1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.12.30. 18:03 HaFr

Uszadékfa nagyhatalom lehetünk

Az MTI apró híreiből értesülhettünk, hogy Magyarország egy novemberben létrehozott, egyelőre ismeretlen hátterű társaságon keresztül még a választásokat megelőzően 4000 tonna uszadékfát importál Vietnamból, amit az átalakított karcagi rizshántolóban fognak kiszárítani,…

67 komment

2013.12.29. 14:55 HaFr

A korlátozott demokrácia stabilizálása

Folyamatosan nő a Fidesz támogatottsága, relatív leszakadást eredményező mértékben, de 1-1,5%-os GDP bővülésre lehet számítani*, az EU nem tudja érvényesíteni (mert maga sem tartja elég fontosnak) a nyugati civilizáció értékrendjét Magyarországon, fontosabb neki a gazdasági…

114 komment

2013.12.27. 11:57 HaFr

A jövő konzervativizmusa

2014-ben úgy állunk, hogy -- elsősorban (!) a baloldali nyilvánosság nyolcvan éves szóhasználatának hatására -- a konzervatív szó máig a (1) horthysta establishment, (2) a hortyhzmus árvalányhajas nacionalista bis revíziós, katolikus, bocskais, csendőrpertus-darutollas,…

122 komment · 1 trackback

2013.12.26. 08:37 HaFr

Bajnai mester háziasítása

Az MSZP-vel alapvető önértékelési problémák vannak, legelőbb az azzal való szembenézés, hogy olyan fokú hitelvesztésen ment át 2004 óta (részben a saját "tehetségéből", részben a Fidesz erejéből), hogy kevés az esélye annak, hogy valaha is újra kormánypárt lehessen ebben…

110 komment · 1 trackback

2013.12.25. 04:34 HaFr

Előbb a jog, aztán a kötelesség

Előbb a jog: a civilizált társadalmakban legalábbis. A civilizáció ugyanis az emberi élet egyediségén, szentségén, megismételhetetlenségén, méltóságán, érdekén stb. alapul a hellén filozófia, a római jog, a kereszténység, a nyugati feudalizmus és a polgári társadalmak…

89 komment

2013.12.23. 17:49 HaFr

Karácsony

Minden kedves olvasómnak nagyon boldog, békebeli karácsonyt, szeretetet és pihenést kívánok. Béndek Péter 

9 komment

2013.12.23. 09:16 HaFr

ORIGO interjú Chikánnal (másodközlés)

2014. december 23. ORIGO Itt a növekedési fordulat, a harmadik negyedéves GDP-adat már értelmezhető növekedést mutat. Kijelenthetjük, hogy vége a válságnak? A növekedés valós és örömteli, ennek ellenére nem beszélnék a válság végéről. Egy gazdaság nem úgy…

12 komment

2013.12.22. 08:57 HaFr

Ünnepi hazugságok a Heti Választól

Ünnepi hangulatban ül otthon a közpénzen kitömött állam-polgár és olvassa a közpénzen kitömött Heti Választ, a háttérben szól a közpénzen kitömött heti Ákos a közpénzen kitömött Magyar Rádióból, Krisztus -- helyesen -- a feszületen, a közpénzen kitömött egyházak…

75 komment

2013.12.21. 11:56 HaFr

Drága olvasóimnak Horváth András kapcsán

Drága Olvasóim!   Mint tudjátok, a rendőrség házkutatást tartott az ex-NAV-os Horváth Andrásnál, melynek során a nyomozók magukkal vittek minden olyan dokumentumot, amely az ügyben Horváth kezében bizonyítékként szolgálhatna. (Igaz, tették ezt „elismervény ellenében”…

55 komment

2013.12.19. 21:59 HaFr

Epic fail 2013

Az év epic bukása az ellenzéki összefogás. Nagy szerencsénk, hogy a fiúk már ebben a szakaszban bebizonyították a tökéletes alkalmatlanságukat -- rossz lett volna, ha ez kormányon derül ki. De legalább lesz izgalmunk a 2014-es Fidesz-kormány kapcsán. Politikai totónk: 1. Lesz…

54 komment

süti beállítások módosítása