Orbán beiktatási beszéde a legjobb volt, amit valaha mondott. Az első öt perc után kezdtem odafigyelni, a tizedik percben megragadott, és végig megtartott. A miniszterelnök gondolatmenete eddig ismeretlen kifejezésekre és összefüggésekre támaszkodott, amelyek a 2000 körüli Orbán Viktornak egy lényegesen érettebb formáját mutatták, és számomra, aki ezen a blogon másfél éve a polgári konzervativizmus lehetőségeit kutatom, bizony magával ragadott. Hozzáteszem, aki nem veszi észre ebben a beszédben az április 6-a előtti Orbánhoz képest a radikális változást, az valami nem értett meg. Vagy a korábbiakat, vagy a beszédet nem. Ez a beszéd újabb fordulat Orbán politikai világképében -- kétségtelen nem a konszolidációnak, hanem egy régen megkezdett, majd félbehagyott, és most egy más szinten folytatott polgári konzervatív szintézisnek a beharangozása; a saját kifejezésével élve, a "polgári-keresztény nemzeti" politikus beszéde volt, aki a "szabadság rendjéhez" vezető utat vázolta fel, a "teljes nemzet szolgálatára" szerződik, és noha voltak benne önmaga hagiografikus megéneklésére és az elmúlt négy év magasztalására szolgáló félmondatok (de nem sokkal több ezeknél), ezeket sem bántam, mert a lényeg nagyon a helyén volt.

Nem lehet nem egyetérteni a fő toposzokkal: ilyenek a munkaalapú (spekulációellenes) gazdaság, a szabadság és a felelősség összekapcsolása, a nemzeti függetlenség európai keretekben, a méltányos és következetes rend, az összefogás és a (nem teljes) egység (itt egy apró kérdőjel, milyen egység ez?), és a kétségtelenül illiberális, de praktikusan (konzervatíve) igazolható meghatározása a szélsőségnek: azaz szélsőséges az, ami veszélyes a magyarokra -- és veszélyes az Európai Egyesült Államok és veszélyes az EU-ból való kilépés. Ha az internacionalizmus elleni állásfoglaláson ez előbbi szélsőséget érti, az is rendben.

"Szakítottunk a liberális társadalomszervezési elvekkel" (mindent szabad, ami másoknak nem árt) -- mondta --, és helyette ajánlotta a szabadság és a felelősség összekapcsolását (kb. amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd másokkal), illetve ennek "keresztény" megerősítését ( hogy ti. amit szeretnéd, hogy veled cselekedjenek, te is tedd másokkal).  

Elhittem neki, hogy komolyan gondolja: "Nem vagyok már olyan fiatal, hogy mindenre tudjam a választ", jó volt hallani a szájából vagy 15 éve nem hallott szavakat: személyes autonómia, lelkiismeret; azt, hogy a személyes belső meggyőződésekkel szemben a kormány nagyon óvatosan járhat el akkor is, ha a jó szándékával jár el. Kifejezetten meglepett annak elismerése (nem jellemző rá), hogy globalizált világban élünk, és az a konklúzió, hogy a versenyképesség és egy (itt nem boncolandó, de érdekes) igazságosság felfogás között kell megtalálnunk az egyensúlyt, ha sikeres nemzet akarunk lenni. (Mert nem vagyunk azok: se igazságosak, se versenyképesek -- de hogy hogyan válunk azokká, mit kell másképp csinálnunk, azt -- szögezzük le -- nem tudtuk meg.)

Az EU-nak és a NATO-nak tagjai vagyunk, "nem túszok, nem tökfilkók", és hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy a súlyából napról-napra veszítő Európa meg tudjon újulni: és igen, magam is egyetértek azzal a (praktikus) követeléssel, hogy a kereszténységre tekintsünk e megújulás egyik forrásaként, korlátozzuk a bevándorlást, támogassuk a gyermekvállalást, erősítsük a gyermekek testi-lelki biztonságát, de közben robusztus vállalkozó szellemre, radikális energiaár-csökkenésre, és a Kárpát-medencei súlyunk növelésére van szükség. "A magyar ügy európai ügy, ukrajnai magyaroknak meg kell kapniuk a kettős állampolgárságot" -- mondta Orbán. Így igaz. 

A miniszterelnök a beszédben egyszerre igen közel került ahhoz, amit ezen a blogon vallottunk (be) folyamatosan magunk is. Nagyon nem osztom (de ő sem forszírozta nagyon) az elmúlt négy év megítélését. Szerintem az elmúlt négy év nem ebben a hangvételben, nem ebben a gondolati világban, és nem azokkal az eredményekkel folyt, ahogy ő gondolja. De az a markáns fordulat, amit ehhez képest a beszédben vett, az a felfogásom szerint 99%-ban helyes. Nagy kérdés, hogy a gyakorlat mit fog mutatni. Nagyon bízom benne, hogy ugyanezt.

A beszéd vége kifejezetten megható volt (és szemmel láthatóan meghatódott maga az előadó is): "Szeretnék jól szolgálni, szeretnék jó miniszterelnöke lenni ennek a nemzetnek, hogy annak ne kelljen többet szenvednie", valahogy így. Úgy legyen! Nem szoktam hozzá, hogy a magyar politika kapcsán hevült, szenvedélyes támogató nyilatkozatot tegyek -- de most nem szégyellem. Csak meg ne bánjam.