1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.01.29. 04:36 HaFr

Nemzeti idiotizmus

A MN idióta leleplezésére született HaHás önfeljelentés, miszerint a hallgatói szervezet valójában "ezer szálon kötődik a Fideszhez", illetve annak ironikus beismerése, hogy a "diákmozgalom mögött diákok állnak", kellemesen találó válasz arra a hisztérikus, lényegölő érvelési eljárásra, amely átvette a politizálás helyét Magyarországon. Nem az számít, amit valaki mond, tesz, ami egy közös valóságban történik, hanem ennek a legjobb esetben is egy hipertrofizált imázsa, rosszabb esetben pedig az összeesküvéselméletek, bizonyíthatatlan összefüggések, sejtések, mémek, ideologémák, a meredek hazugságok és a szimpla ostobaságok öngyilkos elegye, pártvalóság, pártspeak. A helyzet nyilvánvalóan ostobább annál, mint amilyen ravasz: az ország megbízhatóan süllyed vissza Meótisz mocsaraiba, a csodaszarvas meg rohadtul nem akar előmászni sehonnan, keresi a bolgárokat, bárkit. Egyedül maradtunk saját magunkkal, közös mondatokra képtelenül, garantált függetlenségben mindentől, ami értelmes. 

Hosszú évek óta úgy játszunk a nemzeti idiotizmus lehetőségeivel, hogy mára már másra sem vagyunk képesek, többnyire idióták szólalnak meg a nyilvánosságban, idióták osztják az észt saját vagy mások idióta döntéseivel kapcsolatban, egyáltalán, jószerivel csak idióták gondolják, hogy meg kell szólalniuk, az idiotizmus vette át a valamennyire is komoly érvelés helyét a sajtóban, a kormányajkakon, az ún. közbeszédben. A nemzeti idiotizmus olyan felkent apostolai, mint Szijjártó, Selmeczi, Matolcsy, Semjén, Bogár, Fekete, Hoffmann, az őket kiszolgáló sajtómunkások hada nem csak a nyugati "liberális konszenzussal" mennek szembe (és emiatt kétségtelenül könnyebben érik el az idiotizmus epikus távlatait, mint a balos hasonhajlamúak), de az értelemmel és az emberi méltósággal is -- a saját méltóságukkal legelébb. Azt nem hinném, hogy eredendően pszichiátriai ínyencségek lennének: inkább a szervilizmus, a szakmai és emberi önmérséklet tökéletes hiánya, és a haszonszerzés vágya -- így együtt -- juttatták el ezeket és számos névtelen társukat az önfeladásnak abba az állapotába, hogy naponta okozhatnak károkat a politikai nemzetnek valamilyen általuk sem látható szent végcél nevében. Közös munkálkodásuk eredménye, hogy a politikai beszéd és a politikai értelem annyira elszakadt a köznapi megfelelőitől, hogy a magyarok fele már egészségügyi minimumfeltételnek tekinti, hogy az apátiába meneküljön, becsukja a szemét, fülét, száját, és bezárja ajtaját előttük -- de persze a valóság előtt is, amit ezek nem engednek megmutatkozni. Kialakult egy rettenetes helyzet, amelyben a szónak már semmi szemantikai tartalma, legfeljebb emóciója van (kb. az üvöltés).

Szívesen írnám, Bauer ide vagy oda, hogy a mai ellenzék is vétkes mindebben. Írom is. De a mesterek a jobboldalon vannak, mind Orbán köpönyegéből bújtak elő, és mindegyik megteszi a maga kis hozzájárulását. Az üvöltés jobboldali eszköz. (A baloldalé, ha már itt tartunk, a kádári gyökerű, jól beágyazott mutyi. Az előbbi, későn jövőként, kénytelenségből offenzívabb, zajosabb, ez utóbbi a status quo őrzése miatt látszhat akár civilizáltnak, jogszerűnek, khm, demokratikusnak is. Pedig csak másképp rombol. A mutyit tervszerű fosztogatással ellensúlyozza a kétharmad. Üvöltenek és fosztogatnak. Az aktuális gyengék puha szóval az értelemre hatnak és mentik a mutyit. Lájkolod?) Közben azt sem mondom, hogy a jobboldal érvrendszere teljesen értelmetlen és elvakult lenne: csak éppen nem hallatszik ki az artikulálatlan üvöltésből és rombolásból, vagy amit hallunk, azt rendszeresen eltemeti a következő alázúduló kreténség-lavina, amitől a jobboldali politikai taktika is egy kőbalta szofisztikáltságával vetekszik. Az unortodoxia nemzetközi áttörése nyilvánvalóan nem fog sikerülni (ha valami, hát a magyar valóság elrettenti a vállalkozókedvűeket), és jottányit sem változik tőle a nemzetközi hatalmi berendezkedés: a bankok bankok maradnak, a multi tőke multi tőke, a tőkeszegénység kumulálódó hátrányt jelent, csakúgy, mint a gazdasági fantazmagóriák és (az EU-ban legalábbis) az autokraták büdös lehelete. A J P Morgannek "Orbán who?", viszont mi, magyarok, speciel még évekig nyögni fogjuk az idiotizmusba ágyazott szabadságharcunkat. Mindent összevetve a magyar csapat vezérestől, mindenestől, a képességeinek megfelelő munkát végzett. Megnyugodhatnak: benne lesznek a történelemkönyveinkben. A magyar történelemében.

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr645050372

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.31. 10:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2013.01.29. 12:52:05

"jobboldali politikai taktika is egy kőbalta szofisztikáltságával vetekszik"

Ne sértegessük a kőbaltákat, mert annak idején az abszolút csúcstechnológia körébe tartoztak, és jelentős versenyelőnyt jelentettek mind készítőik, mind felhasználóik számára!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.29. 15:27:20

"Az üvöltés jobboldali eszköz."

Lásd:

Az akkor 45 éves - késő esti órákban a Kossuth téri tüntetésről társaival békésen hazafelé tartó - Zajácz László tanárra indok vagy figyelmeztetés nélkül támadtak rá az egyenruhások a Szabadság téren. A rendőri intézkedés közben szilánkosra tört a férfi csuklója és kificamodott a könyöke. A férfi eltört és duplájára dagadt kezét az akkor még nem rendszeresített műanyag kötegelővel megkötözték, majd a sérült testrészén megemelve vitték a rabomobilig, miközben trágár szavakkal szidalmazták. A tanár kezét négy és fél órás műtéttel kellett összeszegecselni. Végül csaknem kétnapi őrizet után engedték szabadon, és bűncselekmény hiányában megszüntették vele szemben az eljárást. A tanár maradandó testi és lelki sérüléseket szenvedett.

Bronislav Kaminski 2013.01.29. 15:45:53

@Negyvenértelmiségi: megérdemelte, a szélsőjobbos csőcselék csak ebből ért. gumilövedéket minden jobbikos szembe!!!!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.29. 15:53:35

@Bronislav Kaminski: Nem az én vitám, de talán újra el kellene olvasnod Negyvenértelmiségi kommentjét, külön tekintettel a "békésen hazafelé tartó" kitételre.

sárkányfő 2013.01.29. 15:55:05

Öröm látni hogy egy újszülöttnek minden vicc új. Hány éves vagy HaFr? Amit írsz az már vagy 15 éve megy, sokan megénekelték már. A Fidesz szisztematikusan roncsolja zülleszti rombolja a közbeszédet irracionalitással, hisztériával, zsigeri személyeskedéssel, vádaskodással, csubakka-taktikával, stb.

Jó reggelt kívánok, üdvözöllek Magyarországon.

És nem kell megállni félúton a gondolatban: Mindezzel sikeresen szét is hülyítették a törzsválasztóikat.
Konkrétan szellemi leépülés ment-megy végbe az országban.

Nem is tudom, talán úgy 6-7 éve volt, amikor rádöbbentem, hogy azt az eszméletlen sok kreténséget amit kipréselnek magukból, azt mind tényleg el is hiszik. Mondom: _tényleg_ elhiszik. Addig teljesen magától értetődőnek gondoltam, hogy ők maguk sem hihetnek a szürreális baromságaikban, csak éppen politikai érdekből állandóan ellehetetlenítik az értelmes beszédet, mert az értelmes közbeszéd számukra hátrányos lenne, ezért inkább hazudnak baromságokat. Én ilyen naiv voltam. Fel sem merült bennem hogy komolyan gondolhatják. Tévedtem. Komolyan gondolják. Totálisan elhülyítették magukat. Érzelmileg és értelmileg egyaránt. Azt hiszed az aktuális hülyeségek (támadnak a spekulánsok, a nyugat, akiket amúgy is a szocik irányítanak meg az ufók, és szabadságharcolni kell, az imf ellenség, stb), ezeket nem gondolják komolyan? Nagyon tévedsz. Akik ott meneteltek a békés, elsőáldozó szűzlány, Bayer Zsolt mögött, azok ezt mind teljesen komolyan elhiszik, és még vagy egymillió fideszes is elhiszi. (És ehhez még hozzá lehet csapni vagy félmillió jobbikost, akik meg a zsidó-inváziót várják, a lecukibbak már látják is, bizony, a saját szemükkel.)

tábormegsemmisítő 2013.01.29. 15:56:49

Ennél butább posztot még nem olvastam a konkrét ügyben, pedig nagy ám a vetélkedés

Most futkostok pánikban össze-vissza, mint a pincebogarak amikor elhengergeti valaki a követ a fejük felől

Behajtó70 2013.01.29. 16:06:14

"A Fidesz szisztematikusan roncsolja zülleszti rombolja a közbeszédet irracionalitással, hisztériával, zsigeri személyeskedéssel, vádaskodással, csubakka-taktikával, stb."

Mivel ezt egészen pontosan a DB+Bajnai+MSZP+a sok felbujott buta fajankó csinálja, így egészen vastag a bőr a pofádon, hogy pont te ilyesmivel vádaskodj!

Nyilván egy kirúgott maszopos seggnyaló vagy, aki zakkanva keresi a helyét a gyűlöletkampányban, mert máshoz eddig sem értett, s most lassan elfogy a lopott vagyonka, és már nincs vizisí, fakutya, ahogy megszoktad már az elvtársaidtól.

Nyugi, mi eddig is láttuk, tudtuk, hogy ez a "hallgatói" baromkodás csakis az aljas politikai eszközeitek egyike!

Persze, a 35 éves hallagó, mi? Aki már 15 éve egyetemista...rendkívűl hiteles! Neketek legalábbis!

De majd ott leszünk mi is a szavazáskor, és elrendezzük békésen, egy sima kis X-et adunk...csak nem neketek!

sárkányfő 2013.01.29. 16:10:58

@Behajtó70:

"Nyilván egy kirúgott maszopos seggnyaló vagy, aki zakkanva keresi a helyét a gyűlöletkampányban, mert máshoz eddig sem értett, s most lassan elfogy a lopott vagyonka, és már nincs vizisí, fakutya, ahogy megszoktad már az elvtársaidtól." (Stb.)

Igen, hajszálpontosan erről beszéltem. És érezhetően ezt amit leírtál, ezt te mind teljesen komolyan is gondolod. Köszönöm szépen, hogy visszaigazoltad amit írtam.

tábormegsemmisítő 2013.01.29. 16:13:17

Legalább kérnétek már tanácsot egy profi anarchistától, hogyan kell lekommunikálni a helyzetet!

Mezei anarchista = büdös és rendetlen

Profi anarchista = nem látszik rajta, így hatékonyabban tud rombolni

I_Isti 2013.01.29. 16:15:04

@Behajtó70: "gyűlöletkampány". Ezt a kifejezést a Ron Werber megjelenése hírére maga alá barna csíkot húzó fidesz pártvezetés találta föl.
Az van, hogy mindenféle külső beavatkozás nélkül a normális emberek már nagyon nem szeretik, sőt, tulajdonképpen gyűlölik a fideszeseket. Ez sajnálatos ugyan, de így van. "Fideszes" a szinonimájává lett a tehetségtelen, csak a kapcsolatai és gerinc nélkülisége miatt érvényesülő kis mocsoknak.
Egyébként a poszt igazságtartalma is pont ennek a technikának a fülön ragadása: miközben a gyűlöletet nem Ron Werber hozza be, és létre, hanem az átlag fidesznyik már a bőrén érzi, ezt a kormánykommunikáció úgy érzékelteti, mintha nem az agyatlan és beteg politikájának a következménye lenne, hanem a nemzetközi világ-összeesküvés része, amit a gonosz elnyomó hatalmak szőttek szegény, szélvésztől hányattatott, és egyébként ennek ellenére szuperzseni népünk, és főleg szuperzseni kormánya ellen.

mahet 2013.01.29. 16:20:46

Az a probléma, hogy látja mindenki, hogy elég megcélozni a szellemi minimumot. Elég egy-egy mondat: "Ne a zemberekkel fizettessék meg", "Nem leszünk gyarmat".

Az a szégyen, hogy Magyarországon ez működik. Oktatásba kellene fektetni, hogy az ilyeneket kiröhögjük.

Milyen ország az ahol egy Selmeczi vagy Matolcsi pozíciót tölthet be? BETEG!

sántaturul 2013.01.29. 16:30:53

@Behajtó70: na, itt van egy díszpéldány a sárkányfő által említettek közül. ő is beszopott minden örökbecsű mondatot, amit az agyába vertek. most meg visszamondja, mint a gép. agymosott fideszdroid lett, csak nem vette észre.

mahet 2013.01.29. 16:31:56

@sárkányfő: félelmetes, de valóban igazad lehet.

Azért jobban érezném magam, ha csak populizmus lenne. Viszont ha ránézel a Selmeczire akkor látod, hogy komolyan gondolja... vagyis nem gondolja... de mondja.

Támadnak a spekulánsok, turul nyilasokat vezéreltünk az országhatárra, hogy nyilainkkal levadásszuk az igaz magyar emberekre támadó karvalytőkét!

jo20000 2013.01.29. 16:36:11

Egy csomó jó mondat van a posztban, tetszik. Gyakorlatilag a számomra fényes emlékként létező rendszerváltás óta a politika mindig betegesen hajlamos irracionális irányokba elmenni és ezzel egyszerre eltüntetni a hatékonyság esélyét is. Valamennyire hatékonynak és sikeresnek a Horn időszakot és (kellemes közegben és jól megágyazottan) az első Orbán kormány időszakát lehet tekinteni. Ezen kívül - a szerző szavával élve - az idiotizmus vagy az irracionalitás volt az irányadó. Olybá tűnik, hogy elvileg a valóságban élő honfitársaink jó részének megfelel ez az irracionális sík, mint ahogy a megvert kutya is ragaszkodik a gazdihoz. És nem is lehet megszólalni normálisan egy ilyen közegben. Az úgynevezett jobboldal legfőbb bűne, hogy "elordasította" az országot (Becher Iván megfogalmazása). Igen, persze kellett hozzá a baloldalinak tekintett tömb leamortizálódása, de ez a bűn megmarad, már csak azért is, mert OV nem megroggyant politikai ellenfelét tekintette/tekinti levadászható koncnak, hanem az országot.

mahet 2013.01.29. 16:42:22

@jo20000: bár még fiatal voltam és nem érdekelt a politika (most se nagyon érdekelne), de emlékszem, hogy miután a Fidesz 2002-ben kisajátította a kokárdát már nem volt visszaút.

Azóta él bennem az, hogy ezek A MAGYAROK, akkor én nem vagyok az.

Azóta is üvölt a nacionalizmus, a másik megkülönböztetése, az árokásás. Persze lehet, hogy előtte is volt ilyen, de arra még nem emlékszem.

ZSírfeka 2013.01.29. 17:09:46

Szép napot mindenkinek.

Valamelyik nap láttam az Állami áruház című filmet.
Megdöbbentett, hogy mennyire rá lehet húzni a mai politikai kommunikációra a filmet.
Spekulánsok, a nyugat támadása, én hiszek a gyáraink termelésében, etc, etc...
Elképesztő, mondom ezt úgy, hogy természetesen tisztában vagyok vele, egy az egyben nem illik rá a mai Magyarországra, de sajnos az is eléggé lehangoló, amiben átfedések vannak.

nandras01 2013.01.29. 17:42:02

@I_Isti:
úgy biz a'!
szakóca lesz az. a kőbalta már túl bonyolult...

Melchi Zadok 2013.01.29. 17:44:20

@HaFr: viszont ha bronislav megértette volna posztot, akkor nem írt volna ekkora baromságot.

és ha már itt tartunk, ez a "deakomcsikisloptak" reakció pontosan annak jobboldali (és legyünk itt most megengedők, mert a mi jobboldalunk kurvára nem jobboldali) üvöltésnek és idiotizmusnak az egyik konstans eleme, amiről fentebb bővebben is írtál.

Melchi Zadok 2013.01.29. 17:56:16

@melchi zadok: Helyesbítek, ha negyvenértelmiségi megértette volna.

Szólásszabadság 2013.01.29. 18:01:28

Jó ez a blog... 1000 leütés... 1000 hazugság.

Muzsikok közt 2013.01.29. 18:06:57

Húha, a poszt vajon miről szól? Inkább mesélek viccet:

Egy zsidó ül a padon és újságot olvas. Meglátja egy barátja, és elképed:
- Te Kohn, hát ez egy keresztény újság! Miért nem a zsidók által kiadott újságot olvasod?
- Nézd, Grün, a zsidó újságok állandóan ilyesmiről írnak: antiszemitizmus, Auschwitz, izraeli konfliktusok. A keresztény újságban meg egyéb sincsen, mint hogy a zsidóké minden pénz, a zsidóké minden bank, a zsidók irányítják az országot. Hát nem jobb egy olyan újságot olvasni, amiben csupa jó hír van?

Torkosborz 2013.01.29. 18:52:16

"Megnyugodhatnak:benne lesznek történelemkönyveinkben. A magyar történelemében." Ízlelgessétek ezt az idióta gondolatsort!

Karakánul mondom, hogy ebben a pamfletben hűen tükröződik a "nemzeti idiotizmus"!Dicséret a szerzőnek! Magyarországon méltó képviselője ennek az idiotizmusnak, nem különb a "többinél"!
Akik pedig ettől a cikkecskétől nem érzik magukat magyarnak igazuk van. Akkor ne legyen véleményük sem magyar nyelven!

lehunyjaketszemet 2013.01.29. 18:53:17

A baloldalé a mutyi? :-D még jó, hogy a mutyi ilyen válogatòs, mert különben még fertőzne jobboldalon is.

SzénAtom 2013.01.29. 18:54:54

@Zuckerbrot: A viccért érdemes volt bekukkantani...

Önnek megyünk (törölt) 2013.01.29. 18:55:59

@Bronislav Kaminski:
"megérdemelte, a szélsőjobbos csőcselék csak ebből ért. gumilövedéket minden jobbikos szembe!!!! "
Ahogy az olvtárs is írja, bűncselekmény hiányában megszüntették ellene az eljárást. De ilyen akkor sem lett volna megengedhető, ha bűncselekményt követett volna el. De ez téged nem zavar... Az ember ilyenkor elgondolkozik, hogy ki is gyűlölködik...

Saját tapasztalat, hogy ez egy teljesen átlagos vélemény a liberális oldalról: aki másképp gondolkozik azt el kell tiporni. Két demokráciarettegés között lehet rá időt keríteni... A dolog szépséghibája annyi, hogy a jobbik bent ül a parlamentben, te meg két tucat társad pedig kint handabandáztok a téren. És még örülsz is, mert nem vesztetted el a lakatkulcsot... ;-)

Torkosborz 2013.01.29. 19:32:51

@mahet: Milyen az aki még az Ő szintjüket sem éri el? /Matolcsiét!/

I_Isti 2013.01.29. 20:15:18

@Schindler Pistája: Sajnos a balliberálisok is a nemzethez tartoznak. Ha sikerülne kiirtani őket, akkor megvalósulhatna a nagy szélsőjobber álom: az abszolút vegytiszta, liberális idiotizmus nélküli nemzeti idiotizmus...

JohnHenry 2013.01.29. 20:22:48

@sárkányfő: sajnos ez így van, még a legmagasabb posztokban üldögélő politikusok is előbb-utóbb elkezdik hinni is, amit lódítanak.

a szavazókról meg jobb nem is beszélni.

salamander 2013.01.29. 21:21:11

"A mesterek mind a jobboldalon vannak és Orbán köpönyegéből bújtak elő"

Öcsém,Te láttad már a Fletót vagy Horváth Ágnest, netán a többi MSZPs nagymarhát?

Nos a megállapításod egyszerűen nem helytálló, mert az idióta nem oldalfüggő.

Te csak egy szimpla kis pártszekér[szél]toló vagy akinek van egy "orbánellenes" véleménye.

Divat az éppen kormányon lévőt cseszegetni, mert az örök ellenzék színeiben tetszelegve talán még a csajok is észrevesznek...
Esetleg észre kellene venni, hogy itt a helyzet alakításában a magyar választók által megválasztott kormányok szinte semmit nem tudnak csinálni. Gazdaságilag erősen kitett ország vagyunk a pénzünk [a forint] kb. 10 ember kénye-kedvétől függ, a politikusainkat [összeset] már rég megvették kilóra.

Nos mi a faszt orbánozol?

***

2013.01.29. 21:25:21

@I_Isti: "a balliberálisok is a nemzethez tartoznak"

Aha.
Csak nem a magyarhoz.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.01.29. 21:26:40

@Behajtó70: "Mivel ezt egészen pontosan a DB+Bajnai+MSZP+a sok felbujott buta fajankó csinálja, " - pajtás, lilul a fejed.

legalább bajnait hagytad volna ki belőle, aki épp ma mondta, hogy nem minden orbán hibája. ő ugyanaz, aki szerint a tandíj akkor sem ördögtől való, ha épp ezrek tüntetnek emiatt a kormány ellen. leszel szíves nem vakon követni az aktuális kilövési parancsot, és akkor érteni fogod, hogy miként lehet elkerülni azt, hogy rólad szóljon egy ilyen poszt

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.01.29. 21:32:25

@salamander: Tata, olvasd el, amihez hozzászólsz. A nemi szervedet meg dugd be a sliccedbe, ne mutogasd, mert elvisz a rendőr.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.01.29. 22:57:25

@Szólásszabadság: Érvek valami? Ezzel a hozzászólással úgy nézel ki, mintha buta lennél.

kiskutyauto 2013.01.30. 03:02:42

Perfekt írás! EZ MA HAJRÁMAGYARORSZÁG!

kiskutyauto 2013.01.30. 03:10:42

Ez a világegyetem röheje.. ezek a planktonok és amőbák még mindig a "szemkilővéssel" "érvelnek" nyomorult agyhalottak.. gratulálok... az ilyen baromállatot elküldeném tüntetni Észak-Koreába vagy valami afrikai diktatúrába, meglátnád baromállat, hogy ott midet lőnék ki, még az anyádnak is nemhogy a szemét, hanem a fejét szakítanák le duplacsövűvel te idióta agyhalott agymosott baromállat orbáncsicska zombi te...

EGYETLEN SZEMET LŐTTEK KI a zsaruk akkor véletlenül... miközben Bp belvárosát sok száz pszichopata náci rombolta le... Ez a pszichopata diktátorunk bázisa, fundamentuma... erre építkezik, ebből építette torz beteg és jogtalan hatalmát, illegitim kétharmadát... meglovagolta a mélyostoba és elmebeteg rétegek hisztériáit populista hazug manipulációival és agymosása a mai napig is hat egyibtes barmokra, akik birkameneteken bégetnek.. hajrá Abszurdisztán hajrá Orbánfasisztán! Az utolsó már rég lekapcsolta a villanyt a bolygó legmélyebb sötétsége maradt ebben az országban...

nemecsek ernő áruló 2013.01.30. 10:25:39

@HaFr: Láttam már "békésen hazafelé tartó" jobbost, akinek lángoló kukák, és autóroncsok kísérték az útját. ez bizony része a fidesz+jobbik újbeszélnek. Békemenet az egyet nem értők kiiktatásáért, békés utcakövet dobáló harcos, szüzességért kefélő prostituált. Így működik a fidesz+jobbik (a'la magyar "jobboldal). Ha ez neked új, akkor eddig burokban éltél, vagy nem ebben az országban.

Melchi Zadok 2013.01.30. 11:00:41

@kiskutyauto: pontosan erről szól a poszt. arról a terjedő idiotizmusról, ami gennyként ömlik a fideszből.
az ilyen szájbavert ostoba tülkök, mint pl schindler pistája ebből vegykonyhából lett petri csészében kitenyésztve.

imres 2013.01.31. 10:28:17

Sárkányanyámkínja!
"Addig teljesen magától értetődőnek gondoltam, hogy ők maguk sem hihetnek a szürreális baromságaikban, csak éppen politikai érdekből állandóan ellehetetlenítik az értelmes beszédet, mert az értelmes közbeszéd számukra hátrányos lenne, ezért inkább hazudnak baromságokat. Én ilyen naiv voltam. Fel sem merült bennem hogy komolyan gondolhatják. Tévedtem. Komolyan gondolják. Totálisan elhülyítették magukat. Érzelmileg és értelmileg egyaránt."
Írod.
Szürreális baromságokról írsz. Jogod van hozzá. Mindenkinek joga van a minősítéshez. Mert lássuk be, ez szimpla minősítés. Érvek nélkül.
Mert ugye, ha már ilyet leírsz, akkor jönnie kellene egy hosszú listának arról, mit is tartasz te szürreális baromságnak?
Persze, hogy nincs.
Nem csodálom.
Tipikus baloldali, liberális érvelési technika.
Pont ugyanolyan, mint a blogíróé.
Konkrétumok nélküli vagdalkozás.

toportyánzsóti 2013.01.31. 16:52:29

@Schindler Pistája: Tetszik az önképed,balliberális,cionista idióta maszopos seggnyaló.

toportyánzsóti 2013.01.31. 16:57:08

@imres: A fityusz.hu-n 2600-szor írták le a megszorítás szót az elmúlt kormány alatt,most ugyanazokra a történetekre gyözelmi jelentéseket nyomatnak.Ki akkor a szürreális,nem megszorító?

toportyánzsóti 2013.01.31. 17:01:38

@melchi zadok: Muszáj lemenniük idiótába,a teljesítménye annyira gyalázatos szegény nemmegszorítóknak.Már csak az ellenfél gyilkossá kikiáltása maradt végső érvnek.
süti beállítások módosítása