1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.03.28. 20:10 HaFr

Hogy lesz itt a magyaroknak országa?

Magyarországot megtámadta a saját politikai osztálya, amely az állam felhasználásával, törvényes kerek között veti alá és fosztja ki a társadalmat. Látszólag ennek a messzemenően marxi álláspontnak az igazolása köszön vissza a politizáló értelmiség csaknem minden tettéből 1990 óta is -- magyarán a korai tőkés társadalmakra szabott halálpontos marxi társadalomkritikát nem tudtuk semlegesíteni a kapitalizmus demokratizációjával és az uralom liberalizálásával.

De ez is csak látszólag van így, valójában a marxi kritikát sem érdemeljük ki, mivel az elrabolt javak (tőke és profit) túlnyomó része nem fordul vissza a gazdaságba, és ezzel az eredeti tőkefelhalmozás klasszikus funkciója sem teljesül. Ezért a politikai osztály funkciója nem értelmezhető a kapitalizmuson belül: az élősködés ugyanis nem kapitalista funkció. A szándékos veszteségképzés és a veszteség társadalmasítása a kapitalizmus logikáján kívül eső események. Ezek a diktatúrák és a tervgazdaságok lehetőségei. A gazdasági, a párt- és állami elitek, kiegészülve a járadékos értelmiséggel, a sajtómunkások túlnyomó többségével és a bürokráciával (összefoglalva ez a politikai osztály) az értékteremtésben nem lévén jártasak az értékeltulajdonításból építik és koncentrálják a hatalmukat, és a közjónál sokkal fontosabbnak tartják a saját szektájukhoz való hűséget, a szektatagságot, és az érte kapott kompenzációt -- ha nem azonnal, hát perspektivikusan.

Ebben a folyamatban a Fidesz uralma csak a csúcs, de hegykoszorúk övezte csúcs, nem áll egyedül, legfeljebb a szokatlan radikalizmusával. A politikai osztály önmaga megőrzését tartja már jó ideje léte elsődleges érdekének, aki politizál, az már régóta a meggazdagodásért vagy legalább a megélhetésért politizál (hivatalnokoskodik, ír újságot, vezérli a véleményt), és ez különösen fekszik azoknak, akikben túlteng a cinizmus és a lelkiismeretlenség. Magyarországon, a politika már régóta (egy képzeletbeli skálán előrehaladva) a mindennapi megalkuvók, az önfelmentők, kisebb-nagyobb gazemberek és az echte bűnözők gyűjtőhelye, a Fidesz mindössze azt mondta ki, hogy a vagyonszerzés nem a politikai osztály vezető szempontja, hanem az egyetlen szempontja is lehet.

Ez a mohóság fogja okozni a rendszer bedőlését is. Magyarország elvegetálhat még 1-2%-os növekedés mellett, de nem tudja elejét venni a régiótól való leszakadásának, az életszínvonal fokozatos romlásának, és ha formalizálódik is az orosz kapcsolat, és az attól várható forrásbevonás, Oroszország nyilvánvaló zsákutca, amely csak a függetlenségünket követeli, de elég erős támasza nem lehet egy megroggyant, inproduktív, keleties társadalomnak, amivé válunk. Röviden, az Orbán-rezsim előbb-utóbb a Kádár-rendszer sorsára fog jutni, és ezt Orbán pont olyan jól tudja, mint én -- csak velem szemben, hivatalból, előre menekülve, hinni kénytelen a csodákban.

A rezsim ellenzékét a parlamenten kívül kell létrehozni új intézmények, új nyilvánosság és új érzelmi univerzum kialakításával. Április 6-a után, bármi lesz a választások eredménye, a demokratikus közvéleménynek el kell feledkeznie a hivatalos Magyarország létező intézményrendszeréről, Klubrádióstól, MTV-stől, parlamentestől, (a legjobb formájában is cinikus, semmitmondó, felelőtlen) magyar webes újságírásostól, "demokratikus" ellenzékestől, mindenestől. A Szabadság intézményrendszerét még létre kell hoznunk. Ki kell végre vonulnunk a mai önmagunkból, hogy megkeressük ezt az új országot.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr555883666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2014.03.28. 21:42:56

Látom, érdemes volt beszélnünk!:-)

Egyébként: "az élősködés ugyanis nem kapitalista funkció. A szándékos veszteségképzés és a veszteség társadalmasítása a kapitalizmus logikáján kívül eső események. Ezek a diktatúrák és a tervgazdaságok lehetőségei." - olvasgasd a kora középkor történelmét és étreni fogod a jelenséget! Ez, ami most Magyarországon folyik, semmi más, mint tiszta feudalizmus. Te, mint konzervazv, ne feledd, hogy a magyar utalmi elit egyetlen hagyománya a feudális minta!

...Isch's schoa kloar?:-)

explanatus 2014.03.28. 21:50:21

Ez egy nagyon szomorú írás. Nem, nem a témája miatt. Van benne valami nagyon szomorú. Igen. Az utolsó mondat.

Mitől váltunk ilyenekké? És ezeknek a lépcsőfokoknak mikor érünk a végére? Mennyiszer kell még ráeszmélnünk, hogy ez megint egy zsákutca volt? És megint kell majd hallgatnunk a Rádió Illegált, hogy hírekhez jussunk, vagy már az sem lesz?

Minap, egy népesebb beköltözés kapcsán valaki azt mondta, hát, hozzánk is elértek a szociális menekültek. Akkor nem értettem. Nem bántás volt a meghatározásban, hanem valami mélységes mély szomorúság.

Most már értem, azt hiszem. Igen, talán akkor találjuk meg önmagunkat ismét, ha lejjebb már nem csúszhatunk.

De muszáj ennek mindig így történni? Soha nem lesz abban a szerencsében részünk, hogy elkezdünk valamit, és amikor elkezdjük, tudjuk mi lesz a vége, és nem kell hazudozni és nem kell a másikat megrövidíteni, mert olyan kereteket hozunk létre, ahol az értékteremtés lesz az érték és nem az ügyeskedés?

Mikor?

nevetőharmadik 2014.03.28. 23:33:52

@HaFr: Máshol már írtam, hogy szerintem is a feudalizmusra hasonlít legjobban a magyar politikai logika. Persze te jóval nagyobb tudású vagy nálam, én pedig csak középiskolai tanulmányaimra hagyatkozhatok (már ami 12 év távlatából megmaradt), így biztosan jobban látod.

Ugye a feudalizmus lényege leegyszerűsítve a hűbéri rendszer. Van a hűbérúr és a vazallusok, akiknek az előbbi a hűségükért cserébe földbirtokokat adományozott, ezeket az erőforrásokat pedig - azon túl, hogy személyesen élvezték a hasznát - az uralkodó szolgálatába állították. Ebben a rendszerben az összetartó erő és az érdem az uralkodóhoz való hűség volt. Ma pedig ugyanez folyik, a különbség annyi, hogy a mai hűbérúr nem földbirtokokkal fizeti ki mai vazallusait (bár tulajdonképpen azzal is), hanem a közpénzek feletti kontrollal járó pozíciókkal, megbízásokkal, stb. Ezeket részben személyes célokra fordítják, részben visszaforgatják az uralkodó szolgálatába.

A magyar demokrácia logikáját tekintve nem több, mint Csák Máté és Károly Róbert, vagy éppen Zsigmond harca a trónért, csak most a táborok nem vassal harcolnak, hanem szavaznak.

Igazából az egész, magyarságra jellemző uram-bátyám-rokonok-barátok viszony teljesen feudalisztikus örökségnek tűnik.

Nem kétlem persze, hogy a mai jelenségeket elemezve sok korszakkal és rendszerrel lehetne párhuzamot vonni, de az alaplogikája szerintem pontosan ez.

32FNewYork 2014.03.29. 06:37:59

Újabb Magyarországot zárt rendszernek tekintő használhatatlan modell. A magasztos utolsó bekezdésre meg már csak versben születhetett reakció. Hogyan lesz ebből párt? Hogyan lesz ebből valami politika?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.03.29. 06:57:32

@32FNewYork: nem a tiedhez hasonló hozzáállásokból -- dőlj hátra, nézd a show-t, és okoskodj

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.03.29. 07:09:50

@nevetőharmadik: A feudalizmusban nem beszélhetünk államról a szó mai értelmében, nem létezhetett az a fajta hatalom és erőkoncentráció, mint most. A feudalizmus sosem tudott zárt kizsákmányoló és indoktrinációs rendszerré válni, és ami még fontosabb, soha sem tudott hatékony kizsákmányoló modellé válni, mert mindig ellentartottak benne a királyi hatalomnál összességében sokkal nagyobb hatalommal rendelkező bárók, illetve a természeti tőkén alapuló gazdálkodás nem hozhatott létre olyan profitelsajátítást, ami a természeti tőkét veszélyeztethette volna. A feudalizmus lehetővé tette a kapitalizmus felé való elmozdulást, pontosan, mert a társadalmi rendszere kizárólag a feudumon nyugodott -- viszont ezzel lehetővé tette a kereskedelem, a piacok és lassacskán az ipar kialakulását, amelyek viszont már nem voltak részei a hűbéri rendszernek. A feudalizmus maga is egyfajta hatalommegosztási modell volt (az angol jogrendszer alapja), a kései abszolutizmus pedig immár teljesen más társadalmi környezetben a kapitalizmus megerősödését szolgálta. Ez utóbbihoz inkább hasonlíthatnók Orbanisztánt, de ehhez más okokból nem lehet. A mai állam és elsajátítási logika mindehhez képes totális, a rendelkezésre álló domináns logikát nem meghaladni, hanem kikerülni kívánja, a kudarc melegágya.

toportyánzsóti 2014.03.29. 07:51:54

Figyelemreméltó írás ismét.Kár hogy nem indultál már most.

biohouse 2014.03.29. 08:52:35

@Moin Moin: De a lovagok valahogy hiányoznak.

biohouse 2014.03.29. 09:10:37

Egy olyan új rendszeren kellene gondolkozni-és én gondolkodok is, he,he- ami ezt a fajta gazember politizálást gyökerestöl írtja és bünteti.
Tétel: Alkalom szüli a tolvajt.
Ezt az alkalmat kell megszüntetni és szerintem csak a politikusok korlátozásával ill a népszavazás intézményének kiterjesztésével lehet.
Talán megoldás lenne -előre menekülve- egy olcsó internetes népszavazás-mód bevezetése.
Lehet, hogy semmi más politikai célt nem is kéne kitűzni, amíg ez meg nem valósul: tüntetésekkel, hagyományos népszavazási lehetőségek keresésével.
A korlátozásokat kétféleképp képzelem:
1.Köztársasági elnök alá rendelni a titkosszolgálatokat,és az adóhivatalt és az ügyészséget(ahogy ő a hadsereg főparancsnoka)de közt. elnök maximum 2x2 évre lehetne valaki (időbeli korlátozás)
2. Parlamenti ciklus 3 éves, és senki nem lehet képviselő másodszor, civil állású lehet csak képviselő. Fontos, hogy csak elhivatottak menjenek politikusnak, ne a megélhetésiek. (A mai főállásúak sem értenek semmihez.)
3.Térbeli korlátozás: nagyon sok döntést helyben hagyni. El tudnám képzelni, hogy különböző megyei modellek alakulnának ki, és ezek a modellek versenyeznek egymással.

Mindezt elérni: Csak lázadással és a lopással való állandó szembesítéssel:
Pl: www.youtube.com/watch?v=cDqTcen_4HM

Lexa56 2014.03.29. 09:38:45

@Moin Moin: azért a feudalizmusban, legalábbis az elején még értékek is termetek, ma ennek kevés nyomát látom. Akkor még hősiességből be lehetett kerülni az uralkodó osztályba és a király a csatában elöl ment és nem hátulról biztatta a híveit ...

Lexa56 2014.03.29. 09:45:22

Magával az írással, mint általában, egyetértek. A magyarok sajnos olyanok, mint az alkoholista, és Orbánék azzal gyógyítják, hogy "nem vagy te beteg, a többiek a hülyék gonoszak, hogy nem értékelnek". Közben elveszik tőle még azt a maradékot is, amije még van. Magyarország nem fog meggyógyulni, amíg el nem ér a gödör aljáig, és akkor is inkább önpusztító módon fog reagálni. Aki meg nem tartozik ehhez az intoxikált agresszív csoporthoz, azt meg elpusztítják, vagy elmenekül ...

panelburzsuj 2014.03.29. 09:57:56

Többeknek:

A "feudális deal" azért tartalmazaott egy olyan alapvető elemet, hogy ti ott lent még fegyvert sem tarthattok - cserébe én köteles vagyok véremet ontani a védelmetekben.

És ez azért olyannyira mélyen rögzült, hogy még Orwell is emlegeti valahol, hogy az amúgy teljesen diszfunkcionálissá vált brit arisztokrácia maradékának derekas hányada lemészároltatta magát az első világháború harcterein.

Ilyen elemet nem nagyon látok a '89 óta tartó permanens hatalmi vajúdásban.

lavór 2014.03.29. 12:08:17

@Lexa56:
" Aki meg nem tartozik ehhez az intoxikált agresszív csoporthoz, azt meg elpusztítják, vagy elmenekül ..."

Így van. Már ötszázezren elmentek...
és sokan csomagolnak.

illaim 2014.03.29. 13:18:09

Kedves HaFr! Amit leírtál, az nem magyar jelenség! Ha megnézed az elmúlt századok történetét Európában, hasonló jelenségre bukkansz! Nem nagy felfedezés! Ezért népesült be
Észak-Amerika! Azok a betelepülők az akkori Európából menekülő őseink,akiknek elegük lett a hatalmaskodó egyház és az uralkodó réteg disznóságaiból!Ők irtották az indiánokat is, akikre most oly divatos amerikaiként köpködni.
Talán az itt maradt szolgalelkek azért is értetlenek a mai amerikai felfogással szemben.
Ez egy bonyolult kérdés amit nem is lehet kellően kifejteni egy ilyen beírás terjedelmében.

unionista (törölt) 2014.03.29. 14:04:51

@illaim:
a natívokat (a kevés őssel rendelkező csoportokat) a világon mindenhol elnyomják. az őskatalánokat is széjjelbassza az ideg, hogy mit csinálnak az őseik szent földjével. az ősbajor paraszt ugyanígy van ezzel. csak felméri ésszel, hogy semmilyen elképzelése nincs a világról. az ősbajoroknak kitalálták a keresztényszocialista pártot és kijelölnek számukra egy rezervátumot. de ez így működik japánban, koreában és újabban kínában is. ez nem amerikai sajátosság.

KisEmberke 2014.03.29. 14:24:31

Az utolsó mondat teljesen értelmetlen. "Ki kell végre vonulnunk a mai önmagunkból, hogy megkeressük ezt az új országot." Ez egy jól hangzó blöff. Sajnos a tegnap, a ma, a holnap egymás után következnek, kontinuitás van. Csak egy ország van, az, ami. Mi azok vagyunk, akik vagyunk, nem tudunk sehonnan sem kivonulni, de tudunk tudatosan türelmesen változtatni, és változni. Szóval a hozott anyagból kell főzni, a népet sem lehet leváltani. Ezt persze a II. Józsefek, vagy a jakobinusok, meg a technokraták másképp látják. Valahogy ki kellene egyezni szerintem, nem romantikus marhaságokban hinni.

tamas11 2014.03.29. 14:43:33

@Moin Moin:
... " a magyar utalmi elit egyetlen hagyománya a feudális minta!"
Fontos gondolat, de én megfordítanám:
egyik mintájuk a feudális hagyomány.
Azzal a kiegészítéssel együtt igaz, hogy a maiaknak a KÁDÁRI hagyomány is minta, amit fonákán használnak: úgy hogy színleg elutasítanák, de a pozíciókhoz jutva populizmusát nem sikerül megtagadni.
(épp tegnap hallottam Fodor G-tól, hogy a fidesz nem tudja megtagadni magától azt, ami "amazoknak" sem járt...)
Ha már magamhoz ragadtam a szót:
érdekes, hogy sok hozzászólónál a feudalizmusról szólva kifelejtődik az ember, a minták továbbélő örököse, a parasztság, illetve jobbágyok tömege.Akiknek a felemelkedés elméleti útja volt évszázadokon át a földhöz jutás.
Arisztokratából kevés volt, nálunk a kisnemesség jelenthette a mintául szolgálható réteget. Azért bukott el, mert földjéről elment a paraszt,( Gyárba, Amerikába, stb), és ők iparosodás híján nem tudtak újrailleszkedni a kapitalizálódó világba. A kártyaasztaltól az ügyvédi irodákig, városi pozíciókig vezetettt az útjuk .. (ez a dzsentri kialakulásának skicce).
A feudum volt annak a rendszernek az alapja, de mellőzhetetlen elemei az elhúzódó bukásának, és főleg utóéletének a tömeges szereplői.
könnyen beleesünk abba a hibába, hogy ha fújtunk egyet Marxra, akkor eleget tettünk társadalomelméleti kötelezettségeinknek.

ninimimi 2014.03.29. 15:02:46

@HaFr:
Édesapámtól hallottam gyakran - még a kádári diktatúrában volt -, hogy az a rendszer és a feudalizmus két legfontosabb ismérvében azonos:
személyes függés gazdaságon kívüli kényszer.

Érdemes a kettőspont utáni részt betenni a Gugliba! A feudalizmusé a legtöbb találat.

www.google.hu/#q=szem%C3%A9lyes+f%C3%BCgg%C3%A9s+gazdas%C3%A1gon+k%C3%ADv%C3%BCli+k%C3%A9nyszer

Az adósságon kívül éppen ezt a két legfőbb ismérvet örököltük a kommunista diktatúrától.
A különbség lassan már csupán az utazás szabadsága és az EU-tól kapott több száz, vagy ezermilliárdos évi támogatás.

Megfigyelo 2014.03.29. 15:03:20

@HaFr: Nagyon sokfléle feudalizmus volt (sőt van, l. pl. Szaud-Arábia), nyugati, keleti, K.európai...) de mindegyikre jellemző volt, hogy a társadalom felépítésében a személyi függések központi szerepet játszottak. A kapitalizmus az árutermelés köré szerveződik, és legalábbis névleg független szereplőket tételez fel. Magyarországon azonban ez soha sem tudott teljesen kifejlődni. A kiegyezés ereményeként a dzsentri elfoglta az államapparátust, és ennek a hatalmi poziciónak segítségével egy sajátságos járadékos pozicióba helyezte magát: lefölözte, amit mások produkáltak. (Amikor Trianon után ez már nem ment olyan jól, akkor explicite kirabolták a zsidókat.) Ez az úri életforma hatalmas asszimilációs erővel bírt (és bír), a feltörekvő rétegek közül majd' mindenki igyekezett beleolvadni ebbe a rendbe (a hagyományos "keresztény magyar úri középosztályba"). Az ún. szocialista időszakban is a (részben) új vezetőréteg is jelentős mértékben átvette/lemásolta ezt a mentalitást és életstílust. Orbán a ragadozó államnak és személyes hűségnek ezt a nagyon is feudális modelljét (pl. NAV mint rablólovagrend) viszi ad absurdum. Ennek eredményeként az elmúlt 4 év elég volt, hogy kihulljunk a régiónkból, és már inkább a Balkánhoz számítsunk; ha marad még 4 évig, akkor elhúz mellettünk Horvátország és Románia is -- felkészül Bulgária és Albánia. Esetleg Koszovó...

ninimimi 2014.03.29. 15:04:36

@ninimimi:
egy fontos vessző kimaradt:
személyes függés, gazdaságon kívüli kényszer

Megfigyelo 2014.03.29. 15:04:49

@ninimimi: Igen, "gazdaságon kívüli kényszer" -- ez a precíz terminus.

unionista (törölt) 2014.03.29. 15:14:26

@Megfigyelo:
a kapitalizmus a tőkepiac köré szerveződik, aminek ma szinte már semmi köze nincs az árutermeléshez. ezért van válság. és erre magyarországon egyelőre nincs válasz. és még hosszú ideig nem is lesz.

unionista (törölt) 2014.03.29. 15:17:01

@ninimimi:
ezt ez a nép nem a kommunista diktatúrától örökölte, hanem a kelet-indoeurópai őseitől. a magyarok többsége sajnálatos módon ilyen típusú majmoktól ered.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2014.03.29. 15:31:53

Tanácstalanságomban ehhez a közösséghez tudok fordulni: az Európai Néppárt elnöke ezt a beszédet miért vállalta a Hősök terén?? Mi a cél? Össze vagyok zavarodva... :S Még talán Rogán is visszafogottabb módon nyalna...

unionista (törölt) 2014.03.29. 15:53:46

@_Maverick:
azért, mert joseph daul egy francia paraszt, és nem egy komoly államférfi. ugyanolyan üresfejű, mint megannyi politikus. valószínűleg egy kutyát is leszopna azért, hogy frakcióvezető maradhasson. ehhez képest orbánnak benyalni. a pártpolitikai így működik. fyi.

ninimimi 2014.03.29. 16:44:15

@unionista: Szerintem arról van szó, hogy sajnálatosan elhiszed a kommunisták egyik, saját bűneiket mentegető, legfőbb hazugságát.

1867-1948-ig, világháborúk és Trianon ellenére működött itt egy ország, ami a fejlett nyugati világ élvonalához tartozott. Felépült az a kétmilliós város, amitől máig is az Budapest, ami. (Ellentétben a nyugati nagyvárosokkal, amelyek a II. Világháború óta teljesen új, modern arculatot is felvettek, a régi megőrzése mellett.)
A kontinens első metrója, vagy az a tény, hogy akkori hazánk tudománya az egész emberiség sorsára döntő hatással volt azt példázza, mennyire távol vagyunk a 4 évtizednyi kommunista diktatúra miatt attól a pozíciótól, amiben a feudalizmust követően voltunk.
Ezt genetikával magyarázni hasonló ferdítés ahhoz, mint amikor a kommunizmusban "genetikai" okból voltunk az első helyen a világ öngyilkossági statisztikájában.
Aztán a rendszerváltás óta "lecsúsztunk" jó pár helyet ezen a listán. Hiába, biztosan változott a "genetikai" állományunk!
Persze ezt nem reklámozza a (poszt)bolsevik hazai média, mint ahogyan ez a blog is rögtön "leesett" az Index címlapról, amint szóba hoztam a kommunizmus bűneit.
Eddig is sejtettem, de most már biztos vagyok benne, hogy ennek az idióta, új arculatnak egyik oka az volt Indexéknél, hogy csökkentsék a blogok súlyát és kevesebb feltűnéssel vehessék le a hozzászólások miatt "kellemetlenné" válókat.

camilló 2014.03.29. 19:13:35

A mai emberek viselkedése hasonlít, a Rákosi kor, vagy Hitler diktatúrájának embereihez. De lehet elég Észak-Koreát mondani. Annyiban még szerencsés a helyzet, hogy nem lett mindenki agy mosottá, lihegő lakájjá. Én is hiszem, hogy lehet még tenni és meg lesz az a fajta együttműködés, amire annyira szükség lenne, hogy ne mindig csak új ígéreteket kapjunk.

camilló 2014.03.29. 19:15:37

@biohouse: Igazán demokratikus, csak akkor lehet a rendszer, ha lehetővé válik a képviselők visszahívása.

camilló 2014.03.29. 19:24:20

@ninimimi: Fejlett nyugati világhoz tartozott?? Én valami mást olvastam. Nem véletlen, hogy ha csak az I.Világháborúban játszott szerepünket nézzük, már egy év harc után megviselte a gazdaságot. Egy erős nyugati típusú gazdaság nem roppant volna meg olyan hamar. A két háború közti időszakról talán elég annyi, hogy 3 millió koldus országa. Vagy tegyem hozzá, hogy a TBC népbetegségnek számított? Gondolom tudod mire vezethető vissza ez a betegség? Talán nem véletlen, hogy a rendszer váltás után újra megjelent ez a fajta betegség. Ajánlom figyelmedbe Bod Péter Ákos tanulmányát arról, mikor álltunk legközelebb a nyugati társadalmakhoz. Ugye Bod Péter Ákos nem vádolható a Kádár rendszer iránti elfogultsággal? Még egy kérdés. Hol valósult meg valahol is a kommunizmus? Ha meg nem valósult meg, akkor lehet beszélni a kommunizmus ellen elkövetett bűnökről, ahogy azt Marcus Wolf megfogalmazta. Azt hiszem Ő pontosan tudta mit beszél.

ninimimi 2014.03.29. 19:48:32

@camilló:
"Talán nem véletlen, hogy a rendszer váltás után újra megjelent ez a fajta betegség" - a statisztikákban, tegyük hozzá! Mint ahogyan a szocializmusban szegénység "sem létezett", és a SZETA (Szegényeket Támogató Alap, Solt Ottília alapító) illegális volt, működtetőit börtönnel fenyegette a diktatúra.
" Hol valósult meg valahol is a kommunizmus? "
Mindenütt a vasfüggöny mögött Keleten. Az igazi, vérbeli kommunizmus megvalósult százmillió ártatlan áldozata vére árán!
Igaz létét tagadni ugyanaz a gyilkos trükk, mintha azt állítaná egy náci, hogy Hitler nemzeti szocializmusa nem is volt igazi, amitől már csak egy lépés lenne, hogy "meg kellene próbálni újra megvalósítani, de most az igazi változatát"...
Markus Wolf, a Stasi feje - ha róla beszélsz - meg aztán igazán "mérvadó" e témában! "Hitelesebb" kommunistát nem is választhattál volna a vörös gyilkosok diktatúrájáról véleményt mondani.

"Bod Péter Ákos nem vádolható a Kádár rendszer iránti elfogultsággal." Miért is nem?

" Egy erős nyugati típusú gazdaság nem roppant volna meg olyan hamar. "
Hitlernek mennyi idő is kellett Franciaország lerohanásához a II. Világháborúban?
Ennyit a történelmi ismeretekről!

almodhi 2014.03.29. 19:50:14

@ninimimi: "1867-1948-ig, világháborúk és Trianon ellenére működött itt egy ország, ami a fejlett nyugati világ élvonalához tartozott."

Na ne viccelődjünk. A 30as években Magyarország ipari teljesítménye Luxemburgéval volt összemérhető.

almodhi 2014.03.29. 19:53:36

@unionista: "kelet-indoeurópai őseitől"

Nocsak. Perzsák, hinduk vagy esetleg szlávok lennénk?

almodhi 2014.03.29. 19:57:15

@camilló: "

Marcus Wolf megfogalmazta. Azt hiszem Ő pontosan tudta mit beszél."

Ő aztán biztosan. Várjuk Göbbels hiteles véleményét a nácizmusról és Dzerzsinszkijét a CSEKÁról.

unionista (törölt) 2014.03.29. 19:58:38

@ninimimi:
nézd én éltem abban a rendszerben és kisz tag sem voltam. ennyire hittem el a rendszer hazugságait. sohasem volt olyan, hogy magyarország egésze egyszerre fejlődött. meg tudod mondani, hogy 1867-1948 között mi épült mondjuk nádudvaron? vagy akárhol vidéken? megmondom neked: semmi. és utána mi épült. a kommunista időkben elég sok települést kihúztak a sárból. csak nem hittem el a kommunizmus hazugságait. szemben nagyon sok emberrel.

te azt hiszed, hogy nagyfokú etatizmus mellett, nagyon sok alattvalóval nem lehet fejlődni. miért ne lehetne? elég ha egy nagyközségben egy ember tudja, hogy mit kell csinálni. csak akkor neki nagyon kell tudnia. de onnantól kezdve direkt jól jön a többiek alattvalósága. és a magyarok többsége sajnos erre vágyik. mondják meg neki, hogy mi a dolga a közösségben.

orbán viktor elhiteti a néppel, hogy van egy mesterterve az egész országra nézve. vagy olyan elképzelése, amit senki sem lát át. csak és kizárólag ő. és ezért vele lehetnek sikeresek a magyarok. persze aki egy kicsit is értelmes az tudja: orbán hazudik. ahogy gyurcsány is hazudott, amikor azt mondta, hogy csak vele lehet megreformálni az országot. neki sem volt semmilyen reform elképzelése. de az emberek elég hosszú ideig elhitték neki. és ha nincs az őszödi beszéd, akkor tömegek hinnének benne.

ez az ország sajnálatos módon csak ilyen mestertervekkel fejlődhet. ezeket a megyékre kellene lebontva elkészíteni. 20 egymással versengő megyei kormányzó kell ide és egy független főváros.

ninimimi 2014.03.29. 20:03:21

@almodhi: Gratulálok a "tárgyilagosságodhoz"!
Az általam megjelölt 81 évből sikerült kiválasztanod azt a fél évtizedet, amelyben a Trianonban darabjaira szabdalt, töredékére nyomorított magyar gazdaságot még egy "aprócska" világválság is sújtotta.
Egy kis adalék az általad említett, kiragadott időszakról:

"Az egykori magyar gyár-ipart Trianonnal igen súlyos veszteség érte: az ipartelepek 44,7, az alkalmazott erőgépek 47,5, a munkáslétszám mintegy 50, míg a termelés 52%-a jutott a trianoni területre. A bányászatot még nagyobb arányú csapás érte, mivel a szénbányászat kivételével a bányaipar szinte majdnem minden üzeme, így az arany- és ezüstbányászat 99,1, a vasércbányászat 98,5%-ban az utódállamokhoz került. Az ipar a háború végére felélte erőforrásait, és az 1918 után keletkezett zűrzavaros gazdasági és politikai helyzetben, majd a román megszállás alatt teljesítőképessége a negyedére csökkent. Az ipart 1920 után teljesen újjá kellett szervezni, és fejlesztését új munkahelyek megteremtésével mielőbb el kellett kezdeni.

Az éves gyáripari statisztikai adatok alapján – itt jegyezzük meg, hogy Magyarország a világban elsőnek vezette be a gyáripar igen részletes éves megfigyelési rendszerét – szembeötlő, hogy az elvesztett háború, területi megcsonkítás után milyen gyorsan megszervezték az ipar termelését.

A gyáripar termelési értéke 1929–1933-ban mintegy 40%-kal visszaesett. A gyáripar e hanyatlást a gazdasági világválság hatására szenvedte el. Ez azonban alapjaiban nem rendítette meg a magyar ipart. A növekedés 1934-ben megindult. Az emelkedés okai közt első helyen kell megemlíteni azt a kormányintézkedést, amelynek célja jelentős beruházások megvalósításával a honvédelmi szükségletek magas szinten való kielégítése volt. A gyáripar 1939-ben csaknem 100 ezer munkással foglalkoztatott többet, mint 1929-ben, és termelési értéke 23,7%-kal nőtt."
- mek.oszk.hu

camilló 2014.03.29. 20:04:12

@ninimimi: Nem csak a statisztikákban! Véletlenül akad a környezetemben aki TBC-s betegekkel foglalkozik. Nyilván megfeledkezel arról, hogy az un. Kádár rendszerben aki 3 napig nem dolgozott, villámgyorsan elvitték KMK-ért. Mindenkinek volt lehetősége dolgozni. Hajléktalannak sem kellett lenni, mert ha elhelyezkedett valamelyik vállalatnál akkor kaphatott munkásszállót. De had ne soroljam milyen intézkedések és lehetőségek voltak. Biztos én éltem rossz helyen, mert mifelénk nem volt szegénység. Persze mit nevezünk szegénységnek. Nyilván, egy bányász, egy kohász nem volt szegény ember, bár mint írtam ez viszonyítás kérdése. Ha jól tudom a kommunizmus a megvalósult anarchia. Államnélküliség! Lenin nem szánt központi szerepet az állami tulajdonnak. Más kérdés, hogy Sztálin mit csinált belőle. De ennek köze nincs sem a szocializmushoz, sem a kommunizmushoz. Pont ezért írta Wolf, hogy a kommunizmus ellen elkövetett bűnök. Bod tudomásom szerint egy konzervatív gondolkodású bankár. Az ilyenek nem szokták visszasírni Kádárt. Az egykori munkások inkább visszasírják. Franciaország nem gazdaságilag roppant össze, hanem katonailag. Az egykori monarchia gazdaságilag nem bírta elviselni a hadigazdaság terheit. Ennek még csak jelei voltak az első háborús év után, amikor is megtörtént az első próbálkozás a hadigazdaság kialakítására. Minden hadviselő rövid háborúra készült. "Mire a falevelek lehullanak..." Talán akkor ennyit a történelmi ismeretekről dióhéjban:)

almodhi 2014.03.29. 20:11:53

@ninimimi: Igen? Ez hol cáfolja, azt amit leírtam? A magyar ipar tényleg látványosan fejlődött, főleg a kiegyezés után 1905 előtt. Így (a mai Magyarország területét véve alapul) 1930-ra utolértük Luxemburgot. Ez szép. De nem a világ élvonala...

camilló 2014.03.29. 21:49:26

@almodhi: Talán olvasd el a könyvét és lehet kicsit tisztábban fogsz látni.

Szúrófény 2014.03.30. 18:21:57

@HaFr: „A szegény emberből támadott elnyomója a szegényeknek hasonló a pusztító esőhöz, nem hágy kenyeret” (Példabeszédek 18/3 – a szocializmus megerősítette e tapasztalatot!)

„Fejedelmeid megátalkodottak és lopóknak társai, mind szereti az ajándékot, és vesztegetést hajhász” (Ézsaiás próféta 23. - privatizáció)

El Zorro 2014.03.31. 14:02:35

"...a legjobb formájában is cinikus, semmitmondó, felelőtlen magyar webes újságírásostól..."

Ezt nagyon méltánytalannak tartom több szerkesztőséggel vagy webes újságíróval szemben is. Pl. Mong Attila és az ő átlátszója is "cinikus, semmitmondó, felelőtlen" lenne?

quendelapo 2015.01.27. 12:52:54

"Április 6-a után, bármi lesz a választások eredménye, a demokratikus közvéleménynek el kell feledkeznie a hivatalos Magyarország létező intézményrendszeréről, Klubrádióstól, MTV-stől, parlamentestől, (a legjobb formájában is cinikus, semmitmondó, felelőtlen) magyar webes újságírásostól, "demokratikus" ellenzékestől, mindenestől. A Szabadság intézményrendszerét még létre kell hoznunk. Ki kell végre vonulnunk a mai önmagunkból, hogy megkeressük ezt az új országot."

Bolyongani akarsz a sivatagban @HaFr?
Nem érnek erre rá az emberek! Amíg Te bolyongsz, addig még félmillióan lelécelnek. A maradékhoz meg minek jönnél vissza, nem?

Sandor Szigeti 2015.01.28. 07:08:36

@biohouse: Kb. ilyen konkrétumokat képzelek el. Erről lehet tárgyalni és nem egymást szapulni. Az én hasonló javallatom: „Párt nélkül a néppel egy az utunk! Jelszavunk munka és béke!”

1. Alkotmányunk tényleges megvitatása és elfogadtatása.! Min.2 év egyeztetéssel!

2. Választási párthegemónia felszámolása! Képviselőválasztás földrajzilag és egyéni érdekek és szerveződések alapján pl.Svájc. Így mindenkit duplán és konkrétan képvisel valaki, aki számon kérhető, leváltható, visszahívható! Pártlistás szavazás eltörlése!

3. Visszahívhatóság? A szavazók 50%-a +1 fő. Elektronikus szavazási lehetőség!

4. Mentesség helyett kötelező példamutatás! Ennek megszegése azonnali és örökös távozás a közéletből.

5. Országgyűlés félárbócon nem üzemelhet! Amennyiben az elsőként megválasztott akadályoztatva van (szabadság, betegség, maszek utak, …) mindig a választáson utána következő köteles képviselni a választókat!

6. Képviselő fizetését nem saját maga, hanem a munkaadói, (határozott időre szóló munkaszerződésén keresztül) azaz választói szabják meg, az éves munkájának elszámoltatása alapján! Nem a pártnak, hanem - évente kétszer - választóinak tartozik elszámolással és minden fillérrel köteles elszámolni! Közpénz nem dugipénz!

7. Csak két ciklusra választhatók, de ez lehetne akár 2X5 év is.

8. Államfő csakis népszavazáson, ahogy ezt már 1990-ben 86 %-kal megszavaztuk, vagy véglegesen, vagy legalább 2x10 év. Akadályoztatás esetén a második helyezett ill. új népszavazás. Népszavazást a csekély részvétel nem érvénytelenítheti!

9. Több évre szóló nagyberuházások és döntések bizonyos összeg felett pl. atomerőmű, vízi-erőmű, gázvezeték, autópálya, privatizáció, államosítás…szavazásra kötelesek!

10. Civil szervezeteknek és adófizető állampolgároknak is ellenőrzési jog az állami hivatalok és közpénzek felhasználása felett. Példa Svédország 200 éves demokráciája. Hibák és tévedések esetén nem a hivatal (közpénzzel a mi pénzünkből kártérít) hanem az ügyintéző és leginkább a felelős vezetője saját fizetéséből fizet, vagy a hivatal közös prémium-jutalom kasszáját használhatja, mint a civil életben bárki, aki téved, vagy hibázik!

11. Közügy, közpénz nem titkosítható!

12. Népszavazást 4-5 évente közpénzből, ciklus közben csak a szavazásra igényt tartók pénzéből lehet tartani, vagy kétharmados többséggel.

13. Alkotmányosan tilos a szegénység, hajléktalanság, koldulás és éhezés! Ennek felszámolása és fedezete a magas ÁFA, a sok adófajta, ha el nem pazaroljuk pl. pártpolitikai csatákra, hirdetésekre, hibás, nem termelő, félbehagyott beruházásokra.

14. Döntéshozók nem csak erkölcsi, politikai, azaz nulla egyenértékű, hanem pénzügyi, gazdasági, büntetőjogi felelősségre vonhatósága!

Ezen elveimhez, feltételeimhez (átmenetileg) pártot keresek! Kompromisszum készségem jele és határa a fentiek 50+1% elfogadása! (szigeti.sandor@gmail.com)

PÁRTOK! JELENTKEZZETEK! 2014-03-22
süti beállítások módosítása