1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.09.30. 06:24 HaFr

Módosított költségvetési koncepció (2015)

Felkínáljuk vitára a tisztelt kommentelőknek az alábbi módosított anyagot, amelynek végleges verziója alapján az Ez a Mi Hazánk mozgalom és pártja (az utóbbi) kormányra kerülése esetén költségvetési döntéseket javasol majd a parlamentnek a 2015-ös pénzügyi évre…

154 komment

2013.09.29. 08:28 HaFr

Csak a romantika maradt

A Kecskeméti Törvényszék törölte a múlt vasárnapi időközi önkormányzati választás eredményét, az ötből egy (a 32.) szavazókörben meg kell ismételni a választást. A szombati dátumú végzés szerint a bíróság a rendelkezésére bocsátott videófelvétel alapján…

109 komment · 2 trackback

2013.09.28. 23:06 HaFr

Miért adjon vissza az állam 10%-ot?

Némi perpatvar tört ki a blogon és kívüle a múltkor közölt költségvetési tervezetünk "populista" fejezete kapcsán, amelyben megajánlottuk 2015-re a bruttó 4 millió Ft alatti keresők 10%-os bérkompenzációját (hogy egészen pontos legyek). Konzervatív-liberális szemmel első…

137 komment

2013.09.27. 07:58 HaFr

Költségvetési program 2015 (vitaanyag)

Felkínáljuk vitára a tisztelt kommentelőknek az alábbi anyagot, amelynek végleges verziója alapján az Ez a Mi Hazánk mozgalom és pártja (az utóbbi) kormányra kerülése esetén költségvetési döntéseket javasol majd a parlamentnek a 2015-ös pénzügyi évre (zárójelben a számolt…

266 komment · 1 trackback

2013.09.26. 09:48 HaFr

A Fidesz politikai stratégiájáról

Csak a legutóbbi eseményekből szemezgetve, látszik a rezsicsökkentési őrületből (most éppen önkormányzatokat büntetnek százmilliókra, mert nem az előírt betűtípussal vagy narancssárga mezőben tüntették fel a számlákon a Fidesz választási propagandáját), látszott…

209 komment · 1 trackback

2013.09.25. 05:41 HaFr

Az Orbán-koktél felhajtása

Az egyik kedves kommentelőm érdekes megállapítást tesz, nagyjából így: a magyar nép nagyobb kedvvel szenvedi el Orbán uralmát, mint szenvedte vagy szenvedné pl. Gyurcsányét (az értelmezésemben a hangsúly a dőlt betűvel szedett szón). Ez a skizofrén állapot már az első…

92 komment · 1 trackback

2013.09.24. 17:45 HaFr

Kovács úr rezsicsökkentést vesz

Mi a profit haszna? Ösztönöz: megtakarításra, minőségjavításra, hosszútávú gondoskodásra, a tulajdonosi szemlélet érvényesítésére. A profit hiányával (pontosabban megvonásával) nyilván az ellenkező hatás érhető el. A nyereségüktől megfosztott (a miheztartás végett:…

102 komment

2013.09.23. 15:12 HaFr

Miért nehéz a Fidesznek?

1. Nem lehet minden körzetből Baját (város) csinálni, hasonló pirruszi győzelmet aratni (vagy választási csalást elkövetni, majd meglátjuk), óriási energiabefektetéssel, hajszálnyi győzelemmel. 2. A pártkormányzati politikai agresszió lassan eléri vagy már elérte a…

175 komment

2013.09.22. 08:51 HaFr

Három húsvéti csomag

Az Ez a Mi Hazánk mozgalom azt javasolja, hogy 2014-es választások után kerüljenek az Alaptörvénybe a következő intézmények: 1. Állampolgári antikorrupciós testületek (megyei és országos), amelyek kisorsolt állampolgárok kötelező részvételével rotációs alapon egy évig…

103 komment

2013.09.21. 18:28 HaFr

Az államtitkárnő is levelezik

Kedves Diákok! Ti még meg sem születtetek akkor, amikor én, Hoffmann Rózsa néni, kommunista párttagként szolgáltam a diktatúrát, most viszont -- hála a mi Miniszterelnök Urunk végtelen kegyelmének és a harcedzett magyar jellememnek -- itt vagyok, része vagyok a keresztény…

69 komment · 2 trackback

süti beállítások módosítása