1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.02.16. 07:30 HaFr

Orbán hagyatéka

Orbán sokkal többet tett a magyarság önismeretéért, mint bármelyik kripto-radikális liberális és posztkommunista demokrata. Neki hála -- minden irónia nélkül mondom -- megszabadultunk néhány illúziónktól, és megtudtuk:

1. Még egy darabig döntően Horthy és Kádár népe leszünk. Szent István és Széchenyi halott fehér emberek, a legjobb esetben is teljesen érdektelenek. Ady és Bibó nemzetellenes, elhallgatandó.

2. A Nyugat ezer év után már nem kötelező orientációs pont, és ezt csak kevesek bánják.

3. A függetlenség a valóságtól lehetséges, sőt tömegeket hoz lázba. Az önkritika és a tanulás nemzeti alapon kerülendők.

4. A társadalom alsó fele a teljes szellemi és anyagi nyomora ellenére okán nem lázad fel semmilyen, még a legszembeszökőbben igazságtalan, korrupt, elnyomó rezsimmel szemben sem, ha a tudásról leszoktatják és egy alkalmas mítoszra rászoktatják. Ez utóbbit (érthetően) szívesen veszi.

5. A politikai osztály (politikusok, sajtó, a kulturális káderek, a felső bürokrácia, az önkormányzati elit, és a velük összefonódott plutokrácia és járadékos kaszt) nem a társadalmat szolgálja, hanem észrevehető egységben nagyrészt a saját túlélését, befolyását, jólétét. Úgy reprezentál, hogy prezentál. Úgy választható, hogy ugyanaz.

6. A közepet, amely a nyomorgók és a kiváltságosok között az egyetlen változásban érdekelt erő lehetne, csak elenyésző mértékben érdekli a közjó. E réteg erkölcsi maximája az önzőség. Kivételek persze mindegyik rétegben akadnak akár tízezrével is, de mindent összevetve nem számottevően.

7. „A HÁBORÚ: BÉKE: A SZABADSÁG: SZOLGASÁG: A TUDATLANSÁG: ERŐ”

8. A gyerekkor hazugság. A történelmünk hanyatlás. A nemzet nincs.

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr215816404

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Új rend 2014.02.16. 21:57:05

Új rendszer épül. Köszönjük, Schmitt Pál! A Miniszterelnök Úr évértékelője egy negyed évszázadot értékelő szózattá jegecesedett. Elmondta, mennyi tétova és ostoba lépés vezetett el a rendszeréig – és itt-ott akadt megalapozott szava is. Ahogy a más...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2014.02.16. 19:58:47

@P.Freddy: Ehhez képest Orbánnak megvolt a 2/3-ad, és jó eséllyel a következő ciklusban is meglesz. Aminek talán az lehet a következménye, hogy
1. Mégsem az ország 50%-a volt az akire Orbán kijelentése vonatkozott.
2. Annak a bizonyos hajdani 50%-nak a nagy része már nem vállal közösséget a hajdani elvtársaival.

zobod 2014.02.16. 19:59:42

@high up!: biztos nem a reaktor műszaki specifikációi miatt titkos.

Egyébként milyen társadalmi vitát akarsz folytatni például a tervezet műszaki korrektségéről, ha szemmel láthatóan nem is érdekel?

midnight coder 2014.02.16. 20:03:44

@nu pagagyí: "Hallom az ellenvetést, hogy a keleti autokráciák jobban teljesítenek. Igen, pontosan azóta, hogy nő a szabadság azokban az országokban, vagy már le is cserélték az autokráciát: Japán, Kína, Dél-Korea, Vietnam, Indonézia."

Az a gond, hogy sokan csak végletekben tudnak gondolkodni. Igen, szükség van egy bizonyos szintjére a szabadságnak ahhoz, hogy a kapitalizmus működjön - de ugyanakkor szükség van az állam biztosította rendre is. És úgy tűnik, hogy ez az arány Kínában fényévekkel jobb, mint a fejlett nyugaton.

Ne reménykedj, nem fogjuk kinőni a válságot. Sőt, a helyzet egyre rosszabb lesz. A dolog kulcsa az energia, a nyersanyag és a népesség. Európa minden téren szarul áll, és ez csak fokozódni fog. Kína egyre gazdagabb - azaz egyre több pénze lesz erőforrásokat venni - amitől persze az erőforrások ára emelkedik (energia, nyersanyag). Már ma is monopol helyzetben van bizonyos ritkaföldfémek piacán, amik Pl. a mobil eszközök érintőképernyőihez, illetve a modern akkumlátorok gyártásához kellenek.

P.Freddy 2014.02.16. 20:08:02

@midnight coder:

" jó eséllyel a következő ciklusban is meglesz"

Na erre legalább olyan kíváncsi vagyok, mint te :)

Persze, legyen meg neki, ha 50% segghülyét fel tud mutatni az ország, hiszen Kádárék is majd' negyven évig bírták a támogatást - emlékszem, ugyanolyan lelkesek voltak a kommunista elvtársak, mint most a Fidesz-szavazók és Békamenetelő idióták.

Nem az oroszok tartották itt fent a kommunizmust, hanem a mostani Fidesz-szavazók, és elődeik.

Szerencsétlen ország.

nu pagagyí 2014.02.16. 20:12:42

@midnight coder: Ha jól tudom, Indiában nem építik le a felsőoktatást. Nem, a bölcsészetet sem, büszkék a múltjukra. És nem céljuk, hogy örök beszállítók legyenek.

feketeesfeher 2014.02.16. 20:12:42

@midnight coder:
"Orbánnak megvolt a 2/3-ad"

A parlamenti mandátumban.
A választók egyharmadának a támogatásával.
Most a kétharmad összejöhet a választók negyedéből is.

nu pagagyí 2014.02.16. 20:21:03

@midnight coder: Nem kell berosálni, Kína a piac része lett, fejlődése segíti más területek piacait is. Csak mi akarunk örök lúzerként nem részt venni semmiben. Tudod a kimondhatatlan nevű globalizációban, ami természetesen szitokszó a műkörmös földművelők, a tanyasi rabszolgatartók, az ájtatos kereszténykedők, a rózsadombi áfacsalók és az örökbérletbe adott irodai székek országában.

Vitéz.László 2014.02.16. 20:26:43

orv bán és a fideSS mafia rekord idő alatt
vettete vissza
-a társadalmat a kora feudális szintre...
-a gazdaságot a kora kőkorira...
-az intézményeket hazavágta és mafiába vonta
-a magyarságot végső pusztulásra...

P.Freddy 2014.02.16. 20:29:02

Sajnos Orbán hagyatéka még a cinikus, hazug gátlástalan övönaluli rugdosótechnika is, hiszen ahogy a hazai szavazókörökkel és a külföldi, nemfideszes szavazókkal kibabráltak, az olyan alattomos, pitiáner, mocskos szemét szabálytalansághoz fogható geciség, amiért egy focistát ÖRÖKRE eltiltanának a játéktól.

Mivel ez nem futball, így csak a történelem szemétdombja várható Orbán Csau-nak, ugyanúgy mint nagynevű elődjének is.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.16. 20:30:51

9. Orbán gyerekeket eszik minden reggel

10. Nem jutott eszembe semmi, ezért írtam pontokat mindenféle indok vagy párhuzam nélkül, hogy címlapon legyek ma is.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.16. 20:32:59

@Vitéz.László:

Az MSZP-től nincs károsabb politikai formáció.

Végletekig eladósították az országot, és megduplázták a munkanélküliségi rátát.

És neked nagyon fáj, hogy ezt az egész ország tudja.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.16. 20:34:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: 11. Nem én döntöm el, hogy címlapon lesz-e. 12. Ezért kommentben is lehetne néha írni valami értelmeset.

Vitéz.László 2014.02.16. 20:36:00

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: hálistennek orv bán meg legyőzte a rezsit és az adósságot:)

3000 milliárdosávál, 3 billió az egység nála...

Alkibiadesz 2014.02.16. 20:47:32

@midnight coder:
"Rákosiék úgy próbálták meg a saját legitimációjukat megteremteni, hogy megpróbálták befektetíteni az előző időszakot, az "átkost", ennek pedig az egyik módja a nacionalizmus = fasizmus képlet felállítása volt. Ugyanezt a nyomvonalat követték Kádérék is, ráadásul nálunk rátett egy lapáttal a szintén nemzeti jellegű 56-os forradalom miatti folyamatos rettegés."

Eszmetörténet:
1. Rákosiék (Révai inspirációjnak megfelelően) nem befeketítették a nacionalizmus, hanem áthangszerelték. Ennek lényege, hogy a Horthy korszak történelmi nemzeti koncepciójával szemben (mely a történelmi osztályokkal, vagyis a nemesi eredetű közép és felső osztályokkal azonosította a nemzetet) a "népnemzeti" koncepciót preferálták (amelyben az igazi nemzeti ügy az elnyomott osztályok felemelésének ügye).
2. 56 után a forradalom kirobbantását többek között azzal magyarázták, hogy Rákosiék túlságosan sokat engedtek a nacionalizmusnak, amely aztán - mint a szellem - kiszabadult a palackból és lerombolta a rendszert. Ezt a koncepciót Molnár Erik fogalmazta meg. Molnár leginkább azzal az (ugyancsak kommunista) Mód Aladárral vitatkozott, aki a Négyszáz év küzdelem az önálló Magyarországért (1943) című művében Orbán Viktort évtizedekkel megelőzve megfogalmazta azt a tételt, miszerint nemzetünk a legfontosabb történelmi feladata a külső és belső gyarmatosítók elleni küzdelem.

Rákosiék tehát nem voltak antinacionalisták, így a valóban antinacionalista Kádárék nem folytathatták ugyanazt amit Rákosiék.

quendelapo 2014.02.16. 20:51:45

@HaFr:
Nincs nemzet?
Nézd át az általános iskolák 1-4. osztályos olvasókönyveit, csodálkozni fogsz, hogy csak ennyi a jobbikos! A 6-10 évesek számára közvetített történelemszemlélet etnicista és provinciális.

panelburzsuj 2014.02.16. 21:05:53

@quendelapo:
Fölírok neked egy arányosságot:

Pont annyival lettünk "nemzetebbek" a szó mantrázástól, mint amennyivel krisztuskövetőbbek a keresztény/keresztény értékek harsogásától.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.16. 21:09:47

@quendelapo:

Na ja..
Sokkal jobb volt, amíg a kommunista diktatúra alatt a bűnös nemzet fogalomkörét verték a diákok fejébe.
Legalábbis a hazaáruló tetveknek sokkal jobb volt.

almodhi 2014.02.16. 21:24:16

@Makkasz:
OFF
Csakhogy a lényegről(?) menjen a vita: a világon 2014.02.01-én működő energiatermelő atomerőművi blokkok száma 935, építés alatt van 745.
(A blokkokat érdemes megszámolni, annak hogy hogy hány blokkot kerítünk be és nevezzük erőműnek nincs igazán jelentősége...)

www.world-nuclear.org/info/Facts-and-Figures/World-Nuclear-Power-Reactors-and-Uranium-Requirements/

ON

luis5 2014.02.16. 21:26:12

9. Ha nem balliberóék kormányoznak akkor itt a világ vége és az idő kizökken kerekéből.

Bár ezzel kellett volna kezdened.

almodhi 2014.02.16. 21:33:09

@almodhi:
OFF
Bocsánat. Így jár aki apróbetűs táblázatokat félreolvas. Szóval blokkok száma: 434, építés alatt 70.
ON

Makkasz 2014.02.16. 21:33:27

Szuper, akkor feltetelezve 4 blokkot fukusimaban es 4 et csernobilban, 1% okozott katasztrofat.

Nem igazan biztato adat:)

Raadasul ez csak 50 eve alatt, egy nemzet energiaigenye, vagy lete ennel kicsit hosszabb.

A legijesztobb az iparagban dolgozok vegtelen elbizakodottsaga.

Makkasz 2014.02.16. 21:35:46

@almodhi: Ha inden szazadik auto vagy minden szazadik komputer felrobbanna, halaleseteket okozva, ki venne?

Ha most Paksra raterunk, megint latszik az otlet nagyszerusege.

almodhi 2014.02.16. 21:37:51

@Makkasz:

Nem. Egyrész elnéztem a táblázatot, ld fent a helyes számokat. Másrészt Csernibilban csak egy blokkban volt baleset, Fukusimában 4-ben. Tehát az arány helyesen kicsit rosszabb: 1.15%. :-(

almodhi 2014.02.16. 21:38:49

@Makkasz: Én inkább veled értek egyet (bár nem teljesen...), csak gondoltam megírom a pontos számot. Másodjára sikerült is. :-)

Makkasz 2014.02.16. 21:39:36

@almodhi: biztato. Csernobil direktben 150.000 km2t erintett. Mo terulte 93.000 km2

almodhi 2014.02.16. 21:41:57

A helyes mutatószám az előállított energiamennyiségre jutó balesetek, megbetegedések száma lenne, összehasonlítva más energiatermelési módokkal. Csak, az ahelyzet, hogy a hagyományos erőművek kárai (légszennyezés, savas eső, etc) sokkal kevésbé katasztrófaszerűek, így azokat nem szokás teljesen beszámítani. Az összehasonlítás eredmény pontosan attól függ mennyi mindent számítunk be a többinél a károkozásba.

szamarhegy 2014.02.16. 21:43:48

@Boross Bence: "a nekünk kijelölt német beszállítói szerepet,"
Mi az hogy kijelölve erre a szerepre, mi ez a helyből mások belekényszerítettek álláspont?
1989 előtt a Kádár rendszer bukásának egyik jól látható jele volt, hogy miután dollárral, márkával kellett a szovjet energiáért fizetni, nekünk is dollár és márka kellett exportból, mert az energia mellett (import) fogyasztani is akartunk, dollárért, márkáért megvehető javakat.
A leépült magyar ipar viszont nem tudott mit eladni elég nagy volumenben dollárért, márkáért. Ezt a lemaradást a mai napig nem tudtuk behozni, de a globális világgazdaságban már nincs is értelme magyar útról, sajátosságról beszélni. Integrálódva vagyunk nyakig a világgazdaságba,ezt az integrálódást kell apránként erősíteni, de ez sajnos idő. Az Audi Hungáriának 20 év itteni működésébe tellett, hogy az Audi komoly fejlesztői kapacitást hozzon ide, nem fog gyorsabban menni más területen sem, forradalom, meg magyar út helyett sziszifuszi babramunka.
A sikeres országok is átestek ilyen fázison, amikor egyszerű fogaskerekei voltak a globális gazdaságnak, de tanultak, tanultak és tanultak, nem mást, külön utat akartak járni, hanem lemásolni és legalább olyan jól csinálni, mint az előttük járó.
Ha nem lennének itt ezek az óriás gyártó exportáló cégek, akkor nem tudnánk mivel kifizetni a fogyasztás, energia import euro, dollár igényét és durva forint/euro árfolyam szabályozná a piacot.
Ezek az óriás gyártó exportáló cégek 100 éve építkeznek, fejlesztenek, a magyar piactól függetlenül, szigetszerűen léteznek, az itt létük legalább lehetőséget ad egy lassú, de itt, Magyarországon megvalósuló globális gazdasági integrációra.
Értelmezhetetlen magyar útról beszélni egy olyan világban, ahol magyar munkavállaló ül egy budapesti, budaörsi monitor előtt és ellátja a német faipari cég, brazil gyárának SAP üzemeltetési, rendszergazdai feladatait, vagy egy alkoholt forgalmazó ír cég számláit felügyeli és kintlévőséget kezel ír ügyfeleknél.

Zoltán Pataki Lajos 2014.02.16. 21:56:53

Hová az édesanyátok picsájánba tettétek a gyúrcsánynak a videóját ott az orbáné kint van kocsog kétszintu indexes banda a kurva anyátokat rakjátok segbe gecik. Azonnal tegyétek ki a gyursányét is mert mondog gecik bajt hozok rátok van ismerősöm az mszpbe ti retkek.

Zoltán Pataki Lajos 2014.02.16. 22:13:34

@almodhi: koszonom tesvérem vigyázz magadra nehogy eláruljanak sok a gonosz ember. Nagy bajt hozol magadra ezzel hogy ideraktad a videót kérem majd a jóistet figyeljen rád mégegyszer koszonom és legyen jó az almod.

tisztapista 2014.02.16. 22:17:35

"Ady és Bibó nemzetellenes, elhallgatandó."

Elhallgatnám őket reggelig. Ez most Orbán műve?

kvadrillio 2014.02.16. 22:24:33

@szamarhegy: hmm......A MAGYAR FAIPARI SZAGMUN KÁS MEG GALLYAZ HAVI 47 EZER FORINTÉRT TE FASZ !
VAGY VÁRJA A HALÁLT A FŰTETLEN LAKÁSÁBAN TE BAROMÁLLAT !!!!!+ BAZDMEG !

Hannibal ante portas 2014.02.16. 22:37:39

Namármost az a helyzet, hogy kb. 9 évszázadra vissza tudom vezetni a családfámat, csupa elvetemült várúr, entellektüell, miegyéb, de ezt a picsogást, hogy mi meg hogy meg mért kéne mást, szóval azt gondolom, hogy nemzet meg haza általunk lesz, függetlenül nagyon sok mindentől és természetesen függőségben is. De rajtunk, rajtam s rajtatok múlik minden. És lehet Orbánon számtalan fogást keresni és találni, de mindennel együtt nagyságrandekkel a többi fölött áll. Nemzettudatban, hitben, miegyébben. Akkor most az a dolog, hogy ezt az utat kell járni, s közben persze építkezni, felhúzni az újat. Különben csak a köldökünket nézegethetjük, attól pedig semmi sem lesz jobb. És elsősorben, mindenek előtt és fölött: rá kell ébreszteni az összes politikust, hogy hergeléssel, társadalmi béke nélkül, kiegyezés és kiengesztelődés nélkül csak a pusztulás érik.

zsotti 2014.02.16. 22:50:48

@Makkasz:
Esetleg vesd össze a szénbányák és szénerőművek üzemi balesetben meghaltak számával (csak kínában több bányász hal meg minden évben, mint pl Fukusima összes), a szénbányák (külszíní) okozta környezetkárosítással, savas esők, néhány milliárd tonna CO2 (évente).
Ráadásul az össz kibocsátott rádioaktivitás is nagyobb a szénerőművek által (a balesetek évében persze a nukleáris volt nagyobb)

Nem az atmerőműveket kellene bezárni először.

paráznabillegető 2014.02.16. 22:58:59

@Hannibal ante portas: nemzettudat? hit?
aztakurva, bazmeg, ezek ám az értékek.
meg a svejci bankszámla.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.02.16. 22:59:41

www.hvgkonyvek.hu/miert-buknak-el-nemzetek

"Elméletünk központi eleme a befogadó gazdasági és politikai intézmények, valamint a jólét közötti kapcsolat. A befogadó gazdasági intézmények, amelyek érvényt szereznek a tulajdonjogoknak, egyenlő feltételeket teremtenek és befektetésre ösztönöznek, sokkal inkább elősegítik a gazdasági növekedést, mint a kizsákmányoló gazdasági intézmények, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy lehetőséget adjanak egy szűk csoportnak megfosztani a nagy többséget az erőforrásoktól, hogy figyelmen kívül hagyhassák a tulajdonjogokat, és ne ösztönözzék a gazdaság aktivitást. A befogadó gazdasági intézmények kölcsönösen támogatják egymást azokkal a befogadó politikai intézményekkel, amelyek a pluralizmus jegyében, széles körben osztják meg a politikai hatalmat, és képesek megvalósítani egy bizonyos fokú politikai centralizációt, hogy így megteremtsék a törvényes rend, a védett tulajdonjogok és a befogadó piacgazdaság alapjait. Hasonló a helyzet a kizsákmányoló gazdasági intézmények esetében, amelyek szinergikus kapcsolatban állnak a kizsákmányoló politikai intézményekkel, amelyek ismérvei, hogy egy szűk csoport kezébe adják a hatalmat, és ez a csoport így abban érdekelt, hogy kizsákmányoló gazdasági intézményeket állítson fel, illetve fenntartsa a már meglévőket, és az általuk megszerzett erőforrásokat arra használja, hogy bebetonozza saját politikai hatalmát."

"Elméletünkből továbbá az is kiderül, hogy kizsákmányoló politikai intézményrendszerben megvalósuló növekedés - lásd Kína - nem hoz tartóst növekedést, és valószínűleg idővel kifullad."

A politikai elitünk természetéből adódóan, hogy milyen hatások érték az "átkosban", egyszerűen képtelen rá, hogy létrehozza a befogadó gazdasági intézményrendszert. Tehát ördögi körben forog az ország, arccal előre a szakadékba. De semmi pánik, előbb-utóbb eljön a töréspont, vagy ha túl sok aktív-dolgozó megy el, akkor folytatódik a hanyatlás és a Moldovai Köztársaság szintjére jut Magyarország is.

explanatus 2014.02.16. 23:15:24

@Tyreo: Nem olyan egyszerű ez. Az embereket nem szabad lebecsülni. Gondoljunk csak bele, a választásra jogosultak ötven, hatvan százaléka aktív a rendszerváltás óta. Ennek egy része, a kor miatt kicserélődött. Meghaltak, felnőttekké váltak, de a döntő többség ugyanaz az embercsoport és ez az embercsoport, aki most rajong a kétharmadért, ennek egy jó része zemútnyócévet „alkotta meg”.

Ez valahogy úgy lehet, hogy hiszünk valakinek, adunk neki esélyt, ha nem váltja be amit elvárunk tőle, irány a politikai megsemmisítő. Ki emlékszik már a magyar mezőgazdaság chilei cseresznyés megváltójára, meg kalapos hölgyre, meg stb?

Hiába állt össze egy nagy csapat most azokból, akik alig pár hete még „párbajoztak” egymással, nem nyerhetnek, ha fejre állnak se. Itt most a rezsicsökkentés fog nyerni, aztán, ha ráeszmélünk, hogy a rezsiharcokat sikeresen megvívtuk, de az egymillió új munkahely háborút meg a külföldre áramló „vendégmunkás háborút, meg a napocskarajzolós háborút elvesztettük, akkor egy új fülkeforradalom elsöpri a régi fülkeforradalmat.

Mi már csak ilyenek vagyunk. Ennek a folyamatnak a végén eljutunk talán oda, hogy felismerjük, nincs más út, csak a munka. Munka nélkül nem születhet érték.

Sok ilyen gondolat kell még, mint a Tiéd, majd akkor.

szamarhegy 2014.02.16. 23:26:40

@kvadrillio: Annak a szimpla ténynek, hogy egy magyar SAP adminisztrátor pl. Budaörsön ül a gép előtt és egy Brazíliában működő faipari cég SAP rendszerét felügyeli mi köze a magyar közmunka rendszerhez? Számos egyéb példát hozhattam volna, egy barátom meg spanyol nyelvű ügyfélszolgálatot lát el itt Budapesten egy számtech. világcég spanyol nyelvű piacain. Brazíliában is őrült sok szegény ember van, de nem értem a problémádat,magyarok ne vállaljanak ilyen globális munkát, mert sajnos nagyon sok magyar ember meg éhbérért dolgozik? Én csak leírtam, hogy egy hálózatokkal összekapcsolt világban, ahol pl. egy Audi teli van sok száz részelem, modul beszállító alkatrészeivel, részegységeivel, ott nem lehet ma már egyetlen egy országot sem ettől a működési modelltől leválasztva értelmezni.

szamarhegy 2014.02.16. 23:48:58

@Hannibal ante portas: Én 2010-ben pl. azért szavaztam Orbánra, hogy legalább első lépésben a szocik eltűnjenek a süllyesztőben és a 'neked 1/3-ad, nekem most 2/3-ad'-os váltórablás megbontásra kerüljön, nem mellesleg abban bíztam, hogy Orbán megnyugszik a 2/3-tól, nem akar tovább háborúzni, hanem középre, egységbe húzza a magyar társadalmat és hozzá lát a 10 éve halogatott strukturális reformokhoz (750 ezres állami, önkormányzati szektor leépítése, nyugdíj és eü-i reform, adórendszer egyszerűsítése) azaz kapitalista, konzervatív értékek mentén konszolidál. Most már sajnos világosan látszik, hogy csodavárás volt részemről, Orbánban mögötte nincs semmilyen értékrend, morál, egy baromi tehetséges politikus, aki egy bűnszervezetként működő gazdasági csoport (és persze saját) érdekeit képviseli, semmi mást. Pár hete sikerült megnéznem csak azt a 25 (?) éves Orbánnal készült interjút, ahol az apja brutalitásától is beszél, ott van egy kulcsmondat, ahol Orbán kifejti, hogy a gimnáziumban találkozott először olyan értelmes srácokkal, akik mögött több generációs jól meghatározható, otthonról hozott kultúra állt, miközben az Orbán család sehová sem tartozott, se paraszt, se városi, se értelmiségi, se vallásos, sehová sem tartoztak, gyökértelen az orbáni családi háttér, ezt sajnos nagyon érezni rajta.

Makkasz 2014.02.17. 00:46:56

@zsotti: A dolgozok onkent vallaljak a kockazatot, 150.000 km2 lakossaga nem.

Beszelsz a levegobe, vesd ossze, puffogtatsz butasagokat.

Az atomenergia nem rossz en csak a butasag ellen tiltakozom.

Itt egy alternativa:

mihazank.wordpress.com/

Furcsa modon, a buta csapkodo nemetek megis az atomeromuveket zarjak be eloszor.

Az alternativa szerintem sem a szen.

liebend 2014.02.17. 01:50:17

@P.Freddy: Ok, majd ha Ti meg bocsánatot kértek a másik ötmilliótól, mert lenyúltátok a demokrata jelzőt.

tamas11 2014.02.17. 02:17:14

@liebend:
Az az ötmillió, aki lenyúlta (szerinted) a demokrata jelzőt, az - az erre való hivatkozással - nem valósította meg teljes hatalmát, szemben azzal a csoporttal, akik megtették a kokárdabiznisszel...
A nemzeti, az 10, ill 15 millió, ha esik ha fujj, (!) a demokrata pedig olyasmi, ami nem is akar lenni aki előnyére kiválasztódott már.
Amúgy meg, mindezt nem lehet elintézni bocsánatkéréssel, vissza kéne rendezni a társadalmi tudatot. Azzal meg nem bajlódik a kvázi-jobboldali. A demokrácia-deficit aközgondolkodás szemetje lett, amit vastagon folyamatosan hord a szél.

lüke 2014.02.17. 06:08:38

valóban:
" A TUDATLANSÁG: ERŐ”
s

A gyerekkor hazugság. A történelmünk hanyatlás. A nemzet nincs."
így stimmel is az itt összegányolt marhaság

midnight coder 2014.02.17. 06:59:12

@Makkasz: A németek veszett mennyiségű pénzt ráköltöttek arra, hogy a felhasznált energiájuk úgy 20%-át alternatívból fedezzék. Ennek ellenére ha a franciák is bezárnák az atomerőműveiket, a németek kereshetnének magunknak egy-egy összkomfortos barlangot, és nekiállhatnának farigcsálni a kőbaltát.

A biomasszával pedig alapvetően az a baj, hogy a megtermeléséhez is energia kell. Először is nitrogén és foszfor alapú műtrágya. A nitrogéneshez sok-sok energia kell, a foszfor tartalékok pedig erősen végesek. Aztán vetni, majd reménykedni hogy nyáron esik elég eső. Mert hogy mostanság elég gyakori a szárazság, hála a globális felmelegedésnek, és ez csak romlani fog. Aztán be kell takarítani, majd el kell vinni az erőműbe. Ez mind-mind sok-sok energia. Igazából ez a biomassza dolog energetikai probléma tényleges megoldására leginkább csak a braziloknál megy, de ahhoz olyan klíma kell (és persze kivágni hozzá a fél őserdőt).

Berzengő 2014.02.17. 07:40:26

@HaFr: Ott tévedsz, hogy ez NEM Orbán miatt van így.

Ezt mar 20 éve tudjuk, többen kimondtak. Olvasd Tölgyessyt vagy akar Bencsikeket, hogy a magyar nem szereti a Demokráciát (persze Kertészt ézért elüldözték az országból)

Orbán bűne, hogy nem hogy javítani akar, hanem direkt az emberi jellem legalattomosabb, legállatibb ösztöneire apellálva politizál.

______________
index.hu/gazdasag/penzbeszel/2009/09/22/hogyan_lesz_ebbol_kilabalas/

A magyar társadalom nem hisz a saját intézményeiben. Nem hisz a kapitalizmusban, a szabadságban és a demokráciában sem igazán.

(Tölgyessy Péter szerint a dolog még régebbre vezet, már a rendszerváltásunk is olyan volt, hogy a társadalom csupán elviselte. „Valami olyasmit gondolhatott a többség, hogyha a nyugati fogyasztási mintáknak, normáknak az ára a demokrácia, akkor még azt is talán kibírjuk.”)
_____________________

Berzengő 2014.02.17. 07:50:50

@HaFr:

2 pont nem igaz.

Ha az EU kilépésről lenne szavas mint az angoloknál lesz, nem szavazna meg a nép.

Plusz, ha holnap Orbán nyilvánosan lesz...a az usa vezetést (ahogy a Bostoni doktorijáért tette a TUFTS-nál) újra mindenki oda igazodik majd.
Pluszplusz. Senki sem vágyik Keletre menni élni, Nyugatra igen.

4 pont. Hányszor is volt az 1000 éves történelmünkben olyan hogy a nép lepett?
Kétszer?!

5 pont. Mikor is íródott Móricz Rokonok műve?!

6 pont. Nem a köznép, hanem sajnos az egész nemzet. Mindig is a történelmünkben.

Egyébként itt van Bencsik erről (Demokrata, 2004. december 9)

A magyar népesség alapvetően a homo kádáricus alfajához tartozik. Erre a speciesre a tudósok szerint az alábbi tulajdonságok a jellemzők: gyáva, önző, irigy, lusta, kicsinyes, sunyi, hazudós

nol.hu/megmondok/revesz_sandor/lap-20081220-20081220_HV-1

paráznabillegető 2014.02.17. 08:07:37

@Berzengő: te náci! népesség meg alfaj, mi? bazmeg.
na, az ilyenek miatt remélem, hogy már csak pár évig vagyok "magyar".

amúgy kifejtőset írtam, csak rájöttem, faszé, úgyhogy inkább böfögtem, felér az is párezer karakter filóval.

panelburzsuj 2014.02.17. 08:27:40

@Berzengő:
"A magyar társadalom nem hisz a saját intézményeiben."

Viszonylag egyszerűnek tűnik az ok: a bő többség nem tekinti őket sajátjainak.

"a magyaroknak pedig elege lett a megfelelési politikából" - mondja Orbán a "nagy felismerést", holott ha van igazán tradicionális (vagy krónikus?) nemzeti vonásunk, az pontosan ez: a megfelelési kényszerek utálata. Zsigerből, mérlegelés nélkül, haszonra-kárra tekintet nélkül: csak!

Hannibal ante portas 2014.02.17. 08:43:31

@szamarhegy: ezt a riportot én is láttam, csakhogy azóta nem kevés idő telt el, és azt tapasztalom, hogy az ember képes felülmúlni önmagát, változni, tanulni. Azok a mondatok nagyon fontosak, de éppenhogy azok tükrében érdemes továbblépni. Mindannyiunkat "elrontottak" a szüleink (ahogy itt egyik-másik kommentet olvasom), s mi is rongáljuk a gyerekeinket, feltéve, ha időben rá nem jövünk, hogy mit kell másként csinálni. A történelem tele van igazán alacsony sorból származó nagyszerű emberekkel. (művészek, tudósok, stb.)

Meggyőződésem, hogy azért olyan itt minden, amilyen, mert ez volt a "legvidámabb barakk", azaz a puha diktatúra sokkal több mentális kárt okozott, mintha valami nagyon kemény, mondjuk az 50 - es évek lett volna végig. A 60 - as évektől kezdődően elkezdték puhára főzni a gerincünket, s mivel az élet élni akar, mindenki próbált valamiféle módot találni erre. És a magyar ember eléggé kreatív, hogy ezt megtalálja. Kell még 30-40 év, ameddig ez a mentalitás teljesen eltűnik. És ezért nem szabad visszaengedni a mostani posztkommunista ellenzéket. "A kommunizmus megbukott mindenféle értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt."

quendelapo 2014.02.17. 10:37:18

@HaFr:
Pedig egyszerű: van nemzet, csak nem modern és nem is hagyományelvű, hanem etnicista és provinciális.
A 6-10 éves gyerekek mivel találkoznak? Kurucuk, szabadságharc, furfangos vitéz / legkisebb fiú / elnyomó idegenek. Ez marad meg, amit később tanulnak történelemből, az a többségnél már nem sokat számít. Generációk nőttek / nőnek fel ezzel a világképpel.

Carmichael 2014.02.17. 11:57:57

@quendelapo:
Ezzel az egész nemzet dologgal nekem az a bajom, hogy egy olyan közösséget értenék alatta, amelyhez önkéntes alapon akar bárki tartozni, mert jó dolog oda tartozni (érzelmileg, értelmileg, értékrendileg, stb.) és mert hozzátesz az életéhez.
Ehhez képest néhány "önkiválasztott" megpróbálja ledugni a torkomon, hogy mi kellene nekem - szerinte! - nemzetnek elismernem (amely fogalmat mellesleg képtelen értelmezhetően definiálni), mert beleszülettem (és nekem ettől máris tartozásaim vannak felé) és ez egy karmikus kapcsolat, ami egy életre kötelez. Ez megint az altruista játék: ahol áldozatról beszélnek, ott valaki mindig szedi az áldozati pénzt...
Akkor lesz bárki egy nemzet része, ha úgy dönt, hogy az lesz, addig legfeljebb listázott állampolgár, ami messze nem ugyanaz (csak egy jogi kategória).
Én ezért értek egyet a 8. ponttal. Itt nincs semmilyen kapcsolat, nincs mihez kapcsolódni.

panelburzsuj 2014.02.17. 12:40:55

@Carmichael:
"Magyar vagy. A legfőbb összetartó erő a közös származás és eredet, a legfőbb érték a külvilággal szembeni összetartás. A külvilág fenyegetést jelent. A megmaradás záloga ez az összetartozás, ami a legfőbb érték marad. Ezt néha pozitívumként is emlegetik, mondván: a magyarok ennek köszönhetik, hogy Európa közepén idegen ázsiai népként meg tudtak maradni. És itt megrekedtek, hogy ez a legfőbb érték. Ez a semmi más értéket és célt nem ismerő identitás éppen az összetartozást kezdte ki: közös célok, becsülendő értékek nélkül nincs semmi tartalom, amely mellett ez a nép összefogna. Csak kifelé való viszonyára rendelkezik identitással, de befelé nincs kohézió, hogy mitől és miért jó nekünk magyarnak lenni. A közös értékek és célok hiánya, az értéknélküliség miatt a kifelé összetartó magyar a legszéthúzóbb nemzet. Nincs kovász, nincs iránytű, nincs az értékeknek hierarchiája, és ebben az ürességben állandósul a bizonytalanság, az elsüllyedéstől való félelem, az egymással szembeni bizalmatlanság, irigység és rosszindulat.

...

Itt felejtődött egy nép, amely megállt a növésben, képtelen önmagát is definiálni. Az ország két részre szakadt: egyik része a nemzeti sérelmeket ápoló, kócsagtollas, törzsszövetségi szinten álló főállású magyar. Csak annyit tud, hogy magyar, a világ ezt fenyegeti, mert a világ nem magyar. De ezeknek van legalább valami identitásuk. Velük szemben állnak azok, akik azt gondolják, hogy modernek, mert elhagyták az ázsiai gondolkodást és a törzsszövetség szintjét. Elhagyták a “magyar” jelentéséből” a külvilággal szembeni bezárkózást, de maradt befelé az, ami volt: a nagy üresség. A semmi. Nincs tartalma és jelentése annak, hogy kik ők. Ugyanúgy nincsenek céljaik, értékeik, mint a kócsagtollasok identitásának. Ha voltak, már régen aprópénzre váltották. Ők azok, akiket Ady “szürkéknek” nevez. Az “úri véreimmel” szemben állnak a “szürkék”, akik semmilyen nemes dologért nem tudnak élni és halni, nem képesek nagy dolgokra, fogalmuk nincs arról sem, miért élnek. Életük kitelik azzal, hogy a törzsi magyarok ellen vívnak csatát."

Innen:

nepszava.com/2014/02/uncategorized/bartus-laszlo-a-szurkek-hegedolnek.html

kvadrillio 2014.02.17. 13:08:00

@Berzengő: még jó, hogy azért vaN ITT NÁLUNK EGY "..... rendszerint közép-felsőosztálybeli, jó anyagi viszonyok között élő - réteg..." IS !
:)...AKI....AMELY....RENESZÁNSZÁT ÉLI, CSAK A TÉVÉSTÁBOT, AZ ABBAN SZEREPLŐKET KELL FIGYELNI, AKIK MINDEN HÉTEN BULIZNAK, DROGOZNAK, ALAPÍTVÁNYOKON KERESZTÜL JUTNAK MOSÓ- ÉS SZÁRÍTÓGÉPHEZ (medgyessylány és naptárhercegnő ??? vitája! "te meg ingyen jutottál mosógéphez !!!:)...ugye...ugye...csóró magyar meg nem jut el 1 színházba se a minimálbéréből és kénytelen készpénzért megvenni a mosógépe meg a többit is...ugye...ugye.........RIZSÁT NYOMNI BUTÍTÁSKÉNT MINDENKI TUD ! ...UGYE....UGYE...., AKI MEG NEM AZ ÉN VÉLEMÉNYEMEN VAN AZ BETEG !!!!.... ugye....ugye........:DDDDDDD
blogketrec ????!..ugye...ugye.....

Mekk Meister 2014.02.17. 13:40:36

koszonom@feketeesfeher: nem volt okorseg. Sajnos a mai magyar bal ezt verte az emberekbe, es kulfoldi partnereik, elvbarataik fele is ezt vetitettek. Ergo, ha magyar zaszlo jelenik meg egy tomeges osszejovetelen, rogton keszen van az Euronews vagokepe a Magyarorszagon tombolo szelsojobbrol.

Carmichael 2014.02.17. 13:40:39

@panelburzsuj:
Uhhh, kösz, ezt most elolvasom.
A részletből azért annyi már most kiderül, hogy aki egyénként nem teljes, egész (nem önálló valaki, akire büszke lehet a saját szemében), annak csak menedéke a "nemzet", vaqy bármely más gyűjtőnév, hiszen a saját egyéniséggel rendelkező - milyen szépen kifejezi a szó - egyénnek nincs mindenáron való "odatartozási" vágya, csak olyan értékei, céljai, amely mellett megtalálja a hozzá hasonlókat, a természetes törzsét, nemzetét.

Mekk Meister 2014.02.17. 13:47:52

@high up!: nem tudom mit erolkodsz "zobod"-on, de teljesen nyilt infokrol beszelt. Tajekozodj.

Makkasz 2014.02.17. 13:52:19

@midnight coder: Altalanossagokat irsz biomasszarol, az en szamitasaim tenyeken alapulnak.

A biomassza eletcikluselemzeset is elvegeztuk (kornyezetvedelmi, gazdasagi es szocialis), egyszeruen nem igaz amit allitasz mutragyaval ill. szallitasi koltsegekkel kapcsolatban(legbol kapott). Persze ha neked azt mondjak, nyilvan azt gondolod, igaz.

A kukorica a legkedvezotlenebb, de meg igy is gazdasagos es jobb CO2 merlege mint fosszilisoknak.

Felhivom ra a figyelmed, hogy biomassza eseten lehetseges valamennyi szukseges energiat biomasszabol kinyerni (akkor nyilvan nagyobb terulet kell egysegnyi energia eloallitasahoz, de tekintettel a kihasznalatlan termoteruletekre, meg ez sem lehet gond).

Azt, hogy hol eri meg a termesatlag novelesere mutragyat hasznalni, gazdasagi kerdes, nem valamilyen okologiai szuksegszeruseg (termes es foldhasznalati ar kerdese).

A fajok kivalasztasa racionalitas es termoterulet szerint tortenik: hulladek, mezogazdasagi, erdeszeti hulladek, mischantus, switchgrass, fasszaruak, mindenhova megvan a megfelelo.

Jelenleg EUban agyontamogatott mezogazdasag mukodik, nincs valos kereslet, termoteruletek nagyresze, marginalis termoteruletek egesze kihasznalatlan.

Egy energiarendszernek diverzifikaltnak kell lennie, nem lehet csak biomassza vagy csak fosszilis, es kulonosen nem lehet orszag atlagos elektromos energiaigenyenek 110%-at egy helyre telepiteni (Paks), ostobasag.

Magantokebol megvalosulo kiseromuvek, melyek helyieknek adnak munkat, nem csak az aramot hanaem a hot is hasznositjak (60% meg ma is ho valamennyi eromuben), magyar hozzaadott ertekkel, fudggetlenul eloallitott megujuloval, ennek van ertelme, ha nem is kell 100%-ot ebbol fedezni.

Sajnos a hozzaallasod altalanos, a kakan is csomot kereso, bloffoket elhivo.

Az alacsony surusegu novenyeknel (switchgrass) is elerheto hogy a szallitas sulykorlatos, es ne terfogatkorlatos legyen (szenbol se tudna tobbet vinni a kamion, mondjuk benzin energiamennyisege nagyobb lenne, sze'ne' nem).

A szallitasi koltsegekre tobb modellt is futtattunk, kulonbozo szallitasi tavolsagokkal, nincs jelentosege az osszes koltsegre vonatkozoan (aram es ethanol gyartas eseten).

USA elfogadta, hogy 2022-re 36 milliard gallon biouzemanyagot fog termelni, amibol 21 milliard masodik generacios (celluloz alapu) 1 milliard gallon harmadik generacios (alga) uzemanyag lesz. Ez USA uzemanyag igenyenek 20%-a. Mindezt az egyebkent nem hasznalt teruleteken, egyebkent valoszinuleg munkanelkulikent vagy tamogatott farmerkent eloknek munkat biztositva.

Az etanol gyartasnal lenyegesen egyszerubb az aram eloallitasa.

A novenyfajtatol es a hozza szukseges eljarasoktol fuggoen 70-110% CO2 csokkenes erheto el a fossilis energiahordozobol eloallitotthoz kepest (a 110% erdonel erheto el, a visszamarado es hosszan lebomlo gyokerek - eletcikluselemzes 100 evig terjed).

A mit miert ne, ertem en, csak ezert nem tortennek ertelmes dolgok.

20-30 eve megmosolyogtak aki bioenergiaval foglalkozott, ma mar a vilag mas tajain hatalmas uzlet.

Magyarorszagnak kiveteles adottsagai vannak mezogazdasagban (allitasoddal szemben), rengeteg a kihasznalatlan terulet es munkaero.

Amig a munkanak nem lesz erteke, a 0 magyar hozzaadott erteku atom (nincs uranunk, nincs dusitonk, nincs eromu epitoi tudasunk, nincs tokenk), majd "jol kialkodjuk" ostoba elbizakodottsaga hatalmas butasagokat eredmenyez, megmergezi gyermekeink jovojet.

Tudod-e miert emelkednek nagyberuhazasok koltsegei? Nem inflacio es ketyego rezsi miatt. Hanem mert a megrendelonek eros erdeke fuzodik a befejezeshez. Tehat ha most 3700 mrd-t er az eromu, annyit fog erni akkor is, amikor a fele mar kesz van, egeszen addig mig magunk be tudnank fejezni. Ezert aztan konnyen duplazodik, triplazodik a koltseg.

Az urannal is ez a helyzet, orosz eromube csak orosz futoelem lesz jo (furcsa modon). Annyit kernek erte az 1 eromuves orszagban (mert 2023-tol 2032-ig egyetlen masikra sem lesz szukseg Pakson kivul) amennyit akarnak. Lehet varni a sotetben, villany nelkul, hogy egy nemzetkozi birosag majd 2 evvel kesobb "kenyszeritse" az ororszokat a szerzodes betartasara.

Ugyanmar, orban azt hiszi jo uzletember, pedig palira vette putyin. Ennyire olcson meg egyetlen volt szovjet tagallam sem adta magat.

A Dunan szukseges vizlepcsokrol (hogy a ho"t legyen mibe tenni, Dunat futeni) meg nem is beszeltunk.

Ket cikk is megjelent indexen "szakertoktol", akik szerint a megujulo a napcella es a szeleromu, amit nem lehet szabalyozni. Meg sem emlitik a bioenergiat. Ez az ostoba pokhendiseg 1000 es 1000 milliardokba kerul gyermekeinknek.

Makkasz 2014.02.17. 14:01:09

@Énvezettem?: Meg a fizika, kemia tudasod noveleset folytatom egy kicsit.

Megtanultad, hogy a parolgasho sokkal nagyobb mint a fajho, ezert a viz 1-rol 100 fokra melegitese sokkal kevesebb energiat igenyel mint 100-rol 101 fokra (atmoszferikus nyomason persze), a halmazallapot valtozas miatt.

A viz egy kulonlegez anyag, a molekulait a legerosebb molekulak kozti ero, az un. hidrogenkotes (kituntetett) tartja ossze. Ezert kulonosen nagy a parolgashoje. Ez minden anyagnal mas es mas, es kapaszkodj meg, van amelyiknel a melegites hatasara bekovetkezo halmazallapotvaltozas hot termel (bizonyos polimerek szilardbol folyekonnya valasanak folyamataban).

A sooldat parolgashoje es fajhoje kozt bizonyosan nincs akkora kulonbseg mint a viz eseten. Csak azert hogy ne rekedjunk meg negy eleminel.

kuszkusz1 2014.02.17. 15:13:41

Tudom, hogy a házigazda nem szereti ha Bajnaihoz hasonlítom, de én ezt nem mindig szánom sértésnek.

A régi Bajnait, a 2009-est szerettem, az új, a 2013-as az akitől búskomorságba esek.

Nem tudom, hogy a régi Bajnainak mennyi önbizalma volt, de nem volt feltűnően kevés a feladata ellátásához. Kevesebb volt az ideálisnál, mert szemmel láthatólag szűkebben értelmezte a pozícióját a kelleténél. Persze lehetett ezt szerénységgel is magyarázni, csak az baj, hogy amit ő elmulasztott megtenni azt más nem tehette meg helyette.

Az új Bajnai viszont rosszul kezdte és katasztrofálisan folytatta.

Föltehetőleg két motívum vezérelte, amelyek sajna ellentétben álltak egymással.
Az egyik a haza megmentésének igénye, az a meggyőződés, hogy Orbán és az ő Fidesze egy sötét rémálom amely romlásba dönti az országot. Ezzel egyet is lehet érteni.

De volt ott egy másik nézet is, amelyet lehetett kapiskálni már jóval a színre lépése előtt és ami semmi jót sem ígért.
Arra a kijelentésére gondolok amit a Világgazdaságban olvastam tőle egy nemzetközi konferencia alkalmából, miszerint a politikusok nem mondhatnak igazat a választóiknak mert akkor nem választják meg őket.
Ettől lekonyultam mint a bili füle mert nehéz volt nem kiolvasni belőle a választó, az állampolgár, a lakosság lenézését. Holott, az igazság nem ez. Tehetséges politikus képes úgy is igazat mondani - de legalábbis nem hazudni - hogy ne menjenek tőle világgá a választói. Ez a politikusi tehetség egyik ismérve.
Nagyon tekintélyes politikus akár negatív állítással is magával ragadhatja a hallgatóságot. Mint ismeretes Churchill vért, verítéket és könnyeket ígért az angol népnek egy súlyos történelmi helyzetben. De negatívumot csak olyan politikus mondhat akinek óriási személyes hitele van, Gyurcsánytól a vér, veríték és könnyek ígérete nem ugyanazt a hatást váltaná ki. (Persze azért megpróbálhatja, de csak ha nagyon gyorsan tud futni.)

Nemcsak Bajnaira igaz a néplenézés édes mákonya, de a közvetlen és a tágabb környezetére is.
Aki nem tartja hülyének, ökörnek, baromnak az ország lakosságát azt kigolyózzák az úri társaságból.

A probléma teljes szépségében szárba szökkent amikor Újbajnai a színre lépett: mivel éppen a hülyének tartott lakosságot kell arra rávenni, hogy szavazzon arra a Bajnaira aki a haza üdvét szem előtt tartva nézi le a haza lakosságát.

Hát ez nem megy elvtá...polgártársak. Ez így nem frankó.

Valamelyik verzió mellett ki kellett volna kötni. Itt van pl. Bokros Lajoska a 14 tagú pártjával. Lelki szemeim előtt megjelenik a Lajoska amint ül a kávéházban és várja, hogy tömegpárt legyen belőle. Persze nem ennyire hülye a drágám, de így lehetősége lesz EU parlamenti helyért indulnia és nyilván erre fáj a foga. Ezért kell neki a tizennégy fős párt.

A másik verzió, hogy valaki komolyan gondolja. És itt van az, hogy nem értem és nagyon nem értem. Az Újbajnai körül a teljes magyar nem fideszes értelmiség, diplomások diplomások hátán és egyik sem bírja neki megmondani - ha már ő maga nem jön rá - hogy nem lehet néplenézve sikert elérni a lenézett nép körében.

Nem igazán hasznos a hazát mind ideát elválasztani, sőt szembeállítani a szóban forgó haza lakóival.
Mondjuk, erre azért rá lehetett volna gyönni. Hogy ha ilyen kettősség vezérel valakit az nem lesz meggyőző és a kutya sem fog hinni neki. Nem lesz átütő ereje a fellépésének, nem lesz hiteles. Mint ahogy nem is az.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.17. 15:19:17

@kuszkusz1: Engem a megértés mozgat, nem a lenézés. Hogy annál hatékonyabb legyen a fellépés, a hatékonyságot közjóhoz mérve.

kuszkusz1 2014.02.17. 15:40:37

"3. A függetlenség a valóságtól lehetséges, sőt tömegeket hoz lázba. Az önkritika és a tanulás nemzeti alapon kerülendők."

Pardon. Én az ilyesmiről eleddig azt hittem, hogy maga a testet öltött lenézése az említett tömegeknek.

kuszkusz1 2014.02.17. 15:50:02

A "tömeg" szót Kádár szerette használni: 'a tömeg vezető ereje a párt'. Ezt nagyon rühelltem, főleg a tömeg miatt.
A 'párt' kevéssé izgatott.

De akkor a falat kapartam amikor lépéseket tettünk előre a szocializmus útján, betűejtéssel.
Ilyenkor sikítani tudtam volna: úttya, Kádár Elvtárs, ÚTTYA!!!
Amikor leírjuk akkor útja, de kimondva úttya!!!!

Szegény Kádár mennyivel rendesebb ember volt ennél a mai bagázsnál.
('56. felett most elsiklom.)

Gábor2000 2014.02.17. 15:57:02

Hááát igen.
Nagyon nehéz ám úgy politukusként boldogulni, hogy még hozzávetőleg sem ismerjük azokat, akiket boldogítani szeretnénk.

Gábor2000 2014.02.17. 16:10:32

Nem hátrány az sem, ha tudja az ember, hogy nem volt mindenkinél otthon természetes a zongora, de még a pianinó sem.

Gábor2000 2014.02.17. 16:14:52

S ők vannak sokan. Mondhatni meglehetősen nagy többségbem.

Gábor2000 2014.02.17. 16:17:51

Így aztán egy elvi vegytiszta demokrácikép, vagy akár az alkotmánybíróság függetlenségének az aktuális mértéke néha kevésbé tűnik égető problémának mint a napi megélhetés biztosítása.

Carmichael 2014.02.17. 16:18:20

@Gábor2000:
Már csak ezért sem feladata a politikusnak, hogy a népet boldogítsa...
Minden ilyen próbálkozás magában hordozza a kudarcot, még jó szándékkal is, amiről már rég nem beszélünk a politika kapcsán.

Gábor2000 2014.02.17. 16:22:34

@Carmichael: Hát persze ha csak elméleti a feladat, akkor szabad a gazda.

Gábor2000 2014.02.17. 16:27:24

Tudom, hogy nagy az igény a politika "tudománnyá" emelésében, de azért nehéz lesz azt megcsinálni.

kuszkusz1 2014.02.17. 16:36:58

@Gábor2000:
De azért nem árt törekedni rá!
Szerintem meg nem is olyan nehéz.

Carmichael 2014.02.17. 16:47:49

@Gábor2000:
A politikus alapvető feladata (és célja) annyi (kellene, hogy legyen), hogy olyan körülményeket biztosítson (minden pillanatban a lehető legkedvezőbbet) az általa képviselt állampolgárok számára, amelyben azok kibontakozhatnak tehetségileg, és képességeik, szorgalmuk, akaratuk szerint boldogulhatnak.

Ezt le lehet bontani természetesen akár a legkisebb - gyakorlati - feladatra is, és persze ezekről lehet és érdemes is megbeszéléseket folytatni, vitázni a különböző irányok és ideológiák képviselőinek.
A mi érdekünkben, nem ködösítve, felnőttként kezelve minket, nem félve attól, hogy értjük, mi folyik a szemünk előtt, mert az már mindent elárul.

A fentiekről már régen nincs szó, ha volt egyáltalán valaha is...

Gábor2000 2014.02.17. 17:08:52

@kuszkusz1: Próbálták már, ezt hívják úgy, hogy tudományos szocializmus. Kb. olyan esélye van egy tudományos demokratizmusnak is. A tudomány feltételez némi megismételhetőséget, bizonyíthatóságot. Nem tudom, hogy a politikában hogyan is lenne ez elérhető. Talán visszaforgatva az idő kerekét, aztán újracsinálni másként ? Meg hát ott van az a sok fránya ember, térben és időben, mentálisan és érzelmileg.

kuszkusz1 2014.02.17. 17:56:35

@Carmichael:

"...felnőttként kezelve minket,.."

Ez nem tűnik lehetetlennek.
Csak el kéne kezdeni.

Carmichael 2014.02.17. 18:51:38

@kuszkusz1:
- Olyan jó lenne, ha az emberek felnőnének - sóhajtotta a Mester.
- Mikor nevezhetünk valakit felnőttnek - kérdezte tőle a tanítvány?
- Amikor többé már nem kell hazudnunk neki - felelte a Mester.
(Antony di Mello)

kuszkusz1 2014.02.17. 19:10:20

@Carmichael:

Szerintem eddig sem kellett volna hazudni nekünk.

(kuszkusz)

kuszkusz1 2014.02.17. 19:21:10

De tényleg, miért olyan nehéz elképzelni, hogy egy politikus úgy szóljon az ő választójához mint az egyik homo sapiens a másikhoz?

Feltéve, hogy a politikus az említett fajhoz tartozik.

Carmichael 2014.02.17. 19:51:00

@kuszkusz1:
A politikusok nem ezért hazudnak, de a nép ma még nem elég felnőtt ahhoz, hogy az igazat - nemhogy szeresse - akár csak elviselje. Nem akarják hallani, tisztelet az elhanyagolható kivételnek.

Ha nem így lenne, nemhogy 2/3-a nem lenne a mostani vetítőgépeknek, de a jelenlegi politikai garnitúra (úgy egyben) legtöbb tagjáról/pártjáról soha nem is hallottunk volna, esélyt sem kaphattak volna. Nem lehetett volna úgy kimondani egy ígéretet, hogy nem teszi hozzá a mesemondó, miből fogja finanszírozni. Ez az apróság (csak egy példa) 24 éve nem érdekli a többséget, a legtöbbjük nem is érti, miért fontos ez.
Nincsenek erre (sem) felkészítve, nem tanították meg őket az alapokra sem. Nem is értik a kérdést, de véleményük azért van róla, hiszen az öntudatukat folyamatosan simogatják a pártok. Határozott butákká nevelik őket, ha hagyják, és ma még hagják (nézz rá az oktatásra és sírj).
Teljesen mindegy, hogy ez menniyre a saját hibájuk (csak kis részben), de ma még nem felnőttek a fenti értelemben.
De ezt a vitát már lefolytattuk egyszer, és akkor sem értettünk egyet... :)

kuszkusz1 2014.02.17. 20:22:07

@Carmichael:

És most sem értünk egyet.

kuszkusz1 2014.02.17. 20:38:52

Lajoska! Én megértelek.

Nem biztos, hogy a tizennégy fős pártod kijuttat téged az EU-ba ahol egyszer már jól érezted magad és mostan visszavágysz.
Nézd, Lajoska!
Én elhiszem, hogy azok a JESZ-esek vagy mik hülyék voltak, de mégiscsak vérlázító pimaszság volt tőled, hogy nem is méltóztattál leereszkedni hozzájuk.
Tudod, Lajoska én utálom az ilyent. Felfordul a gyomrom a te alibi pártodtól.
Megpróbálod az EU-t, de biztos ami biztos beülsz a magyar parlamentbe is, hát az sem két fillér amit ott adnak.
És télen meleg van addig sem kell otthon fűteni.

kuszkusz1 2014.02.17. 20:43:04

@Carmichael:

"...a nép ma még nem elég felnőtt..."

Ezt régen úgy mondták, hogy az elvtársak még nem eléggé fejlettek ideológiailag.

panelburzsuj 2014.02.17. 21:19:16

@kuszkusz1:

STÁTUS

A hangod lantzene
és nem bütykös a lábad
- mondtam a Szerelem
berekedt Angyalának.

Az Angyal szolidan
szék alá huzta lábát,
és enyhén-kancsal
tekintete reám szállt.

Oh, a tekinteted!
- szavaltam hát tovább -
s dezodor illatod!
s ondolált parókád!

S az Angyal ugy megszokta
az őszinte szerelmet;
vénen, sántán, vakon
magától el nem enged.

(Ladányi Mihály, 1980)

Énvezettem? · http://envezettem.blog.hu 2014.02.17. 23:12:12

@Makkasz: Még szerencse, hogy nem te tervezel atomreaktorokat. Egy atomreaktor belső köre nem nyílt rendszer. Vagyis ha a hűtővíz el kezd elpárogolni, akkor nagy gond van, mert a rendszer nyomása rohamosan emelkedni fog. Ami egy nyomott vizes reaktornál elég komoly probléma, hiszen a rendszer alapállapotban nyomás alatt áll, pont azért, hogy a hűtővíz elforrását megakadályozzák. Ha a forrás hatására keletkezett gőz miatt ez tovább nő (és rendszerint rohamosan, ha ezt tényleg megtörténik), akkor jön a robbanás.

De, ahogy kiveszem a kiokosító vagdalkozásodból, te inkább azt szeretnéd, hogy a belső kör nyílt legyen, mert akkor párologhat büntetés nélkül a hűtővíz... Csak szólj, hogy mikor építik majd a terveid szerint ezt a reaktort, hogy még időben el tudjam hagyni a kontinenst. :)

Énvezettem? · http://envezettem.blog.hu 2014.02.17. 23:22:45

@Makkasz: Mégegyszer leírom, talán most jobban fogalmazok: nem a párolgáshő és fajhő nagysága a lényeg, hanem az, hogy az üzemzavar esetén a belső zárt körben van-e lehetőség a párolgás hatására kialakuló fázisváltozásnak (vízből gőz, folyadékből gáz). Ha igen, akkor a zárt rendszerben ez hatalmas nyomásnövekedést okoz majd, aminek rendszerint robbanás a következménye.

Viszont, ha olyan hűtőközeget alkalmazunk, amely a várható hőmérséklet tartományban nem forr el, akkor nincs fázisváltozás, nincs nyomásnövekedés, vagyis melegszik a rendszer, de nem robban fel. Ilyen szempontból az olvadt sóelegyeket alkalmazó rendszer biztonságosabb, mint a nyomott vizes megoldás.

És tényleg nincs szükség a megalázó hangnemre...

Makkasz 2014.02.17. 23:31:18

@Énvezettem?: Sajnos erthetetlen butasagokat beszelsz. Olvasd el ar eredeti cikket, vagy legalabb a 3 sor idezetet.

Nincsenek itt korok. Sem elso sem masodik, sem harmadik.

Eloszor azt mondtad a so o;lvadekba kevert stronmciumra hogy az nem oldat hanem olvadek.

Utana azt hiszed, minden folyadeknak minden nyomason 100 c fok a forraspontja.

Azt is gondolod, hogy minden folyadeknal sokkal nagyobb a parolgasho mint a fajho.

Azt is hogy zart rendszerben barmi is kepe hot elnyelni.

En csak azt irtam, hogy a cikkiro altal hipotetikusan elofordulo esetben, mikor a stronciumos soolvadek elparolog, akkor nem szunik meg a veszely.

Teged az sem zavar hogy a cikk szerinti atomreaktorban nincs viz?

Ebredj mar fel, 4 elemis kepzettsegeddel ne vitatkozz vele,

Nem tudnek atomreaktort tervezni, nem is ez a szakmam.

De jartam mar a paksi es BME eromuvekben es van elkepzelesem hogyan mukodnek.

Makkasz 2014.02.17. 23:41:14

@Énvezettem?: Nem erted hogy a cikkiro szerint az elparolgo sooldat az nem veszelyes, meg hiogy Csernobil nem fordulhat elo.

Erre a kettore irtam hogy oltari baromsag.

Azt is ertsd meg, zart rendszerben semmi nem nyel el hot. Ahhoz el kene jutni oda, hogy energiabol tudjunk anyagot gyartani, de ma meg a forditottja sem igen megy (pl. magfuziot sem sikerul lemasolni).

Az a fo gond, hogy hulyenek nezel masokat, pedig nagyon sokat kene tanulni hogy vitakepes legyel, nem vagdalkozni, kovetkezetlenul, ossze-vissza.

Raadasul az is tokmindegy, hogy mi a forraspontja a kozegnek, mert a -80-500 C fok tartomanyban tokmindegy a technologianak, a kontrollalatlan maghasadas meg 10000 fokos tartomanyban mozog.

Énvezettem? · http://envezettem.blog.hu 2014.02.18. 01:12:34

@Makkasz: Felesleges próbálkoznom, mert egyszerűen nem azt olvasod, amit írok, hanem amit szeretnél olvasni. Nem hiszem, hogy minden száz fokon forr, nem írtam sehol. Azt sem, hogy a párolgáshő mindig nagyobb, mint a fajhő.

Vagdalkozol és sértegetsz, már a negyedik kommentben. Talán ezt élvezed...

Makkasz 2014.02.18. 01:30:59

@Énvezettem?: Ott kezdodott, hogy nem olvastad el es nem ertetted meg amit eloszor irtam, rogton okoskodni kezdtel, es osszevissza irogatsz azota is, egy altalanos iskolas fizika es kemia tudasaval.

"Olvadék, nem oldat. Nagy különbség" irtad, pedig oldat. Az olvadek szonak egyebkent olyan mint a suly a piacon:), folyadek a neve.

"Mert az oldat tényleg elpárolog 100 egynéhány fokon, és gőzt termel egyre növekvő nyomáson, miközben a hőkapacitása is csökkent a fázisváltozás miatt"

Itt irod a 100 fokot, ami a viz forraspontja atmoszferikus nyomason. Sajnos egyetlen masik anyagnak sem az:).

"miközben a hőkapacitása is csökkent a fázisváltozás miatt" megalol, minek csokken a hokapacitasa? Mi az a hokapacitas?

Van fajhoje az anyagoknak (amennyi energia kell 1 kg anyag 1 C fokkal valo homerseklet emelesehez), viznek, vizparanak. Eros a gyanum, hogy a kettonek ugyanaz a fajhoje.

Van parolgashoje, ami sokkal nagyobb (1 kg anyag elparologtatasahoz szukseges energia).

Ahogy mondtam, a fajho es parolgasho anyag fuggo, de semmilyen anyagnal nincs akkora kulonbseg a ketto kozt mint viz eseteben, a H kotesek miatt.

Namost ha elolvasod a cikket amibol ideztem, vagy amit irtam, lathatod, pont viz nincs ott, egy csepp sem.

Zart rendszerben a parolgasho sem igy mukodik, hanem a nyomas novekszik a homerseklet novekedesevel.

Ehhez meg az atomreaktor hutokoreirol jottek eszmefuttatasaid, amirol megint nem irtam semmit, es fektetelezted nem hallottam roluk:)). BME-n bele is lehet nezni a reaktorba a tiszta vizen keresztul es en meg is megtettem.

Na ebben igazad van: "Azt sem, hogy a párolgáshő mindig nagyobb, mint a fajhő"

Valoban nem irtad, mert amig nem vilagositottalak fel ezekrol, hokapacitast irtal, ami ertelmetlenseg lol.

Zart rendszerben hoelnyeles sincs.

Most torj meg, mert barmilyen egyugyu vagy, a 100 fokot latod hogy te irtad a sooldatos eromu idezetemre (olvadek :)))

Szedd ossze magad!

Carmichael 2014.02.18. 08:00:32

@kuszkusz1:
A különbség (nem) csak az, hogy az elvtársak, akkor pontosan azzal a - ma is élő - céllal mondták ezt, hogy befolyást szerezzenek felettük, én meg itt azt állítom, hogy az emberek nem jutottak el tömegesen oda, hogy megértsék, miért fontosabb bizonyos dolgok fel- és végre elismerése magukról is, mint az illúziókergetés, másra mutogatás, stb. Ezért sikerülhetett az elvtársaknak elérni a céljukat, akkor és most is. Te az elvtársakat hibáztatod, és pedig nem kerülöm meg a nép felelősségét ebben (sem), már csak ezért sem, mert csak a népnek érdeke, hogy megtörje ezt a kört.
Én ennek nem örülök, és nem akarom ezt kihasználni, mint az elvtársak, de ennek megértése nélkül viszont ez nem fog megváltozni.

Carmichael 2014.02.18. 10:06:29

@Carmichael:
Még valami. Nem arról vitázom, hogy emberszámba kell-e venni a népet, vagy hogy értelmes emberek módjára kell-e velük bánni. A válasz természetesen igen, de ez csak az egyik oldala a kommunikációnak. Van egy fogadó oldal is.
A nép nem értelmi fogyatékos, csak rossz attitüdök mentén nő(tt) fel és működik, alapvetően torzított azt értékítélete. Ezért nem képes jó döntéseket hozni, ezt bizonyítja az élet minden szintjén, naponta. Szerintem ezen kell változtatni először, hogy egy általad vágyott vezetőt/pártot egyáltalán kormányközelbe engedjen a demokrácia játékszabályai szerint és kitartson mellette akkor is, ha a farizeusok minden fronton támadnak...

Énvezettem? · http://envezettem.blog.hu 2014.02.18. 12:05:29

@Makkasz: Sem kémiai, sem fizikai tudásom nem általános iskolai szintű, de soha nem is ez volt a lényeg. Szerintem ezt azért ismételgeted, mert ettől érzed magad felsőbbrendűnek...

Ha már a tudásszintemnél tartunk: a sóolvadékból álló hűtőközeg nem oldat. Eutektikus elegy olvadt (folyékony) állapotban, amelyben a szolvatációs elmélet nem vagy csak nehezen értelmezhető, hiszen túlnyomó részben ionos kötésen alapuló vegyületekből áll. Vagyis olvadék, nem oldat.

A hőkapacitás tényleg nagy baki volt, fajhőt kellett volna írnom.

A zárt rendszer kifejezést csak termodinamikai értelemben erőlteted, ráadásul hibásan... Nem ez az egyetlen értelmezése ennek a kifejezésnek: kérdezz csak meg egy mérnököt, hogy (atom)reaktorok esetén mire használják a zárt rendszer (closed system) kifejezést! De ennél sokkal fontosabb az, hogy termodinamikai értelmezésben is van hőelnyelés (és hőleadás) zárt rendszerben, ha az nincs egyensúlyban. Legalábbis a termodinamika második főtétele szerint.

Megint csak azt tudom írni, amit az első kommentem végén: szerintem nézz utána egy kicsit jobban. Termodinamika főtételei, ionos kötés, ionos kötésen alapulú vegyületek fázisváltozásai, eutektikus elegyek, szolvatáció. Nem olyan nehéz ez! :)

Whatever, haters gonna hate, let's feed the troll:
envezettem.blog.hu/2012/07/29/a_jovo_hajtoanyaga

envezettem.blog.hu/2010/08/11/nuklearis_megszallottsag
süti beállítások módosítása