Kérem, egyfelől átadjuk "az élet fonalát nemzedékről nemzedékre", másfelől "tiszta, fehér lapot" nyitunk az életünkben. A nyilvánvalóan ellentmondó kettő hogyan is lehetne egyszerre? Hogyan kezeljük Áder János szimbolikus államfő újévi üzenetét, ha már az első percében visszazökkent oda, ahonnan kiszabadulással kecsegtetett -- a Fidesz, az értelmetlenség, a hazugságok és agresszió honába?
A legkényelmesebb volna az újévi jókívánságoknak ezen az ünnepi napon kijáró jó szándékkal kezelni, netán az államelnök hivatalának kijáró tisztelettel, adott esetben fideszes révülettel (és hát persze ildomos lenne, ha a fideszes révület példa volna itt minden jóérzésű magyar számára). De ha ezeket nem, még mindig elég kényelmes lenne egy rosszul megírt beszédnek tartani azt, ami ÁJ száján kijött, noha túl sokszor nem találkozunk vele ahhoz, hogy egy-két eltolt beszéd hatását korrigálja. Már ha számít ez neki.
Mindegy, csináljon mindenki, amit akar. Ez egy alsó-középszerű beszéd volt egy olyan embertől, akinek fogalma sincs arról, mit szimbolizál, milyen tortának a dísze, merre az arra, és főleg, hogy mit mondjon a magyaroknak, hogy valaki (a palotaőrös, audis, fontos közegből) végre mondjon nekik valamit, ami nem hazugság.
Az elnök gyenge. Az elnök hazudik. Az elnök méltatlan. Talán mindez már fel se tűnik. Talán már senkit se érdekel. Akkor meg mi az ördögnek pazaroljuk egymás idejét?!
"25 évvel ezelőtt az első szó, amelyet az új év tiszta lapjára közösen felírtunk, a szabadság volt." Nem igaz. Voltak kevesen, akik ilyesmiben törték a fejüket, néhány ezren. A többiek, mint ma, néha belenéztek a híradókba, és legyintettek egyet. Gondoltak talán sok szépet és jót maguknak, mint ma, de nem léptek elő. Kivártak. Mint ma. A helyzet az, hogy az államelnökök nem bírják eltalálni a tutit, hanem trendszerűen, visszakézből hazudnak: ma éppen szabadságról beszélnek, miközben az állam és az állami vezetők függetlenségét értik alatta, libertas (mindenki szabadsága) helyett valójában a licentiát (a kevesek feljogosítottságát) prédikálják. A nép, amely se nem bölcs, se nem önfeláldozó, viszont óvatos és figyel, pontosan tudja, hogy az illető hízeleg neki. De az illetőt még hülyének is tartja, mert olyasmivel hízeleg (a nép szabadságvágyával), amiről nem csak hazudik, de ami őt, a népet, nem is érdekli annyira. Tehát az illető irrelevánsan hazudik, még ostoba is. A szabadság ugyanis nem érdekli a népet önmagáért, legfeljebb eszközként a gyarapodásra. De hát azt ÁJ elnök mégsem mondhatta a rezsiharc évének nyitányán, hogy 25 éve is a megélhetés és a gyarapodás vágya vitt bele milliókat a Gorbacsov-terv mögé, és most is az viszi a Fidesz mögé, mert az, ugye, nem volna túl emelkedett.
"Történelmünk 2014-es esztendejének lapjára egy szót most én is szeretnék felírni. Egyetlen szót. A hazaszeretet szavát." Nyilván. A hazaszeretet a másik kézreálló hazugság egy államelnöknek, olvassa el mindeni a 25 évvel ezelőtti államelnök Straub F. Brunó újévi beszédét. Egy-két szó kihagyásával Áder is elmondhatta volna. Amit meg ki kellett volna hagyni, az azt tükrözi, hogy az akkori tortadísz vagy nem élt abban az országban, amit Áder visszamenőleg vizionál, vagy hazudott, mint a vízfolyás. Az államelnöki szék nem éppen Dózsa tüzes trónja, amire büntetésből kerül az ember vagy mert kora hű tükrözését várja el tőle a párt.
"A nagy szavak pátosza helyett az életörömmel megélt hazaszeretetét. Egyszerű kimondását annak, hogy szülőföldünk épp úgy a sajátunk, mint szüleink vére az ereinkben." Mármost bármi legyen az értelme ezeknek a kusza mondatoknak, ha a hazaszeretet csak annyit jelent, hogy megszületünk és vér folyik az ereinkben, akkor nyilvánvalóan szereti a hazáját mindenki, a hazaszeretet biológiai tény. Blut und Boden. Vér és föld. És máris helyben vagyunk. De Áder ajkain kinyílik az utóbbi fél évben itt ott hallható új (konzervatív) kormányzati ideológia virága is az elhaltak, élők és még meg nem születettek szövetségéről, illetve a már nagyon is ismert nacionalista fixáció minden magyarok minden historikus, jelenlegi és jövőbeli teljesítményének nemzettudattal való felékítéséről. Kezd a világ fojtogató lenni. A nemes (bár megkérdőjelezhető) burke-i konzervativizmusból sötét kelet-európai nacionalizmus serken. Mégis ez a nacionalizmus adja Áder pártjának legitimitását, és ezzel nem tud versenyezni az önmagát kinyíró baloldal. Tehát éppenséggel nagyon is van értelme egy újévi beszédben.
"Mert hazaszeretet nélkül nem volna hazánk. Nem lenne Himnuszunk. Nem lenne közös történetünk. Nem lenne szabadságunk és függetlenségünk. Nem lenne kultúránk, tudományunk, megannyi világraszóló teljesítményünk. Nem volna nyelv, amelyen magyarul vallhatnánk szerelmet, és amelyen magyarul szólíthatnánk édesanyánkat." Ha valaki nem értené, az államfő azt állítja ezzel a giccsözönnel, hogy ha nem ismernénk a hazaszeretet képességét, nem lenne országunk, mert minden bizonnyal elpusztultunk volna már, elpusztult volna a nyelvünk stb. Túl azon, hogy a nemzethaláltól való irracionális (ál)rettegés a valóságnak milyen kifacsarásával találkozik ezekben a sorokban (kb. minden világraszóló egérbiológus hazaszeretetből boncol), a helyzet legfőképp az, hogy éppen a nacionalizmus nevében történt annyi rossz ebben a térségben az utóbbi kétszáz évben, hogy ha ez mind nem lett volna, nagy valószínűséggel nagyobb országban, gazdagabban, többen, boldogabban élnénk. Sajna azonban mindig akadt egy államelnök meg akadtak dolgos hétköznapi munkásai a nacionalizmusnak, akik (ostobaságukban, gyávaságból, számításból, gazemberségből) gondoskodtak arról, hogy ez az ország megbízhatóan a lejtőn maradjon az utóbbi száz évben a hazaszeretet nevében. És lőn, rövidesen az első világháború kitörésének centenáriumát ünnepeljük, és egy tapodtat sem léptünk előre a frusztrációink megoldásában. Mennyire unalmas!
Áder ugyanazokat az ócska, antikvárius, de ami fő, lejáratott gondolatokat teszi elénk újévi táplálékul, amiket a főnöke egy mezei szóvivő szájába is ad, legfeljebb más regiszterben: kicsit megfűszerezik, megbolondítják, államelnökösítik őket, aztán mehet adásba a János.
"A nagy szavak pátosza helyett az életörömmel megélt hazaszeretetét." Na ez az, ami Ádert hallgatva (olvasva) az utoljára járja át az embert. Nagy szavak nem voltak, pátosz nem volt, életöröm nincs. Túl sok okunk sincs rá, itt lent. Hazaszeretet? Tisztázzuk, mi a hazaszeretet? Talán egy másik posztban. De nem az, amiről egy újévi beszédben beszélni kellene. Mert amikor erre hivatkoznak és és ezt kérik számon a méltóságok, akkor ott rendre valami nincs rendjén. Sose volt. Áder János egy dolgot közölt velem az ő saját szomorú, hiteltelen, megalázott valóságán túl: valami nagyon nincs rendben körülöttünk. És ebben semmi változás.
Cserébe tessék megmondani, ki az a Fanni?
