1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.04.24. 08:31 HaFr

A versenyképes autoritarizmus halmazáról röviden

                

 A: hosszú távon versenyképes, magas GDP/fő küszöb meglépésére képes társadalmak

 B: autoriter (irányítású), korrupt társadalmak  

 

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr746079927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2014.04.24. 08:41:20

[Egyébként nem egészen igaz. Dél-Korea olyan autoriter volt, hogy csak na, ehhez képest úgy érzem sikerült versenyképes társadalmat létrehozniuk a demokrácia kiépülése előtt, sőt.
Mondjuk az is igaz, hogy ott Pak Csong Hi nem stadiont építtetett a falujába, hanem felturbózta az ipart. Aminek mondjuk következménye, hogy ma nem Videoton tv funkcionál a legtöbb magyar háztartás házioltáraképpen, hanem Samsung... ]

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.04.24. 08:54:03

@I_Isti: FOlyamatosan lazul az autoritarizmus 1987 óta

panelburzsuj 2014.04.24. 09:09:48

@I_Isti:
"Kevéssé ismert, hogy a háborúval fenyegetett Dél-Korea a legkeresztényibb ország az egész ázsiai kontinensen. A közel ötvenmilliós lakosság negyvenkilenc százaléka aktív keresztény."

"A kereszténység elterjedése robbanásszerű volt a koreai-félszigeten a 20. században, és az elmúlt száz év alatt 49 milliós buddhista Dél-Korea lakosságának negyven százaléka kereszténnyé lett."

"A hagyományos pünkösdi felekezetek, illetve a jellegzetesen koreai pünkösdi közösség: a Teljes Evangéliumi Gyülekezet megjelenése az egyház kezdeti időszakától karizmatikus jelleget mutat. A pünkösdi jelleg annyiban sajátos, hogy a felszabadítási teológia jegyeit is magán viseli."

"Dél-Koreában igen erős a Római Katolikus Egyház jelenléte is, a lakosság tizenkét százaléka gyakorló katolikus. A presbiteriánus (kálvinista) egyház hatvanezer tagot számlál. A keresztény mozgalom méreténél és hatékonyságánál fogva a társadalom egészét áthatja: a jelenlegi miniszterelnök is gyülekezeti tag, megtért hívők ülnek – az éppen háborúra készülő – hadsereg vezérkarában, a koreai központú, globális világcégek (többek között a Samsung, a Hyundai) igazgatósági tanácsaiban. Sőt, a sokszoros dollármilliárdos tulajdonosok között is szép számmal akadnak keresztények."

Még több ugyanerről itt:

mindennapi.hu/cikk/kulfold/koreai-keresztenyek-a-haboru-kapujaban/2010-11-28/543

Szóval lehet, hogy Max Weber mégiscsak elégedetten lógázza a lábát a felhők szélén csücsültében mireánk tekintve...

almodhi 2014.04.24. 09:33:52

Hadd legyek egy kicsit nem-matematikus: én még messzebb rajzoltam volna a két halmazt egymástól :-).

fvipera 2014.04.24. 09:46:49

@I_Isti: ne feledd, hogy HaFr fenti - evidens - meglátásában gondolom nem véletlenül írja, hogy "hosszú távon". ez fontos kitétel

abdul hackeem 2014.04.24. 09:49:21

A helyzetet bonyolítja az itthon maradt fiataloknak a leírt rendszerbe történő integrációja és az ez utáni "rendszerüzemeltetés", ami a folyamatot elodázza, elhúzza.

belll 2014.04.24. 10:59:59

@fvipera: Rövid távon egy hülye is tud sikeres lenni.

belll 2014.04.24. 11:06:01

@panelburzsuj: Tegyük hozzá, USA sikerében is jelentős szerepe volt a hitét komolyan vevő protestáns kereszténység.
Annak a kereszténységnek nem sok köze van az Európában, és nálunk is ismert kereszténység fogalomhoz.

unionista (törölt) 2014.04.24. 12:00:21

@panelburzsuj:
kína is versenyképes. és ott viszonylag kevés a keresztény. dél-európában elég sokan vannak. és mostanában nem tűnnek versenyképesnek. de lehet, hogy jön egy autoriter fazon és szövetségi kormányt alakítva megszervezi a mediterránt. persze ehhez elég erős médiabefolyással kell rendelkeznie. és az sem árt ha a kvaterkázik pápával. igazából arra van szükség, hogy a vallás, a piac összhangban legyen a térség földrajzi-biológiai adottságaival. és fővárosok (lényeges a többes szám) húzzák a gazdaságot. egymással versengő lisszabon, madrid, barcelona, róma, athén azért elég erős lehet. képzelj fociban egy mediterrán ligát. amihez kapcsolódnak a törökök. ha az unió nem jött össze, akkor a mediterrán fed bejöhet.

csak ezek veszélyes játék. mert mi van ha arab liga azt mondja. drága török testvéreink. ideje lenne létrehozni a kalifátust. akkor a térség békéje könnyen megbomlik. de lehet ebből is előnyt kovácsolni. egy föderális észak és egy feudális dél együtt is működhetnek. és 100 ezer ember örjönhet a kairo stadionjában, hogy végre verje már meg a panathinaikos-t. vagy megcsípik a rómát. és ezen óriási pénzeket nyerhetnek egyesek. függetlenül attól, hogy keresztények, vagy sem. különösebben az sem érdekes, hogy ki libertárius és ki autoriter. csak ez azért veszélyes üzem. mert mi van ha a fekete afrikaiak azt mondják, hogy nem ér, hogy a végén mindig ők lesznek a rabszolgák. ezzel a problémával kezdeni kell valamit. a másik kiindulási pont az, hogy eleve ki kell zárni az irányítottságot, az alávetettséget.

panelburzsuj 2014.04.24. 13:32:03

@unionista:
Akasszam a hóhért? - És mit értesz keresztyénység alatt?! :)

Nyilván sokféle mód van az "együttműködési költségek", vagy talán "kooperációs kockázatok" csökkentésére. Az egyik - valószínűleg a legősibb, legelterjedtebb - a kényszerítés: aki nem lép egyszerre...

Csóró, éhező, tudatlan, szervezetlen, minden kóbor martalócnak kiszolgáltatott "közösségek" fölött nem túl nehéz megszerezni és fönntartani az efféle kontrollt.

De pósalakis határozottsággal ugorgyunk pár bekezdést, és olvassuk a mai hírt:

"Az ingyenes nyelvtanfolyam, a fitneszbérlet s az egyéb céges juttatások ma már önmagukban nem vonzók az informatikai mérnökök számára. Olyan súlyos munkaerőhiány van ugyanis a magyar IT-piacon, hogy az álláskeresők nagy többsége nyugodtan válogathat a cégek között a szerint, hogy mennyire egyedi a látásmód, mennyire szabad a munkastílus, vagy épp mennyire számít „szexinek” a cég. A fizetés másodlagos, a jól képzett mérnökök pénzbeli igényeit mindenütt kielégítik.

Keresztkérdés: hányféle úton lehet eljutni a (kvázi)-rabszolgatartásból a Prezi/Google-típusú "jáccva gazdagodj és gazdagíts" állapotokig?

unionista (törölt) 2014.04.24. 14:36:51

@panelburzsuj:
kereszténység általában véve a vallás valamilyen naiv hit. olyan feltevés, aminek nincs természetes (megszámlálható) vagy valós (megszámlálhatatlan) alapja. egyszerűen csak elképzelünk valamit. odaírjuk, hogy tizenkét apostol. de azt is írhatnánk: huszonegy. csak az már túl sok. a nyolc túl kevés. krisztus harmadnapra támadt fel. de éppenséggel megtehette volna másnap is. csak úgy gondolták, hogy ha pénteken feszítették keresztre, akkor ne szombaton támadjon már fel, hanem vasárnap. előtte csütörtökön vacsoráztak együtt. de lehetett volna szerdán is. negyven nap múlva áradt szét a szentlélek. miért nem ötven nap múlva? de ha így véletlen tele írjuk a kalendáriumot, akkor az mégis csak jó. mert mindig van valamilyen várakozás, stb. nem megyek át erdő péterbe. érzelmileg képes összetartani a családnál nagyobb közösségeket. de nem hiszem, hogy a teljesítmény elv (kényszer) a protestantizmus következménye. szerintem annak alapvetően biológiai magyarázata van. ez a japánokban is elég erős. és ők sintóisták.

panelburzsuj 2014.04.24. 15:33:51

@unionista:
Ez inkább mitológia.

A kérdés pont az, hogy melyik mitológiákból lesznek olyan vallások, amelyek az "egyéni kiválasztottságot" "társadalmi kötelezettségekkel" párosítják.

Például így:

1. A keresztyén ember mindeneknek szabados Ura és nincsen senkinek alája vetve.

2. A keresztyén ember mindeneknek készséges szolgája, és mindenkinek alá vagyon vetve.

Szóval én valahogy úgy sejdítem, hogy kulcsfontosságú szerepe van egy-egy "közösség" teljesítményben annak a tényezőnek, hogy mennyire bíznak meg egymásban? Közgazdául: milyen és mekkora ráfordításokat spórolnak meg az egymás elleni áskálódások, kémkedések, szándékfürkészések lecsökkentésével?

És akkor megint vissza: egyik alapmód a kőkemény "gleichschaltolás" - a másik a következetes, de messze nem "vakhitű" (=ortodox), hanem "felnevelő jellegű", folyamatos, tudatos visszacsatolásokkal korrigálgatott szabadság-bővítgetés.

Az megint szép téma lenne, hogy milyen arányú jóhiszemű, de nem bigott személyiség "keleszt meg" ilyen úton egy-egy közösséget.

I_Isti 2014.04.24. 16:40:28

@unionista:
"kína is versenyképes"
Mondj 1 darab olyan dolgot, amit kínában találtak föl, és modern, és ma menő.
(puskapor, rakéta nem ér, mert nem modern.)
Ilyesmire gondolok, hogy: 4d ultrahang, számítógép, tablet, tv, led, oled, gsm, usb, usb pendrive, 64 bites processzor architektúra, precíziós fröccsöntés, 3d nyomtató, cloud computing, mp3, jpeg, blu-ray, angry birds, iGo, glonass, üveg (optikai) szál, OO programozás, hypertrheading, több magos processzor, és a többi három- és több betűs rövidítés, beleértve abs, gps, satöbbi, satöbbi...

unionista (törölt) 2014.04.24. 17:23:03

@panelburzsuj:
szerintem ennek nincs közvetlen kapcsolata a vallással. az szerintem alapvetően elemi biológia és elemi földrajz, hogy mennyire aggódsz a környezetedért. de lehet, hogy én túl sok mindenre mondom azt: biosz, föci.

unionista (törölt) 2014.04.24. 17:24:50

@I_Isti:
a kínaiak és a koreaiak szinte mindent lopnak. de ettől még versenyképesek.

pocaklakó minimanó 2014.04.25. 13:12:10

Szingapúr lájkolja a magvas megállapításokat.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.04.26. 12:03:15

@pocaklakó minimanó: szingapúr a világ legnyitottabb, korrupciómentes gazdasága .. mi a kérdés?

pocaklakó minimanó 2014.04.28. 14:02:42

@HaFr:

Autoriter izé, de ne zavarjon. :)

egyetmondok 2014.05.02. 19:37:42

@pocaklakó minimanó:
A sikeres kapitalizmushoz -ilyen ugyanis van - szükséges jogbiztonságot nem csak az európai keresztény/keresztyén társadalom szervezési kísérlet kialakította joguralom, jogállam képes megteremteni: Kína vagy Szingapúr (bár nagy különbségek vannak köztük azért !) úgy tűnik, hogy az európai - angolszász jogintézmények (alkotmányosságok) nélkül is jól tud haladni ebben.
Ám a kapitalizmushoz szükséges jogrend kell,és nem valami homályos, kollektivista, szocializmus-féle marhaság, mint ami most itt alakul.
süti beállítások módosítása