A nyugati konzervatív -- egyébként a keresztény perszonalizmusban gyökerező -- álláspont szerint az ember dönteni, cselekedni, szeretni és bűn elkövetésére képes egyén, ebből fakad egyáltalán a megváltásának a lehetősége. Aki a morális individualizmust tagadja, olyan anti-teista, pogány, materialista álláspontot vall, amelynek semmi köze Európa sokat emlegetett keresztény gyökereihez. Kollektívumokat, nemzeteket, családokat nem lehet megváltani -- Krisztus nem foglalkozik ilyesmivel. Ez Orbán Viktor asztala. A konzervatív lehet büszkén és okkal ateista (Istentől távol élő, de Istent toleráló ember), de anti-teista pogány -- így nacionalista és kollektivista -- nem. Isten jelenvalósága a nyugati civilizációban az autonóm személy iránti tiszteletben nyilvánul meg. Aki ezt tagadja, az embert kollektívumoknak rendelné alá, az pogány, barbár. A mai magyar jobboldali államrezon pont ilyen anti-teista, pogány, barbár akkulturációba hajtja a magyarokat.
Csak azért mondom ezt, mert az az óriási műveletlenség, sületlenség, és agresszió, ami az utóbbi napok során elöntötte a médiát egyfelől az ízlésemtől távol álló Conchita nevű ember mint jelenség kapcsán, másfelől a Kerényi nevű alattvaló aktív buzizásától megittasulva, vidáman kimerítik a pogány társadalmakra és anti-teista nemzetekre jellemző halálos civilizációellenességet. Conchita megítélése a kormánypárti sajtóban abból a tökéletes félreértésből táplálkozik, hogy ami egy szubkultúrában (konkrétan a Székelyföld nevű mentális skanzen szuvenírjeiből budai polgári körök által összetákolt ideológia és a revizionista államkatolicizmus találkozási pontján) hundert procent autentikus és igaz keresztényi álláspontnak tűnik, az nem csak a nemzet érdekét (ti. önvédelmét) is szolgálja, hanem egyszersmind az igaz magyar erkölcsiség talpköve (igaz magyar = keresztény fideszes). De már az a feltelezés is, hogy ilyen talpkő létezhet tagadja az autonóm erkölcsiséget és ellentmond a keresztény antropológiának, amely minden erkölcsi álláspont képviselőjének megváltást ígér. Épp ez a lényege: ti. a megváltás a hibás döntéseink effektuálta bűneinktől. A nemzeti lényeggel és annak erkölcsi tartalmával operáló "politikai kereszténység" (valójában pogány bálványimádás) ellen az egyházak mégsem tiltakoznak, ellenkezőleg. Nagyon ritka megszólalásoktól eltekintve úsznak a farvizén.
A nemzethalál és a nemzeti önvédelem kényszere Magyarországon régi frusztrációk, és az egyik legvalószínűbb forrásai (helytelen politikai döntéseket indukálva) a magyar politikum és az ország kudarcainak. A Conchita-jelenség fenyegetésként való megélése (amit a Heti Válasz releváns címlapja sejtet) azzal a tökéletesen téves előfeltevéssel operál, hogy egy nemzet megőrizhető (vagy ami még rosszabb, visszaállítható) egy idealizált, valójában kizárólag (többnyire) fizetett értelmiségi agyakban élő, kanonizált formában (formába). A személyi autonómia, a döntés, a cselekvés a bűnelkövetés képessége e "politikai kereszténység" szerint nem illet meg bárkit -- Conchitát és a buzilobbit például nem. Amit Isten elrendelt, azt a "politika kereszténység" felülírja azzal, hogy kitagadja a morálisan kompetens személyek sorából a szubkultúrájába nem illő személyeket. Nem kevesebbet mer megtenni, mint a kereszténység nevében dönteni bűnről és megigazulásról -- Isten helyett. Ehhez képest a hitetlenség jámbor istenfélelem. A magyar társadalom csak a jobboldal képe szerint keresztény -- de ez a kép is hamis. A társadalom valójában -- ahogy a jobboldal működteti -- pogány és bálványimádó, a bálványa a jobboldal törzsi értékeire és érdekeire szabott nemzet.
Vegye észre a tisztelt jobboldali polgár: a kereszténység számára csak egy, csak egyetlen egy dolgot ír elő az embertársával kapcsolatban: szeresse, mint önmagát. Az ítélkezést hagyja Istenre. Vegye észre a bálványimádó egyházi kar: vagy ennek az individuumnak -- a Conchitáknak -- a védelmére szegődik, vagy elenyészik. Elhiszem, hogy a közéleti aktivistáknak és a püspöki karoknak ez kevés a világi céljaikhoz. Na én pont teszek erre, ahogy nálam sokkal értőbb hívők is tettek a múltban. Nem is szerették őket a világi hatalmak.
Van-e a keresztény toleranciának határa? Nincsen. (Arra a mellékes kérdésre pedig, hogy fenyegeti-e a transzvesztita előadó a magyar társadalom integritását, annyit mondok: ha ez veszélyezteti, akkor meg is érdemeljük.)
