem kifizetődőbbnek, eredményesebbnek, előremozdítóbbnak.

bölcsbagoly 2014.07.17. 12:38:22

@ParaZita2: ez így van elméletben, de gyakorlatban nem! A makói palagázt a kitermelők nem nekünk veszik ki a földből, hanem maguknak, nekünk a töredéke jut. A magyar jellegű sajátosságokat csak mi tudjuk saját magunk számára hasznosítani, legyen az gazdasági, tudományos, társadalomtudományi érték is.
Akik nálunk az utóbbi 25 évben valamit megvettek (földet, gyárat, piacot, azt a saját maguk számára szereztél k meg. ezért számolták fel a nehéziparunkat, feldolgozóiparunkat, stb. A kutatók is a saját scientográfiai hasznuk miatt kutatnak nálunk.

ParaZita2 2014.07.17. 17:00:12

A makói palagázt miért nem magyarok termelik ki?
Miért nem mi hasznosítjuk?

"...Akik nálunk az utóbbi 25 évben valamit megvettek (földet, gyárat, piacot, azt a saját maguk számára szereztél k meg. ezért számolták fel a nehéziparunkat, feldolgozóiparunkat, stb..."
Kik vették meg és kik adták el? Kinek volt a tulajdona korábban? Ha megvették, kinek fizették ki, kié az a pénz, az mire lett fordítva? Ki követi ezt nyomon?
A nehéziparunk: kié volt? Versenyképes és profitot hozó, adót termelő iparág volt? Abban is kik döntöttek, mikor és miért úgy, ahogy? Le vannak ezek dokumentálva valahol nyilvánosan?

"...A kutatók is a saját scientográfiai hasznuk miatt kutatnak nálunk.,,"
Mármint a magyar nemzeti kutatók, vagy kik?
Akik magyarul publikálnak magyar témákról magyaroknak?

Nem értem. Pontosabban, értem én, de attól tartok, elbeszélnénk egymás mellett, míg közös és tiszta alapfogalmakban meg nem egyeznénk. Ahhoz viszont nem tartanálak fel...
Elköszönök tisztelettel.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.17. 17:40:20

@HaFr: Érdekesnek tartom (minden gúny nélkül, sőt!), ahogy a posztkommert nemhogy nem pejoratív, hanem bizonyos szempontból pozitív kategóriának tartod. Ez józanságra utal az én olvasatomban. (Mondjuk – tőletek eltérően – én pontosan tudom, hogy milyen az igazi, veretes sztálinizmus, mert a ceaușiszta verzióból kijutott nekem jó két évtized, ehhez képest Kádár maga volt a megtestesült Nyugat.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.17. 18:55:47

@kesztió: inkább leíró értelemben használtam -

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.17. 19:22:47

@HaFr: De semmiképp nem pejoratívban, és ezt akartam kihangsúlyozni.

igasságosztóübertermisztor 2014.07.18. 06:40:37

@HaFr:

A magyar baloldali értelmiség éppolyan provinciális jelenség, mint a magyar jobboldali értelmiség. Erre a legnyilvánvalóbb bizonyíték épp ez a poszt. A magyar bal elsősorban nem azért veszíti el pozícióit és hitelét, mert a törpedúcse pénzt, paripát tol a sameszei segge alá, hanem, mert a baloldali hegemónia a világban is megfircant. Hogy mi lesz öt-tíz-stb. év múlva azt senki sem tudja, ám az sejthető, hogy, ami a világban lesz, ami a világban a legmenőbb szellemi trend lesz, az lesz Magyarországon is. Aki a leghitelesebben imitálja a világtrendeket, az lesz itthon is a jaszkalibéla. A törpedúcse-projekt is a Nyugaton egyre karakteresebben jelenlévő vezérdemokrácia-gondolat egy mucsai adaptációja. Vagy nem? Vagy de.

___________________________ (törölt) 2014.07.18. 10:52:12

Ezt nem értem. A hazai ballib értelmiség már 2010 előtt bedőlt - 2008 körül, amikor a gazdasági katasztrófával ötletük sem volt, mit kezdjenek. Ma már liberális identitású emberek is röhögnek a szárszóiakon. Miről van itt szó egyáltalán? Ez az a cikk, aminek még a témáját sem értem, a fentiek miatt. Ma már senkinek nem guruja a Konrád meg a Heller. Akkor meg?

A jobbos értelmiséget meg nem a Fidesz termelni nyíltan, hanem a Jobbik kevésbé nyíltan. Most hogy a konzervatív elvek nyugatias-individualista alfajához ennek mennyi köze van, az egy dolog. De mindenesetre ott képződik egy másik értelmiségi csapat. Olyan, amilyen. Olyan Bogárlászlós. Én már 1997 körül belenéztem az akkor még üzemelő MIÉP Havi Magyar Fórumába, ami a maga módján abszolút értelmiségi volt. A maga módján. Bogárlászlósan - bár akkoriban még inkább Drábik összeesküvéselméletei mentek, Csáth Magdolna antiglobalista közgazdaságtanával fűszerezve meg ilyenek. Mindezt nyugodtan lehet hagymázas őrültségnek nevezni, de az átjött, hogy teljesen "írástudó" ember írta. Most más kérdés, hogy ez magának nem tetszik és mondjuk én sem vagyok odáig tőle, de ez igenis egy értelmiségi réteg.

Egy dolgot ne felejtsünk el - sajnos a magyar értelmiségre sohasem volt jellemző az angolos, elemző esszékultúra, hanem _irodalmi_ értelmiség volt, költői, elvont, szimbolikus, álmodozó! És ha így nézzük, az akkor irodalmias értelmiség, Németh László stb. folytatása abszolút megvan a Jobbikosok környékén.

Persze tudom, hogy maga nem irodalmi nemzetvíziókat, hanem elemző esszéket várna. Ezért figyel fel sokkal inkább pl. Schmidt Máriára, mert ő mondjuk tényleg olyasmit próbál csinálni. Na, abból valóban nincs túl sok. De vannak tényleg jók - például Körösényi.

Simon Zoltán 2014.07.19. 06:26:42

@Shenpen:

Ha már szóba hoztad! A jobboldali értelmiség egy jóval komplexebb jelenség, mint ahogyan te azt látod! Lapozz végig néhány Hitel folyóirat-számot és le fogsz hidalni, mi minden van ott!

www.hitelfolyoirat.hu/

Ami pedig a Havi Magyar Fórumot illeti! Nem tudom, mi lehet ma a Havi Fórumban, de a kilencvenes években (akkortájt vettem és olvastam) messze a legérdekesebb magyar folyóirat volt a legnagyobb perspektívával. Ami számomra a legdöbbenetesebb volt, hogy milyen komoly kulturális élet zajlik, milyen komoly szellemi teljesítmények születtek/születnek a külföldi, az emigráns és a határon túli magyarság köreiben. Ezt az idő tájt a Havi Fórumból ismerhettem meg, mert máshol ezekről sehol sem lehetett olvasni (és ma sem igen lehet).
süti beállítások módosítása