1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2012.12.23. 19:54 HaFr

A baloldal ellen

Gyurcsány legnagyobb hibája persze nem az őszödi beszéd, hanem az impotens kormányzása volt, amit ugyan a maga keresetlenségével bevallott, de beszéd ide, beszéd oda, a második miniszterelnöki ciklusában simán reprodukált. Mellesleg a beszéd az a tipikus fellengzős kirohanás volt,…

7 komment

2012.12.23. 16:26 HaFr

A Fidesz aláhullása

Érveljünk abból a keretrendszerből kiindulva, ami az értelem számára adott. A Fidesz természetesen nem konzervatív párt. (Se nem polgári, de több mint populista. Éppen ez a probléma.) A stilizált forradalom, amellyel hatalomra jutott, ugyan nem idegen a konzervatív tradíciótól…

83 komment

2012.12.22. 15:46 HaFr

Kövér

"Némely parlamenti képviselőről, különösen LMP-s és jobbikos képviselőkről, az a meggyőződésem, hogy mentálisan nem nőttek fel" - fogalmazott Kövér László az MTI-nek, és arról is beszélt, hogy 2014-től háromhetente fog ülésezni az országgyűlés, valamint reagált Sólyom…

46 komment

süti beállítások módosítása