1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.08.04. 21:16 HaFr

Lesz-e itt túlélés?

Egy ország túlélése azon múlik, hogy meg tudja-e mozgatni a világ fantáziáját a saját érdekében. Az ország jóléte azon múlik, hogy tud-e nagy mennyiségben értéket (anyagi és szellemi értéket) előállítani a világ számára. Nem a maga számára -- az nem elég. Abban --…

komment · 1 trackback

2013.08.03. 11:39 HaFr

Konzervativizmus itt és most

A kérdés fel nem ismeréséből, hogy milyen lehet a konzervativizmus egy premodern politikai környezetben, fakad a jobboldali (nekem nacionalista baloldali) teoretikusok legtöbb szellemi problémája és identifikációs tévelygése idehaza. A politikai konzervativizmus modern eszmekör, a…

komment · 1 trackback

2013.08.02. 15:44 HaFr

Talán gyújtsam fel magam?

"Mindenkit legyőztünk magunk körül, mondja majd akkor is (a többséget alkotó magyar választó), amikor az első tömbnyi élelmiszerjegyét átveszi és csak este 10-ig, majd csak 9-ig lesz áramszolgáltatás a falujában. Hát legyen meg az ő akarata, mit lehet erre mondani!" -- írtam a…

komment · 1 trackback

2013.07.30. 16:06 HaFr

Mi a baj velünk?

A vezetéselméletből ismert és a menedzsmentben alkalmazott igazság, hogy az erős, jól szankcionált rendszer alakítja a benne dolgozók tudatát (a vállalati kultúrát) -- a gyenge rendszert viszont megeszi a szétesett vagy alacsony hatékonyságú kultúra. A kapitalizmus úgy alakult…

komment

süti beállítások módosítása