1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.04.09. 18:36 HaFr

A Fidesz szerint két szélsőség van, szerintem is

A kripto-fideszes Rétvári Bence reméli, hogy a Szabadság téri emlékű ügyét sikerül békésen megoldani, azt mondja, anélkül, hogy az ügy egyik vagy a másik (értsd jobbikos vagy balos) szélsőség irányába venne fordulatot. (Most jött: rendőr nyomozó jelentek meg a téren a békés megoldás jegyében.)

Rétvárival megkezdődött az Orbán-truváj visszamondása: a Fidesz két szélsőség között képviseli a magyar érdeket. Valószínűleg annyit fogjuk ezt hallani még az elkövetkező hónapokban, hogy bele is fájdul a fejünk -- és különösen akkor fog, ha ne adj' Isten, megerősödik az ellenzék egy részének utcai jelenléte (mivel a parlamenti politizálásról végre kiderült neki, hogy hamvába hullt vállalkozás), és rettenetes szélsőséges jegyeket fog mutatni, például kordont (helyesen kerítést) bont. Jó apropó elindítani a kereplőt most, amikor a Szabadság téren végre történt valami. Erről azonban eszembe jut, hogy Rétvári nyilván tudathasadásban szenved, mert nem beszélt szélsőségről Orbán néhány évvel ezelőtti Kossuth-téri kerítésszaggatása kapcsán, sőt a maga felette autonóm módján nyilván lelkesen üdvözölte azt. Olyan mondataival, hogy a szélsőjobbon és a szélsőbalon „hívják vissza csapataikat, szimpatizánsaikat és állítsák le a randalírozást Budapest és Magyarország közterein”, Rétvári feledhetetlen perceket szerzett e sorok írójának, és újfent beállította szememben a szervilizmusba ojtott vice-házmesteri színvonalú aljasság Európa-rekordját.

Rétvári kripto-fideszesnek elmondanám: egy demokráciában szélsőséges az, aki elsilányítja a választási rendszert, tönkreteszi a nyilvánosságot, akadályokat gördít saját leválthatósága elé, és összemossa egy párt és az állam felhatalmazását (tágabban értelmezve eljárási jogot sért), illetve az, aki embertársai között származási alapon diszkriminál és erősen korlátozná a polgári jogok érvényesülését, Oroszországba deportálna egyes magyar rabokat, kémiailag kasztrálna, és visszavezetné a halálbüntetést (alapjogokat sértve). Valóban két szélsőséget tart hát számon a civilizáció Magyarországon: a Fideszt és a Jobbikot. A balos genget legfeljebb korruptnak és inkompetensnek tartja. Ami, akárhogy nézzük is, a kisebb rossz.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr896001934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tisztapista 2014.04.09. 23:32:01

"egy demokráciában szélsőséges az, aki elsilányítja a választási rendszert, tönkreteszi a nyilvánosságot, akadályokat gördít saját leválthatósága elé, és összemossa egy párt és az állam felhatalmazását"

Nem, ezt nem szélsőségesnek hívják. Nevezzük inkább Ödönkének.

Hogy értsd, hogy mi a baj: a definíció mögé belapátolsz oda nem illő fogalmakat, hogy utána ennek örvén riposztozzál Orbán kijelentésére.

Ez elég szánalmas.

panelburzsuj 2014.04.09. 23:48:10

Nem is lesz má több poszt ma? ... :(

panelburzsuj 2014.04.09. 23:49:07

Nem is lesz má több poszt ma? ... :(

Pali papa és a negyven rab ló 2014.04.09. 23:59:33

@tisztapista:
Akkor egyszerűsítsük le a problémát.
Vannak a világon olyan szerencsés államok, ahol él és virágzik a jog uralma, és vannak szerencsétlen, jobb sorsra érdemes országhatárral övezett területek, ahol kisebb, nagyobb csoportok uralkodnak a jogon.

MSZP Afrika Korps 2014.04.10. 00:09:58

Jaja, az ballenzéknek( nem ellenzéknek, hiszen annak is jobbos a fele) megint marad a lófasz szopkodása, és a remény hátha pofonveri őket a rendőr forradalom közben, aztán mehetnek brüsszelbe sírni.

HAFRnak meg megint nem jött el a 7 puttonyos aszú kora, marad a kannás tablettás. Evvan.

Csekkliszt#10 2014.04.10. 00:23:47

Megint egy jó írás ! Hajrá!
Amíg lehet ...

sírjatok 2014.04.10. 00:26:41

@Csekkliszt#10: bizony bizony, addig írjatok, amíg lehet, mert a zorbán már 2010-ben is betiltotta a blogolást (legalábbis akkor arról blogoltak...)

webisztan.blog.hu/2011/01/06/meddig_fogunk_meg_hu_alatt_blogolni

Blickfang 2014.04.10. 01:20:56

A Fidesznek csak jó, ha a balos csodacsapat agresszívan rárepül az emlékmű ügyére és kisajátítja magának. Ezzel ugyanis marginalizálja a kérdést, és rengeteg embert elidegenít az aktív véleménynyilvánítástól. Ahol Suchman Tamás játssza Kőműves Kelement, ott szerintem nem sok mindenkinek van kedve szolidarítani. (Nekem biztosan nem, de hát én amúgy is szélsőséges Jobbik-szavazó vagyok, 250 kilométerre a fővárostól.)

Az erőszakos fellépést pedig a kormány részéről valószínűtlennek tartom. A kordonbontó háromszázakról készült hatósági és privát felvételek remekül fogják demonstrálni itthon és külföldön, hogy szó sincs itt elnyomásról, diktatúráról: az ellenzék kedvére kibontakozhat az utcán. Hogy éppenséggel nem vonzanak forradalmi tömegeket? Hát, édes Istenem, mit tegyünk, ha egyszer ennyi telik tőlük…

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.04.10. 04:30:14

@tisztapista: Pestám, hogy értsd: szívesen válaszolnék erre, ha nem tették volna a végére egy teljesen indokolatlanul minősítő mondatot a kommentelő kultúra nagyobb dicsőségére. Majd legközelebb.

babbaba 2014.04.10. 05:48:01

Ennyi az üzenetetek szélbalról, miután a nép egymást követően másodszor küldött el benneteket a "picsába"? Hát, legalább ez a csekély örömötök megmaradt. Beszélhettek primitív ostobaságokat a nagy elnyomás közepette.

Niebur 2014.04.10. 05:53:21

@babbaba: Négy választópolgárból egy szavazott a fideszre. Ki küldött el kit a "picsába"?

babbaba 2014.04.10. 06:06:12

@Niebur: Akik csak tizenegykét százalékban szavaztak a bolsikra, azok küldték el őket a picsába kedves "elvtárs". Vagyis a polgárok majd kilencven százaléka, ha már így számolunk Legalább másodszor, ha a EU meg az önkori választásokat nem számoljuk.

midnight coder 2014.04.10. 06:10:10

@Pali papa és a negyven rab ló: Van egy helyzet, az hogy a jog folyamatosan szembe megy az emberek igazságérzetével. A mai modern államokban nem igazságszolgáltatás van, hanem jogszolgáltatás. Na mos, egyes országokban van annyira nagy a jólét, hogy ez annyira nagyon nem zavarja az átlagpolgárt. Különösen ott, ahol hosszas és szorgos munkával az állam leszoktatta a népet az önálló gondolkodásról. De ahogy a nagy jólét elkezd csökkenni, az emberek egyre inkább szembefordulnak a szintetikus jogelvekre alapozott úgynevezett jogállamisággal, és egyre inkább az ő érdekeiket képviselő "szélsőséges" pártok felé fordulnak.

midnight coder 2014.04.10. 06:11:29

@Niebur: Aki nem szavazott az is a komcsik ellen szavazott. Mert ha azt akarta volna, hogy visszajöjjenek, akkor elment volna szavazni.

toportyánzsóti 2014.04.10. 06:32:09

@tisztapista: Szánalmas vagy télleg Ödönke,sok pofon vár még rád az életben ekkora intelligenciával tárgyi tudással.

toportyánzsóti 2014.04.10. 06:39:31

@midnight coder: Narancskomcsik ellen szavaztak távolmaradással a legtöbben.

midnight coder 2014.04.10. 06:43:57

@toportyánzsóti: Mivel azt kb. sejteni lehetett, hogy a jelenlegi felmérések alapján a FIDESZ nyer - mindenhonnan ez folyt a csapból, így aki váltani akart az elment szavazni. Aki nem ment el, az arra szavazott, hogy neki ez így jó.

Hidvégi Mihály 2014.04.10. 06:44:28

@tisztapista: Nem barátom, asz szánalmas, hogy van nekünk egy ilyen populista-hazug-gazember miniszterelnökünk.

Ugye nem fordul meg soha az eszedben, hogy van ember a világon, aki önérdek nélkül sajnálkozik azon, hogy országa szép lassan agonizál.

Tanulj még ember, ne maradj buta!

Hidvégi Mihály 2014.04.10. 06:47:03

@MSZP Afrika Korps:

Barátom, hát akkor sértegessük egymást, kölcsön kenyér visszajár: "...marad a lófasz szopkodása, és a remény hátha pofonveri őket a rendőr forradalom közben", aztán majd szaladgálsz Moszkvába kis kegyelemért, amikor az éhes tömeg épp visz az akasztófa alá.

Conchobar 2014.04.10. 06:47:28

Az a magatartás nem veszélyes a demokráciára, az nem szélsőséges, ha az aktuális kormányfő az ellenzéke javaslatainak, kéréseinek figyelembevétele helyett kijelenti, hogy 'hadd tüntessenek, majd elunják és hazamennek' (amivel a kormányfő pártja tökéletesen egyet ért)? Az nem szélsőség, mikor valakik 'menekítik' és 'megvédik' (csak a 'testünkön át') a gyöngyöspatai cigányokat? Vagy ez utóbbi csak hétköznapi inkompetencia?

Hidvégi Mihály 2014.04.10. 06:49:38

@babbaba: Az apád izéjét kedves nertárs, asszed mind bolsi, aki ugat az ellen, amit itt a vezéretek elkövet a magyar nép ellen?

Hidvégi Mihály 2014.04.10. 06:52:20

@midnight coder: Bunkókám, ez nem egészen így van, aki nem szavazott az nem azért tette, mert a kurva Orbánt kívánta támogatni, hanem azért, mert nem volt egyetlen igazi kínálat sem a kurva hosszú listákon. Én szóltam is a szavazásnál, hogy adjanak másik listát, mert ezen nincs akire szavazhatnék.

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2014.04.10. 06:53:05

*Mély levegő* Úgy van a mocsok kriptokommunista szemkilövető diktátor uralma alatt vagyunk. A mocskos szemét újfasiszta németellenes Euellenes oroszbarát oligarchák, és a Moszkva által bábként rángatott jobbik. És a jobbik által létrehozott lmp, aki további szavazatokat akar elszipkázni a baloldalról, és a sötétzöld méregzöld globalizáció párti, vagy éppen ellenes mert ez egyre megy náluk szemetek mind egy helyről vannak manipulálva *kifúj*.
1. Mutass nekem egy olyan kormányt, az elmúlt 25 évből ami a teljes magyar nép 50% + 1 fő támogatását megszerezte. Tudod hogy lehetséges ez? Kötelezővé tenni minden szavazóképes állampolgárnak a szavazást. Ha ez megtörténik, meddig fog érni a hiszti?
2. Csak folytassátok ezt, kimenni, kordont bontani. Annyira sem kapják fel a fejüket, hogy a 2006-2010 közötti időszakos kormánynyilatkozatokat ráolvassák a fejetekre :). Politizálás az utcán, utcai erőszak stb stb. Persze, nem ugyanaz, messze nem. A gond az, hogy nincs tömegbázis.
Emlékszem, 2010 -es választásoktól jöttek a nagy baloldali rendezvények, egymillióan ezért, sokan vagyunk, tömeg vagyunk, erő vagyunk. S aztán egy békemenet után láttam a sajtóban azt a kommentárt, hogy : Baszki!... Sajtónyelvről emberire lefordítva.
Hidd el, talán még konszenzusra is tudnánk jutni (nem te, mint baloldal, és én, mint fidesz - nem fideszpárti vagyok). De amíg krpitofideszes felütéssel kezdődő bejegyzéseket írsz, addig tisztában kell legyél azzal, hogy a beltenyészetnek publikálsz. Ez nem rád jellemző, hanem a bal oldalra. Engem, mint kívülállót nem szólitottál meg, mert ez csak fröcsögés. Na ez a gond a kommunikációtokkal.

babbaba 2014.04.10. 06:55:28

@Hidvégi Mihály: Nem. Csak aki bolsii, az a bolsi. Te az vagy. Mert nem csak látszani kell tisztességesnek, hanem annak is kell lenni!

Egyébként érdekes, hogy nem az tiltakozik a bolsizás ellen, akinek szólt. Mi vagy te, fogadatlan és képzetlen prókátor? Vagy csak fájt a találat?

Nem csoda, hogy ennyire könnyen eláruljátok magatokat:

"Az MSZP hagyományosan idős szavazótábora némileg fiatalodott a Demokratikus Koalíció
kiválása óta (mely a legidősebb szavazótábort tudhatja magáénak), ám ezzel együtt is igen
magas az idős, hatvan év feletti szavazók aránya

A szavazótábor egyik legmarkánsabb különbsége az iskolai végzettségben mutatkozik: a
szocialista szavazók fele legfeljebb nyolc osztályt végzett: ez jóval magasabb arány, mint amit
bármelyik másik párt táborában látunk."

www.republikon.hu

Blogger Géza 2014.04.10. 07:00:27

Emlékszem, a turul miatt is mekkora volt a hiszti. Aztán azóta is álldogál nyugodtan. Azóta nem is nyert választást a baloldal, az SZDSZ meg kiesett a parlamentből. :) Ezekkel a dolgokkal csak maguk alatt vágják a fát, de nem veszik észre.

midnight coder 2014.04.10. 07:06:05

@Hidvégi Mihály: Ez sincs alapvetően ellentétben azzal amit eredetileg mondtam: a kutya nem kívánja vissza a hatalomba a vörösnácikat. Lám, te sem. Valakinek meg lennie kell ott, hát maradnak Orbánék, jobb híján.

Hidvégi Mihály 2014.04.10. 07:06:14

@babbaba: Az apád fütyköse fáj neked barátom, nem nekem az, hogy lebolsizol. Tudnám neked sorolni, miért is nem vagyok bolsi, de méltóságomon alulinak tartom, hogy épp neked magyarázzak, mikor mást sem tudsz csak üvölteni a szeretett vezíred szép hangján.

Kurvára nem érdekel mit pofázol itt az Mszp táboráról. Kurvára.

De tudod vannak emberek, akik tiszta fejjel látják, hogy ami ebben az országban történik, az egy óriási átbaszás, s elnézést s csúnya beszédért, de félek másképp nem értenéd meg. Ilyen Béndek Péter s magam is, aki polgárként aggódik azért, hogy Orbán szépen visszavezeti Magyarországot a keleti antidemokratikus és szegény országok közé. Tudod, én nem azért hallgattam már tizenévesen az Amerika Hangja és a Szabad Európa rádiót, hogy egy ilyen kisember, aki a hataloméhségnél nagyobb urat nem ismer, engem is átbasszon.

Hidvégi Mihály 2014.04.10. 07:08:29

@midnight coder: Ebben egyetértünk: most neki kellett, hogy maradjon, meg is érdemli azt, amit majd elszenved érte.

Nekem meg az a célom, hogy amikor a rendszere összeomlik, a helyébe egy igazi kerülhessen, ahol a társadalmi igazságosság, hozzáértés és tisztesség legyen a norma.

babbaba 2014.04.10. 07:09:09

@Blogger Géza: Szerintem már mindegy nekik. Azt gondolják, ha mi megdöglünk, dögöljön meg mindenki. Minél szarabb annál jobb. És nem tudnak váltani, ezt nyomják évek óta.

Persze ma már hallani néhány józanabb hangot is, eddig másodvonalas jogutódpártiaktól. De az meg a talpasokhoz, a neten bóklászó fogatlan és fogalmatlan páriákhoz nem jutott el. Még áll a régi főnökök megroggyant bástyája, addig védik, betegesen gyűlölködve. Talán, ha lesz egy új irányvonal, ráállnak arra. De önálló döntésre, váltásra képtelenek. Nem véletlen, hogy a legképzetlenebbek "rangját" begyűjtötték.

babbaba 2014.04.10. 07:11:25

@Hidvégi Mihály: Mekkora az IQ-d, hogy már másodszor a húsz éve halott apám faszára izgulsz, csak mert másként gondolom, mint te?

Ha nem érdekelne, nem káromkodnál, meg handabandáznál itt, reagálásként. Tudod "elvtárs"?

abdul hackeem 2014.04.10. 07:24:31

Provokáció, beetetés, figyelemelterelés az egész. Jó sokan be is szopják, a hatalom röhög a markába.
A nép tűri, mert viktoryval jobban járt.

rozsé drazsé 2014.04.10. 07:26:26

@Blickfang:
Ja persze. És Heller Ágnes nem szélsőséges. (Mno. ma reggel) Ők sosem azok, hiszen övék az abszolut igazság. Mi csak filiszteusok vagyunk. Minket nem bűn szamárállkapoccsal szarrá verni. Viszont bűn ugyanez fordítva. Ez a baj azzal a szaros emlékművel is.

toportyánzsóti 2014.04.10. 07:28:41

@midnight coder: Törvénytelen illegitim választás volt,nem kell túllihegni.Agresszív állati ösztönökkel mozgósított bircák elől sokan inkább kitértek mivel a ballerek balfékek voltak a javából nem szerethetőek.

ob.szerver 2014.04.10. 07:30:00

A Fidesz nem szélsőséges. Szélsőséges egy ideológia lehet és az azt képviselő politikai párt. A Fidesznek nincs sem programja (illetve van, de az nem publikus, mert csak egy gazdasági terv) sem ideológiája, és nem is párt, hanem csak egy gazdasági érdekközösség politikai fedőszerve. A Fidesz Zrt. minden cselekedetét a tulajdonosok profitorientáció motiválja, amelyek ezért ideológiai normarendszerben értelmezhetetlenek.

Conchobar 2014.04.10. 07:34:44

@Hidvégi Mihály: "Ilyen Béndek Péter s magam is, aki polgárként aggódik azért, hogy Orbán szépen visszavezeti Magyarországot a keleti antidemokratikus és szegény országok közé" - A javatokra kell írni, hogy megláttátok Orbánt. De azt miért nem látjátok meg, hogy amit a "balos geng" csinált kormányon az se a nyugati demokratikus és gazdag országok közé vezetett. A demokrácia nem intézményi berendezkedéssel, infrastruktúrával (pl. Alkotmánybíróság léte) kezdődik, még csak nem is ezen intézmények működtetőinek párthovatartozás-szerinti összetételével, hanem avval, hogy kormánypárt mennyire képes figyelembe venni az ellenzéke javaslatait, kéréseit

abdul hackeem 2014.04.10. 07:44:48

@ob.szerver: Ez így igaz, hajszál pontos a definíciód. De. Pont ezért szélsőséges, mert a célja szentesíti az eszközeit

befano 2014.04.10. 07:50:32

Elvtársak !
Tetszettek volna elmenni szavazni!!!
Nem hallottam senkitől, hogy megakadályozták
dem. jogai gyakorlásában. Ugyanazon a pályán
kell lefutni ugyanazt a távot.
A kifogásokat meg hagyjuk a fenébe, helyette
inkább azt,hogy mit rontottatok el, vagy netán mit csinált jól a jobboldal.
Csakhogy TI KOMMUNISTÁK, " KÜLÖNB ANYAGBÓL "
/szarból/ VAGYTOK GYÚRVA , csakhogy ezt a jelszót már elfelejtettétek, sőtt! ki is kéritek magatoknak, ha mi annak nevezünk.
Pedig " a krumplileves legyen krumplileves! "
Szóval kapjatok már a fejetekhez, és 18.ban
találkozunk.
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!

poor 2014.04.10. 07:52:26

@babbaba:
Jé, Te a fideszről beszélsz!

poor 2014.04.10. 07:57:16

@befano:
Goindolom rájöttél, hogy a fidesz a kommunista, ha nem kicsit gondolkodni kellene mer torbánra ne halgas mert hazudik!
Hajrá fidesz még többet lopni!!!

Szevasztok 2014.04.10. 07:57:50

@babbaba: " Csak aki bolsii, az a bolsi."

Ha lenne egy halvány fogalmad a szó jelentéséről, akkor lenyelnéd a nyelved, mert ez a jelző 2014-ben a leginkább O.V. mini elnökre illik. Tudod, ő a vezéred. Csak nem te is az vagy?

abdul hackeem 2014.04.10. 08:00:16

@befano: Így van. Az általad megfogalmazott magas szintű definíció alapján vagyok inkább GONDOLKODÓ kommunista.
Mert tudod a BUKOTT kommunistánál nincs rosszabb. Annál a félénél, amelyek a magát jobboldalinak tituláló, vegytiszta kádárizmust újra bevezető pártodban csücsülnek.

pocaklakó minimanó 2014.04.10. 08:04:35

Ha már szélsőség...

a) "Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban: gyűlölünk titeket mint ti minket." (Kornis Mihály)

b) „Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út.” (TGM)

Ha már az EREDETI SZÉLSŐSÉGRŐL beszélünk és a ZSIGERI GYŰLÖLETRŐL. :)

citrix 2014.04.10. 08:05:46

A Párt,a Führer megvédi a magyar családokat a szélsőséges,gyűlöletkeltő baloldaltól.Kifogja a szelet a szélső jobb(ik) vitorlájából mert koalíciót alkotva (vö.:konstruktív ellenzék leszünk) megvalósítja programjaikat anélkül hogy az Üllői út kandeláberein liberálisnak titulált hazaárulók hullái lógnának;a Dunába se engedi lövetni a zsidókat.Hálával és maradéktalan engedelmességgel tartozik ezért minden magyar ember a Párt felé,a Führer felé.Ő mindenről és mindenkiről gondoskodik.Milyen jó lett a világ errefelé...

Jock Ewing 2014.04.10. 08:23:22

Méltósággal veszíteni, és önmagunkba nézve megtalálni a kudarc okát... Ez soha sem fog menni a baloldalnak, mert kisstílű, pitiáner alakok csődülete az egész.

babbaba 2014.04.10. 08:31:33

@Szevasztok: Képzeld van és nem is csak halvány. És a szó mára (sőt már sokkal előbb) kialakult, másik értelméről is. Lehet, hogy megleplek, de nem csodálkozom. Nem a nagy eszetekről vagytok híresek.

babbaba 2014.04.10. 08:34:04

@poor: Nem veszitek észre, hogy ez a duma most sem jött be? Meg négy éve sem? Meg éppen ezer ellentmondás van benne az eredményességének reményét illetően? Mégis ezen maszturbáltok évek óta? Nincs új ötlet vörösök? Csak nem ezért:

"Az MSZP hagyományosan idős szavazótábora némileg fiatalodott a Demokratikus Koalíció
kiválása óta (mely a legidősebb szavazótábort tudhatja magáénak), ám ezzel együtt is igen
magas az idős, hatvan év feletti szavazók aránya

A szavazótábor egyik legmarkánsabb különbsége az iskolai végzettségben mutatkozik: a
szocialista szavazók fele legfeljebb nyolc osztályt végzett: ez jóval magasabb arány, mint amit
bármelyik másik párt táborában látunk."

www.republikon.hu

vargánya 2014.04.10. 08:37:20

@Hidvégi Mihály: Drága Mihály! Elárulná nekünk miért kell úgy kezdeni egy hozzászólást, hogy:"Bunkókám" ? (@midnight coder-nek ...)

vargánya 2014.04.10. 08:41:50

@G. Attila: "...tisztában kell legyél azzal, hogy a beltenyészetnek publikálsz. Ez nem rád jellemző, hanem a bal oldalra. Engem, mint kívülállót nem szólitottál meg, mert ez csak fröcsögés. Na ez a gond a kommunikációtokkal."

Korrekt!

DFK 2014.04.10. 08:44:56

@Niebur: hát az összeomlásra mg csupán 8ból 1.

vargánya 2014.04.10. 08:50:35

@pocaklakó minimanó: Ne strapáld magad! Ők erre "nem emlékeznek".

citrix 2014.04.10. 08:51:37

@Jock Ewing: Még szerencse hogy a jobboldal csupa nagylelkű,önmagába néző és veszíteni emelt fővel tudó emberből áll.Az a kis őszi babazsúr a belváros felgyújtásával nyilván a marslakók szórakozása volt.Anélkül írom ezt,hogy baloldali lennék. A jobboldaltól (is)és minden párttól távol állok,semmiféle izmusban nem hiszek.Amiben hiszek az hogy hagyják élni az embereket,semmiféle ideológiát ne erőltessenek senkire.Közpénzből pláne ne.

babbaba 2014.04.10. 09:02:27

@citrix: Akkor te nem lennél felháborodva, ha közpénzből átvertek a bolsik, majd bevallották, hogy hülyének néztek, de mégse mondott le a miniszterelnökük? (Ugye nem mindenki reagál egyformán. Én még soha nem tüntettem, szerintem már nem is fogok.De azt azért nem szeretem, ha arcul köpnek és közben röhögnek.)

Az azért a legtöbbeknél ok a felháborodásra. Azt meg, hogy ki tört zúzott, nem annyira derítették ki, vagy ki lázított leginkább ott. Mint tudjuk a Gyurcsányi maga hozatta nyilvánosságra az ügyet, és utána a rendrakó miniszterelnök zakójában jelent meg, akit a baloldalon tisztelhetnek. Kinek az érdeke is volt az a kis balhé, ha már a beszéd nyilvánosságrahozatala a Fletó akarata volt?

DFK 2014.04.10. 09:25:09

Azért most mintha kisebb lenne az arcuk a nagy okos balo megmondóknak. Viszont a bunkóságuk nagyobb lett.

ésmi nem foglalt 2014.04.10. 09:32:24

„Az efféléknek az az alapállásuk, hogy mivel mi választottuk őket, a nevünkben cselekszenek- ellenünk. Bármit tesznek, mindig azzal bújnak ki a felelősségre vonás alól, hogy ők azok, akik bennünket képviselnek. Tehát az állatok mészárlása, a város vagyonának herdálása, és a többi gazság igazából a mi akaratunkból történik! Vannak, akik ezt be is veszik. „
Az idézet Vavyan Fable: Mogorva nyár című regényéből való, ami 1992-ben jelent meg. Ez a részlet egy erdő felgyújtásáról szól, amit a helyi hatalmasságok utasítására történt.
Már sokszor olvastam ezt a könyvet, sőt, sok Fable könyvet sokszor olvasok.
Úgy érzem, annyira jellemzi a mai politikát, hogy meg kellett osztanom a blog olvasóival.
Témától függetlenül, mindenhová beírom, ahová fel tudok jutni. Remélem, Fable nem fog feljelenteni. )

babbaba 2014.04.10. 09:44:51

@ésmi nem foglalt: Ezt nem ő fedezte fel. Mégcsak nem is ő írta le először. Ilyen a politika.

stoppos76 2014.04.10. 09:52:13

Lehetne ilyen mese: Bence világa.
Amennyiben ők bontnak kordont, akkor az a szittya-nagyar igazságérzet megtestesülése a zenyómó liberákbolsevik diktatúra ellen, ha mások bontanak kordont, az szélsőséges randalírozás és a fennálló rend megdöntésére irányuló kísérlet.

Anyázhatnak a fidesz rajongók, ahogy akarnak, ez akkor is kettős beszéd...

citrix 2014.04.10. 10:04:35

@babbaba: "Hazudtunk reggel,délben este".Akiben ez nem tudatosult az öszödi beszédig,az enyhén szólva is gyengeelméjű vagy bigottan párthívő volt.Mára annyit változott néphülyítés terén a helyzet,hogy csak akkor hazudnak "kedvenc" politikusaink ha mozog a szájuk.Sőt ha tegnap írásban ad(nak) valamit az mára felejtős is lett.Nem érzem ezt feltétlenül pozitív elmozdulásnak az öszödi beszédhez képest.

babbaba 2014.04.10. 10:14:51

@citrix: Elég baj az. Minden politikus lop szerte a világon (aha ezt a fatornyosban nehéz is elhinni, akkor is így van), de nem mindegy, hogy csak maguknak lopnak, vagy mellette adnak másnak is valamit. Nagyon nem.

Politika nélkül meg ugye nincs állam.

citrix 2014.04.10. 10:40:21

@babbaba: A politikusok soha nem lopnak,annál rafkósabbak.Olyan törvényeket hoznak (akár visszamenőleges hatállyal) ami legalizálja ténykedésüket,minden "szerzésük" legális,törvényes.Ezért nem kell nekem egy politikus se,hidd el nélkülük mindenkinek jobb lenne. Másnak is adnak valamit (a haveri körön kívül)?Mit is az üveggyöngyökön kívül amiért hálásnak kellene lenni?

2014.04.10. 11:40:17

Az iras jo. A fenti kommentek vitaszintjenek minosege engem viszont azokra a szovaltasokra emlekeztet, amikor nalunk a piacon osszevesznek a nyugdijasok a szazforintos almán.

Fajo Bito 2014.04.10. 12:41:17

Orbán meghal és felkerül Szent Péter elé. Ott állnak két ajtó előtt, majd Szent Péter megkérdezi:
- Na Viktor, melyiket választod, a Mennyek kapuját, vagy inkább a Pokolba vágysz?
Orbán gondolkodik, mire Szent Péter megszólal:
- Tudod mit, Viktorkám?! Nézd meg mind a kettőt! Egy hétig menj le a Pokolba, majd egy hétre menj fel a Mennyekbe! Aztán újra felteszem a kérdést.
Orbán beleegyezik. Lemegy a Pokolba, ahol látja hogy minden tök király. Pia, csajok, buli. Ki sem akar jönni onnan. Letelik az 1 hét, Szent Péter jön érte és felkíséri a Mennyekbe. Ott dögunalom van, se pia, se csajok, se bulik. Alig várja, hogy kijöhessen onnan. Végre letelik az 1 hét. Szent Péter megjelenik előtte és megkérdezi újból:
- Na Viktor, most már tudsz dönteni? Hova szeretnél menni?
Orbán rávágja:
- A Pokolba!
Erre Szent Péter:
- Biztos vagy ebben? Jól végig gondoltad?
Orbán bólogat. Szent Péter lekíséri a Pokolba, és gyorsan bezárja utána a kaput. Orbán bemegy, de nem látja sehol a csajokat meg a bulit, csak azt látja, hogy tömött sorokban állnak az emberek egy kályha előtt. Erre megkérdezi Lucifert:
- Egy hete voltam itt és akkor tele volt minden csajokkal, bulizott mindenki, tök király volt minden. Hova tűntek az emberek?
Erre Lucifer így szól:
-Viktorkám az a kampány volt, ez meg most a reform

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.04.10. 12:47:57

@Fajo Bito: :) nálunk már a tüzet is ellopták

I_Isti 2014.04.10. 13:20:22

Ez olyan óvodás színvonal. Mint amikor az öcsém addig idegesített kb negyedikben - ő másodikos volt -, amíg be nem húztam neki egy nagyot. Akkor aztán sírva szaladt anyánkhoz, hogy én milyen vagyok, hogy behúztam neki...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.04.10. 14:34:07

@I_Isti: kétségtelen, de ha nem húzol be, tovább folyt volna az idegesítés

Hidvégi Mihály 2014.04.10. 18:07:17

@vargánya: Teljesen jogos a kérdés. Én sem szeretem a csúnya beszédet, nem szeretem a sértegetést sem. Még ha valaki ezt is gondolná.

S most jön a nehezebb része a válasznak, hátha sikerül valamit megértetnem magamból.

Azt vélem, hogy az ország, illetve annak népe nagyon rossz pszichikai-tudati állapotban van. Megvezetik, sokszor, sőt szüntelenül. A megvezetést végezte egy magát modernnek gondolt réteg, most a "bukott baloldal"-ra gondolok, de ugyanígy megvezeti a - még - nem bukott jobboldal is. Nos, a baloldali modern megvezetés következménye, hogy van sok ember, akik minden Orbánétól eltérő véleményt ignorálnak, egyszerűen nem tudják elhinni, hogy létezik a magyar problémára jó megoldás is, nem csak az, amit Orbán tesz és egyben sulykol a népbe: csak a Fidesz, a bukott baloldal pedig felkoncolandó.

Nos, ezek az emberek elég egyszerűek. Minden kissé összetettebb gondolkodás esetén azt hiszik, ismét itt a "modern bukott baloldal" s azonnal csípőből tüzelnek.

Én pedig aki azt vélem, hogy Magyarországon a politikai elit teljes megújulására van szükség a legszélesebb néprétegek aktivizálásával, egy valóban modern, a demokrácia és a piacgazdaság alapjain nyugvó állam és gazdaság kialakítására, egyben a nemzettudat megtartására, a nemzeti érdekek védelmére, ugyanakkor európai gondolkodásra, együttműködésre, toleranciára és egyéb jófajta nyugaton bevált gyakorlatra, nos, én mint paraszti származék, úgy gondolván, hogy szót tudok érteni a kevésbé képzett ám ennek ellenére rendkívül fontos és széles réteggel, hát tudod, szólok hozzájuk az ő nyelvükön. Néha erősen, amit magam sem szeretek, de ha ejnye-bejnyézek, akkor azt hiszik valami modern bukottbalos vagyok én is.

Ennyi hát a titok, sajnálom én, hogy így kell szóljak, de hátha érthetőbb és hatékonyabb vagyok így. A magyar nyelv művelt művelőitől pedig kérem elnézésüket.

Hidvégi Mihály 2014.04.10. 18:20:12

@Conchobar:

Teljesen igazad van, mikor azt mondod, hogy a balos geng sem végezte jól a dolgát. Tökéletesen igaz, a leszakadásunk a környező országoktól akkor kezdődött. Az akkori elit azt hitte, elég a működő tőke, itt dolgozni nem is kell szinte, minden megoldódik magától.

Hát nem oldódott meg, a nyugati cégek letarolták Magyarországot. Ez alatt azt értem - nem azt amit általában szoktak "jobber" "gondolkodók", hogy összeesküvés történt Magyarország ellen - hogy a nyugati cégek a sokkal nagyobb tudásukkal, tőkéjükkel olyan pozíciókat vettek föl itt, hogy valóban a magyar gazdaságban a magyar cégek háttérbe kerültek nagyon sok téren. Ehhez nem volt szemük a magyar akkori vezetőknek, de nem csak a balosoknak, hanem Orbán is egészen mással volt elfoglalva, azzal, hogy saját magát minél előbb helyzetbe hozza, mit törődött ő a gazdasággal, ugyan már, neki semmi sem drága.

S ez a marha (Orbán) pedig azt hitte, hogy elég a pénzt a saját oligarchái kezébe nyomni, s minden megoldódik.
Hát lófütyit! A gazdasági teljesítményt ha nem a piac kényszeríti ki, akkor nem lesz teljesítmény. Így a Simicska, Nyerges stb. többi apjafasza zsebébe öntött pénz abból kifolyik, abból magyar gazdasági felemelkedés nem lesz.

Szóval egyik eb, másik kutya. Mi meg szívunk, míg közéjük nem csapunk.

Hidvégi Mihály 2014.04.10. 18:22:46

@babbaba: Édesapád elnézését kérem onnan a mennyből, te pedig gondolkodj többet biztos okosabb leszel. Sajnálom.

pocaklakó minimanó 2014.04.11. 12:54:22

@citrix:

Megpróbálom egyszerűsíteni: Mutass saját forrásból olyan ekézéseket a másik oldalról, mint amilyeneket itt teszel oldalfüggetlenül. :)

citrix 2014.04.11. 13:58:17

@pocaklakó minimanó: "... s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait."
Nincs mit hozzátenni.

pocaklakó minimanó 2014.04.15. 09:38:50

@citrix:

Szóval szelektíven gyalázkodsz? Így is jó. :)

citrix 2014.04.15. 10:30:50

"Szelektíven gyalázkodok"(?) József Attila Thomas Mann köszöntéséből vett idézettel. József Attila egy igazi zseni volt,versei ma is aktuálisak.Vagy a helyzet teszi őket naprakésszé...

pocaklakó minimanó 2014.04.15. 14:43:52

@citrix:

Te, PISA-szökevény, te. Arra próbáltam utalni, hogy nem mutattál (2014.04.11. 12:54:22) semmifélét, hogy te oldalfüggetlen lennél.

Ehelyett idézgetsz innen és onnan.

citrix 2014.04.15. 15:00:37

Biztos vagyok benne hogy nem vagyunk egy szinten,keress magadnak idiótákat valamelyik békemeneten.Ott hemzsegnek a hasonszőrű egyedek.Szép napot!

pocaklakó minimanó 2014.04.15. 15:13:10

@citrix:

Pontosan ennyi elég is. Kiderült, hogy annyira vagy oldalfüggetlen, mint amennyire a Feri többszörös bérmálkozó. :)

Mondd, milyen érzés folyton bebukni a dolgokat? :)

citrix 2014.04.16. 07:04:05

@pocaklakó minimanó:Kedves Pocaklakó miamanó! Mérhetetlen műveltségedhez és cizellált,választékos fogalmazásodhoz valamint méltányos és segítőkész habitusodhoz sehol sem vagyok.Ezt belátom és jó szórakozást kívánok a magad táborában ahol bőven van kikkel megosztani szárnyaló gondolataidat.Pont ilyen pártkatonákra van szüksége a turulmadaras nemzeti színű lobogó alatt páváskodó vezérednek. Az elköszönést értsd ahogy kell:elköszöntem!

tamas11 2014.04.16. 08:20:44

@citrix:
Pockalakó nem cizellált, hanenm jóllakott, elégedett: 4000-nyi (!) hozzászólásban múlatta eddig az időt, amit megmagyaráz, hogy közel volt a fideszalapítók köréhez...
Veled meg oldalfüggetlenségedről polemizál.
Tündériek ezek a fiúk.

pocaklakó minimanó 2014.04.23. 10:48:05

@tamas11:

Tamás nem cizellált, hanem szimplán hülye, amit viszont semmit nem magyaráz. :)

tamas11 2014.04.23. 13:13:53

@pocaklakó minimanó:
Te bukod be az én szememben azzal, hogy szerinted aki kormánykritikus, az ám az igazi oldalfüggő... Miközben te főrészvényese vagy a torzult közhatalomnak. Plusz nettó haszonélvező.

pocaklakó minimanó 2014.04.23. 14:24:18

@tamas11:

"...hogy szerinted aki kormánykritikus, az ám az igazi oldalfüggő..."

Így jársz és ilyen ostobaságokat írsz, ha elszöksz a PISA-teszt szövegértési részéről.

Sebaj! :)

pocaklakó minimanó 2014.04.23. 14:26:29

@citrix:

"Az elköszönést értsd ahogy kell:elköszöntem!"

Ja, ezt ismerem. Ballibafalva-Alsón ezzel szépítik a verbális impotenciát.

tamas11 2014.04.23. 14:31:29

@pocaklakó minimanó:
Na, bejött a hírhedt arrogancia is!
Én hülye vagyok, aki József Attilát idézett az oldalfügg, Cohn Bendit fasisztoid, a sok szociszavazó az "szutyok", ...Korniss Mihály az eredendő szélsőség.
Ezzel szemben itt vagy te, Egy igazi fideszensz viktoronc, silány kis senki. A véleményedre hiába lennék kíváncsi, így, hogy nincs, mit tudsz a védelmedre felhozni? Érvelésed - NULLA.
Tudom ki vagy, hiába a képzettséged, deformált téged a függés.
Aki hátrányban van azt teljesítménye növelésére készteti a helyzete, a hatalomba ágyazottak pedig olyanok lesznek mint te.
Magam is elköszönnék tőled, csá, pirinyó vagdalkozó.

citrix 2014.04.23. 14:44:30

@pocaklakó minimanó: Mérhetetlen nemzeti érzelmű intelligenciádhoz sosem tudok felnőni,ezt készségesen belátom.Meghagylak a kis játékaiddal ami kb. áll a turulmadárból,libából a hónod alatt és egy csini házioltárból a szeretett Vezér képével.Nézd,ha ebben hiszel legyél boldog:-,de partnereket a békemenet sorai között találsz.

pocaklakó minimanó 2014.04.23. 14:53:47

@citrix:

Nem azt mondtad, hogy elköszönsz? :)

pocaklakó minimanó 2014.04.23. 14:55:04

@tamas11:

"Én hülye vagyok, aki József Attilát idézett az oldalfügg, Cohn Bendit fasisztoid, a sok szociszavazó az "szutyok", ...Korniss Mihály az eredendő szélsőség."

Miért esik rosszul olyan véleményeket olvasnod, amilyeneket magad is írsz?

Imádom, amikor lúzer ballibek hirtelen elkezdenek érzékenykedni, miután kiömlött a szippantóskocsi tartalma a szájukon. :)

pocaklakó minimanó 2014.04.23. 14:56:26

@tamas11:

"Tudom ki vagy, hiába a képzettséged, deformált téged a függés."

Aha. :)

tamas11 2014.04.23. 16:45:18

@pocaklakó minimanó:
túl szépen szóltam hozzád, összetévesztesz anyáddal.

pocaklakó minimanó 2014.04.24. 15:57:09

@tamas11:

Nem hinném. Még ha egy sztivivander lennék is, érezném, hogy felőled a trágyaszag ömlik. Csukott szemmel is tudni lehet, mikor jössz. :)

stoppos76 2014.04.30. 13:25:29

Srácok, fanatkiussal nem vitatkozunk, kikerüljük.
süti beállítások módosítása